Hajrá, Japán!

2011.03.12. 14:46 kumin

Megint bánatról, de ez most nagyon komoly. Volt szerencsém Japánban járni bő egy évvel ezelőtt. Távolról is már nagyon kedveltem ezt az országot, a tárgyi kultúrájukat, a szenzációs konyhájukat, de a közvetlen benyomások minden elképzelésemen túltettek. Hivatalos úton voltunk ott, és talán egyedül az volt zavaró, hogy japán vendéglátóink sokszor iszonyatosan körülményesnek tűntek, és láthatóan teljesen kikészítette őket bármiféle eltérés az eredeti tervektől. Most viszont minden ezzel kapcsolatos finnyáskodásomat visszavonom. De nagyon. Ez a körülményeskedés és túlaggódás tegnap óta nekem új értelmet nyert: szerintem megőrzött emberéletek tíz vagy akár százezreit is jelentheti számukra. Ezért már bőven megéri, ha nyugodt időben a külföldiek kicsit viccesnek tartják a viselkedésüket.

(forrás: index.hu)

 

Nem tudom, hogy ez megfelel-e a végső összesítésnek, de 2004-ben a dél-kelet ázsiai cunami áldozatainak száma meghaladta a 120 ezret. Sajnos egész biztosan nem a végső érték, de bejegyzésem írásának pillanatában Japánban 1300 áldozatról tudnak. Biztos rengeteg ok miatt nem érdemes a két esetet simán összehasonlítani, valószínűsítem, hogy a 2004-es szökőár talán összességében sűrűbben lakott területre sújtott le, bár a mostani katasztrófában sem éppen ritkán lakott területet ért.


Ami egészen biztos, hogy ez az ország iszonyatos fegyelemmel az összes polgára fejébe verte, hogy szeretett szülőföldje kissé hálátlan, és időről-időre rettenetesen megrázza magát. Felteszem, hogy a japánok komolyan vették a mindenféle riasztási gyakorlatokat, nem trükköztek az építési szabályzatok betartásával, és amúgy összességében képesek voltak minden jelenlegi tudásunk szerint elképzelhető módon felkészülni a legrosszabbra. Olcsó a párhuzam, de mégis érdemes lehet ezt összevetni a magyar gyakorlattal, az elbliccelt, de aláírt tűzvédelmi képzéssel, az építési szabályok laza értelmezésével.


A japánok az utóbbi években nincsenek igazán jó formában. A gazdaság stagnál, a politika instabil. A külvilág is furcsa jeleket tapasztal, gondoljunk akár a részegen nyilatkozó pénzügyminiszterre, akár a Toyoták tömeges visszahívására. Nyilván ez a felfoghatatlan értékű károkozás most különösen rosszkor jött. Mégis azt gondolom, hogy ez a tudat a japánokat nem fogja megbénítani. Sőt! Országuk eddig is bebizonyította, hogy a legnagyobb mélységből tud a legnagyobb lendülettel talpra állni, elég csak a második világháború utáni történetre gondolni. Szívből remélem és kívánom most nekik, hogy ebből az elképesztő méretű tragédiából úgy másszanak ki, hogy ezzel egy új japán aranykor vegye kezdetét. Szerintem simán bennük van. Még az én életemben lesznek ők még újra a topon.


PS.: innen is örülök, hogy két kiváló japánban élő barátom Kovács Emese és Palanovics Norbert is jól vannak, mindkettőjüket láttam valamelyik híradóban internetes videóinterjút adtak. Idézet Emese egy 2009 elején adott interjújából:

Mitől tartasz, és mi az, amiben reménykedsz?


A földrengésektől. Attól nagyon tartunk, de nem csak én, mindenki. Tokióban szinte folyamatosan reng a föld. Lassan már észre sem vesszük. Ha az ember az utcán van és sétál, nem lehet érezni. De rettenetes érzés, amikor álmomból arra ébredek, hogy remeg az ágy és nyikorognak az ajtók. Sokszor meg sem tudom ítélni, hogy tényleg mozog-e a föld vagy a félelemtől remeg a lábam. Ilyenkor fix pont a lámpa a plafonon, ha az mozog, akkor biztos helyre kell húzódni.

Abban reménykedem, hogy nem jön a nagy földrengés, amit itt jósolnak már évek óta. Valójában a japánok is azt mondják, hogy ha folyamatosan mozog a föld az biztonságosabb, mint ha meg sem mozdul, mert akkor tényleg elképzelhető, hogy egyszer csak "robban".
 

 

Címkék: japán földrengés cunami

86 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr252733430

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hajrá, Japán! 2011.03.13. 08:38:01

Japán eddig is bebizonyította, hogy a legnagyobb mélységből a legnagyobb lendülettel tud talpra állni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

english grandma in use 2011.03.12. 18:01:08

legalabb megtudtam, hogy Emese jol van, ket napja nem erem el a skypeon :)

G. Wolf 2011.03.12. 18:01:46

Hát igen!

Van némi mentalitásbeli előnyük... Csak nézzük meg az alábbi képet:

galeria.index.hu/kulfold/2011/03/11/hatalmas_foldrenges_japanban/?current_image_num=22&image_size=l

és a kép címe: Folyik tovább a _MUNKA_ a rengés után

Vajon itthon (értem ezt egész Európára!) hány munkahelyen folyna egy ilyen rengés után a munka?

-MCsaba- · http://barsonyszek.blog.hu/ 2011.03.12. 18:24:52

Japán egy más világ... minden tekinteben! Sokat tanulhatnánk tőlük..

marguerite.c 2011.03.12. 18:51:19

szerintem legfőképp azért sincs értelme az összehasonlításnak, mert egy gazdag és egy szegény ország között történik. egy szegény országban értelemszerűen sokkal de sokkal nagyobb károkkal, és több emberáldozattal jár egy ilyen katasztrófa. anélkül, hogy a mentalitásbeli különbségeket lekicsinyelnénk, a biztonság mindig jóval drágább.

jazzcool 2011.03.12. 19:11:10

"A japánok az utóbbi években nincsenek igazán jó formában."

az adatok szerint valóban így van, mégsem érthető, hogy egy olyan országban, ahol lényegében nincs munkanélküliség, ráadásul többet és intenzívebben dolgoznak, mint Európában, nem beszélve Magyarországról, miért stagnál a GDP?

Lesből Támadó Szárítókötél 2011.03.12. 19:14:57

@marguerite.c:

Ez nem pénz kérdése, ez színtisztán mentalitás. Egyszerűbb nem foglalkozni egy potenciális veszélyhelyzettel mindaddig, míg az ténylegesen be nem következik és konkrét kárt nem okoz, minthogy megpróbáljuk felmérni a várható hatásokat és azok alapján csökkenteni valamelyest a várható károkat. A japcsik megcsinálták ez utóbbit, meg lehet nézni az áldozatok számát. Nálunk hány árvíz kell még ahhoz, hogy azokat a szájbavert gátakat megerősítsék, az emberek pedig egyszer s mindenkorra elfelejtsék az ártérre való építkezést? De persze stadionépítésre megint van 10 milliárd...

velorex-vezető 2011.03.12. 19:19:36

@jazzcool: Valószínűleg a kínai bóvli térhódítása az egyik ok. A minőség többe kerül, viszont az emberek világszerte egyre szegényebbek (oda a nyugat-európai jóléti modell is, 5 000 000 német munkanélküli stb) és vásárlásaiknál elsősorban az árat nézik.
Hajrá Japán!!!

velorex-vezető 2011.03.12. 19:22:44

@Lesből Támadó Szárítókötél: Nem is a minél magasabb gátak építése a megoldás, hanem helyet kell hagyni az árvizek idején felgyülemlő plusz vízmennyiségnek. Milyen jól jöhetne az aszály idején. Ahogy írod is, nem kellene az ártérre építkezni.

O_L_I 2011.03.12. 19:32:34

Bennem is pont ezek a gondolatok fogalmazódtak meg mint a poszt íróban.
Tudom h borzasztóan hangzik de valahogy a tavalyi délkelet ázsiai cumani bennem semmilyen érzelemnet nem ébresztett. Most viszont mikor a Japánokról volt szó őszintén összeszorult a szívem.

nyünyüge 2011.03.12. 19:48:55

Csak azt tudnám, hogy jön ide - egy ekkora katasztrófa mellé - a részegen nyilatkozó pénzügyminiszter vagy akár az autóvisszahívás?

jazzcool 2011.03.12. 19:54:21

@velorex-vezető: ez a kínai bóvli csak a szegény országokban "versenyképes". Kínában járva nem is láttam is ilyen bóvlikat. (nyilván vannak, de turistaként nem lehet ilyesmikkel találkozni). És az sem helytálló, hogy világszerte szegényebbek az emberek. Magyarországra sajnos igaz. A német gazdaság pedig nemrég nagyon beindult, és egyre kevesebb ott a munkanélküli. index.hu/gazdasag/blog/2011/03/01/csokkent_a_nemet_munkanelkuliseg/

foodlfg 2011.03.12. 20:03:32

"ebből az elképesztő méretű tragédiából úgy másszanak ki"
Hová dramatizálsz még? Ennél a résznél kezdtem el öklendezni.

A tragédiád számokban:
(1 300 / 127 360 000) * 100 = 0.00102072864%

Bírom, hogy Magyarországon divat nagy szavakat használni Japánnal kapcsolatban. A modoros blogon nem dolgozták még fel ezt a témát ? Megérné...

@O_L_I: Kettős mérce, de te legalább bevallod.

velorex-vezető 2011.03.12. 20:04:57

@O_L_I: Nem csoda, hiszen állítólag rokonaink. Legalábbis ők számon tartják a rokonságot.

egy maréknyi dollár 2011.03.12. 20:05:11

Kb. egy hónapja láttam a NatGeo-n egy dokumentumfilmet a Tűzgyűrűről.Nem tudom, mikor készült,de elhangzott benne, hogy Japánt az elkövetkező 30 éven belül rettenetes erejű földrengés rázza meg.Sajnos, ez bejött.Nagyon sajnálom.
Persze Japán talpra fog állni, mint a vesztes háborúk,a két atomtámadás után.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.12. 20:11:22

Ez fura, én sosem hallottam, hogy folyamatos földrengés lenne Tokióban, de simán elhiszem.

Amúgy meg igen, miért gondolja mindenki, hogy a szabályokat leszarva, lazsálva, lehet fejlődni?
Itthon is ez a legnagybb baj.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.03.12. 20:12:24

@jazzcool:

Ha nincs kereslet, akkor hiába van kínálat. Hiába gyártanak nagyon jó autókat, ha nincs aki megvegye. A gazdasági válság nekik is odacsapott rendesen.

jazzcool 2011.03.12. 20:19:24

@dark future: nem erről van szó, a Japán gazdaság 10 (tíz!) éve stagnál, illetve nemrég jöttek adatok, hogy talán kezdődik egy kis fellendülés.

jazzcool 2011.03.12. 20:22:16

@jazzcool: pontosítok a www.portfolio.hu alapján:

A japán gazdaság már gyakorlatilag két évtizede küzd a nagyon alacsony növekedéssel, illetve stagnálással, amelyet gyakran a fogyasztói árak tendenciaszerű csökkenése, defláció is kísért a jegybank komoly likviditásélénkítő intézkedései ellenére (évek óta nulla százalékos az alapkamat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.12. 20:28:26

@jazzcool: Sosem értettem, miért a növekedés növekedésének a mértéke a mérvadó...
...megélnek, nem is rosszul. Ha ők az egyik legobbak, onnan már nem nagyon van feljebb... Egy konstans, lassú növekedés persze, hogy van, de asszem Japán az egyik legmeghatározóbb ország - nem a mérete, hanem a tudása révén.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.03.12. 20:29:30

@jazzcool:

Hm. Ezt nem tudtam.

Kinőtték a szigetet?
Vagy már nincs nekik hová fejlődniük?

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.03.12. 20:31:20

@ColT:

Ráadásul a globális növekedésnek is van egy határa. Olyan ez, mint a 100m-es síkfutás. (Kitalálhatnak bármit, akkor sem fogják lefutni 8 sec alatt.)

jazzcool 2011.03.12. 20:40:30

@dark future: talán azért, mert a japánok viszonylag szerény körülmények között élnek, kevesebbet fogyasztanak, mint amennyire lehetőségük lenne. ezért nagyon függnek az exporttól. és pld Európai Unióba csak "büntetővámok" mellett lehet japán terméket bevinni, és ez igaz az USA-ra is. azaz nagyon olcsón kell exportálniuk ahhoz, hogy a vámok mellett versenyképesek maradjanak termékeik.

soproni1 2011.03.12. 20:41:31

@ColT:

Olyan szinten pörög a japán gazdaság, hogy ott egy tinédzsernek jobb telefonja, laptopja, ruhája van, mint Európában egy ügyvezetőnek. Évente cserélik. Igaz, hogy a többségnek nem téglában meg telekben van a vagyona, hanem a fejében.

soproni1 2011.03.12. 20:43:35

@jazzcool:

ez ma már nem igaz.Ott is csökken a megtakarítási hajlandóság. Sőt a nyugdíjasokat felszólították, hogy költekezzenek jobban ( ők voltak a megtakarító generáció). A fiatalok meg költekeznek, mint állat.

csizkek 2011.03.12. 20:46:27

@velorex-vezető: "oda a nyugat-európai jóléti modell is, 5 000 000 német munkanélküli stb"

Ja persze.. 3mio alatti a jo szam (82 mio lakosra) es kb. az elmult 20(!!) ev negativ rekordjat is felallitottak tavaly ev vegen. Magyarul az elmult 20 evben nem volt ilyen jo a munkanelhulisegi rata mint mostanaban. MOst akkor oda jolet vagy csak most jon igazan??

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.12. 20:49:36

@soproni1: Nézd meg, mit dolgoznak érte... Amúgy a fogyasztási cikkek csak a felszín... Az a lényeg, hogy megengedhetik ezt maguknak, mert van zsé.
Németek is pár évente cserélik az autóikat... miért is?

gmower (törölt) 2011.03.12. 20:49:57

@ColT: Pontosan, azért nem mindegy, hogy milyen szinten stagnál egy gazdaság... Ugye ez kb olyan, mintha lenne 1-1 hektárnyi terület az egyiken 1 tonna búzát termelnek a másikon 10-et. Következő éveben 1,5 meg 10, a növekedés 50% és 0%, de azért csak az utóbbi föld közelében élnénk szívesebben, nem igaz?

Én teljes mértékben egyetértek a posztolóval, egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen erejű földrengés ilyen "minimális" károkat okozzon, ha jól tudom még Tokióban is 7-es magnitudó feletti volt (a 8,9 ugye az epicentrumra vonatkozik), ami lássuk be, Magyarországot a földdel tenné egyenlővé. A földrengésre már-már tökéletesen fel vannak készülve, ha jól vettem ki, most a szökőár szedte a legtöbb áldozatot, és az is ott, ahol a nagyon közeli (150-200 km) epicentrum miatt gyakorlatilag 10 perc alatt, kb. a riasztás kiadásával egyidejűleg 10 méteres hullámmagassággal elérte a partokat. Nagyon bízom benne, hogy a az atomerővűveket is meg tudják zabolázni (egyébként ami súlyosan sérült, az a 60-as években épült...), és a lehető legkisebb veszteséggel, majd gyors felállással lesznek túl ezen a szörnyű erőpróbán.

jazzcool 2011.03.12. 20:58:44

@soproni1: A japán társadalomban hagyományosan roppant erős a megtakarítási hajlandóság. Nem tudok olyan adatról, hogy ebben komolyabb változás történt volna. Amúgy ami a japán gazdaság kilátásait gyengíti, az a nyersanyag-árrobbanás a világban. Japán ugyanis szinte minden nyersanyagot kénytelen importálni.

velorex-vezető 2011.03.12. 21:09:50

@csizkek: Magyarul az elmult 20 evben nem volt ilyen jo a munkanelhulisegi rata mint mostanaban.
Rendben most már nem 5 000 000 munkanélküli van Németországban, de azért még emlékszem, amikor a 70-es években elérte a 400 000-et a munkanélküliek száma, válsághelyzetről beszéltek és rendkívüli intézkedéseket tettek.
Bárki, bármit mond, Nyugat-Európában is az a trend, hogy nő a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között. Közgazdászok a jóléti kapitalizmus végét emlegetik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.12. 21:23:14

@velorex-vezető: Ja... a munkanélküliségi ráta meg egy százalék...
Érted, régebben talán kevesebb német is volt, meg ilyesmik... (Nem tudom, de sejtem.)
Mi meg fogyunk.

@gmower:
Hát kb. egyetértünk...

parlamentarista 2011.03.12. 21:28:18

@jazzcool:
mert japán egy kommunista ország. egy non-profit konglomerátum.

rednyúl (törölt) 2011.03.12. 21:46:18

Mondjuk lehettek volna kissé körülményesebbek:) az atomerőmű biztonság terén.

soproni1 2011.03.12. 21:54:40

@jazzcool:

Már nincs olyan erős megtakarítási hajlandóság. Ott fizetni kell azért, hogy a bank vigyázzon a pénzére ( nem kamatot kap, hanem fizet ).@ColT:
Azért van zsé, mert nem életcéljuk egy lakás meg egy autó, hanem költekeznek, nem betegek, van bennük kötelesség tudat. Persze az új generációra már ez sem annyira érvényes.

trocadero 2011.03.12. 21:55:47

Azért a túlzott szabálykövetésnek is vannak hátrányai, pl. egyéni kreativitás visszaszorulása, a szabályokhoz való ragaszkodás megváltozott körülmények között is, amikoris a szabálykövetés már nonszensz. Aki dolgozott japánokkal, szerintem tapasztalhatott ilyet. El tudom képzelni pl., hogy az atomerőműnél a kreatív ötletek helyett egy veszélyhelytere kidolgozott könyvet követtek betüről betűre, és ezért nem találtak megoldást (ez csak egy feltételezés persze). Azért katasztrófavédelemből mágis ötöst adnék neki.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.12. 21:57:40

@soproni1: Ja, költekeznek, de miből is?
A világ jobbik felének jóléte a szegényebb felében gyökerezik.

Ja és azért nem az életcéljuk egy lakás meg egy autó, mert jobb helyeken ez eléggé könnyen megvalósítható. Tehát mondjuk itt a szomszéédban nem az a gondjuk, hogy van-e autó, vagy miből fognak kaját venni jövő héten, hanem hogy most válság van, nem BMW-t veszünk, hanem valami nagyobb Opelt.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.03.12. 22:03:21

hát remélem, ráébrednek, pár földrengés túléléséért tökértelmetlen baromi sokat dolgozni...

NickJ 2011.03.12. 22:19:54

> meghaladta a 120 ezret
230 ezer fölött volt az áldozatok száma 2004-ben.

Most csak 1300 áldozatról tudnak, de még közel százezer ember hiányzik. Valószínűleg több tízezer áldozat lesz, és sokan soha nem fognak előkerülni. Na most ha ezt összevetjük azzal, hogy rengeteg trillió jent költöttek a megerősített épületekre, akkor már nem is olyan szívderítő az összkép.

És mindez semmit nem old meg, mert jöhet a következő földrengés jövő héten vagy egy év múlva bármikor, és ugyanekkora kárt fog okozni. Az államadósság biztosan ugrani fog, de már most is világelső.

> ráadásul többet és intenzívebben dolgoznak
Unalmas már mindig ezt a közhelyet olvasni. A sok munka semmit sem garantál, mostanában például az átlag koreai vagy kínai többet dolgozik jóval kevesebb pénzért, mint egy átlag japán.

NA YA! 2011.03.12. 22:24:09

Hát mostantól egy pár évig nem izmoznak majd a Kuril szigetekért az oroszokkal! Nekem szimpi népség, ha nagy agresszorok is!:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.12. 22:38:37

@NickJ: Az előző nagy cunami által letarolt terület nagy részén nem voltak nagy épületek, csak sok ember kis házakban.

Ha Tokióban összedől pár torony, az szép lett volna, nem? Akkor nem ennyien hiányoznának.

Amúgy az eddig földrengésekkor nem volt cunami... Most sem a földrengés miatt tűntek el, a víz vitt el egy kisebb várost.

kkn 2011.03.12. 22:43:17

Én is ezt tapasztaltam '98-ban kint. Nekünk túlparának tűnik, ők minden egyes megmentett életet értéknek vesznek. Szinte minden cégnek vannak olyan saját egyenruhás, közlekedési rendőrnek tűnő emberei, akik a munkák során irányítanak. Volt, hogy egy bolt cégére felett létrán dolgozó munkás alatt a járdán egy ilyen ember terelte az embereket, hogy ne menjenek el közvetlenül alatta.
A kisiskolások akkor Hamamatsuban munkavédelmi sisakszerűségben jártak. Szertelenek, elesnek, szét ne verjék a fejüket. Azt mondták, a még kisebbeket csak busszal vitték.
Minden autó sípol hátramenetben, hogy hallják is, ne csak lássák, tolat.
A terepjárókon az anyósoldalon a sárvédőn plussz tükör, hogy a jármű oldalát belássák, nehogy egy gyerekre ráhúzzák a kocsit.
Minden furgonon hátul ugyanerre tükör, vagy prizma.

Nálunk úgy vannak vele, miért nem vette észre, aki hülye, haljon meg. Nehogy már 1000 embert korlátozzunk, hogy egy bamba ne kerüljön veszélybe. Ők inkább az egy bambáért egrecíroztatnak 1000-et.

Gondolom, a katasztrófa-védelemben is ez a túlzott elővigyázatosság uralkodik, úgyhogy rögtön találónak éreztem a cikkben leírtakat.

kubatov_kommunista 2011.03.12. 22:45:07

Számomra az a döbbenetes, hogy egy 8.8-as (vagy 8.9) földrengés után még van Japán. Van kommunikáció, működik az infrastruktúra, stb. Tényleg tudnak valamit. Szervezettségből csillagos ötös.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2011.03.12. 23:07:05

Szégyelje magát a szerző!!! Régóta olvasom az írásait és 1értelmü hogy emberiségből inteligenciából folyamatosan egyesre vizsgázik!!!!

l.x. 2011.03.12. 23:15:55

@jazzcool: Érdekes dolog ez a defláció. A stabil termelő környezet elvezet a gazdagsághoz, az árubőséghez, az pedig az általános árcsökkenéshez. Viszont aki minden évben a korábbi árnál kevesebbet kérhet, az adott piacra - történetesen saját hazájáéra - többé nem fog bővíteni. kivár, vagy beéri a külföldi piacokon megszerezhető profittal, ahol még be tud törni, de a betörésével ott is árat fog leverni, kisebb profitot elvinni, mint a betörése előtt vittek.
Ráadásul a hazai piac telítődik is, hiszen évente 1-2 csodakütyünél többet venni és belakni már fárasztó.
Kész is a helybenjárás.
Vagyis Japán "rosszaságának" az oka, hogy túl jó.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.03.12. 23:46:59

@NickJ: Szerinted. Ha nem földrengésbiztos épület lenne, akkor nem néhány tízezer eltűnt lenne - és azt sem a rengés és omlás, hanem a szökőár miatt - hanem milliós. Képzeld el, hogy n+1 WTC szintű épületomlás van.

csizkek 2011.03.13. 00:51:42

OFF

@velorex-vezető: "azért még emlékszem, amikor a 70-es években elérte a 400 000-et a munkanélküliek száma, válsághelyzetről beszéltek és rendkívüli intézkedéseket tettek.
Bárki, bármit mond, Nyugat-Európában is az a trend, hogy nő a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek jövedelme között. Közgazdászok a jóléti kapitalizmus végét emlegetik."

Nemetorszagban meg a 60as evekben is a 70es evek elejeig volt evi 8%-os gazdasagbovules. A haboru miatti ujjaepitesek esatobbi. Es emiatt meg a haboru miatti "emberhiany" kovetkezteben akkor kb. 2%-os munkanelkulisegi rata volt.Es johettek a bevandorlok. De jott 73-ban az olajvalsag, majd munkanelkulisegi rata emelkedes. Folyamatosan.Tobb csuccsal is. Es volt egy Nemetorszag ujraegyesites kozben. Ahol szepen rendbe kellett tenniuk a Kelet Nemet teruleteket. Amivel ma is kuzdenek. Es ezek nem MO.-i gazdasagi leptekek.
HA esetleg meg kimesz dolgozni egy valodi "ny-i, e-i" tarsadalomba, akkor rajossz, hogy egyelore amit irtal az nem nagyon allja meg a helyet.
Nu, de ez mind off volt eddig.

csizkek 2011.03.13. 01:00:46

@kubatov_kommunista: "Számomra az a döbbenetes, hogy egy 8.8-as (vagy 8.9) földrengés után még van Japán. Van kommunikáció, működik az infrastruktúra, stb. Tényleg tudnak valamit. Szervezettségből csillagos ötös. "

Valamit tenyleg tudnak. De kb. hasonloak voltak a szamok a chilei 8.8-as foldrengesben is. Szornyu dolog!
Hasonloan nagy ereju foldrengest "varnak" meg egyebkent Torokorszagban a Marvany-tenger toresvonalaban. Itt mar 99-ben volt az izmiti foldrenges, de joval erosebbet prognosztizalnak a kov. 10-20 evre Istanbul es Izmit kozeleben ujra.:( Sajnos.

Kard 2011.03.13. 02:45:05

@jazzcool: Ez az egy szerencséjük van, hogy nem mentek még teljesen tönkre, de ez is elkerülhetetlen. A Japán államadósság közel 200% a gdp-hez mérten. Viszonyításképpen a magyar 80%-ért már mindenki levegőért kapkod. Az egyetlen mentsvár pont a megtakarítási hajlandóság mert így nem kell külföldi hitelt felvenni és az állam az emberek kölcsön pénzéből is él nagyon alacsony kamaton (pár tized %).
Viszont ez nem lesz mindig így. A Japán társadalom nagyon öregszik - ez az egyik oka a 20 éve tartó stagnálásnak -, egyszer eljön a pillanat amikor nyugdíjra félretett pénzeket (amiket az állam már rég elköltött) elkezdik visszakérni és az öregedés miatt több lesz a visszafizetés mint amennyit az új megtakarítók félre tudnak tenni. Ekkor robbanni fog a bomba és Japán óhatatlanul el fog szegényedni. Könnyen lehet, hogy mindez még ebben az évtizedben bekövetkezik.

kalapocska 2011.03.13. 04:17:17

hu peldaul meglehet nezni azt hogy az atomeromuvel mi tortent. Vagy 10 eve miota en eloszor mentem Japanba ket harom evente szivarog egy "kicsit". Amikor mar vagy a harmadik ilyen esetnel tartottunk utana neztem es elegge gaz a biztonsagi eloiras rendszere. A Japan epuletek valoban foldrengesbiztosak (legalabbis 1995 tol erre fokozottan figyelnek) de az epitoiparban a korrupcio nagyon nagy, valoszinu igy csak nem sorolnak az anyagon de tobb penz tunik el.
Es valoban nem erdemes egy gazdag meg egy szegeny orszagot osszehasonlitani ilyen szempontbol.
Tudom hogy minenki csak a sajat tapasztalataibol tud dolgozni de 10 ev Japanban eltoltott ido utan (es nem ket het kellemes kirandulas utan) az ember a mosolyok moge lat.
A kormany elegge diszfunkcionalis viszont a tarsadalom felepitese miatt az emberek konnyebben iranyithatoak es jol dolgoznak csapatban es 1995 ota nagyon sok oktatasi anyag van a foldrengesekrol.
(nem mellesleg jo nehany foldrenges gyakorlatot eltem at tanoran ugy hogy senkinek nem volt eszeben kimenni)

zedara 2011.03.13. 05:26:13

A fejlődés nem egyenlő a gazdasági növekedéssel. Előfordulhat (pl Japán esetében), hogy a gazdaság stagnál, s közben a tudományos fejlettségük folyamatosan távolodik (előre) a világ többi pontjához képest.

kalapocska 2011.03.13. 06:58:41

azert ide teszek egy idezetet. En ugy tudom politikusok is voltak az ugyben de most nincs idom utana nezni de gondolom minimalis utanajarassal kideritheto.
Mindegy is. Minden orszagnak megvan a maga keresztje. A japanok nem kulonlegesek se jo se rossz ertelemben.
news.yahoo.com/s/nm/20110313/wl_nm/us_japan_quake
"Plant operator TEPCO has had a rocky past in an industry plagued by scandal. In 2002, the president of the country's largest power utility was forced to resign along with four other senior executives, taking responsibility for suspected falsification of nuclear plant safety records.

Many Japanese flooded social networking sites with worries about the plant.

"I can't trust TEPCO," said a person with the handlename Tanuki Atsushi on mixi, the Japanese social networking site. "

Commandante Jayasuriya 2011.03.13. 07:43:17

@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll:

Teljes mértékben igazad van!

Előrebocsájtom, hogy minden tiszteletem és együttérzésem a Japánok embereké, ebben a tragédiában!

De ami a továbbiakat illeti...
Kumin úr még arra sem vette a fáradtságot, hogy utána járjon a dolgoknak. Persze ezen kár lamentálni. Azt egy szóvivőtől, pláne ha a köztársasági elnöké, igazán megszokhattuk, hogy a tények a legkevésbé sem zavarják.
Na de inkább a lényegről néhány gondolat, amivel talán némi ismeretet elhinthetek a témáról.
Ha csak egyet-kettőt kattintott volna a posztíró, vagy rávetette volna becses tekintetét egy térképre mielőtt ideszórja halovány gondolatait, akkor megtudhatta volna, hogy a 2004 decemberi katasztrófa leginkább szegény országokat sújtott. Olyan, valóban szegény országokat sújtott a legkeményebben a lecsapó özönvíz, ahol az egy főre eső havi átlagjövedelem egy, -másfél USD, ahol a legkevésbé sem városi körülmények között, annak szervezett viszonyai között élnek az emberek. Bár igaz hogy szép számmal népesítik be a partvidékeket az emberek, de nem nagyobb semmivel sem a népsűrűség mint Japánban, sőt...
Ezekben az országokban, ahol az óceánparton több száz kilométer hosszú partszakaszokon összetákolt faviskókban élnek a halászok és családjaik, semmi esély nem volt a túlélésre. Sri Lankán a part mentén, sőt még az attól jóval távolabb fekvő helyeken is, sírok ezrei, és a letarolt házak maradványai láthatóak.
A döbbenetesen szomorú az, hogy miután a halászok más módon nem tudják eltartani családjaikat, és emellett kitartóan ragaszkodnak ősi életformájukhoz, a cunami által letarolt faviskók helyére újabbakat építettek, és újra teljesen ellepték az egyébként meglehetősen hosszú Sri Lankai partok (szigetországról beszélünk) jó részét. Ezért ha véletlenül ismét bekövetkezne egy, az előzőhöz hasonló természeti katasztrófa, az azóta külföldi anyagi segítséggel az Indiai-óceánra telepített cunami-figyelő rendszer ellenére, súlyos következményekkel járna.

Kumin úrnak üzenem, ha híján van a személyes tapasztalatoknak, akkor egy ilyen, meglehetősen nagy emberáldozattal járó esemény kapcsán, pontosabban és körültekintőbben illik fogalmazni.

rekszem 2011.03.13. 07:47:54

azért vegyük figyelembe, hogy egyrészt van rá keret, hogy ilyen házakat építsenek, másrészt nekik ez a fenyegetettség folamatos, tehát a korrupt építész fejére is rádölhet akármelyik épület, és a sikkasztó jó eséllyel lebukik az első rengés után

másrészt éppen nukleáris katasztrófa készülődik, szóval valami azért mégsem stimmel

harmadrészt nem érdekel, hogy toppon vannak vagy sem, szerintem le kéne már szokni erről a külföld ajnározásról

rekszem 2011.03.13. 07:49:36

ja igen

és ha itthon lenne ilyen földrengés, akkor én sem dolgoznék már aznap az tuti, mert nem vagyok egy programozott droid

Dour 2011.03.13. 08:07:27

@rednyúl:
Biztonságosabb, mint a kelet–európaiak nagy része.
A hozzáállásod miatt a szüleid is „mondjuk lehettek volna kissé körülményesebbek” és használnak óvszert. Biztonság terén. :)

Dour 2011.03.13. 08:10:33

@kubatov_kommunista:
Bizony, bizony.
Ők előre gondolkodnak és nem utólag siránkoznak.

rekszem 2011.03.13. 08:22:01

@Pöts Ödön:

te mennyire készülsz egy földrengésre? holnap kifizetnél mondjuk egymilkát, hogy a lakásodat vagy házadat földrengés biztossá tegyed?

rednyúl (törölt) 2011.03.13. 08:43:35

@Pöts Ödön:
Hát ha biztonságosabb, akkor menj óda, és akkor legalább minősített esete leszel a hulladéknak.

Démonmac1 2011.03.13. 08:49:50

Szegények, eléggé sajnálom őket.
Mihelyst leáll a vész, mindent újraépítenek majd, irigylésre méltó gyorsasággal (hiszen nagyobb vészből is kilábaltak már)

T mint T 2011.03.13. 08:58:56

Kicsit OFF, de ide tartozhat.
Egyszer láttam egy doku műsort a Spektrumon vagy valamelyik hasonlón, amiben arról volt szó, hogy ha egyszer Tokió összedől, vagy komolyan megsérül, annak óriási negatív kihatása lesz az egész világgazdaságra. Ugyanis rengeteg japán befektetés van kihelyezve (főleg az USA-ban és Dél-Kelet-Ázsiában), és ha a főváros komolyan megroggyan, akkor azt bármi áron újjáépítik. Ekkor ugyanolyan fegyelmezetten, ahogy most az egyes emberek otthon viselkednek, fogják a pénzemberek kivonni a tőkét külföldről, hogy otthon betegyék az újjáépítésbe.

Van aki erről többet tud? Adna egy kis adalékot, kitekintést? Köszi
T

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.03.13. 09:00:19

@kalapocska: És akkor mi van, ha szivárog egy kicsit? Minden erőművben vannak üzemzavarok. Az ilyen szivárgáoknál is olyan dózismennyiség szabadul ki - legtöbbször csak a reaktor épületben, aminek pont az a lényege, hogy benntartsa - ami nem veszélyes az emberre.

Egyébként tudod te, hogy hány atomerőmű van Japánban? Sok. Nagyon sok. Most is egy őskövülettel volt baj, nem egy új modernnel, pedig minden idők egyik legerősebb rengése volt.

Attól, hogy 10 évet ott voltál nem kellene műszaki téveszméket leírni...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.03.13. 09:04:59

@rekszem: Katasztrófa? Max. komolyabb üzemzavar. Pakson volt hasonló nagyságrend. Cseronobilhoz képest sehol nincs és nem is lehet, hiszen nem RBMK típusú reaktorok vannak...

kalapocska 2011.03.13. 09:09:01

@molnibalage:
pontosan tudom hany eromu van mert a masodik szivargas utan (amikor ket munkas sugarfertozest kapott) attanulmanyoztam a temat terkepekkel es amennyire lehetett a nem szakerto szintemen a muszaki leirasokkal.( igen ha valami zavar en utana jarok bar tudom nem vagyok szakember) Az egyikben jartam is kirandulason es a kis nuklearis atom ott jatszott a gyerekekkel a filmen. De ha valaki tolem kerdezne hogy en mitol feltem Japanban a legjobban az a kormany volt. Olyan szinte kodositettek minden ilyen problemas esetrol hogy az mar ijeszto volt. (nem csak az atomeromuvekrol) es igen az eredeti hiradokat neztem, es igen a japanok maguk is aggodtak es aggodnak. Nem tudom mit nem lehet erteni a yahoorol vett idezetbol.
na mindegy szerintem minden orszagban vannak ilyen ugyek ez a lenyeg Japan nem jobb (vagy nem rosszabb) Mo.nal

kalapocska 2011.03.13. 09:11:39

@molnibalage: hat nem tudom most olvastam hogy a tengervizzel hutes igencsak veszforgatokonyv es meg nem tudni mi sul ki belole - lehet hogy szarkofag. Plusz a kormany mar kitelepitett 170 000 embert es 8 sugarfertozest kapott. valamint felkeszulnek egy hetekig tarto aramkimaradasra. Na ha ez mindennapos Pakson akkor nalunk sincs minden rendben!

rednyúl (törölt) 2011.03.13. 09:13:17

@molnibalage:
Szivárog egy kicsit?

Abszolút nincs kontrol alatt. Felrobbant a blokk feletti építmény, óriási szerencse hogy nem vitte szét.Most meg a másik blokknál várnak robbanást.

Egy ilyen helyen lévő erőműnek bármilyen regést ki kéne bírnia. Biztos bálnavadászok (persze csak tudományos célból) építették.

rekszem 2011.03.13. 10:18:05

@molnibalage:

te nem a híreket nézed?

én kibaszott nagy robbanásokat látok, meg arról olvasok, hogy 170 ezer embert kiteleptettek, és hogy elkeseredettségükben már a tengervizet engedik be, meg, hogy jó eséllyel az egész környék lakhatatlanná válik a sugárfertőzés miatt

Dour 2011.03.13. 10:32:46

@rekszem:
Bocs, de nem értelek.
Ha Japánban laknék igen. Akkor fordítsuk meg.
Ha ott nem költöttek volna rá, mennyi magyar építésű állna még?

ninimimi 2011.03.13. 10:35:09

"Országuk eddig is bebizonyította, hogy a legnagyobb mélységből tud a legnagyobb lendülettel talpra állni, elég csak a második világháború utáni történetre gondolni. "

Azért ehhez a megállapításhoz igencsak odakívánkozik egy megjegyzés, ha már hallgatólagosan akár, de magunkkal hasonlítjuk össze őket. A japánoknál a második világháború után évekig közvetlen amerikai katonai parancsnokság alatt építették ki a politikai rendszert és a gazdaságit is. Szabályos "kormányzója" volt Japánnak: egy amerikai tábornok. Érdemes utánanézni, miket tartott ő fontosnak, mert kiderülne, mik a japán társadalmi és gazdasági "csoda" alapjai! Nem lényegtelen tény, hogy Japán talpra állását követően nem felejtették el megszüntetni az amerikaiak a parancsnoki felügyeletet Japán felett, merthogy valóban ideiglenesen, segítő szándékkal csinálták. (Túl azon, hogy megelőzzem a károgókat, természetesen nem szerzetesi önzetlenségből tette ezt az USA, hiszen szabad országként érdekük egy demokratikus, szabad szellemű - tehát gazdag - Japán. Ez ugyanis a nemzetközi konfliktusok legfőbb "ellenszere".)

Ezzel szemben nálunk - mint az sajnos már sokkal ismertebb itt -, szovjet "ideiglenes" megszállás volt 46 éven át, 1991-ig. Hazánk olyan közvetlen katonai parancsnokság alatt "működött" , amelyik mindennél jobban gyűlölte a valódi demokráciát és szabadságot, mint azt 1956-os próbálkozásunk megtorlása bizonyította.
Ez a primitív szemléletű, hihetetlen károkat okozó idegen megszállás határozta meg társadalmi és gazdasági életünket négy évtizeden keresztül, sőt a mai napig is - mint azt a pár napja nyilvánosságra került SZT tiszti lista is bizonyítja.

Ennyit Japán és hazánk helyzetének összehasonlításáról!

Dour 2011.03.13. 10:36:30

@rednyúl:
Ebben az országban több a hulladék.
És ott biztonságosabb.
És amúgy mindenre értem.
Még rád is. :)

magyar bucó 2011.03.13. 10:39:57

Egy olyan országban, ahol minden felnőtt átélt már több jelentős földrengést, persze, hogy nem áll meg ettől az élet. És éppen ezért, náluk földrengésálló házakat építenek. Stabilabb területeken ez értelmetlen pénzkidobás lenne.
A szökőár pedig a lapos partokon pusztít igazán. Egy lapos parton több(tíz) kilométerre is behatol a szárazföldre, egy meredekebben csak egy keskeny parti sávon pusztít. Ez nem a japánok kiválósága, hanem geológiai adottság kérdése.

párnalárva 2011.03.13. 10:45:54

A korulmenyeskedes es tulaggodas hasznos a megelozesben, viszont ugyanannyira karos amikor mar megtortent a baj. Ha elore nem vart korulmeny kovetkezik be es 4-5 orad van egy reaktorrobbanasig (mint ahogy tortent) sajnos nem hagyatkozhatsz a tervekre mert nincsenek olyanok. Kenytelen vagy improvizalni es abban viszont a japcsik talan nem annyira jok mint ahogy az fentebb el is hangzott. Persze lehet hogy tevedek. Ezt nem kritikanak szantam. Inkabb csak egy eszrevetel.

ninimimi 2011.03.13. 10:52:50

Az atomerőmű meghibásodásával kapcsolatban pedig érdemes emlékeztetni rá, mennyire egy kalap alá vette a nemzetközi "zöld" - valójában Nyugat-ellenes, szovjet gyökerű -, akkori propaganda a szovjet építésű csernobili atomerőművet a világ nyugati felén működőkkel. Itt a közvetlen példa rá, hogy egy ekkora földrengés sem veti fel egy csernobilihez fogható világkatasztrófa bekövetkezését nyugati technológia esetén.

Ráadásul ez Japán legrégebbi atomerőműve volt, az 1960-as években épült - akkori technológiával - és éppen idén márciusban készültek lebontani!

kalapocska 2011.03.13. 11:00:00

@ninimimi:
Az amerikaiak meg minig Japanban vannak, mostmar szovetsegeskent. De hiaba akarjak a szerencsetlen okinavaiak visszakerni a szigetuket, nem valoszinu hogy elhagynak a strategiailag fontos helyszint az amerikaiak. plusz a masodik vilaghaboru utan a konzervativ partot iszonyan tamogattak, mert az nem volt a forgatokonyvben hogy Japannak esetleg szocialista szovjetbarat kormanya lehetne.

tobb helyrol hallottam hogy a Japan gazdasagi csoda hattere a koreai haboru volt. az hozott megrendeleseket, amerikai katonakat, keszpenzt ami beinditotta a gazdasagot. ami az egyik orszagnak tragedia a masiknak szerencse. Nekunk nem ezt osztottak akkor.

kalapocska 2011.03.13. 11:04:08

@ninimimi:tudom mar eleg nagy volt a nyomas rajtuk hogy zarjak be harom vagy negy eve azt hiszem ket ember onfelaldozasa mentett meg a katasztrofatol. (azt hiszem meg is haltak mind a ketten) nem vagyok az atomeromuvek ellen altalaban de a Japan kormany es a korrupt vallalatigazgatok komolyan veszelyeztettek az embereket.

ninimimi 2011.03.13. 11:45:05

@kalapocska: Ugye jól tudom, hogy nem Washingtonban döntik el, ki legyen Japán miniszterelnöke. Mint ahogyan nem CIA tisztek irányítják a japán pártokat és a parlamentjük is elismerten szabad választott képviselőkből áll. Ennek a parlamentnek a számára USA részről pedig nem az a fenyegetés Amerika felől, hogy maradnak, hanem az, hogy esetleg elmennek a csapataik. Mint ahogyan ezzel már meg is "fenyegette" az USA Japánt, ami ráadásul hatott is a japán parlamentben. A "szerencsétlen" okinavaiak vágyai ellenére. Milyen kár, hogy hazánk nem részesült ekkora "szerencsétlenségben", mint az USA katonai védelme.

Ha már szigetről beszélünk, akkor említsük meg inkább a valóban megszállt, szovjet részről a II. világháború végén "gong után" elfoglalt szigeteket. Amelyeket - a Kuril-szigeteket - a japán parlament követelése ellenére a mai napig sem adott vissza a Szovjetunió és jogutódja Oroszország Japánnak.

Na, ezek az ott élők az igazi szerencsétlen japánok!

velorex-vezető 2011.03.13. 12:04:46

@ninimimi: A Szovjetunió elvi szemmel nézi a problémát.

magyar bucó 2011.03.13. 14:22:01

@velorex-vezető: Igen, a szovjetek sokmindent elviszemmel néztek. El is vitték.

testarossa 2011.03.13. 17:38:21

Amúgy tudja valaki, miért is állomásoznak amerikai csapatok Japánban?

velorex-vezető 2011.03.13. 18:21:10

@korneel: Védik az USA határait, mint Afganisztánban és Irakban.

sushó (törölt) 2011.03.13. 18:41:48

Nem jártam Japánban,nincs kint személyes ismerősöm, mégis dermedten, mély együttérzéssel hallom és látom a híreket.
Ez a "Hajrá" a futballpályák stílusa.
Aki ilyenkor "aranykorról", "topon" levésről ír, annak nem sok stílusérzéke van.
Kívánok a japánoknak lelkierőt, vígasztalódást, és hogy tudjanak a tragédia után rettegés nélkül élni.

kalapocska 2011.03.13. 22:37:52

@ninimimi: a kuril szigeteket valoban megszalltak a Szovjetek azonban a tortenelmi helyzete Hokkaidonak elegge ketes volt mindig. (eloszor a Japanok szalltak meg es nem bantak valami jol az Ajnukkal)Szoval bar strategiailag ertekes terulet az ultra nacionalistakon kivul nem igazan erdekli a japanokat (erdekes modon egy darab lakatlan szikla korea es japan kozott nagyobb vitakat szul) . Mondjuk az ultra nacioanalistak amerikai "megszallas" ellenesek is szoval abbol hogy ok tiltakoznak nem kell tul sok kovetkeztetest levonni.

Nem azt mondtam hogy a Japan allamnak nem erdeke az hogy Amerika vedje oket. De arrol hogy menyire onkent vallalt az ugy arrol az okinavaiakat is meg lehetne kerdezni akik szgenyek rekedtre tuntetik magukat minden eroszakolo amerikai katona utan. De igy jartak. Nem Japan miniszterelnoet semmi keppen nem az amerikaiak nevezik ki mint ahogy nem is vitatom hogy demokracia. De hogy tettek erte hogy az LDP 50 evig kormanyon maradjon az biztos (anyagi tamogatasokkal nem massal). Ezt az amerikaiak is beismertek. De a hideghaboru azert mas helyzet volt, amerika is elegge belezoldult, lasd McCarthyizmus es tarsai. Szoval japan jol jart mert jo helyen volt strategiailag, de ez nem teljesen az o erdemuk.

kalapocska 2011.03.13. 22:41:45

@ninimimi: megjegyzem a Japan kozemberek nagy resze meglepo modon nem latja be hogy az amerikai vedelem nekik hasznos. A mostani kormany is megigerte hogy felulvizsgalja az egyutmukodesi szerzodest , ugy kerult hatalomra de persze nem tette es nem hiszem hogy barmelyik kormany megtenne.

kalapocska 2011.03.13. 22:44:18

@korneel: Japan a bekeszerzodese alapjan nem tarthat hadsereget (persze az amerikaiak hamar belattak hogy ez nekik igazan sokba kerulne ugyhogy vegul is tarthat vedelmi eroket) az amerikaiak vedik oket cserebe tamaszpontokat kaptak.

kalapocska 2011.03.18. 00:59:06

Mostmar latszik az amerikai kormany frusztracioja is a japan kormannyal kapcsolatban. Remelem valahogy rendbeteszik a dolgokat a japanok uristen. A dolgozok onfelaldozasa dobbenetes. Na latja t. Kumin ur ilyen 180 embert nem biztos hogy lehetne talalni itthon akik vallaljak a majdnem biztos ongyilkossagot (bar vannak onfelaldozo katonaink is nekem se kell temetni magunkat)
de a japan kormany dicserete ( es a burokraciae ami most nem tud gyorsan reagalni a katasztrofahelyzetre, mert erre nincs eloiras) es annak a feltetelezese hogy ott nincs korrupcio sajnos nem jott jokor.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása