Egy időközi választásban az a szép, hogy győztes, vesztes egyaránt megtalálhatja a történtek pozitív oldalát. Akinek jól ment az erőpróba, az elmondhatja, hogy minden pártpreferencia-kutatással, reprezentatív méréssel szemben ez valódi megmérettetés, nincs rejtőzködő szavazó, nincs mérési hiba, ez maga a pőre politikai valóság. Aki pedig alulmarad, az arról beszélhet, hogy egyetlen választókerület eredményei nem tudják kifejezni az országos közhangulatot, főleg nem Budapest egyik leggazdagabb részének számai. Ahogy ezt a politikában megszokhattuk, ráadásul mindkét félnek igaza is van.

(forrás)

Hogyan is olvassuk akkor a kettes országgyűlési egyéni választókerület eredményét? (nem teljesen azonos Budapest második kerületével, a par excellence Rózsadomb például nincs is benne, így a sajtó egy részének lelkes rózsadombozása némi figyelmetlenségről árulkodik) A 2010-es általános választások eredményével részben könnyen összehasonlíthatóak a számok, hiszen a mai öt indulóból négy lényegében változatlan formában ott volt akkor is a rajtvonalnál, de a JESZ utódpártiságát megengedve mindenkinek megvan a saját szervezeti megfelelője. (Van egy furcsa csavar az MSZP-s jelölt, Lévai Katalin esetében, akit a sajtó végig a kampányban a dubiózus „MSZP és civilek által támogatott független” leírással kezelt, miközben a mai szavazólapon teljesen egyértelmű MSZP jelöltként szerepel, de majd biztosan elmagyarázza, hogy miért volt szüksége erre az elég könnyen lelepleződő rejtőzésre.) A jelöltek személyét illetően pont fordított a kép, ötből nulla fő azonos. Emiatt viszont elmondhatjuk, hogy a személyes vonzerő vagy épp taszítás is változtatott az eredményeken, nem csak a jelöltállító pártok megítélése.

Sokféle izgalmas útja lehetne tehát a változások olvasásának, erre most itt állunk minden különösebb változás nélkül. Százalékpontokban kifejezve: Fidesz: -0,31; MSZP: +1,24; LMP: +3,07; Jobbik: -0,50; MDF-JESZ: - 3,50. Aki ezektől a változásoktól lázba jön, az túl sok kávét ivott este. Kicsiknél persze a kis változás is sok lehet, és talán még az LMP sem túl nagy ahhoz, hogy ne örüljön a 3 százalékpontos növekedésnek, de azt is el tudom képzelni, hogy az egyik legtöbbet szereplő arcuk elindításától ennél azért többet vártak volna. Elmaradt számukra a fontos bravúr, nem sikerült a szocialistákat megszorongatni, pedig elvileg még ez is benne lehetett volna a pakliban. Úgy tűnik azonban, hogy az MSZP-nek bejött a rejtőzködő kampánytaktika, és Lévai Katalin bájos mosolya feledtetni tudta a budai baloldaliakkal, hogy épp a kampány időszakában szakadt ketté a pártjuk.

Ellenzéki örömtüzeket mindenesetre biztosan nem gyújtottak a választás estéjén. A Jobbik okkal számíthatott rá – még ha nem is kedvező terep ez számukra –, hogy az elmúlt hónapok erősödéséből valami azért itt is megjelenik a pozitív oldalon. Jó lett volna ez annak demonstrálására, hogy a Jobbik valójában mennyivel erősebb, mint amit a közvéleménykutatók mérnek, sok a rejtőzködő támogatójuk, aki csak a szavazófülke magányában hajt végre comingoutot. Ebből itt és most semmi nem látszódott. Ennél is nagyobb gondban lehetnek az LMP oldalán. Ott a nyomás rajtuk, hogy visszaléptessék Karácsonyt Lévai javára, de nézzük csak meg, hogy mit is mondott az LMP-s jelölt erről korábban: „Ha olyan helyzet van, hogy az én visszalépésem érdemben hozzájárulhat ahhoz, hogy meg lehessen verni a Fideszt, akkor erre kész vagyok.”

Még ha Karácsony valamennyi szavazója – amúgy felettébb valószínűtlen módon – Lévaira szavazna a második fordulóban, hasonló szavazatarányokat feltételezve úgy is bő tíz ponttal lemaradva végezne a szocialista jelölt Láng mögött. Nincs tehát igazán szó arról, hogy Karácsony visszalépése, ahogy ő mondta, „hozzájárulhat ahhoz, hogy meg lehessen verni a Fideszt”. Politikai költsége viszont annál nagyobb lenne egy ilyen manővernek, mivel a sokat cáfolt LMP-MSZP közeledésre adna egy nehezen tagadható igazolást. Ha azonban nem lépteti vissza az LMP jelöltjét, úgy dühös baloldali véleményformálóktól még hetekig azt hallgathatja majd, hogy Karácsony nyakassága miatt nem sikerül megszorongatni a Fideszt.

Márpedig most nagyon úgy tűnik, hogy a fideszes jelölt előnyét semmilyen ismert technikával nem lehet behozni két hét alatt. Különös ez a masszív előny másfél év konfliktusos kormányzás után, főképp annak ismeretében, hogy valamennyi intézet országos mérései a támogatottság jelentős csökkenését mutatták kormányoldalon. Nyilván az okok között Bel-Buda egyedi politikai klímáját érdemes első helyen említeni. Általánosabb konklúziót csak nagyon óvatosan lehet levonni. Mégis megpróbálom: talán a bosszantó vagy a háztartásuk jólétére negatívan ható kormányzati intézkedések kiváltanak annyi reakciót a kevésbé elkötelezett jobboldali szavazóknál, hogy egy kérdezőbiztosnak már nem vallják magukat Fidesz-támogatónak, de ha komolyra fordul a dolog, ha valódi szavazólapon kell behúzni az ikszet, akkor azt még mindig a kormánypárt mellé teszik. A nagy kérdés persze az, hogy hasonló hatás létezik-e országosan is, vagy csak a budai zöldövezet friss levegője hozza ezt ki az itteni választókból. Ahogy az elején is írtam, a pálya szabad, mindenki magyarázhatja a saját szája íze szerint az eredményeket most is, két hét múlva is.