Tétényi: az új függetlenség egyesítő ereje?

2011.05.03. 11:55 kumin

A politikai elemzés könnyen válhat önmagát beteljesítő jóslattá. Az elemző meggyőzően leírja, hogy X szereplő Y döntése mitől lenne előnyös és hasznos, X szereplő ezt elolvassa, egyetért vele, és meghozza az Y döntést. Az elemzés ilyenkor a nyilvánosság csatornáin zajló tanácsadássá alakul. Könnyen lehet, hogy Tétényi Éva olvasta Török kolléga She? című posztját, és ettől belelkesedve elfogadta a szocialisták majálisi meghívóját. Az is lehet, hogy a szocialisták olvasták, és ezért hívták meg az egyre többet szereplő esztergomi polgármestert. Nem tudjuk, de az eredményt látjuk: egész jól egymásra találtak. Mi lehet ebből?

(forrás)

  

 

Sok szó volt már a baloldali összefogás lehetőségeiről és akadályairól itt a blogon is. Legutóbbi ilyen témájú posztomat Gyurcsány Ferenc a facebook oldalára is kitette, és ezzel meglepően sok like-ot szerzett a szövegnek. Az időközben hardcore punk rockban is utazó volt miniszterelnök meggyanúsítása sajátos módon újabb, nem várt éket vert a közeledő MSZP és LMP közé, hiszen az eredeti feljelentés a szárnyait bontogató zöldpárt egyik projektje volt, és erre a tényre az ügy kapcsán a nyilvánosság hatásosan ráhúzta a reflektorfényt.

 

Most egy fokkal még nehezebb olyan baloldali egységet elképzelni, amelynek az élén Gyurcsány Ferenc áll, hiába próbálja a nyilvánosságot folyamatosan izgalomban tartani akár újabb munkásmozgalmi jelszavak leporolásával is. Nem hiszem, hogy ettől az LMP lelkesedése nőne. Ők, ha hordtak is Che Guevarás pólót, már kinőttek belőle. A kérdés tehát továbbra is adott: ki lehet a legkisebb közös többszörös, milyen piacképes politikai terméket tud az ellenzék az egyre fogyó időben és a belső viták ellenszelében produkálni. Tétényi Éva szocialista majálisi szereplésével közelebb került ahhoz, hogy akár ő legyen a válasz, de a kérdőjelek még szép számmal jelen vannak.

 

Mi szól Tétényi Éva mellett? A magyar politikai folklór egyik visszatérő tétele, hogy itt lenne az ideje már egy nőt fontos pozícióba juttatni. Ebből kifolyólag egy-egy női szereplő körül tartós hype keletkezik, Dávid Ibolya vagy Szili Katalin korábbi bérelt helyei a politikusi top háromban ezt szépen mutatták, de tényleges politikai erőre ezt a népszerűséget egyiküknek sem sikerült váltani. Csak a nőségre építeni ennek megfelelően biztosan nem elég, de azt is rögzíthetjük, hogy hátrányt sem feltétlen jelent, ha valaki nő a magyar politikában, csak legyen ennél több is benne.

 

A polgármester asszony önmagában jó politikai alapanyag lehet. Építhető, formálható, rendelkezik a szükséges kompetenciákkal. Döbbenetes módon egyszerre szalonképes jobbikos, elempés és – most már tudjuk – szocialista körökben is. Még egy ilyen szereplőt nem tudnék mutatni a magyar közéletben. Mivel tudta ezt különös szimpátiamixet elérni? Leginkább „a gyenge, magányos nő bátran harcol az erős, hatalmas ellenséggel” történet hatékony, a médiát ügyesen használó újabb és újabb formában történő elmesélésével. Nem vagyok benne biztos, hogy mindez az ellenzéki összefogáshoz tartósan elég lehet.

 

Az ellenzéki pártok oldaláról ugyanis elképesztő méretű teljesítmény lenne Tétényi alatt egyesülni. A Jobbikkal komolyan ebben a folyamatban nem érdemes számolni, hiába is fejezték ki korábban szimpátiájukat a városvezető iránt. Gyurcsánnyal közös rendezvényen szónokolva ebben a körben nem lehet népszerűnek maradni. A maximális forgatókönyv egy passzív, hallgatólagos, utolsó pillanatban visszalépős stratégia lehetne részükről, de egyfordulós választás esetén ez nem nagyon működhet.

 

Több realitása van a tisztán baloldali összefogás esélyeit boncolgatni. Nehezebb ügynek a szocialisták térfele tűnik. Mi lesz a baloldal megújításával, amelyet a volt miniszterelnök saját maga programjaként hirdetett meg? Lehet ezt a háttérbe húzódva csinálni úgy, hogy a showt egy független, szocialista szemszögből akár gyanúsnak is tekinthető hátterű szereplő vigye el? Hogyan viselheti el az MSZP önérzete, hogy megint, sokadszor meg kell hátrálnia, és el kell ismernie, hogy nem volt képes potens politikai versenyzőt bemutatni a saját soraiból? Ha elég nagynak érezik a veszélyt, akkor ez mégis mehet. További fontos feltétel, hogy Gyurcsány Ferenc maga lássa be: az első sorban állva nagyon valószínűtlen, hogy győzelemre vezetheti hadait. Egy Gyurcsány-Tétényi kiegyezés ennek megfelelően érdekes folyamatokat indíthatna el, a párt maradék, Gyurcsánnyal nem szimpatizáló része is bizonyára örömmel venné, nekik ugyanis az a fontos, hogy az új miniszterelnök ne váljon újra főszereplővé, de jobb ötletük saját házuk táján szemmel láthatóan nekik sincs.

 

Az LMP Gyurcsány hátralépését, és egy független egyesítő szereplő élre tolását valószínűleg megkönnyebbüléssel fogadná. Nem tudni persze, hogy mi lehet Tétényi Éva pozitív programja, azon kívül, hogy „a hajléktalanok gondozzák a virágokat, az emberek pedig beszélgetnek egymással”. Azt is hallottuk a majálison, hogy „véget kell vetni annak a közpolitikai gondolkodásnak, ami Magyarország eddigi életét megkeserítette.” Igen, ezek a határozott nemek és tagadások eddig kétségtelenül jól álltak a polgármester asszonynak, de ha tényleg több politikai ambíciója van egy nagyváros vezetésénél, akkor meg is kéne lassan fogalmaznia ennek az új közpolitikai gondolkodásnak a lényegét, mégpedig úgy, hogy az tetsszen az LMP-nél és az MSZP-nél is.
 

72 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr992874163

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Minden napra jut egy botrány Esztergomban 2011.05.03. 13:57:48

Még a város működőképtelensége sem drága az esztergomi Fidesznek....

Trackback: Minden napra jut egy botrány Esztergomban 2011.05.03. 13:57:47

Még a város működőképtelensége sem drága az esztergomi Fidesznek....

Trackback: Minden napra jut egy botrány Esztergomban 2011.05.03. 13:46:57

Még a város működőképtelensége sem drága az esztergomi Fidesznek....

Trackback: Pénteken máris előválasztás lesz! 2011.05.03. 12:43:12

Május 6-án kora délután dől el, hogy felkerülhet-e a szavazólapra egy PÁRTOKTÓL független, sőt a választóitól - Önöktől! - FÜGGŐ jelölt is... Ez csak az Önök ajánlásán múlik! Amennyiben legalább 750-en akarják ezt, és aktívan tesznek is érte, akkor k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter252 2011.05.03. 12:21:51

Kizárt dolog , mert Gyurcsányt az elmúlt hetekben-napokban látva, akkora erővel és ambícióval pozícionálja magát, hatalmas Ego-ja, ambíciója, hiperaktivitása azt sugallja, hogy csak és csakis Ő akar lenni a baloldalon az Egyetlen , Egy , Első, Pártelnök és majd Miniszterelnökjelölt is.
Szerintem rövidesen felsorakoznak mögé az MSZP-ben és pártelnök lesz, el fogja érni a célját és megint ő lesz a balliberálisok egyetlen vezére.

Diocles 2011.05.03. 12:51:30

T. Kumin úr!

Ha létre is jönne valami hasonló forgatókönyv, ez esetben Tétényi ugyanolyan (sőt, sokkal inkább) báb volna, mint Medgyessy, a valódi hatalmat az MSZP erős emberei birtokolnák.

Ebből következően lehetségesnek tartom, h a Gyurcsány- és a Mesterházy-szárny kiegyezne Tétényi személyében, vagy akár maguk előtt tolnák, hiszen, lásd az első mondat, a valódi hatalom nem Tétényié lenne.

Kérdés azonban, h ezt felállást Tétényi hogyan adná el a választásokon, hiszen 70-es IQ felett mindenki számára világos volna, hogyha az MSZP kegyéből kerül hatalomra (nevezzék akár "Olajfának" az összefogást), akkor ott az MSZP erős emberei lesznek hatalmon, nem pedig valamiféle "civil" mozgalom, vagy Tétényi Éva.

Diocles 2011.05.03. 12:58:10

"További fontos feltétel, hogy Gyurcsány Ferenc maga lássa be: az első sorban állva nagyon valószínűtlen, hogy győzelemre vezetheti hadait. Egy Gyurcsány-Tétényi kiegyezés ennek megfelelően érdekes folyamatokat indíthatna el, a párt maradék, Gyurcsánnyal nem szimpatizáló része is bizonyára örömmel venné, nekik ugyanis az a fontos, hogy az új miniszterelnök ne váljon újra főszereplővé, de jobb ötletük saját házuk táján szemmel láthatóan nekik sincs."

ez egyébként nagyon jó felvetés, olyannyira jó, h azon sem lepődnék meg, ha GyF "lenyúlná", és este már Tétényi potenciális kormányfőjelöltségéről blogolna...

tényleg zseniális, saját magáról eltereli a gyanút, nagyvonalúnak és gálánsnak mutatkozhat, miközben a párton belüli ambícióit sem kéne feladnia, sőt...

is 2011.05.03. 12:58:30

"akkor meg is kéne lassan fogalmaznia ennek az új közpolitikai gondolkodásnak a lényegét"

nahát, nahát. a FIDESZnek 15 éve nincs programja, mason meg rogton szamonkerjuk? jo lesz az a tagadas, bejott ez mar a FIDESZnek is.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.03. 13:08:01

Van amikor az elemzés a nyilvánosság csatornáin zajló tanácsadássá alakul.
Lásd Török kolléga She? című posztját.
Mi lehet ebből? Az eredményt is látjuk.
Van, amikor a Birodalom is elemzéssel vág vissza.
Lásd Kumin kolléga aktuális posztjának felütését:
Ettől belelkesedve egész jól egymásra találtak.
Éppen csak nem a klasszikus "összenő ami összetartozik" panellal böki meg a karaktert...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.03. 13:14:27

Ez meg itt mintha csak Mátraverebély első asszonyáról szólna:
"A polgármester asszony önmagában jó politikai alapanyag lehet. Építhető, formálható, rendelkezik a szükséges kompetenciákkal. Döbbenetes módon egyszerre szalonképes jobbikos, elempés és – most már tudjuk – szocialista körökben is. Még egy ilyen szereplőt nem tudnék mutatni a magyar közéletben. Mivel tudta ezt különös szimpátiamixet elérni? Leginkább „a gyenge, magányos nő bátran harcol az erős, hatalmas ellenséggel” történet hatékony, a médiát ügyesen használó újabb és újabb formában történő elmesélésével."
Emléxünk még az általa összegyűjtetett 600.000 aláírásra?

megszűnt 2011.05.03. 13:21:12

Ferenc! Ez egy viszonylag jó bejegyzés lett, de vannak azért hibái. Fölöslegesnek gondolom, hogy Török Gábor benne szerepeljen és ráadásul cinikus formában. Rendkívül jó elemzőnek ismertem meg, néhány hónap alatt, olyan ember, akitől mi, csak és kizárólag tanulhatunk.

Tétényi Éva nem Dávid Ibolya, aki a közvéleménykutatások szerint is a legnépszerűbb női politikus volt, de férfiakat lekörött le.

Egy nőnek stílusa kell legyen, tudok olyan szavazókról és nem viccelek, hogy kifejezetten Dávid Ibolya kosztümje és kalapja miatt szavaztak az MDF-re (nem én voltam!).

A külső rengeteget számít. Mutatós nő legyen. Mellette karizmatikus egyéniség. Végzettsége vagy megfelelő háttere legyen, melyre bizton építhet.

Ez az alap és aztán jöhet a program. Kiket kívánok egyesíteni és milyen módon? Mik a céljaim? Tudok-e fellépni úgy, hogy az hiteles legyen?

Olyan energiákat kéne egy női politikus felépítésébe invesztálni, míg mellette bedobok egy pasit, felöltöztetem, és megtanítom beszélni, aztán mehet! Határ a csillagos ég.

Sanya1965 2011.05.03. 13:21:45

@2. e-képviselő: Modjuk a következő felállás:
ME: Tétémyi Éva
KE: Seres Mária
PM/GM: Bajnai/Oszkó felcserélhetően

A többire 5letem még nincs

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.03. 13:24:25

...és akkor eljő majd a kánaán...!

igen, ebben minden "értelmiségi" "liberális" index olvasó hisz, hiszen ugyanannyira racionális dolog, mint az ősrobbanás, vagy az evo elmélet...

megszűnt 2011.05.03. 13:25:20

@knausz:
de férfiakat lekörött le = de férfiakat körözött le

Így. Én sem vagyok tökéletes!:)

kumin 2011.05.03. 13:29:23

@knausz: nem szántam cinikusnak, tényleg azt gondolom, hogy egy-egy TG poszt, főleg ha meggyőzően érvel, akár még politikai folyamatok beindítására is alkalmas lehet. Olyan ez, mint a pénzügyi elemző reggeli mondása, hogy ma jó eséllyel esni fog a MOL, mindenki megijed, elkezdi adni a MOL-t, és az, láss csodát, esik.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.03. 13:29:56

@Sanya1965: - na igen, talált, süllyedt :)

Azért nekem vóna még 5letem...
Pl. a 9 évre odaszögelt mindenféle csókosokkal szépen ledolgoztatnám az idejüket, 98%-os különadóval (4 évre visszamenőleg) jól megvédett fizetésért és végkielégítésért.

megszűnt 2011.05.03. 13:41:32

@kumin:
"egy-egy TG poszt, főleg ha meggyőzően érvel, akár még politikai folyamatok beindítására is alkalmas lehet"

Nem. Török Gábor ugyan kiváló politológus, de nem gondolom, hogy több vagy kevesebb annál, mint minket elindítani a gondolkodás folyamatában, hogy feltegyük a kérdést:- Tétényi Éva megfelelő-e arra, hogy a Parlamentben jelenleg képviselettel nem rendelkező homoszexuálisokat, zsidókat és romákat megszólítsa?

Határozott válaszom, hogy Tétényi Éva nem képes erre.

fran7 2011.05.03. 13:43:28

Én, mint aki picit, távolról ugyan, de látom az esztergomi helyzetet. Csak annyit jegyeznék meg, hogy Tétényi le tudja győzni Meggyest, ahhoz ő is csinált olyan dolgokat, ami nem feltétlenül mutat arra, hogy egy vállalható független kompromisszumos megoldásként nagyobb szerepekre alkalmas lenne a nagypolitikában. Mert nem Teréz anya győzte le a gonosz Meggyest a választáson

megszűnt 2011.05.03. 13:47:09

@knausz:
mint minket elindítani a gondolkodás folyamatában = hogy minket elindítson a gondolkodás folyamatában

Így. Én messze nem vagyok ma formában.:)

AczélGyuribácsi 2011.05.03. 13:49:52

Szerintem meg ne azért legyen valaki valaki, mert nő vagy férfi!
Arra ráérünk majd, ha Svájc, Kanada vagy Ausztrália szintjén "vegetálunk".
És ugye láthatjuk, hogy mire megyünk, ha kizárólag "eszmei" alapokon választunk valakit posztjára, gondoljunk itt az SZDSZ-es roma Mohácsi úrhölgyre, aki gyakorlatilag csak statisztikai szereplő Brüsszelben...

samer 2011.05.03. 14:15:01

Valóban összenőtt a szocikkal? Akkor tűnjön el ő is, mint a szocik, elég volt belőlük.

Joebacsi70 2011.05.03. 14:29:56

@Diocles: "Kérdés azonban, h ezt felállást Tétényi hogyan adná el a választásokon, hiszen 70-es IQ felett mindenki számára világos volna, hogyha az MSZP kegyéből kerül hatalomra (nevezzék akár "Olajfának" az összefogást), akkor ott az MSZP erős emberei lesznek hatalmon, nem pedig valamiféle "civil" mozgalom, vagy Tétényi Éva."

Magyarországon ebben nem lennék olyan biztos. Inkább 100-110-es IQ felettiekről beszélnék.
Az átlagnak (és alatta) fogalma sincs összefüggésekről, hiszen még egy francos mondatot sem tud értelmezni. Szövegértés = 0 !
Bár önmagában az IQ nem jelent semmit, csak egy szám.
Sétálj egy kicsit vidéken, legyen az a keleti vagy akár a nyugati határszél, beszélgess kicsit az ott élő átlagemberekkel.
Tétényiről nem is hallott. Azt sem tudja, Esztergom Magyarországon található. Az LMP szerinte egy új "teszko".
Ismeri Orbánt, de kettőnél több FIDESZ tagot nem tud felsorolni.

Joebacsi70 2011.05.03. 14:37:20

@samer: "Valóban összenőtt a szocikkal? Akkor tűnjön el ő is, mint a szocik, elég volt belőlük. "

Valóban széles látókörrel rendelkezel és alaposan utánajársz a dolgoknak ?
1 blog elolvasás már elegendő a véleményre ?
Bár, végül is, miért ne.
Majd legfeljebb megváltoztatod, újra és újra. Naponta másik álláspont.
Esetleg ragaszkodsz az elsőhöz, még ha tudod, nem ez a helyes.
Bármelyik verzió elfogadható és tolarálható a jelenlegi kormány magatartása alapján.

Várúr 2011.05.03. 14:37:33

Tétényi jóaasszony egyelőre egy kisváros vezetésével se boldogul. Nemhogy szakértő csapata - csapata sincs. Igen törékeny az ő jobbikos-mszp-s-lmp-s hátországa (még lmp-s alpolgármestere is lemondott pár hónap után). Frau Tétényi politikai bulvárkategória. Nagy jövőt - de még közepest se jósolok neki. A virágültető hajléktalanok program, stb. kevés, mint buborék a fáradt málnaszörpben. Éva néni pártonkívüli cukiságára már most is alig vannak vevők. Végül: más az időszakos médiacelebség, megint mást a kőkemény politikai harc, amibe beletörött a konyhakése a ravasz ügyvédnőnek (D.Ibolyka) és a szoci üdvöskének (Sz. Katalin) is. Ezt a pufók asszonyt még a mérsékelt jobb/baloldal se fogadja el.

Kabarészínész 2011.05.03. 14:37:42

@knausz: zsidők nincsenek képviselve a parlamentben???

HAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA

HAHAHAHAHAHAHHAHAHAHAHA
HAHAHAH
HAHAHA
HAHA
HAHA
jaj, ez naggyon jó volt.

lengyel1 2011.05.03. 14:47:44

Tétényi Éva egy független polgármester, aki ellen az ellenzéki pártok nem indítottak ellenjelöltet. Tehát egyikük programjával sem kampányolt.
Szerintem hiteles és integráló személyiség, akinek a kellő vezetői képességei is megvannak. Képes lenne az országot visszavezetni az autokráciából a demokráciába.
Mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ő neveltetésénél fogva alapvetően jobboldali értékrendszert vall, és hívő, templomba járó. Tehát a Fideszből kiábrándult jobboldali szavazókat is képes lenne mozgósítani.
Szerintem Visszatérve az elkövetkező 3 évben létre kéne hoznia egy széleskörű, országos mozgalmat, amely meg tudná nyerni a középen álló szavazók jó részét mind a bal-, mind a jobboldali táborban.

lengyel1 2011.05.03. 14:51:08

Az utolsó mondat helyesen: "Szerintem az elkövetkező 3 évben létre kéne hoznia egy széleskörű, országos mozgalmat, amely meg tudná nyerni a középen álló szavazók jó részét mind a bal-, mind a jobboldali táborban."

rockjano 2011.05.03. 14:58:57

@lengyel1: Jó ötlet, nem tudom ez így mozgalmilag megy-e, de meg kéne próbálni. Orbánék ellen máshogy nemigen mehet szerintem...

lengyel1 2011.05.03. 15:08:53

@rockjano: Mozgalom helyett ez lehet akár egy széles bázisú tömegpárt is. A jobboldali Tétényi mellett a baloldali Bajnai lehetne a párt húzóneve. Mai tapasztalataink szerint ez inkább a fikció kategóriája, de az idők gyorsan változnak...
Orbánt tényleg csak a mérsékelt jobboldaltól a mérsékelt baloldalig terjedő összefogással lehet legyőzni. Nem is beszélve az orbáni "örökség" felszámolásáról, ami talán még nehezebb dió, és kétharmadot igényel.

Aerion 2011.05.03. 15:10:12

@lengyel1:

Tétényi Éva ugyanúgy nem független, mint ahogy senki sem az, aki politikai véleményt nyilvánít. Tétényi Éva választópolgár, aki a politikai választásokon aktív, és ha politikai választásokon aktív, választ a pártok közül, vagyis értékvéleményei alapján szavaz, tehát nem független.

Az, hogy a tavaly októberi önkormányzati választás alkalmával az volt a neve mellé írva, hogy független pusztán csak annyit jlent, hogy nem támogatta nyíltan semmilyen politikai párt, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem támogatta.

Támogatta azzal, hogy nem indítottak vele szmben jelöltet.

Mi ez, ha nem támogatás? És ha ez támogatás, akkor mitől is lenne független Tétényi Éva?

Nyilván a Fidesztől.

Tehát a függetlenség szinonímája ma az, hogy a Fidesztől független, ez azon ban nem jelent politikai függetlenséget.

Tétényi Éva se nem hiteles, se nem integráló személyiség.

Ugyan hogyan is lehetne a tüzet és a vizet integrálni?

Nem lehet, és nincs is értelme.

Valójában arról van szó, hogy a Fidesz politikai ellenfelei mintegy 'használják' Tétényi Évát, hazsnálják, ahogy egy evőeszközt, egy gépjárművet, egy ceruzát, vagy a Tv távkapcsolóját.

Tétényi Éva egy használati eszköz, árucikk a Fidesszel szembeni politikai erők piacán, ennek megfelelően van beárazva, függetlenként.

Kényelmesen.

rockjano 2011.05.03. 15:13:08

@lengyel1: Így van.

Az örökség "felszámolására" én egy népszavazást is sanszosnak tartanék.

Reálisan egyénként szerintem 2018-lesz ez, 14-et a fidesz még simán hozza, legfeljebb nem 2/3-al. Kérdés hogy hogy alakul a gazdaság mekkora lesz a csalódás-faktor... mondjuk alakulgat már...de ez még nem elég.

Ja és az látszik hogy a fidesz nagyon akadályozza új pártok létrehozását, attól sokkal jobban félnek mint az mszp-től, sőőőt az mszp viszonylagos megerősödése a "kétpártosodás" most a fidesz egyértelmű érdeke. Már amíg ennyivel erősebb persze.

Aerion 2011.05.03. 15:16:46

@lengyel1:

Biztos epedve váják milliók annak az embernek a politikai vezetését, aki nem énekelve énekelte az internacionálét az MSZP kongresszusán. Semmi baj, majd a keresztépny konzervatűv Tétényi Éva kisegíti, ő majd pontosan és hangosan énekli.

Biztos epedve várja majd mindenki Magyarországon annak az embernek a politikai reneszánszát, aki a Gyurcsány kormányzat oszlopos tagja volt, aki Gyurcsány hirelen jött lemondása utáni szánalmas hetet követően annak kinevezett utódja le, és aki off shore cégein keresztül a magyar adófizetők kárára gazdagodott meg.

Ilyen vezető kell Magyraország élére!

Csak a hülye, náci magyarok 2010 áprilisában nem ismerték fel, hogy mi a jó (nektek) nekik.

lengyel1 2011.05.03. 15:18:19

@Aerion: Elvakult, előítéletes véleményekkel nem érdemes vitatkozni. Az ellentmondást nem tűrő, "categoricus imperativus"-nál szimpatikusabb lenne a valamennyivel árnyaltabban megfogalmazott vélemény. Így nagy a gyanúm, hogy az "Aerion" név mögött Tétényi valamelyik helyi, esztergomi ellenfele lapul.

Aerion 2011.05.03. 15:32:35

@rockjano:

Miféle örökséget számolnál te fel népszavazással?

Az államadósságot?

Vagy azt nem? Azt megtartanád?

Mégis hogyan akadályozza a Fidesz új pártok létrehozását? Mivel? Tiltja a törvény? Melyik?

Az MSZP viszonylagos megerősödése illúzió, nem valóság, és pláne nem mélyreható változás.

Ez a társaság, ha ismét hatalomra kerülhetne pontosan ugyanazt tenné, amit kormányzása 12 évében. Ez pedig pontosan ugyanoda vezetne, amivel 2010 áprilisában kellett szembesülniük.

Ez a társaság képtelen az ország irányítására, képtelen. ha 2010 áprilisában nem lettek volna választások, ezt a pártot a vezetőivel együtt már rég elsöpörte volna a népharag.

Közgyűlölet és közmegvetés kísérte utolsó nem pusztán utolsó napjaikat, 2006-óta éveiket is.

Mit is tett volna ez a társaság, ha az alkotmánybíróság meg nem semmisítette volna a törvényeiket?

Ingatlanadót vezettek volna be, megadóztatták a családi pótlékot, megszüntették a családi adókedvezményt, bevezették a vizitdíjat, kétszer is bevezették a tandíjat.

Mit gondolsz, ha a Fidesz 1998-ban nem törölte volna el a tandíjat, ma mekkora tandíjakat kellene fizetni? Ki lenne ebben az országban anyagi értelemben képes felsőfokú tanulmányok folytatására?

Ha fizetőssé tették volna az egészségügyet, mint ahogy azt koalíciós társuk, az SZDSZ szándékozta tenni, mit gondolsz, ma ki lenne képes megfizetni az egészségügyi szolgáltatásokat?

Mit eredményezne ez a társadalomban?

Itt nem új pártok alapítására van szükség, hanem gyökeres változásra. Gyökers változás nem épülhet sallangokra, nem épülhet arra, hogy bukott politikusok oldalán parádézik valaki, és nem épülhet arra a várakozásra sem, hogy majd a bukott politikai erők képviselői visszaszivárognak, akár választás útján visszakerülnek a hatalomba.

Mert az nem változás.

Ennek a neve politikai restauráció.

Aerion 2011.05.03. 15:33:36

@lengyel1:

Tévedsz. (Ez persze nem újdonság.)

sanyix 2011.05.03. 15:47:05

Ez a tétényi éva MÁR hiteltelen. Aki bármiben közöskodik a maszoppal, az már rossz, márpedig ő mszp majálisozott... Lehet anyázni a fideszt maszop nélkül is. Eddig azt mondtam hogy na végre valami elindult, de a majális után azt mondom hogy rohadjon meg...

rockjano 2011.05.03. 15:48:55

@Aerion:

Miféle örökséget??? Antidemokratikus egypárti alkotmányt, a jövőnket felélő gazdasági intézkedéseket, igazságtalan adópolitikát, fidesz janicsárok beültetését mindenlétező posztra stb...stb...

A Fidesz választási törvénnyel akadályozza új pártok megerősödését (nagyon hatékonyan)

A Fidesz ma pont azt teszi mint az mszp az elmúlt években csak még sokkal rosszabbul, ma minden mutató sokkal rosszabb mint a gyurcsányi időkben ami mégsem az meg Bajnainak köszönhető) az ország ma teljes és totális csődben van sokkal rosszabb mint akár egy évvel ezelött

Ha volna alkotmánybíróság (gyakorlatilag megszüntették) az valszeg elkaszálná a fidesz szinte minden fontos és káros törvényét (kezdve a különadókkal... stb...)

A neohortysta politikai restaurációnak most vagyunk szemtanúi, ne aggódj a társadalom nem kér ebből a szarból már sokáig, a többi elfogult marhasággal amit írsz nem foglalkozom.

sanyix 2011.05.03. 15:53:58

@Aerion: rockjanoval ne foglalkozz, ő vérszoci. Megfigyelhető a "nemvagyokemeszpésde" hozzáállás az "mszprossz de a fidesz mégrosszabb" szöveg (valójában az mszp isten fidesz dögöljön megre gondol), emellett olyan szépen tud náczyzni meg fröcsögni, mint egy igazi hipokrita rasszista jogvédő.

majomkutya 2011.05.03. 16:11:33

Kizárt dolognak tartom, hogy Tétényi MSZP jelölt (vagy MSZP-LMP közös jelölt) legyen, vagy egyet értsen az MSZP irányvonalával.
Azt is gondolom, hogy ha Tétényi Éva elvállalna akármilyen olyan jelöltséget, amiben az MSZP benne van, akkor Tétényi Éva nem lenne többé Tétényi Éva, mert az MSZP égisze alatt csak visszataszító MSZP-snek lehet lenni, Tétényi Évának nem lehet megmaradni.

radala 2011.05.03. 16:17:33

Sajnos csak magamból tudok kiindulni, én meg roppant messze vagyok a baloldaltól. Én azt gondolom, hogy mszp rendezvényen fölszólalni politikai öngyilkosság legalábbis most.
Persze kétségtelen, hogy ugyanezt gondoltam volna a Charta megalakulásakor is és milyen retteneteset tévedtem volna.
De a helyzet nem ugyanaz. Az akkori mszp örökölte a hiteltelenséget nem saját jogon szerezte.
Szerintem az mszp-vel szóba állni roppant veszélyes mindenki számára, de sajna nem lévén marketinges nem tudom, hogy ez tényleg így van-e csak megérzés.
Tudja valaki, hogy mondjuk mekkora a Fidesz elutasítottsága?
Mert mondjuk gondolhatnánk azt, hogy a Fidesz-t elutasítók azok akik potenciálisan szavazói lehetnének egy MSZP+LMP koalának.
Viszont szerintem létezik nem kevés LMP fan, aki soha nem szavazna egy mszp-vel közösködő LMP-re, szóval a koalázásnak lenne ára is...
Tétényiröl meg kb ennyit gondolnék

"Plusz ha a polgármester asszonynak Esztergom vezetése ilyen lelki terrort jelent, akkor jobb, ha bele sem gondol, mit jelent kormányfőjelöltnek lenni."
mandiner.blog.hu/2011/05/03/egy_civil_no_vs_orban_viktor

no meg még annyit is gondolok, hogy föláll a szőr a hátamon az antipolitikus politikusoktól. Mi a franc más lehet bárki, aki választott polgármester mint politikus?
Mi más lehet az, aki politikai rendezvényeken haknizik, mint politikus?

Arról nem is beszélve, hogy ok nem szép a hazug populista politikus, de mi lehet nagyobb hazugság annál, ha valaki még azt is letagadja, hogy ö mi...

Kandabula 2011.05.03. 16:19:08

A lényeg, Meggyesék annyira gusztustalanul viselkednek, ami már emberileg sem érthető. Szép lassan kitermeltek egy ellenzéket, amely még persze gyenge, még csak Esztergomon belül működik, de már kisugárzik.

Anti Anyag (törölt) 2011.05.03. 16:36:56

El tudom képzelni, hogy rá szálltak szerencsétlenre a hitelüket vesztett ballibsi tényezők.

Amúgy is szeretik magukat civilnek álcázni.

török gábor 2011.05.03. 17:03:51

@kumin: Feri, lehet, hogy tavaly nyáron írnod kellett volna egy cikket arról, hogy a Fidesznek (x) milyen hasznos lenne Sólyom elnökségének meghosszabbítása (y), hátha elolvasták volna :))

derabitz 2011.05.03. 17:21:13

Azért jó lenne, ha mások függetlenségéről, egy valóban független blogger irogatna.
A mandiner után, Kumin is "saját" véleményt alkot a függetlenségről, mások függetlenségéről.
Olyan megrendelés ízűek ezek a posztok.

fonó 2011.05.03. 17:53:44

Nincs elég téma a kormányzási téboly kapcsán vagy Kumin nem mer irni mert szégyelli a bandáját? Alk. biróság, visszamenő adó, hatnapos munkahét, 16 % adó: 250 ezer alatt csöken, felette nő a fizetés, bérajánlás alapján bérkommandó büntetéssel, semmisségi törvény, ..........................................................

Kandabula 2011.05.03. 21:10:10

@Anti Anyag: ja. @derabitz: Én független vagyok. Írhatok?

lüke 2011.05.03. 21:12:45

@knausz:
yeeeeeeeeeeeeh jejejejeje
TE szerencsés, mint sok magyar politikus:
gyengék az ellenfelei
unalomig ismételve,
bon soir
www.youtube.com/watch?v=gAdTsAKvVTU

Kandabula 2011.05.03. 21:15:01

Lányom tavaly október óta munkanélküli. Tökéletesen független.

részecske 2011.05.03. 23:28:31

Nem vagyok fülkebeli, de szívesebben olvasnék elemzői örömködést a fülkeforradalom gazdasági, szociális, munkajogi, kulturális, oktatási, külpolitikai stb. vívmányairól, mint latolgatást az ellenzék esélyeiről.
Ha már Tétényi: Orbán mit válaszolt Tétényi zarándoklevelére?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.04. 11:03:37

@részecske: Jogos a felvetés!
Hisz ODA "törleszkedett" (volna, jobb híján) elsőnek, HA vevők lettek volna rá, és nem tartanak ki az odakozmált (de valamit tudó?) meggyespite mellett tűzön vízen át.
Szóval az vesse rá az első követ amiért másokhoz (IS!) elmegy, aki maga (is) meghallgatta a panaszait!

radala 2011.05.04. 11:15:27

@török gábor: ;-)
Szerintem sokan írtak ilyesmiket, igaz is lett volna. Nem akarom a politológusok politikaformáló szerepét kisebbíteni, de ha Kövér László nem volt elég ahhoz, hogy ne az emberek embere legyen az emberük, akkor gondolom senki más sem lett volna elég.
Mondjuk belegondolva a manyup meg Ab korlátozás meg hasonlókba SL valóban nem lett volna alkalmas ennek az egésznek a megvalósítására. Gondoljunk bele, hogy már az AB korlátozásának ürügye sem lett volna megvalósítható, mert SL visszaküldte volna rögtön a 98%-os adót...
Az sem mellékes szempont szerintem, bár értem én a viccet, hogy TÉ lehet, hogy elgondolkozik a politológusok szavain, szerintem tán Szanyi is GyF sem kizárt. Viszont OV-nak nehezen hiszem, hogy tudna bárki bármi újat mondani, pláne olyat, amit el is hisz.
Kár, hogy 2002-ben még nem volt tg meg kumin meg hasonló blogok, mert meghallgatnám a polgári körökről alkotott véleményeket, amit pl. én egy állati szar ötletnek tartottam, oszt mégis bejött.
Mindenesetre engem mindennél jobban érdekel az, hogy mi kell ahhoz, hogy a hitelességet vissza lehessen szerezni és még ennél s jobban érdekel a hiteltelenség fertőző volta. De sajna a való élet nem nagyon ad erre példákat.
Mondjuk azt gondolom például, hogy egy tesco gazdaságos virsli megvétele után az ember már nem vesz semmi tesco gazdaságosat, azt gondolnám ez kihat a budget termékekre is kisebb intenzitással ugyan, de azért ez egy kicsit más. Mondjuk azt lenne jó tudni, hogy a dácsia, skoda előítéletek visszahatnak-e a renaultra vw-re. De szerintem nem, de ez is más, mert ugye itt van egy új kezdet. Egy szó, mint száz, ha én Tétényi Éva lennék, akkor sem ragadnék meg minden segítséget nyújtó kezet.
Ott van mondjuk a Fidesz 93-as esete, 94-ben nagy bukásnak tűnt, hogy nem "állt be a sorba" 98-ban már zseniális taktikának, de ez is más, mert akkor az mszp épp megszabadult a hiteltelensétöl...
Szóval minden hasonlóság ellenére is nehéz az összehasonlítás. Mondjuk megállhatna egy mdf+fidesz összehasonlítás, de egyrészt, Antall meghalt, Boross úgy emlékszem nem nagyon volt aktív az mdf szétesett, másrészt szerintem az mdf-et az emberek simán valami ócskaságnak tartották, de nem nokiásdobozos korrupt valaminek, csak dilettánsoknak...
Szóval nem tudom, de nagyon szeretném tudni...

részecske 2011.05.04. 12:11:50

@2. e-képviselő:

Köszönöm a reagálást. Azonos véleményen vagyok.
Mindenkinek drukkolok, aki erőt tud mutatni az egész pályás letámadással szemben. A

radala 2011.05.04. 12:56:05

@részecske: Jé nem tudtam, hogy ez az egész pályás letámadás szókapcsolat újra fölmelegedett:-)
Én ezt sem használnám, mert egyrészt nagyon rossz stichje van, másrészt nem számítva azt az egymillió szoci szavazót, szerintem a maradék egyet ért abban, hogy mindenkit teljes joggal küldenek el bárhonnan.
Én valami olyasmit használnék, ha így gondolnám, hogy a "nem minőségi cserék" vagy a "mi kutyánk kölykeinek elvtelen helyzetbehozása" vagy persze valami frappánsat, de olyat, aminél nem látszik ki a lóláb, hogy pozícióféltés a mozgató és nem a "haza féltése".
Nem mellesleg ez a Tétényi nem tűnik épp egy acélos választásnak megmentőként, mert szerintem még az LMP szavazók döntő többsége sem hitte el soha, hogy létezhet olyan politikus, aki nem is politikus. Szerintem az átlagpolgárt irritálja ha teljesen hülyének nézik. Azt már sajna megszokta, hogy abban hazudnak, hogy mit fognak csinálni, de hogy még abban is hazudjanak, hogy mi a szakmájuk az azért szerintem nem egy nagyon jó kiindulás.
nem mellesleg, ha van a világon valami, ami soha nem volt az életben civil az az mszp. Még a Fideszben is létezhetnek olyan emberek, akik esetleg emlékeznek, arra, hogy ők valaha csak egy szervezetet alakítottak, ami később párt lett. De az mszp-nek már a dédapja (mszmp/mdp/mkp) is párt volt. Tagjainak valószínűleg a többsége már csecsemőként pártag anyák tejét szívta, sőt párttagok ivarsejtjeinek egyesüléséből kialakult zigótaként kezdte földi pályafutását ;-)

részecske 2011.05.04. 13:41:19

Kedves radala!
Kormányoktól függatlanül nem értek egyet azzal, hogy mindenkit elküldenek, akinek ....nos akinek az munkahelyét megkívánja valaki.
Az egész pályás letámadás kifejezés azért melegedhetett fel, mert az egész pályás letámadás gyakorlata életre kelt.
Az egész pályás letámadás számomra átfogóbb jelentésű, mint a mi kutyáink kölkeinek a helyzetbe hozása. Nem csupán a "nem minőségi" személycseréket jelenti.
Én most ideológiai, világnézeti, értékorientációs stb. harcot érzékelek. Beavatkozást az egyén életének minden dimenziójába. Ha tud erre jobb kifejezést, ajánljon! Ez a megnevezés azoktól származik, akik ma ezt teszik.

Hogy ki szopott pártfertőzött anyatejet magába@radala: , annak számomra nincs jelentősége.
Akit ez foglalkoztat, az viszont minden politikai csoportosulásban talál delikvenseket.
Abban egyetértünk, hogy sokan vannak ma politikai pályán, akiket nehéz politikusnak tartani.

részecske 2011.05.04. 13:44:41

@radala:
Bocsánat! véletlenül bekocogott a szöveg közepébe. Nézze el az ügyetlenkedésem!

radala 2011.05.04. 15:12:17

@részecske: Szó sincs arról (illetve van, de nem erre utaltam a párttejjel), hogy baj lenne az mszmp tagsággal, csak azt akartam mondani, hogy a civilség egy politikusnál röhejes noch dazu hazug is. De még ennél is nevetségesebb, ha egy "civil politikus" nem izolálja el magát hermetikusan a Magyarországon létező legkevésbé civil formációtól.
Amúgy valóban mindenhol talál az ember delikvenseket, gusztustalanok is nagyon, de azért a KB tagok koncentrációja messze-messze-messze nem azonos. De ez nem mentesíti mondjuk a Fideszt attól, hogy Pozsgaykkal kokettál.

Szeretnék példát kapni arra, hogy volt-e az egyszem SL-en kívül bárki, akit kár volt elküldeni.
Szerintem ilyen nem volt, de szívesen hallom, ha volt... (nem a magyar helységnév bizottságra gondolok, az nyilván teljesen kritikán aluli viselkedés volt a kormány részéről, de azért ennek épp nincs köze az "egész pályás letámadáshoz", csak az arroganciához.
Szerintem az egész pályás letámadás nem éledt föl vagy halt el. Nyilván, ha már mindenhol az ö kutyájuk kölke lesz, akkor majd megint elhal...
Szóval én fogékony vagyok bármiféle kormány kritikára, ha és amennyiben elfogadjuk azt a nehezen cáfolható tényt, hogy a helyzet nem rosszabbodott Mo-n, személyi kérdésekben, merthogy az nem lenne elképzelhető fizikailag.
Létezik az egyszem SL, akiért nagy kár, de hát ilyesmik előfordulnak. Nehezen hiszem, hogy SP-nek sikerülne kisebb távolságot tartania a kormánytól mondjuk annál a Göncz Árpádnál, aki szerint a Horn kormánynak nincs alternatívája. Azt hiszem ez messze durvább annál, hogy SP nem fék, hanem motor akar lenni...
Az OV kormányoknál valóban érezhető a mindennapokba való beavatkozás szándéka, ez engem is mindig roppant mód irritált. De, hát hogy is mondjam ez kb. a kisebbik rossz. Mert ugye közénk is lövethetnének:-)
Nyilván egy magát értelmiséghez soroló ember nehezen éli meg, ha valakik meg akarják mondani a tutit, még akkor is, ha az a tuti esetleg egybevág a személyesen tutinak gondolttal, ha meg nem az pláne gáz.
De mondjuk az utolsó elfogadható szoci kormány a HGy esetében meg pont az volt a baj, hogy szegényeknél az ember azt gondolta, hogy ötletük sincs mi lenne a tuti ez meg megint nem olyan jó. A MP/GyF/BG kormányokra kár szót fecsérelni.

de valójában a kérdés az nem ez, hanem, hogy.
Van-e váltópárti esélye bárkinek a szocik nélkül?
Van-e bárkinek váltópárti esélye a szocikkal?

Szerintem ugyanezt meg lehetett volna kérdezni 95-ben is, hogy az MDF megkerülhető-e. (megkerülhető volt, pedig szerintem senki nem hitte, ki gondolja ma azt, hogy Pusztai Erzsébet vagy Kónya faktor? Akkor mindenki olyanokról elmélkedett, hogy Lezsák vagy Szabó Iván, meglehetősen anakronisztikus ez ma)

Ha én lennék Schiffer András meghívnám Kövért egy két sörre, tuti lenne ötlete ahhoz, hogy hogyan lehet és hogyan nem lehet váltópárttá válni.

Szóval szerintem (bár ez inkább a vágyam, mint a megérzésem) a két kérdésre a válasz igen és nem, szóval lehet a szocik nélkül és nem lehet a szocikkal.
a Fidesz legyőzhető egy szoci+LMP kombóval talán, de ez csak az új szdsz létrejötte, ha következetesen elhatárolódnának az mszp-töl, akkor lehetnének az új Fidesz is, sőt elmondhatnák, hogy a valóságban ők fejezték be a rendszerváltást....

részecske 2011.05.04. 16:34:36

@radala:

Kiderül, hogy vanolyan, amiről hasonlót gondolunk.
De: Valószínű, hogy az indoklás nélküli tömeges közigazgatási elbocsátás azért volt indoklás nélküli, mert nehéz lett volna indolot találni. Sokezer embert érintett. Nem az állások szüntek meg, hanem csak személycserék voltak. Nem az elbocsátottakat büntették, hanem ilyen áron tudták dotálni a sajátjaikat.

"egyszem SL": Lehet egyszemnek emlegetni, de hogy ezen az egy váltáson mi minden múlik ebben az országban!!!
Azt gondolom, hogy ha ő maradt volna, megfékezett volna mindent, ami miatt ma nem szeretjük a jelenlegi kotmányt. Szóval leginkább a Fidesznek lett volna szülsége SL kijózanító működésére.

A civil-ség ismétlődően jelmeznek bizonyul. Függetlenként indult főpolgármesternek Schmitt és Tarlós is anno. A legkiábrándítóbb, amikor egy civil, magát pártfüggetlennek mondó titkon végigkilincseli az összes pártot, míg gazdára lel.
Amit pedig az új SZDSZ létrejöttének szükségességéről ír, azzal betű szetint egyetértek.

radala 2011.05.04. 16:52:49

@részecske: elre vagyok értve. az új szdsz létrejöttét én egy negatív fejleménynek gondolnám, annak, hogy az LMP messze nem futja be azt a pályát, amit befuthatna. Szerintem az LMP elég lehet az mszp-vel a fidesz legyözéséhez, de ez baromi kevés, ha valóban egy jobb országot szeretne az LMP.
Sok mindent nem szeretünk közösen a jelenlegi kormányban, de abban nem értünk egyet, hogy ezeknek a megakadályozása SL által valóban jót tett volna, nekem nem tetszik OV 2.0 stílusa, de annyira nem értek semmihez, hogy ezen túl is biztos lennék abban, hogy amit tesznek az nem helyes.
persze más oldalról abban biztos vagyok, hogy a stílus maga az ember, meg a cél sem szentesíti az eszközt, szóval messze nem vagyok még optimista sem, nemhogy elégedett. De igyekszem a jót látni, mert hátha úgy van, hogy akinek isten hivatalt tud adni, annak eszet is:-)
Arról nem is beszélve, hogy szerintem olyan rettenetes volt az elmúlt 8 év és ehhez képest olyan sikeres a 98-02, hogy ez a lelkesedésem illetve averzióm még egy ideig kompenzálja az elégedetlenkedésemet.

részecske 2011.05.04. 17:38:34

@radala:
Bocsánat, hogy meggyanúsítottam egy (nem megújult, hanem) teljesen új liberális pártban való reménykedéssel.
Valami kivetítés lehet, mert bennem erősen él ez az igény.
Az MSZP-ből pedig egyetlen személyt sem tudok, akire akár protestálásból valaha szavaznék.
De hogy miben lehet ma bízni, arról egy gondolatom sincs.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.04. 18:23:31

@részecske: Bízzál csak magadban!:)
Ha elég sokan teszünk így, akkor nyerhetünk.
A "bizonytalanok" a legnagyobb arányú tábor, csak le kéne küzdeniük a hajlandóságukat a ("váltó")pártok választási kampányokban ígérgető szirénhangjaitól való elcsábulásra.
Váltópárt helyett szakértői kormányzás kell, széles körű parlamenti ellenőrzés mellett.
Kormányozni pedig nem (alap-)törvénykezéssel kell, hanem a törvényi keretek között, rendeletekkel.

részecske 2011.05.04. 19:10:00

@2. e-képviselő:
Hú de szép és kívánatos lenne: szakértői kormányzás parlamenti ellenőrzéssel. Sajnos én egyik pártból sem nézem ki, hogy győzelme esetén - országérdekből - beérné az ellenőrző szereppel.
Pedig azt kívánom, hogy AMEN!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.04. 20:41:50

@részecske: Ehhez persze kéne pár szerencsecsillag együttállása:
1. a győztes párt (koalícióstúl) csak relatív nyertes legyen (<50%)
2. ugyanígy a reménybeli "vátópártja" és szövetségesei se legyenek 50% fölött
3. a "maradék" képviselő lehet független induló (valódi civil támogatással:) és/vagy egy semleges választási párt, amely eleve csak ezzel a "kontroll" programmal indul.

Még ebben az esetben is adnék egy sanszot annak, hogy a relatív győztes és legnagyobb "kihívója" a helyzetet látva hirtelen "megvilágosodik", hogy nekik a "haza üdve" (innentől) fontosabb, mint az (eddigi) egymás elleni küzdelmük - magyarul "kiegyeznek" a kontrollálatlan közös hatalomért...
(-még akkor is, ha ezzel hiteltelenítik a most vallott "a másikkal SOHA" álláspontjukat - láttunk már ilyet nem egyszer;)

megszűnt 2011.05.04. 21:03:10

@radala:
"meg hasonló blogok, mert meghallgatnám a polgári körökről alkotott véleményeket,"

Blogok még nem, de fórumok már voltak pl. a Korridoron és akkor az emberek ugyanúgy elmondták a véleményüket. Kumin Ferenc írt valami jót pl. Illés Zoltánt bírálta és rontottam rá ezerrel, mert Illés nekem, mint polgári körbe járó embernek igen szimpatikus volt, hogy annyira ellenállt és bevállalós! Nem mondott igent minden fideszes gondolatra, és emiatt pedig hátrányok érték. Kiálltam Illés mellett!

Szerettem a polgári körös gyűlésekre járni, mert találkozhattam vezető, fideszes politikusokkal, újságírókkal is és rengeteget lehetett kérdezni és igen, az egésznek volt egy közösségformáló- és megtartó ereje. A Fidesz ma alapjaiban erre építkezik.

juditka* 2011.05.04. 22:06:49

A szocialista párt még mindig romokban "hever". Vannak Gyurcsányisták és vannak "mások". Nem gondolom, hogy most az kellene legyen a legfőbb problémájuk ki legyen majd a következő választásokon a miniszterelnök jelöltjük. Előbb talán el kellene dönteni, hogy együtt, vagy külön. Semmi képpen nem használ a párt megitélésének, ami most a szocialistáknál zajlik.
Elképesztő lenne, ha nem tudnának egy "igazi vérbeli " baloldali politikust megjelölni.
Nem képzelem, hogy az erősitené őket, hogy egy olyan személyt jelölnének meg aki három párt támogatásával függetlennek állitja be magát. Bárki legyen is az.
Olyan nincs, egy "szavazó" is vonzódik valamilyen formában ahhoz a párthoz akit szavazatával támogat, ha nem is elvakult támogatója.
"elfogadta a szocialisták majálisi meghívóját." hm. Ez még nem jelenti azt, hogy alkalmas is lenne.
El sem tudom képzelni, hogy a szocialisták hogyan akarnak megerősödni és váltópárt lenni a következő választásokon.
:)

juditka* 2011.05.04. 22:08:46

Bocsánat lefelejtettem:)

Úgy gondolom az "esztergomi téma" lassan már "lerágott csont lesz."

:)

porfelhő 2011.05.04. 22:57:02

@juditka*: :)

Úgy bizony! Én is igy gondolom.

"Mi lesz ebből"?
"Dolgozni kell, hogy a demokratikus ellenzék koaliciója választható legyen a mostani kormányban csalódottak számára.
..Gyurcsány rámutatott: Nem titok, új pártot szeretnének formálni az Mszp-ből.
Megerősitette: nem kiván a szocialista párt elnöke lenni."

www.fn.hu/belfold/20110504/gyurcsany_atalakitana_mszp_t/

Én is nagyon bizom benne, hogy lesz megfelelő, elfogadható, igazi baloldali "jelöltjük"....
"Mesterházy korábban, kérdésre válaszolva, nem erősitette meg, hogy nincs rivalizálás közötte és Gy. között, "elfogadják" Gy. platformját.
Ha nincs rivalizálás, akkor mi van?
Nem is értem?! hogyan juthatott a párt idáig.
Azt is mondhatom, hogy nekem már ettől megáll az eszem.
igen.
:))))))))

álomszép 2011.05.04. 23:08:19

@porfelhő: :)
hm. drágám! az már nem áll meg, mert már rég elment..
tudod? :)
Itt a másik probléma a szocialistáknál.

"Platformvita az Mszp-nél"
"Határozottan cáfolja az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformjának elnöke, hogy támogatnák a Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződő pártszavazási kezdeményezést."

www.hir24.hu/belfold/258526/platformvita-az-mszp-ben.html

Na.igen. "mi lesz ebből".

:)

álomszép 2011.05.04. 23:16:02

oppá" lemaradt.:)

Én álmomban :) sem gondoltam volna, hogy az Mszp. ennyire meg fog gyengülni.
Előbb a vitáikat kellene rendezni, aztán kellene "vizionálni", újra erős baloldali párt lenni....
Csak reménykedni tudok, hogy fognak "megfelelő személyt" találni.
:)

Jó éjt!
:)

radala 2011.05.05. 09:06:11

@knausz: Világos, hogy voltak fórumok, csak az orruk alá szerettem volna dörgölni, hogy na lám lám ez a jóslat sem jött, be. Bár mivel tg nem jósol nagyon így úgysem lenne mit az orra alá dörgölni.
@radala:Egy liberális pártra nekem is lenne igényem, bármit is jelentsen az, hogy liberális. De az szdsz nekem a választóim szembeköpésének a szinonimája:-)
Szóval, ha új szdsz-röl beszélek az nem az új liberális pártot jelenti, hanem az új mszptszalonképessétenniképes párt megalakulásáról.
Amúgy nekem az LMP tök megfelelne ideológiailag, pláne, hogy olybá tűnik a Fidesz valóban jobboldali párt lesz (ami nem baj, ezt vártam tőlük, ezért szavaztam rájuk, de lehet, hogy kiderül, hogy én magam azért akkor sem vagyok jobboldali, hiába hiszem ezt magamról lassan húsz éve). Szóval az szdsz az egy nagy szar volt úgy ahogy volt, hihetetlen silány emberállománnyal szellemi értelemben.

radala 2011.05.05. 09:09:32

@radala: természetesen nem magamnak, hanem neked @részecske: válaszoltam. Ja, hogy miben lehet bízni, hát abban, hogy olyan szimpatikus, okos emberek gyülekezete, mint az ösfidesz nem lehet olyan szar, mint aminek látszik:-)
No meg abban, hogy igazából, már Antall is fasiszta, antiszemita, antidemokrata volt, tehát az, hogy ki mit mond a másikra az nem jelent semmit.

lüke 2011.05.05. 16:22:59

@radala:
a szellemmel van egy kis baj, fátyolos
a fasiztázás pedig az az eszköz, mikor mást nem tudnak mondani ,akkor ezt bevetik
(erröl mindig a kanadai USA határ jut eszembe, ki kell tölteni egy keskeny kis kartont+ 16 dollár- ma biztos több-
s megkérdezik az 50 után születettet, meg 80-ban születtettet is volt-e náci,marhák)

látom maszop is itt van!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.05.05. 16:40:44

@kumin: Ferenc, a "politikus":

atv.hu/videotar/20110505_a_tet_2011_05_04_1_resz

( mármint az ottani névfelirata által besoroltan ;)

juditka* 2011.05.07. 09:12:03

"maszop is itt van"
Jól látja a kedves kommentelő, hiszen erről szól a poszt.
Itt van bezony, a "három az egyen is"....ott van!!!!
:)

Nem lesz új poszt?

:)

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása