Egy megyei napilapból idézet: „A honvédelemről szóló törvény módosítása számos félreértés alapja. A szerkesztőségünkbe érkezett olvasói levelek, telefonok is arról tanúskodnak, hogy az érintett korosztályban sokan a sorkatonai szolgálat visszaállításától tartanak. Minderről azonban szó sincs.” A Vastagbőr blog értelmezése: „Újra lesz hadkötelezettség, ez egyelőre kimerül az adatszolgáltatásban, bejelentésben és megjelenésben, a sorkatonai szolgálatot nem állítják vissza. Egyelőre.” Cím a Blikkben: „Újra kötelező lesz a sorkatonaság?”, a hirado.hu-n: „Hadkötelezettség rendkívüli helyzetben”, és az Indexen: „Nem lesz kötelező a sorkatonaság”. Vajon hány további esetre lesz még szükség ahhoz, hogy az érintettek megértsék: a politikai kommunikáció nem egyenlő a szakpolitikai tájékoztatással?

(forrás)

Gyorsan tisztázzuk a lényeget! Ahogy eddig, úgy a jövőben is kötelező sorkatonai szolgálatot csak kétféle minősített időszakban, rendkívüli állapotban, vagy megelőző védelmi helyzetben kell teljesíteni. Az utóbbit ráadásul pont a sorkötelezettség 2004-es eltörlésekor találták ki, hogy legyen jogalapja a kényszersorozásnak akkor is, ha az ellenség még csak mozgolódik. Nincs tehát a világon semmi újdonság ebben a vonatkozásban. Nem vagyok a terület szakértője, azt sem látom át, hogy az új honvédelmi törvény milyen konkrét változásokat hozott. Olvasóim elnézését kérve jelzem, hogy nem is különösebben érdekel.

Ami érdekel viszont, hogy a konkrét semmiből miként lehetett egy „visszaállítják a sorkatonaságot” kontextust ilyen szerencsétlenül felépíteni. Minden szakpolitika gondban van, ha elhagyja saját biztonságos közegét, és valamilyen üggyel kimerészkedik az általános nyilvánosság veszélyes terepére. Házon belül ugyanis minden világos. Alapvetően mindenki, aki például honvédelemmel foglalkozik, pontosan tudja, hogy mik a minősített időszakok, mi a különbség az önkéntes tartalékosok és a kényszerrel besorozott katonák között, stb. Ahogy azonban ezek a szövegek kimennek, beindul a laikusok szükségszerű félreértése.

Így lehet ez minden területtel, de a sorkötelezettség érzékeny terület, ezért különös gonddal kéne az ezzel kapcsolatos információkat nem csak tartalmi, hanem percepciós szemszögből is végiggondolni. A sorkatonaság ugyanis érzelmi kérdés, a sorkötelesek félelméből táplálkozik. Az ilyen, érzelmileg telített témák isteni táptalaját adják a félresikló percepciónak. Lehet, hogy a hír első mondata tisztázza a sorkötelezettség változatlan feltételeit, de ha a szöveg utána hosszasan azt taglalja, hogy mettől meddig és milyen kivételek szerint vihető el valaki katonának, akkor hiába korrekt tartalmilag, az észlelés egész más irányokat vehet és vesz.

Általában sem szerencsés kizárólag a szakpolitikára bízni egy-egy döntés kommunikációját, de ilyen lényeges, politikailag rendkívül szenzitív témában egyenesen érthetetlen, hogy hogyan sikerült ekkora luftot lőni. A politikai kommunikáció általános feladata, hogy népszerűtlen döntéseket megpróbál a politikai költség minimalizálásával a nyilvánosság elé tárni. A honvédelmi törvény módosításával sikerült ennek pont a fordítottját csinálni: önmagában semmiféle népszerűtlenségi potenciállal nem járó döntést jelentős politikai költséggel tárgyalni a nyilvánosság előtt.

Mi lehet az indok? Szakmai és politikai tévedést is el tudok képzelni. Szakmai tévedés nem belátni, hogy a szakpolitikai tájékoztatáson túl valamiféle átgondolt percepció-menedzsment sem ártott volna a bejelentés körül. Politikai tévedés pedig azt hinni, hogy a jobboldalon, ahol elvileg markánsabban jelen van a hazafiasság, nem kéne vigyázni az ilyen témákkal. Ez a jobboldal ugyanis jelenlegi állapotában egy rendkívül széles és sokszínű értékvilágot magában foglaló közösség. Biztos helye van ebben a közösségben azoknak, akik azt gondolják, hogy nem is férfi, aki nem volt katona. Szerintem azonban legalább ilyen fontos azoknak a fiatal fiúknak és szüleiknek a köre, akik úgy gondolják, nem tenne jót nekik vagy gyerekeinek, ha hónapokra kivonnák őket a forgalomból, a tanulásból, a karrierépítés versenyéből. Az állam is hasonlóan vélekedik erről – eddig is így gondolta, ezútán is így fogja. Nem véletlen, hogy különleges, és a belátható jövőben nem előálló feltételei vannak továbbra is a kényszersorozásnak. Ha nem feltétlen cél a népszerűségvesztés, akkor erről célszerű lenne így, csakis ebben az egyetértő és empatikus kontextusban beszélni.