A pszichodráma olyan terápiás, majd személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul.
Nem volt felhőtlen a műélvezet számomra péntek délután, a Gyurcsány-beszéd közvetítése alatt. Eleinte egyik on-line közvetítő forrás sem akart rendesen működni, szaggatottan voltak csak meg az első taktusok. Utána, mikor végre a kapcsolat.hu megnyílt, és gyönyörű, folyamatos képpel és hanggal élvezhettem az eseményt, azon kezdtem aggódni, hogy meddig kell még váratnom azt a tévés stábot, amelyik a véleményemet akarta egy rövid híradószinkron erejéig rögzíteni, és egy szűk egyórás beszédet saccolva háromnegyed ötös találkozót beszéltünk meg az irodám előtt.
Már jócskán öt után jártunk, és éreztem, hogy még mindig inkább befelé haladunk, a szónok programot hirdetett, forrásokat is rendelt hozzá, visszahozta a vizitdíjat és az ingatlanadót. Tudtam, hogy ettől a ponttól még nem lehet gyorsan vége, hiszen még a pártról nem is beszélt semmit, pedig az előzetes szerint az is napirenden volt. Úgy mégsem mehet haza, hogy nem tudjuk meg, kik is az a „mi”, akik nagyon komoly elszántsággal készülnek fontos politikai tettek végrehajtására egy közelebbről meg nem határozott időpillanatban.
Másfél óra beszéd végén azután választ kaptam: a többes szám első személy nem új pártot takar, nem is csak a teremben ülő szimpatizánsokra vonatkozik, hanem a szocialistákat jelenti, csak teljesen átalakítva, gatyába rázva, és bizonyára Puch-talanítva. Siettem a jócskán megvárakoztatott híradósokhoz, és próbáltam a lehetetlent megoldani: 20 másodpercben összefoglalni, hogy mit gondolok a beszédről. Nem biztos, hogy sikerült a lényeget megragadni. Most, hogy már tudtam egyet aludni az élményre, talán ezt mondanám:
Ez a beszéd arról győzött meg, hogy Gyurcsány már nem egy versengő politikus célfüggvénye szerint működik. Mások a motivációi. A saját szobrát faragja. Azt akarja, hogy közönsége – és nem csak a csápoló fanclub – értse meg, hogy miért volt nagy vezető. Azt akarja, hogy a magyar választók utólag kollektíve bánják meg bűneiket, amiért nem értették meg a vizitdíj és az ingatlanadó szükségességét. Azt akarja, hogy lássa be végre minden magyar, hogy a rendőrség 2006 őszén az alkotmányos rendet védte, és az csak az ő lejáratását célzó jobboldali mítosz, hogy megvadult szadista azonosító nélküli tömegoszlatók találomra estek neki az utcán járókelőknek. (Őszintén megdöbbentőnek találtam, hogy az önkritikus és bűnbánó elemeket is felvonultató beszédben a rendőrség 2006-os működéséről egy fél elmarasztaló gondolat sem fért bele.)
Hogy mi valósulhat meg a beszédben – különösen a végén – megfogalmazott tervekből, az még igen kétséges. A választmány, amely február 26-án dönt a volt miniszterelnök által életre hívott országos platform elismeréséről, úgy hírlik, megosztott. Ez a beszéd nyilvánvalóan jó taktikai húzás volt arra, hogy Gyurcsány a sorsfordító döntés előtt növelje a tétet.
Mégis azt gondolom, hogy nem ez volt a fő funkciója. Sokkal inkább az, hogy egy hatalmas ambíciókkal megáldott, de hatalmasat bukott politikus ezt a nyilvánvaló lelki terhet a pszichodráma eszköztárával megpróbálja enyhíteni.
