Különös szellemidézés volt kedden a 2002 és 2010 közötti hiánynövekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság ülésén. Amíg nem láttam a mai híreket az eseményről, komoly kétségeim voltak afelől, hogy mennyi értelme lehet ilyen címen bizottságosdiba bonyolódni. Azután hallottam a főszereplő szavait. Kilenc éves vitát zárhat le egyetlen mondata. Tényleg, emlékszik még valaki Medgyessy Péterre?

(forrás)

Igen, ő volt a magyar miniszterelnök közvetlenül Gyurcsány Ferenc előtt. Különös. Míg Gyurcsány a jelen egyik leginkább vibráló közéleti jelensége, aki már egy napra sem hagy minket a Facebookon át csöpögtetett szellemi nektár nélkül, addig Medgyessy enyhe molyirtószagot kibocsátó történelmi relikvia, egy letűnt és zavaros kor meglepően jó karban lévő humán emléke. Esemény, ha halljuk a hangját. Még nagyobb esemény, ha mond is valamit.

Nem tudtunk meg lényeges új információt a volt miniszterelnöktől, nem árulta el névvel és címmel, hogy ki vitte haza a teli perselyt. Mondott viszont egy olyat, amiről azóta vita van, amióta én nyilvánosan politikát elemzek (ez lényegében 2002 óta történik). Milyen állapotban adta át az országot a jobboldali kormány 2002-ben? Ez volt a nagy kérdés, amely különösen izgalmassá akkor vált, amikor elkezdtek rosszabbul menni a dolgok, és a felelősség terítésében hagyományosan nagy fantáziát láttak az akkor regnáló vezetők.

Az egyik tudósítás szerint Medgyessy azt mondta a meghallgatáson: a száz napos programra megvolt a pénz, hiszen rendkívül jó állapotban vették át az országot az első Fidesz-kormánytól. Miért mondja ezt az Orbánt egykor legyőző miniszterelnök? Két alapeset lehet. Az egyik, hogy a dolog így igaz, és ezzel a vita lezárható. A másik, hogy Medgyessy valamiért szükségét érzi, hogy ne az igazat mondja. Felteszem, hogy a jelenlegi ellenzéki kommentátorok majd ebben az irányban keresik a magyarázatot.

Miért ne mondana igazat az egykori kormányfő, ráadásul olyan irányba elferdítve a valóságot, amely egykori saját politikai tábora számára kifejezetten hátrányos? Az egyik verzió szerint ez lehet valamiféle bosszú és dac. Oka éppen lehet haragudni, hiszen tragikus (kis rosszindulattal: tragikomikus) szereplőként vonult be a rendszerváltozás utáni magyar történelembe: ő volt az első lemondott miniszterelnök. Távozása dicstelen és ügyetlen volt. Nem kell, hogy feltétlen szeresse az egykori övéit ezek után. Viszont a 2002-es diadal és utána a jócselekedetek még a kellemes emlékeihez tartozhatnak. Bármennyire is keserű a később történtek miatt, azt nehéz elképzelni, hogy akár az egykori teljesítménye relativizálása árán írná át az egykori történetet, csak azért, hogy borsot törjön az utána jövők orra alá.

A másik, ilyenkor előkerülő magyarázat, hogy Medgyessyt megvette a jobboldal. Ha valaki ezt hiszi, akkor higgye, úgy sem tudok olyat állítani, amivel az ilyen típusú konspirációk híveit ki tudnám zökkenteni.

Szerintem Medgyessy inkább ritka, irigylésre méltó helyzetben van. Túl van az egészen, nem szorul rá senki támogatására sem anyagi, sem politikai értelemben. Nyilván ettől még egy rendkívül szubjektív történet keretében meséli el a maga kormányfői kalandját, amely ennek megfelelően nem az a fajta igazság, amelyből azután történelemkönyvet lehet írni. Mégis azt gondolom, hogy amit az ország 2002-es állapotáról mond, abban nincs oka direkt hazudni. Mindenesetre meglehetősen autentikus forrásnak tekinthető ebben a vitában. Egy hivatkozásnak biztosan jó.