Skizofrénia

2011.07.05. 15:29 kumin

A skizofrénia vagy hasadásos elmezavar kóros állapot, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása. (Wikipédia)

 

Nem sokat kockáztattam, amikor tegnap az Inforádióban egy hosszabb beszélgetésen azt mondtam, hogy a mai strasbourgi EP plenáris ülésen a szocialisták, a liberálisok és a zöldek valószínűleg meg fogják ragadni a bírálat lehetőségét, ugyanakkor aligha a magyar EU-elnökséget fogják kritizálni, azon ugyanis ők sem fognak túl sok fogást találni, hanem inkább a magyar belpolitikát bírálják majd. Bárcsak a politika világában minden ilyen kiszámíthatóan működne, mennyivel könnyebb lenne elemezni és üveggömbből olvasni. Bár minden tudósítás a forró januári menethez képest lagymatag hangulatról számolt be, néhány finomságot azért produkáltak a derék EP-képviselők.

(forrás)

 

A feladvány nem volt teljesen egyszerű. Az elnökség kezdetén még bármit bele lehetett látni a magyarokba. Voltak olyan hullámok is az ősszel, hogy az EU ne is engedje át az elnökség összetett feladatát, mert erre Magyarország egyszerűen nem alkalmas. Ennek a vonalnak a hazai szószólója Göncz Kinga volt. Most annyival összetettebb volt a kritikusok feladata, hogy az elnökség maga éppenséggel teljesült, ráadásul mindenki megelégedésére.

 

A vitában a skizofrén szót a show örökös birtokosa, Daniel Cohn-Bendit dobta be, amikor nem különösebb távolságtartással próbálta jellemezni a magyar miniszterelnököt. (Szegény LMP! Egyetlen szerencséjük, hogy 2009-ben még nem voltak elég erősek, és nincs egyetlen képviselőjük sem abban a zöld frakcióban, amelynek vezetője 68 óta folyamatosan lázad, akkor a polgári demokrácia ellen, most a Klubrádió mellett.) Skizofréniát én inkább a plenáris ülés kritikus felszólalóinak szövegeiben fedeztem fel. Adva van egy napirendi pont, a magyar elnökség, amelyet nem lehet érdemben támadni. Adva van ennek képviseletében a magyar miniszterelnök, akit viszont támadni szeretnének továbbra is. Az érzelem az ellenszenv kinyilvánítását diktálja, a cselekvési keret azonban csak elismerést tesz lehetővé.

 

Alapvetően kétféle megoldást láttunk. Az első hasadás módszer az volt, amelyet én is tippeltem tegnap, azaz a napirendről lehasadás és magyar belpolitikai ügyek citálása. A médiatörvényen keresztül mért támadás szavatossága azonban a lejárathoz közeledik, közel sem tudták olyan tűzzel ezt a vonalat vinni a baloldali képviselők, mint januárban. A papírforma másik új elem, az alkotmány támadása emellett friss motívumnak tűnt, de ebben a témában meg mintha nem tudtak volna olyan fogásokat találni, mint amilyeneket januárban a médiatörvény ügyében. Talán az alkotmány túl összetett, talán nem lehet olyan jól fókuszálni az ütéseket – nem tudom, hogy pontosan mi lehetett a gond, de nem működött a dolog, ez biztos.

 

A másik megoldás szintén egy hasadással operált, az államszervezet politikai vezetőkre és bürokratákra történő szétbontásával. Ebben a keretben hiába voltak a politikai vezetők és maga a miniszterelnök Európa-ellenes, despota és gonosz, a vezetéssel bátran dacoló, szorgalmas bürokraták tették a dolgukat, és vezetőjük akarata ellenére egy jó elnökséget hoztak össze. Herczog Edit, szocialista EP képviselő azzal tette fel a pontot az i-re, hogy kérlelte Orbánt, nehogy ezeket a jól teljesítő bürokratákat elbocsássák – gondolom azért, mert a politikai vezetés akarata ellenére jól végezték a dolgukat.

 

Az EP sajátos intézmény, fejlődése egy csomó jó és hasznos dologgal jár, lehozza kicsit az EU-t a földre, láthatóvá, sőt látványossá teszi a vitáit, konfliktusait. Az ilyen politikai látványkonyha azonban nem csak előnyökkel jár. A belpolitikai küzdelmek átszivárognak ebbe a szférába is, különösen azzal, hogy – talán épp az EP katalizáló hatása miatt – egyre szorosabban működnek együtt a nagy európai pártcsaládok, egyre nagyobb lelkesedéssel segítik ki egymást hazai ügyekben is. Így van ez jobb és baloldalon is, és azt hiszem, hogy ez alapvetően rendben van. Kis gond akkor keletkezik, amikor a szükségszerűen kevesebb ismerettel rendelkező kintiek olyan ügyek mellé is állnak párttársaik védelmében, amelyeket otthon akár undorral eltaszítanának maguktól.

 

Az európai szocialisták rekordján elég csúnya szégyenfolt a szlovák Smerrel kapcsolatos politika, amelynek kizárását annak ellenére halogatták, hogy az egy nyíltan nacionalista, nemzetiségi intoleranciára építő párttal lépett koalícióra. Talán a tagpártoktól érkező briefeket a további hasonló kínosságok elkerülése céljából érdemes lenne több kritikával és odafigyeléssel kezelnie mindenkinek az EP-ben.
 

Címkék: orbán skizofrénia cohn bendit ep

124 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr993041816

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Daniel Cohn-Bendit sallerja Orbánnak az EU Parlamentben (videó magyar szöveggel) 2011.07.06. 09:10:13

Lehet, hogy a Orbán Viktor atomjaira röhögte magát azon, hogy az EU Elnökeként az EU diktátorát, azaz magát támadta. *** Ugyebár az úgy volt, legalábbis a whig történetírás szerint, hogy Orbán kiosztott egy pár kokit és sallert Brüsszelnek. És pers...

Trackback: Daniel Cohn-Bendit sallerja Orbánnak az EU Parlamentben (videó magyar szöveggel) 2011.07.06. 09:04:21

Lehet, hogy a Orbán Viktor atomjaira röhögte magát azon, hogy az EU Elnökeként az EU diktátorát, azaz magát támadta. *** Ugyebár az úgy volt, legalábbis a whig történetírás szerint, hogy Orbán kiosztott egy pár kokit és sallert Brüsszelnek. És pers...

Trackback: Orbán megosztotta Európát 2011.07.05. 23:09:46

Nehéz lenne máshogy értékelni a keddi Európa parlamenti (EP) ülésnapot. Abban nagyjából egyetértés alakult ki, hogy szakmailag nagyon jó munkát végzett a magyar elnökség, a belpolitikai ügyekben azonban teljes az európai megosztottság. A választóvona...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sunázósün 2011.07.05. 19:34:13

"ez egy trolltól nevetséges, egy állítólagos szakembertől azonban megalázóan szánalmas."

Telitalálat.

is 2011.07.05. 19:39:02

@Kételk Edő: "Orbán a gimnáziumban volt utoljára KISZ titkár. Azután pedig elég keményen kommerellenes volt már a rendszerváltás előtt. "

ha elutasitjuk azt a feltevest, hogy a Biboban bizony Stumpf ur felugyelete alatt gyulekeztek partcsemetek. de jol fel kell kotnie a gatyajat annak, aki ezt nem izombol, hanem eszervekkel el akarja utasitani. mint mondad, a tenyek makacs dolgok.

@poszt: a politika nem egy kiabalos dolog. persze, halas tema Kohn-Banditon ragodni, aki szemelyes okbol beszel ugy Orbannal, ahogy, es ezt meg kell ertenunk. az mar egy fontosabb kerdes, hogy 331 ember megszavaz-e valamit, ami nem csak az volt, hogy ejnye-bejnye, hanem formalisan felkertek a Bizottsagot, hogy csinaljon valamit. de meg fontosabb, hogy az elmult hetekben 3 kornyezo orszagrol is kiderult, hogy bizony Magyarorszag elszigetelesen dolgoznak. nincs nehez dolguk, Orban egy teljesen bezarkozo sundiszno politikara tert ra.

a kovetkezo bolcsesseget ajanlom figyelembe:
- aki nem erzi meg a feltamado szelet, majd meglatja a felhoket
- aki nem latja meg a felhoket, az meglatja majd a villamlast
- aki a villamlast se latja meg, az meghallja majd a mennydorgest
- aki meg a mennydorgest se hallja meg, azt jol elveri az eso.

kozel sincs mennydorges, de tudvan, hogy a posztiro adja a tanacsokat Orbannak, nincsenek biztato jelek. ez a poszt is eleg gogosre sikeredett.

Várúr 2011.07.05. 19:40:15

@lobster thermidor:
Orbán kispajtás volt akkor, látom, te még most is az vagy. Nehezedre esik felfogni, hogy az ember változik, felnő, a véleménye formálódik és átalalkul? Igaz, Kohn Bandi ma is az az agresszív taknyos, aki volt kis hülye anarchistaként.

Várúr 2011.07.05. 19:44:08

@Boston2:
Jóember. Orbán akkor egy 27 éves lázadó volt, ma pedig felelős kormányfő és 48 éves. Kohn Bandi maradt egy kis anarchista kötekedő fittyfasz, Orbán felnőtt.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.07.05. 19:48:21

@Várúr:
Magyarul a 20 év és a hatalom megmagyarázza, hogy miért tesz ma olyat, amiért annak idején szembeköpte volna magát és ezt úgy kellene értékelnünk, hogy mint fejlődést?

fülöpke 2011.07.05. 19:58:14

@Várúr: Azért jobban esne, ha "Orbán kispajtás" nem lett volna tagja a KISZ nevű gittegyletnek. Ezt leszámítva onnantól pláne minden elismerésem az övé, hogy képes volt ilyen elsöprő többséggel nyerni egy olyan országban, ahol 4 évig kormányon, majd 8 fájóan hosszú évig ellenzékben minden valamirevaló megmondóember őt fikázta teljes mellszélességgel. Mondom, furcsa ez az ország, ahol még a mi, nyolcvanas évek közepén "megért" gimnáziumi osztályunkban is 32 emberből 30 tagja volt az ifjúkomcsik egyletének. A két kivétel egyikeként, már akkor sem értettem, miért csatlakozik boldog-boldogtalan. Olyan is volt, aki úgy emlékszik, kötelező volt. Nem volt az.

lobster thermidor 2011.07.05. 20:17:58

@Várúr:

Én inkább egyszerűen csak álszent köpönyegforgatónak nevezném.

MPéter 2011.07.05. 20:19:02

Tetszik a cikk!
Kedves Kumin Úr, adhatna leckéket Török kollégájának is, mert egyre csökken annak a blognak a színvonala (állandóan magát és a politológusi létet elemzi a politika helyett), az Öné pedig egyre színvonalasabb! Sok sikert a további blogoláshoz!

röhögő 2011.07.05. 20:21:13

Hmmm... no majd a lengyel elnökség után számoljuk össze hogy a lengyeleket hányszor fogja megfeddni az EU. Az a gyanúm hogy egyszer se. Ez csak a mi zsebdiktátorunknak jár.

lobster thermidor 2011.07.05. 20:24:23

@Boston2:

Azok a régi szép idők, a 2006-os választások előtti fazonváltásokkal.
Arra gondolok, amikor az addig annyira polgári kormány miniszterelnöke kockás flanel ingben, csepeli jómunkásember jelmezbe öltözve járta az országot.
Azért az Jászai-díjat érdemlő alakítás volt.

szempontpuska 2011.07.05. 20:35:43

Skizofréniáról beszélni egy EU ellenes, de sikerrel kérkedő soros EU elnökség kapcsán, több mint pikáns!
Egyenesen skizofrén!

:-)

Várúr 2011.07.05. 20:39:27

@Boston2:
Saját fejlődésed értékeld, ha van olyanod... Aztán tölts el pár évet a hatalomban.

megszűnt 2011.07.05. 20:47:58

@MPéter:
"Kedves Kumin Úr, adhatna leckéket Török kollégájának is"

Attól egyre messzebb lesz a Kumin úr.

lolperec 2011.07.05. 20:49:00

jó kis mosdatós poszt, kár hogy a lávóórban már tiszta retek a víz XD

Várúr 2011.07.05. 20:50:00

@fülöpke:
Kedves Fülöpke. MIt tesz Isten, én egy 42-es létszámú budai gimnáziumi osztályban azon kettő közé tartoztam, akik nem voltak KISZ-tagok. Még kiszes haverom se volt. Ez nem jelenti azt, hogy nem hiszek egy ember változásában, kiábrándulásában, fejlődésében. Azokban nem hiszek, akik - mint Furcsány - KISZ-vezérek voltak, a varsói szerződés fontosságáról ugattak még 89-ben is, most meg mint '89-es demokraták" sűvítenek a szelekbe....
Ezeket Orbánnal összehasonlítani több, mint idiotizmus. Hasonlítgatás azzal, aki beházasodik az iszonyú komcsi főnemességbe, mint Furcsány, milliárdos lesz, majd "égő szemű szövőnőkről" hadovál. Azokat meg sajnálom, akik benyelik ezt az ócska demagógiát és egy valóban megváltozott, felelős kormányfő ellen ugatnak. Akik ki nem bírják, hogy mondvacsinált ürügyekkel nekem irogassanak, holott csak véleményem van, mint nekik. Kumin írására reagáltam, erre jönnek a rossz, hazug buta szövegeikkel... Ezért utálok az indexen kommentálni. Mint egy beteges, frusztrált ballib/anarchista akol.

Dornbi · http://www.kockak.hu/ 2011.07.05. 20:51:49

A hazai jobboldal lényege, hogy van valaki, akit együtt lehet utálni. A hidegháborúnak vége, a kommunizmus megszűnt, a hazai szocikat durván legyűrték. Maradnak a külföldi szocik.

[megmondoember] 2011.07.05. 20:53:49

@lobster thermidor: "Attól eltekintve, hogy Orbánnak sejtelme sincs arról, hogy mi is az a polgári demokrácia, valamint az ő nagy diktatúra elleni lázadását jó ideig a Kommunista Ifjúsági Szövetség funkcionáriusaként folytatta, minden úgy van, ahogy állítja. "
Nyilván, hiszen 2006 óta tudjuk, hogy I. Nagy Viktor, Magyarisztán örökös önjelölt királya még sosem hazudott...

Várúr 2011.07.05. 20:54:03

@mavo:
Saját farkát csuklóztatja Kohn Bandi. Meg téged, aki erre izgulsz. Ki az a Kohn a magyar kormányfő mellett? Egy libafos ződ senkiházi, aki saját pártjában is megbukott. Kitölti az idejét, oszt megy a levesbe (maga mondta).

Várúr 2011.07.05. 20:57:07

@kamerasmobil:
Na még utoljára: Látom, nagyon értesz az EU-hoz. Csak azt nem tudom, miért nem te vagy a külügyminiszter? Vagy személyesen Manuel Barroso? Hányszor buktál kisfiam és miafenétől vagy ilyen sikeres?

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.07.05. 21:06:47

@Várúr:
Jó tanítványa vagy, amennyiben a kritikára hasonlóan reagálsz. Nem rólam volt szó,hanem Orbán következetlen, elvtelen, ezáltal hiteltelenné vált megnyilvánulásairól.

Én nem mennék a hatalomba, mert nem akarom összesározni magam.
Jól mondta Herber: "Csak azoknak szabad hatalmat adni az ügyeink fölött, akik vonakodnak azt elfogadni, és akkor is csak olyan feltételekkel, melyek fokozzák a vonakodást."

31/48 2011.07.05. 21:21:42

Gyenge a felhozatal politikusokból sajnos itthon és a föderációban is.

DCB Európa szégyene, OV Magyarországé.

