Megint bánatról, de ez most nagyon komoly. Volt szerencsém Japánban járni bő egy évvel ezelőtt. Távolról is már nagyon kedveltem ezt az országot, a tárgyi kultúrájukat, a szenzációs konyhájukat, de a közvetlen benyomások minden elképzelésemen túltettek. Hivatalos úton voltunk ott, és talán egyedül az volt zavaró, hogy japán vendéglátóink sokszor iszonyatosan körülményesnek tűntek, és láthatóan teljesen kikészítette őket bármiféle eltérés az eredeti tervektől. Most viszont minden ezzel kapcsolatos finnyáskodásomat visszavonom. De nagyon. Ez a körülményeskedés és túlaggódás tegnap óta nekem új értelmet nyert: szerintem megőrzött emberéletek tíz vagy akár százezreit is jelentheti számukra. Ezért már bőven megéri, ha nyugodt időben a külföldiek kicsit viccesnek tartják a viselkedésüket.

(forrás: index.hu)

Nem tudom, hogy ez megfelel-e a végső összesítésnek, de 2004-ben a dél-kelet ázsiai cunami áldozatainak száma meghaladta a 120 ezret. Sajnos egész biztosan nem a végső érték, de bejegyzésem írásának pillanatában Japánban 1300 áldozatról tudnak. Biztos rengeteg ok miatt nem érdemes a két esetet simán összehasonlítani, valószínűsítem, hogy a 2004-es szökőár talán összességében sűrűbben lakott területre sújtott le, bár a mostani katasztrófában sem éppen ritkán lakott területet ért.

Ami egészen biztos, hogy ez az ország iszonyatos fegyelemmel az összes polgára fejébe verte, hogy szeretett szülőföldje kissé hálátlan, és időről-időre rettenetesen megrázza magát. Felteszem, hogy a japánok komolyan vették a mindenféle riasztási gyakorlatokat, nem trükköztek az építési szabályzatok betartásával, és amúgy összességében képesek voltak minden jelenlegi tudásunk szerint elképzelhető módon felkészülni a legrosszabbra. Olcsó a párhuzam, de mégis érdemes lehet ezt összevetni a magyar gyakorlattal, az elbliccelt, de aláírt tűzvédelmi képzéssel, az építési szabályok laza értelmezésével.

A japánok az utóbbi években nincsenek igazán jó formában. A gazdaság stagnál, a politika instabil. A külvilág is furcsa jeleket tapasztal, gondoljunk akár a részegen nyilatkozó pénzügyminiszterre, akár a Toyoták tömeges visszahívására. Nyilván ez a felfoghatatlan értékű károkozás most különösen rosszkor jött. Mégis azt gondolom, hogy ez a tudat a japánokat nem fogja megbénítani. Sőt! Országuk eddig is bebizonyította, hogy a legnagyobb mélységből tud a legnagyobb lendülettel talpra állni, elég csak a második világháború utáni történetre gondolni. Szívből remélem és kívánom most nekik, hogy ebből az elképesztő méretű tragédiából úgy másszanak ki, hogy ezzel egy új japán aranykor vegye kezdetét. Szerintem simán bennük van. Még az én életemben lesznek ők még újra a topon.

PS.: innen is örülök, hogy két kiváló japánban élő barátom Kovács Emese és Palanovics Norbert is jól vannak, mindkettőjüket láttam valamelyik híradóban internetes videóinterjút adtak. Idézet Emese egy 2009 elején adott interjújából:

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?

A földrengésektől. Attól nagyon tartunk, de nem csak én, mindenki. Tokióban szinte folyamatosan reng a föld. Lassan már észre sem vesszük. Ha az ember az utcán van és sétál, nem lehet érezni. De rettenetes érzés, amikor álmomból arra ébredek, hogy remeg az ágy és nyikorognak az ajtók. Sokszor meg sem tudom ítélni, hogy tényleg mozog-e a föld vagy a félelemtől remeg a lábam. Ilyenkor fix pont a lámpa a plafonon, ha az mozog, akkor biztos helyre kell húzódni.

Abban reménykedem, hogy nem jön a nagy földrengés, amit itt jósolnak már évek óta. Valójában a japánok is azt mondják, hogy ha folyamatosan mozog a föld az biztonságosabb, mint ha meg sem mozdul, mert akkor tényleg elképzelhető, hogy egyszer csak "robban".