Lehet, hogy rövid az emlékezetem, de én ekkora hullámvasútra devizában nem emlékszem, mint amit a frank mutatott az utóbbi egy hétben. Ha három hete valaki azt mondja nekem valaki, hogy „Fellélegezhetnek a frankhitelesek: 250-nél az árfolyam” címmel jelenhetnek meg cikkek, azt hiszem, körberöhögtem volna. Hogy ez most mégis valósággá vált, az elegendő alapot biztosít egy hatalmas ötletbörzének. Ilyen hangulatban elkerülhetetlenül előjönnek a bankok felelősségét és esetleges részvételi kötelezettségét firtató felvetések. Elsőre nyilván olcsó politikai haszonszerzésnek tűnik a dolog, de másodikra feltehetjük a kérdést: miért nem próbálják a bankok maguk is értelmesen elmagyarázni a maguk pozícióját?

(forrás)

Ha a Bankszövetség honlapjára felmegyek, az utolsó sajtóközlemény, amely fenn van, a bankadó bevezetését kommentáló bő egy évvel ezelőtti szöveg. A médiában szinte minden másnap szereplő Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BKHE) honlapján ezzel szemben on-line jelentkezési lap található a bajbajutottaknak, az újságíróknak külön regisztráció, láthatóan nagy a pörgés. A honlapoknál is beszédesebb azonban a két oldal média-megjelenése. Míg a BKHE önzetlenül segítő városi gerillaharcosként mutatkozik meg, pertársaságot hoz létre, az ügyvédjeik pedig a nyilvánosság előtt arról beszélnek, hogy a törlesztő részleteket összevissza, hasra ütésre számolják, addig a bankok oldaláról csak általánosságokat ismétlő, üres nyilatkozatokat hallunk, és visszatérő hivatkozást a bankadóra, amellyel a részükről ki van pipálva a fokozott hozzájárulás a válság terheihez.

Nem vonom kétségbe, hogy a bankadó valóban jelentős újabb bőrt húzott le a bankszektorról, de a bankoktól érkező üzenetek vagy még inkább a világos beszéd hiánya arról sem győz meg ugyanakkor, hogy valóban nincs több lehetőségük valamilyen módon beszállni az új helyzet megoldásába. Nem ismerem a devizahitelezés technikáját a bankok oldaláról. Lehet, hogy nem kutakodtam eleget, de a bankok sem sietnek az érdeklődő újságíró, ügyfél, akárki segítségére annak megértésében, hogy az árfolyam változása a bankok oldalán ténylegesen ugyanúgy, hónapról hónapra növeli meg a kiadásokat, mint ahogy az befizetésekből származó bevételek nőnek. Nem tudom, hogy a magyar bankok tényleg csak közvetítői egy teljesen azonos feltételekkel frankban folyósított hitelnek, és valóban csak a folyósítás időpontjában az átváltásra, és a törlesztéseknél a visszaváltásra korlátozódik a szerepük.

Ha tényleg csak közvetítők, akkor rendben van minden úgy, ahogy van, bár azt valóban nagyon nehéz elképzelni – és itt jár a pont Szanyi Tibornak a téma bedobásáért – hogy a teljes kezelési költséget is devizában kell elszámolni. Ha azonban a magyar bankok más konstrukcióban jutottak hozzá a devizahitelhez, és nekik nem havonta mindig más árfolyamon, hanem más ütemezéssel kell törleszteni, akkor már felmerül az árfolyamkockázat kérdése náluk is, amely a jelenlegi állás szerint nekik vaskos nyereséget hozhat. Nem is beszélve a számos fedezeti pénzügyi lehetőségről, amelyeket az árfolyamkockázat mérséklésére találtak fel. Nem állítom, hogy a bankok lefedezték a hitelemet, és most a teljes árfolyam-különbözet náluk csenget nyereségként, de azzal, hogy erről az egészről értelmesen senki nem nyilatkozik a részükről, könnyen felerősíti az ilyen gyanúkat. Lehet, hogy úgy általában igazuk van, és tényleg kivéreztette őket a bankadó, de a percepciómenedzsmenttel nem sokat törődnek, az biztos. Tudom, hogy én és a többi szerencsétlen mire kötött szerződést, tudom, hogy az apró betűben ott volt az árfolyamkockázatra utaló figyelmeztetés. Nem vonom kétségbe, hogy – korrekt számítást feltételezve – jogosan vonják le tőlem napi árfolyamon a törlesztő részletet. Az viszont mára politikai kérdéssé emelkedett, hogy a bankok oldalán eközben mi történik, zajosan csenget-e a kassza, vagy csak csendben postázzák tovább a pénzem Svájcba.

Az én gyanúmat egy egyszerű apróság erősíti. Amikor felvettem a boldog 160-as frankos időkben a lakáshitelemet, a nagyon kedves ügyintéző hölgy némi felárért biztosítást is kínált nekem a hitel mellé. Hogy mire? Nem, még véletlenül sem az árfolyamkockázatra. Arra, hogy munkanélkülivé válok. Igen, elismerem, hogy ez is reális veszély a hitel törlesztése szempontjából. Azt is gondolom azonban, hogy az árfolyamváltozás devizahitelnél legalább ennyire nyilvánvaló kockázatot jelent. Miért van akkor, hogy erre semmiféle biztosítást nem vehettem? Némi rosszindulattal könnyű rávágni, hogy ezt a bulit a bank nem akarta a kezei közül kiengedni. Nem állítom, hogy így van, csupán azt várom, hogy egy értelmesen nyilatkozó fej elmagyarázza, miért járok tévúton, és miért jár tévúton mindenki más is, aki a bankok lehetséges további beszállásáról beszél a devizahitelesek megsegítésében.