Zászlóshajó lesz a Várnegyed?

2011.04.09. 15:11 kumin

Nem tudom, ez külföldön mennyire van így, de a magyar politikusok rendkívül szeretnek vagy szeretnének valamilyen betonba vagy téglába öntött nyomot hagyni maguk után. Külön posztokat érdemelne, hogy mennyivel hasznosabb lenne ezek forrásából legalább részben inkább a felnövő gyerkőcök fejében valami változtatást elérni egy jobb oktatási rendszerrel, de hát okos gyerekeket nem lehet sugárzó arccal átadni, felújított főteret viszont igen. Az egész még egy múlt havi hír kapcsán jutott eszembe, amikor azt olvastam, hogy a budai Várnegyed felújítása miniszteri biztost kapott.

 

A két nagy (illetve részben egykor nagy) politikai tábor szívesen használta egymás kritizálására is az építkezések ügyét. A szocialistáknak az autópálya-építés feküdt, a Fidesznek pedig a szimbolikus beruházások. Ennek megfelelően balról sokszor elhangzott a riválist támadó kijelentés miszerint az első Orbán-kormány idején egyes verziók szerint nulla, mások szerint hét kilométer autópálya épült (bár találkoztam olyan írással is, amely ezt hevesen cáfolta). Másik oldalról meg azt szokás az ellenfél fejéhez vágni, hogy míg 1998 és 2002 között felépült a Nemzeti Színház és a Mária Valéria híd, addig az utódok nem tudtak ezekhez fogható szimbolikus jelentőségű építményeket átadni.

 

Nem szeretnék a vitában igazságot tenni, csak csendben nyugtázom, hogy mindenki olyan munícióval lő a másikra, amilyennel tud. Ha viszont elfogadjuk ezt a megkülönböztető logikát, akkor ebből az következik, hogy a második Orbán-kormány is keresi a módját, hogy a szimbolikus beruházások terén ismét valami maradandót alkosson. A Várnegyed rekonstrukciójával megbízott kormányzati felelős nekem újabb jel arra, hogy ebben a négy évben ez a terület van soron. Szimbolikusnak szimbolikus, látványosnak látványos. Hogy szükség van a rekonstrukcióra, arról talán nem is kell sokat írni.

 

A Vár tövében nőttem fel, ott jártam iskolába, később is laktam évekig a közelében, de a legmélyebb elköteleződést az elmúlt öt évben alakult ki, amikor a Sándor-palotában töltöttem a munkaidőmet. Ezzel az állással az is járt, hogy érdeklődés esetén betekinthettünk a különböző aktuális rekonstrukciós tervekbe, elképzelésekbe. Én persze mindig érdeklődtem, meghallgattam a különböző tájékoztatókat, és néha elhűlve, néha bizakodó érdeklődéssel néztem a látványterveket a Szent György tér illetve az egykori Honvéd Főparancsnokság elképzelt átalakításairól. A hullámzó színvonalat tekintve még akár azt is mondhatnám, hogy hál’ Istennek nem történt eddig semmi, de összességében mégis inkább borzalmas, hogy a Várban még mindig csak itt tartunk, egész konkrétan sehol.

 

Ha valóban az Orbán-kormány zászlóshajó-projektje lesz a Várnegyed, akkor a nagy kérdés már csak az, hogy milyen mélységben és milyen szellemben fognak hozzá a munkához. Nem vagyok szakértő, de laikusként is látszik, hogy irdatlan mennyiségű munka tisztességesen helyrehozni ezt a történelmi térerővel áthatott területet. A Várkert-bazár miatt budapestiként egész pontosan szégyenkezem, de a Palota állapotával sincs mit dicsekedni. A Szent György tér, egykori munkahelyem szűkebb környezete is egy jókora félreértés. Szép dolog a zöld felület és a bokrok, de az egykori palotanegyed központi terének nem közparki funkciókat kéne szánni. Persze elég rosszul muzsikál bármilyen palotanegyed paloták nélkül, amelyek helyét a nyugati oldalon legalább már nem csak deszkakerítéssel körülvett építési terület, hanem az egykori épületek sziluettjét jelző fal mutatja. Ott volt az elmúlt években némi fejlődés, legalább a méltatlan buszparkoló eltűnt, de megoldásról a mai állapot fényében sem érdemes beszélni.

 

Amit én laikusként szívesen ajánlok követendő példának, az maga az egykori munkahelyem épülete, a Sándor-palota. A rekonstrukció ügyelt a történeti hűségre, de egyben új (vagy inkább újra a régi) funkciót is adott az épületnek, ezzel legalább abban a kis sarokban sikerült a Várnegyed egykori kiemelt szerepét a magyar közéletben visszalopni. Nem azt állítom ezzel, hogy a többi, kérdéses jövőjű várbeli épületben is közhivatalt szeretnék látni, csupán azt, hogy méltó, oda illő, és jól elmagyarázható funkciót. Merthogy ezek a munkák sokba fognak kerülni, nagyon sokba, mert évtizedek hanyagságát és érzéketlenségének árát kell megfizetni annak, aki végül hozzáfog. A végrehajtáshoz kell majd politikai erő, és jól megformált válaszok a nehéz kérdésekre, kritikákra. Bármilyen beruházás árát meg lehet ugyanis adni lélegeztető-gépben, a populista politikai beszéd általános egyenértékesében. A Vár ráadásul könnyen elsüthető a jobboldal kizárólagos szívügyeként, Budán van, ráadásul egy olyan kerületben, ahol soha a győzelem közelében sem volt baloldali jelölt semmilyen választott posztra.

 

Ezekkel nem kell törődni, mert mindenki a szíve mélyén tudni fogja: a Várnegyed nem lehet egyik vagy másik politikai oldal ügye. Rendbe kell tenni, ez nem lehet értékrend kérdése, ez saját magunk önbecsülésének kérdése.


Címkék: várnegyed orbán kormány sándor palota

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr482812093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.04.09. 17:15:24

Én nem bánom, h melyik kormány, de a várkert bazárral már tényleg csinálhatnának valamit, hisz 1-2 év és csak bontani lesz érdemes...

a-kis-herceg 2011.04.09. 17:42:04

"a budai Várnegyed felújítása miniszteri biztost kapott"

rossz ómen...

mellesleg a vár az országos állapotokhoz képest nincs rossz állapotban...

egy maréknyi dollár 2011.04.09. 17:57:24

Betonba önteni őket...Beh szép gondolat!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.09. 18:09:51

Kormánybiztos + Várnegyed = Kormányzati negyed:)
Mire V.Orbán (v. 0.Viktor?) kinövi a mostani dolgozószobáját is, addigra mondhatja majd:
- A Budai vár, hát ne várjon hiába, én megyek!

a-kis-herceg 2011.04.09. 18:12:31

a nép (2/3) akarta: S8+Q7+vár...

enyém a vár, tiétek a lekvár

Anti Anyag (törölt) 2011.04.09. 18:13:37

Végül el is lophatnák mint az előző kormány. Neked pedig mondjuk azt hazudják, hogy egy jobb oktatási rendszerre megy.

Azt még megértem, hogy könnyen lesz egy blog kormányfikával a címlapon. De azért ez már túlzás, hogy valakinek az a problémája, hogy átépítenek. OK, hogy nem vagyunk túl gazdagok, de a várnegyedet már régen restaurálni lehetett és kellett volna. Most végre kiemelt fontosságot tulajdonítanak neki és megcsinálják

karloszky 2011.04.09. 19:02:19

Nagyon helyes! Demolition Demszky lelépése után épp itt az ideje az építkezésnek. Úgy is fogalmazhatnék hogy a Godzilla-rajongó Demszky után Tarlós remélhetőleg a Sim City nagy kedvelője :))

megszűnt 2011.04.09. 19:22:30

"mennyivel hasznosabb lenne ezek forrásából legalább részben inkább a felnövő gyerkőcök fejében valami változtatást elérni egy jobb oktatási rendszerrel"

Ha nem lesz róla külön bejegyzés, akkor itt mondom: igen! Az oktatással nagy a baj. Ha én azt akarom, hogy a gyerekem többet, jobbat kapjon, az anyagi ráfordítás és magántanár.

Kíváncsian várom, milyen újdonságokkal áll elő a Fidesz szeptembertől az oktatást illetően. Bár ha minden jól megy, minket ez maximum 4 évig érint még és aztán Németországban tanulnak tovább a gyerekeim (nyár folyamán körülnézek ott, mennyire lakható).

Tegnap láttam a Duna Televízión az V. Cigány Kongresszust az erős Európáért. Erről szívesebben olvasnék bővebben, hogy mit dolgozott ki Járóka Lívia. Végighallgattam Orbán Viktor beszédét és tetszett. A cigányokra úgy kell tekinteni, mondta, mint potenciális munkaerőforrásra. Namost.

A véleményem az, ha ezt a kérdést Orbán megoldaná, akkor nem kéne szobor, megy mittudomén valami maradandó. Ez bőven elég lenne, mint valami komoly, értékes dolog, melyet a nevéhez köthet Európa.

ftxpmj 2011.04.09. 19:23:41

A Várat vissza kel l építeni olyanra, amilyen a szétlövése volt! A magukat modernistának gondoló magyar építészeket meg kell zavarni külföldre, pályázgassanak csak dubai-i megrendeléseire, de undormányos terveikkel tartsák távol magukat ettől a történelmi területtől, hányinger terveket sikerült "alkotniuk" a Honvéd főparancsnokság helyére is, ahelyett, hogy szimplán visszaépítenék az eredeti tervek alapján......

drDankó · http://sportization.blogspot.com/ 2011.04.09. 19:38:34

@ftxpmj: 100%-ig egyetértek. rekonstruálni kell a lehető legtöbb épületet a 44-es szétlövés előtti állapotba...

Dr Milton 2011.04.09. 20:11:27

Vissza kell álíltani a Huaszmann-féle tervek szerint az 1945 előtti állapotokat. És Én szívesen látnék ot sok kormányzati intézményt. Pl. a Sándor palota lehetne ministerelnökség, a köztársasági elnök meg repülhet az államformával együtt

sushó (törölt) 2011.04.09. 20:55:37

Szimbolikus beruházásnak elég lenne a debreceni stadion.
Ha a tervek szerinti költségen és méretben megépülne, minden lényegeset elmondana az utókornak Orbánról.
"Szimbolikusat" és "maradandót" alkotni - ez valami kisebbségi érzés, önigazolási kényszer?

Azt gondolom, hogy minden nagyot álmodás nélkül egyszerűen tényleg ráférne a várnegyedre a rekonstrukció. Mihelyt az ország ezt megengedheti magának. Hogy az mostanában van, azt nem hiszem.

Bár lehet, hogy Orbán az EU-tól várja rá a pénzt.
Hiszen annyi mindent meghálálhatna már nekünk Európa!

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.04.09. 21:55:59

Kormánynegyed Ópusztaszer :)
Ott eléggé középpontban lennének.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.04.09. 22:42:43

@nomad: Inka legyen Székes-fehér-vár-ott a kormányzati negyed (persze a "vár"-ban!:), közvetlen kilátással a Vidi pályára...

a-kis-herceg 2011.04.09. 22:45:39

@2. e-képviselő: lesz saját stadionja a Budai Várnak... a Lovag SC...

porfelhő 2011.04.09. 23:18:17

szeretnének valamilyen betonba vagy téglába öntött nyomot hagyni maguk után."
Ez nagyon jó és találó. A többségi kormány politikája.
Nem is akár milyen, magát bebetonozó.
azt mondják.
:))

álomszép 2011.04.09. 23:23:34

@porfelhő: :)
Te nem tudod, hogy kétharmad van.?!
A Várnegyed felújitása is belefér.
vagy. nem?
:)

juditka* 2011.04.09. 23:37:24

@a-kis-herceg:
Mi?van ma? Te is itt vagy!
Nagyon "tuti" vagy.
:)

juditka* 2011.04.10. 00:13:01

Biztos fontos lenne a Várnegyed felújitása.
De vannak nagyon súlyos, megoldandó "ügyek" ebben az országban. Az egészségügy reformja, a munkahelyteremtés, a cigányok helyzetének megoldása - amely kormányokon átivelő, megoldatlan probléma-. Hogy mást ne emlitsek.
De ha van rá lehetőség, elég pénz, hát legyen, felújitott Várnegyed.
:)

lüke 2011.04.10. 07:51:09

A vár- a negyed- mint a burzsujok fellegvára sokáig az enyészeté volt,késön renoválták
45 elött társadalmi rangot jelentett a várban lakni, ami rendezett és drága volt
ma müemlékvédelem alatt áll, ezért drága!
A környezö országok: Prága és Bécs az elnöki hivatalt és minisztériumokat üzemeltet benne
de.wikipedia.org/wiki/Hrad%C4%8Dany_(Prag)
( pl Bécs Uri utca BM
www.wien.gv.at/sozialinfo/content/de/10/InstitutionDetail.do?it_1=2097687&senseid=897 )
Nálunk a várat kulturális központtá alakították- múzeumok, OSzK-
míg a várnegyed sok MTA intézetet vett be.A peremén meg pl az OT anno lakásokat épített.
Sok pénz kell hozzá!

porfelhő 2011.04.10. 12:13:50

A Sümegi vár 822 millió forintos felújítása az eredeti márciusi határidő helyett június közepére fejeződik be, a munkálatokhoz az önkormányzat 682 millió forint támogatást nyert az Európai Uniótól - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

"Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere elmondta, hogy a 2009 szeptemberében elkezdett egyedülálló várfejlesztés során megújulnak a tornyok, a várkápolna, a teljes tetőszerkezet, megerősítették a bástyákat. A munkálatok a különösen hideg tél miatt csúsztak, a kivitelezőknek a várfalakon több mint 100 méter magasan kell dolgozniuk.

A vár díszkivilágítása a beruházás részeként több mint 60 millió forintból már elkészült, ezzel a műemlék a budai váréhoz hasonló, tíz kilométerről is látható megvilágítást kapott. "

Ez legalább már elkészül.
:)

lüke 2011.04.11. 18:20:10

@2. e-képviselő:
nana, jobb lenne ,ha a lovaspoló lenne a kedvenc sportja

porfelhő 2011.04.11. 23:45:10

"Milyen szellemben fognak hozzá a munkához".
Az új magyar szellem jegyében és "eséllyel", sikerrel fogják végig csinálni.
gondolom.
:)

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása