Bye, bye B125

2011.03.05. 15:10 kumin

Ma elsirattam a B125-ös kampányt, miután reggel azt kellett olvassam, hogy a szükséges 50 ezer aláírás helyett 35-öt szedtek össze a Totalbike-osok. Háromszorosan is búslakodom. (Tényleg, a Kumin szerint alcímében szereplő „bánatról” ígéret ebben a posztban maximálisan testet ölt.) Egyrészt – és talán ez a legkevésbé fontos – a kampány lényegében egyidős a blogommal, a beköszönőt követő első tartalmi bejegyzésem erről szólt, boldogan álltam mellé, jó volt egy ilyen egyértelműen pozitív ügyhöz csatlakozni. Másodsorban sajnálom a dolgot, mint felhasználó. A szimpátiám mellett ugyanis totálisan érdekelt is voltam a vállalkozásom sikerében. Nincs A-s jogsim, viszont sokat robogóztam, de annyira elegem van az 50-esekből, hogy egyszerűen nem szeretnék magamnak újra olyat. Amiről viszont most inkább szeretnék elgondolkozni, mert van benne tanulság bőven, az a harmadik szintje a bánatnak: milyen nehéz egy jó ügy mögött mozgósítani, ha nincs meg a megfelelő szervezeti háttér.

(forrás: scooteringusa.com)


Az korábbi posztomban megnéztem az eddigi sikeres – mármint aláírásgyűjtésileg sikeres – népi kezdeményezéseket. A legtöbb esetében felsejlett vagy egész konkrétan megmutatkozott valamiféle profi vagy legalábbis lelkes szervezeti háttér. A B125-nél nem volt hiány a lelkesedésből, de a szervezetből evidens módon igen, hiszen nem létezik Egyesület a Szabad Nagyrobogózásért, és szakszervezetek, országos civil szervezetek vagy pártok sem álltak az ügy mögé – azt hiszem, ezt így önmagában a szervezők sem bánták. (Úgy tűnik, hogy Volner János jobbikos képviselőnek is inkább saját hobbiprojektje volt az ügy, mert ha a pártja mozgósított volna, akkor biztosan több aláírás gyűlik össze, bár nehezen tudom elképzelni, hogy milyen átkötéssel tette volna a szélsőjobb minden híve számára vonzóvá a dolgot.)


Mit tanulhattunk a B125 bukásából? A totalcar-os fiúk nagyon magabiztosak voltak, és erre volt is okuk. Komoly médiafelületek felett diszponáltak, ezeket a felületeket jól ki is tudták használni, munkájuk ráadásul további médiatámogatást is kapott pusztán a sztori érdekessége miatt olyan felületeken is, amelyek már nem is tartoztak az érdekkörükbe. Ez eddig tökéletes. Csakhogy egy ilyen, önkéntes cselekvéssel beteljesedő kampánynál a hírverésen kívül van még egy reálszférája is a vállalkozásnak, azaz maga a gyűjtés, annak minden szervezési, logisztikai problémájával. Itt jön be egy meglévő, működő szervezet előnye. Sok ember, bejáratot rutinok, mindenki tudja, hogy kit kell felhívnia, hová kell bekopogtatnia, milyen határidőkre kell figyelnie.


Ehhez a részhez kell vagy egy nagy rakás ingyen, lelkesedésből elvégzett munka, vagy elég sok pénz. Nyilván a B125-nél ebből mindkettő korlátozottan állt rendelkezésre. Mert bizony még jóval a határidő előtt, ha valamilyen módon lehetett volna egy első aratást csinálni az aláírásgyűjtő-helyeken, akkor még időben lehetett volna a vészharangokat kongatni, újabb kampányhullámot indítani címlapon, újabb gyűjtőhelyeket bekapcsolni, bármit megtenni, csak gyűljön kicsit gyorsabban az nyüves aláírás. Teljesen világos, hogy ehhez vagy kellett volna egy megfizetett futár vagy futárcég, akik teljes munkaidőben körbejárták volna az aláírásgyűjtő helyeket, vagy rengeteg lelkes aktivista, akiknek meglett volna az a tíz hely, ahová menniük kell felszedni az íveket. Utóbbi esetben már felmerül, hogy ehhez szükség lett volna az aktivistákról egy adatbázisra, amelyet az aláírásgyűjtő helyekkel össze kellett volna párosítani, és lassan megérkezünk a legújabb trendeknek megfelelő adatbázis-alapú kampányolás világába. Hirtelen kicsit jobban érthetővé válik, milyen rohadt nehéz nagyüzem a demokrácia, és önmagában nettó jófejségből, vagy pusztán az igazság vélt vagy valós birtoklásával miért nem lehet sokra menni ebben a rendszerben.
 

Címkék: kampány b125 mozgósítas

59 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr522712827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Winkler Róbert 2011.03.06. 13:29:08

Mondjuk Volner János adott le nálunk 1700 aláírást, amit "a szervezetben" gyűjtött. Hogy a szervezet konkrétan mit jelentett, nem mertem megkérdezni.

napalm 2011.03.06. 13:47:27

nem lehet újrakezdeni a gyűjtést?
van valami törvényi akadálya?

The Beast 2011.03.06. 13:48:01

Örülök is,meg nem is.Örülök,hogy a B125 megbukott.Egészen pontosan annak örülök,hogy felelőtlen,tudatlan gyerekek kezébe (inkább segge alá)nem kerül nagymotor.Játsszanak csak az 50 kcm-essel,mint ahogy játszanak is.Kijátsszák pl. a felügyeleti szerveket a tuning szettekkel,amelyekkel a motor már csak papíron 50-es.Vagy a külföldi járművek ki tudja mekkora lökettérfogattal és 50-es papírral.
Nem örülök viszont annak,hogy az az elenyésző számú vezető,aki felelősen gondolkodik és közlekedik,elesett egy jó lehetőségtől.Szerintem ennek így kellett történnie.Addig,amíg olyan a Magyar közlekedési morál amilyen,addig inkább szigorításokra lenne szükség nem pedig gesztusokra,táptalajt adva ezzel a szabálysértéseknek.

Pánó 2011.03.06. 13:48:13

Sajnálom hogy nem sikerült. Én is aláírtam. Nincs motoros jogsim,ezért jó lett volna a napi munkába járáshoz. Segédmotorkerékpárt napi szinten használok, de 2x26 km-t megtenni 50cm3-as robogóval nem kellemes. Autózni pedig már elég drága mulatság, főleg ha nem kapsz utiköltség térítést. Remélem lesz változás az ügyben.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.03.06. 13:48:30

Én meg azt látom inkább a dologban, hogy pillanatnyilag ez ennyi embert érdekelt, se többet, se kevesebbet. Itt jön be a kérdés, ha ilyen körülmények és tényezők felhasználásával (hisz azért az ország legnagyobb netes oldala állt mellé plusz bloggok tucatjai tette ki oldaldobozba a felhívást) akkor van-e erre a változtatásra jogos társadalmi igény?

Nyilván annak a 35 ezer embernek van aki aláírta (bár szerintem ennek a tizede profitált volna ténylegesen volna a jogszabályi változásból) de másnak nincs így nem zarándokolt aláírni, de még csak azt se tudja mi volt ez az egész.

Ha holnap én kitalálnám, hogy a gyufacímkegyűjtők kedvéért csökkentsék a gyufa áfáját 0%-ra, mert az milyen jó lenne, akkor vszínű senki ne állna mellém, még én magam se... 8-)

napalm 2011.03.06. 13:50:23

@Pánó:
pont erre lett volna nekem is jó a 125 ccm.
én is napi 2x26 km nyomok le.
csak most autóval;(

Winkler Róbert 2011.03.06. 13:50:32

@napalm: Nem tudom, de mi biztosan nem kezdjük újra. Viszont lesz más, csak előbb még elemzünk, értékelünk, kitalálunk, és irány a következő zakó!

Emiksz 2011.03.06. 13:54:05

@The Beast: Ezt a kölök kérdést ki lehetett volna védeni, ha mondjuk a 125 ccm csak legalább két éves jogsival vezethető. Vagy ilyesmi.

napalm 2011.03.06. 14:00:22

@Winkler Róbert:
Robi, ne adjátok fel, ez egy nagyon jó kezdeményezés volt, ne vesszen kárba...

iazvedo · http://iazvedo.blog.hu 2011.03.06. 14:14:28

Eszembe se jutna tanácsokat osztogatni, csak mondom, hogy becsülöm a kampány tisztaságát.
Valószínűleg szándékosan nem használtátok ki a témában rejlő magas labdákat, amelyek több aláírást hoztak volna, ez nagyon derék dolog. Nem győztetek meg politikusokat, hogy álljanak az ügy mellé, hogy közben a saját pecsenyéjüket sütögessék, nem kerestetek meg motorgyártókat, hogy pénzeljenek, és cserébe durva PR-t kapjanak. (No speed limit on highways kampány Árpa Attilával, valaki?)
Nem riogattátok az anyukákat, hogy mi lesz amikor a pujára ráhúzza a kormányt a kamionos, stb.
Persze kicsit szurkálódok, de valójában tök szép lett volna ha ezek nélkül is elértek valamit. Én egyébként megnéztem, hol a legközelebbi aláírópont, és elsétáltam ebédszünetben, sőt, szétküldtem e-mailben az egyik cikket. Ennyit tudtam tenni, sajnálom, hogy nem sikerült.

gitáros 2011.03.06. 14:16:15

@The Beast:
Azért a "felelőtlen, tudatlan gyerekek" ugyebár egy B-jogsival már rendelkeznek. Most vagy ez _is_ a bajod, vagy csak írsz, de nem olvasol...

Bobykj 2011.03.06. 14:18:54

@The Beast: Az általad említett "hülyegyerekek" eddig is megoldották a dolgot, csomó helyen eleve úgy árulják a használt pl. olasz robogókat, hogy 50-es papírt adnak hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a suhancok közül aki akar nagymotoros jogsit is csinál, vagy úgy hogy apuciékkal kifizetteti, vagy úgy hogy összespórolja és utána megcsinálja. Ez nem fog megállítani senkit sem, aki nagyobb motorral akar száguldani.

]{udarauszkasz 2011.03.06. 14:21:55

En igy is alairtam volna, sot, sokan masok is. Draga az uzemanyag, es nem mindegy, hogy a 125os, vagy az 1000akarhany ccm-s motor eszi.
Csak azert nem irtam ala,mert videki vagyok, es havonta parszor vagyok otthon, es nem is nagyon tudtam rola. jobb lett volna neki kicsit nagyobb marketing, neten, indexen,origon, tobb nagy oldalon. Esetleg benyomtam volna a teletext reklam oldalaira is. Penz beszel...

kumin 2011.03.06. 14:34:25

@Winkler Róbert: ez az ő esetében elég egyértelmű szerintem, hogy a pártot jelenti, de biztosan nem volt központi ukáz, hogy alá kell írni, tehát a képviselő használhatta az infrastruktúrát, de meggyőzni valahogy neki kellett.

nanemáá 2011.03.06. 14:43:57

az ördög vigye! jó pár napja - hete talán??- h megnéztem hol a legközelebbi aláíró hely... de vhogy sose jutottam el. mosmeg már késő :(

Alhazred 2011.03.06. 14:45:37

nem volt tisztában a határidővel a jónép, szerintem itt kell keresni a bukót

kafferbivalybalamber 2011.03.06. 14:57:56

@Winkler Róbert: "elemzünk, értékelünk, kitalálunk, és irány a következő zakó!"

Az önirónia mindig jó dolog. Így bivalyszemmel 2 hibát láttam: az egyik, amit mondtak többen is, hogy nem figyeltetek a határidőre. Azt kellett volna sulykolni ezerrel.
A másik, amit azért pont az Indexnek illett volna tudnia: az értéktelen, semmitmondó cikkek spam jellegű öntése nem használ, hanem árt. Inkább írtatok volna 125-ös robogótesztet hetenként kettőt-hármat, az kevésbé taszított volna.

okostojgli (törölt) 2011.03.06. 15:02:16

A kétharmadot megválasztottátok aztán szarik bele szépen az agyatokba.

]{udarauszkasz 2011.03.06. 15:05:49

lehet, ujra kene inditani.

Kürüsüly 2011.03.06. 15:13:30

szerintem a kortescikkek, a szájbarágós, Árpádhidas megmozdulások többet vittek, mint amit hoztak.
Nekem mindegyiknél inkább az volt az érzésem, hogy nem meggyőzni, hanem legyőzni akartátok volna azokat akik nem írtak alá.
Nem kellett volna baszogtatni az egyéni képviselőket mert nem válaszolnak, mert ugyan igazatok volt abban, hogy felháborító, de a kampányhoz pont semmi köze nem volt.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.03.06. 15:14:15

a legfurább: egyáltalán miért kellett aláírást gyűjteni? nincs annyi túlélési ösztön az egyik (vezető) parlamenti pártban, hogy egy mozdulattal kedvezzen 50 -100 000 embernek, helyrepofozva a megrendült bizalmat?

CJKrisz 2011.03.06. 15:15:05

@klarky:
Ahogy mondod. A 35k igen csekély százaléka az összes B-s jogsi számának. Magyarul: rohadtul semmi igény nincs a B125-re. Az a 35 ezer, aki mégis 125-öst akar vezetni, irány egy autósiskola, leteszi az A1-et és már vezetheti. Ilyen egyszerű, évtizedek óta így működik, jól.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.03.06. 15:20:34

A legfőbb hiba tényleg a határidő ki nem hangsúlyozása volt. Azért az is érdekes, hogy egy napi 120.000-es látogatottságú portál 800 gyűjtőhelyen nem tud összeszedni 50.000 aláírást. És még csodálkoznak, hogy csak május közepén kapnak Suzuki Kizashi-t :))

kéne egy nick 2011.03.06. 16:11:07

Nagyon helyes.
Így is tele van a város tahó, agresszív, a szabályokat lépten-nyomon megszegő, közlekedni nem tudó motorosokkal (gondolok itt pl. a járdán közlekedő pizzafutárokra). Nem kell több.

A Total Car-os (így írják) fiúk pedig maguktól elszállt, nagyképű parasztok, Winklerrel az élen.

]{udarauszkasz 2011.03.06. 16:14:10

@kéne egy nick: Voltal mar Napolyban?:DDD Korforgalomban kivulrol,jobbrol elozott (kamionnal voltam) 3 motoros egyszerre, 1mas mellett... meg ilyenek:D

Roflmaozor 2011.03.06. 16:17:10

Nagyon jó lett volna ha összejött volna a kezdeményezés, igy most várhatom h legyen pénzem A ra és utana vehessek csak motort abbol is szakadtabbat mert elment az ára jogsira...

]{udarauszkasz 2011.03.06. 16:27:45

ez errol szol. penz kell az allamnak.

BaLee 2011.03.06. 16:27:57

Nem gondoltatok rá, hogy nagyobb sporteseményeken is gyűjtsetek aláírást? Egy látogatottabb focimeccsen 8-10 ezer ember is megfordul, ha előtte kicsit ki lett volna hírezve akkor több 1000 aláírást lehetett volna gyűjteni csak ilyen helyeken.

Ez szerintem egy tipikusan olyan dolog ami nekünk jó, így nem nagyon gondolkodtak volna rajt, hogy aláírják-e vagy ne.

EG0 2011.03.06. 16:41:06

@kéne egy nick: mi, tahó, cikázó motorosok maradunk is a városban. Csak továbbra sem csatlakoznak majd hozzánk az autóból átülő, tisztességes és törvénykövető állampolgárok. Én meg majd röhögök rajtatok továbbra is pl. Budaörsről a belvárosba menet, hogy álltok 2-3 órát a dugóban, pl. lefelé csorogva valamelyik híd felé. Azok után, hogy én érdek nélkül (A-s jogsi) aláírtam, sőt aláírattam másik 20 emberrel a kezdeményezést, pedig most már mindenféle sajnálat nélkül nézlek titeket hülyének.
(Legrosszabb esetben, pl. rossz az idő vagy sok a csomag, beülök én is az autómba, veletek együtt és egymás miatt szívni a dugót. Tehát nekem vannak célszerű közlekedési alternatíváim, nektek meg eztán sem lesz.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 16:52:55

@Pánó: @napalm:
van olyan , hogy A kat.jogositvany
nehogy mar az jojjon le, hogy ezek a motork be vannak tiltva
en nem tudom, hogy jo otlet volt-e vagy nem, de hogy nem kardinalis kerdes a kozlekedesbenaz, hogy B-vel mit lehet es nem lehet vezetni, az szinte biztos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 16:54:30

@okostojgli:
igen errol Orban Viktor tehet
ezt elfelejtettem hozzatenni

]{udarauszkasz 2011.03.06. 16:56:35

En is alairtam volna, pedig en kamionnal/szemelyautoval jarok javareszt. De akkor se jott volna be, mert az allamnak nem erdeke.

Loading... 2011.03.06. 17:02:21

Sok jogosítvány nélküli, motorozásban tapasztalatlan emberke, hogy örült volna ha felpattanhatott volna a nagyobb gépekre és had' szóljon!

Rakjátok le a jogsit és majd vezethettek 125 fölött is. Örülök, hogy nem jött össze, mint motoros már csak az hiányzott volna, hogy innentől már motorral se lehessen haladni a városban a sok (ráadásul) tapasztalatlan, mobilozó úrvezetőtől akik autót sem tudnak vezetni.. Na úgy hiányzik, hogy ezek motorra szálljanak, mint egy hátba rúgás!

kéne egy nick 2011.03.06. 17:09:20

@]{udarauszkasz:
Nem voltam, de az, hogy más ország tele van idiótákkal az utakon, nem jelenti azt, hogy nekünk is ezekhez kéne csatlakoznunk.
A törököknél voltam, nem biztos, hogy az a közlekedési kultúra a követendő.

@EG0:
Mi mást várhattam volna egy motorostól?
Remélem, rátok szállnak majd a rendőrök, úgyis növelni kell az államkassza bevételeit.
Egy idő után majd megtanultok közlekedni a sokadik bírság után.

Egyébként nem tudom, miből gondolod, hogy aki nem motoros, az biztosan autós.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 17:15:06

amugy az viszont nagy igazsag, hogy a jogositvanyszerzesere egy egesz iparag epult es elkepesztoen draga
itt amerikaban egy B-s jogsi tokkal vonoval 50 dollarba van
raadasul ugy erzem, azert sem nagyon sikerult mert meg a 35 ezer ffele sem volt erintett kozvetlenul
emiatt par ezer ember vett volna 125-nel nagyobbat
/de ez, mint minden, maganvelemeny/

kéne egy nick 2011.03.06. 17:29:39

@hagyma:
Azért azt tegyük hozzá, hogy Amerikában ha elmúltál 18 éves és nincs jogsid, halott ember vagy.

Egy csomó városban csak ott van járda, ahol kirakat van. Nagyvárosokban is.

]{udarauszkasz 2011.03.06. 17:35:33

@kéne egy nick: naigen. Ezert fog meghalni Amerika, ha nem lesz benzin, meg gazolaj. (lsd E-Afrikai esemenyek)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 17:42:00

@]{udarauszkasz:
ha nem lesz benzin, akkor europa is meghal
sot
mi vissza tudunk terni a lora, B jogsi eleg lesz ra
mindenki visszakoltozik a prerire
@kéne egy nick: hat igen es ezen a logikan gondolkodva lehetne 1000 dollar is, merthogy kell
tenyleg nem tudom, otthon meg pl. kotelezo a tanfolyam, meg a gyakorlati/ vezetesi/ tanfolyam?

]{udarauszkasz 2011.03.06. 17:52:09

@hagyma: Kotelezo, igen. Kamionra 4 fajta papir kell: Jogositvany, PAV alkalmassagi, belfoldi, es nemzetkozi arufuvarozasi engedely. Utobbi kettot valtja fel a GKI kartya, ami az europai verzioja. Ugyanis europaban is bevezetik, atvettek a magyarok hulyesegeit.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 18:07:33

@]{udarauszkasz:
hat kamionra itt is huzos
de a sima B meg a motoros az nokedli
elemeleti tanfolyam, meg mi a turonak
/csak azertr jegyeztem meg, mert ez a B125 akcio tulajdonkeppen arra ment ki, hogy 125-os motorra ne kelljen kulon fizetni a jogositvanyert, vagy ne annyit,csak akkor meg arrol kellett volna beszelni/

]{udarauszkasz 2011.03.06. 18:13:29

@hagyma: minden teren ez megy, kamionozom, es sikloernyozok, 2 egymastol jol tavol allo tevekenyseg, es mindenhol a lehuzas megy a hatosagok reszerol.

kafferbivalybalamber 2011.03.06. 18:15:25

@hagyma: Így van, ez a B125 nagyjából oda futott ki, hogy legyen olcsóbb az A1. Nem ezt mondták eleinte, én legalábbis nem így értettem, úgyhogy kicsit becsapva éreztem magamat.

Parajpuding 2011.03.06. 18:41:45

@kéne egy nick: neked inkább agy kéne kispajtás.

psr6 2011.03.06. 18:45:47

Ez volt az első aláírásom életemben... nem baj, máskor is, szívesen, ha ilyen okos dologról van szó! Ettől függetlenül gratulálok a kezdeményezéshez, mert jó fej vagyok.

üdv
R

napalm 2011.03.06. 18:59:46

@hagyma:
125 ccm-re nagymotor jogsi?
inkább nem.

A szerelő 2011.03.06. 19:02:42

"jó volt egy ilyen egyértelműen pozitív ügyhöz csatlakozni."
Ez véleménynek elmegy, de ténynek semmiképp. Az aláírások száma ugyanis nem támasztja alá.
Következő aláírás gyűjtés lehetne mondjuk az, hogy a kresz szabályok vonatkozzanak a robogósokra is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 19:06:45

@napalm:
de miert?
draga, vagy a 250 +ra mar nem ulnel fel?

Pánó 2011.03.06. 19:45:24

@hagyma: Jó lenne az A-s jogsi,de sajnos vagy munkahely,vagy tanfolyam. Vagy dolgozol(napi 10-12 óra), vagy mehetsz munkanélkülire. 37 évesen, családdal a hátam mögött nem sok választásom van.

alex58 2011.03.06. 20:14:56

@CJKrisz:

Annak, aki spórolási szándékkal robogózik B-s jogsival, valószínűleg nem lesz 65.000 Ft-ja arra, hogy letegye az A1 jogsit. Ha lett volna, már régen megszerezte volna !

Most minden marad a régiben: a robogósok vagy megelégednek az 50-es robogó nyújtotta lehetőségekkel és legálisan közlekednek, vagy hamisítással 50-esnek feltüntetett nagyobb köbcentis motorral próbálják meg , ahogy ők mondják " felvenni a forgalom ritmusát ". Ettől mindenképpen jobb lett volna, ha a legális 125-ös motorok száma emelkedett volna.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.06. 20:30:44

@Pánó: @alex58:
na ez az en nagy gondom es kerdesem
uigy lenne normalis, hogy bejelentkezel elmeleti vizsgara
/jo legyen valami vizsgadij/ aztan ha atmentel, bejelentkezel gyakorlati vizsgara/ jo legyen valami vizsgadij/ mondjuk 2x 10 rugo boven fedezi a koltsegeket
es lecet
mar hogy ne lehetne megtanulni a KRESZ magamtol meg a motorozast
itt B-nel pl 26 kerdes van a computeren, 5-ot ronthatsz/ kb 40 50 dollar/ ha nem sikerul masnap mehetsz megint
tul van misztifikalva a dolog szerintem
legyen mindenkinek maganugye hogyan sajatitja el az elmeletet es a gyakorlatot, csak a vizsgaval foglalkozzanak

Kobak77 2011.03.06. 20:49:27

@A szerelő: "Következő aláírás gyűjtés lehetne mondjuk az, hogy a kresz szabályok vonatkozzanak a robogósokra is."

És véleményed szerint ahhoz mit kéne tenni, hogy a kivétel nélkül kedves, előzékeny, törvénytisztelő autósok is végre betartsák? Autóval, biciklivel, robogóval közlekedem. A robogóra napi 2-3x rásorolnak, ha rádudálok, még be is fékez előttem. Biciklivel a keresztben lévő elsőbbségadás kötelezőt fölösleges is néznem, mert úgysem adják meg... 10-ből 10x nem! Pedig ott van az a rohadt tábla ám! Volt olyan is, hogy pirosra váltott az autós lámpája, nekem keresztbe zöldre, de még rám is dudált, hogy le mertem elé gurulni!

Szóval szálljon le mindenki a magas lóról, aki azzal példálózik, hogy robogós, gyalogos, biciklis hogy nem tartja be a kreszt. Legnagyobb számban az autósok nem tartják be, a többi innentől túlélésre játszik, lévén mind sérülékenyebb az autósnál.

Reggie 2011.03.06. 21:00:01

@Kobak77: Persze, mert legnagyobb szamban autosok vannak. Kb 20-30x annyi mint motoros vagy kerekparos

Kobak77 2011.03.06. 21:11:09

@Reggie: ez tény, de miért is legalizálja ez a szabályok be nem tartását? Ha meg az autós nem tartja be, akkor miért várja el ezt mástól?

/egyébként messze nem olyan rossz a közlekedési helyzet, mint ahogy az ilyen és hasonló fórumokból gondolhatná az ember, de nyilván senki sem említi meg, hogy ma 150 autós nem akart elütni, vagy 4 biciklis is lehúzódott előlem a 6-bó. Viszont azt a 3 autóst, aki meg el akarta ütni, vagy arra az egy biciklisre, aki rácsapott a motorháztetőre, arra emlékszik./

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.03.06. 21:16:30

Bennem is van egy adag keserűség. No, nem azért, mert nem jött össze. Az azért világos, hogy a mi országunkban jobb eséllyel lehet embereket mozgósítani valami ellen, mint mellette. Persze, valóban, ha komoly szerveződés/-kedés áll az ügy mögött, úgy könnyebb. A baj leginkább az, hogy -mint azt Kumin úr is jól látja- ez egy tisztán win-win dolog lett volna. Mindenkinek jobb, ha egyszerűbb átülni egy 125-ösre mondjuk autó helyett. Kevesebb autó az utakon, kisebb dugók, kisebb légszennyezés, kevesebb parkolási probléma, a motorosok gyorsabban érnek a céljukhoz, mint autóval, stresszmentesebben, kevésbé necces helyzetekben, mint ötvenesen. Csak sajnos polgártársaink vagy nem képesek elmenni egy gyűjtőpontra, aminek ugye meg kell találni először a címét, vagy még csak el sem olvassák, hogy akár saját maguk is letölthetik, és gyűjthetik az aláírásokat, akár a saját ismeretségi körükben. Ez már túl sok feladat. Megérteni, meg esetleg tenni is, az már meghaladja a kereteinket. De talán ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy bár fáj, mikor a politikusok nem kezelik felelős nagykorúként a polgárokat, de most sajnos az jött le nekem, hogy minden okuk meg van rá. Az emberek nem értik meg, pedig szép, kerek mondatokban le van írva, miről is szólt ez a hercehurca. Azért gyűjtünk aláírást, hogy a parlament foglalkozzon a kérdéssel. Nem azért, mert ha aláírjuk, akkor az úgy is lesz. Azért van úgy megfogalmazva a gyűjtés célja, ahogy, mert konkrétabban nincs értelme belemenni. Ha a parlament foglakozik a dologgal, esetleg szabályt módosít, akkor majd pontosan körülírják -minden bizonnyal az érdekelt szervezetekkel történt egyeztetés után- hogy pontosan ki, milyen feltételek teljesülése esetén szerezhetnék meg a B125-öt. Mert lehet az is, hogy a honatyák -a szakértők véleményére alapozva- úgy döntenek, bárki, akinek öt évnél régebbi jogosítványa van, minden további nélkül vezethet 125-ös motort. Vagy két éves jogsi+ tanfolyam. Vagy csak tanfolyam. Vagy nem, és kész. Tehát nyugodtan alá lehetett volna írni akkor is, ha kétségei vannak valakinek, de alapvetően érti, hogy van igény a dologra, és szeretné, ha másoknak jó lenne.
A fentieket nem mindenkinek sikerült megértenie. Ilyenkor jönnek az agyalágyult kommentek, hogy majd mindenki százhússzal fog tépni a körúton, nemzethalál lesz a vége, a pattanásos hülyegyerekek a tizennyolcadik évüket sem fogják megérni. Pedig még konkrét szabálytervezet sincs, amivel vitatkozni lehetne. Csak annyi a kérés, hogy kedves képviselőnénik és -bácsik, tessenek már egy kicsit idefigyelni, lehet, hogy ez nem egy rossz ötlet, foglalkozzanak már vele. De ez sajnos magas a legtöbb embernek. Mint ahogy az sem felfogható, hogy azok, akiknek esetleg megadatik a lehetőség, hogy vezethessenek 125-öst, koránt sem biztos, hogy ha úgy érzik, nem menne nekik, erőltetni fogják. Annál a dolognak nagyobb a tétje. Összetörheti a motort, magát, meg ugye akár meg is halhat. Ilyesmit az emberek általában alaposan átgondolnak.
Valamint azt sem értem, hogy az miért baj, ha nem ingyen és bérmentve, bizonyos feltételek teljesülése esetén automatikusan jár a B125, hanem kell egy tanfolyam, egy vizsga, meg esetleg összesen két napnyi idő és pár tízezer Forint pénz befektetése. Mondjuk fél áron. Negyed annyi idő alatt. Ha valami nem ingyen jár, csak olcsóbban, egyszerűbben, az már nem kell? Nem írom alá, nehogy már esetleg másnak jó legyen? Ha nekem nem kell olcsón a B125, másnak se legyen.
Szóval, ezek miatt van nagyon rossz érzésem. Pedig ez egy nagyon jó kezdeményezés volt. Nem azért, mert a barátaim találták ki. Hanem mert nettó nyereség lehetett volna mindenkinek. Még a baleseti sebészeknek is:))

Reggie 2011.03.06. 22:03:05

@Kobak77: Nem legalizalja, hanem azt mondtam, hogy azert talalkozol sokkal tobb autos szabalytalansaggal, mert sokkal tobb autos van. Ha megnezed a baleseti statisztikakat, akkor lathatod, hogy atlagosan egy motoros/segedmotors ketszer annyi balesetet okoz, mint egy autos.

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2011.03.06. 23:34:27

Nagyon bánom, hogy nem jött össze ez a B125.
Főleg most, hogy még a BKV bérletünk is kikerült a cafeteriából, és ezek után már elterveztem, hogy akkor majd szépen beosonunk ketten egy olcsó és megbízható japán géppel a m.helyünkre.
Úgy sokkal olcsóbb és gyorsabb lenne.
Most várhatunk megint egy csomót, mert a képviselők maguktól ilyet úgysem küldenek át 2 nap alatt a bürokrácia útvesztőin.. :o(

deak.atti 2011.03.07. 13:05:09

@streetsta:

Üdv!

Jól beszélsz (írsz), Zoli! Megint a tipikus "dögöljön meg a szomszéd tehene" hozzáállás ... Mennyi és mennyi olyan hsz. volt a TC-on is, hogy "b@sszátok meg, én le tudtam tenni a jogsit, Ti is tegyétek le! Fizessétek csak ki szépen, aztán majd motorozhattok, úgy mint én!". Nekem is van A-s jogsim, és mégis aláírtam. Mert úgy voltam vele, hogy ha a nejemnek vagy a sógornak van ügyintézni valója, akkor ne üljön autóba, ha nem szükséges ((tél, eső, stb.) hanem motorra fel, és mehessen. Mondhattam volna, hogy vizsgázzanak le, de a szűk agyammal felfogtam, hogy ez nekünk jobb lenne. Elmentem (pontosabban megálltam hazafelé menet) és aláírtam. Nem bánom, és ha még belefognak, aláírom ismét.

DA

9mmPara 2011.03.16. 21:36:10

@CJKrisz: Igazad van, szerezhető A-s jogsi külön is, de nem érted az egyik lényegi pontot, az arányosságot. Jó állapotú, napi használatra alkalmas 100-125 köbcentis használt robogó, plusz sisak, ruha, kesztyű, stb. megáll 300 ezer Ft-ból. A1-es jogsi 100 ezer Ft. Használtautóra lefordítva: B-s jogsi alsó hangon félmillió. Te bedobnál ennyit egy úrvezetői papírért?

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása