Kumin szerint

Török kollégával egyetértve, aggodalmai többségét osztva figyelem a Galambos-Laborc-Szilvásy ügy fejleményeit. Abban nem vagyok biztos, hogy ez az egész ügy szükségszerűen valamiféle katartikus ponton egyik vagy másik oldalon állókat végleg letolja a demokratikus pályáról. A magyar közéletben az idő, a sokszor túlságosan is hosszú idő jelentős elkenő képességekkel rendelkezik. Ha ma minden kétséget kizáróan kiderülne, hogy ki adott megbízást Fenyő János megölésére, akkor megszabadulhatnánk a kora kilencvenes évek nyomasztó sunnyogásainak terhétől? Ugyan már. Szegény Perczel Tamás is hiába mesélt el egy többrészes dokumentumfilmben mindent a halála előtt, olyan állapotban, amikor már elég jól el lehetett hinni, hogy nincs oka nem az igazat mondani. Megváltoztatott ez bármit? A mai Index értesüléssel megvan az első konkrétnak tűnő sztori, hogy tulajdonképpen miről is van szó ebben az ügyben. Nézzük meg, hogy mennyire hihető.

(forrás)

A skizofrénia vagy hasadásos elmezavar kóros állapot, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása. (Wikipédia)

Nem sokat kockáztattam, amikor tegnap az Inforádióban egy hosszabb beszélgetésen azt mondtam, hogy a mai strasbourgi EP plenáris ülésen a szocialisták, a liberálisok és a zöldek valószínűleg meg fogják ragadni a bírálat lehetőségét, ugyanakkor aligha a magyar EU-elnökséget fogják kritizálni, azon ugyanis ők sem fognak túl sok fogást találni, hanem inkább a magyar belpolitikát bírálják majd. Bárcsak a politika világában minden ilyen kiszámíthatóan működne, mennyivel könnyebb lenne elemezni és üveggömbből olvasni. Bár minden tudósítás a forró januári menethez képest lagymatag hangulatról számolt be, néhány finomságot azért produkáltak a derék EP-képviselők.

(forrás)

Emlékszem, hogy kb. két hónapja valamelyik tévéstúdió előtt várva kaptam azt a fülest, hogy az MSZP párttagságán belül készült egy reprezentatív felmérés, és ennek eredménye szerint a döntő többség Gyurcsány Ferencet és nem az aktuális vezetést támogatja. Az ilyen infóknak nyilván óvatosan adok csak hitelt, még akkor is, ha a forrás hitelesnek tűnt. A most lezajlott pártszavazás eredménye meggyőzött arról, hogy igaz lehetett a hír. Megoldás helyett azonban csak a kérdőjelek száma szaporodott, a kiút a szombati eredményhirdetés óta még egy kicsit távolibbnak tűnik.

(forrás)

Érdekes dolog egy politikus emlékezete. Ronald Reagan nekem az első amerikai elnök, akiről saját emlékeim voltak. Nem sokat tudtam róla, de sokat láttam a TV-ben, éreztem, hogy fontos dolgok történnek körülötte. Akkoriban indult a műholdas tévézés, lett nekünk is MTV otthon, és ott sokat nyomták a Genesistől a Land of Confusiont. Annyit jó érzékkel levettem, hogy a klip készítői sem Reaganről, sem Thatcher asszonyról valamiért nem voltak jó véleménnyel. Egypártrendszerben felnőtt gyerekként nem tudtam sokat jobb és baloldalról, de éreztem, hogy itt valami komoly vita lehet a levegőben, és valamiért nagyon kell utálni ezeket az embereket.

A tegnapi poszt kommentjeiben többen is kérték, hogy legyen erről szó, íme:

Hétköznapi beszélgetéseim tapasztalata, hogy Kína elég szélsőségesen megosztja az embereket. Sokan vannak, akik félnek az országtól, mint ahogy általában minden ismeretlentől félni szokás. Akik pedig nagyjából átlátják, hogy a mai globális pénzügyi rendszerben és általában a világgazdaságban mit jelent Kína, azok pedig végletesen lelkesek, és minden egyéb szempontot hajlandóak félretenni. A tegnapi kínai-magyar kormányfői csúcsot nyilván az utóbbi hangulat hatotta át, de azért szerencsére olyat sem mondott egyik magyar nyilatkozó politikus sem, hogy minden úgy van jól Kínában, ahogy van.

(forrás)

Ritkán szoktam magányosan érezni magam. A minap mégis megtörtént. Egy velem egykorúakból és inkább fiatalabbakból álló társaságban a beszélgetés egyik résztvevője feltette a kérdést: kinek nincs Facebook regisztrációja? Egyedül tettem fel a kezem. Biztosan nem a technológia elleni lázadás megnyilvánulása ez nálam, ami igazán nem jellemző rám. Így alakult. Az utóbbi napokban viszont kaptam egy újabb megerősítést arra, hogy ne is akarjak ezen változtatni.

(forrás)

Az előző posztom utáni kommentekből tanultam egy érdekes jelzőt: „szíjjártópetyai”. Ahogy ez a politikában lenni szokott, már a definíció megfejtéséhez sem mindegy, hogy honnan nézünk a szóra. Én azt mondom: a jobboldallal nem szimpatizáló kommentelő meghatározása bármire, amivel nem ért egyet. Aki ezt használja, nyilván azt mondja: a valóságot elferdítő, leegyszerűsítő, rosszindulatú politikai kommunikáció. Ebben úgy sem tudunk igazságot tenni, de tegyünk fel egy fogós kérdést: lehet-e vezető baloldali politikus nyilatkozata szíjjártópetyai?

Néhány napon belül kétszer is szerepelt Szlovénia a fontos hírek között. Az első hír hétfőn érkezett és ritka erős wtf élménnyel járt (legalább is nálam). Szlovénia barátságos hely, és rövidke tengerpartja miatt a magyaroknak általában nincs olyan mély benyomása róla, mint Horvátországról, de mégis inkább kedves gondolatokat ébreszt a legtöbbünkben. Erre azt olvassuk, hogy Borut Pahor szlovén miniszterelnök még május végén egy sajtó-háttérbeszélgetésen ezt találta mondani: „Amint véget ér a magyar EU-elnökség, politikailag elszigeteljük Magyarországot, teljes mértékben. Már most is, látták Orbánt az elnökséget ellátó ország vezetőjeként az EU nevében beszélni? Sehol. Amint vége az elnökségnek, Magyarország elszigetelődik...”

(forrás)

Az újságíró vagy politikáról szóló szöveget író ember mindig bajban van, hogy miképp váltogassa mondatai alanyát minél kevesebb szóismétléssel. Elég sokat írtam az utóbbi években a köztársasági elnökről így a végletekig finomítottam, hogy a szövegben miként váltakozhat az egymást követő alanyokban a személynév, az „államfő” és a „köztársasági elnök” formula. (ha már itt tartunk: az „államelnök” és a „köztársaság elnöke” pontatlan, nem javaslom használni) Igazi zsurnalisztikai szörnyeket is szült más szereplők esetében ez az igény, gondoljunk csak a „taláros testületre” vagy a „hazai fizetőeszközre”. Amikor a Fidesz-KDNP-t nem akarjuk sokadszorra leírni, adná magát a „kormánykoalíció” vagy a „koalíció pártjai”, amikor ezek meg veszekednek egymással, kínálkozik a „koalíciós feszültség” formula, amelyet tegnap is olvashattunk Hoffmann Rózsa sikertelen lemondási kísérletéről beszámoló MTI hírben. Pedig épp ez a sztori mutatja szépen, hogy mennyire nem pontos a helyettesítő alany.

(forrás)

Korábbi posztomban virtuálisan felkaptam a fejem az LMP javaslatán, amikor a szocialisták belső meccsének n-edik fordulata közepette előálltak egy virtigli szocdem népszavazási javaslattal. Szinte egy időben valamit Mesterházy Attila is mondott arról, hogy pártja érdeklődik a közvetlen demokrácia jó öreg eszköze iránt („Amikor olyan ügy kerül napirendre, ami úgy fel fogja borzolni a kedélyeket, és nem lehet a Parlamentben megakadályozni, mert a fideszes szavazógép mindent leszavaz, akkor el fogunk gondolkodni azon, hogy egy népszavazással gátat vessünk a nem támogatott ügynek”), de elemző legyen a talpán, aki ebből megfejtette, hogy mi is a nagy terv. Tegnap óta tudjuk a választ, de ha a kedves olvasó továbbra sem érti a szebb napokat látott szocialisták észjárását, a hiba nem feltétlen az ő készülékében van.

(forrás)

Ahogy erről már korábbi posztomban is meséltem, Lengyelországban jártam egy konferencián. Az ilyen összejövetelek sok mindenre jók, de a közélet iránt érdeklődő, vagy éppen azt alakító résztvevők közelsége miatt biztosan több információ gyűjthető be az adott ország politikai tájképéről, mintha csak sima turistaként mentem volna oda. A magyar elemzőket mindig is izgatta a lengyel belpolitika, és sajátos regionális legendává emelkedett a varsói gyors mint választási orákulum. Vajon közlekedik még ez a járat?

(forrás)

Emlékszem, amikor 2008-ban D. Bányász Gergő az m1 Híradó műsorvezetője lett, és Baló György ez alkalomból arról faggatta, hogy kivel szeretne leginkább a stúdióban beszélgetni, azt a választ adta, hogy azzal az emberrel, aki kiszivárogtatta az őszödi beszédet. Tökéletes válasz. Nem hiszem, hogy magyar újságíró azokban (sőt, talán ezekben) az években nagyobb magyar vonatkozású, „kiderült” kezdetű hírrel elő tudna állni. Most úgy tűnhet Szanyi Tibor közlése után, hogy a közel öt éves rejtély megoldódik. Vagy mégsem?

(forrás)

Nem szeretnék túl gyors következtetést levonni az utóbbi idők híreiből, de mintha egy kicsit megszaporodtak volna a szépreményű politikusok karrierjét tönkre tévő, vagy minden esetre nagyon megalázó nőügyek. Már a blogban is megemlékeztünk a legnagyobb bombát jelentő Dominique Strauss-Kahn malőrről, de itt van Arnold Schwarzenegger szerelemgyerekének ügye is, a legfrissebb csámcsognivaló pedig: az esélyes new yorki polgármesterjelölt, Anthony Weiner vad tagadás után beismerte, hogy szeméremsértő fotókat küldözgetett magáról hat nőnek is az elmúlt három év során. Március végén az izraeli bíróság nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények miatt első fokon hét év letöltendő börtönre ítélte Izrael korábbi államfőjét, Móse Kacavot. Bill Clinton innen nézve már csak egyszerű kezdőnek tűnik.

(forrás: Newsweek)

A hétvégén Lengyelországban jártam egy különös konferencián. Nem tűnik nagyon eredeti dolognak ezt megvallani, de tényleg nagyon kedvelem a lengyeleket. Még az egyetemi évek alatt sokat jártunk Krakkóban, elképesztően nagy bulik helyszíne volt az amúgy is nagyon szerethető város. Figyelmünket alapvetően a lengyel lányok kötötték le (családos emberhez illő távolságtartással jelzem, hogy még mindig megvannak, és pont ugyanolyanok), de azért kis időt másra is szántunk, beszéltünk néha (inkább csak nappal) fiúkkal is. Akkor úgy tűnt nekem, hogy általában a lengyelek sokkal könnyebben érzelmessé válnak, nem tartják vissza úgy (vagy még annyira sem) az emócióikat, mint mi magyarok. Később azt gondoltam, hogy ez buta általánosítás, és nyilván csak a krakkói kocsmák népére volt igaz. Most egy komoly nemzetközi konferencián pont ugyanezt tapasztaltam – és nagyon nem bántam, hogy egykori felületes diagnózisom a lengyelekről továbbra is érvényesnek bizonyult.

Tegnap, ahogy a híreket néztem Bajnai Gordon szerepléséről az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága albizottságának ülésén, újra felmerült bennem az a kérdés, amelyet már délelőtt feltettek nekem egy századvéges fórumon: mire készül Bajnai? Mi az ő szerepe a baloldal belháborújában? Nem tudtam rá pontos választ adni, csak néhány közelítő megállapítást tudtam tenni: közvetlenül nem vesz részt a meccsekben, de biztos, hogy Gyurcsányhoz áll közelebb az aktuális konfliktusban, és amúgy meg nem tűnik túl életszerűnek, hogy minden különösebb politikai ambíció nélkül valaki közpolitikai alapítványt gründol.

(forrás: wikipedia)

Teljesen váratlanul ért a hír, amikor ebéd után rutinból ránéztem az internetre. Feri bácsi meghalt? Nem is tudtam, hogy beteg volt. Diszkréten kezelte a testi gyengülés ügyeit, hogy ezzel még halálában is ráerősítsen arra a jellemvonására, amely közéleti pályafutása során végig a sajátja maradt: úriemberség. Elegánsan távozott.

Coming out: nagy gyümölcsjoghurt-evő vagyok. Egész pontosan minden reggel egy pohárral bedobok ebből a kellemes tejtermékből, másra nincs is nagyon idő, ehhez viszont ragaszkodom. A reggel érzékeny időszak, közvetlenül felkelés után az ember még szívesen fogad egy minimális kényeztetést, ha már az ágyból kényszerrel ki kellett jönni. Ennek megfelelően nem mindegy, hogy milyen az a joghurt. Az évek során egész sok tapasztalatot gyűjtöttem (olyan ez, mint a borivás, azt sem lehet sem könyvből, sem tanfolyamon megérteni), kialakultak a preferenciáim, kicsit most utánanéztem, hogy mit is eszem, és továbbgondolásra érdemes érdekességeket találtam.

(forrás)

Előre szeretném jelezni, hogy a devizahitelesek megmentésével kapcsolatban nem vagyok érdek nélküli külső szemlélő. Mi is így vettünk lakást svájci frank hitelre, mi is buktunk az árfolyamon. Innen nézve nagyon drukkolok, hogy az 1982-es árfolyamot sikerüljön rögzíteni, és a különbözetet pedig fizesse ki a költségvetés. Ha ez mégsem így lesz, akkor azért fogok mérsékelt megértést tanúsítani. A devizahitelek ügye ugyanis nyomasztóan összetett, és nehéz benne bármit is úgy lépni, hogy ne legyen érvényes és részben jogos ellenvetés a túloldalról. Kár volt az egészbe belekezdeni. Ennek megfelelően egy minden érdekeltet – állam, hitelesek, bankok – kielégítő megoldáshoz mindenekelőtt egy működő időgépre lenne szükség.

(forrás)

Nem az volt a kérdés, hogy előjön-e az ellenzék valamelyik komponense a népszavazás ötletével, csupán annyi, hogy mikor és ki. A legutolsó, 2008-ban megrendezett országos népszavazás tapasztalatai után ez teljes mértékben logikus és papírforma fejlemény volt. A tévétársaságok sem véletlenül vásárolnak máshol, másoknál már bevált, sikeres műsorformátumokat. A helyzet azonban a sima papírformánál izgalmasabbá vált. Első blikkre ugyanis nem az tűnik fő kérdésnek, hogy a népszavazás belebegtetése milyen kellemetlenségeket okozhat kormányoldalon, sokkal inkább az, hogy mindez miképp alakíthatja az ellenzéki házibajnokság állását. Lépéselőny az LMP-nél, de azért még ne temessük a szocikat!

(forrás)

Amint már egy korábbi apolitikus posztomban is jeleztem, érzékeny szálakkal kötődöm a repüléshez. Amióta a kislányom megszületett, nem repültem saját magam által vezetett vitorlázógéppel, de ennek nem csak a gyerekkel járó, kétségtelenül radikálisan megváltozó szabadidőmérleg az oka, hanem több egyéb külső körülmény szerencsétlen együttállása is. Majd egyszer újra belecsapok, az orvosimat épp most fogom másodszor lényegében ok nélkül meghosszabbítani, de legalább kétévente egyszer alaposan megvizsgálnak mindent bennem, ez biztosan nem árthat. Azért nem kell teljesen a repülőmániám kielégítése nélkül élnem az életem. Nemrég ajándékba kaptam egy egynapos gyárlátogatást Toulouseba, az Airbus központi üzemébe. A műkedvelőknek elég, ha csak annyit mondok: hétfőn jártam az A380-as összeszerelő-csarnokában.

Hallgatva, olvasva a szocialisták vezetőinek nyilatkozatait, egyre kevésbé tűnik járható útnak, amit Gyurcsány Ferenc eddig az MSZP megújításáról némi dupla fenékkel mondott (ti. lesz új párt, de az maga lesz a megújított MSZP). A volt miniszterelnök hiába próbálja az idős hölgyet egyre nagyobb elánnal átkísérni az út túloldalára, az idős hölgy ennek nem örül, hiszen esze ágában sincs átmenni. Napról napra több a realitása annak a forgatókönyvnek, amely alapján a Századvég legfrissebb mérésében megkérdezte: milyen lenne az új, Gyurcsány vezette baloldali párt választói fogadtatása és milyen eredményt várnak ettől a fejleménytől a válaszadók?

Vártam ezzel a poszttal két napot. Arra gondoltam, kb. ennyi idő alatt kiderülhet, ha valami evidens félreértés áldozata lett csupán a Valutaalap francia elnöke, a jövő ilyenkor esedékes francia elnökválasztás esélyes baloldali jelölt-jelöltje. Dominique Strauss-Kahn (DSK) esetében a saját reakcióm is jól illusztrálja, hogy a nyilvános politikában mennyire nem érvényesül a jog sokat hivatkozott maximája, az ártatlanság vélelme. Éppen fordítva működik: nem addig tekintjük ártatlannak a főszereplőt, amíg be nem bizonyosodik a bűnössége, hanem addig bűnösnek tekintjük, amíg be nem bizonyosodik meggyőző módon az ártatlansága. Ez utóbbi megközelítés sokkal közelebb áll az emberi természethez, az ösztönös ítéletalkotáshoz.

(forrás)

Korábban a vármegye-ügy kapcsán írtam: a kísértés mindig nagy jobboldalon, hogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, amelyek az elmúlt húsz év bukásaihoz vezettek Antall-Boros-kormány óta. Akkor győzött a józanész, nem lett vármegye a megye. Amikor a Zöld Pardon (ZP) bezárásáról és a helyére országzászló felállításáról (ahol méltóképpen lehet ünnepelni az új alaptörvényt) olvastam megint ez jutott eszembe. Kicsit vártam, nem vetődtem azonnal a sztorira, hátha jön a cáfolat. Nem jött. Úgy tűnik, a dolog komoly.

(forrás)

A napokban egyre több csepegtetett információval kirajzolódó területi közigazgatási átalakítás igazi nagyfalatnak ígérkezik. Nagyon sok változója van az egyenletnek, a nyilvánosságra hozott koncepció is mindenféle betűkkel és számokkal ágaztatja el a jövő lehetséges alakulásait, de akármerre is alakul ez biztosan kemény menet lesz. Rengeteg lobbiérdek, rengeteg személyes ellenállás akadályozhatja a munkát. A politikai képesség persze leginkább ilyen ellenszélben mutatkozik meg. Azért a motivációk szintjén sem rossz a helyzet. Nekem úgy rémlik, hogy ha bárki az állam működésében rejlő tartalékokról tíz másodpercnél hosszabban beszél nyilvánosan, akkor az önkormányzati működés irracionalitásai elő szoktak jönni. A friss hírek birtokában egyelőre válasszunk egy magasabb perspektívát, és nézzünk meg egyetlen ötletet: az ötéves ciklus ügyét.

(forrás)

Különös szellemidézés volt kedden a 2002 és 2010 közötti hiánynövekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság ülésén. Amíg nem láttam a mai híreket az eseményről, komoly kétségeim voltak afelől, hogy mennyi értelme lehet ilyen címen bizottságosdiba bonyolódni. Azután hallottam a főszereplő szavait. Kilenc éves vitát zárhat le egyetlen mondata. Tényleg, emlékszik még valaki Medgyessy Péterre?

(forrás)