Egy kedves barátom, aki egy nagyobb multinacionális kiskerláncnál dolgozik, azt mesélte, hogy míg az amúgy sem túl drága, de náluk legborsosabb árú nem egész 800 Ft-os borból havonta tízes nagyságrendben tudnak eladni, addig a 199 Ft-ot kóstáló, címkéje tanúsága szerint szintén borból tízezrével értékesítenek. Nem szeretnék úgy tűnni, mint aki Marie Antoinette naivitásával rácsodálkozik arra, hogy az emberek tömegesen nem Takler Regnumot nyakalnak, ha rájuk jön a borozhatnék. Nyitott szemmel járva-kelve pontosan tudni lehet, hogy a legtöbb háztartásban a spórolás ilyen vásárlási szokásokra kényszerít. A borpiac sajátos perspektívája mégis elgondolkodtató, és talán nem lesz túl erőltetett, ha a zajló politika néhány jelenségére is innen tekintek.

(forrás)

Kicsit mintha feledésbe ment volna, de tavaly ősszel, már miniszterelnökként Orbán Viktor Kötcsén mondott egy nagyon fontos beszédet. Kötcsére inkább a korábbi, még választások előtti beszéde miatt szokás emlékezni, ebben hangzott el a sokat hivatkozott „centrális erőtér”. A hely szelleméhez méltón az őszi szöveg is elmélkedő jellegű volt, és kísérletet tett arra, hogy a kormányfő saját értelmezését megadja a hatalmas győzelem mögött meghúzódó társadalmi háttérre. A tudósítások szerint a „polgári középosztály és a bizonytalan helyzetű csoportok szövetsége” révén vált lehetségessé a kivételesen nagyarányú tavaszi győzelem, és Orbán arról is beszélt a jobboldali értelmiségiekből álló hallgatóságának, hogy milyen nehéz lesz ezt a szövetséget fenntartani a gazdasági nehézségek közepette.

Fontos beszéd volt ez, mert a kormányfő a választási eredmény mámorától még talán akkor is ittas jobboldali véleményvezérek tudomására akarta hozni: ne gondoljátok, hogy mindez kizárólag a jobboldal diadala volt. A „polgári középosztály” és csatolt részei hagyományosan és többszörösen igazolt módon nem elegendőek a politikai verseny megnyeréséhez. Ha nem sikerül a jobboldalnak azokat is magához vonzani, akik a szupermarket polcáról a 199 Ft-os bort emelik le, akkor nemhogy kétharmad, de még az abszolút többség sincsen meg.

Orbánnak jó oka volt figyelmeztetni. Ismeri jól a saját politikai oldalát. Tudta, hogy nagy a tehetetlenségi nyomaték egy ekkora politikai siker után, és hatalomra kerülve jönnek újra az elmaradhatatlan túlzások, őrületek. Semjén Zsolt védett madarakra akar vadászni, a közszolgálati tömegkommunikációba pedig visszaszivárognak azok a fejek, akik már egy-két jobboldali választási vereséghez tevőlegesen hozzájárultak – hogy csak néhány aktuális tünetet említsek.

Az alacsony státuszúakkal kötött szövetség új és más hangot kíván. Nem feltétlen intellektuálisan szárnyalót. Sokkal inkább olyat, amely kiváltja a magasan képzettek fintorgását. Kicsit olyan ez, mintha egy komoly borvacsorára bevinnénk azt a bizonyos nagyon olcsó asztali bort. Ez az új hang jelen van azóta is a miniszterelnök politikai szövegeiben, imázsában, sok támadást is kap ezért. Környezetében azonban mintha egyre halványabb lenne a kötcsei beszéd emléke. A szövetség próbája pedig most jön el. Kormányoldalon most lenne szükség nagyon sok empátiára, nagyon megfontoltan kimondott szavakra.

A rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata, a munkanélküliek közfoglalkoztatása mind-mind közgazdaságilag indokolt lehet, és értelmesen kivitelezve beválthatja a döntéshozók reményeit. A politikai versenypozíciói őrzéséhez azonban egy pillanatra sem szabad a jobboldalnak elfelejteni, hogy a 2010-es győztes szövetség gyengébb oldalán mindez komoly bizonytalanságot is kiválthat, és maga a szövetség akár meg is kérdőjeleződhez, ha a stílus komoly korrekciójára nem kerül sor rövidesen. Mert attól nem lehet nyugodt a kormányoldal, hogy három évvel a választások előtt a kihívói oldalon még mindig csak a káosz látszik. Nekik még van idejük. A jobboldalnak már kevésbé, mert akiket most feleslegesen elveszítenek, azokat nagyon nehéz lesz újra megszerezni.