Erősen megrendül az Unióba vetett hite annak, aki látja milyen ellensúlya van az EP-ben a magyar kormánynak. Ostoba és álszent, ráadásul gyenge és tehetetlen. Egy fokkal jobb, mintha a gyermeteg elképzeléseiket ránk tudnák kényszeríteni.

Egyébként itthon sem véletlenül lett OV teljhatalmú nemzetvezető. Megkukacosodott a közügyek szép piros almája és már csak a kukacok között lehet válogatni, hogy ki rombol lassabban.

31/48 2011.07.05. 21:32:48

@Várúr: ó DCB mellett a másik kedvencem az ex-maoista Nagy Demokratikus Vezető. Aki úgy igazgatja a második legnépesebb demokratikus államszövetséget, hogy azok túlnyomó többsége sem a nevét, sem a politikai platformját; sem semmi efféle szabad választásokra jellemző hókuszpókuszként nem látta őt, mint megválasztandó személyt valamelyik szavazócéduláján. A lobbinemzet királya, a soha meg nem választott vezető, aki vasmarokkal vezeti népét az eladósodás, a nemzetközi eljelentéktelenedés, az ipari leépülés, az őshonos lakosság és kultúra mindenféle tarka népekre lecserélése és a fenntarthatatlan dekadencia rögös útján.

hackbard.celine 2011.07.05. 21:45:30

@Várúr: DCB az EP udvari bolondja. Kiszolgált sok kiskirályt, mégsem fejezték le. Mellesleg 67 óta nem váltott ideológiát.
Orbánból, aki KISZ káderként kezdte, a Liberális Internacionálé alelnökeként folytatta mára egy arrogáns népi nacionalista bolsevik lett, akit a sleppje mostanra teljesen elszigetelt a valóságtól. 99,7% az egyetlen jelöltre? Igazi demokratikus alakulat.
Kiosztott egy-két sallert, kokit és baráti tartkónb@szást? Valahol nagyon elgurult a bogyó.
Gazdaságpolitikai aktualitás: ugye bejelentették, hogy a MOL pakettet IMF pénzből vették meg (narancslózungról magyarra fordítva ez 2,5% deviza államadósság elherdálása). 24e Ft volt az árfolyam egy hónapja, ma 20150. Eltőzsdéztek hitelből 80-100 Mrd-ot?
Kumin úrnak közgazdászként ilyesmikkel kéne inkább foglalkoznia, nem a skizofrénia rejtelmeivel, amihez láthatóan nem ért.

JumboJet 2011.07.05. 21:58:52

@Várúr: Te vezérhianyos, tengeri malac, ki azert mosdatod vezéredet, hogy a magad következetes, koherens, józan, ésszel kritikus gondolkodásra való teljes képtelenségedet lemosd. Más gerinctelen opportunizmusa nem jó szappannak, mégha az a a valaki a naaaaagy Szent Orban Sosem Hazudtam Viktor is. Babám, ne a 48 éves orbant hasonlóság a 27-hét, hanem a 27 evest a 30- ebédhez. Ugyanis 92-re a verlineralis "lazadobol" mar népnemzeti istenhazacsaladozos oskonzervativ lett. Ez neked szemelyisegfejlodes? Ez barátom mifelénk cinikus opportunizmus, vagy megértés, vagy 0. Tipusú találkozás! Teljesen tudatosan betomtek az MDF után maradt piaci rest. milyen bajos ezt fejlődésnek nevezni. És ezek után mar szinte minde kiszámítható és mindegy. Kettő. Azzal a baromsaggal ne altasd mar magad, hó ő csak egy megteved kis Kiszes volt, nem öt kell bántani, hanem a nagyagyukat, a furcsanyokat. Te esztelen fajanko! És nagy haverja Stumpf? Annyira megtévedt/megtévesztett volt, h vezerkiszebol meg sem állt az MSZMP-ig? Jarai, Matolcsy, Martonyi, Mikola, Fónagy, mennyi szegény megtévedt ifjút akarsz meg? Az első orbankormanyban és környéken több volt az ex MSZMP-s, HNF-os baszki, mint az MSzP-Ben, ember! Nem kevés besugoval köztük. Eddig is csupa egykori kegyelt , De ha ez meg nem volna elég, nevüket vették később
pozsgayt, szurost, csintalant... Na, barátom, ilyen branccsal kommunistazni teli torokból! Ez mi, ha nem skizofrénia!? És mindennek a csimborasszója, hogy vitya legnagyobb haverja az EU-ban ki? Egy bizonyos Berlusconi nevezetű taljan csődor, az erkölcs, a becsület lovasszobra: oligarcha és köztörvényes bűnöző, akinek a média, a köz, és a törvény van csupán a kezében. Nekem sajnos, nem sikerült 41eves koromra akkorát fejlődjön, mint Viktornak, így én meg Kepes vagyok azonosulni 27 éves korom gondolataival, eszméivel, emlékszem is rajuk, vállalom is őket, és magyarazkodnom sem kell miattuk. De meg van 7 évem! Szóval, vagy én voltam koravén 27 évesen, vagy Viktor éretlen, nem kicsit. Mindegy, emberem ilyen kacifantos szellemi murepulogyakorlat egy normális ember életébe nem fér bele 27 éves korától. Ebbe Bessenyei is belehalna.

naiv legényke 2011.07.05. 22:05:24

@MPéter: :-)))

Kumin úr az elfogult, kritikátlan elemzéseivel(?) sokat árt kedvenc miniszterelnökének.
Egy jobboldali elemző részéről az "Érted haragszom, nem ellened" (József Attila, tudom, más reláció) magatartás lenne hasznos.
A Kumin-írások nagyon egyszerű bérmunkának tűnnek.

mondatoló · http://3mondat.blog.hu 2011.07.05. 22:30:45

@asghh: Jéé, nekem is pont ez jutott ma eszembe, hogy Kónbandi az EP Torgyánja :-)

d.j 2011.07.05. 22:34:00

Mondjatok egyetlen egy olyan intézkedést az elmúlt 1 évből, amely azt mutatja akár csak nyomokban is, hogy a mostani kormányunk demokratikus, illetve orbán viktor demokrata. Csak egyet.

menőmano 2011.07.05. 22:36:33

Nahát, nahát!
"nagyon egyszerű bérmunkának tűnnek."
Megírta (ide az egyik posztra) az elején a Kumin F., hogy Ő Fidesz közeli beállítottságu:) tudjuk.:)
Ha idejövünk kommentelni, azt az "anyagot kell" értelmezni amit feltesz a posztra.
Vagy pedig, nem kötelező ide írogatni.:)
gondolom. oszt. akkor mi van?!?
:)

Anasztaz Mikojan 2011.07.05. 22:40:12

Kumin elvtárs nem közgazdász, hanem a Vendéglátóipari Főiskolát végezte el. Ez olyan, mintha a sebészt és a műtőst kevernénk össze. Te befeküdnél az operációra?

Különben a Kuminhoz hasonló intellektuális képességekkel rendelkező örmény Demján Sándor is a Vendéglátóiparin végzett, aztán KB-taggá üldözték a mocskos kommunisták, Kádár Jancsi bácsi pedig sakk-partikra kényszerítette.

Egy szó, mint száz. Egyikük sem közgazdász. Attól, mert elvégzel egy doktori képzést (teljesen más diplomával a kezedben) nem leszel közgazdász. Csak egy Kumin elvtárs :)

Dr Kangörény 2011.07.05. 22:42:34

Skizofréniát emlegetni veszélyes elfoglaltság, mert ha a szeretett vezető bekattan és félreérti a posztot, tán még börtön is jár érte a "tisztelt" elkötelezett politológusnak.

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.07.05. 22:44:32

1.) "Adva van egy napirendi pont, a magyar elnökség, amelyet nem lehet érdemben támadni. Adva van ennek képviseletében a magyar miniszterelnök, akit viszont támadni szeretnének továbbra is."
És miért is nem lehet támadni mindkettőt? Ez a két EP-ülés azért került a figyelmünk középpontjába, mert ott történt meg az, aminek itthon kellene.

"a cselekvési keret azonban csak elismerést tesz lehetővé." Ez kb. olyan lenne, ha bármilyen nagyobb ciklus végén (törvényelfogadás, ülésszak, zárszámadás, ciklus vége stb.) csak az elismerés hangján szólhatna az ellenzék, mert valakinek a búcsúja, valaminek a vége értéket teremt. Hát én ilyet még nem láttam ellenzéktől, fura lenne. Ez nem iskola, ahol el van különítve a ballagás és az érettségi, emelkedettség és számonkérés.

2.) A szerző szerint az EP-be beszivárog a belpolitika. Hát mivel a választások is így zajlanak, bizony be. A helyi politika meg az országosba és viszont, ez még nem minősít semmit.

3.) Állami vezetők és bürokraták "hasadása". Ha rossz is a bírálat, ez azért tényleg két külön vonal. Ne tüntessük már föl a politikát mindenhatóként, a bürokrácia eldolgozgat magában is, sokszor épp onnan indulnak az ügyek, nem a politikustól. A siker persze az utóbbié.

Amidazophen 2011.07.05. 22:44:42

Kumin úr elég általánosan látja a dolgokat. Volt egy magyar elnökség, amit nem lehet támadni.

Ugyan, miért nem? Az egész elnökség semmi másról nem szólt idehaza, mint OV személyéről. Az MTV-ben már annyit szerepel, mint Brezsnyev, amikor megnyitott, kitüntetett, felszólalt, stb. De nem erről szólt a dolog. A horvátok csatlakozása ment a maga útján: ezt még nemhogy megakadályozni, de késleltetni sem lehetett volna. Ez hát a siker???

Ami viszont gáz, és az egyik legnagyobb gáz, hogy OV olyan politikai kultúrálatlanságot vitt a magyar elnökségbe, amitől a nyugati világnak kifordul a gyomra. Azt a hihetetlenül negativ formát játszotta el ma is, amivel még Szaaddam Husszeint is megútálták az Arab Ligában - pedig mennyivel nagyobb hatalom volt, mint OV!

A fekete leves meg csak ezután következik, kedves Kumin úr! Igaz, hogy a szlován minelnök bocsánatot kért elszólásáért - de csak a maga nevében. Az elkövetkezendő esztendőben legfeljebb Berlusconi fogja fogadni - de most van neki elég más baja is.

Orbán lejáratta az országot, mert még az itthon, neki hajbókoló (hajbókoló - dehogy, inkább benyaló) kongresszusának tapsa csengett a fülében.

menőmano 2011.07.05. 22:46:02

@MPéter:
Török kollégájának is"
Te tudod, hogy mit irsz.?
A Török G. kiváló politikai elemző!
Ne firkálgassál itt illlyyeneket!

Irjad a kommentet arról, az anyagról, amit feltett a Kumin Ferenc.

Járkálsz itt a blogokon és minősíted a politikai elemzőket???

Már bocsánat! de nagyon nem szép dolog.

JumboJet 2011.07.05. 22:53:18

Ferikém! Én csak remélni tudom, hogy Te is skizofrén vagy, csak a betegsegtudatod meg nem fejlődött ki, és nem hajtott el egy pszichiaterhez. Mert egyébként csak egy mérsékelt intellektusú, elemzeskeptelen (bocs, telefonról írok, és nincs türelmem az ekezetekhez), amnezias, szűklátókörű, segg- és talpnyaló, gyurmafigura rajzolódik ki előttem. Nehéz, de ha csak a posztra szoritkozom, megmutatkozik csolatasod, és a tágabb osszefuggesekbol, prspektivakbol való szemlélet teljes hiánya. A magyar EU elnökség, függetlenül a szigorúan elnökségi feladatlistank teljesulesetol ( mellesleg, csupán e tekintetben sem lehetünk azert annyra elégedettek, csak mást is kell olvasni Kumin úr, mint a MN-MH duot), szóval, ettől függetlenül is eleve kudarcra volt ítélve! Amiatt, amiket szeretett vezetonk mar előtte, és alatta és azóta is, az EU-rol nyilatkozik, amit itthon szigorúan belugykent tesz és tett, amit nem belugykent tesz, mert nem tehet csak akként. Szóval, önmagukban nyilatkozatai és eu-s szrepvallalasunk mar skizofrén állapotot eredményeznek, ha ebbe a komboba meg tetteinek egy részét is belekeverjuk, csoda, hogy nem szakd szét szegény feje, és az ország a minden szeglet közt feszülő ellentmondásoktól. A skizofrénia új dimenziói nyíltak meg e fel év alatt. (nekünk brusszebol sem diktalhatnak - de azert a konvergenciaprogramot, vegrehajtjuk, kilátásokról az IMF-et, de azert a SzK tervben gyakorlatilag vegrehajtjuk, amit kertek, a lovejukbol, meg MOL-t veszünk, visszafizetés helyett, a médiatörvényt eszünk ágában sincs megváltoztatni - de azert megvaltoztatjuk, ja és persze, az eu-m kívül is van élet. És meg sorolhatnám). Szóval, Feri, az EU elnoksegunk gaz volt, és meg akkor is az lett volna, ha minden feladatot jelesre teljesitunk, és ezt egyetlen embernek köszönhetjük: OV-nak. Mert ez az ember nem tud európaiul, európai módra viselkedni, és meg nem tanult meg MO-t nem betonbunker, amiből az áramlik ki, amit a part akar, és az van ravetitve amit a part akar. A hang, a hírek, nem állnak meg hegyeshalomnál, hanem mennek tovább, szerte. Ezt lehet nem tudomásul venni, de nem érdemes. ha egy vezeto pedig megis mgprobalja, nos, az skizofrén a javából. Aki ezt elhiszi, s ehhez asszisztál - mint pl. Te kedves Feri, szinten.

menőmano 2011.07.05. 22:54:18

Megmondta az Orbán V.
"Vélemény lehet,- vagy van, (már nem emlékszem pontosan)botrány, balhé nincs" hölgyeim és uraim!"
Szerintem ez még demokrácia.

:)))))))))

Anasztaz Mikojan 2011.07.05. 23:00:29

@menőmano: ezt akkor mondta, amikor megállapodott a kínaiakkal és az egy szem tibeti nem lengethette a zászlaját. Londonban tucatnyian lengethettek. Egyik sem volt balhé. Ha egyszer ennek vége lesz, biztosan elő fogják venni azokat, akik most csontig nyaltak, kiszolgálták ezt az egészet (pl: a "független Kumin"). Remélhetőleg az Msz(m)P addigra már megdöglik és a helyén egy normális ellenzék jöhet létre baloldalt, ahogy kialakul egy európai konzervatív ízig-vérig demokrata párt is. A Google meg addig is szépen mentegeti elfele a posztokat, kommenteket :)

JumboJet 2011.07.05. 23:11:00

@Anasztaz Mikojan: Így van! Meg 10 egynéhány éve is milyen macera volt könyvtárakban, archivumokban régi cikkeket, riportokat kutatni, ha valakit szembesiteni akartál egykori önmagával, vagy valami kurva nagy kamujaval. Ma egy kicsit könnyebb. De a politikusok mégsem javulnak meg! Pedig sztem kurva szar lehet úgy élni, h mar másnap a pofadba vágják mit mondtál tegnap meg pár éve! Ha akkor nyilatkozik a min elnök ilyet, mikor vittore épp lazadott, ő lett vola leghangosabban diktatúrát kiáltó!

hackbard.celine 2011.07.05. 23:12:10

@politologus: Orbán január 19-én saját maga vitte be a hazai ügyeket az EU soros elnökeként az EP-be. Amikor a nemzeti sapkáját feltette (ezt azóta se érti senki, valami voodoo magic lehetett).
www.youtube.com/watch?v=oZfyOV5HmUk

menőmano 2011.07.05. 23:16:26

Strasbourgban mindenki tudta, hogy a magyar elnökség sikert sikerre halmozott,"

Szijjártó Péter azt mondta, hogy azért is változott az év eleje óta a hangulat az EP-ben, mert akik januárban „azt hitték, hogy büntetlenül lehet szórakozni Magyarországgal, azok most kétszer meggondolták, hogy eljöjjenek-e és még többször meggondolták, hogy felszólaljanak-e”.

Felhívta a figyelmet, hogy akik „akkor nagyon harcosak voltak”, azok közül csak a zöldpárti Daniel Cohn-Bendit szólalt fel, mert a többiek „megkímélték magukat attól”, hogy újra világossá tegyék a számukra „Magyarországgal szórakozni nem lehet, vagy ha Magyarországot támadják, a magyar miniszterelnök határozottan kiáll az országért és visszaveri ezeket a támadásokat”

www.mno.hu/portal/795327

Az érzelem az ellenszenv kinyilvánítását diktálja, a cselekvési keret azonban csak elismerést tesz lehetővé."

Nincs hadi állapot. Szerintem visszafogottabb stilusban kellene a politikusoknak politizálni, érveket, ellenérveket meghallgatni, válaszolni, s talán nem lenne annyira ellenségesnek tűnő a vélt, vagy valós kritika sem.
:)

Geo_ 2011.07.05. 23:22:23

Ejnye, Kumin úr: ha ennyire előrelátható volt - miért nem készült fel rá Viktor? Vagy erre nem volt megbízatása a Századvégnek? Vagy annyira nem jó a megrendelő-teljesítő viszony? Vagy az kell, hogy Tomahawkokkal lőjék az országot, hogy keményfejű kormányunk elhiggye végre, hogy nem a lehető legjobb törvényeket hozta létre?
Orbán magának kereste a bajt - ennyi a minimum.

menőmano 2011.07.05. 23:32:23

@Anasztaz Mikojan:
Tudom.:) A parlamentben mondta.....
Én nem vagyok elfogult, de a zászló lengetés, vagy hadonászás az orrod előtt az kettő és nagy különbség.
Mondjuk én eleve irtózom mindenféle erőszakos megnyilvánulástól. Itt a "kinai ügy" kapcsán ilyen nem történt, ezt csak úgy megemlítettem.

"a "független Kumin"). Remélhetőleg az Msz(m)P addigra már megdöglik és a helyén egy normális ellenzék jöhet létre baloldalt"

Nahát! Ez a nagy probléma. Demokráciában nem lenne szabad igy megnyilvánulni.
Itt állandóan hullani kell a fejeknek? - azért mert éppen jobb- vagy baloldali beállítottságú, vagy éppen középen áll. én ezt egyáltalán nem értem.

Senki nem vitatja el azt sem, hogy a szocialistáknak meg kellene újulni, de azért nem szabadna ilyen szavakat használni.

Miért? Mikor vallotta magát a Kumin F. függetlennek?
:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.05. 23:35:28

Kedves Ferenc! Kiváló poszt, teljesen a szívemből szól. És hamár szóba került Török Gábor (habár régen nagyon kedveltem Török Gábort is), én is úgy látom, hogy rossz irányba halad. Viszont Ferenc posztról-posztra sziporkázik. Köszönöm, hogy a tudjukmilyen Indexen tartja a frontot a józanság nevében!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.05. 23:37:56

@menőmano: Szólásszabadság van, teljesen legitim vélemény volt, ráadásul igaza is van.

JumboJet 2011.07.05. 23:41:38

@Várúr Kedves Varuram! Leegyszerűsítve a te szintedre korabbi bonyolult mondandóm, íme. Ez a skizofrénia! Így kommunistazni, gyurcsanyozni. Az alábbi urak vajon, mind keresztulmentek az orbáni fejlődés stacioin? Ha nem, miért ezekkel az urakkal vette magát körbe a vezér? Viccel indul vigyázz, de nem oly vicces! Gazsi cigány szeretne belépni a FIDESZ-be.
Jelentkezik is szabályosan, ahogy kell. Tudja ezt az egész telep az alvégen.
Nagyon szurkolnak neki. Nem sokáig.
Gazsi szomorúan jön haza a felvételi meghallgatásról.
- Mér lóg az orrod Gazsi? - kérdezték.
- Jaj, hát nem vettek fel...
- Há mé nem?
- Azt mondták, hogy sok évig a komenistáknak hegedáltam...
- Jaj, te tökfej! Há mér nem tagadtad le?
- Hogyan tagadhattam vóna.... hiszen mindenik ott vót!

*Íme:*

Stumpf István :MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc: MSZMP tag,
Boros Imre MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre MSZMP PB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai
támasza,
Schmitt Pál : NOB tag, a Los Angelesben rendezett
olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, jelenleg közt. elnök hazánk
nagyobb dicsőségére
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Torgyán József : alias Szatmári, III/III-mas együttműködő, az első Orbán
kormány minisztere,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi
Bizottsága alá tartozó Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa ( az
egyetem elvégzése után azonnal, mivel a nagypapa 1919-es VÖRÖSKATONA VOLT ,
az egész Kövér család ebből élt a Kádár rendszerben )

menőmano 2011.07.05. 23:47:51

@proeskontra:
És? Irtam, hogy nincs szólásszabadság? Hol irtam?
Mindenki azt ir amit akar, engem egyáltalán nem is érdekel.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.05. 23:49:10

@menőmano: Azért eléggé nekiugrottál MPéternek, amiért szerintem teljes joggal kritikával illette TK szakmai múltjához kevéssé méltó blogját.

menőmano 2011.07.05. 23:52:26

@adamis.ivan:

"mindenki ott vót"
ez jó.

:)))))))))))

menőmano 2011.07.05. 23:55:29

@proeskontra:
És? Nem kell azokra a blogokra irogatni ami nem tetszik.
Lassan írom.) nem szép dolog járkálni a blogokon csak azért, hogy minősítse valaki az elemzőket.
Mit nem lehet ezen érteni?????

menőmano 2011.07.06. 00:00:03

@proeskontra:
Figyelj!:) Ha nem tetszik a TG. blogja, nem kell olvasgatni. Ez ilyen egyszerű.
Én CSAK azért járkálok:)) a blogokon, mert ott engem nagyon nem szeretnek a kommentelők.
:)))))))))))))))

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.06. 00:04:49

@menőmano: Feltűnt, hogy minden blogon 4/5-ös többsége van a nagyon radikális ellenzéki kommentelőknek? Itt is. Sajnos az Index sem tetszik, az Origo sem, mégis olvasom, mert nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a legolvasottabb hírforrások ferdítéseiről, csúsztatásairól, manipulációiról ne tudjak mindent.

Pszt! 2011.07.06. 00:21:58

@Vivianna: Pontosan ez a fajta hozzáállás az, ami miatt rühell titeket az egész ország.

naiv legényke 2011.07.06. 00:23:36

@proeskontra:
MSZP, LMP:
Adtak rá bőven okot, hogy haragudjak "ellenük". "Értük": hát arra nehéz lenne indokot találnom.

Pszt! 2011.07.06. 00:25:19

@Vivianna: ha mindkét ágon német származású vagy, akkor nem értem mit magyarkodsz itt?

Táskás Tóni 2011.07.06. 00:29:19

@Kangörény_: Megjegyzem arra gondoltam én is , hogy megint kezelésre vitték a bunkó focistát, esetleg egyenesen az EU ülésről.@proeskontra: Igaz ez csak egy kis tréfa?@Geo_: Azért ha jól elolvassuk a cikket, az látható, hogy Kumin is hazudik. Nem a magyarokba kötöttek bele- ahogy írja ez a jobboldalivá avanzsált katona, hanem a magyar kormányt és a magyar kormányfőt. Disznóság a két dolog összemosása, sajnos Kumin csak erre képes.Tehetsége a zéróval egyenlő, Török Gáborral nem is lehet egy lapon és napon említeni.A haszon pedig elmarad, a bunkó focista csak kárt okozott az országnak.

Flúgatlan 2011.07.06. 00:37:38

"Azért jobban esne, ha "Orbán kispajtás" nem lett volna tagja a KISZ nevű gittegyletnek."

Na! Én a 80-as években voltam középiskolás és akkor is felvételiztem az egyetemre. Pontosan emlékszem, hogy is volt a KISZ-szel.

1) Erősen elvárt volt, hogy mindenki belépjen. Aki nem akart, annak felhívták a figyelmét, hogy ezzel veszélyezteti az egyetemi felvételijét, de még a középiskolában sem nézik jó szemmel.

2) A KISZ-életre való "felkészítés" egy nagy semmi volt, mindenkit felvettek, aki csak jelentkezett és 1) miatt csak azok nem jelentkeztek, akiknek pl. református lelkész volt az édesapjuk.

3) A "felkészítésen" világosan elmondták ('80-as évek), hogy ez a kommunizmus nem nagyon akar működni, ne is nagyon feszegessük, de azért lépjünk csak be, hogy az egységet kifejezzük és ne "húzzunk ki" a közösségből.

4) A jó tanulóknak baromi nehéz volt lerázni magáról, hogy nyakába ne varrjanak egy KISZ-titkári, pénztárosi, vagy ilyesmi funkciót.

5) A szóbeli felvételin ott ült mindig egy KISZ-es tag, akinek beleszólása volt a felvételibe. Hogy melyik egyetemen és melyik bizottságnál volt ez ténylegesen alkalmazva, az változott, de előre ezt nem tudhattad...

Ilyen körülmények közt KISZ-esnek lenni csak annyit jelentett, hogy nem megy az ember fejjel a falnak és nem engedi már az elején a pályafutását el sem indulni.

Továbbá ha valaki egy kis közösségszervezősdi hajlammal bírt, nem volt más terep, ahol ezt legálisan kiélhette, mert egész ártatlan szerveződéseket is durván leállítottak.

Szóval, szálljatok már le arról, hogy Orbán KISZ-titkár volt!

menőmano 2011.07.06. 00:38:15

@proeskontra:
Igen. Szerinted hol vannak a többiek????
"mert nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy a legolvasottabb hírforrások ferdítéseiről, csúsztatásairól, manipulációiról ne tudjak mindent"
Ezt nem értem. Gondolkodóba ejtettél. :)
Látod. Én meg csak késő este, meg éjjel tudok olvasgatni, kommentelni. Időhiány miatt.
:)

Anasztaz Mikojan 2011.07.06. 00:40:16

@menőmano: "Én nem vagyok elfogult, de a zászló lengetés, vagy hadonászás az orrod előtt az kettő és nagy különbség."

na ez a baj, a tipikus fideszes szerecsenmosdatás. Persze, persze tudjuk a Keleti Partnerség is a Kossuth Lajos utcán reggelente tapasztalható, permanens dugók miatt nem jött létre. Erre kellenek viszont a nyugdíjas rendőrök! :)

Kumin, Kiszelly, és Giró-Szász, a Pártnézőpont Intézetről már ne is beszéljünk. Egytől-egyig fidesznyikek. A baj az, hogy elfogulatlannak állítják be magukat. Hol mondják ezt? Mindenhol! :) Pont az a kategória mint Schmitt Pál "független" főpolgármester-jelölt.

A köztársasági elnök közpénzen fizetett tanácsadójától különben elvárom, hogy pártatlan, elfogulatlan legyen.

Menőmanó, nem Te vagy Kumin álnéven? Leereszkedtél a kommentelők közé? :)

Anasztaz Mikojan 2011.07.06. 00:43:20

@Flúgatlan: az apja MSZMP-tag és nem is alacsony rangú, talpas vidéki káder. Ezek után kommunistázni elég vicces. A Kiszes múlt különben nevetséges. A család MSZMP-érintettsége koránt sem!

menőmano 2011.07.06. 00:49:09

"Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte.[3] Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott.
Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.[3] Alapító tagja és 1989-ig szóvivője lett az 1988. március 30-án megalakult Fidesznek"

hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor

:))

naiv legényke 2011.07.06. 00:54:41

@proeskontra:

Most egyedül Bajnait tatrom alkalmasnak, neki drukkolok.

menőmano 2011.07.06. 01:02:59

@Anasztaz Mikojan: :)

Vicces vagy. de nagyon.
Tudod nincs itt szó semmiféle szerecsenmosdatásról, meg egyebekről.
Arról van szó, hogy nekem olyan szemüvegem van, amivel nem CSAK egy irányba lehet nézni és látni:)
Na. és akinek nyitva van a szeme, és hall a fülével.:)
Próbálom - egy általam kijelölt uton - értelmezni a dolgokat, illetve azon haladni. a véleményem pedig mindig nagyon mérsékelten irom.
Hogy melyik ez az út ?.....

:)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.07.06. 01:07:35

@Flúgatlan: rengeteg embert ismerek, aki nem volt KISZ _titkár_, legfeljebb tag vagy az sem, és semmi baja nem volt belőle.. Igaz, nem is politikusok, hanem dolgoznak a pénzért.

Anasztaz Mikojan 2011.07.06. 01:09:04

@menőmano: te tényleg a Kumin vagy? :) Öröm, bánat, közélet, politika, külön lencsék a szemüveghez. Csodás, kár, hogy akik ezt terjesztik magukról végül a Századvég Politikai Iskolában végzik :)

Értelmezd kérlek ezt a mondatot mielőtt csicsikálni mész :)

"Én nem vagyok elfogult, de a zászló lengetés, vagy hadonászás az orrod előtt az kettő és nagy különbség."

Tudod, arról a szegény tibeti aszkétáról volt szó...

menőmano 2011.07.06. 01:19:20

@Anasztaz Mikojan:
Ugyan már, hova mennék csicskálni???

Tudod, arról a szegény tibeti aszkétáról volt szó... "
Most vele is mit kezdjek. Minek ment oda.

Én nem mentem oda 2006-ban, sem meg mások sem......
:)

lyzyke 2011.07.06. 05:49:24

Olvasom hogy mi történik az EP-ben. Veszekedés.
A legfontosabb a roma stratégia volt.Hogy emberek mennek külföldre dolgozni hogy elhagyják ezt az országot mert dolgoznak 80.000 Ft-ért már aki dolgozik mert falun nincs semmi munkahely.Lassan itt csak a cigányok,nyugdíjasok (azok se sokáig fognak élni mert kirabolják őket a cigányok!)köztisztviselők fognak élni.
Aki teheti menekül innen
Ezt senki nem vesz észre?

kpityu2 2011.07.06. 06:05:59

Akinek az apja nem volt MSZMP tag, az üljön előre.

$pi$ 2011.07.06. 07:03:11

Ha egy jobbikos képviselő járatja a száját az EU parlamentbe, akkor a magyar ballibek szerint be kéne fognia, mert nem illik. Amikor egy Kohn ugyanezt csinálja, akkor a magyar ballibek szerint jól teszi, hogy felemeli a szavát az eu parlamentben, mert azért van ott.

Legkövelebb miért nem szavaztok a Kohn-Banditára, lehet, hogy nyertek és ő lesz a király... ;)

stratez 2011.07.06. 07:15:03

Az MSZP szánalmas szellemi és morális állapotát, vette tegnap különösen magára az EP úgynevezett baloldala. A vezérszónok természetesen már megint Cohn-Bendit volt, ami kimondottan kellemes a magyar kormány és kormánypárt szempontjából, már ami ennek a meglehetősen jelentéktelen színjátéknak a belpolitikai vonatkozásait illeti. Ennyi történt tegnap Brüsszelben.

anonymand 2011.07.06. 07:31:55

Tisztelt Kumin!

"Talán az alkotmány túl összetett, talán nem lehet olyan jól fókuszálni az ütéseket – nem tudom, hogy pontosan mi lehetett a gond, de nem működött a dolog, ez biztos." - talán gondold végi még egyszer!
Talán belátod, hogy az események színhelyén erős jobboldali többség volt. Talán érzékeled azt is, hogy a pontozás nem volt túl szoros. Talán azt is el tudod képzelni, hogy a tartózkodók nem a szocialisták közül kerültek ki. Talán megérted, hogy a tartózkodók pártszimpátiából nem ítélték el a miniszterelnökünket.

Talán másképp kellett volna alkotmányozni?

Tisztelettel:
anonymand

igenember 2011.07.06. 07:41:33

@tlvajferi: Még nem esett szét, és szerintem senki nem örül neki. Politikailag és gazdaságilag is jobb lenne egy egységes Európa.

Mindössze az EU szétesése elkerülhetetlen. Az északi és déli területek közötti különbség egyszerűen leküzdhetetlen.

Neve Senki 2011.07.06. 08:12:00

"akkor a polgári demokrácia ellen, most a Klubrádió mellett."
Az ugyanaz. Kitart az elvei mellett ez a dani.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.07.06. 08:28:33

Feri úr, ez fölháborító. Mást mertél írni, mint amit ma elvárnak egy jótollú bloggertől. Megy is a köpködés, mert nem ugyanazt olvasták ma már hetedszerre.

GGG77 2011.07.06. 08:30:00

Lapos, üres mentegetési kísérlet ez a poszt, hihetetlen alacsony a színvonal. Hablaty, mellébeszélés. Kumin talán a kormányszóvivői posztra hajt?

Viszonz a tények makacs dolgok:
index.hu/gazdasag/vilag/2011/07/06/oriasi_kinai_kozpont_epul_szlovakiaban/

index.hu/kulfold/ep/hirek/2011/07/05/modositana_a_magyar_alkotmanyt_az_ep/

Na, ennyire "sikeres" Orbán.

Terézágyú 2011.07.06. 08:36:33

"A vitában a skizofrén szót a show örökös birtokosa, Daniel Cohn-Bendit dobta be, amikor nem különösebb távolságtartással próbálta jellemezni a magyar miniszterelnököt."

Hááát, hogyha az eu soros elnöke azt hangsúlyozza egy beszédében, hogy "Brüsszel nekünk nem diktál!", akkor azt te minek neveznéd?????????

Egyébként egyszerű ez a kérdés: a többi ország féléves elnökségét mennyire kritizálták meg? Ott mennyire mondták, hogy sikeres???
Tessék összehasonlítani.

Másik egyébként: eddig is voltak az euban ilyen éles viták a baloldal és a jobboldal között? Voltak ilyenek Magyarországgal kapcsolatban? Vagy csak most vannak, amióta a zorbán a zisten nálunk? Akkor mondhatjuk, hogy orbán személye és politikája ennyire megosztó még az euban is...?

lobster thermidor 2011.07.06. 08:41:59

@GGG77:

Még egy hét sem telt el, és máris megdőlt a "nagy igazmondó vezér" meséje arról, hogy mekkora nagy kínai hídfőállás, meg fő stratégiai partner lesz Magyarország.

A nagy mellénnyel bejelentett 12 pontot, amiből már a konkrétumok is megdőltek néhány nap alatt, ennyire kell komolyan venni.

GGG77 2011.07.06. 08:47:36

@lobster thermidor: Igen, megérte a minden kritikát nélkülöző, hatalmas seggnyalás.

Prolee2 2011.07.06. 09:38:29

@Boston2:
Nem mindegy, hogy Kínával szövetkezünk, akik ÁRTATLAN civileket lőttek le a téren, vagy az USA-val akik ÁRTATLAN civilekre dobálnak atombombát?

fülöpke 2011.07.06. 09:42:04

@Flúgatlan:
Köszönöm, hogy összefoglaltad, mi is volt a nagy büdös helyzet a KISZ tagsággal a 80-as években.

"1) Erősen elvárt volt, hogy mindenki belépjen. Aki nem akart, annak felhívták a figyelmét, hogy ezzel veszélyezteti az egyetemi felvételijét, de még a középiskolában sem nézik jó szemmel."

Így volt. Engem minden évben megpróbáltak beszervezni éppen ezekkel a szövegekkel, s lévén, hogy a KISZ-titkár(nő) az osztálytársam volt, elég sűrűn bepróbálkozott.

"2) A KISZ-életre való "felkészítés" egy nagy semmi volt, mindenkit felvettek, aki csak jelentkezett és 1) miatt csak azok nem jelentkeztek, akiknek pl. református lelkész volt az édesapjuk."

Nem volt lelkész az Édesapám, mégis úgy éreztem, társasági élet ide vagy oda, nekem semmi keresnivalóm soha nem lehet egy nevében is komenista gittegyletben.

3) Felkészítésen értelemszerűen nem voltam.

...

"5) A szóbeli felvételin ott ült mindig egy KISZ-es tag, akinek beleszólása volt a felvételibe..."

Így volt. Állítólag plusz pont járt a felvételi elbeszélgetésen a tagságért. (Korábban ez az "előny" is az ajánlatuk tárgyát képezte.) Engem nem is vettek fel, annak ellenére, hogy a ponthatárt bőven elértem...

Ilyen körülmények közt KISZ-esnek lenni csak annyit jelentett, hogy nem megy az ember fejjel a falnak és nem engedi már az elején a pályafutását el sem indulni.

Kérdés, hogy ez fejjel a falnak menésnek, vagy inkább bátorságnak minősül az adott körülmények között. Én 14-18 éves fejjel egyaránt úgy gondoltam, engem ezen megfélemlítésekkel sem tudnak meggyőzni. Hogy eléggé egyedül voltam a nézeteimmel, az tény és már akkor sem értettem. (@Várúr: itt is külön tisztelet a kivételeknek).

Mindezekért nekem különösen nem esik jól végigolvasni "adamis.ivan" taglistáját.

tarackos 2011.07.06. 10:05:34

"Talán az alkotmány túl összetett, talán nem lehet olyan jól fókuszálni az ütéseket – nem tudom, hogy pontosan mi lehetett a gond, de nem működött a dolog, ez biztos."

Vagy kezdi az EUt nem érdekelni a magyar kormány ámokfutása. Gondolhatják, ha ezt főzik akkor egyék meg. Ugyan mit gyötörjük magunkat azon, hogy a magyarok, 20 évvel az átkos után, soknak érzik a szabadságot...

piszok alfréd 2011.07.06. 10:16:39

kumin úr és néhány követője a nevetséges szerecsenmosdatás helyett elég lenne, ha csak annyit mondana, amit a Kárpát- medence géniusza elvár híveitől:
beeeeeeeeee...,beeeeeeee...
az utóbbi időkben írt vakbuzgó hülyeségei miatt amúgy is megkapja majd a nyakába a vezértől a fidesz Nemzeti Aranykolompját...

lüke 2011.07.06. 13:34:52

hüha
ezzel nem kellene játszani!
sokakat érint

legeslegujabbkor 2011.07.06. 13:57:01

Ilyeneket még tévedésből sem kellene leírni: "az elnökség maga éppenséggel teljesült, ráadásul mindenki megelégedésére", mert elég az üléseken Orbán arcára nézni, és már találtunk egy embert, aki nem elégedett. Továbbá a magyar elnökséget, azért "nem lehet érdemben támadni", mert mindenből kihagyták, németek, franciák, amerikaiak vették semmibe O.V-t, és vitték arrébb a tanácskozás idejét és színhelyét.
Ráadásul nem tudom eldönteni, hogy most tényleg annak örülsz, hogy ha már teljesen jelentéktelen lett az elnökségünk, akkor van olyan belpolitikai helyzetünk, amivel kénytelenek foglalkozni?

Várúr 2011.07.06. 18:53:21

@adamis.ivan:
41 éves korodra értelmesen érvelni nem muszáj, de a helyesírást - ha már kommentelsz - megtanulhattad volna. Látom erősen frusztrált vagy. Magad győzködd, ne engem. Tisztességes volt komcsiknak éppúgy helyük van az országban, mint tisztességes párton kívülieknek.

Várúr 2011.07.06. 18:56:01

@anonymand:
Az események színhelyén erős j o b b o s kisebbség volt. Zöldek, liberálisok, anarchisták szemszerűen többen vannak, mint a legerősebb néppárti frakció. Nem baj, ha nem tudod, de ha így van, ne erőlködj.

Várúr 2011.07.06. 18:58:40

@hackbard.celine:
Nemtom, te mihez értesz, de a témához semennyit. Sebaj, pulykamérgesen, információhiányosan is lehet kommentelni.

Várúr 2011.07.06. 19:09:12

@hackbard.celine:
Látod, az Európai Úniónak egy volt szélsőbalos, felnőttként maoista vezető (Barroso) megfelel, néhány itteni idiótának egy kölyökkorában KISZ-tag kormányfő nem. Kohn Bandi, a hol anarchista, hol ződ, hol francia, hol német (egyik sem) maga a tekintély, az EU összes Orbánt és a magyar kormány teljesítményét felsőfokon méltató vezetője mind ostoba. Szeretem Kumin ténsurat olvasgatni, de leszokom a kommentelésről, mert gyűlölködő, ismerethiányos, buta kommentek tucatjaira válaszolni semmi kedvem. Ha nem felelek, azt hiszik, hatalmas "igazságaik" elől megfutamodtam, bruhahahaaaa....

anonymand 2011.07.06. 19:24:17

@Várúr:

Tisztelt Várúr!

Nem erőlködöm.
Tudomásul veszem, hogy szerinted mindenki aki nem a néppárti csoport tagja, az kommunista, vagy szoclib, vagy a kettő keveréke.
Ha te mondod!

Tisztelettel:
anonymand

Várúr 2011.07.06. 19:47:36

@anonymand:
Kihagytad az ún. "euroszkeptikus radikálisokat".
A néppárti frakció nemhogy megvédte, de meg is dícsérte a magyar alkotmányt.
Tisztelettel
Várúr

JumboJet 2011.07.06. 22:12:05

@Várúr: Egy másik kommentemben írtam, hogy telefonról írok, nem magyar billentyűzettel, ráadásul prediktiv üzemmódban. (a kórházban ugyanis nem volt laptop). De ez mellékes. Ha meg olvassuk egymást, rájössz, tudok helyesen írni. A fontosabb. TE nem érvelsz, hanem egy közösség által felkapott koherensnek vélt, ámde, a tényeket, a különböző perspektivákat, történelmi összefüggéseket, minimális, józan kritikát teljességgel nélkülöző, gondolodásmentes "gondolatrendszert" szajkózol. A Fidesz amolyan purgatórium megtérni vágyó kommunisták számára? Netán, Te lennél hivatott eldönteni, ki a "tisztességes" kommunista? És ki a gaz? Ez egyszerűen az én kommunistám, te kommunistád esete. Tehát, vagy alkalmazunk 20 komcsit a vezérkarban, és kussolunk, vagy komcsizunk teli torokból, de akkor egy komcsi is sok a pártban, sőt,
Akár el is töltjük az egykori rendszer funkcijait 10 évre a politikától. Egyébként, egyet értek, annyira atszotte mindennapjainkat a rendszer, hogy nem kell minden volt komcsit eleve üldözni, mert meg a nem párttagok is kollaboráltak rendszerrel bizonyos szinten. Apáink, anyáink de mondd meg, hol volt ez a rengeteg, hétköznapi forradalmár 89- előtt? És én, csá a kornyzetembol nem egy volt kisstilü nagyhangú komcsit ismerek, akik, miután kártyák, hogy nincs statárium, azonnal az MDF-Ben, miepben, és a 92-tol népnemzeti Fideszben kötöttek ki. Szóval csak óvatosan! különben az a 2002-es és 06-os vicces helyzet áll elő, h a kommunisták győznek, a kommunistázó kommunisták felett. Én, tényekkel, összefüggésekkel, Árnyalt gondolatokkal érveltem, te lozungokat hajtogattál. És, csak hogy tudd, nem a nem-jobboldaliság, az eredő értelemben vett liberalizmus, és a szociáldemkraci bukott meg, hanem az SZDSz és az MSzP. Ami rendjén is való. Én tőletek nem ezen partok szeretetét várom, hanem, incifinci kritikát aFidesszel szemben. Mert rászolgáltak a bukásra, csak úgy mint a vallon formáció. Ugyanolyan ócska, elvtelen, hiteltelen banda. Nekünk, itt most oldaltól függetlenül, össze kene borulni, mert a jobbolda ugyanúgy nem rendelkezik valódi képviselettel, mint én/mi. Üdv. Remélem, ezúttal kevesebb helyesíasi hibát vétettem! :)

JumboJet 2011.07.06. 22:55:11

@Várúr: Nem, sajnos nem sokat javult a helyesirásom, bekrültek hulye szavak - le is szokom a mobilrol való kommentelésről! :) ezen emelkedj felül, és gondolkodj! Akár titokban, és ne mondd el senkinek! :)

Várúr 2011.07.06. 22:55:50

@adamis.ivan:
Kimerítő válaszodra hadd reagáljak viszonylag röviden. Én próbáltalak nem minősíteni. Te megtetted gond nélkül. Sebaj. Egyik diplomám történész, s eléggé otthon vagyok más területeken is. Leegyszerűsítem a dolgod: egy pragmatikus vérjobbos patriótával beszélsz. A fideszben roppant kevés megtért komcsi van - ha egyáltalán van (nem kormánytagokra gondolok). Zsigeri utálatot érzek nemcsak a komcsik - minden balliberális iránt. Aki ellenük van, az velem van. A rendszerváltozás óta fokozatosan leegyszerűsödött a hazai valóságról alkotott képem. Hogy mi van Belgiumban, kevéssé érdekel, bár jártam ott is (a fiam keresztapja az EU egyik brüsszeli főosztályvezetője, német állampolgár). Magyarország ma jó irányba tart. Ne Kohn Bandi-félék és elvbarátaik ugassanak, mi kell nekünk. Ne is hazai tolvaj, korrupt szekértolóik.
Ennyi.

alien 2011.07.06. 22:58:27

egy miért olyan csoda, hogy az eu tagja (mi) sok pénzt beleölve elláttunk egy feladatot amit mindenki ellátott (más tagok) megértem legyünk erre tényleg büszkék, de a tényekkel és az egyszerű észleléssel ellentétes az az állítás, hogy a fidesz nem betonozza magát a hatalomba és nem hozott egy (egy)párti alkotmányt a nyakunkra és nem folytat demagóg erőpolitikát egyszer elvetve ugyanakkor később mégis bevezetve a megszorításokat

nem írjátok, hogy a szocik 80 éve alatt minden tönkrement mert tényleg, de amit most mondok az az, hogy a fidesz történelmi lehetőséget és felelősséget kapott
a lehetőséget meg eltékozolta, de ez sajna úgyis ki fog derülni még ha majd meg is magyarázzák hogy nem is

végezetül csak annyit, hogy nekem nagyon gyanús egy olyan társaság ahol mindenkinek közös hangsúlya és gesztusai vannak

Wolff 2011.07.07. 10:30:42

Na, akkor most skizofrénai vagy butaság? (Már persz eazon túól, hogy Kumin Ferenc jól megfizetett, átlagos képességű propagnadista.) A Nemzeti Érdek című kiadványban arról értekezik, hogy a bevezetendő közmunkarendszer nem értlemzhető jobboldaliként. Hát de, kedves Kumin úr, csak éppen a 30-as évek felettébb nem demokratikus jobboldalának válaszát másolja. Ezt akár tudhatná is, ha lenne valamilyen történeti kitekintése, ami - hasonlóan politológus társai legnagyobb részéhez - nincs. S akkor az is feltűnne, hogy pl. Lánczi András eszmefuttatásait egy az egyben megtalálhatja a 30-as 40-es évek jobboldali sajtójában. Igaz, ebben az esetben végre be kellene vallania, hogy ugyan jó pénzért, de egy nem demokratikus rezsimet szolgál. Kényelmetlen őszintének lenni, inkább hazudik tovább saját magának is?

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása