Kumin szerint

Nem lett különösebben nagy ügy abból, hogy Zagyva György Gyula, jobbikos képviselő egy parlamenti sajtótájékoztatón szamurájkardot rántott, hogy ezzel illusztrálja, milyen fegyvereket használnak az általa cigánybűnözőnek nevezett személyek. A médiaesemény célja bizonyára az lett volna, hogy a honatya története szereplőit tegye félelmetessé a szerszám mutogatásával, de szerintem – némi képzavart megengedve – a puska fordítva sült el, maga Zagyva tűnt inkább félelmetesnek méretes kardjával a kezében.

(forrás)

A politikai elemzés könnyen válhat önmagát beteljesítő jóslattá. Az elemző meggyőzően leírja, hogy X szereplő Y döntése mitől lenne előnyös és hasznos, X szereplő ezt elolvassa, egyetért vele, és meghozza az Y döntést. Az elemzés ilyenkor a nyilvánosság csatornáin zajló tanácsadássá alakul. Könnyen lehet, hogy Tétényi Éva olvasta Török kolléga She? című posztját, és ettől belelkesedve elfogadta a szocialisták majálisi meghívóját. Az is lehet, hogy a szocialisták olvasták, és ezért hívták meg az egyre többet szereplő esztergomi polgármestert. Nem tudjuk, de az eredményt látjuk: egész jól egymásra találtak. Mi lehet ebből?

(forrás)

Furcsa nap volt a péntek. Máskor is szoktam autózni déltájban Óbudáról a belváros felé. Ilyenkor már érezni a hétvége előtti csúcsforgalom előszelét, több lámpaváltás a kritikus kereszteződésekben normálisnak számít. Most pénteken viszont akadálytalanul suhantam át a problémás helyeken is. Alig volt autó az utakon. Megérkeztem kedvenc ebédelőhelyemre, ahol sokan az alagsori nagyképernyős TV köré gyűltek. Hát persze, most megy az esküvő! Délelőtt egész megfeledkeztem róla. A tulajdonossal együtt néztük az eseményeket. Neki annyira most nem tetszett Catherine, de az sokkal jobban zavarta, hogy a máskor ilyenkor tömött kifőzdében csak egy-két asztal mellett ült valaki. Családiassá vált a hangulat. A néhány vendég és a helyiek feszülten figyelték a közvetítést. A bejárat mellett ülő kasszás hölgy nem tudott lejönni. Amikor az ebéd után fizettem, csak annyit kérdezett szomorúan, de kíváncsisággal is a hangjában: kimondták már az igent?

(forrás)

Előző bejegyzésemben a tartalmi kritikák hiányáról írtam az új alkotmánnyal szemben. A kommentekben a szokásos jókívánságokon túl egy makacsabb tartalmi kifogás bontakozott ki: a költségvetési tanácson és az államfőn keresztül működő utólagos kormánybuktatási mechanizmus. Nézzük meg, hogy honnan jön és mennyi az alapja ennek a kritikának.

(forrás)

A hétfői aláírással nem csak az alkotmány elfogadásának folyamata, hanem az ellenzéki stratégia egy fontos szakasza is lezárult. Itt a blogban is többször téma volt a két baloldali párt távolmaradása, illetve a Jobbik részvétele, ugyanakkor teljes ellenállása a vita során. Ha hinni lehet a nyilatkozatoknak, a sarkalatos törvények tárgyalásán már valamennyi ellenzéki párt részt vesz, immár az új alkotmány elleni harc jegyében. Új korszak, új stratégia, van is néhány jelszó, de mintha a tényleges tartalom hiányozna. Nehéz úgy rohamra indulni, hogy nem látszik, hol is az ellenség.

(forrás)

Nem szerettem volna húsvétkor dühöngeni, szép az ünnep, szép az idő, a kislányom izgatottan várja a nyuszit. A rossz hírek azonban utolértek. A gyöngyöspatai történetről van szó. Hosszú és sok elemében érthetetlen eseménysor végén most megint ott tartunk, mint oly sokszor az elmúlt időkben. A félinformációkból nagyon is egész következtetéseket bátran levonó külföldi nyilvánosság ismét a szégyenpadra ültetett minket. Valaki nem teszi a dolgát. Már megint. Most persze lehet serénykedni, de a cikkek elkészültek, a fotók kikerültek, és a legdrágább PR cég sem fogja tudni teljesen lemosni a frissen ránk fröccsent fekáliát.

(forrás)

Gyurcsány Ferenccel foglalkozni bármilyen nyilvános felületen különös művelet. De facto vezető tisztséggel lényegében nem rendelkezik, egyszerű szocialista országgyűlési képviselő. Vele riogatni, a korszakára emlékeztetni a jobboldalnak továbbra is, egy évvel a választások után is érdekében áll. Aki tehát Gyurcsánnyal foglalkozik, az a jobboldal szekerét tolja – mondják a kritikusok. Lehet, hogy ez a vád néhány hónappal ezelőtt még megállta a helyét, de mára a volt miniszterelnök olyan erővel nyomja vissza magát a politikai nyilvánosság első vonalába, hogy nem lehet vele nem foglalkozni. 

(forrás)

Vasárnap parlamenti választások voltak Finnországban. A békés, konszenzuskereső, jóléti demokráciák észak-európai, sokszor pozitív példaként emlegetett modelljén ismét csúnya makula keletkezett. Illeszkedve a svéd, a dán és a holland fejlemények által rajzolt trendhez a finneknél is jelentősen előretörtek a populista, főként idegenellenességgel és EU-szkepszissel házaló szélsőjobboldali Igaz Finnek – könnyen lehet, hogy a kormányalakításhoz is szükség lesz rájuk. Többen az USA Tea Party jelenségét emlegetik, és talán nem is tévednek nagyot. Megszólaltak az EU vészharangjai is. Mintha a civilizált Nyugat – a kőolajhoz hasonlóan – szimbolikus tartalékai kimerüléséhez közeledne.

Timo Soini, az Igaz Finnek vezetője (forrás)

Egy kedves barátom, aki egy nagyobb multinacionális kiskerláncnál dolgozik, azt mesélte, hogy míg az amúgy sem túl drága, de náluk legborsosabb árú nem egész 800 Ft-os borból havonta tízes nagyságrendben tudnak eladni, addig a 199 Ft-ot kóstáló, címkéje tanúsága szerint szintén borból tízezrével értékesítenek. Nem szeretnék úgy tűnni, mint aki Marie Antoinette naivitásával rácsodálkozik arra, hogy az emberek tömegesen nem Takler Regnumot nyakalnak, ha rájuk jön a borozhatnék. Nyitott szemmel járva-kelve pontosan tudni lehet, hogy a legtöbb háztartásban a spórolás ilyen vásárlási szokásokra kényszerít. A borpiac sajátos perspektívája mégis elgondolkodtató, és talán nem lesz túl erőltetett, ha a zajló politika néhány jelenségére is innen tekintek.

(forrás)

Mielőtt belecsapunk az izgalmas témába, ne menjünk el szó nélkül a Kumin szerint nagy sikere mellett. Már nagyon rám fért valami a B125 kudarca után. A vármegyék ügyében a dolgok végül úgy alakultak, ahogy azt korábbi posztomban kívánatosnak tartottam. Hurrá! Máris jobb kedvvel elmélkedhetünk a nagy magyar képmutatás kedvenc témáján, a kormányzati szolgálati autókon. A jelszó: minden politikus kapjon minimálbért, és vissza a Volgákkal a közigazgatásba!

(forrás: carmagazine.co.uk)

Nem tudom, ez külföldön mennyire van így, de a magyar politikusok rendkívül szeretnek vagy szeretnének valamilyen betonba vagy téglába öntött nyomot hagyni maguk után. Külön posztokat érdemelne, hogy mennyivel hasznosabb lenne ezek forrásából legalább részben inkább a felnövő gyerkőcök fejében valami változtatást elérni egy jobb oktatási rendszerrel, de hát okos gyerekeket nem lehet sugárzó arccal átadni, felújított főteret viszont igen. Az egész még egy múlt havi hír kapcsán jutott eszembe, amikor azt olvastam, hogy a budai Várnegyed felújítása miniszteri biztost kapott.

A kormányzó pártszövetség támogatottságának valamennyi közvélemény-kutatásban érzékelhető csökkenését olvasva többen is eljutottak a következtetésig, hogy immár (egy következő vasárnapi választáson) nem lenne meg a Fidesz-KDNP kétharmados többsége az Országgyűlésben. A kitűnő blogger, Tóta W. Árpád is ebből a premisszából indítja amúgy szokás szerint jól megírt posztját. A kiinduló állítás igazolásával azonban nem sokat bíbelődik: „Ha most vasárnap lennének a választások, a Fidesznek nem lenne kétharmada.” Ennyi. Nézzük meg, mennyi az igazsága ennek az állításnak!

(forrás: mkogy.hu)

Korábbi elemzésemben már írtam a két, alkotmányozástól távol maradó ellenzéki párt politikai költség-haszon mérlegéről. A helyzeten a szocialisták napokban előkerült 2006-os alkotmánytervezete némiképp bonyolít. Eleinte értetlenül nyilatkozó MSZP-s vezetők, majd Gyurcsány Ferenc meglepően részletes és némileg ellentmondásos magyarázata, és az ismét új fordulatot vevő MSZP-LMP viszony jellemzi a fejleményeket. A történet önmagában nagy valószínűséggel nem lesz alkalmas arra, hogy gyökeresen fordítson az alkotmányozás megítélésén. Akik eddig egyetértettek azzal, hogy a szocialisták kivonultak a vitából, bizonyára ezután sem változtatják meg a véleményüket. Akik azonban billegő, bizonytalan pozícióból szemlélik ezt az eseményt (is) – és bizony egyre többen vannak – azok szemében nem valószínű, hogy az MSZP pozíciói erősödni fognak.

Sokféle módja van a közterületek radikális birtokbavételének. Lehet demonstráló sokasággal menetelni valamelyik szép sugárúton, lehet kritikus tömegű kerékpárral kiszorítani az autókat a körútról. A tüntetéseket megfigyelőként még ifjabb koromban többször kipróbáltam. Vicces volt, meg nagyon tanulságos is, de komolyan valahogy nem tudnám csinálni. A Critical Mass jó buli, csak épp bringázni nem nagyon lehetett közben. Ami viszont tisztán rendben van, és nem tudnék semmiféle kifogást találni benne, az az utcai hosszú távú futóverseny. Ja, talán egy kifogás mégis akadhat: futni kell hozzá.

Ezzel a poszttal nagy késésben vagyok. Az első öt között kellett volna lennie. Mentségemre szolgáljon, hogy obsitos köztisztviselőként pottyantam a számomra meglehetősen új blogszférába. Talán ezért sem tudtam pontosan elképzelni, hogy milyen módon tükröződik majd a személyiségem az itt megjelenő szövegekben, és a rájuk adott olvasói reakciókban. Ha persze csak az utóbbiak alapján próbálnám szemlélni magam, azt hiszem, súlyos önértékelési zavaraim keletkeznének. Megtanultam ezért kiszűrni az értelmetlen és tartalmatlan kritikákat (meg persze moderálni az öncélúan mocskolókat). Azt hiszem, ez nagyjából működik is. Van azonban egy visszatérő motívum a kommentekben, amelyet talán most tisztázhatunk. A kritika különböző megfogalmazásokban, de nagyjából mindig ezt a kérdést teszi fel: és még ő nevezi magát független politológusnak? Nos, nem, nem teszem, és talán ezért ignorálom a többinél nehezebben ezt a csesztetést, mert az alapja pont az ellenkezője annak, mint amit ténylegesen teszek. Ameddig vissza tudok emlékezni, nem is neveztem magam így soha, de az utolsó hat évben egészen biztosan nem. El is mondom, hogy miért.

(forrás: 168 Óra)

Amikor a nyilvánosságra került alkotmánytervezetben megláttam a „vármegye” fogalom megjelenését, az első gondolatom az volt, hogy valakinek direkt hagyták, hadd teljesüljön egy régi vágya. A nyilvánvalóan felesleges támadási felületeket megnyitó, a magyar mérsékelt jobboldalnak már többszörösen bizonyított módon bukást hozó posztromantikus vonulatába sorolható ötletről azt hittem, ez azért is lehet benne az első változatban, hogy azután legyen mit bölcsen eltávolítani a vita során. Amikor Lázár János bejelentette egy hómezővásárhelyi választó véleményére hivatkozva, hogy módosító javaslatot nyújt be az alkotmány részletes vitájához ebben a témában, azt hittem, itt a pillanat, a dolgok a helyükre kerülnek.

(forrás: Panoramio)

A nemzeti légitársaságunk kellemes előszezoni akciója, és az a nem mellékes körülmény, hogy pilótái és légi kísérői lemondtak a péntekre tervezett általános sztrájkról, négy napra Athénba repített minket feleségemmel. Helyszíni tudósítást küldök az országból, amelynek a nevét is csak az árfolyam komoly kockáztatása árán lehetett nagyobb nyilvánosság előtt mostanában kiejteni. Több kép (saját készítésűek) és kevesebb szöveg a demokrácia és a gyros hazájából.

Eltelt az alkotmány vitájának első hete, amely különös izgalmakat nem tartogatott a politika ínyenceinek. Minden parlamenti párt az előre bejelentett pályán maradt: a kormányzó pártszövetség Szili Katalinnal kiegészítve a javaslatokat tárgyalta, a Jobbik részt vett ugyan az ülésen, de teljes ellenállásba vonult, a két további ellenzéki képviselőcsoport pedig távolmaradásával demonstrált. Próbáljunk mérleget vonni arról, hogy az egyes szereplők döntései mennyire szolgálták politikai érdekeiket.

forrás: Hírszerző

Miután bő egy nap után már minden részlet (teljes szövegkörnyezet, elhangzás időpontja, eredeti forrás és a hírt átvevők további torzításai, az egész összeszedve itt) jól ismert Lázár János megvágva közzé tett, eredeti formájában amúgy közel három éve nyilvános hangfelvételéről, érdemes egy kicsit az okok mögé nézni. A kérdés csak az, hogy hiszünk-e a szemünknek. Az ügy mögött ugyanis aktuálisan nincs esemény, illetve egész pontosan az van, hogy a szélsőjobb harsonájának számító kuruc.info úgy érezte, hogy most van itt a perc akciója megindításához. Ha felidézzük Vona Gábor március 15-ei beszédét, akkor az időzítés nem is különösebben meglepő. A pártelnök headline-t érő tézismondata akkor a következő volt: A Fidesz a gazdagok pártja, az Orbán-kormány pedig a gazdagok kormánya

Magyar Köztársaság vagy Magyarország? Félek, hogy ez a vita is csak a jó öreg logika mentén dönthető el: ilyenes vagy, vagy olyanos? Jó érv, olyan, amelyet minden megjegyzés és kikötés nélkül használni lehetne, nemigen akad. Ha egy adatlapon ki kellett eddig is töltenem a születési helyem, beírtam, hogy Magyarország, és még senki sem dobta vissza ezt azzal, hogy az Magyar Köztársaság, te ostoba. Viszont az is igaz, amit valahol egy kommentben olvastam: ha ott van a névben a „Köztársaság”, akkor legalább annyit biztosan megtudhat az egyszeri szemlélő, hogy az ország államformája nem királyság.

(forrás: http://charta.info.hu/kepek/2010/gyurcsany-ferenc-beszel)

A matematikai alapműveletek felfrissítésére mindig jó pillanat, ha a nyilvánosságban vita indul egy adott rendezvényen megjelent résztvevők számáról. Az eddigi legerősebb matekot a nol.hu mutatta be, és így tudományos igénnyel be is lőtte a számot a comment:com által összegyűjtött becslések legfelső határára. Biztos készül már valahol egy ellenszámítás, de egy pillanatra tegyük féle a tömegbecslés hívogató csábítását, és szögezzünk le annyit: még ha az egymillió ember nem is jött össze az Egymillióan a magyar sajtószabadságért rendezvényen március 15-én, de annyian biztos voltak ott, hogy a jelenségen komolyan érdemes elgondolkodni.

(forrás: Facebook)

Megint bánatról, de ez most nagyon komoly. Volt szerencsém Japánban járni bő egy évvel ezelőtt. Távolról is már nagyon kedveltem ezt az országot, a tárgyi kultúrájukat, a szenzációs konyhájukat, de a közvetlen benyomások minden elképzelésemen túltettek. Hivatalos úton voltunk ott, és talán egyedül az volt zavaró, hogy japán vendéglátóink sokszor iszonyatosan körülményesnek tűntek, és láthatóan teljesen kikészítette őket bármiféle eltérés az eredeti tervektől. Most viszont minden ezzel kapcsolatos finnyáskodásomat visszavonom. De nagyon. Ez a körülményeskedés és túlaggódás tegnap óta nekem új értelmet nyert: szerintem megőrzött emberéletek tíz vagy akár százezreit is jelentheti számukra. Ezért már bőven megéri, ha nyugodt időben a külföldiek kicsit viccesnek tartják a viselkedésüket.

(forrás: index.hu)

Miután már a blogszféra nagy buzgalommal rávetette magát a tegnap megjelent alkotmánytervezet legizgalmasabb falataira, megpróbálok néhány olyan aspektust megnézni a szövegben, amelyekről még nem túl sok szó esett, de érdekesek lehetnek. Miután a formai, stiláris és a preambulumot érintő kritikák dominálták az eddigi írásokat, én most megpróbálok inkább a tartalommal foglalkozni, és bepillantani az állítás mögé, amely szerint az államszervezetet érintően nincsenek jelentős változások. Ezzel az állítással egyetértek, de azért érdekes átalakításokat lehet találni. Nem biztos, hogy ezek a legfontosabbak, de első átfutás után én a népszavazásnál és a köztársasági elnök Országgyűlést feloszlató hatáskörénél találtam finomságokat.

Ma elsirattam a B125-ös kampányt, miután reggel azt kellett olvassam, hogy a szükséges 50 ezer aláírás helyett 35-öt szedtek össze a Totalbike-osok. Háromszorosan is búslakodom. (Tényleg, a Kumin szerint alcímében szereplő „bánatról” ígéret ebben a posztban maximálisan testet ölt.) Egyrészt – és talán ez a legkevésbé fontos – a kampány lényegében egyidős a blogommal, a beköszönőt követő első tartalmi bejegyzésem erről szólt, boldogan álltam mellé, jó volt egy ilyen egyértelműen pozitív ügyhöz csatlakozni. Másodsorban sajnálom a dolgot, mint felhasználó. A szimpátiám mellett ugyanis totálisan érdekelt is voltam a vállalkozásom sikerében. Nincs A-s jogsim, viszont sokat robogóztam, de annyira elegem van az 50-esekből, hogy egyszerűen nem szeretnék magamnak újra olyat. Amiről viszont most inkább szeretnék elgondolkozni, mert van benne tanulság bőven, az a harmadik szintje a bánatnak: milyen nehéz egy jó ügy mögött mozgósítani, ha nincs meg a megfelelő szervezeti háttér.

(forrás: scooteringusa.com)

Mindig nagy élvezettel veszek részt esti, hosszú vitaműsorokban, az ilyen élő adásokban vendégeskedni majdnem olyan jó élmény, mint a repülés. Elismerésem az ATV-nek azért, hogy fenntart ilyen műsorokat, még ha a szerkesztési elvekhez lenni is egy-két korrekciós javaslatom. De ne legyen az ember elégedetlen, örüljön, hogy meghívják. Másodszor voltam a Tét című műsor (1. rész, 2. rész) vendége, de ez a két adás kb. egy hónapra elegendő poszt-muníciót adna, ha minden benyomásomat, véleményemet és gotcha-élményemet össze akarnám szedni ebből az összesen kevesebb, mint két órából.

(forrás: Index)