A blog rövid története alatt már kétszer is előjöttek a lengyelek, egyszer egy utazás tapasztalatairól merengve, egyszer pedig a jó öreg varsói gyors meghaladásáról elmélkedve. Most nem elmélet jön, hanem a legkeményebb politikai empíria, ami nem más, mint a választási eredmény. Nem végleges még az eredmény, de a szavazatok többségét már megszámolták a bejegyzés írásának pillanatában. Tanulságok? Van egy pár. De semmi sem biztos.
(forrás)
Kezdjük néhány leggel: még soha nem újrázott parlamenti választáson inkumbens erő Lengyelországban (ráadásul úgy, hogy előtte egy miniszterelnökkel végigcsinálták a teljes ciklust), ez most a PO-nak és Donald Tusk miniszterelnöknek sikerült. Soha ilyen hamar nem nőtt ki 10 %-os párt a semmiből, mint most a Palikot Mozgalma. Végül, soha eddig nem volt egyszámjegyű választási eredménye a hagyományos baloldalnak, amelynek pártja, az SLD a legkisebb frakcióval fog rendelkezni az új Szejmben.
Csábító lenne magyar analógiákkal folytatni, de ahogy ezt korábban írtam, igazándiból egyik fontos ottani szereplő sem felel meg pontosan a legközelebb álló magyar párjának. Ettől még persze találhatunk kvázi-párhuzamokat. Mi is nagy leváltós nemzetnek bizonyultunk, ha parlamenti szavazásról volt szó, 2006-ig nem fordulhatott elő, hogy a hivatalban lévők folytassák a kormányzást. Gyurcsány Ferenc 2006-os választási sikere megtörte ezt a sort, de annyiban nem összehasonlítható az ő teljesítménye Tusk tegnapi sikerével, hogy Gyurcsány nem nyert két választást egymás után, győzelme előtt nem csinált végig egy teljes kormányzati ciklust miniszterelnökként. Innen nézve Tusk bravúrjához hasonlóra nem látunk példát Magyarországról.
Mond-e bármit ez a tegnapi lengyel eredmény a lehetséges magyar politikai jövőről? Csakis annyiban, hogy megmutatja, milyen irányba haladhat tovább az a lehetséges politikai forgatókönyv, amely a baloldal további eróziójával, és egy tartós jobboldalon belüli politikai versennyel számol. Eddig talán még volt értelme Lengyelországban a baloldal megkapaszkodásának esélyeiről beszélni, de most erről már nincs értelme tovább spekulálni. Még Aleksander Kwasniewski, volt államfő is az SLD megsemmisítő vereségéről beszélt, és azt is mondta a Rzeczpospolita nevű lap szerint: lehet, hogy ez volt az utolsó választás, amelyen a baloldal bejutott a Szejmbe.
A magyar baloldalnak persze ettől nem kell kétségbeesnie, legfeljebb egy kisebb összerezzenés lehet indokolt ennyivel a mi választásunk előtt. Sőt! Némi optimizmussal még bíztató jeleket is felfedezhetnek azok a jövőbeli baloldali szereplők, akik egyelőre még csak tervezgetik a színre lépést valamilyen új politikai vállalkozással. Noha a lengyel meglepetéssztár Janusz Palikot és mozgalma a kormányzó jobbközép PO-ból vált ki, fő témái és polgárpukkasztó kampánya alapján nyugodtan elhelyezhetjük balra. Ha neki sikerült egy év alatt a választások harmadik legerősebb pártját felépítenie, akkor még Magyarországon is van talán esélye azoknak a zöldmezős terveknek, amelyek megvalósítása majd csak egy-két év múlva kezdődik el. Persze ez a jóslat sem ér többet, mint a többi, varsói gyors alapú analógia. Egy jó tanács mindenkinek: komolyan a lengyel példázatra se magyarázatot, se terveket ne tessék építeni.