A nemzeti légitársaságunk kellemes előszezoni akciója, és az a nem mellékes körülmény, hogy pilótái és légi kísérői lemondtak a péntekre tervezett általános sztrájkról, négy napra Athénba repített minket feleségemmel. Helyszíni tudósítást küldök az országból, amelynek a nevét is csak az árfolyam komoly kockáztatása árán lehetett nagyobb nyilvánosság előtt mostanában kiejteni. Több kép (saját készítésűek) és kevesebb szöveg a demokrácia és a gyros hazájából.

Nyughatatlan aggyal persze már a repülőtértől kezdve a válság jeleit kerestem. Nem volt egyszerű dolgom. Olyan ez talán, mint amikor a fizetési gondokkal küszködő ismerősünk szép, hitelre vett házában járunk: hacsak nem felejti az asztalon a fizetési felszólításokat, nem fogunk semmit látni a bajokból csak a szép csempét és a tágas nappalit. Athént ugyanis nagyon összekapták a 2004-es olimpiára. Nem jártam itt azelőtt soha, így nincs összehasonlítási alapom, de a láthatóan frissen rendbe tett közösségi terek, vagy akár az új, szintén akkor elkészült Akropolisz Múzeum jól mutatják, hogy komoly volt a nekiveselkedés.

Innen nézve egy olimpia tényleg jót tesz, főleg, ha utána sem dől össze tőle az ország. Úton útfélen az ember abba ütközik, hogy az itteniek nagyon fel vannak készülve a külföldiek fogadására. Az elsőre ijesztő görög feliratok mellett mindenhol ott az angol, a legmeglepőbb helyeken (egyszerű piaci árus) is teljesen jól beszélnek angolul, abszolút turista-friendly az egész város, bármerre is megy az ember. Az alábbi, elképesztően finom, frissen fogott sült halat például a következő szavak kíséretében tette elém a pincér: here is your crocodile.

Nagyon szerethető, hogy a gazdasági válságot nem a turisták pofátlan lenyúlásával akarják orvosolni. Az akropoliszi belépővel még további hat fizetős helyszínre lehet ingyen bemenni, de az abszolút kötelező Új Akropolisz Múzeum külön 5 eurós belépője is az igen bocsánatos kategóriába esik (ha már az ember itt van, nyilván 10-ért sem hagyná ki).

A tömegközlekedés is teljesen rendben van. 4 euróért lehet olyan jegyet venni, amellyel 24 órán át bármire felülhetek. Van három metróvonal, de az egyik egészen a reptérig kimegy, ami pedig nagyon messze van a belvárostól, 40 perc az út.

A város hatalmas minden irányban. Föntről, az Akropoliszról nézve olyan, mintha valamilyen homogén szőnyeg, a világos, távolról nagyon egyformának látszó házak masszája borítaná a hullámzó tájat egészen a látóhatárig.

Feszültségnek, problémáknak alig láttam nyomát. Kicsit erősebb az utcai biztonsági jelenlét, mint nálunk, Budapesten, a metróban például golyóálló mellényben grasszálnak a biztonsági őrök, a múzeumba belépéskor is átvizsgáltak, de a dolog nem zavaró. A parlament előtt valakik valamiért tüntettek, de ez sem tűnt vad dolognak, inkább valami pikniknek, és a várakozó rohamrendőrök is nagyon békésen röhögcséltek csak egymással.

Egymást érik a templomok, az utcán gyakran jönnek szembe papok - akár laza napszemüvegben is.

A mediterrán népek kedves szokása szerint szeretik az itteniek a kellemes klímában ellepni a közterületeket, mindenhol rengeteg az ember, a sétálóutcákon folyamatos a hömpölygés.

Itt csíptem el ezt a karakteres verklis bácsit is.

A nyomor egyébként jelen van, de sokszor az volt az érzésem, hogy a leginkább szánalmat keltő utcai koldusok nem helyi emberek, hanem a környező országokból szervezetten átdobott import erők, mert nagyon emlékeztettek azokra a sorstársaikra, akiket Budapesten is lehet látni.

Kicsit kikacsintva kedves, dugába dőlt népi kezdeményezésünkre, a B125-re, azt mondhatom, hogy a mediterrán miliőnek megfelelően ez a város is a motorozás paradicsoma. Autóval láthatóan idegesítő az élet, a motor viszont teljesen általános közlekedési eszköznek számít. A szabályozás láthatóan a liberális vége a lehetőségeknek, mert csomóan bukót sem hordanak, ami persze jó nagy marhaság.

Végül, ha már közlekedés, az ínyenceknek legyen itt egy jármű, amelyre az egyik mellékutcában akadtam. Volt neki rendszáma is, láthatóan napi használatban állt.