A „sérülékeny harcos” visszatér

2011.02.19. 14:53 kumin

A pszichodráma olyan terápiás, majd személyiségfejlesztő-, önismereti- (csoport)módszer, mely a cselekvésen, a cselekvés átélésén, a cselekvés közben érzett érzelmek tudatosításán, a belátáson alapul.

(Wikipedia)


Nem volt felhőtlen a műélvezet számomra péntek délután, a Gyurcsány-beszéd közvetítése alatt. Eleinte egyik on-line közvetítő forrás sem akart rendesen működni, szaggatottan voltak csak meg az első taktusok. Utána, mikor végre a kapcsolat.hu megnyílt, és gyönyörű, folyamatos képpel és hanggal élvezhettem az eseményt, azon kezdtem aggódni, hogy meddig kell még váratnom azt a tévés stábot, amelyik a véleményemet akarta egy rövid híradószinkron erejéig rögzíteni, és egy szűk egyórás beszédet saccolva háromnegyed ötös találkozót beszéltünk meg az irodám előtt.


Már jócskán öt után jártunk, és éreztem, hogy még mindig inkább befelé haladunk, a szónok programot hirdetett, forrásokat is rendelt hozzá, visszahozta a vizitdíjat és az ingatlanadót. Tudtam, hogy ettől a ponttól még nem lehet gyorsan vége, hiszen még a pártról nem is beszélt semmit, pedig az előzetes szerint az is napirenden volt. Úgy mégsem mehet haza, hogy nem tudjuk meg, kik is az a „mi”, akik nagyon komoly elszántsággal készülnek fontos politikai tettek végrehajtására egy közelebbről meg nem határozott időpillanatban.


Másfél óra beszéd végén azután választ kaptam: a többes szám első személy nem új pártot takar, nem is csak a teremben ülő szimpatizánsokra vonatkozik, hanem a szocialistákat jelenti, csak teljesen átalakítva, gatyába rázva, és bizonyára Puch-talanítva. Siettem a jócskán megvárakoztatott híradósokhoz, és próbáltam a lehetetlent megoldani: 20 másodpercben összefoglalni, hogy mit gondolok a beszédről. Nem biztos, hogy sikerült a lényeget megragadni. Most, hogy már tudtam egyet aludni az élményre, talán ezt mondanám:


Ez a beszéd arról győzött meg, hogy Gyurcsány már nem egy versengő politikus célfüggvénye szerint működik. Mások a motivációi. A saját szobrát faragja. Azt akarja, hogy közönsége – és nem csak a csápoló fanclub – értse meg, hogy miért volt nagy vezető. Azt akarja, hogy a magyar választók utólag kollektíve bánják meg bűneiket, amiért nem értették meg a vizitdíj és az ingatlanadó szükségességét. Azt akarja, hogy lássa be végre minden magyar, hogy a rendőrség 2006 őszén az alkotmányos rendet védte, és az csak az ő lejáratását célzó jobboldali mítosz, hogy megvadult szadista azonosító nélküli tömegoszlatók találomra estek neki az utcán járókelőknek. (Őszintén megdöbbentőnek találtam, hogy az önkritikus és bűnbánó elemeket is felvonultató beszédben a rendőrség 2006-os működéséről egy fél elmarasztaló gondolat sem fért bele.)


Hogy mi valósulhat meg a beszédben – különösen a végén – megfogalmazott tervekből, az még igen kétséges. A választmány, amely február 26-án dönt a volt miniszterelnök által életre hívott országos platform elismeréséről, úgy hírlik, megosztott. Ez a beszéd nyilvánvalóan jó taktikai húzás volt arra, hogy Gyurcsány a sorsfordító döntés előtt növelje a tétet.


Mégis azt gondolom, hogy nem ez volt a fő funkciója. Sokkal inkább az, hogy egy hatalmas ambíciókkal megáldott, de hatalmasat bukott politikus ezt a nyilvánvaló lelki terhet a pszichodráma eszköztárával megpróbálja enyhíteni.

 

Címkék: mszp gyurcsány évértékelő

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr412672729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr yetee 69 2011.02.19. 15:38:54

Orbán beszédében találtál önkritikus és bűnbánó elemeket?

Schnaps, az ifjabb 2011.02.19. 15:43:02

Talán nem véletlen, hogy a kezdő és az utolsó mondatba is a belekerült a "pszichodráma" szó...

fran7 2011.02.19. 15:47:34

@yetee 69: John Major mondta: Nem politikus az, aki nem hibázik, de már az se az, aki beismeri.

is 2011.02.19. 16:07:11

"az csak az ő lejáratását célzó jobboldali mítosz, hogy megvadult szadista azonosító nélküli tömegoszlatók találomra estek neki az utcán járókelőknek"

Nem. ez itt egy csúsztatás, és egy politikai elemző, aki nem egy ma született csecsemő, az ilyet nem mondhat, hiszen 2006 óta bizony elhangzott nem egyszer a rendőrség és Gyurcsány-kormány részéről is, hogy voltak a rendőrségen belül túlkapások, kevesektől, a rendőrség akkori fellépésének egészére nézve _nem_jellemzően_. A kérdés tehát az, hogy ez volt-e a szándéka, célja és lényege az akkori fellépésnek, vagy ez egy, a szeptemberi (nem csak TV-ostrom, hanem az utána lévő napok, amikről pl. az index tudosítói cikkeket hoztak le, hogy milyen fasza a könnygázban a rendőrökkel kegetőzni) törés-zúzás és az október 23-i törés-zúzás utáni nem szakszerű fellépés tragikus mellékkövetkezményei, amik egyébként mindenhol megtörténnének, hogyha egy demokratikus országban, pl. Dániában nem tudná a csecsemő is, hogy ha meglát egy rendőrsorfalat, akkor azonnal sarkon fordul, és a másik irányba megy, nem pedig érdeklődve odamegy, meg megpróbál elmenni mellette, meg átmenni rajta, hogy ő békés járókelő. Ezt tetszenek ott a tanácsadói szobákban miszticizálni, szándékosnak beállítani, lényegnek beállítani, és mindent, ami előtte volt, letagadni, elfelejteni, félrenézni, elhallgatni. A bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, az nem kifejezés erre a farizeus magatartásra. Amíg egyes világnézetek ilyen primitív módon építenek tények elhallgatására, féligazságokra, addig nehezen fogunk előre jutni.

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.02.19. 16:09:09

Ha jól értem, akkor azt gondolod, hogy gyakorlatilag belátta, hogy számára már nincs visszatérés.

Nekem is van egy ilyen érzésem. Nem feltétlenül ezen beszéd okán, hanem akkortól kezdve, amikor az alkotmányozásról szó került.
Akkor az volt az érzésem, hogy mindezt belátva a célja a Fideszen, Orbánon, stb. aratott bosszú. Az, hogy bukjon meg különböző fórumok előtt az új alkotmány. Teljesen mindegy, hogy ez még amúgy mivel jár, de legyen bukás, mert az Orbánnak, meg a Fidesznek fáj.

És e mellett már nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy esetleg valamikor ő lehet olyan aktor, aki meghatározó lehet egy ilyen keretrendszer alakításakor.

Nem tudom eldönteni, hogy ez valóban így van-e. Azt mindenesetre én már hónapok óta sejtettem (polizis.blog.hu/2010/11/15/part_a_partban), hogy céljai között nem szerepelhet egy olyan szakadás, mely után mindkét szakadvány életképes lehet, ezért a szakadás esetén a szoci pártnak életképtelennek kell lennie.
Mindazonáltal még a párt elfoglalásáról sem tett le.

De a fenti logika alapján akár az is elképzelhető, hogy a szoci pártra is haragszik. Velük szemben is leginkább az áldozat-szerepre pályázik.

Mindenesetre azt hiányolom az elmúlt időszak közvélemény-kutatásaiból (immár két éve, bukása óta), hogy az ő személyes "népszerűsége" mekkora. Vagy az elutasítottsága. Akár a szoci párt hívei közül is.

tothh · http://polizis.blog.hu 2011.02.19. 16:11:36

@is: "Amíg egyes világnézetek ilyen primitív módon építenek tények elhallgatására, féligazságokra, addig nehezen fogunk előre jutni." - ebben teljes mértékben egyetértek. Viszont ezen tekintetben a baloldalnak, illetve a mögöttük álló szellemi körnek is lenne söprögetni-valója a saját portán. Sajnos ez - nagyon kevés kivétellel - hiányzott, és helyette az ellenfél démonizálása, és a saját "liebling" kritikátlan egekbe magasztalása valósult meg.

Vidéki 2011.02.19. 16:40:14

Az ATV-ben tegnap Kéri László politológus Kálmán Olga interjú műsorában úgy értékelte a Gyurcsány beszédet, hogy ezzel nem használt a baloldalnak, amelyik éppen Gyurcsány korábbi következetlen, rögtönzésekkel teli politikai ámokfutása miatt gyengült meg annyira, hogy szavazó bázisának felét elvesztette.

tót, hacsak nem árpád 2011.02.19. 16:46:33

ez volt a legjobb mondata

"Erkölcsi és emberi hitványság dolgában kevés adósságom van – tette hozzá."

az már eccer biztos ferikém. mindent elkövettél, hogy erkölcsi és emberi hitbányságból ne maradjál adósa senkinek.

szerintem nem is értette, hogy mit jelent az, amit mond...

sprenczl 2011.02.19. 16:49:33

Megint hülye volt, de talán ez már nem meglepetés senkinek sem.

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.02.19. 17:05:10

tisztelt Kumin, te a török gabor es a giro szasz naszabol születtel? tenyleg szükseged van erre...?

becike4 2011.02.19. 17:07:28

Kit érdekel még ez az idióta.Miért nem örül annak,hogy szabadlábon van?

kapiksz 2011.02.19. 17:20:44

@becike4: Ez így van, de miért van szabadlábon egy ilyen népnyúzó bűnöző ?

Pajszer Művek 2011.02.19. 17:42:03

Nevetséges ez az állandó színpadiasság és pózolás. Mindig valamilyen szerepbe vizionálja magát, egyszer ő a nagy demokrata, egyszer ő a mártír, egyszer a dörzsölt politikus...elképesztő érzelmi hullámzása van, lassan orvosi eset, ahogy ezt átéli és elhiszi, hogy ez a sokminden, ez min ő. Tök skizoid a pali.

Emellett olyan, mintha érzelmileg megrekedt volna egy kamasz szintjén...
Még egy családban is nehéz lehet elviselni, nemhogy polikusként, vezetőként. Nem véletlen, hogy ennyire elfordultak tőle az emberek és képtelenek hiteles emberként tekinteni rá.

Persze pont az abnormalitása miatt ezt képtelen elfogadni, a "szerepek" között, amiket vizionál magának nincsen bukott politikus, legfeljebb mártír, vagy meg nem értett zseni. Ebben fog vergődni, amíg mindenki el nem fordul tőle, csak a pénzéért maradnak mellette majd, egyre szűkebb körnek idegráng majd, míg végül el nem helyezik egy drága és zárt intézményben...

becike4 2011.02.19. 18:11:25

@kapiksz: Azért,mert az elszámoltatás csak műsor.Senki nem lesz lecsukva a nagyhalak közül,ahogy az olajbalhé után sem.Legfelsőbb körök.

fonó 2011.02.19. 18:18:46

8 év 8 hó harc, puskapor, hideg lehelet a tarkón... remekül ment. Nyertek, békében épitkezni, kormányozni, egyeztetni, kül. belpol.-ban kompromisszumokra jutni az ZERO.
Pökhendi, pitiánerségig bosszuálló bugrisok kormánya megdöbbenésemre.

Várúr 2011.02.19. 18:27:35

Pszichodráma.
Rég olvastam Gyurcsánnyal kapcsolatban ennél helytállóbb megállapítást. Sőt nem is olvastam találóbbat. A jóember rögeszmés. Máshoz, mint Orbánhoz már nem képes viszonyítani. Tegnapi beszéde a narczimus és a neuraszténia tipikus kórisméje. Elképesztő, hogy képzett, felnőtt emberek nemhogy arcizomrándulás nélkül hallgatták, de őrjöngve tapsoltak is. Erősen emlékeztettek a Hitler/Sztálin közönségszindrómára, csakhogy azok mögött egy-egy terrorállam állt - jó nyolcvan évvel ezelőtt, a maihoz képest primitív médiaviszonyokkal.

Behajtó70 2011.02.19. 20:00:54

Mi lehet a legfőbb értelme? Hogy kicsit reflektorfénybe kerüljön, és megnehezítse a felelősségre vonását.

De a cella már ki van takarítva, várja gazdáját.

És büntetett előéletűek nem lehetnek politikai pártok vezetői, parlamenti képviselők, köztisztviselők, és közjogi méltóságok.

Ilyen egyszerű a történet---

F_Jikov 2011.02.19. 20:59:06

Engem az érdekelne, vajon van-e mód arra, hogy a nyilvánvalóan és szemmel láthatóan pszichés betegségekkel küszködő egykori miniszterelnökünket kényszergyógykezelésnek lehessen alávetni.

serwer 2011.02.19. 21:09:32

@F_Jikov:
Igen, csak befejezik a másik miniszterelnökünk kezelését.
Nem tudnak kettőre vigyázni egyszerre. Biztonsági okokból. :D

sisifux 2011.02.19. 21:11:28

Csak úgy elgondolkodtam kissé. Szent István, a reformok könyörtelen harcosa, Koppány és jó pár ember halálának okozója, - lehet, hogy több emberé, mint Kádár -, ma szentként tisztelt államférfi. A konzervatív Koppány, a magyarság kultúrájának védelmezője, nem különösebben tisztelt, és kevés együttérzést kváltó személy. Ma Gyurcsány, a reformok elkötelezett híve, egyetlen ember halálának sem okozója, sokak által megvetett és gyűlölt személy. (Persze, nem feltétlenül érdemtelenül.) Orbán Győzike, a mindenki által joggal gyűlölt sztálinizmus tökéletes restaurátora pedig lassan menybe megy. Érdekes a történelm. Vagy az emberek itélőképessége.
Mindenesetre, a blogban nem igazán érződik a kiegyensúlyozottságra törekvés...

zembertelen 2011.02.19. 21:47:02

Kumin Úr!
Önnel nagyot fordult a világ a "szóvivősége" alatt.
Kár.
Jobban szerettem a "régi" Kumint, de ez Önt ne zavarja.

hacsaturján 2011.02.20. 06:48:36

eccer egy vágó műsorba láttam egy politikai elemzőt elhasalni a tízezer forintos kérdésen, nem is ez volt a röhejes, hanem a pacák sértődöttsége. pszichodráma? ja, az! a tízezer forintos kérdés viszont az volt, hogy mikor alakult meg a varsói szerződés. :)))

Pajszer Művek 2011.02.20. 10:37:18

@sisifux: Se Koppány se István (se Orbán) magyarságát nem vonja kétségbe senki. A szerb zabigyerek Csermanek meg egy koszos hazaáruló volt, nem magyar. Azért ez pöti különbség.

fonó 2011.02.28. 19:18:11

Ha nincs érv akkor idiótázunk, pszhichodrámázunk. Kevés.
Lehet a magyar szellem nem vert tanyát de legalább érthető, logikus, fontos területeken milyen lépéseket tart szükségesnek. Lehet szimpatikus vagy nem, ez normális, csak Fülig Jimmyvel összehasonlitva még igy is haználhatóbbnak érzem.
Amúgy is bosszant 8 év nemzetárulózás után 2hónapja a JP morgannak -kólaszürcsölő spekuláns- köpi el mit akar csinálni itthon ami milliókat érinthet.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása