Mádl Ferenc elment

2011.05.29. 22:43 kumin

Teljesen váratlanul ért a hír, amikor ebéd után rutinból ránéztem az internetre. Feri bácsi meghalt? Nem is tudtam, hogy beteg volt. Diszkréten kezelte a testi gyengülés ügyeit, hogy ezzel még halálában is ráerősítsen arra a jellemvonására, amely közéleti pályafutása során végig a sajátja maradt: úriemberség. Elegánsan távozott.

 

Én közvetlenül sosem dolgoztam vele, de számos egykori közeli munkatársa a Köztársasági Elnöki Hivatalból kollégám volt. Sokat meséltek róla, szelleme átjárta a Sándor-palotát. Nem is csoda, ő volt az első lakója. Az anekdoták többsége vidám volt, túl vidám is ahhoz, hogy egy ilyen szomorú napon idézni lehetne őket. Megfigyeltem, hogy a kíméletlenül kritikus, véleményükben mindig magabiztos munkatársaim is, ha Feri bácsiról esett szó, mindig a legnagyobb tisztelettel beszéltek róla. Valahogy ezt hozta ki az emberekből.

 

Az elnöki munka zárt kulisszái mögé némi bepillantást engedő történetek egy nyugodt, karakteres és finom ember portréját rajzolták meg. Én is így fogok rá emlékezni. Nyugodjon békében!
 

Címkék: ferenc elnök mádl köztársasági

32 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr972942008

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meghalt Mádl Ferenc 2011.05.30. 10:00:21

Meghalt Mádl FerencOrszágatyák öltenek ma fekete ruhát és országanyák kötnek ma fel gyászos főkötőt. Meghalt Mádl Ferenc. A jogtudós, a politikus, a Harmadik Köztársaság második köztársasági elnöke.Frakcióvezetők, bizottsági elnökök, egyszerű képviselő...

Trackback: Mádl Ferenc (1931-2011) aláírása 2011.05.30. 09:22:55

Ma 13:00 órakor elhunyt Mádl Ferenc, a III. Magyar Köztársaság második elnöke. 2000 és 2005 között szolgált államfőként, korábban a rendszerváltást követően az Antall-kormány többszörös minisztere. Emlékét nem csupán politikusi pályája, de jogtudományi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ordnassac 2011.05.29. 23:33:53

A Mádllal foglalkozó nekrológok többségében fel véltem fedezni a róla szóló Wikipédia-szócikk egyes elemeit (a szócikk jelentős részét én írtam). Még anno el is küldtem neki postán, hogy nézze át. Megtette (ez volt 2009 végén). A hivatalától kapott aranyszegélyes levél és az általa tollal kijavított és kinyomtatott szócikk még mindig megvan nekem.

Tényleg úriember volt. Nyugodjon békében!

Ui.: amúgy a cikkben látható képre pont tőled kaptam CC-engedélyt akkoriban.

lüke 2011.05.30. 06:27:55

tanulhattok töle
-ö volt a jogon az egyetlen párton kivüli professzor-
éveken át asztalszomszédom volt egy budai étteremben
(nem a Makk hetesben ahol vasárnaponként a rossz kosztot ette az értelmiség)
igaz Ungár is,s ö sincs már

juditka* 2011.05.30. 08:25:13

„Életünk felemelő pillanataiban, van, amikor csak könnyeinken át tudunk egymásra mosolyogni, a mosoly a türelem, és a belső nyugalom, a kiegyensúlyozottság, és a béke, a belsőerő és a reménység jele, ha józan derűvel és megértő bizalommal fordulunk egymáshoz könnyebben szót értünk, könnyebb lesz az életünk” – beszélt terveiről 2000. június 6-án Mádl Ferenc, immáron, mint köztársasági elnök"

Nyugodjon békében.

porfelhő 2011.05.30. 09:05:23

"A jogászprofesszor korábban a rendszerváltás után kóstolt bele először a politikában 1990-1994 között az Antall kormányban először tárca nélküli majd később művelődési és közoktatási miniszter lett. Később államfővé választásáig a Magyar Polgári együttműködés Egyesület elnöke lett.

Mádl Ferenc 1931. január 29-én született Bándon. Jogtudósként egyetemi tanárként dolgozott, az MTA rendes tagjai közé is bekerült. Húsz szakkönyvet és több mint kétszáz tanulmányt publikált magyarul és idegen nyelveken. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért.
Mádl Ferenc, akit ezen a héten választottak Budapest Díszpolgárává, 80 éves volt."

2011.05.30. 09:36:26

Talán halálakor is lehet egy pillanatig emlékezni arra, hogy az "értelmiség" (direkt nem láttam el jelzővel az értelmiséget, nem ilyen egyszerű a kategórizálás)széles része hogy lenézte és megvetette, legfőképp az előbb említett -egyébként pozitív- tulajdonságai miatt (csenedesség, uriemberség).
Most legalább csöndben vannak, de azért mi nem feldünk!

Cr 2011.05.30. 09:44:46

Az utolsó olyan politikusok közül való volt, aki önálló volt, nem szabta meg neki senki, miről mit gondoljon. A drogkérdésben és egyéb témákban a fidesztől eltérő véleményét a fidesz azzal hálálta meg, hogy hátbatámadta. Így lett aztán Sólyom a következő köztársasági elnök. Aki amúgy - valljuk be - a nyomába se érhetett Mádl Ferencnek.

A legnagyobb ember volt az elmúlt 20 évben a magyar politikában :(

Nyugodjék békében...

Jenyei 2011.05.30. 10:41:13

Nagyon tisztességes ember és politikus volt. Nyugodjék békében. Jó tudni, hogy élnek ilyenek is.

Páneurópai Harci Kos 2011.05.30. 10:42:19

@jobbcsapott: Nem feladatom kedveltetni magam, neki viszont az lett volna. Normális államfőnk még nem volt.

Jenyei 2011.05.30. 10:42:51

@jobbcsapott: ne foglalkozz vele. Ez dicshimnusz ahhoz képest, amiket a Magyar Hírlap kommentelői írtak tegnap.

alien 2011.05.30. 10:44:35

Nyugodjék békében Professzor Úr!

Cr 2011.05.30. 11:01:12

Nem lehetne kimoderálni ezt az alakot?

Steppenwolf 2011.05.30. 11:11:47

@Cr: "a fidesz azzal hálálta meg, hogy hátbatámadta."

Nem tudom, csak rosszul emlékszel-e, vagy tudatosan csúsztatsz, de a Fidesz annak idején felkérte őt, hogy elismerve munkáját, újra őt jelölnék köztársasági elnöknek, de nem vállalta el. Így lett végül a második befutó Sólyom.

Viszlát Elnök Úr, Isten nyugosztalja.

SashaBraun 2011.05.30. 11:17:58

@Cr: Csak hogy tudd, annak idején a Fidesz minden eszközzel megpróbálta rábeszélni, hogy vállalja a következő ciklust is, még aláírásokat is gyűjtöttek, de végül Feri bácsi mégis nemet mondott, így jött aztán képbe Sólyom (mellesleg nem is voltak kormányon, dehát ez apróság ugye). Viszont élete végéig minden nagyobb Fidesz rendezvényen ott ült az első sorban Dalma asszonnyal együtt, kitüntetett figyelemtől övezve. Nem akarok pártoskodni, főleg nem most, de az efféle aljas hazudozást rühellem. Szállj magadba.

sunázósün 2011.05.30. 11:25:14

Persze, hogy nemet mondott Feri bácsi.
Épp azért amit írtál: nem a Fidesz volt kormányon.
Egyszerűen nem akart megégni.
Senki nem gondolhatta előre, hogy a parlamenti kisebbség jelöltje lesz a befutó.

attala66 2011.05.30. 11:55:11

"Úgy érzem, az elmúlt időszak vitái folytán kell még szólnom a tandíj kérdéséről. A tandíj mindenekelőtt azt a tényt is kifejezi, hogy a felsőoktatás a társadalomnak nagyon sok pénzébe kerül. A tandíj a hallgató hozzájárulása saját képzésének költségeihez. Amellett, hogy ez a felsőoktatás jelentős forrása lehet, egyben meghatározó struktúraalakító és hatékonyságbefolyásoló tényező is lesz. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a felsőoktatásért mint szolgáltatásért fizető hallgató kereslete befolyásolni képes az intézmények kínálatát, de a minőséget is, hiszen az oktatásért fizető hallgató követelni is fog valamit a pénzéért. A tandíj bevezetése természetesen megnöveli a tanulás kockázatát, s ezzel a hallgatót is teljesítményre, fokozottabb teljesítményre ösztönzi. A felsőoktatás teljes ingyenességének megszűnése persze komoly ellenállást váltott és válthat ki, még akkor is, ha ma a felsőoktatási szféra a tandíj bevezetésével egyetért, és természetesen a felsőoktatás költségeinek meghatározóan nagy részét továbbra is az állam viseli. Sokan azonban a teljes ingyenesség megszűnését a szociális igazságosság megszűnésével azonosítják, és az egyes rétegeknek a felsőoktatásból történő kiszorulására következtetnek. Én úgy vélem, hogy pont fordítva van. A tandíj szociális igazságot fejez ki, a tehetősek fizetnek, a szociális helyzetbeli egyenlőtlenségeket pedig nem általános ingyenességgel, hanem jól működő hallgatói támogatási rendszerrel kezeljük."

Ezt mondta a parlamentben 1993. 06.07-én miniszterként. 2007-ben és 2008-ban ennek totál ellenkezőjét. Magyarországon a "jobboldal" által jelölt köztársasági elnökök esetében kizáró ok a gerinc?

KopaszMercis 2011.05.30. 12:04:53

Sajnalom az oreget.. szivesebben vettem volna konnyes bucsut a Pitt Smaltol...

ökörpöröly 2011.05.30. 13:18:51

Mádl volt a megtestesítője a végtelenül korrupt -elsősorban erkölcsi értelemben-, ezt a jellemét pragmatizmusnak átlátszó intelligens, de jellemtelen karrierlovagoknak.
A múlt rendszer gátlástalan kiszolgálójából lett demokrata bohóc. Persze, jól megfizetett bohóc, ahogy volt a kádárizmusban is. Akkor azt a rendszert szolgálta ki pozícióért, pénzért, utána az azt követőt.
Mondjuk nem volt nehéz dolga, az elit nem cserélődött le, csak a másod- és harmadvonal, illetve utódaik kerültek az élre.
A halálosan beteg, jobboldali beállítottság Perczel Tamás -a rendszerváltás utáni gazdasági és politikai elit tagja és a társaság kiváló ismerője- is külön kiemelte a nevét, mint a jobboldalra befurakodott, jellemtelen, egykor a kádárizmust a végletekig kiszolgáló férget.
Az ún. jobboldalon a mai napig hemzsegnek ezek és utódaik, ezért se lesz nekünk évtizedekig még méltó konzervatív oldalunk -na de baloldalunk se-.

ökörpöröly 2011.05.30. 13:35:19

@bájgúnár: Olcsójános volt, a magyar politikai mocsok kiváló megtestesítője. Részese volt annak -ha mellékszereplőként is-, hogy Magyarország hosszú időre leszakadjon Európától.
Egyébként valljuk be, eddig egyetlen egy "normális" köztársasági elnökünk se volt.
Göncz végtelenül gyenge, befolyásolható volt, Mádl végtelenül korrupt és kiszolgáló lelkületű, Sólyom piszkos múltú, az előző rendszer vezetőinek elszámoltatásának egyik fontos megakadályozója, snittpál pedig a magyar történelem legnagyobb politikai prostituáltja, aki funkcionális analfabéta, illetve a magyar történelem legsilányabb köztársasági elnöke.
Ez egy ilyen ország. Európa fényévekre tőlünk.

Cr 2011.05.30. 13:49:37

@SashaBraun: Bocs, én nem így emlékszem. Az egy nagyon csúnya játék volt. Nem táncolt úgy Mádl Ferenc, ahogy azt Orbán elvárta volna. Emlékszem az egész esetre, nagyon gusztustalan volt. Akkor nőtt meg úgy igazán a szememben Mádl prof, amúgy. Kényelmesebbnek tűnt a Fidesznek Sólyom, más kérdés, hogy aztán ő se volt annyira egyszerűen irányítható figura, mint egy Szijjártó.

handax 2011.05.30. 13:50:04

@ökörpöröly: egyetértek. Elég csak az Akadémia kiadó privatizációját megnézni...

Cr 2011.05.30. 13:56:09

@Steppenwolf: Az első napok voltak a döntőek. Amikor a fidesz - Orbánnal az élen - bizony nem szólt semmit. Hallgatás volt napokig. Emlékszem erre, nagyon élénken.
Ahogy arra is, hogy önálló véleménye volt Mádl Ferencnek a fidesz hibás és bűnös, valamint egyáltalán nem működő drogpolitikájáról. És egyéb kérdésekben is önállóan mert véleményt nyilvánítani, ez nem tetszett a fidesznek.
Az, hogy több rendezvényen ott volt még ezek után Mádl Ferenc, az nem függ ezzel össze. És mással se.

ökörpöröly 2011.05.30. 14:16:37

@Cr: Van, amikor egy idő után, a halál felé betelik részben a pohár. Ilyen eset történt Nagy Imrével is.
Nézzük a "mártírminiszterelnök" életútját.
A "békés, nyugodt, pufók kis emberke" gépfegyver-kezelő volt a keleti fronton az I. világháborúban. Fogságba esése után a tömeggyilkos, szadista CSEKA tagja lett. Jurokovszkij jelentésében felmerül a Nagy Imre (Nad Imre) név, mint a cárt kivégző hóhérosztag tagja.
1930-tól a Szovjetunióban él, megint a titkosszolgálat tagja -dokumentumok szerint-. Szinte a teljes kommunista emigrációt kiirtották -szerencsére-, de Nagy Imre megint megmenekült. Egyes források szerint az NKVD spiclije lett. Ezt erősíti az a tény, hogy a sztálinista kommunista elit különleges védelemben részesítette. A politikai vezetésből ideiglenesen kikerülhetett, de kivégezni, elítélni nem lehetett. Emellett részt vett a kommunizmus minden borzalmas mocskában. Aztán a végén megelégelte a mocskos életét, egyszer életében megpróbált egyenes gerinccel állni.
Valami ilyesmi történhetett Mádllal is. Persze ő nem lépett le teljesen, elment díszbohócnak a Bölcs Vezér üres szólamaihoz, demagóg beszédeihez.
Se emberként, se politikusként nem tartom semmire.
Sajnálatos példája a jellem és tisztesség nélküli, intelligens opportunistának.

lüke 2011.05.31. 07:33:25

egy nekrológ blogon
Shakespeare lenne a helyes
nem a nihilisták locsogása

"Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele."

porfelhő 2011.05.31. 08:57:55

A szeretet azokat a könnyeket is látja, melyeket nem sirtak el, azokat a szavakat is hallja, melyeket nem mondtak el."
Az elmúlás mindig nagyon fájó és szomorú.
Ha szerettünk, tiszteltünk valakit, emléke örökké bennünk él.
Az idő talán gyógyít, de felejteni, örökre szinte lehetetlen.

Cr 2011.05.31. 09:32:48

@ökörpöröly: Ezt nagyon rosszul látod... és nem hiszem, hogy itt kellene ezt megosztanod...

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2011.06.02. 14:41:09

@lüke: Brósz Róbert professzor, a legendás római jogász is mindvégig pártonkívüli volt. Való igaz, hogy nagyítóval kellett keresni olyan oktatókat, akik 1956-1957 után nem léptek be az MSZMP-be (és előtte az MDP-be, és még korábban az MKP-be sem).

Mádl Ferenc valóban úriember volt, igazi magyar genleman. Talán az egyik utolsó olyan politikus volt, aki megőrizte a méltóságát és a tartását, aki nem bohóckodott a tömegeknek a népszerűségért. Sok-sok jobboldali választó tán nem is sejti, mi mindent köszönhet neki a Fidesz: abban, hogy Orbán Viktor pártja 1993-1996 között átment a jobboldalra, s hogy e fordulatot a régi konzervatív, antallista elit is elfogadta, jórészt neki köszönhető. Nem véletlen, hogy 1995-ben már köztársaságielnök-jelölt volt, s hogy 2000-ben - dacára Torgyánék jelölési előjogának - végül megválasztották.

Fájó, hogy utódai között Schmitt Pál nevét is feljegyzi majd a história...

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása