Sukoró, az elfelejtett alapprobléma

2011.10.06. 15:27 kumin

Nagy most a zaj Gyurcsány Ferenc ügyészségi meghallgatása körül. Elemzői szempontból azonban nem látok semmi olyan izgalmas új fejleményt, amely miatt külön foglalkozni kéne vele. A büntetőügy megy a maga útján, a végén hoz majd a bíróság valamilyen ítéletet, addig pedig egészen biztosan valamennyi mérföldkőnél a meggyanúsított volt kormányfő gondoskodni fog arról, hogy minél nagyobb médiafelületet lefoglaljon. A nagy zajban azonban kevés szó esik magáról az ügyről, a King’s City beruházás tervéről. Nyilván egy büntetőeljárásban már nem az alapprobléma lesz érdekes, hanem a konkrét vád részletei. Jogi értelemben ugyanis semmiképp nem bűncselekmény a Velencei-tó partjára, a Velencei Madárrezervátum mellé gigantikus kaszinót építeni. A politika azonban a szimbólumokból ért. A King’s City projekt pedig egy látványos, többrétegű szimbólumcsomag volt. Akit érdekelt, már rég meghozta a maga politikai ítéletét.


Sólyom László a Velencei Madárrezervátumban, 2008 tavaszán


A Köztársasági Elnöki Hivatalban töltött éveim alatt Sólyom László végigjárta az ország legfontosabb természeti kincseit, és mindenhol felemelte a szavát, ahol értelmetlen beruházásokkal a természet szükségtelen károsítására készültek volna. Hatásköre nem volt arra, hogy bármit megállítson, de megszólalásai hatottak. Legtöbben csak a Zengő csúcsára tervezett radarral kapcsolatos ellenvéleményére emlékeznek, de volt még bőven más ügy is: egy zempléni terület teljes elárasztásával járó szivattyús erőmű terve az Aranyos-völgyben, a tokaji borvidéket veszélyeztető szerencsi szalmaerőmő, a Balaton keleti medencéjének életét tönkretevő repülőtéri elképzelések Szentkirályszabadján, és persze Sukoró maga. Nota bene, egyikből sem lett semmi. Ez amúgy érdekes illusztrációja a szelíd, értelmes szó erejének.


Ismerem, sokat hallottam az ellenoldal érveit. Kell a beruházás, ez pörgeti a gazdaságot, ettől lesznek munkahelyek. Nyilván ezek releváns szempontok. Ha azonban csak ezeket vesszük figyelembe döntéseink során, ha a kivételesen értékes magyar természeti örökség zárójelbe tehető, másodlagos szempont, akkor hűen reprodukáljuk a fejlődő országok, leginkább Afrika általános fejlesztési politikáját.


A természeti kincsek értékét nem tartják nyilván a tőzsdén, nem hatnak rájuk konjunktúra-ciklusok. A tönkretett természet mindig, a gazdaság állapotától függetlenül pont ugyanakkora veszteséget fog jelenteni. A nyereség oldalán viszont nem hiszem, hogy ilyen stabil lenne a helyzet. A kaszinó üzleti tervében vajon lehetett számolni egy ekkora, ilyen tartós visszaeséssel? Biztos, hogy a beígért munkahelyek ma is meglennének? Esetleg – ha mégis sikerült volna összehozni a beruházást – ma egy félgőzzel pangó, kihalt kolosszus állítana méltó emlékművet az egykori természetes tópart helyén az egy sakklépésnél tovább nem látó politikusoknak.


Teljesen természetesnek tartom mindezek fényében, hogy a frissen indult ökopárt, az LMP Sukoró ügyben verte a tamtamot, és egyik alapítója, Schiffer András végül az ügyészséghez fordult. Őt ma ezért a baloldal Gyurcsányhoz hű radikálisai kitagadják. Magáról az alapproblémáról eközben semmi szó nem esik. Schiffer bírálói ma már csak azt látják, hogy politikai támadást intézett az egykori kormányfő ellen. Fel sem merül, hogy ennek tartalmi okai voltak, összefüggésben az új párt eredeti értékrendjével, küldetésével. Azt már ide sem érdemes hozni, hogy amúgy Európában a baloldaliság és az ökológiai érzékenység együtt szokott járni. Nálunk ez sosem ment, ezt a nyelvet a hagyományos magyar baloldal egyszerűen nem érti.


A King’s City vaskos szimbólum, amelynek csak egy kis szelete a most induló eljárás tárgyát képző telekcsere-ügylet. Benne van a csomagban a magyar táj jellegével és igényeivel szembeni sokszor megnyilvánult érzéketlenség, és maga a magcélzott végeredmény is: egy kaszinó. A rivális oldalon álló politikus ennél ideálisabb célpontot elképzelni sem tudna. Nem családi élménypark, nem iskola, nem szanatórium, hanem a jólétét fitogtató gazdagság, a levevés, a szenvedélybetegség színtere – de amúgy ha nem is pont az, ez a percepció három perc alatt simán felépíthető. Lehet firtatni, hogy jó ötlet-e kirakni az ügyészségi meghallgatás videóját, jól teszi-e Gyurcsány, hogy ilyen stílusban kezeli a helyzetet. Szerintem ez tökéletesen érdektelen. Láthatóan a volt miniszterelnököt sem az eljárás kimenetele izgatja, ezért is fenyegeti bátran az eljáró ügyészeket. Ő politikai győzelmet szeretne aratni. Egyedül azt nem veszi észre, hogy egy olyan pályán vívja költséges küzdelmét, ahol már réges-rég lefújták a meccset.
 

Címkék: sólyom természetvédelem sukoró lmp

35 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr953282794

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nyílt levél Schiffer Andrásnak 2011.10.07. 10:10:30

Andris, Drisa, Aranyapám, Országos Haverom, Társam a Lehetmásban! Hát mondjad már nekem megfele, mi az atomerőműkerítésre hétszer keresztbetekert grínpíszes acállánc van veled, Töki? Már mondjuk megbocsáss, hogy tegezlek, de egyrészt marhára nem t...

Trackback: MSZP: te nem tudod, milyen jó (lenne) nélküled 2011.10.06. 16:23:47

Avagy miért kell egy határozott, biztos mozdulattal arcon rúgnunk az MSZP-t, ha meg akarunk szabadulni a Fidesztől....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darky_ · http://powerteam.blog.hu/ 2011.10.06. 15:40:37

Hát, hogy lefújták-e, azt ma még senki sem tudja megmondani...

spontan · http://erdekessegek.info 2011.10.06. 16:08:23

"Biztos, hogy a beígért munkahelyek ma is meglennének?"

Ez kérdéses, azt viszont biztosan tudjuk, hogy a mostani változattal nincsenek meg.

gono 2011.10.06. 16:23:19

en most itt valamit nem ertek. le akartak csapolni a tavat vagy mi? mert errol meg nem hallottam.

alátamasztanád kicsit a környezeti veszélyekkel kapcsolatos állításaidat?

Sir Galád (már foglalt) 2011.10.06. 16:48:56

@Darky_: szerintem úgy érti,h politikailag már nem győzhet, mivel semmi esélye arra,h az emberek újra mellé álljanak.

B-rocker (törölt) 2011.10.06. 16:52:06

Évi kétmillió látogató... persze.

Alvarez 2011.10.06. 16:54:29

Tudod kedves posztoló, neked megvan az a szerencséd, hogy jópénzért meghívnak az ATV-be képviselni Vezéred álláspontját, de nem minden devizahitelesnek csurran így a havi törlesztőjéhez. Neked igen, más viszont becsületes munkát szeretne.

A poszt pedig azt a tragikus képet festi le, hogy a sötétzöldek már nem csak európai ipart, hanem a szolgáltatásszektort is elkezdték ütni. Ezek szerint nem csak a gyárak mennek Kínába, hanem a kaszinók is. Vezérednek sok munkájába fog kerülni, hogy összekalapozza azt a pénzt az araboktól, amiből te lakást akarsz magadnak.

milyen szép a Vértes, ó 2011.10.06. 16:56:14

Mennyire jó aggódni egy meg sem valósult beruházás környezetvédelmi szempontjai miatt, nemdebár?

Az Audi-féle 'védett élettér'-legyalulásról, meg a tiltakozó környezetvédő kézivezérelt letartóztatásáról lesz poszt? Várjunk csak, ki is helyezte el a 'mi multink jó multi' új üzemrészlegének alapkövét? Jaj, nem lesz poszt.

legeslegujabbkor 2011.10.06. 17:29:16

Kedves Kumin! Azt hiszem, ezt a posztot elsietted, mert nem beszéltél még az araboktól visszatérő Orbánnal. Képzeld, 2 napja már jó beruházás egy kaszinó, és az egyik fejkendősnek kifejezetten tetszik ez a sukorói terület.

loláb 2011.10.06. 17:37:59

"Biztos, hogy a beígért munkahelyek ma is meglennének?"

Nem lennének meg, mint ahogyan egyan nem lenne meg maga a kaszinókompexum sem.

A sukkoró ügy egy szipla ingatlanpanama. Senki nem akart 250-500 milliárdért kaszinót építeni, ezt ne gondolja senki se.

Az egész arról szólt, hogy néhány rafkós gazember hogyan szerezzen meg egy 70 hektáros autópálya közeli, tóparti telket az államtól jóval az értékén alul, és hogyan minősítse át azt kereskedelmi tevékenység végzésére alkalmas fejlesztési területté az önkormányzattal.

Ha ez megvan, akkor máris kicsit kényelmesebb a helyezt, lehet rá lakóparkot építeni, valós fejlesztést tervezgetők befektetőknek négyszeres áron eladni, vagy csak jegelni pár évig és utána kiparcellázni.

A kaszinó csak az ügy fogyaszthatóvá tételéhez kellett. Az iskolaépítéshez hasonló fejlesztések rentábilisságát senki nem hiszi el, nagyon kilógott volna a lóláb.Ha azt mondják, hogy lakóparkot építenének, az ellen mindenki tiltakozna. Gyárépítést azért mégsem lehet behazudni, az nem indokolja az exkluzív panorámát, és hát ahhoz kéne valami cég, ami gyártana is ott valamit, ilyen pedig nem nagyon tolongott, főleg a válság alatt.
A legegyszerűbb, nagyjából hihető verzió a kaszinó projekt, ahhoz nem kell más, csak pénz, pénz és pénz. Az átlag polgár még tapsol is hozzá, és el is hiszi, hogy a szerencsejátékra éhes turisták ezentúl majd Las Vegas helyett majd magyarországra fognak repülni, elcseszni a dollárezreseket.

Kérdezem én: aki 2 milliárd eurós fejlesztést tervez, annak neki kell állni trükközni az ingatlan értékbecslésen? Akinek megvan az önereje, és a banki kapcsolata ahhoz, hogy 2 milliárd eurót kapjon, az rászorul arra, hogy 3-400 millióval túlbecsülje azt a telket amit becserél a velencei tavi telekre? Ugyan már, senki nem hiheti komolyan, hogy egy másodpercig is komoly volt a kaszinóépítési szándék....

hegyilány 2011.10.06. 18:00:14

Teljesen természetesnek tartom mindezek fényében, hogy a frissen indult ökopárt, az LMP Sukoró ügyben verte a tamtamot, "

Tessék már nekem megmondani, (valaki) azon kívül, hogy az LMP. veri a tamtamot ebben az ügyeben, és más ügyekben is, milyen politikai irányvonalat képvisel.?
Melyik oldalon áll. ?
A máséval verni" úgy gondolom, hogy kevés, valamiféle eszmét fel kellene vállalni. Védjük a természetet. Azt már védik elég sokan, van megfelelő szervezet is, akik tudják- és teszik a dolgukat.

hegyilány 2011.10.06. 18:08:03

Egyetlen ötletet nem olvastam még sehol az LMP-től, pl. hogyan teremtődjenek új munkahelyek.
A gyöngyöspatai eseményeknél elsőként mentek helyszinre, de egyetlen javaslatot nem olvastam, hogyan lehet az ott kialakult helyzetet orvosolni, azt hogy megoldani meg főleg nem.......
Egy pártnak nem csak a habverés, a bírálás lenne a feladata. úgy gondolom.
Valamiféle konkrétumot is fel kellene már mutatni.
Ezt én sem birálásnak szántam, csupán egy vélemény.

Alvarez 2011.10.06. 18:09:48

@loláb: látom az összeesküvés elméletek gyártásában otthon vagy. Egy a gond: bizonyítani is kéne, amit leírsz. A "senki nem hiheti komolyan" típusú érvelés nagyon kevés.

lobster thermidor 2011.10.06. 18:10:50

Nahát, de tényleg milyen érdekes... !

Hogy ugyebár az LMP nem csak a sukorói beruházás ügyében "verte a tamtamot", mégis azt az egyet kapta fel a fidesz, amiben Gyurcsány Ferencet lehet csuklóztatni.
Más esetekben a parlamenten kívül, vagy belül még válaszra sem érdemesítik a felvetéseiket.

hegyilány 2011.10.06. 18:23:41

"Arra a felvetésre, hogy Sukoró-ügyben az LMP indított el egy olyan folyamatot, ami Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök meggyanúsításához vezetett, Karácsony elmondta: a párt más vádak alapján tett feljelentést, mint ami alapján az ügyészség most eljár.

Az ügyészség az ingatlancserét kifogásolja, de az LMP másba „kötött bele” annak idején.

Mindenki, akinek fontos a liberális demokrácia, annak hinnie kell az igazságszolgáltatás függetlenségében, és ha Gyurcsány Ferenc ártatlan, biztosan nem fogják elítélni - szögezte le az LMP-s politikus."

www.hirado.hu/Hirek/2011/10/05/09/Karacsony_ha_Gyurcsany_artatlan_nem_fogjak_elite

Hát! Igen. Azt még az oly sokat emlegetett "mari" néni, ott valahol a térképen, a falu szélén" is tudja, hogy aki ártalan, azt (talán) biztosan nem fogják elitélni.
:)

hegyilány 2011.10.06. 18:32:14

"10 tévhit a sukorói King's City beruházás kapcsán

Van aki King's City -nek, van aki King City -nek ismeri. Egyenlőre mindegy, hiszen még egy darab tervrajz vagy tervezet sem látott napvilágot a Velencei-tó partjára készülő objektumokról, a pontos terlületet is csak kevesen ismerik, de már hatalmas vitákat és rengetek félreértést váltott ki. Előkerültek emberek és csoportok akikről évek óta, vagy még soha nem is hallottunk semmit. Ezzel még nem is lenne baj, de hatalmas téveszmékkel, tévhitekkkel próbálják maguk oldalára fordítani az érdeklődőket. Aki tíltakoni akar a King's City beruházás ellen, az tegye, mindössze csak szeretnék pár tényt előre tisztázni, amik nem mindenkinek tűnnek fel.

1. - Körbe betonozzák a tavat!

Ezzel már elkéstek. A Velencei-tavat régen körbebetonozták, mert akkor a mederkotrás ezt szükségessé tette, hogy megvédjék a tavat. szóval már körbe van betonozva, igaz, Velencén, a strandon visszabontották, hogy egy új strandot tudjanak kialakítani. A King's City területénél is le van betonozva.

2. - Lehetetlenné teszik a sportot!

Melyik részére gondoltok? A szállodában alvókra, vagy a kaszinóban játszókra? Nem a sportpályára épül, hanem mellé! A VVSI 2 kilométeres szakaszához nem nyúlnak. Sukoró ezt garanciába kérte és kapja.

3. - Mi lesz, ha 3000 ember egyszerre húzza le a vécét?

Ez vicc? 3000 ember egyszerre akkor ott valami tömeges hasmenés lesz, de a viccet félretéve: van csatornázás. 2004-ben indult a KIOP, melynek feladata volt, a Tó körüli csatornázatlan részek bevonása a hálózatba és az agárdi szennyvíztelep növelése és korszerűsítése. Ez sikerrel lezárult, így a tóba nem ömlik „piszkos” víz. Egy ekkora beruházásnál meg tutira nem szippantós autókkal akarják ezt megoldani.

4. - Tönkre teszik a környezetet !
Miért tenné? Ha valaki rengeteg pénzt áldoz egy építkezésre, beruházásra, nem érdeke, hogy tönkretegye a környezetét, főleg, ha turistákat is ide akar vonzani vele. Ráadásul még az építkezés során felhasznált területet is tutira parkosítják, minél szebb és természet közelibb legyen a terület.

5. - 4000 munkahely? Majd feltöltik a saját embereikkel!

Lehet, hogy az igazgatókat majd a befektető csoport hozatja, főleg kezdésre, de hogy pincéreket, takarítókat, szakácsokat, biztonsági őröket nem külföldről hívnak, az is biztos. Valószínűleg még ez a 4000 munkahely is kevés szám, hiszen a hírekben kiszivárgott lehetőség szerint ehhez rengeteg beszállító is kell. De itt hívom fel mindenki figyelmét, hogy még egy darab terv nem látott napvilágot, hogy pontosan mit is, illetve milyen és mekkora épületeket szeretnének ide építeni.

6. - Miért pont ide hoznának ekkora beruházást?

Ez jó kérdés. Talán mert itt még nincs konkurencia és szép a hely. De ha sokáig nyaggatják őket és keresztbe tesznek, akkor elviszik pillanatok alatt a pénzt egy olyan helyre, ahol nem csak, hogy tárt karokkal várják, de még be is segítenek nekik.

7. - Csak ki akarnak használni minket, a helyieknek ebből semmi haszna nem lesz!

Ezt is kétlem. Csak Sukorónak az ebből fakadó adóbevétele Napi (!) 2.5-2.8 millió forint!

8. - Túl sok embert csábítanak ide, ezzel túlterhelik a turizmust erre a vidékre!

Mi a túl sok ember? Jelenleg nem jön ide annyi ember turistaként, hogy a bevételeken ez meglátszódjon. Aki látott már régi videofelvételeket 60-as évekből az tudja, manapság csak töredéke ember fordul meg a környéken!

9. - Ekkora komplexumhoz hatalmas forgalom párosul, ezt nem fogjuk elbírni!

Egy kis település, mint Sukoró nem is bírná el, erre a célra találták ki az autópályát. Aki járt már a területen, az tudja, a King’s City tervezett területe Sukorótól kb. 11/2 kilométerre délre található és a kettő között húzódik az M7-es autópálya.

10. - Sukoró egy csendes kis falu, ezzel tönkreteszik és várost csinálnak belőle!

Mint az előző pontban említettem, a kérdéses terület, ahová King’s City néven kaszinót és szállodát terveznek Sukoró településtől délre fekszik a tó partján, Sukoróról nézve az autópályán túl."

hegyilány 2011.10.06. 18:33:36

Bocsánat! Egy kicsit hosszúra sikerült a másolat.
És a linket meg le is felejtettem. :))

lakevelence.com/10-tevhit-a-kings-city-beruhazasrol-366.html

Ezo Terézia & Homeo-Apátia 2011.10.06. 18:35:38

@loláb: "A sukkoró ügy egy szipla ingatlanpanama."
Akkor a mostani kormány minimum bűntárs, hiszen ők buktatták be végül a projektet.

"Kérdezem én: aki 2 milliárd eurós fejlesztést tervez, annak neki kell állni trükközni az ingatlan értékbecslésen? Aki..."
Pontosan ezért tűnik bullshit-nek a vád.

menőmano 2011.10.06. 18:45:31

"Nagy zajban"

Kumin Ferenc!

Ebben a totális politikai zűrzavarban már tényleg nagyon nehéz eligazodni.

Én egyáltalán nem gondom, hogy a Gyurcsány ügyből" a pártok politikai tőkét tudnak kovácsolni.(pozitívan).
Sem a Fidesz, sem az LMP.
:))

Nick Leeson 2011.10.06. 19:21:28

Lehet, hogy én vagyok az ország szemete, de szerintem igenis lehetne itt Magyarországon csinálni egy közép-európai "Las Vegas"-t. (nyilván úgy hogy az ország rövid és hosszú távon is jól járjon anyagilag) Hogy ezért be kéne áldozni valami értékeset? Pl. a Velencei tó környékét? Hát lehet, valamit valamiért!
Mégis kinek milyen ötlete van arra, hogyan (és mikor) fogunk kilábalni a magunk és kormányaink által kavart szarból. Láthatóan csak ötletek vannak, megvalósulás sehol,, politikai szinten. Ide valami egészen merész, vagány, egyedi ötlet kell, nem kenegetés, mis-másolás, hazudozás. Erre sajnos sem a begyepesedett lakosság, sem a politika nem vevő. :(
Marad a kaki nyakig, évtizedekig...

IGAZ MAGYAR 2011.10.06. 20:14:54

@loláb: "hiába a lónak 4 lába van mégsem kotlik" ugye kedves loláb! Ki az a hülye külföldi hogy csak a semmiért telekcserét hajtson végre??? A kaszinó beruházás hasznosságáról meg csak annyit Demján is akart pont Sukoró ellenében Pozsony mellé a szlovákoknál! Ott a "magyar befektető" miatt fúrták meg, no akkor mégis van bent ráció??? Lehet hogy Demján áll a Sukorói beruházás megfúrása mögött is! Akkor még konkurensnek tűnt!!!
El kellene felejtened hogy a faluvégénél messzebb még nem voltál indulj el és nézz körül a világban vagy a neten!!!!

IGAZ MAGYAR 2011.10.06. 20:23:42

"Benne van a csomagban a magyar táj jellegével és igényeivel szembeni sokszor megnyilvánult érzéketlenség, és maga a magcélzott végeredmény is: egy kaszinó. A rivális oldalon álló politikus ennél ideálisabb célpontot elképzelni sem tudna. Nem családi élménypark, nem iskola, nem szanatórium, hanem a jólétét fitogtató gazdagság, a levevés, a szenvedélybetegség színtere –"
Kumin elvtárs ennyire nem kellene lemenni kutyába!!!!!
Netán a debreceni stadion építésével kapcsolatban is ez lesz az ellenérved vagy arra más jellegű az ukáz, azt támogatni kell pl. ilyen indokkal,
hogy az egészséges magyar ifjúság a jövőnk záloga meg hogy
ép magyar testben ép polgári lélek vagy
Dicső apánk Rákosi elvtárs hű fegyverhordózója a fülkeforradalmunk lánglelkű vezére legyen példa s hogy az lehess építsük fel a Debreceni Szentjobb-láb stadion!
No????

kumin 2011.10.06. 21:40:44

@gono: Az LMP ezt mondta anno: Az építkezés révén harapófogóba kerülne a Velencei Madárrezervátum.

A nemzetközi egyezmény oltalma alá tartozó természetvédelmi terület számos védett madárfaj, értékes növény otthona.

A terület része a Nemzeti Ökológiai Hálózatnak és közvetlenül a Natura 2000 hálózatba tartozó európai jelentőségű védett területek mellett fekszik.

Ezekre és a tó állapotára káros lenne a beépítés - a felszínről bemosódó szennyező anyagok mennyiségének megnövekedése éppúgy, mint a jelentős forgalomnövekedés, a levegő- talaj és vízszennyező források sokasodása, a növekvő zavarás vagy a tájképi értékek sérülése.

IGAZ MAGYAR 2011.10.06. 21:57:20

@kumin: Ez az érzékenység hol van amikor a Keszthelyi hegységet hordják el a kőbánya tulajdonosok vagy milyen förtelmes látványt nyújt a Sümegi Várral szembeni kőbánya, de a hahóti európai jelentőségű tőzeg-lápok élővilágát kipusztító tőzegbányászat természet károsító hatása is hatalmas!!! S mégsem hallom hogy sírna valaki!!! Sólyom elnök úr csak a bánáti bazsarózsa miatt emelte fel a szavát! Milyen harapó fogóról is beszélünk Sukoró esetében????

márta)) 2011.10.06. 22:07:04

„Anno én tiszteltem Gyurcsányt” - Schiffer András az LMP helykereséséről"

Pár éve még nehézséget okozott neki, hogy Gyurcsány Ferencet személyében támadja, mert évtizedekkel ezelőtt tisztelte, amiért szembeszállt az előző rendszer privilégiumaival, ám később a "neoliberális politika", a mutyigyanús ügyletek miatt már változott a helyzet."

hvg.hu/itthon/20111005_Schiffer_LMP_interju#rss

"..... Azért sincs értelme kommunikációs fordulatról beszélni, mert az LMP nem az a párt, amelyik a kommunikációval próbálja a mondanivaló hiányát leplezni.
A tavalyi választások előtt letettünk egy 200 oldalas, veretes programot az asztalra, most pedig egy teljes, alternatív költségvetési javaslatot dolgoztunk ki.

Ugyanakkor az elmúlt években sokan bíráltak minket, mert, úgymond, „nem elég közérthető a mondanivalónk”. Pedig van annyi fedezet a mondataink mögött, hogy minket nem lehet demagógiával vádolni."
.........................
Na.Igen! Egy párt kommunikációjában a közérthetőség nagyon fontos (lenne).
A magyar társadalom egy nagy csoportja a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt még fel.
Emlitett csoport" hogyan érthetné meg a mondanivalót a mondatok mögött") mikor némelyek azt sem tudják, hogy eszik e vagy isszák.
Van ilyen.
:)

márta)) 2011.10.06. 22:54:41

Sukoró ügyben) Azon kivül, hogy volt/van egy látványterv, semmi más nem történt? történhetett.
Ha a létesitmény (az érdekeken kivül) oly sok mindent sértett volna, akkor az engedélyek megszerzésénél fent kellett volna akadjon.
A hatóságok azért engedje már meg a világ) az LMP. nélkül is tudják mi a feladatuk.
Nem beszélve arról, ha ez a terület valóban a Natura 2000" program része, vagy annak közelében van.
Szóval.Nekem valahol nagyon "kilóg a lóláb. :)
.................
Mi a Natura 2000"
www.termeszetvedelem.hu/_user/browser/File/Natura2000/Natura2000_GyIK.pd

Itt minden elolvasható. Többek között az kik felügyelik a programot.

guszti 2011.10.06. 23:52:15

@loláb: yes, ott a pont, csak ezt a Fa Nándor így egy az egyben elmondta két és fél évvel ezelőtt.
index.indavideo.hu/video/Elkaszinozzak_a_Velencei_tavat
Ha Ferinek lett volna kis közfelháborodás-érzéke, ebből a projektből akkor látványosan kifarol, mikor ez a videó megjelent. A nagytökű bibsiket meg elhajtja a bánatba egy kurta "elkúrtátok"-kal. Ezt nem tette meg, úgyhogy a szoci uralom egyetlen pozitív velejárója maradt - bár erre inkább csak a bajnai lehet büszke, hisz ő kezdeményezett először vizsgálatot - hogy végülis nem jött össze a panama, győzni tudtak a civilek, a józan ész, miután kiderült hogy a projekt több sebből vérzik.
Feri tehát kommunikációsan azzal fog mellé, hogy most a meg nem valósult projekt előnyeiről delirál, ahelyett, hogy a demokrácia győzelméről beszélne, ami mostanában nem igazán jellemző: ha valamit kitalál a kápó, azt a mamelukok áttolják dózerral, ha ezer sebből vérzik is.

sok-sok 2011.10.07. 00:51:00

Feri, ez szegyenteljes.
ha Habony mashogy nem ad penzt, menj betegszabadsagra.
ezzel egy eletre szetrombolod az onbecsulesed...

zsotti 2011.10.07. 02:19:43

@Ezo Terézia & Homeo-Apátia:
Az ingatlancsere megtörtént, ez tény.
Egy fos gyümölcsös-t, aminek a sarkát érintette az autópálya, elcseréltek egy 70 hektár-os a Velenceitó partján lévő elég jó fekvésű ingatlanra.
Igaz befizettek 300 millát, de annyiért bárki beszállt volna szivesen.
A cserét még Bajnai-Oszkó alatt kezdték el vizsgálni és már ott kibukott a feltűnő aránytalanás.
Őket is Viktor vezérelte?

Ez az egész ultragáz.
Legalább annyi haszna lenne ferinek, hogy a lesittelése megalapozná viktor és csapata elleni keményebb fellépést.
A bal oldal annyira seggfej, hogy még az elszámoltatást is csak nyúlásra használták fel keller vezetésével.

zsotti 2011.10.07. 02:26:06

Én új Zélandon élek, itt olyan is megesett, hogy egy repjegy miatt kibasztak egy minisztert (és visszafizetették vele), volt akit 6 hónap alatt be is zártak, nem nagyon durva dolgokért.

Kicsit keményebben kellene fellépni a korrupció ellen...

zsotti 2011.10.07. 02:35:14

@guszti:
Megnéztem a videót, nagyon kemény - 2009 Május - Bajnai alatt indult az eljárás.

feri fanok: Ebből nagy pofáraesés lesz.

farcsika67 2011.10.07. 07:53:27

IGAZAD VAN, NE CSINÁLJUNK SEMMIT EBBEN AZ ORSZÁGBAN, HISZEN LEHET HOGY NEM FOG BEJÖNNI. DE A PUDING PRÓBÁJA AZ EVÉS.

HA STEVE JOBS ÍGY GONDOLKODOTT VOLNA, NE HOZZUNK LÉTRE EGY GARÁZSCÉGET, MERT MI VAN HA NEM JÖN BE...ÍGY AMERIKA LEGGAZDAGABB VÁLLALATA LETT 350 MILLIÁRD DOLLÁRRAL. MERT ŐK ZSENIK. MI MEG KIS GYÁVA IRIGY PÖCSÖK VAGYUNK.

NYJetsTD 2011.10.07. 10:43:58

Hej kumin, tarts ki, még három-négy poszt és meg lesz az a kormányzati munka... Addig legalább van időd eldönteni, hogy girósz alatt vagy benne szeretnél dolgozni...

CSENDES 2011.10.07. 10:47:13

T. Kunin Úr!

"A King’s City vaskos szimbólum, amelynek csak egy kis szelete a most induló eljárás tárgyát képző telekcsere-ügylet. Benne van a csomagban a magyar táj jellegével és igényeivel szembeni sokszor megnyilvánult érzéketlenség, és maga a magcélzott végeredmény is: egy kaszinó. A rivális oldalon álló politikus ennél ideálisabb célpontot elképzelni sem tudna. Nem családi élménypark, nem iskola, nem szanatórium, hanem a jólétét fitogtató gazdagság.."

Hát, ez már nemcsak durva, hanem goromba is...
POPULUZMUS

Mit is mondott az arab befektetőknek OV.?
Tessék jönni hozzánk gyógyulni..
Ami azért lássuk be elég röhejes az összeomló egészségügyünk mellett.
Aztán mit is mondott még? Tessék hozzánk jönni és jó üzleteket csinálni. És az üzletemberek mi a jófenét fognak itt csinálni? Mert az arabok, ha kiszabadulnak igenis szórakozni is akarnak, akárcsak a kínaiak.
és tessék mondani, a Natura 2000 madárvilágát akarják majd csodálni, vagy családi élményparkba vágynak?

Mindezt meghaladóan pedig Schiffer, amkior a feljelentését megtette (egyébként valóban más ügyben), a Jat. törvénybe ütköző jogalkotói magatartás miatt, halvány fogalma sem volt arról a Nemzeti Ámokfutásról, amit a jelenlegi kormány művel jogalkotás ügyében. Lenne ott is mit feljelenteni. Pl. az ócsai ügyben alkotott kormányrendelet mikor lett társadalmi egyeztetésre bocsátva megjelenése előtt? És lehetne még emlegetni jó néhány ügyet.

Doktor PHD belebeszélek (SP után szabadon...) 2011.10.07. 17:24:09

Sajnos, ennek az egész ügynek sokkal egyszerűbb a megoldása.
Ez a beruházás azért rossz és üldözendő, mert nagyberuházásból naálun nagyot lehet lenyúlni, és akkoriban a fideszt KIHAGYTÁK BELŐLE.
Valahogy mindenki elfeljeti, hogy Orbán Viktor kétszer is találkozott az izraeli beruházóval, és - akkor még - támogatásáról biztosította...

MCock 2011.10.29. 19:20:12

"Sólyom László végigjárta az ország legfontosabb természeti kincseit, és mindenhol felemelte a szavát, ahol értelmetlen beruházásokkal a természet szükségtelen károsítására készültek volna. Hatásköre nem volt arra, hogy bármit megállítson, de megszólalásai hatottak."

AHHA... Ezexerint Sólyom túllépte a hivatali hatáskörét, mehet majd Gyurcsánnyal egy cellába?

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása