Ez már tényleg csak árt

2011.10.17. 17:16 kumin

Többször éreztem az utóbbi napokban késztetést arra, hogy írjak a szakításhoz közel jutott MSZP-ről, de Mesterházy-féle hétfői ultimátum miatt úgy döntöttem, nem megyek az események elébe. Megvárom a mai napot, hogy ne találgatásról, hanem a kész helyzetről tudjak elmélkedni. Okosabb így viszont csak egy kicsit lettem. A szakadás forgatókönyvét ma sem ismerhettem meg, csak egy újabb taktikai húzást, amellyel Gyurcsány egyszerű üzenetet küldött: ilyen könnyen nem szabadultok tőlem.

(forrás)

 


Pedig már tapintani lehetett a levegőben a szakítást. Tényleg úgy tűnt, mintha Gyurcsány is megelégelte volna a február óta tartó lebegtetést, az idegek kitartó küzdelmét. Emlékszünk még az évértékelő beszédére? Sokan már akkor, február 18-án azt várták, hogy eldől a külön út. A beszéd egy pontján úgy is tűnt, hogy kimondta: új baloldali pártra van szükség. Majd rögtön hozzátette: „Nem szakítunk, hanem átalakítunk, nem új pártot alapítunk, hanem az MSZP-ből csinálunk új pártot”. Az X-faktor mentorai hirdettek ilyen vicces stílusban eredményt: „számodra itt ma véget ért a verseny” (szomorúság), „de folytatódik az élő adásban” (kirobbanó öröm).


Ez lehet, hogy akkor, februárban még jó poén volt, de mára, túl a sokadik hasonló körön, már biztosan semmit nem hoz a konyhára. Érteni persze lehet az okokat. Mesterházy Attila Gyurcsány kollektív lemondós ötlete óta átvette a kezdeményezést, elkezdett valódi pártelnök módjára működni, és ezzel bizonyára felbosszantotta a volt kormányfőt, aki korábban megszokta: mindig ő dob be valami újat, és mindig a többi szocialista politikus dolga, hogy döbbenten reagáljon valamit.


Mesterházy nemhogy átvette, de magánál is tartotta a kezdeményezést a hűségnyilatkozat ötletével. Eközben ráadásul nyilvános szerepléseiben higgadt maradt, és némi eleganciát is megengedett magának, amikor a távozóknak sok szerencsét kívánt. Sejthető volt azonban, hogy Gyurcsány nem engedi a pártelnök kottája szerint lefutni a szétválást. Új mozgalma jó startpozíciójához arra törekszik, hogy a saját feltételei szerint kövessék egymást az események, amelyekben a régi szocialistákra csak a passzív elszenvedő szerepe juthat. Mesterházy kezdeményező offenzíváját szét kellett zúznia a mai elkenős aláírással, és a csatolt üzenetekkel.


Hogy ez mekkora siker valójában, az egyre nagyobb kérdés. Soha nem volt talán még ennyire igaz, hogy ami (talán) jó Gyurcsány Ferencnek, az kifejezetten árt a régi baloldal maradék részének.
 

Címkék: mszp szakadás mesterházy

122 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr63309677

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szombaton dől el, szakad-e az MSZP 2011.10.18. 11:35:02

Már két hete egyeztetések folynak az MSZP kettészakadásáról a párton belül, a döntést a platform születésnapján, október 22-én jelenti be Gyurcsány Ferenc - közölte Varju László az ATV műsorában.

Trackback: Szombaton dől el, szakad-e az MSZP 2011.10.18. 11:35:02

Már két hete egyeztetések folynak az MSZP kettészakadásáról a párton belül, a döntést a platform születésnapján, október 22-én jelenti be Gyurcsány Ferenc - közölte Varju László az ATV műsorában.

Trackback: A szocik ajándéka Magyarországnak 2011.10.17. 18:43:16

Avagy miért két egymást kizáró fogalom az “MSZP” és a “jövő”, és miért ünnepelhet emiatt mindenki szerte e hazában....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2011.10.17. 19:17:03

@Diocles: A létező jobboldal mögött már nem állnak milliók és eleve egy nagyon összetett társaság (mint ahogy a másik oldal is)

Debreczeny a liberális konzervatív jobboldal, de létezik nem hibbant és nem liberális jobboldal is..pl. pont Kumin vagy Mellár Tamás, Pokorni vagy még nagyon sokan...

Persze ők csönben vannak mert ugye a fideszben ellenvéleményt alkotni nem veszélytelen dolog erre van példa bőven.

Értelmes jobboldali barátaim sincsenek nagyon megelégedve azzal ami itt megy.

2011.10.17. 19:20:30

Szerintem most a kormány és az ellenzék is teszi a dolgát. A kormány keményen és eredményesen dolgozik, a semmirekelő igen aljas szocialisták, mint eddig mindig önmagukkal vannak elfoglalva, szorgalmasan ássák saját sírjukat! Jól van ez így!

Taplopó 2011.10.17. 19:28:39

Meseházy azért ül így a motoron mert a Feri hívei alaposan megmogyorózták?

NYJetsTD 2011.10.17. 19:29:20

@Lindalinda: nagy színpad, nagy színpad!

Taplopó 2011.10.17. 19:32:14

@rockjano:
"Debreczeny a liberális konzervatív jobboldal"

Ez főleg a neve végén található ipszilonból látszik

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.10.17. 19:57:49

Jól jellemzi az MSzP jelenlegi jelentőségét (micsoda alliteráció), hogy kb. ezzel meg Gyurcsány sukorói kalandjával kerülnek csak címlapra, bárhova.

Ezt pedig javarészt maguknak (pontosabban Ferencnek) köszönhetik.

rockjano 2011.10.17. 20:09:00

@Taplopó: Miért nem a cz-ből??? vagy csak hörgünk????

rockjano 2011.10.17. 20:15:10

@Gee Halen: Így van..kormányunkat meg csak az olyan apró érdektelen okokból említik mint forintárfolyam, leminősítés ,demokrácia hiánya stb.....

És szegények még csak gyűlni sem tudnak... pedig azt nagyon szeretnek... :-)

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.10.17. 20:20:40

Mindig megdöbbenek ezen a blogon, Kumin ír valamit(akármit) és azonnal megjelenik Táskás Tóni, szempontpuska, meg a többi droid és lefikázza.
HATALMAS EMBEREK mérhető, és nyilvános eredményekkel a hátuk mögött fikáznak másokat.
Magyarország kedvenc cenzúrázó LIBERÁLIS bloggere szarpontpuska meg a fizetett kommunikta Tóni.

Mondjuk igazi liberális kommunista színvonal személyében támadni valakit , miközben a magyar bal oldalon egy elmebeteg marionettbábú harcol D’Artagnannal és a győztes személye is irreleváns mert az egyik tehetségtelenebb mint a másik.
A liberálisokat meg onnan lehet megismerni hogy konkrétan 10 db szavazójuk maradt.
De még mindig nem az önkritika van napirenden, csak a mások gyalázása..

BALTAZÁR 2011.10.17. 20:34:38

Én nem pontosan értem, hogy egy MSZP-s belső vitáról szóló íráson miért kéri valaki számon a Fidesz kritikát?
Ugyanolyan szánalmas mint pl egy Gréczy kormánykritikáról szóló bejegyzésből hiányolni az MSZP ill. Gyurcsány problémáit. Az egyik erről szól, a másik arról. Nem kell a szerzővel egyet érteni de értelmetlen egy téma kapcsán a másikat számon kérni.
Kicsit óvodás mentalitás.
"Nem csak én voltam ám rossz. Pistike még rosszabb!"

menőmano 2011.10.17. 20:45:41

Mi történt? Mi a baj?
A Gyurcsány egy igazi demokrata.
Úgy hiányzik az MSZP-nek, mint egy falat kenyérke.

oszt.kész.kalapkabát.jónapot.

:)))))

IGAZ MAGYAR 2011.10.17. 20:46:40

@Dühöngő bika:
No csak a kedvedért ÉLJEN és virágozzék KUMIN FERENC!!!! A mi igazmondó Ferencünk!!!!
Sólyom elvtárs, úr szárnysegédje!
Együtt nem látták a Gárda vonulását az elnöki palota előtt, talán a MI Ferencünk protokoll ötletére nem fogott kezet az elnök elvtárs, úr a kitüntetekkel vagy árulta el Orbán Viktornak a 2006-os választások időpontját!
Lehet, hogy az elnök elvtárs úr alkotmányjogászi (megszólalásait)hallgatásait is a Mi Ferencünk írja a tákolmány-nyal kapcsolatba!!!
Érdemeit sorolhatnánk napokig! De az vesse rá az első követ aki ülve eszi a holdat! Így elmarad a megkövezés!!!
Éljen Ferenc!!! Éljen Kumin!!! Hajrá!

menőmano 2011.10.17. 20:51:07

Ez már tényleg csak árt"

Nagyon jó! Ebben a címben szinte minden benne van.
Valóban, ez a cirkusz amit a szocialisták csinálnak, sokat árt. El nem tudom képzelni, hogyan akarnak így megerősödni. Váltópárt lenni.
Egyébként. Én már totálisan nem értek semmit.
:)

csorsza 2011.10.17. 20:51:55

@rockjano: Tekintve, h 45+10 évig a nemzetépítő balloldal minden eszközzel elnyomta az ún. jobboldali értelmiséget, igen kevés esélyük volt felépíteni ezeknek a mucsaiaknak egy oly fényes és dicső pályát, mint pl. Heller Ágnes, Konrád György, Magyar Bálint, vagy kit írjak még...

Taplopó 2011.10.17. 20:56:55

@rockjano:
Nézzél már utána hogyan kell írni helyesen a nevét, akkor talán megérted a poént is

Pszt! 2011.10.17. 21:08:55

Bárki fideszessel beszélek manapság, csak gyurcsányozással tudja kivágni magát a vállalhatatlanból.

hegyilány 2011.10.17. 21:09:33

@Lindalinda:

Bocsánat! Te egyébként ebben az országban élsz!!
Irjál már egy-két dolgot, ha kérhetem.) Mit csinál most annyira jól a kormány??? A nép azon csoportjának pl. akik lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.

Úgy is fogalmazhattad volna, hogy a kormány is ássa a politikai sírját.
rossz duma. de nagyon.
elhiszed ugye??

hegyilány 2011.10.17. 21:11:38

Ugyan már! a társadalom egy hatalmas csoportját, egyáltalán nem foglalkoztatja (már) a gyurcsányahibás.
Sokkal jobban érdekli, mi van most, és hogy lesz a jövő.

hegyilány 2011.10.17. 21:17:14

"Mesterházy még a héten pontot tesz a Gyurcsány-ügy végére
Személyes találkozóra hívta csütörtökre Gyurcsány Ferencet és támogatóit az MSZP elnöke, hogy végérvényesen lezárják a belső vitákat.
A Mesterházy Attila által kért hűségnyilatkozatokat ugyanis – egy kivétellel – mindenki időben leadta, így a kép most sem tisztult ki teljesen.
Arról továbbra sem tudni, hogy kik tarthatnak a volt kormányfővel egy szakítás esetén, de Mesterházyék kilenc fővel számolnak. "

nol.hu/belfold/mesterhazy_pontot_tesz_a_heten_a_gyurcsany-ugy_vegere_

Valóban. Ettől az olvasó (sem) lesz okosabb.
:)

JumboJet 2011.10.17. 21:21:52

@Lindalinda: "Szerintem most a kormány és az ellenzék is teszi a dolgát. A kormány keményen és eredményesen dolgozik, a semmirekelő igen aljas szocialisták, mint eddig mindig önmagukkal vannak elfoglalva, szorgalmasan ássák saját sírjukat! Jól van ez így!"
"Keményen és eredményesen" - hmm. Te Brazíliából követed az eseményeket, Kedves? Keményen, ezzel egyetértek. De a kamut, a hauzgságot, a balfaszkodást, a cinizmust, és a hatalomépítést - egyszóval, az épp aktuális elkúrást, most épp Fidesz módra - jobb volna kicsit komótosabb tempóban csinálni, mert hamar olyan messzire jutnak benne, hogy kurva nehéz lesz kijönni belőle. Tudod, ha rossz fele megyünk, legalább lassan menjünk! :)
Ha megkérlek, 5 db, az ország fejlődése szempontjából VALÓBAN fontos, és az ígérteknek megfelelően végrehajtott eredményt fel tudnál sorolni? Na jó, 3 is elég lesz! :)
S tudod mit? Szívesen írnám, ami mellesleg igaz: A Fidesz a hegymagas csodafa tetjén trónolva, épp maga alatt vágja a fát - jól van ez így. Jól van, mert ha esnek, kurva nagyot esnek, nagyobbat, mint a szocik estek, mert azokat sose röpítette a nép ilyen magaslatokra, de mégsincs jól, mert ránk esnek, és agyonb@sszák az országot, amit kormányoznak. (kormányozniuk kéne.)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.17. 21:26:26

Addig nem lesz nyugi, amíg a lélegeztetőn levő maszoposok ki nem halnak. És akkor jöhet valami értelmesebb átalakulás. Csak addigra mi is kinyuvadunk Ovi újabbnál újabb ötletei alatt. Vagy felnő az LMP a feladathoz, vagy jön a jobbik. De ettől az Istenke mentsen meg mindannyiunkat!

IGAZ MAGYAR 2011.10.17. 21:29:43

@hegyilány: Mesterházy célja még a kongresszus előtt távozásra bírni Gyurcsányt! A kongresszuson lehet egy palota forradalom ami Gy. F. -et pajzsra emeli és szabad kezet ad neki! Látunk már olyat hogy egy-két hét alatt a tejesen ellentétes dolgot is 90%-kal szavaztak meg a szocik! Lásd: "I love Bokros" a miskolci kongresszuson s rá nem sokára kirúgták mint a macskát ....ni! A Puch-Baja-Kovács s a többi őskövület fél hogy a kongresszuson elsöprik őket! A párt szavazás megmutatta az aktív tagság körében Gy. F.-nek a támogatottsága több mint 50%! Ha Gyurcsány odaér a kongresszusra akkor megújulhat az MSZP , ha nem akkor lesz egy Demokrata Párt s az MSZP a kisgazdák vagy a z MDF sorsára jut!

hegyilány 2011.10.17. 21:39:19

Tárt karokkal várják Gyurcsányt"

A Demokrata Pártot februárban jegyezték be fővárosi baloldali szimpatizánsok. Azt mondják, ők pont olyan balliberális pártot szeretnének, mint amilyet Gyurcsány Ferenc."

www.mno.hu/portal/816228

Nem értem, milyen megújulásra vágynak :) a szocialisták, hogy képtelenek megegyezni. Hatalmas tévedés azt hinni, hogy a Gy. személye, jelenléte miatt nem tudnak újra nagy párt lenni.
Soha sem volt egység igazán a szocialistáknál (úgy gondolom). Mindig széthuzó volt a párt, mint összetartó.
A Gyurcsány F. valóban "hibás", abban az értelemben, hogy soha sem volt erős kezű pártvezér, a tagság meg jól el volt mögötte.:)?
Aztán tudjuk, lettek gyurcsányisták és mások.
Csak az a probléma, nem látják, vagy nem akarják tudni, hogy a szocialisták összességében felelősek azért, hogy olyan most a párt, amilyen.
:)

Kivlov 2011.10.17. 21:45:10

remélhetőleg elsz*rakodnak még magukkal egy darabig, mondjuk 2014-ig, nehogy megválasszák őket ismét...

hegyilány 2011.10.17. 21:47:19

@IGAZ MAGYAR:

Pontosan! A Gyurcsánynak legalább akkora, vagy nagyobb a támogatottsága, mint a Mesterházynak.
Legalább is) szocialista "körökből" ilyen hireket lehet hallani :)
A régi" szocialisták fogják a széket, de a megújulásról én még sehol sem olvastam, hallottam. Mesterházy még fiatal, megvezetik (esetleg) Őt is, kár lenne, ha hagyná, hogy a politikai süllyesztőbe kerüljön, csupán egy elhibázott döntés miatt.

hegyilány 2011.10.17. 21:49:22

Nem volt az sem véletlen, hogy a Bajnai garanciát kért a szocialistáktól, hogy támogatják Őt kormányzása idején.
Úgy gondolta, biztosan a Bajnai, hogy kihátrálnak mögüle is.......
:)

VT Man 2011.10.17. 21:49:34

@rockjano:
"A Véleményvezér az egy jobbos blog ember."

Csak epp minden tema Fideszfika, es a szavazasaik azt mutatjak hogu 90% mszps olvassa.

JumboJet 2011.10.17. 21:54:52

@Dühöngő bika: "Mondjuk igazi liberális kommunista színvonal személyében támadni valakit , miközben a magyar bal oldalon egy elmebeteg marionettbábú harcol D’Artagnannal és a győztes személye is irreleváns mert az egyik tehetségtelenebb mint a másik.
A liberálisokat meg onnan lehet megismerni hogy konkrétan 10 db szavazójuk maradt.
De még mindig nem az önkritika van napirenden, csak a mások gyalázása..." - Hát, apám, rászolgáltál a neverde! Ez, amit itt előadsz, mi, ha nem diszkriminatív, már-már rasszista gyalázás? A faék egy sugárhajtómű koplexitású szerkezet ehhez az akinemfideszesazkommunistamegliberálispfujj ""gondolatmenet""-hez, amivel itt felvonulsz.
1.) Nem a liberálisoknak, hanem az SZDSZ-nek maradt kb. 10 szavazója. A liberálisok megvannak, köszönik szépen, talán nem olyan jól, de 10-nél mindenképpen többen. Az SZDSZ bukása nem egyenlő a liberalizmus bukásával. (Végsősoron Te is a tágabban értelmezett liberalizmus haszonélvezőjeként lehetsz itt a neten, és foshatod bele a ventilátorba a híg baromságaidat.)
2.) Úgy látom, minden vakhítű Fidesz-báránynak el kell küldjem a huszonakárhány nevet tartalmazó ismertebb Fidesz-komcsik listáját. (Ismert, miniszteri vagy egyéb fő-szekértolói rangú ex-MSZMP-sek és besúgók névsora). Feladvány: ki is a kommunista. (Ez most különösen aktuális, mert felül akarják vizsgálni az MSZMP döntéshozóinak nyugdíját. Valahogy azt sejtem, minden Fidesz-komcsiról ki fog derülni, hogy áldozat csupán.)
3.) Önkritika? Azon gondolkodom, hogy Te most jobb vagy baloldali sajtót nem olvastál soha. Tehát: jobboldaliban gyakorlatilag zéró önkritika, baloldaliban, azért nem kevés akad. A 168-órában pölö, rovata volt az önkritikának: Kedves hatalom címmel. De találhatsz önkritikát a Népszabiban is. Mutass már önkritikus, vagy egyáltalán csak kultúrált, nem fröcsögő írást a MN-ben, a MH-ban, netán a Demokratában. S Te dumálsz gyalázkodásról? Hány éves vagy? Idézzek neked Simicskát, Kövért, Orbánt? Ha civilizált országban megmutatnád valakinek, aszinnék valami széljobbos őrültek nyilatkozatai. Még az a fasz Gyurcsány is gyakorolt némi önritikát. Vikrord, Istened? Ja, neki nem kell, mert nincs miért.
4.) Az pedig, hogy Kumin "vitte valamire" politikai értelemben, mire bizonyíték? Ez minősíti? Ugyan már!? Egy sunyi, somfordáló kis senki, akinek soha egyetlen karakán megnyilvánulása, véleménye még nem volt. Nála tényleg vannak itt sokkal jobb autodidakta, botcsinálta bloggerek.
5.) Nem keveset árul el valakiről, ha Dühöngő Bika a nickje. Nem jópofa, nem vicces, ha meg komolyan gondolja, még rémesebb.

JumboJet 2011.10.17. 22:00:56

@hegyilány: Jé, én gyakorlatilag ugyanezt kérdeztem Lindától, csak kicsit hosszabban!
Én komolyan nem utálom őket (viszont ők minket nagyon), én csak sajnálom őket. Mint minden vakot és vakhitűt.

megint 2011.10.17. 22:05:43

Ferenc taktikája nem jött be sztem, nem akarta ő elhagyni a pártot, hiszen ahhoz egyrészt kell mocskos sok pénz(kampányolni, épületek, médiamegjelenés, ügyintézők, vidéket kiépítenie...stb, amivel az mszp rendelkezik egyébként, erre fájt az ő foga), meg idő, úgy gondolta, hogy a többség majd mellé áll a pártban és ahogy megyópétert úgy dártányát is kicsinálja, de nem jött be, a túlnyomó többség, köztük a legerősebb emberek semmibe veszik, és nem engednek neki. Ezek után még próbálja húzni az időt(mivel még 10 embert is alig tud összeszedni), de saját magát állította kész helyzet elé az elbaszott taktikájával, és a túl agresszív megnyilvánulásaival, így maradt neki, hogy összehoz egy új pártot, vagy beáll Attilánk mögé, de komoly pozíció nélkül.

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.10.17. 22:05:45

@IGAZ MAGYAR:

:) gondolom te sokkal többre vitted, névtelen panellakó barátom:)

hegyilány 2011.10.17. 22:06:12

@adamis.ivan:
Nem szerettem soha a parttalan szófecsérlést.:) Általában röviden, tömören szeretek fogalmazni, dolgokat a másik tudtára adni. No. és persze mikor, hogy sikerül.:) szebben, vagy éppen.....attól függ mikor, milyen a hangulatom, mennyi az időm. De próbálok csak a lényegre figyelni:)
Nem beszélnék én sem utálatról, persze a magam részéről.
Te csak sajnálod Őket. Én nem.

JumboJet 2011.10.17. 22:07:49

@STX Joe: Látszik a VV-n, hogy nagyon örül, amikor egy kis jót is írhat, egykori favoritjáról, az egykor nyalt seggről. Csakhát, egyre kevesebb jót tudnak, pedig, hidd el, igyekeznek. Néhányszor említettem nekik, hogy nem rég, még azt a fütyit szopták, amibe most beleharapnak, dehát, lehet, ez amolyan személyiségfejlődés náluk. Mivel senki sem kényszerítette őket AK-47-essel a Fidesz-fikázásra, élnem kell a gyanúperrel, hogy felmérték, ha még mindig hozsannáznák őket, kiíratkoznának a magyar blogszférából. Tudod, nemrégiben is vagy három egykori kő-Fideszes barátom dühöng vagy fogalmaz egyre értetlenebbül, vagy süti le a szemét. Aki nem teljesen vakhitű, az már képtelen a régmúlt lángjával lobogni ezekért a fiúkért! :)

hegyilány 2011.10.17. 22:08:45

oppá"
Egyébként tévedés azt hinni, hogy bármelyik irányban elfogult lennék. Csak a véleményem irom.
:)

IGAZ MAGYAR 2011.10.17. 22:11:22

@hegyilány: jelen helyzetben szerintem mindegy hogy az MSZP megújul vagy sem! Akkora az elégedetlenség, hogy kell annyi önszervező erőnek a nemzetben hogy megalkotja, létre hozza a jelenlegi hatalom ellensúlyát! Példa a rendvédelmisek kezdeményezése, Tétényi Éva személye (minden tiszteletem a polgármester asszonynak! Ö egy XXI. századi Zrinyi Ilona aki a demokráciát védi) s azok a politikai kezdemények amik várhatóan egyre erősebben hallatják hangjukat! Egy új 89 van kialakulóban , összefogás az új állampárt ellen! Gyurcsány vezette MSZP-vel vagy nélküle, de ez létre jön!!!

A 2 gyerek, 3 szoba, 4 kerék helyett most a Fidesz az 1 cella, 4 ágy és 8 elítélt tervet valósítja meg! Ha megtudja a nemzet megérdemli sorsát!

hegyilány 2011.10.17. 22:11:47

@adamis.ivan:

Egyébként Linda vagy akárki is lehet.
Az biztos, hogy emeletes baromságot irt. Az ilyen kommentet ki kell nyomtatni és bevágni egy fiókba.
:(

Dühöngő bika · http://napimorgas.blog.hu/ 2011.10.17. 22:14:19

@adamis.ivan:

Az a te (ti) bajotok, hogy te(ti) tényleg mélyen hisztek benne, hogy ha valaki nem ért veled egyet, vagy esetleg más véleményen van, akkor automatikusan Fidesz szavazó, vagy Viktor imádó.
Döbbeneten, látom, hogy a szóhasználat alapján tanult emberre utaló mondatok mögött milyen primitív gondolkodásmód rejlik.
Tőled is megkérdezem, Te mire vitted? voltál talán egy köztársasági elnök mellett takarító? vagy csak egy Helpdeskes egy multinál? Véleményed lehet, csak tudd magad elhelyezni a térben, annak is a legalján.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.17. 22:17:41

@STX Joe: Tekerd már vissza 2010 tavaszára a VV-t, egyértelműen kiállt a Fidesz mellett. Még utána is jó darabig pozitív várakozásai voltak.

@BALTAZÁR: Szóval Kumin nálad Gréczy pandanja. Jól beáraztad szegény bloggazdát, de hát biztos véletlen asszociáció volt :D hát ilyen védelmet érdemel a hűségéért?

hegyilány 2011.10.17. 22:19:08

@IGAZ MAGYAR:
hm. Ez jó duma.
Na igen alakulhat egy új politikai erő, nincs kizárva.
Tétényi Éva személye " Csalódtam volna, ha nem ezt írod ide.
Hatalmas tévedésben vagy. Elárulom neked, hogy olyan körökből, akik a Gyurcsányt támogatják, régi- új szocialisták véleménye: Csak nem gondolja.... és nem is folytatom.
Nevezett mit tett le az asztalra? a politika asztalára. azon kivül, hogy valahol felvállalta a Jobbik elveit? is ??? Mert amelyik párt engem támogat vagy én az elveit, akkor valahol felvállalom.
Egyébként onnan) nevezett városból az egész bagázst meneszteni kellett volna már??!! Cirkusz az állam pénzén!! No erről ennyit. és nem többet.

Egyébként nekem teljesen mindegy, az én politikai hovatartozásomat, nem tartozásomat egész más elvek határozzák meg. Igy volt ez a múltban is.
Nagyon remélem kielégitő volt a válaszom.

hegyilány 2011.10.17. 22:21:27

@IGAZ MAGYAR:
Nagyon igazad van) Veled (is ) az élen . Lehettek "gyalogtura párt"???!
Márt kezdheted is a szervezkedést, mert mindjárt itt lesz 2014.
hm.???
tetszik az ötlet???
Nem kérek reakciót, választ.

köszönöm

JumboJet 2011.10.17. 22:22:22

@hegyilány: Akkor írjam azt, hogy nem értem őket? Illetve, mint igen tipikus szociálpszichológiai jelenség - érte őket. Ahogy az elvakult Gyurcsányistákat is. Egy a különbség, amit a legtöbb jobboldali elfelejt. Hogy Hithű Orbán-fanból még mindig százezres nagyságrendben vannak, míg GYurcsán-őrültből tízezres a nagyságrend. Belátogattam GYF FB oldalára. Némi kritika megfogalmazása után kiköveztek onnan engem. Sőt, az egyik lázító, lazítónak nevezett, és felhívta minden fiatal figyelmét, hogy az ADAMIS IVÁNRA (így nagybetűvel) ne hallgassanak. Én lettem a Fideszbérenc. Azért az önkritika hiánya még mindig elképszt a jobboldalon. Nem értem, miért képtelen egyetlen kommentelő is valami kis felületi kritikára, észrevételre "vetemedni" a Fidesszel szemben. Miért akkora dolog, tudunk Mesterházyról, meg GYF-ről meg az MSZP-ről kritikusan, reálisan írni. Attól, hogy a világnézetemet papíron képviselni hivatottak, megbuknak, az eszmék nem buknak velük. Tele a kultúr-Európa liberálisokkal, baloldaliakkal, mégha épp nem is kormányon - ettől működnek azon országok.

hegyilány 2011.10.17. 22:23:38

@IGAZ MAGYAR:
Még annyit. röhejes vagy, de szánalmas is.

NYJetsTD 2011.10.17. 22:35:27

Nincs nagy különbség gréczy és kumin között. gyurcsány az origo. Egyik érte, másik meg rá veri...
kumint pedig nem csak azért fikázzák sokan mert gyurcsány fóbiás, hanem mert kibaszott gyenge elemzési lettek az elmúlt években. Az oka pedig az elfogultság...

rockjano 2011.10.17. 22:37:10

@csorsza: Gondolom tudod hogy akiket említesz azok üldözöttek voltak a Kádár rezsim idején... és ők a nagyon kevés bátrak közt voltak.

A jobboldali értelmiség Csurkástúl a rezsimet szolgálta.... (no jó voltak kivételek)

IGAZ MAGYAR 2011.10.17. 22:54:35

Nem kell megijedni, hogy mindjárt itt 2014! Ha van a nemzetben erő és tartás leveti a Fideszes diktátumot magáról!
Még csak a kivándorlás a nyugati munkavállalás és a születésszám csökkenés a reakció!
Lehet várni a messiást de egy messiás is csak a tömegekkel tud változtatni!!! Gyurcsány önmagában kevés , Árok Kornál önmagában kevés, Tétényi Éva önmagában kevés de a példa az ragadós lehet!
Szembe lehet menni a hatalommal!!! A demokratikus jogainkat igenis meg kell védeni! Nem szabad tűrni hogy félelemben éljen a nemzet az ország! Persze a hatalom erőt fitogtat a TEK, a rendőrség, a kommandós akciók éjjel alsó gatyában elfogni a gyanúsítottat , kirángatni az ágyból 5 felfegyverzett csuklyás emberrel s közvetíteni a TV-ben ! 3 év előzetes, ügyvéd nélküli kihallgatás, megválasztható tárgyaló bíró.
Ez mind, mind annak a jele a hatalmon lévők nem demokraták és félnek!!! Fölfújják magukat mind a béka ha veszélyben érzi magát! De a világ nyitott nem lehet elzárni! Ezért fog megbukni a Fidesz!

hegyilány 2011.10.17. 23:00:02

@adamis.ivan:
Értem. Tetszik amit írsz.
Nem árulok el titkot, és újat sem írok azzal, hogy minden politika pártnak,- erőnek mindig megvolt a maga szavazótábora, akik ha esik, ha fúj kitartanak a párt mellett. Még ha ellenvéleményük van akkor is. Ez nem fog változni ezután sem.
Úgy gondolom, a politikusoknak változniuk kell, mert a szavazók, a nagybetűs nép felfogásában, politikai erő kiválasztásában biztosan változni fog ezután.
Az ide-oda szavazókat nem gondolom, hogy igérgetésekkel a jövőben "meg lehet venni".
De még akkor is marad egy tábor az SZDSZ tábora, akik "kínjukban" szavaztak más pártra, illetve egyáltalán nem szavaztak.

Az a hatalmas probléma, hogy a nagybetűs nép egy csoportja fel sem nőtt még a napi politikai események értelmezésének szintjére sem.
Lehet egyébként akármit irogatni, sokan vannak akik most buktak, nem kicsit, nagyot. Olyan emberek, akik hasznos tagjai ennek a társadalomnak, s kormányoktól függetlenül letettek már valamit az asztalra, legyen az közszférás,vagy bármilyen más alkalmazott) emberek, akik nem a cirkuszból,- más egyebekből- hanem az "építkezésből" munkából élnek.

Mikka-Makka 2011.10.17. 23:01:11

inkabb erröl irjon mint gazdasagi temakrol
az egesz mszp-s agonizalas sztem a kutyat nem erdekli, legalabb is nem ismerek senkit akit ez kicsit is izgatna

hegyilány 2011.10.17. 23:06:06

Nagyon jó lesz egyébként az új választási rendszer. Mert arra fogja ösztönözni a politikusokat (az igazi politikusokat) hogy dolgozzanak a választásokig és jól.
Megszűnik a zsákbamacska :) Minden politikai erőnek tudatnia kell előre kit- és miért akar inditani a választásokon. S talán az álruhás" képviselő jelöltek, is kiszűrhetők lesznek.
Én igy gondolom, és nagyon remélem.

hegyilány 2011.10.17. 23:11:42

Bocsánat egy kicsit más.

Ma van a szegénység elleni küzdelem világnapja.

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében A SZEGÉNYSÉG ELLENI KÜZDELEM VILÁGNAPJÁvá nyilvánította október 17. napját.
A közgyűlés felhívta a tagállamok figyelmét arra, hogy szenteljék ezt a napot a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos konkrét tevékenységek bemutatásának.
Az ENSZ közgyűlése a kormányközi és civil szervezetek figyelmét arra irányította, hogy nyújtsanak segítséget a szegénység elleni küzdelemmel kapcsolatos tevékenységek megszervezéséhez a nemzeti kormányoknak."

hegyilány 2011.10.17. 23:18:41

Lassan, szelíden, vádlón integetnek,
kis, hallgatag, elszült csípőjű nők,
bolond legények és beteg, vak aggok,
mint angyali, halk összeesküvők.
Egy kisfiú, ki már tanulni fáradt
s viaskodik a számmal és betűvel
és az öreg varrónő, glóriásan,
egyetlen ezüst kincsével, a tűvel.
Mily messziről tekintenek feléd,
évezredek mélyéből és mily ősi
közönnyel emelik a homlokuk,
a rettegésed régi ismerősi.
Nem tudsz beszélni és rájuk se nézni,
mert lélek van az ő szemükbe, lélek.
Én féltem tőlük kisgyerekkoromban
és most is félek. Egyre-egyre félek"

Kosztolányi Dezső: Budai szegények (részlet)

"Óvják ők azt, ami élet,
félreteszik, amit csak megérintett,
mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
cigarettát tartottak valaha mások.
A szegények virrasztanak,
vigyáznak mindenre,
élnek tehelyetted is
és nem felejtenek."

(Szegények)
:)

hegyilány 2011.10.17. 23:20:44

Kumin Ferenc!

Csak remélni tudom, hogy nem probléma, ez a kis kitérő.
Végül is a szegénységben, mély -szegénységben élők ennyit igazán megérdemelnek. Ebben a politikai szűrzavarban, aprócska megemlékezés.?
:)

szempontpuska 2011.10.17. 23:23:04

@Diocles: A Vincent 2009-ben jött létre. Többek között éppen a Gyurcsány lemondás utáni miniszterelnöki casting volt az utolsó csepp a pohárban.

Akkor kezdtük.

Ps. a lábszagút sosem használtam.

szempontpuska 2011.10.17. 23:25:33

@rockjano: én sem tudom, de szerintem nincsenek tisztában vele. Egyébként meg mindegy is.

Az MSZP súlytalan, nincs se jelentősége, sem perspektívája. Érdektelen.

Talán ezért specializálta rá magát a blogíró...
:-)

JumboJet 2011.10.17. 23:26:57

@Dühöngő bika: 1.) Az a elsősorban a Ti bajotok, hogy ez a sztereotípia kialakult. Amikor az első sorodban lekomcsilibsized a társaságot, mi a jó fenére gondoljon az ember, minthogy, Fidesz-fan? Mellesleg, a legtöbb esetben ez be is jön - általában, sosem ezt cáfolják a delikvensek. Amennyiben, esetedben az előítéletem megcsalt volna, ezúton kérek ezért, de csak ezért elnézést. Tehát akkor nem vagy Fidesz-, illetve Viktor-fan. (Igen, az előítélet hasznos. azut szoktam mondani, hogy a statisztikus empíria humán leképeződése. Akkor van baj, ha még akkor is az előítéleteid irányítanak, mikor már a valós információ érkezik a konkrét személyről, azaz, kezded megismerni. Na ilyenkor át kell ennek fogadására váltani. De ugye Te sem vitatod, hogy a nyóckerben pöfögő ültetett, füstüveges fekete A8-aból ritkán száll ki mondjuk a CERN épp itt tartózkodó tudósa, ellenben gyakran kopasz Michelin-baba)
2.) Nem, nem voltam Köztársasági Elnök mellett senki. De őszintén mondom, ennek nem csak az az oka, hogy tervező-, fejlesztőmérnöki érdeklődésem igen távol vitt még a lehetőségtől is. Egyetlen KE-öt tiszteltem, s ő Göncz Árpád volt. Sólymot kifejezetten megvetettem. Sokkal kártékonyabb volt, mint Palink (ő kiszámítható, és amit várunk tőle - a semmit - azt biztosan hozza), mert Sólyom rosszul leplezett pártossága, gyávasága sajnos hiperaktivitással is párosult. Ami még a Fidesz számára is veszélyessé tette, pedig, igazán jól gazsulált nekik, és olykor kiizadt nagából valamit a másik oldalnak is, nehogy elfogultsággal legyen vádolható. De hát már megválasztásának körülményei is voltak annyira gusztustalanok, hogyha ő valóban, bátor, karakán úriember, feláll szépen, és köszöni a lehetőséget.
3.) Valószínűleg, Kumin úr pozíciójához képest csak valami mélytengeri kis állatka szintje az, ameddig vittem, de azért megosztom Veled, ha már ilyen kedvesen, az általam írottakból alapvetően jól következtetve, rákérdeztél. A multit el is találtad, bár nem csak ott dolgoztam. Az első munkahelyemen például repülőgépeket építettünk. (kis magyar cég.) Majd bekerültem a multivilágba, csak mivel épp addigra vágta haza a jól sikerült privatizáció a magyar ipart, kutatás-fejlesztést, gyártómérnök lettem egy multinál. Azért néhány gyártósor hazatelepítése, és modernizálása egynek pedig Amerikába áthelyezése, még itt is belefért. De mivel nem adtam fel, hogy tervező-, fejlesztő - tehát igazi, alkotó munkát végző - mérnökké váljak, a következő, még szintén gyártócégnél, - értékalapon - visszautasítottam egy középvezetői kinevezést, mondván, ha most öltönyös, mappás, cégautós ember leszek, nincs visszaút, igazi mérnök sose lesz belőlem már. De ez a firma összesen másfél évre mégis jónak látta, ha kiküld Luxembourgba, majd Franciaországba, hogy az ottani vezetőkkel karöltve irányítsuk a zöld mezős magyar gyár beindítását. Miután még egy gyártósort is letelepítettem, vettem a kalapom, elmentem egy következő multihoz, ahol már fejlesztőmérnökként dolgozhattam. Innen 4 hónapra az USA-beli fejlesztőközpontba vetett a sors. A következő állomás már egy német óriás, ahol bő 3 évig terveztem olyasmit amit aztán nagy böszme autókba építenek. Ezek a hülyék több, mint egy évre Baden-Württenbergbe küldtek, a német fejlesztőközpontba. Aztán, 3 és fél évig célgépeket, összeszerelősorokat terveztem és építettem, valamint áramlástani szimulációkat végeztem, s még autóalkatrészek is jutottak - egy újabb magyar cégnél. Jelenleg egy amerikai multi helyi fejlesztőrészlegén oldok meg éppen problémákat senior mérnökként. Ha összeadtad, 4 országban töltöttem el huzamosabb időt. Ez a magyaron kívül még három idegen nyelv tárgyalóképes tudását is magával hozta. Valamint 30 ország bejárását. Szóval, én, a magam részéről nem bántam meg, hogy call-centeres lettem egy multinál, és nem tanácsadó Sólyomnál... :)
3.) Nem kerülte el a figyelmemet a tanultságomra vonatkozó bátortalan utalásod - köszönet érte! Call-centeresként, tudod, volt időm készülni a vizsgákra. :)

rockjano 2011.10.17. 23:33:01

@szempontpuska: Hmm ezt azért nem mondanám....adott esetben nagyon fontosak lehetnek az MSZP elkötelezett szavazói mert vannak olyanok még mindig jócskán.

Ezt a rezsimet csak egy pártok feletti összefogás válthatja le abban pedig az mszp-nek is része kell hogy legyen.

Szerintem ha konszolidálják magukat még mindig az ellenzék vezető ereje lehetnek (ne tévesszen meg senkit a vidéki szavazások nagyon kis részvétellel és a jobbik ottani szereplése, szerintem ma nagyon sok mszp szavazó nem árulja el magát, rejtőzködik)

hegyilány 2011.10.17. 23:36:47

"Nagyon súlyos és egyre súlyosbodó probléma a szegénység Magyarországon.
A lakosság l4, a gyerekek 25 %-a él a szegénységi küszöb alatt.
Legrosszabb helyzetben a kis falvakban élők, a munkanélküliek az iskolázatlanok vannak.
Nemzetközi viszonylatban Magyarország jövedelemelosztás egyenlőtlenségeit tekintve a középmezőnyben van.
Azokban a családokban, amelyekben egyáltalán nincs kereső, az uniós tagállamok között az utolsók között az az ország, Bulgáriával, Romániával és a balti államokkal egy szinten."

Elnézést! Nem tudom változott e valamit a helyzet, ezt én pontosan egy évvel ezelőtt jegyeztem.
:)

hegyilány 2011.10.17. 23:42:45

@szempontpuska:
Már bocsánat, de ha valóban blogíró vagy,) akkor is van némi kis tévedés e mondatodban.

"Az MSZP súlytalan, nincs se jelentősége, sem perspektívája. Érdektelen."

Ez egyáltalán nem igy van. Sőt lehet még egészen másként is.
bezony.

szempontpuska 2011.10.17. 23:42:50

@rockjano: "Ezt a rezsimet csak egy pártok feletti összefogás válthatja le abban pedig az mszp-nek is része kell hogy legyen"

ebben te biztos vagy?
Mert nekem az a határozott meggyőződésem, hogy az MSZP javarésze a fidesz markában van. És mint ilyen, éppen megfelelnek őfennsége ellenzékének.

szempontpuska 2011.10.17. 23:44:24

@hegyilány: Neked is az iménti

Jelentéktelenségükről mi sem mond többet, mint hogy ilyen katasztrófális kormányzás és demokráciadeficit mellett képtelenek felkarolni a politikából kiábrándult és elforduló óriási tömeget.

rockjano 2011.10.17. 23:47:25

@szempontpuska: Ebben azért nem értek teljesen egyet, a fidesz szereté ha teljesen a markában lennének és meg is tesz mindent ezért de azért veszélyesnek is tartja őket ezért támadja őket minden lehetséges módon.

Ez a mai a legúljabb hogy adóztassuk meg a volt mszmp-seket 21 évvel a rendszerváltás után ami persze baromság.

Szükségük is van persze rájuk mert őket legalább ismerik.

A Fidesz a legveszélyesebbnek Bajnaiékat tartja, kevesebb lehetőségük van velük szembe....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.10.17. 23:50:25

@szempontpuska: Az is egy lehetséges magyarázat, hogy megszűntek politikai pártnak lenni, és ideiglenesen nem szerepel céljaik között a hatalomra kerülés. Semmilyen szinten, semmilyen időtávban.
Ez kockázatos játék, mert amint ezt a választók széles tömegei is elhiszik, onnantól nem így van végük, mint most, hanem úgy, mint a botnak. Ugyanakkor megvan az az előnye, hogy nem kell olyan piszlicsáré ügyekkel törődni, mint a politikusképzés, érdemi politikai és politikusi tevékenység, effélék.

hegyilány 2011.10.17. 23:51:56

@szempontpuska:

Neked is az iménti" Ezt egyáltalán nem értem, biztosan azért, mert már nagyon későre jár.

Az, hogy a politikától elfordult tömeget, melyik politikai erő fogja felkarolni, illetve melyiknek sikerül, úgy gondolom még egyelőre senki előtt sem világos.
Így röviden, tömören ennyi.

rockjano 2011.10.17. 23:52:21

@szempontpuska: Egyenlőre senki nem tudja " felkarolni őket", de ha választás lesz a kiábrándultak elmennek szavazni és ők most rengetegen vannak.

Biztos sokan az egyszerűbbek közül a jobbikot választja, de én még remélem hogy az a szélsőségesség és prmimitivitás sokakat riaszt.

Tőllem az LMP is megerősödhet bár nem mindenben értek velük egyet (nekem túl balosak) de valahogy ennek lehetőségét nem érzem.

Szerintem ha valamikor akkor most van lehetősége gy új pártnak...persze tudva és értve ennek minden nehézségét...

Táskás Tóni 2011.10.17. 23:52:47

@rockjano: A kormánypárt nincs válságban. Az ország viszont igen, a jelenlegi kormánypárt sokat rontott a helyzeten. Másfél év alatt kb 5000 milliárd ft-ot ba..tak ki az ablakon. Látszata semmi. Illetve 2000 milliárddal nőtt az államadósság.

hegyilány 2011.10.17. 23:54:16

@szempontpuska:

Egyébként nevezett blogon, poszton egyszer "jártam". de katasztrófálisnak ítéltem meg.
Nem tudom változott e azóta, de nem is számit semmit.
Csak úgy mellesleg jegeztem meg.
:)

rockjano 2011.10.17. 23:58:12

@Táskás Tóni: Egyetértünk.

Viszont senki nem számított arra hogy ilyen rosszul fognak kormányozni (én magam sem pedig nem szeretem őket)

Ez valahol válságjelenség, és tudjuk hogy a következő év sokkal nehezebb lesz mint az eddigi.

Én az egész Új Szinház-ügyet a Fidesz belső válságának jeleként értékelem.
Tarlós és Orbán közt nagyon-nagy feszültség lehet jól titkolják de azért lehet olvasni a sorok között.

Táskás Tóni 2011.10.18. 00:07:47

@rockjano: Aki olyan felelőtlen ellenzékben, mint a fidesz volt, nem lehet jó kormányon sem. 1998-2002 a kétéves ktgvetéssel és a torgyánizmussal elég elrettentő volt. Lehet, hogy Orbán és Tarlós viszonya rossz,de azt csiripelik a verebek, hogy Kövér vagy Orbán kérésére lett kinevezve Dörner. Tarlós is azt nyilatkozta, hogy kikérte "politikusok" véleményét. Gondolom direktbe nem akarta mondani, hogy ki utasította erre a kinevezésre.
Amúgy ezek már tudták előre, hiszen Csurka nyilatkozott is sejtelmesen a Hir TV-nek a kinevezésük előtt, hogy színházi tervei vannak.Megyek aludni, csá.

rockjano 2011.10.18. 00:11:33

@Táskás Tóni: Egyetértünk

Szerintem az egfész újszinház dolog a liberális fővárosi értelmiség megregulázásáról szól...lássátok mi ezt is megtehetjük...és valóban megtehetik.

Ez van... titakozni lehet de más semmit nem...

Mondjuk Tarlósnak ezt még a fejére olvassák de szerintem nem számol vele a Fidesz hosszú távon. Nem hiszik hogy a fővárost mégegyszer megnyerhetik.

Sajnos anélkül is simán nyerhetnek, csak nem 2/3-al

JumboJet 2011.10.18. 00:12:34

@hegyilány: Tudod, ennek úgy kellene működni, mint ahogy a minap egy jó írásban olvastam. Az MTK-pályáról adott egy kis életképet. Azt boncolgatja a cikk, hogy így, hogy az MTK most csak NB II-es, milyen békés, idilli a hangulat a meccseken. Zsidók a nagymagyarországos pulóveresekkel együtt szurkolnak, és isszák a sört, köpködik a szotyit. Mert - mint mondják - egyetlen dolog számít: szeresse a csapatot (az én olvasatomban, az országot), a többi nem érdekes. Van olyan, aki előbb szerette az MTK-t, minthogy hallott volna Trianonról. Szóval, megszáll olykor némi idealizmus, hogy nem goondolhatja a Fideszes, hogy én az ország romlását akarom, mint ahogy én sem gondolhatom ról a ezt. Tovább megyek, még a Fideszről sem gondolom ezt. Azt már inkább gondolom, hogy emberek csoportja, pértként, hajlamos megfeledkezni, mit is szolgál, de eredendően - a teljesen őrült diktátorokat kivéve - itt mindenki egyet akar. Viszont ENNYIRE különböző megoldások nincsenek Magyarosrszág alapvető problémáira. Sokkal inkább, ha már elértünk valamit, a finomhangolásnál jut szerep jobbnak meg balnak. Mi nem ott tartunk. Ezen a szinten nincs helye ideológiának. Visszatérve a cikkhez. Mi magyarok marha békésen meg tudunk lenni, ha másodvonalban (vagy puha elnyomás alatt) vagyunk. 25 éve még a legvidámabb barakk voltunk, egy közös ellenséggel, a teljes felszabdulás "veszélye" nélkül. Nyugi volt. Jött 89, őrült egymásnak esés jött. Figyeld, meg, ha az MTK felkerül NB I-be megszűnik a béke, kezdődik a harc.
Hol a tökömben is volt ez a sok lánglelkű jobbos, vallásos forradalmár 89 előtt? Hun? Boldogan pöfögött a Trabantjával/Zsigájával a kiskertbe permetezni, és itt a fröccsöt, esetleg kalákában építették egymás házát a TSZ-ből/gyárból/építkezésről kilopott anyagokból, szerszámokkal. TSZ-elnök volt, párttitkár, KISZ-titkár, MSZMP-s, vagy akárki. De aki nem húzott el innen, nem maga szervezte a rendszerváltást, annak kuss. Mert nem az a baj, hogy mindenki lehetőségeihez, kedvéhez mérten része volt a rendszernek, hanem az, hogy most hangosan ugat. Még az ún rendszerváltók se tiszták teljesen. Nem levesen közülük fő-KISZ-esek, MSZMP-sek, Népfrontosok voltak. De még Antall, Boross is: senki se mondja, hogy kifejezetten reakciósoknak osztogatták a főigazgatói meg igazgatói posztokat, nem beszélve Palikánk MOB főtitkári pozíciójával. Ugyan már! Senki sem maradhatott tiszta. MIvel nem forradalom volt, ezt a váltást nem a névtelen, senki hősök vívták ki. Kellettek hozzá az ún reformkommunisták is. Akik, ha a Fideszben kötöttek ki, megtisztultak, ha az MSZP-ben, mocskok maradtak. És én ismerek akkori munkásőrt, TSZ-elnököt, akik különb és gerincesebb emberek a mai sok hazafinál, akik akkoriban a legbeszaribb kiskomcsik voltak - mert ilyet is ismerek. Szóval, annyir jó lenne már befejezni ezt a kommunistázást, hogy csak na!

JumboJet 2011.10.18. 00:23:49

@rockjano: Kíváncsi vagyok, hogy annak a huszonvalahány 98 és 2002 közt, vagy épp jelenleg is élvonalbeli Fidesz-komcsinak (Pintér, Matolcsy, Járai, Stumpf, Martonyi, stb, stb,) fog-e csökkenni a nyugdíja... Valahogy, azt érzem, nem. Nyilván, őket Kalasnyikovval kényszerítették az MSZMP-tagságra. És teljesen inaktívak voltak, döntést nem hoztak. Hánynom és röhögnöm kell.

rockjano 2011.10.18. 00:27:12

@adamis.ivan: Szerinetm az egész gumicsont, figyelemelterelő húzás...és annak sem túl erős. Jobb ha erről beszélnek a népek mint a benzinárakról, vagy a kötelezőről amt 30%-al emelnek... stb...stb...

Az egész Gyurcsány ügy is dettó ugyanez, szerintem nem lesz abból sem semmi...

hegyilány 2011.10.18. 00:44:37

@adamis.ivan:
Tudom. és értem. Ez egy nagyon jó komment. Olyan mintha én írtam, volna, csak egy kicsit másként.
"most hangosan ugat." így igaz.
Végül is köszönöm, hogy leírtad.
:)

JumboJet 2011.10.18. 00:48:55

@hegyilány: Jó, hogy jónak találod, és köszönöm, hogy köszönöd! Jó éjszakát!
(UI: Te biztos rövidebben leírtad volna.) :)

hegyilány 2011.10.18. 00:53:46

@adamis.ivan:
Na látod. Így igaz. Igen. rövidebben írtam volna, az biztos.
Tudod nem mindegy, hogy valaki ......á' mindegy.

jó éjt.
:)

is 2011.10.18. 05:01:55

@Diocles: mondd csak, a Mandiner még nem FIDESZ-fikázó? mert ha egyszer odajutsz, akkor eljön a mindenki szembejön az autópályán effektus. de mindenképpen köszi, ezzel a listával mély bepillantást engedtél világnézetedbe.

is 2011.10.18. 05:06:45

@rockjano: "Viszont senki nem számított arra hogy ilyen rosszul fognak kormányozni (én magam sem pedig nem szeretem őket)"

Kérek elnézést, de volt, aki erre számított. Én konkrétan megmondtam előre, hogy bele fognak nyúlni a nyugdíjkasszába, és hogy mindenhová a saját pártkatonáikat fogják ültetni. Na nem a jövőbe láttam, hanem a memóriám van meg 1998-2002-ből. Orbán ott 3 dolgot játszott el: 1. megfigyelési ügy, azaz, hogy bármit képes hazudni, hogy a kommunikációval fedjen 2. nyugdíjpénztárba nyúlás, már akkor csökkentette a befizetést 3. Polt Péter, Járai Zsigmond stb. már akkor is ott volt. Én nem tudom, ki képzelte, hogy ugyanaz a FIDESZ, ugyanazzal a vezetővel majd másképp fog viselkedni. Szarok voltak elsőre is, szarok másodikra is.

Bruhahahahihihi 2011.10.18. 05:16:27

Na..Kumin, aki a Fidesz hülyeségeinek magyarázó Századvég Fidesz Propaganda Iroda katonája, mivel már nem tudja ezt a sok Fidesz hülyeséget megmagyarázni...elkezdte az ellenzéket " magyarázni" -mintha értene hozzá.:DDDD Vicces:)

Bruhahahahihihi 2011.10.18. 05:22:58

@adamis.ivan:
nemcsak a fidesz komcsik nyugdíja érdekel hogy fogják e csökkenteni, hanem majd amikor "megdöntik" az Orbánizmus diktatúrát, akkor a Fideszesek és bebetonozott de elzavart Fidesz pártvezetők és funcionárisok nyugdíját is elveszik...és a fidesz komcsikét is.....DE SZÉP LESZ AZ ELSZÁMOLTATÁS----:DDDDD Ha már behozták bosszúból divatba a fidesznyikek, hát rajtuk fog csattanni DE NAGYOT:)) hehe Mert mindennek vagy egy vége--csak a kolbásznak van kettő:)

Bruhahahahihihi 2011.10.18. 05:25:17

épp jelenleg is élvonalbeli Fidesz-komcsiknak: (Pintér, Matolcsy, Járai, Stumpf, Martonyi, stb, stb, na és a Pozsgai , Szűrös,..) fog-e csökkenni a nyugdíja.

kalandfereg 2011.10.18. 06:43:23

Sztem most lett nyilvánvaló, hogy nem szakítani akar Gyurcsány, hanem még mindig kitúrni akarja Mesterházyt, és az MSZP élére állni. Ugyanis azokban a körökben, akiket magához enged véleményileg, ez még lehetséges agyilag, ők támogatják ezt a törekvését. Csak épp az MSZP nem...
Tiszta gyagya az ember, és ráadásul nagyjából ugyanolyan fajta a gyagyája, mint Orbánnak: teljesen elferdült a valóságérzékelése, emiatt olyan emberekkel veszi körbe magát, akiknek a véleménye összhangban áll ezzel a kifacsarodott én- és világképpel.
Mind a kettőt ki kéne valahogy küszöbölni, addig Mo-nak nem sok esélye van, amig ők itt a lehetőségek...

JumboJet 2011.10.18. 08:25:11

@Bruhahahahihihi: Bezony! Ezek a fijjug egyet kurvára elfeljtenek. Mivel velük szemben a csodatevés volt a minimális népi elvárás (maguk hitették el, hogy erre képesek, erre készülnek), nagyobbat fognak bukni, mint amekkorát a maszop taknyolt. És gyakorlatilag, akkora balfékek voltak, hogy elvették saját maguktól a visszamutogatás lehetőségét, mer nem aszonták az elejin, hogy jájj ez a csúnya Gyurcsány, meg Bajnai, ebből mi se építünk várat egyhamar, nem. Ezek aszonták, hogy majd romjaiból csinálnak az országbul kánaánt! Nem is visszamutogatnak, hanem Európára. A barmok.

maskep 2011.10.18. 08:40:36

Gyurcsányt védeni, méltatni manapság nem illik. Ez csak az elvakult ballibsibolsik kiváltsága. No meg a tősgyökeres munkáskádereké. Ha valaki hallgatja Bolgár műsorát a Klubrádión, kialakulhatott benne az a kép, hogy az "ilyen típusú" betelefonálók, ha megemlítik Gyurcsányt, általában pozitívan beszélnek róla. Persze, vannak ellenpéldák is, mint néhány napja egy hallgató, aki az MSZP érdekében Gyurcsány távozását javasolta higgadtan, jóindulatúan, majd feltétlen védelmébe vette a Dörner-féle színházat. Ami nem bűn, csak nem tűnik tőrőlmetszett MSZP-szimpatizánsnak...

Mesterházy remek taktikus. Sokkal jobb, mint amilyennek elsőre kinézett. És ráadásul ügyel arra, hogy tiszta, vagy tisztának tűnő eszközökkel operáljon. Egy a baj: Ha kardot rántana, és elüvöltené magát, hogy "Utánam!", lehet, néhány lépés után magányosan érezné magát.

Megértem, hogy a baloldallal általában nem szimpatizálók egyértelműen Mesterházyt támogatják, az MSZP egy (szerintem kisebb) részével együtt...

v. jókormányzósember 2011.10.18. 09:00:59

Gyermekeim!

S, ides gyermeköm, ferönc! Ahogyan már írtam néköd, té asztán igazán megtalálod mendég a szarva között - a tőgyit... Írtam mán, "politológus-közgazdász, a századvég alapítvány vezető elemzője"- ho' ha ezeket a dógokat szetted össze, ides gyermeköm, hát, vagy azoknak az egyötemöknek van valami bajuk (s ippeg csak oktatni nem tunnak), vagy té felejtetté' igen sokat!
De, mostan nem is közgazdaságról van có (pedig- 300 Ft-os ajró, meg néccáz forintos benzinynél(!) tán errű' kék beszélni, ferönc, gyermeköm! De, ha mán átténfergel más mezőkre - akkó' meg actat kell kérdjem, hogy a "századvég"- neme inkább csak "vég"- (a baljós vég) - ha mán őköt "segítöd".

Na, de nézzük...

Vót néköd egy parancsolód, ferönc... Szállj, szállj sólyom (szárnyán). Ű actat mondta, amikor a (ánglikános nevű gyerök, a kis jobbszélső) vót nála: "Felkécűt a kormánzásra!" Na, azóta láttyuk, ho' is kécűt fő az a kis gyerök a kormánzásra...

De talán emlékcel, amikor elbukta a válactásokat, s alpári köröket (va' mit) szervezett- pártelnök(!) létire! Va', amikor felkérte skitz pali bácsit, hogy kérje fel őt pártelnöknek, vagy mi... Hát, tudod, inkább marakoggyanak egy kicsinség, ment hogy:

"pártelnök elvtársnak jelentem, minekutána pártelnök elvtárs elmonta nékem, hogy pártelnök elvtársat szavazzuk meg, szerintem az lenne a leghelyesebb, ha pártelnök elvtárcsba helyeznénk...

...bizalmunkat!"

Szóval, egypártrencer helyett demokrácia, ides gyermeköm (ectet nem vizsgá'ggyátok, baljós (század)végetekben?)- egyöntetű barom(1.melléklöt)ságok helyett- megvitatott vélemények.

Az veszont ejgaz, ferönc, hogy a vitatkozásnak is vége kéne vetni, na, de mostan a MAGYAR(!)Szucialista Párt** összekaptya magát végre, de ne féljél! Lesz még nemzeti kormána hazánknak! (Nemzeti es magyar kapcsán - lássad a (2.)hozzáfűzést!)

NNa- aggyon az Isten-

több józan észt!

VJK

(1)De ejgazad van, gyermeköm, ez pölö a magyar marhatartást segéjti!

(2) Ectet jegyezt meg, gyermeköm- MAGYAR!,mer' a többi:
- fiatal demokraták szöveccsége (!)
- jobbódali efjúsági ökörség
- keresztén demokrata néppárt
- lehet áll a politika-
cúval, ezekben meg NENCSEN benne az, ho' MAGYAR!

Pedig ezek megszavazták a trianontatadó törvén(?)t! Ugyi, kő kompenzáni- ha már alapból (nevük alapgyán!) nem magyarok! Höhö!

Diocles 2011.10.18. 09:09:55

@is:

a médiát, közte az indexet mindig is fölényesen uralta, uralja a ballib oldal, kiegészítve a mindenkori díszjobbosokkal, Debreczenitől a Véleményvezérig, csak éppen a szavazók többsége látja úgy, h még mindig a jobboldal a kisebbik rossz.

Diocles 2011.10.18. 09:12:01

@szempontpuska:

ha te személy szerint nem is lábszagúztál, nyilván tudod, h bőségesen van olyan szerzőtök, akik végiglábszagúzta az "elmúltnyócévet" is, a legkülönfélébb, akár mérsékelt jobboldali közszereplők sorát végiggyalázva.

Velük vesd össze Kumint, és nem Kumin fog rosszul kijönni az összevetésből.

rockjano 2011.10.18. 10:24:42

@is: Hali...alapvetően egyetértve...de kicsit vitázva is.

Persze nyugdíjkasszára lehetett számítani, pártkatonák az ugye egyértelmű volt (ahoz nagyjából még 2/3 sem kell) DE 98-02 közt az első két évben igenis normális szigorú gazdaságpolitikát folytattak, ráadásul egy olyan időszakban amikor már jobban is költekezhettek volna.

Azért akkor egy Csikán Attila volt a gazd minisztere és Járay a pénzügyminiszter aki sok szempontból megkérdőjelezhető de azárt nem egy Matolcsi.

A probléma akkor kezdődött amikor Matolcsi került a pénzügyek élére és az folytatódik most sokkal inkább.

Debreczeni írja hogy megkérdezte OV.-t hogy mi volt a hiba mit tenne máshogy és azt mondta hogy mindent ugyanúgy csak sokkal inkább...na ezt látjuk...és azt hogy a dolog teljesen sikertelen..

Az kérdés bennem hogyha nem lenne válság akkor is ennyire sikertelen lenne -e ez valszeg igen...

fidzsi 2011.10.18. 11:33:57

@IGAZ MAGYAR: Kedves kommtársam! Azon el lehet vitatkozni, hogy a magyar politológus garnitúra
-oldal függetlenül-miért foglakozik szinte kizárólag
az ellen oldal prominenseivel. Kérdés, ki tekinthető
független -és annak is mutatkozó- politológusnak,
újságírónak? Melyik politikai/gazdasági elemző műsor
mutat ilyen jegyet?
Ami Sólyom Lászlót illeti, számomra már az pozitívum, hogy mindkét oldalról eléggé sokan rühellték. Ami az elnöki palota előtti gárda avatást illeti, egy nagyon
jellemző reakcióval találkoztam nemsokkal utána. A köztévé "A'la carte" c. műsorában vetette fel a kitűnő Parti Nagy Lajos, hogy az elnök miért nem kergette el, az erkélyre kiállva, a gárdát. Ez, amint látom, bejött Neked is. Nos ezt tartom én a "fejekben lévő demokrácia deficitnek". Miután az igazán demokratikus végrehajtó hatalom, ti.a szocialista kormány, egyik legfőbb hatalmi szerve, a rendőrség, engedélyezi az avatást, és ez kizárólagos felelőssége, álljon ki az elnök és zavarja el az engedélyezetten ott lévőket. Max. kiröhögték volna, sajnos jogosan. Mély tisztelettel.fidzsi,droid.

márta)) 2011.10.18. 12:20:47

Jó a poszt. Ideje volt már végre foglalkozni mélyebben azzal, hogy mi lesz a szocialista párttal.
Lehet a Gyurcsányt szeretni, meg nem szeretni, sőt utálni is lehet. De még mindig demokratább, mint némelyek ott a pártban.
Az a nagy probléma, hogy nem volt igazi, erős kezű pártvezér, nem tett lépéseket már sokkal korábban arra, (hogy akik csak fogják a széket, és nem igazán tesznek sokat, vagy semmit azért, hogy haladjon a kihívásokkal, a korral a párt eszmeisége) felkérje hogy távozzanak, vagy éppen a szakitásnak már sokkal korábban meg kellett volna történni.
Fel kellene végre fogni mindkét félnek - gyurcsányisták és mások - nem lehet már úgy politizálni, váltópárt lenni, választást nyerni, hogy vidéken és máshol meghúzódunk a pártszékházakban, mert úgy is van szavazó tábor.
2010-ben is az volt a probléma, hogy hiányzott az az országos háló amit a Fidesz sikeresen kiépitett. Amire most a Jobbik törekszik.
Nem tudták megszólitani a nagybetűs népet, nem is próbálták megmagyarázni mi, miért van.
Ha szakit a Gyurcsány a szocialistákkal hatalmas hibát követne el, ha súlytalan emberek vennék körül. olyanok akik semmit sem tettek le, vagy nem sokat a politika nagy asztalára. Ha a fiatalítás, az együtt gondolkodás szelleme elmarad az szintén hatalmas hiba lesz.
A Mesterházy tehetséges politikus, nem gondolom , hogy megérett arra, hogy miniszterelnök jelölt legyen.

márta)) 2011.10.18. 12:39:47

Bocsánat! Milyen jó volt? 2006-ban mikor a Gyurcsány végigjárta szinte az egész országot, mindenütt telt ház fogadta, és megnyerték a választásokat.??
Aztán jöttek a problémák, a gazdasági bukta", amiért nem csak egy személyben a Gyurcsány a felelős- és jött a nagy széthuzás (ami egy bizonyos szinten addig is meg volt.) Jött a Gyurcsány mögül a kihátrálás.
A "demokrata Szili távozása.......
Ja. és ugye némelyeknek nem volt elég a jó beosztás, a magas fizetés, talicskázták a pénzeket. ( ez a pofátlanság csúcsa, amit csak el lehet képzelni)??Aztán jött a nagy szólam, a gyurcsányahibás??

Tévedés hinni, én nem vagyok elfogult egyik irányban sem. Csak látom a jót- és a rosszat, vagy megpróbálom látni, és szürke véleményt leírni.
Én azt az érzést sem ismertem soha, és nem is fogom, hogy egyik vagy másik oldalt'" politikust utáljam.
Hiszen a cél egy kellene hogy legyen, működjön egy ország gazdasága, és valamennyire :) rendben menjenek a dolgok.
De azt hiszem az még várat magára, nem keveset, sokat?
:)

márta)) 2011.10.18. 13:03:59

Mesterházy taktikázása fékezte le Gyurcsány frakcióalakítását"

Nem tudott elég támogatót összegyűjteni Gyurcsány Ferenc az MSZP frakciójában ahhoz, hogy új pártot és új képviselőcsoportot alakíthasson - ezzel magyarázzák a szocialista pártban, miért írták alá a volt miniszterelnök hívei a párt mellett hitet tevő nyilatkozatukat. Mesterházy Attila jól taktikázott ugyan, amikor hűségnyilatkozatot kért a frakciótagoktól - és ezzel átmeneti győzelmet aratott Gyurcsány felett -, ám nem adott elég időt a korábbi kormányfő körül csoportosulóknak, hogy megszervezzék a kilépést. Így viszont a pártelnök tovább fokozta a párton belüli feszültséget, tovább gyengítve az MSZP-t - vélik a hvg.hu-nak nyilatkozó szocialisták."

hvg.hu/itthon/20111017_Gyurcsany_MSZP_frakcio_partszakadas

„Itt a fő kérdés nem az volt, hogy Mesterházy mögé álljunk-e vagy sem. Hanem arról beszéltünk, hogy mi lesz Feriék távozása után. Ne tudjon majd minket olyan szerepbe szorítani, hogy mi vagyunk a régiek, ő meg az új” - mondta a tanácskozás egyik résztvevője a hvg.hu-nak, hozzátéve, az ülésen az is szóba került, hogy a szakítás után Mesterházynak is „össze kell kapnia magát”, át kell szerveznie és ki kell nyitnia a pártot."

márta)) 2011.10.18. 13:04:59

Bocsánat! Ezt a cikket másoltam, mert másolni jobban szeretek, mint írni.
:))

is 2011.10.18. 13:48:26

@rockjano: "DE 98-02 közt az első két évben igenis normális szigorú gazdaságpolitikát folytattak,"

na, legyünk komolyabbak ennél. ezek a gyerekek 1998-ban tudás, tapasztalat, és káderanyag nélkül odakerültek a nagy piros gombhoz, ami egy 200 kijelzős szuszogó géphez csatlakozott, amit gazdaságnak hívunk, és aminek az összes kijelzőjét Bokros Lajos három évig beszabályozta, sikeresen (ezt a sikert könyvtárnyi adat támasztja alá). pont odáig terjedt a tudásuk (és jobb híján legyen ez a dícséret), hogy nem nyúltak semmihez. aztán 1999-ben megcsinálták az első káderpadlássöprést, Orbán rátalált a jobbkezére. na onnantól van az, amit most megsokszorozva kapunk ismét. és még egyszer: ezt lehetett, és kellett is volna előre látni, aki nem, az húzzon be magának is egy hülye vagyok strigulát, miután az egészet rákente a nyuszira.

is 2011.10.18. 13:49:03

@Diocles: bocs, papagájokkal nem szoktam hosszasan beszélgetni.

is 2011.10.18. 14:26:45

@rockjano: "nem lenne válság akkor is ennyire sikertelen lenne -e ez valszeg igen... "

az Orbán kormány számokban, adatokban:
- GDP növekedés - a bokrosi szinten beállva, lassan erodálódva, sehol egy gyorsítás, 7% stb.
- államadósság: amíg nem nyúltak a Bokros által beállított gépezethez, addig darálta lefelé magától. aztán hozzányúltak (kétéves költségvetés), onnantól Medgyessy-tempóban adósodtunk el. mai hír: az államadósság 20650 milliárd, 2010 áprilisában 18000 milliárd volt. a különbözet pont a nyugdíjkassza. eddig tartott 13 év megtakarításának felélése. dzsentrik vagyunk, na.
- munkahelyek: statisztikai manipulációval látszólagos emelkedés, a valóságban a minimálbér emelésével elkergették a textil és könnyűipar egy jó részét (cipőgyárak pl.)
- munkanélküliség: az egyetemisták felduzzasztásával lecsökkent a látszólagos munkanélküliség, de megjelentek a büfé-ruhatár szakok, arra ugyanúgy kifizettük a pénzt
- külpolitika: be kellett várni az összes keleti államot, nem sikerült kétkörös EU-csatlakozást kiharcolni
- belpolitika: koronaúsztatás, közTV-átvétel, megfigyelési ügy

rockjano 2011.10.18. 15:07:25

@is: Igen egyetértünk de azért a teljes kép kedvéért tegyük hozzá hogy az utódjaik (a szocik) is borzalmas gazdaságpolitikát folytattak és kapitális politikai és kommunikációs hibákat követtek el.

Ez persze nem menti őket.

Valahogy vissza kell találni a normalitás szürke és nyomasztó de reális talajára.
Nem kell több vátesz, egyébként a másikoldalról sem.
GyF bénázásai és ötletelése is borzasztó volt most is hasonlót látunk.

Talán egy dologban mennek jobban a dolgok most amit kitalálnak (akár jó akár nem) azt elképesztő sebességgel keresztül tudják erőltetni mindenen. Ezzel kvázi a hatékony kormányzás illúzióját nyújtani a hozzá nemértő tömegek számára. Persze így a hülyeségek is nagy sebességgel mennek át.

hegyilány 2011.10.18. 16:12:01

Már Matolcsy szerint is álom a 4-6 százalékos növekedés"

A kormány makrogazdasági kitekintése szerint a jövő évi 1,5 százalék után 2013-tól 3 százalék körül lesz a növekedés, még 2015-re is "csak" 3,1 százalékkal számolnak.
Ez jelentős visszalépés ahhoz képest, hogy idén tavasszal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter még 4-6 százalékos bővülést álmodott.
A szakemberek többsége már akkor irreálisnak tartotta a kormány terveit.
A jelenlegi növekedési prognózissal számolva egyébként a kormány szerint 2013-ban lépheti át a 30 ezer milliárd forintos lélektani határt a magyar GDP. "

www.mfor.hu/cikkek/Mar_Matolcsy_szerint_is_alom_a_4_6_szazalekos_novekedes.html

hm. Új szellemiségű költségvetés, új tipusu Matolcsy-féle, álmokra épített gazdaságpolitika.
:)

hegyilány 2011.10.18. 16:25:17

Csapnivaló helyezést ért el Magyarország"

Minden vizsgált kategóriában a sereghajtók között hozta ki Magyarországot az Európai Bizottság tagállamok iparának versenyképességéről készült 2011-es jelentése, amit pénteken tettek közzé Brüsszelben."

Magyarország megerősítette sereghajtó helyét az EU-ban a versenyképesség tekintetében – derül ki a Bizottság éves jelentéséből, ami a tagállamok iparának és ezirányú politikájának teljesítményét vette górcső alá. Hazánk a három vizsgált szempont mindegyikében a leggyengébb kategóriába tartozik, 18-ik, 25-ik és 26-ik helyezéssel."

kitekinto.hu/europa/2011/10/15/csapnivalo_helyezest_ert_el_magyarorszag
.................

"Olyan ügyek vannak most a viták középpontjába, amelyeket a választók közvetlenül meg tudnak tapasztalni, amelyekknek az eredményét, vagy éppen az eredménytelenségét a szavazók a saját bőrükön, a hétköznapokon tapasztalhatják majd...."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-456209

.....emelte ki Török Gábor, aki úgy véli: a kormánynak húsba vágó intézkedésekre lesz szüksége ahhoz, hogy befoltozza a költségvetési lyukat."
*********
Úgy bizony! Tapasztalja is már a társadalom egy csoportja, a mindennapi életében. Némelyeknél már megindult a biztos lejtmenet. az elszegényedés.

Táskás Tóni 2011.10.18. 21:20:12

@is: Rosszul számolsz. A nyugdíjkassza kétszeresét költötte el a kormány. Hiszen a lenyúlt 3000 milliárd ellenére nőtt még 2500 milliárddal az államadósság. Ez 5500 milliárd , nem semmi.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása