A görögök köszönik, jól vannak

2011.03.26. 15:18 kumin

A nemzeti légitársaságunk kellemes előszezoni akciója, és az a nem mellékes körülmény, hogy pilótái és légi kísérői lemondtak a péntekre tervezett általános sztrájkról, négy napra Athénba repített minket feleségemmel. Helyszíni tudósítást küldök az országból, amelynek a nevét is csak az árfolyam komoly kockáztatása árán lehetett nagyobb nyilvánosság előtt mostanában kiejteni. Több kép (saját készítésűek) és kevesebb szöveg a demokrácia és a gyros hazájából.

 

Nyughatatlan aggyal persze már a repülőtértől kezdve a válság jeleit kerestem. Nem volt egyszerű dolgom. Olyan ez talán, mint amikor a fizetési gondokkal küszködő ismerősünk szép, hitelre vett házában járunk: hacsak nem felejti az asztalon a fizetési felszólításokat, nem fogunk semmit látni a bajokból csak a szép csempét és a tágas nappalit. Athént ugyanis nagyon összekapták a 2004-es olimpiára. Nem jártam itt azelőtt soha, így nincs összehasonlítási alapom, de a láthatóan frissen rendbe tett közösségi terek, vagy akár az új, szintén akkor elkészült Akropolisz Múzeum jól mutatják, hogy komoly volt a nekiveselkedés.

Innen nézve egy olimpia tényleg jót tesz, főleg, ha utána sem dől össze tőle az ország. Úton útfélen az ember abba ütközik, hogy az itteniek nagyon fel vannak készülve a külföldiek fogadására. Az elsőre ijesztő görög feliratok mellett mindenhol ott az angol, a legmeglepőbb helyeken (egyszerű piaci árus) is teljesen jól beszélnek angolul, abszolút turista-friendly az egész város, bármerre is megy az ember. Az alábbi, elképesztően finom, frissen fogott sült halat például a következő szavak kíséretében tette elém a pincér: here is your crocodile.

 

Nagyon szerethető, hogy a gazdasági válságot nem a turisták pofátlan lenyúlásával akarják orvosolni. Az akropoliszi belépővel még további hat fizetős helyszínre lehet ingyen bemenni, de az abszolút kötelező Új Akropolisz Múzeum külön 5 eurós belépője is az igen bocsánatos kategóriába esik (ha már az ember itt van, nyilván 10-ért sem hagyná ki).

A tömegközlekedés is teljesen rendben van. 4 euróért lehet olyan jegyet venni, amellyel 24 órán át bármire felülhetek. Van három metróvonal, de az egyik egészen a reptérig kimegy, ami pedig nagyon messze van a belvárostól, 40 perc az út.

 

A város hatalmas minden irányban. Föntről, az Akropoliszról nézve olyan, mintha valamilyen homogén szőnyeg, a világos, távolról nagyon egyformának látszó házak masszája borítaná a hullámzó tájat egészen a látóhatárig.

Feszültségnek, problémáknak alig láttam nyomát. Kicsit erősebb az utcai biztonsági jelenlét, mint nálunk, Budapesten, a metróban például golyóálló mellényben grasszálnak a biztonsági őrök, a múzeumba belépéskor is átvizsgáltak, de a dolog nem zavaró. A parlament előtt valakik valamiért tüntettek, de ez sem tűnt vad dolognak, inkább valami pikniknek, és a várakozó rohamrendőrök is nagyon békésen röhögcséltek csak egymással.

Egymást érik a templomok, az utcán gyakran jönnek szembe papok - akár laza napszemüvegben is.

A mediterrán népek kedves szokása szerint szeretik az itteniek a kellemes klímában ellepni a közterületeket, mindenhol rengeteg az ember, a sétálóutcákon folyamatos a hömpölygés.

Itt csíptem el ezt a karakteres verklis bácsit is.

A nyomor egyébként jelen van, de sokszor az volt az érzésem, hogy a leginkább szánalmat keltő utcai koldusok nem helyi emberek, hanem a környező országokból szervezetten átdobott import erők, mert nagyon emlékeztettek azokra a sorstársaikra, akiket Budapesten is lehet látni.

Kicsit kikacsintva kedves, dugába dőlt népi kezdeményezésünkre, a B125-re, azt mondhatom, hogy a mediterrán miliőnek megfelelően ez a város is a motorozás paradicsoma. Autóval láthatóan idegesítő az élet, a motor viszont teljesen általános közlekedési eszköznek számít. A szabályozás láthatóan a liberális vége a lehetőségeknek, mert csomóan bukót sem hordanak, ami persze jó nagy marhaság.

 

Végül, ha már közlekedés, az ínyenceknek legyen itt egy jármű, amelyre az egyik mellékutcában akadtam. Volt neki rendszáma is, láthatóan napi használatban állt.

 

Címkék: görögország válság athén akropolisz

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr872773323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megszűnt 2011.03.26. 19:35:11

Görögország. 2005-ben a családdal voltunk. Autóval, 21 órás út oda, 18 óra vissza. De ott akartam látni a tengert. Nem tágítottam persze sehová, csak néztem reggel a szálloda ablakából a felkelő nap fényét.

Angolul beszélnek. Nagy gond volt ez nekem, mert a férjem németül próbált, és elvárható lett volna, négy csillagos szállodában, de egyáltalán nem akartak, csak angolul. Ott határoztam el, hogy megtanulom a nyelvet és a németnek búcsút mondok, mert használhatatlan!

"a motor viszont teljesen általános közlekedési eszköznek számít"

Gondolom.:) Én nem láttam egyet sem, de lehet, hogy 2005 óta megszaporodtak.

Érezzétek jól magatokat! Egy gyönyörű és szabad világ. Internetet kikapcsolni és élvezni kell azt a 4 napot! Ez a tanácsom. Még ott is elemezni.., úgy elrepül, huss.., kikapcsolni a világot. Enni, inni, pihenni és befogadni minél többet abból a csodából, ami nekem csak a tenger volt.:)

sushó (törölt) 2011.03.26. 20:52:32

Kívánom, hogy érezzék jól magukat. A gyros sem rossz, de inkább demokráciából töltekezzenek, mert itthon abból kevesebb akad. Hozhatna egy alkotmányt!
Sok szép élményt!

minőségi_troll 2011.03.27. 09:59:28

@sushó:

a szokványos görög tüntetés az olyan, mint itthon 2006 szeptembere volt

úgy emlékszem akkor itthon épp csőcselékezték meg hugyosforradalmározták a tüntetőket

tuggyuk, itthon

tüntetőből,
művészből,
parlamenti többségből,
alkotmányból,
demokréciából
stb.

csak az a jó és igazi, ami szoclibsi

A'rpi 2011.03.27. 10:05:09

angolul ott mindenki (kiveve az oregek) beszel, mert azt tanuljak alapbol az iskolaban.

@knausz: 2005-ben voltunk mi is, kocsival bejartuk az egesz orszagot (amugy bp-theassaloniki tavolsag kb 1100km, 10 ora alatt kenyelmesen megjarhato, persze athen meg1x ennyi onnan ha egybol oda mentek). motorosokbol, legalabbis athenban akkor is rengeteg volt, minden kocsira jutott 5 motoros, ott szlalomoztak a dugoban allo autok kozott.

kaqkkfioka 2011.03.27. 10:21:16

@minőségi_troll:
Feltűnt neked, hogy most a görög állapotokról van szó?

zsitva 2011.03.27. 10:29:42

Görögöknél (is) van bértüntető.
(eredetileg ha jól tudom belga ötlet)
Soxor egyetemista vagy munkanélküli.
Mivel az eredeti tüntetési célra nem mindíg jönne el annyi ember mint amennyit a szervező vár, ezért munkaerőkölcsönző hálózatoktól bérel bértüntetőt.
A bértüntető azért jó, mert igen hangos, de nem tör zúz.
Ezt tudják a rendőrök is.
A különböző elfajuló tüntetésken a rendőr általában nem bántja (ha teheti) a bértüntetőt ha az megmondja neki (ha módja van megmondani), hogy ő bértüntető.
Athéni ismerős tavaly sajnálkozott, hogy kinőtt a bértüntető korból mert elvégezte az egyetemet és mint kezdő állami alkalmazott mégse járhat havonta kétszer bértüntetni......:-)))

minőségi_troll 2011.03.27. 10:31:19

@kaqkkfioka:
Feltűnt neked, hogy elsősorban egy kommentre reagáltam?

gorogutazo 2011.03.27. 10:58:36

Már elnézést, de ez annyira tipikus: Odamegy a turista a turisták által látogatott környékre, nem beszél a helyiekkel, csak max. a szállodaportással meg az eladókkal (akik ugye pont azon szerencsések, akiknek legalább van munkájuk) annyit, hogy melyik a szobám, meg egy gyrost kérek, stb. Persze, hogy nem látod a válság jeleit.

Ha kicsit is odébbmész, és nem csak azt kérdezed a helyiektől, hogy mennyi a belépő ára, hanem az életükről is érdeklődsz, mindjárt más a helyzet. Nem is kell messze menni: csak sétálj el a turisták által látogatott Monastiraki megállótól az Omonia megállóig, majd onnan a Metaxourgeio megállóig, összesen kb. 15-20 perc. Lehetőleg nappal, akkor is látni fogod a pusztulás jeleit. Az utcákon török, arab, afrikai, nem túl bizalomgerjesztő fiatalok ácsorognak, mert rendes munkájuk nincs. A helyi görögök szerint még 3 évvel ezelőtt is igen biztonságos, jó környék volt, mára már este az utcára sem szabad kimenni, mert szinte biztos, hogy kirabolnak, ráadásul a drogterjesztésnek is itt lett a központja.

Másik: Gyakorlatilag a fél görög lakosság Athénban van, máshol ugyanis a turizmust leszámítva szinte semmilyen munkalehetőség nincs. A válság ezt csak még inkább felgyorsította.

Medgar 2011.03.27. 11:12:57

OFF @minőségi_troll: Feltűnt neked, hogy ezekért a kommentjeidért nem fizet a központ?

Viszont becsülöm benned, hogy a nevedben is vállalod a szakmád.
ON

Görögország csodálatos, idén is megyünk, válság ide vagy oda.

kaqkkfioka 2011.03.27. 11:16:33

@Medx:
" Görögország csodálatos, idén is megyünk, válság ide vagy oda. "
Hát. Irigyellek. Jó utat!

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.03.27. 11:17:07

@minőségi_troll: Gondolom te is ott hugyoztál a Kossuth téren. Faszé kell egy ilyen posztba belehánynod?

sushó (törölt) 2011.03.27. 11:17:27

@minőségi_troll:
Nekem az a fontos, hogy
-a tüntető tüntethessen,
-a művész alkothasson(akkor is, ha mondjuk alternatív vagy nonfiguratív),
-a parlamenti többség demokratikusan működjön, akkor is, ha 2/3-os,
-az alkotmány nyújtson védelmet minden antidemokratikus törekvéssel szemben,tartalmazza az állampolgárok szabadságjogait stb,
-a demokrácia pedig se népi, se szoclibsi ne legyen,csak megszorító jelző nélkül, a szó legtágabb értelmében D E M O K R Á C I A.

Gondolom, hogy ez önnek a gyűlölendő szoclibség.

Az pedig tagadhatatlan, hogy a permanens tüntetők 2006-ban csúnyán "lelakták" Kossuth teret.

Zorgo 2011.03.27. 11:48:26

Érdekes ahogyan a görögök megélnek a feelingből.Nyakig ülnek az adósságban,iparuk jelentéktelen, kereskedelem szintén.A turizmus kivételével nem nagyon van eladható portékájuk, mégis simán keresnek 1500-2000 eurót.Nálunk pedig a 120 nettó az "átlag fizu",vagy tíz éve, és ettől kell elájulni.Lassan mi leszünk európa szegényei ,amilyen szépen haladnak a dolgok.

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2011.03.27. 11:52:28

Hát igen, nem rossz hely. Azért kíváncsi lennék, mire jutnának, ha kimerülnek a pénzforrások - ugyanis a tengerparton kívül nem tudok semmi olyanról, ami húzhatná a gazdaságukat.

sushó (törölt) 2011.03.27. 13:31:32

Kumin Úr!

Ha még belefér a kirándulásába: Nézzen utána, hogy a görögök kinek állítottak szobrot: Peiszisztratosznak vagy Periklésznek!

sushó (törölt) 2011.03.27. 13:37:35

Az ismerősnek látszó "import" koldusnak adjon egy kis aprót, hátha magyar!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.03.27. 14:26:29

"4 euróért lehet olyan jegyet venni, amellyel 24 órán át bármire felülhetek. "

Na igen, nálunk ez egy picit drágább:
"24 órás jegy: 1.550 HUF"

kumin 2011.03.27. 14:37:12

@gorogutazo: történetesen pont ott lakunk, mármint a Monastiraki megálló és az Omonia megálló között félúton, a piac mellett. Még nem raboltak ki minket, pedig este járunk haza. Van itt a környéken lepukkantság érzés, az biztos, de ennek a nagy része a standard mediterrán piac körülötti lepukkantság elképesztő szagokkal, meg a sok árus az utcán, de őszintén szólva azt nem éreztem egy pillanatig sem, hogy ne lennénk biztonságban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.03.27. 14:38:11

"pilótái és légi kísérői lemondtak a péntekre tervezett általános sztrájkról"
Kedves Feri!
Elárulnád nekem, hogy ez a sztrájk - szerinted - miért (milyen szempontból) lett volna "ÁLTALÁNOS"???

sztd 2011.03.30. 10:25:00

@knausz: Én úgy hallottam, hogy a görögök hagyományosan szívből utálják a németeket (még a pénzükkel együtt is), és ez az oka, hogy nem szólalnak meg azon a nyelven.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.03.30. 13:46:52

@kumin: - KÁR, hogy nem tudhattam meg, milyen "szakmai" okból nevezhető "általános"-nak az a bizonyos sztrájk...

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása