Mától elérhetőek a képviselői vagyonnyilatkozatok az Országgyűlés honlapján, tegnap volt a leadási határidő, szépen teljesítette is minden aktív képviselő. Ilyenkor a szemezgetés és a kéjes zsebben-turkálás szezonja jön el; jól is jön ez a modern népszokás az újév utáni, de még farsang előtti punnyadós, szürke időszakban.

Az igényes tudósember nekifuthatna akár statisztikai módszerekkel az egyes vagyonelemek vizsgálatának. Engem például kifejezetten érdekelne a birtokolt autók kora, teljesítménye, gyártási helye, és a politikai oldalhoz tartozás közötti összefüggés feltárása, de ezt az izgalmas kutatást meghagyom szabadidővel jobban megáldott kollégáimnak. Ami viszont általában is, az egyes leltárok tételes átnézése nélkül is érdekes kérdés lehet, hogy milyen tényleges szerepe van egy demokráciában az ilyen kitárulkozásoknak, illetve alkalmas lehet-e arra, hogy a választó tisztábban lássa a bizalmáért versenybe szállók pénzügyi hátterét.

A politika rendszerében bármilyen csatornán beáramló pénzek kérdése a világ szinte minden, a miénknél veretesebb hagyományokkal rendelkező demokráciájában is problémát jelent, amelyre valamiféle szabályozással próbálnak különböző megoldásokat találni az egyes országokban. Ezek a megoldások több-kevesebb sikerrel ellenőrzik a finanszírozás valamely kitüntetett szegletét, ugyanakkor szinte mindig marad egérút is, ha egyik-másik szereplő túl szorosnak érzi a regulát. Ilyen pl. az USA esete is, ahol hiába korlátozott a szövetségi kampány-hozzájárulások mértéke, ha az un. independent expenditure keretében a jelöltet támogató, vagy ellenfelét lejárató, de a dedikált kampánystábtól függetlenül készült hirdetések korlátlanul gyűjthetik a pénzt.

A magyar politikai rendszer finanszírozásával, a pártfinanszírozással sokkal több a baj annál, mint amit egy jól működő képviselői vagyonbevallás meg tudna oldani, de azért a kicsit is meg kell becsülni. Ha ugyanis bármilyen érdek nevében működő szereplő céljai elérése érdekében pénzt juttat el a döntésekben szereplő politikusoknak, akkor ennek a pénznek – feltéve, hogy nem befőttesüvegben tarja otthon, és őszinte bevallást készít – fel kell tűnnie a vagyongyarapodásban, és ha e mögött nincs kimutatott legális jövedelem vagy a hitelállomány növekedése, akkor elvileg ki is ugrik a turpisság.

Van azonban néhány baj ezzel az okoskodással. Bizonyos együttállásoktól – pl. amikor egy-két szavazattal fordítani lehet az eredményen – eltekintve nincs különösebb értelme egyes parlamenti képviselőket megvenni. A frakciók fegyelmezettek és együtt szavaznak, a döntéseket nem tudják a korrupcióra elvileg hajló képviselők sem maguktól befolyásolni, különösen egy olyan összetétel esetén, mint az aktuális hazai. Ettől a szemponttól azonban eltekinthetünk, ha figyelembe vesszük, hogy sok képviselő egyéb, a döntések tényleges meghozatala szempontjából lényegesebb tisztséget is visel, és nyilván az ilyen, több hivatalban ülő szereplők lesznek a sajtó nyilvánossága számára is az érdekesek, az ő nyilatkozataikat fogják ízekre szedni.

A valódi ellenőrző funkció itt nyilvánul meg, olyan esetekben, ahol vezető kormánytisztviselők, polgármesterek is egyben a képviselők, illetve a politikán kívüli világban is aktív, onnan jelentős jövedelmekre szert tevő pikáns szereplők. Az ő esetükben azonban felmerül a kérdés: a sokszor szemmel láthatóan nagyvonalúan és lezserül kitöltött nyilatkozatok tényleg elmondanak mindent a pénzügyi helyzetükről? Az egyik nyilvánvaló probléma az lehet, ha a képviselő egyszerűen nem hitelesen tölti ki a dokumentumot. Hivatalból induló ellenőrzésre aligha kell számítania. Egyedül attól tarthat, hogy a sajtó kiszúrja az ellentmondást a megtapasztalt valóság és a papír között, mint ahogy ez pl. Medgyessy Péter balatoni nyaralója esetében történt. Ügy még ilyenkor sem feltétlenül lesz, a bajba került politikusnak legfeljebb a politikai árat kell megfizetnie, a szavazók bizalmának elvesztését.

A másik útja a tilosban járásnak már sokkal kifinomultabb. Csak a fantáziánkon múlik, hogy mennyi olyan helyzetet tudunk elképzelni, amelyben értékhez vagy értéktöbblethez úgy jut képviselő, hogy az nem, vagy csak nagyon komoly utánajárással olvasható ki a vagyonbevallásból. Fillérekért bérelt luxusház, vagy egy prémiumautó használatának szívességből történő átengedése ugyanúgy nem szerepel a vagyonbevallásban, mint egy jó kis vadászatra vagy egzotikus utazásra vonatkozó jóleső meghívás.

Játszani tehát van mivel, ha valaki nem az egyenes utat választja, de ettől ne essünk kétségbe. A vagyonbevallás mégiscsak korlát, mégiscsak nehezíti a rosszban sántikálók dolgát. Önmagában nem sokat ér, de ha okos, felkészült tényfeltáró újságírók és/vagy a watchdog civilek folyamatosan rajta tartják a szemüket, akkor használható eszköze lehet a politikai élet megtisztításának.