Megérteni Szlovéniát

2011.06.22. 13:47 kumin

Néhány napon belül kétszer is szerepelt Szlovénia a fontos hírek között. Az első hír hétfőn érkezett és ritka erős wtf élménnyel járt (legalább is nálam). Szlovénia barátságos hely, és rövidke tengerpartja miatt a magyaroknak általában nincs olyan mély benyomása róla, mint Horvátországról, de mégis inkább kedves gondolatokat ébreszt a legtöbbünkben. Erre azt olvassuk, hogy Borut Pahor szlovén miniszterelnök még május végén egy sajtó-háttérbeszélgetésen ezt találta mondani: „Amint véget ér a magyar EU-elnökség, politikailag elszigeteljük Magyarországot, teljes mértékben. Már most is, látták Orbánt az elnökséget ellátó ország vezetőjeként az EU nevében beszélni? Sehol. Amint vége az elnökségnek, Magyarország elszigetelődik...”

(forrás)

 


Nem szeretnék váteszi babérokra pályázni, amikor először olvastam hírt, rögtön az jutott eszembe, hogy a politikus, és (miniszterelnök esetén ez általában együtt jár) az országa is nagy bajban lehet. Valamennyire be lehetett árazni a szövegét a szocdem párttagságával, de a nemzetközi kapcsolatokban ennyire élesen önmagában azért nem szokott játszani az ellentétes párthovatartozás. Nem ismerem pontosan Pahor úr politikai pályafutását, de annyi rutint látatlanban megszavazok neki, hogy tudhatja: ha újságírók előtt mond valamit, ami ráadásul érdekes is, legyen a találkozó bármennyire is háttér-jellegű, nem marad titokban. Ez nem egy magnófelvétel kiszivárgás, az emberünk ezt így el is akarta mondani kvázi nyilvánosan, tehát jó oka volt rá, hogy ezt mondja, hogy így mondja.


Nem kellett sokat várni, hogy kicsit többet megtudhassak erről a bizonyos okról. Olyan ez, mint amikor az embert látszólag ok nélkül egész délelőtt szívatja a kollégája, aztán az ebédnél kiderül, hogy otthagyta a barátnője egy gazdagabb és jobb képű pasi miatt. Valami ilyesmi élménye lehet a szlovén miniszterelnöknek is, amikor országát minden különösebb finomkodás nélkül Görögországgal egy lapon emlegeti a világsajtó, mert nem sikerül úrrá lenni a hiányon, esik szét a koalíció, a kisebbségi kormányzás és az előre hozott választás között kell választani. Röviden: nem megy a kormányzás.


Nekünk ezt a helyzetet nem kell bemutatni, a szereplők pártállása és a válság menetrendje is kísértetiesen ismerős. Kicsit az is, ahogy a miniszterelnök saját tehetetlenségét minden áron magán kívül okkal próbálja magyarázni. Ha ezt a szlovén belpolitika berkein belül csinálja, részemről hajrá, ez a világ rendje. Az viszont, hogy bénaságában úgy gondolja, itt az idő egy kicsit Magyarországot cseszegetni, elszigetelést vizionálni, kellő tisztelettel csak azt tudom mondani, hogy ez nem helyes dolog (kicsit túl tiszteletteljesre sikerült, elsőre nem ezt írtam le, de igyekszem megőrizni a blog komolyságát és szenvedélytelenségét). Tessék felvenni a kesztyűt, vagy tanulni a magyar kolléga korábbi hibáiból és még időben lemondani, de más országok dolgaiba, főleg ilyen rekorddal a hát mögött ne tessék beleszólni.


Talán most nehéznek tűnik az élet, Pahor úr, de annyi szép lehetőséget kínál még a jövő: lehet platformot szervezni, szétzilálni a saját pártot. Nem tudom, hogy áll a Facebookkal, de ha nincs regisztrációja, még ma csináljon egyet, jól jöhet még!
 

Címkék: görögország szlovénia válság

138 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr593005902

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Most akkor el leszünk szigetelve? 2011.06.22. 16:57:26

 A szlovén miniszterelnök nyilatkozott egy érdekeset, és mind a fideszes Schöpflin György, mind a Mandiner tegnapelőtti blogbejegyzése ezt az illető szociáldemokrata mivoltára, vezeti vissza, illetve hogy ő "a szlovén Gyurcsány Ferenc". ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fran7 2011.06.22. 16:00:45

@Fedor: John Major egyetlen örökbecsűjét ajánlom figyelmedbe: Nem politikus az, aki nem hibázik, de már az se politikus, aki beismeri azt. (mármint a hibáját) Mivel Gyurcsány folytatta politikusi pályafutását ezért én nem gondolom, hogy bármit is beismert volna. S nem is lépett tovább államférfinak.

loláb 2011.06.22. 16:01:44

@Fedor:

Ja, csak sajnos Őszöd után még 3 évig próbálkozott a kormányzással, és mindig megtalálta azokat, akiket hibáztathatott, hogy miért nem megy. Sorrendben: a gonosz, populista ellenzék, a koalíciós társ szadi, az egzisztenciális félelem vezette frakciótagok, és végül a válság.

Ő soha nem volt hibás, csak a körülmények, illetve azok, akikkel együtt dolgozni kényszerült. Ez a kurva ország nem hagyta, hogy megváltsa, de azért ő kitartóan próbálkozott.

zszimeis 2011.06.22. 16:01:59

Egyetértenék vpi-vel, nekem ez a Kumin blog egy WTF érzés. Azt gondoltam, hogy a szerző a jobboldal cizelláltabb vélaményformálói közé tartozik, de ez a blog csak egy vélt piaci rést próbál betölteni

Balt 2011.06.22. 16:05:37

@sztd: Ezek mind elképzelhető okok, legfeljebb kiegészíteném egy budapestivel - mint az többször beigazolódott. (Aligha kell bővebben kifejtenem... Ha úgy tetszik, London-Washingtont egészíteném ki egy budapesti kihatással, aztán csak az a kérdés, honnan a hajtónyomaték.)

Az számomra is szomorú, ha a szlovénekkel "összevesznénk" - nem is erről van szó láthatólag -, bár, ha már választani kell, nekünk mindig is horvátok voltak a térségbeli szövetségeseink. :) (Hess Cilleiek! :)) De itt a remek alkalom a szlovén ellenzékkel kapcsolatokat keresni!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.22. 16:09:53

@fran7: Államférfinak én se tartom. Megvolna benne a lehetőség, mint ahogy Orbánban is. Mindkettő elszúrta.

@loláb: Azért az valahol vicces, hogy ezt a jelzős szerkezetet, amit most nem kívánok leírni, egyszer hallottam Gyurcsánytól, és azóta csak jobbosok emlegetik agyba-főbe...

Balt 2011.06.22. 16:10:30

@GGG77: "Orbán valóban fegyveresekkel őrzött munkatáborokba akar terelni pár százezer magyart"

:)) Eszem megáll, ez lesz ám az igazi roma holokauszt! :) (Amit persze nem szeretnék elviccelni, annál súlyosabb probléma.)

barsled 2011.06.22. 16:11:08

"Tessék felvenni a kesztyűt, vagy tanulni a magyar kolléga korábbi hibáiból és még időben lemondani, de más országok dolgaiba, főleg ilyen rekorddal a hát mögött ne tessék beleszólni."
Hát ezzel elég sok baj van. A "magyar kollega" jelenleg Orbán Viktor. Tanult a korábbi hibáiból és időben lemondott? Tényleg? Pedig, amit a bloggazda írt pontosan ezt jelenti magyarul.
Továbbá más országok dolgaiba bele szabad, lehet és kell szólni. Önmagában ez nem tilos. A mód az érdekes.
Továbbá nemcsak írni, hanem olvasni (értelmezni) is tanulhatna még egy kicsit Kumin Ferenc.
Pahor nem szólt bele az ország dolgába. Véleményt mondott, és a sajátságos, a jövőre vonatkozó elképzelését hangoztatta.
Ami ugyan egy marhaság.
Ha Orbán nem szigeteli el magát, a kormányát vagy az országot (figyelem: nem országát!), azt más sem fogja.

Terézágyú 2011.06.22. 16:11:12

Képzeljük el hogy a szlovén illető ezt mondja:
„Amint véget ér a magyar EU-elnökség, politikailag elszigeteljük Magyarországot, teljes mértékben. Már most is, látták GYURCSÁNYT az elnökséget ellátó ország vezetőjeként az EU nevében beszélni? Sehol. Amint vége az elnökségnek, Magyarország elszigetelődik...”

Akkor felszólalt volna ellene Kumin meg a többi jobboldali???

Balt 2011.06.22. 16:12:13

@Vitéz Kőbányai Világos: "(mely szerint hazánk tényleg egy közép-amerikai diktatúrára kezd hasonítani, és ez nem öröm, ha az ember országa pont a szomszéd)"

Ohh, be kár, hogy a kardlapozó lovasroham még ott sem mindennapi jelenség...!

Vitéz Kőbányai Világos 2011.06.22. 16:14:31

@Balt: Szükséges rávilágítanom, hogy a kardlapozó lovasroham nem éppen a latin diktatúrák sajátja, vagy belátod magadtól is, hogy baromságokat írsz már megint?
Netán szintén a magyarhírlaptól jött az elvtárs?

Balt 2011.06.22. 16:15:14

@Vitéz Kőbányai Világos: "A közlés módját és időpontját (már ha szándékos volt), akár meg is okolhatják a cikkben ismertetett körülmények, de a tartalmát semmi képpen sem."

Egyébként: ... "A szlovén kormányfő hétfőn személyesen adta át a ljubjanai magyar nagykövetnek az Orbán Viktorhoz címzett levelét, egyben jelezte, hogy személyes találkozó keretei között szeretné tisztázni a kérdést a kiváló magyar-szlovén kapcsolatok megőrzéséhez, írja közleményében a Külügyminisztérium."

index.hu/kulfold/2011/06/20/a_szloven_miniszterelnok_elszigetelne_magyarorszagot

Ennyit erről.

Balt 2011.06.22. 16:16:17

@Le_Penseur: "A mi Kövérünk pedig nemrég katonai megtorlást vizionált Szlovákiával szemben..."

Ez mondjuk klasszikus gyurcsányista ferdítés.

Vitéz Kőbányai Világos 2011.06.22. 16:17:29

@Balt: Nem világos hogy jön egyik idézet a másikhoz, de sebaj, gondolom a nemzeti kiskátéban van rá válasz. Őszintén szólva nem vagyok rá kiváncsi.

Balt 2011.06.22. 16:18:22

@Fedor: Azért az, hogy "elismerte", erős túlzás, maradjunk annyiban. :)

psychenova · http://akciospotencial.blog.hu 2011.06.22. 16:19:43

@kumin: nem, azt hiszem, nem érti. A két esemény összekapcsolhatóságának igazsága most egyelőre lényegtelen. Nem az eredményt, hanem a módszert kritizáltam. Nevezetesen azt a fajta szellemi redukcionizmust, ami egyébként a Magyar Hírlapra vagy Szíjjártó Petire szokott jellemző lenni. És valóban, egy laikustól ezt elfogadom és betudom felszínességnek, egy szakértőtől viszont nem ezt várom. Hanem azt, hogy olyan szempontokat mutasson be, olyan kérdéseket tegyen fel, amik nekem például nem jutnának eszembe. Ezért szokta az ember a nála okosabbak tanácsát kikérni. Az én olvasatomban ezt jelenti a tanácsadó. A stratégiai tanácsadó pedig ennél is többet, azt hogy az illető tágabb keretek között is el tudja helyezni a folyamatokat. Ezért kattintottam ide, erre voltam kíváncsi. Helyette viszont kaptam egy rendkívül együgyű kis írást, ami semmi pluszt nem adott. Hogy mást ne mondjak, a politika legalapvetőbb kérdését (Cui prodest?) is a kommentelőknek kellett feltenniük. És úgy tűnik, válaszolni is ők fognak rá.

A zsigeri egyet nem értést pedig nem igazán tudom értelmezni. Egyet nem értésről ugyanis nem beszélhetünk, lévén hogy kiforrott álláspontom az ügyben nincs, nem azt akartam ütköztetni. A zsigeri pedig végképp nem állja meg a helyét, ugyanis a szlovén miniszterelnök megszólalásai azért nem az a téma, ami különösebb emocionális megnyilvánulásokra ragadtatna. Amit írtam, inkább csak kritikának szántam egy gyenge poszthoz, bízva abban, hogy legközelebb gondolatébresztőbb írásokkal találkozom itt.

bgp 2011.06.22. 16:20:44

@Terézágyú: nem, de nem biztos, hogy az a jó.

naiv legényke 2011.06.22. 16:24:31

Néhány napja írta Kumin Ferenc:
"Nem szeretnék a végletesen cinikus elemző pozíciójából véleményt mondani...".
Pedig lépésről lépésre oda tart.
Ez az írás már nem is akar elemzésnek látszani.
A felhasznált kép pedig már a bulvárt juttatja eszembe.

loláb 2011.06.22. 16:25:12

@Fedor: Az iróniára látom nem vagy különösebben érzékeny. Pedig nem kell tőle félni, nem okoz sem rákot, sem impotenciát.

mendson 2011.06.22. 16:28:03

Tulajdonképpen nem értem, hogy miről is szól a poszt.Na és ami a lényeg mi célból.Mert hát ugye én megvártam volna, hogy a szlovén elnök idejöjjön, megtörténik a zártkörü szembeköpösdi, aztán lesz egy sajtáj.Na azután már lenne miről beszélni/irni.Ez most csak egy jólértesültségét fitogtató újsághir ami még lehet kacsa is.Persze aztán még megvártam volna a 9. napot amikor már eltüntették Magyaro. elnökségének nyomait és elkezdi az eu. megfelelő bizottsága a Magyaro. alkotmányügyi helyzetét tárgyalni a Velencei bizottság jelentésének alapján.Nos akkor már tudnék valamit irni.Persze az igaz, hogy akkor már nehezebben tudnám bemutatni elkötelezettségem, mert akkor már valós tényeket kéne negligálni.Nos nem is lettem politológus (közgazdász?).

EMU 2011.06.22. 16:33:16

Jól ki lett osztva ez a Pahor gyerek, hogy nem borul földre a gumicsizmás vályogházas koleszos főpolgár előtt, megérdemelte volna, hogy jól lebolsilibsizze is a szerző, amúgy igaz karakán magyarországi jobbos módjára, rendkívül puha ez így. Nem veszi észre ez a Pahor, hogy háborúban állunk, és esélyeink a nemzet kedves vezetőjével olyan, mint az eddigi háborúinkban, úgyhogy akár meg sem kellett volna szólalnia, aki nem vak és egy csöpp esze van, látja, mi folyik itt, a magyar padlássöprött tarló meg elszigeteli magát a fene büszkeségében, nincs itt szükség beharangozásra, mindenki láthatja, hogy tort ül a Kárpát-medencében a nyegle tanyasi tufaság.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.22. 16:33:44

@Terézágyú:

Képzeljük el hogy a szlovén illető ezt mondja:
„Amint véget ér a magyar EU-elnökség, politikailag elszigeteljük Magyarországot, teljes mértékben. Már most is, látták GYURCSÁNYT az elnökséget ellátó ország vezetőjeként az EU nevében beszélni? Sehol. Amint vége az elnökségnek, Magyarország elszigetelődik...”

Akkor felszólalt volna ellene Kumin meg a többi jobboldali???

Jó felvetés... szerintem orrba-szájba játszanák a Hír TV-n Lánchíd rádióban stb.

Terézágyú 2011.06.22. 16:34:39

@Balt:
"Ez pont így volt, nem kell feltételezésekbe bocsátkozni: "

Mármint a jobboldal kikérte magának, hogy báncsák a gyurcsányt??

is 2011.06.22. 16:36:01

Namost mindent hallunk (ez ugye a Mandineres cikk masolata, ilyen tipusu plagiumert nemet miniszterek bukni szoktak, de a FIDESZtol ezt megszoktuk 1998 ota, papagaj-kommando), csak a konkret kerdesre a valaszt, azt hanaygoljak. Ismeteljuk hat meg:

"Már most is, látták Orbánt az elnökséget ellátó ország vezetőjeként az EU nevében beszélni? Sehol."

Ha en kerdezem ezt, mit mondana, tisztelt Kumin ur? Engem is legyurcsanyozna, meg azt vizionalna, hogy elhagyott a parom? Ezt On szinvonalas valasznak tartja erre a kerdesre?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.06.22. 16:37:42

@loláb: De, értem én, hogy mire célzol, nem is konkrétan neked szólt, hanem már régóta zavar ez engem, csak most konkrétan a te mondatot kapcsán bukott ki belőlem.

Mondjuk ha én írtam volna, akkor azt hiszem hiába próbálkoznék védekezni azzal, hogy ez csak irónia, nekem ugranának az orkok, hogy milyen nemzetietlen vagyok...

is 2011.06.22. 16:37:46

@loláb: konkretan ez 2006 utan senki altal nem is cafolhato, hiszen 18 honapos nepszavazasi kampany volt, meg nepszavazas 2008-ban. vagy te megprobalod megcafolni, hogy az orszag legboszmebb ellenzeke volt 2006-2010 kozott? es ugyan milyen ervet tudnal felhozni?

bastian 2011.06.22. 16:47:27

Azzal azért tisztában kell lenni, hogy az elmúlt 1000 évben is számtalanszor át lett rajzolva Közép-Európa térképe, a következő 1000 évben sem lesz ez másként.
Az, hogy közben egy történelmi "ezredmásodpercben" egy ilyen légypiszok mit mond, teljesen lényegtelen. Nem 100 év múlva, hanem 10 év múlva sem tudja majd senki, hogy ki a franc ez. Ahogy talán Szlovénia sem lesz már...

Terézágyú 2011.06.22. 16:55:06

@bastian:
"Nem 100 év múlva, hanem 10 év múlva sem tudja majd senki, hogy ki a franc ez. Ahogy talán Szlovénia sem lesz már... "

"Öregebb vagy, mint Szlovénia"? :)))

Bírom ezt a szöveget :)

Azt tudtátok, hogy Örményország 2500 éve létezik, helyileg ugyanott, ugyanazokkal a lakókkal, ugyanazzal a névvel? :))
Eszerint az örmények lenézik a mi kis ezer évünket? :)

pástétom 2011.06.22. 16:56:42

Félreértés ne essék: már most el vagyunk szigetelve. De a szánalmas eu-s elnökségünk végeztével jön csak a totális DIPLOMÁCIAI elszigetelés (erre utalt Pahor a "teljes mértékben" kifejezéssel). Ezt azért érdemes nagybetűvel kiemelni, mert természetesen ezt az elszigetelést nem a szó fizikai értelmében kell érteni: nem zárják le a határokat, a túristák mehetnek külföldre, ott lehet továbbra is munkát vállalni, stb. nem erről van szó.
A világ - de legalábbis az európai politikából radíroznak ki minket. És ez az ország amúgy sem fényes geopolitikai helyzetében, nemzetközi kapcsolatrendszerében fog beláthatatlan következményekkel járni.

Terézágyú 2011.06.22. 17:09:11

@Anna Sussoger:
És ez mit jelent??? Hogy akkor mindenki ba-be-zzen, suksüköljön, mert az a magyaros???

abaváry 2011.06.22. 17:09:51

@d-evike: Tizedannyi eszed lenne mint a Kuminnak, Nobel díjra terjesztenélek fel te 2 lábon járó szánalom.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.06.22. 17:10:20

A szerzővel vitatkozó kommentnek indult, aztán blogbejegyzés lett belőle: politologus.blog.hu/2011/06/22/most_akkor_el_leszunk_szigetelve

Vitéz Kőbányai Világos 2011.06.22. 17:13:51

@abaváry:
abaváry 0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban
A másik öt is ilyen fene tartalmas volt?
:DDDDDDDDDDD

blindeye 2011.06.22. 17:16:15

El kell menni szabadságra, kicsit töltekezni. Visszatérve talán újra színvonalasabb elemzések születhetnének, mert ez elég gáz lett. Értem én azt is, hogy a kenyéradó gazdának meg kell felelni, na de ilyen szinten?

Anna Sussoger 2011.06.22. 17:17:29

@Terézágyú: Nem, ez azt jelenti, hogy a ba/ban különbség újabb fejlemény a magyarban és a nyelvészek úgy látják, hogy főképp írottnyelvi dolog. A suksükölésről szerintem nem volt szó. (Egyébként a magyaros beszédnek nem az a definíciója, hogy „amit a magyarok beszélnek”? Mert ha igen, akkor bizon a suksükölés is magyaros. De hangsúlyozom, ezt csak te keverted most ide.)

Terézágyú 2011.06.22. 17:21:11

@Anna Sussoger:
"Egyébként a magyaros beszédnek nem az a definíciója, hogy „amit a magyarok beszélnek”? Mert ha igen, akkor bizon a suksükölés is magyaros."

Hát én bizony nem suksükölök--- de azért még lehetek magyar???

És tudtommal a jelenlegi "nyelvészeti pápa" óráin/vizsgáin sem teszik ezt... és gondolom az illető egy cikkében/blogjában sem teszi...

szeki_74 2011.06.22. 17:22:17

Nagyon nehéz megállni, hogy az ember ne vitatkozzon sok elhangzott véleménnyel, annak ellenére, hogy a trollok és önjelölt véleményvezérek (nem a blog) soha nem fogják belátni a hülyeségeiket. Egyik oldalról sem.

Minden estre a poszt pont az, aminek lennie kell, vélemény tapasztalat és tények alapján. Ezt elvitatni, vagy magyarhírlapozni tök felesleges. magyarnarancsozhatni is lehetne, 168órázni is, népszavázni is, még sincs értelme, mert a vélemény már csak ilyen műfaj. Én speciel nagyrészt egyetértek ezzel a véleménnyel, hiszen pontosan elmékezhetünk, hogy mi ment 1998 után, hogyan kezdte az ellenzékbe visszaszorult két párt, de különösen a liberális párt, érdekhálóján keresztül féligazságokkal, tények elferdítésével elszigetelni az akkori vezetést. Amerikai képviselők írtak légből kapott leveleket, tiltakoztak fogadás és találkozó ellen, jöttek a cikkek, hogy aznap éppen ki nem fogadta a miniszterelnököt és miért.
Mindezek egyik betetőzése a Teller-levél volt. Ugye emlékszünk, hogy mi állt benne, és mennyire volt valósnak tekinthető a tartalma?!
Ugye emlékszünk, hogy mi lett az értelmi szerzővel, azzal, aki leközölte, és hogyan próbálták védeni?

Kommentálni sem kell, elegendő LENNE JÓZAN ÉSSZEL végiggondolni, és akkor világos lenne, hogy régi, jól bevált eszközről van szó, nem holmi összeesküvés elméletről, amikor elszigetelésről beszélünk. (ha kissé visszább tekintünk: kisantant...csak most nem új államok létjogosultságáról van szó, hanem pártpolitikáról)

És ami nagyon böki az oldalam: miért nem emlegettek diktatúrát a kedves kommentelők akkor, amikor a Nemzeti Múzeum homlokzatáról "rejtett" mesterlövészek pásztázták a tömeget terrorfenyegetésre hivatkozva, vagy amikor fizetett magáncégek legényei vigyázták a rendet a rendőrség helyett, igazoltattak! és motoztak közterületen? Vagy amikor a Kossuth téri tüntetőknél azt emelték ki a "jóérzésű" megmondó emberek, hogy lehugyozzák a fákat, és haza kéne zavarni őket (ami meg is történt, jogszerűtlenül, amit jogerős bírói döntés is igazol), ahelyett, hogy a narancsos forradalomhoz hasonlóan pártolták volna a civil önszerveződés egy kivételesen kitartó és jogos megnyilvánulását? Ugye most senki sem pártolja a szír és jemeni megtorlásokat?

Szóval akik most diktatúrát vizionálnak, kérem, hogy vizsgálják felül józan ítélő képességüket, mert alapvető ellentmondást látni a reakcióikban....

Anna Sussoger 2011.06.22. 17:23:28

@Terézágyú: A magyarok kb. 40%-a suksüköl, az ő magyarságukról van szó, nem a tiédről. Igen, vannak olyan helyzetek, amikor illetlenségnek számít suksükölni, csak azt fontos megérteni, hogy ez nem magyarság kérdése.

Az nyelvészek tudtommal nem választanak „pápát”.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.06.22. 17:24:54

@blindeye: Kumin az ő ismereteivel valóban mélyebbre áshatott volna, de az egyező vélemény még nem jelenti azt, hogy csak megfelelni akarna.

ioi (törölt) 2011.06.22. 17:25:25

iszonyú gyenge poszt. szerintem a szlovén kormányfő semmit nem magyarázott meg a saját bajukból a magyar kormány elszigetelődéséről szólva. szerintem ebben semmilyen logikus összefüggés nincs.
de lehet, nemhiába nem vagyok polelemző :D

Várúr 2011.06.22. 17:27:15

Szellemes írás. Valami keveset tudok Pahor elvtárs pályafutásáról. Hadd egészítsem ki Kumin tekintetes urat. Pahor a szlovén kommunista ifjúsági szövetség vezetője volt, majd a szlovén kommunista párt KB legifjabb tagja. Előélete (is) fenemód hasonlít Gyurcsányéhoz. Amin csöppet se lepődtem meg: pár netes komment ezt is Orbán ellen igyekezett felhasználni. Lihegő izzadt érveik jó labancosra sikerültek. Fel se merült bennük, hogy a szöveg így szól: "Politikailag elszigeteljük Magyarországot".
Erre mondta Tusnádfürdőn jó pár éve Orbán: "A baloldal hacsak tehette, saját hazájára rontott".

egerészölyv 2011.06.22. 17:33:36

@EMU: sosem értettem pontosan, mit gyűlölnek bennetek akkora hévvel. Kösz, végre leesett a tantusz.

"Jól ki lett osztva ez a Pahor gyerek"

- van füled annak hallására, hogy már ez a bevezetőd mekkora trágya?

"hogy nem borul földre a gumicsizmás vályogházas koleszos főpolgár előtt"

- az lett volna a baj? Olvasni tudsz?

"megérdemelte volna, hogy jól lebolsilibsizze is a szerző"

- ha valaki nem antiszemita, mint Kumin, akkor viccesen meglebegtetitek, hogy dehogyisnem.

"amúgy igaz karakán magyarországi jobbos módjára, rendkívül puha ez így"

- állítani is akartatok valamit, vagy csak sunyin sejtetni, mint Friderikusz?

"a nemzet kedves vezetőjével"

- ez vicces? Inkább répacsúcs a hányásod tetején.

Várúr 2011.06.22. 17:33:49

@blindeye:
Rajtad élethosszig tartó szabadság sem segítene. Azért próbálkozz, közben ismételgesd: "Elvtárs, segítsd a lebukottakat". Hátha segít rajtad valaki.

egerészölyv 2011.06.22. 17:35:30

@iOi: attól, hogy nem sikerült Pahor et. terelése, még nem a poszt a hibás.

Várúr 2011.06.22. 17:36:06

@pástétom:
Hányasra végeztél a béljós-iskolában? Szigetelőanyagokról is tanultál valamit?
Végeztél spec. politikai elszigetelőanyag-tanfolyamot?

egerészölyv 2011.06.22. 17:36:46

@politologus: ne önreklámolgass, gusztustalan.

ob.szerver 2011.06.22. 17:37:05

Kumin a Századvég csapat tagjaként igyekszik megszolgálni a zsoldját. Ebben még az sem zavarja, hogy a Fidesz lerombolja azt az alkotmányos rendszert amit előző főnöke, a politikai szerepben szűklátókörű és ügyefogyott, de emberi tisztességében megkérdőjelezhetetlen Sólyom életműve volt.

Szánalom.

akimellon 2011.06.22. 17:37:41

@kumin:
"A zsigeri egyet nem értés tök rendben van, csak az a rossz, ha valaki ezt mindenáron más úton akarja levezetni. " pont ezt mondja rólad a kommentelő, mivel ilyen stílusban írsz!

másrészt meg azért hihetetlen ez a színvonal, mert aki főtanácsadó volt, méghozzá egy tanult ember mellett, attól nem ilyen "magyarhírlapszíjjártó" színvonalat várnánk.....
mivel téged még mindig sokan tisztelnek, és sokra tartanak, még most kéne kiszállni a harcból, mielőtt visszavonhatatlan dolgot teszel, mondasz.
Tanult emberekre szükség lesz az ország újjápítése során is /jobboldaliakra is!/

egerészölyv 2011.06.22. 17:38:03

@is: az a baj, hogy én, meggyőződéses szocialista szavazó és támogató is megundorodom a silány manipulációtokon. Mit vártok akkor egy LMP-stől vagy egy fideszestől???

loláb 2011.06.22. 17:38:31

@is: Népszavazás 2 jelentéktelen részkérdésben (a tandíj, vizitdíj együtt néhány milliárdos tétel lett volna), és egy eleve elbaszott ötletről volt (az egészségbiztosítók átalakításának javaslata, az 51%-os állami tulajdonnal mindenki: a szadi, az orvosok, a kórházak, és a szakértők szerint is kisérletezgetés volt, nagy valószinüség szerint működésképtelen lett volna a struktúra), de beszéld csak be nyugodtan magadnak, hogy a Gyurcsány-kormány kudarcának, annak, hogy sima feles többséget igénylő jogszabályokat (mint például az adórendszer vagy a közoktatás) sem voltak képesek meghozni az oka az ellenzék volt.

Várúr 2011.06.22. 17:39:13

@Terézágyú:
Terézágyatlan. Az örmények nem néznek le minket. MI se méricskéljük az 1.500 év pluszt. A te minuszodat sajna muszáj méricskélni, mivel ide nyomod.

egerészölyv 2011.06.22. 17:39:17

@ob.szerver: kocsmai mentalitásod van. Félhülyén gagyogva mindenkit magasról lesajnálni.

Várúr 2011.06.22. 17:41:18

@akimellon:
Sok mindenkire v a n szükség a komcsi rombolás után.
Most. Téged majd valahogy elnélkülözgetünk.

Várúr 2011.06.22. 17:44:23

@is:
Rika ostobaság Pahortól is, tőled is. Orbán minden nemzetközi fórumon az EU-elnökséget ellátó ország vezetőjeként beszélt. Másképp nem is tehetett volna. No de ballerek és a józan ész két különböző dolog.

akimellon 2011.06.22. 17:44:55

@Várúr: már a vérjobbosoktól is csak ennyi telik?

miért nem írod, hogy gyurcsánynyolcév???

ob.szerver 2011.06.22. 17:46:55

Pahor-t (akiről három nappal ezelőtt még senki sem hallott), lehet fikázni. A tény attól még tény marad, hogy Orbánt (majdnem) egész Európában és Amerikában egy lenézett, megvetett, szánalmas bohócnak tartják, akinek magára valamit is adó politikus nem mutatkozik a társaságában (kivéve elkerülhetetlen alkalmakat pl.EU elnökség).

Várúr 2011.06.22. 17:47:20

@Balt:
Cillei úgy volt szlovén, mint én Cillei. Az az ország akkor még kéjes álmokban sem létezett. Létezett viszont Karinthia és Steiermark. Zilly grófjai stájerek voltak.

Várúr 2011.06.22. 17:48:15

@akimellon:
Mer' neked az is magas volna. Ekkora agymunkával nem terhellek.

Haary Plotter 2011.06.22. 18:09:46

Esetleg totál félreértettük, b+? Jólelkű Baloscsavar Pahor eftás azt akará rejtjelezve mondani, hogy "elszigetelik" Magyarországot, nehogy a görög és szlovén villámcsapások minket is kegyetlenül "megrázzanak"?

A második világháború után a Sz.Júnió betuszkolt minket a kommunizmusba, de az 1956-os villámlás fényénél mindenki meglátta, hogy az kamu-nyizmus, így aztán lassan-lassan széjjel is omlott, előbb a fejekben, aztán a magyar és német ostromzáraknál.

A módszerváltás után az E.Júnió betuszkolt minket éhes gyomrába, most pedig attól rettegnek a volt gyarmattartók, nehogy az olvasatlan lisszaboni szerződés második lisszaboni földrengésnek bizonyuljon, s majd széjjelomlanak a díszes kártyavárak.

Érdekes módon Pahor eftás könnyedén elfelejté a vöröspatás délszláv szörnyszülöttet, s emiatt a cucilizmust nem megszenvedett nyugati gazdáit a szlovén süllyedés elterelésére a magyar jobboldallal riogatja. Kinek jó ez?

török gábor 2011.06.22. 18:10:23

azért az nem tűnik lényegtelennek, hogy Pahor a nyugdíjreform (ami jelentős kiadáscsökkentést jelentett volna, hoppá, ez is ismerős lehet) elleni népszavazásba látszik belebukni. részben emiatt a reform miatt lépett ki amúgy a kormányból a nyugdíjasok pártja is (amely a felmérések szerint ma az ellenzéki demokrata párt mögött a második legnagyobb párt), míg az ellenzéki néppárt megszavazta a törvényt... veszélyesek az analógiák, ha csábítók is :)

Joaquin 2011.06.22. 18:17:03

@kumin: Hogy miért rossz a cikk? Erre könnyű válaszolni: mert úgy érzem, elpocsékolt idő volt elolvasni. Szép dolog a rácsodálkozás, hogy csúnya emberek képesek másokat támadni, hogy elfedjék a saját problémáikat, csak talán ezt a kifestőkönyvbe való bonyolultságú gondolatmenetet nem itt kellene megírni. Külön bónusz, hogy olyan stílusban küldi el a me-t mint valami kisiskolást egy tanár. Gondolom szándékos akart lenni csak nagyon röhejes. Vagy csinálj hozzá bugyuta designt meg értelmetlen szövegdobozt a jobb oldalra, és senki nem fog többet elvárni.
Index meg jó szemét, hogy kirakta ezt, hagy égjen... :)

Balt 2011.06.22. 18:17:47

@Várúr: Részletkérdés. Természetesen az önálló szlovén államiság is leírható kb. egy sms-ben, de nem ezért szeretjük a Cilleieket. :)

blacklord 2011.06.22. 18:21:30

Szerintem a legelső tényező, hogy tűzön-vízen keresztül nyomtuk a horvátokat, a második pedig az, hogy nemcsak nekünk, működő demokráciát kívánó embereknek, de a legtöbb külföldinek is hihetetlenül antipatikus ez a szintű tehetségtelenség, nepotizmus és akarnokság, amit ráadásul a legostobább és legirreálisabb lózungokkal (pl. az EU elnökeként kijelentjük, hogy nekünk nem diktál az EU...) próbálunk kommunikálni, ráadásul rendszeresen mást ki- és befelé. Katasztrófa. Ha még ezen túl konkrét ügyekről is van szó (Szlovákia, Románia, most már Szlovénia, és basszus, verjük a seggünket a földhöz, hogy Franciaország nem szállt komolyan ránk az Alstom-ügy miatt, mert megtehették volna, még akkor is, ha a cég kurvára nem korrekt), akkor meg pláne ne nagyon csodálkozzunk, ha az igencsak lendületesen rázott pofonfáról leesik nekünk ez-az.
Szóval én is erősen csodálkozok ezen a megközelítésen - szerinted az Orbán-kormány tényleg a létező külpolitikák legjobbikát folytatja jelenleg?

Várúr 2011.06.22. 18:27:19

@Balt:
Szellemes válasz bajtárs!

Várúr 2011.06.22. 18:28:07

Na, a sok agyatlan a bajtárs miatt gárdistának, jobbikosnak fog hinni....

Táskás Tóni 2011.06.22. 18:32:38

@Balt: Azért adta át személyesen a levelet a szlovén kormányfő, mert ő úriember, legalábbis a bunkó paraszt focistához képest mindenképpen az. Nem kell minket elszigetelni az eu-ban . Orbán egymaga elintézi(te).

Táskás Tóni 2011.06.22. 18:33:59

@Várúr: Tolódunk, tolódunk, már Orbán nem is elég?

Táskás Tóni 2011.06.22. 18:38:59

@török gábor: Ott milyen nyugdíjreformot akartak? A 3pilléres állami , kötelező , magánt vagy az orbáni államosítást? Ha megkérdezhetem?

blindeye 2011.06.22. 19:07:16

@Várúr: Igen, szívesen elmennék már én is szabadságra, igaz előtte nem fogok ilyen nulla színvonalú posztot írni. Tudjuk be a dolgot annak, hogy ma nagyon meleg volt/van.

Le_Penseur 2011.06.22. 19:26:59

@Balt:
"Ez mondjuk klasszikus gyurcsányista ferdítés."

"A Smer alelnöke szerint az is veszélyes és botrányos, hogy a magyar házelnök említést tett arról is: a Bős-Nagymarosi vízierőmű építésénél Szlovákia állítólag megváltoztatta a határokat, s ebben az esetben Magyarország akár katonai erőt is alkalmazhatott volna."

www.bumm.sk/56366/kover-laszlo-felboszitette-a-szlovak-ellenzeket.html

Sajnos nem gyurcsányista ferdítés! Bár az volna!

szárnyacska 2011.06.22. 20:39:27

@török gábor:
Nekem sokat segített ez a komment. Legalább jobban megértem.:)
Hát! az az igazság, hogy mindig tanulok.
Köszönet érte.
:))

szárnyacska 2011.06.22. 20:43:18

@török gábor:
Bocsánat! Még annyit. A Gyurcsány kormánynak is három reformpolitikával kapcsolatos elképzelését buktatta meg az ellenzék népszavazással.
Vagy rosszul emlékszem?
:))

szárnyacska 2011.06.22. 21:24:25

Pahor úr, " által elmondottaknak, legfőbb üzenete az lehet: Bővítik az ENSZ. Biztonsági Tanácsát, a posztra, Szlovénia, Azerbajdzsán, mellett Magyarország is pályázik.
Tehát elsősorban a pozicióért folytatott "küzdelem".
:)

szárnyacska 2011.06.22. 21:28:31

Lengyelország a neten is átvette tőlünk a stafétát"

Lengyelország szerdán elindította a lengyel EU-elnökség hivatalos honlapját.
A www.pl2011.eu címen található internetes oldalon lengyel, angol, francia és német nyelven olvashatók a július 1-jével kezdődő EU-elnökség programjai és legfontosabb eseményei, továbbá információk Lengyelországról és a lengyel kultúráról."

hirszerzo.hu/kulfold/20110622_lengyelorszag_eu_elnokseg#rss

:)

unionista 2011.06.22. 21:31:36

orbán megítélése nagyjából olyan, mint meciar-é volt.

Tompó 2011.06.22. 22:19:03

Kumin "úr" az ilyen szánalmas talpnyalók(mint maga) miatt(is) tart itt ez a szerencsétlen ország!! Ha valaki kritikát fogalmaz meg mondjuk velem szemben én először mindig magamba nézek vajon nem jogos-e!!!! Persze magában és a fajtájában, elvtársaiban fel sem merül ennek a lehetősége, hiszen maguk tévedhetetlenek és minden úgy jó ahogy maguk gondolják, meg a gazdája egyébként is megmondta a külföldnek semmi köze hozzá, hogy mi folyik itt!!! Nekünk még Washington és Brüsszel sem ugathat, nemhogy egy ilyen kis nyomi Szlovénia vagy kik ezek........

Balt 2011.06.22. 22:21:55

@Táskás Tóni: Őőő, olyan ismerős nekem ez az úriemberezés. Nem tudod honnan...?

Balt 2011.06.22. 22:24:04

@Le_Penseur: Akkor vesd össze a fentivel. A "köteles beszéd" (és ami helyette volt: "merjünk kicsik lenni"-kritika az olimpia kapcsán) klasszikus esete. Bővebben lásd Debreczeni udvari krónikájában.

Balt 2011.06.22. 22:29:31

@akimellon: "Tanult emberekre szükség lesz az ország újjápítése során is /jobboldaliakra is!/"

Most_van_szükség.

oskar a bádogdobbal 2011.06.22. 23:33:01

Kumin ma túlteljesített. Az írása tökéletes példája naofita túlbuzgalmának + nagy adag felületességének és meggondolatlanságának.
Most leverte a lécet.
A helyében én újra nekifutnék. Mármint a témának.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.06.23. 08:43:35

@abaváry:

De sajnos nem vagy te SENKI, hogy bárhová is felterjeszthess....

lüke 2011.06.23. 18:51:56

@Balt:
ne izélj mán
1., a magyarok nem tudnak szervezni
2, a munkát se szeretik úgy
a munkatábornak ez a két peremfeltétele

lüke 2011.06.23. 18:55:32

@Táskás Tóni:
3 pilléres tudtommal nincs sehol
(állami+ magán, ez az uzus , miért lenne egy magántul. alapuló társ.ban köt. magán?)
nálunk a demográfiai helyzet miatt találták ki, Ratkó etnö jóvoltából

lüke 2011.06.23. 19:30:44

@szárnyacska:
:))))))))))))
hál istennek

megszűnt 2011.06.23. 21:58:17

@kumin:
Nem kell foglalkozni azzal, mit szólnak itt a blogtársak, egyáltalán nem kell törődni vele! Írni kellene úgy, mint régen. Szenvedéllyel. Ez a dolgok lényege és a rálátás.

Nem a cinizmus, elkeseredés és akkor @török gábor: politológus blogtársam, ha maga jobban tudja, akkor miért nem írja meg a véleményét a saját blogjába?! Ott megvitatnánk.

szárnyacska 2011.06.24. 01:21:23

@lüke: :)
Micsoda meglepetés!
Egy úri nő Bécsből!?

:)

szárnyacska 2011.06.24. 01:23:16

@lüke:
Hiszen nagyon régen irtam, egy másik blogon, akkor mikor neked még nem is dübörgött a kétharmad?
:)

Imádlak! Irtam már?

:))

lüke 2011.06.24. 05:21:28

@szárnyacska:
politikus vagy

úrnak születni kell, ezen nem lehet változtatni

lüke 2011.06.24. 05:24:07

@szárnyacska:
Porfelhő & Tsai blogger BT
@porfelhő: @juditka*: @álomszép
@armanda: @armanda*:
@Pasztorella: @hencz :@ XENCZ @jjmano, @JMárta
@írokneked
kiegészült szárnyacskával

lüke 2011.06.24. 08:02:01

@szárnyacska:
Bécsben nincs kétharmad.
Miért kellene virtuális távolságban úrinőkkel beszélgetned O. Judika ? Ott Szeghalomon vannak még , öregek akik a vásárhelyi gimnáziumban Németh Lászlótól tanulták a műveltséget,morált és a modort.Engem is tanított a szeghalmi Szeri prof. asszony és Török prof. asszony, NL tanítványok . A férfi népek családjaikból rögtön felismertek,olvasd el blogomban a Főnök c. bejegyzést, s gyakorold a szeretetet otthon.

megszűnt 2011.06.24. 10:09:35

@lüke:
Lényegében ezt mondtam én @török gábor: blogtársamnál, hogy minden embernek van 1 személye, kivéve az Úr, aki három személyben volt (Atya, Fiú és Szentlélek).

Önmaga elől senki nem menekülhet el. Ha engem az utcán megkérdeznek:- Maga az a knausz, aki..? Hát persze. Jóhogy! Az embernek legyen egy vonzáskörzete.

abaváry 2011.06.24. 10:23:41

@ob.szerver: Ezzel szemben a Fletonovics egy mértékadó pojáca, akinek a társaságát úgy vágyják a meghatározó európai politikusok mint aszályos föld az esőt.Hogy miért is bukott hát akkorát idehaza ? A jó fene, meg tán a Debrecziner József tudja.

lüke 2011.06.24. 14:28:28

@abaváry:
D. nem tudja, csak írja

@knausz: tök mindegy hány énje van:)
neked, s nekem ezzel nincs bajunk
JA idejében még a kettön is meglepödtek, Picasso egy arcon 3-t is megfestett, Csorba Gyözö szerint 33 van:)
polyglott multikultiként nem számolom, de
a bazári majmot ne játssza az
imádattal
a köznek

megszűnt 2011.06.24. 14:53:56

@lüke:
"a bazári majmot ne játssza"

Még ha Csorba Győző volna megérteném. (Amint megérted egyre jobban, hogy mankód s nem marsallbotod van/ s neked, nekünk, mindegyikünknek,/ amint lényed mélyebbre süllyed az érzékelhető anyagba:/ úgy lelsz másokra és magadra;)

Az vicces, hogy mindig rá lehet ismerni, akármilyen nevet vesz föl.:)

lüke 2011.06.24. 15:30:56

@knausz:
végre két ilyen celeb foglalkozik vele, itt a celebesz szigetén:)
szerintem nagyon örül, mert unatkozna különben, mint,mi az unatkozó szép asszonyok:)
www.youtube.com/watch?v=0KV-PTK0UZ4

megszűnt 2011.06.24. 16:36:15

@lüke:
Javítani vagyok kénytelen a mondandót, mert felkereste már Tóta W. Árpádot is, de ott nem tudott nyerő lenni. Árpád az ilyesmit nem díjazza..

www.youtube.com/watch?v=GE7ZmdGdoaw&NR=1

lüke 2011.06.24. 17:26:59

@knausz:
az egy upper classnak hitt blog, a tulaja hiszi
a hit fontos:)luftot rúgott?
www.youtube.com/watch?v=bXR5rs9XZrI

Megfigyelo 2011.06.26. 09:03:07

Lapjelentések szerint az USA-ban komoly vita volt arról, hogy nem kellene H. Clintonnak Budapestre utaznia a Tom lantos Intézet avatására, mert Orbán elfogadására engedne következtetni. Végül Lantos miatt jön -- de két volt budapesti amerikai nagykövet lemondta a meghívást... Nem véletlen, hogy Orbán kelet felé orientálódik -- nyugati körökben neki már nemigen terem babér.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása