A pillangó szárnya Szidi Buzidban

2011.01.29. 15:38 kumin

Még 2010. december 17-én Tunéziában, a fővárostól mintegy 200 kilométerre található Szidi Buzidban felgyújtotta magát egy fiatal utcai árus, miután a standján lévő gyümölcsöket és zöldségeket elkobozták a rendőrök. Valamivel több, mint egy hónappal később Egyiptom nagyobb városait füst borítja, tízezerével vannak az utcán a tüntetők, és a pár nappal ezelőtt is erősnek látszó diktatúra recsegve-ropogva készül az összeomlásra.

(forrás: Index)

 

Politikával foglalkozó ember számára az ilyen turbulens események olyanok, mint egy geológusnak a földrengés vagy vulkánkitörés. Nyilván nem tapsikolnak sem ők, sem mi örömünkben, amikor ilyen, gyakran súlyos emberi és anyagi áldozatokkal járó rendkívüli eseményeket látunk. Mégis nagyon, lélegzetünket visszafojtva figyelünk, mert azt reméljük, hogy érdeklődésünk tárgyának ezek a kitüntetett, emlékezetes időszakai sokkal inkább segítenek a mélyebb összefüggések megismerésében, mint a nyugodt, kiszámítható békeidők.

 

Akit a politika érdekel, azt végső soron a hatalom természete, miben léte, forrása és megszűnése foglalkoztatja – én legalább is így vagyok ezzel. Demokratikus rezsimekben látszólag a forrás (választások megnyerése) és a megszűnés (választások elvesztése) is könnyen kiszámítható, gyakran előre is jelezhető. A hatalom igazi természete azonban soha nem ennyire rendezett. A mélyebb, kevésbé látható-érzékelhető szövetek szintjén a káosz ugyanúgy jelen van, mint ahogy most megnyilvánulni látszik Észak-Afrikában.

 

A káoszt most ne a köznapi, totális rendetlenség értelmében tessék venni, hanem a káoszelmélet meghatározása szerint, amely olyan rendszereket ír le, amelyek viselkedése az őket egyébként meghatározó törvényszerűségek ellenére sem jelezhető hosszú időre előre. A leggyakrabban emlegetett példa az időjárás, ahol ugyan ismerjük azokat a fizikai törvényeket, amelyek meghatározzák a légkör változásait, a rendszer azonban olyan bonyolult, hogy ennek ellenére csak a közeli jövő állapotával kapcsolatban tudnak a meteorológusok biztosat állítani.

 

Azt gondolom, hogy ha történetesen tavaly december elején lett volna egy konferencia „Az észak-afrikai autoriter rendszerek” címmel, akkor a legjobb szakemberek a legjobb tudásuk szerint be tudták volna mutatni, hogy mitől stabilak ezek a rezsimek, és mitől maradnak még hosszú ideig székükben vezetői. Senki nem tudhatta ugyanis, hogy Szidi Buzidban egy pillangó apró szárnycsapásai által keltett szél olyan események láncolatát indítja el, amelynek hatására nem sokkal később pusztító vihar tört ki a legnépesebb arab államban, Egyiptomban. A káoszelmélet nyelvén szólva: a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják a rendszer hosszú távú működését, és ez most látványosan bekövetkezett.

(forrás: Index)

 

Már előre hallom kedves kommentelőim óvó intését: ne legyek olyan naiv, hogy abban hiszek: tényleg ilyen apróságokon múlhatnak ekkora politikai változások. A hírek szerint az amerikaiak pénzelték az egyiptomi ellenzéket is, így tehát úgy is tűnhet, hogy az egész jó előre le volt vajazva, okos emberek tervezőasztalukon jó előre kitaláltak mindent. Nos, nincsen elég ismeretem ahhoz, hogy meggyőző erővel cáfoljam ezt a feltételezést, de úgy gondolom, hogy az USA-nak a stratégiailag fontos országokban mindig van egy B terve, mindig fél szemmel arra is figyel a diplomáciájuk és a hírszerzésük, hogy mi lesz akkor, ha az aktuális partner borul.

 

Ettől még nem biztos, hogy ők csinálják a vihart is. Sokszor győződhettem már meg arról, hogy fontos politikai események mögött nem a szépen felépített, logikusnak látszó magyarázatok állnak, hanem fatális, akár nevetséges véletlenek. Éppen ezért én adok egy kis esélyt a pillangónak.
 

Címkék: egyiptom zavargás hatalom káoszelmélet

158 komment · 5 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr922623289

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Arabok 2011.01.30. 00:02:06

Az arabok nagyon izgatott népek,mert örökké homok megy a cipőjükbe és mindig nagyon meleg van. Egy istenben hisznek, akit Allahnak hívnak. Rendkívül sok fura szokásuk van, például a sivatag nejlonzacskóval történő feltöltése. A nőket megfelelően kezeli...

Trackback: Belvíz 2011.01.30. 00:01:36

Hazánk fele víz alatt van. A termés odalett, a traktorok némán búslakodnak a pajtákban.Kutatócsoportunk feltette magának a kérdést, amire minden valamirevaló magyar ember keresi mostanában a választ: Miért történik mindez? Miért ver minket az Úristen?A...

Trackback: A pillangó szárnya Szidi Buzidban 2011.01.29. 23:18:21

Még 2010. december 17-én Tunéziában, a fővárostól mintegy 200 kilométerre található Szidi Buzidban felgyújtotta magát egy fiatal utcai árus, miután a standján lévő gyümölcsöket és zöldségeket elkobozták a rendőrök. Valamivel több, mint egy hónappal később…

Trackback: Zavargások Egyiptomban? 2011.01.29. 17:29:29

Áu. 42Az alexandriai nagykövetség két napja már csak a saját belső életéről tud jelentéseket küldeni, mert az ómagyar missziót teljesen elzárták a külvilágtól az Ptolemaioszhoz hű katonai egységek. Az ómagyar nagykövet tiltakozására azt közölték vele, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neddie 2011.01.29. 16:48:40

Helyesen Sidi Bou Said, te félművelt!

juliusbond 2011.01.29. 17:25:06

Lehetne valami Líbiában is....

blue moon 2011.01.29. 17:27:41

Igen, ez az utolsó két bekezdés nagyon fontos. Egyrészt az USA 100% tudta, hogy mi van a háttérben. Kizártnak tartom, hogy felkészületlenül érte őket. Ezért is nevetséges az a mai USA kijelentés, hogy "Váratlanul ért minket". Ha-ha.

Ugyanakkor azt sem hiszem, hogy ők gyújtották meg a gyufát. Egy forradalom nem kontrollálható tervezőasztalról, bársonyszékről. El tudnák ugyan indítani a Fehér Házból, de a folyamatokat teljesen felügyelni nem lennének képesek.

B-terv biztos van. Az is biztos, hogy az új hatalom szintén hű és megbízható szövetségese lesz az USA-nak. A 80 milliós népesség meg magasról le van ....

parlamentarista 2011.01.29. 17:28:57

nekem úgy tűnik, hogy a politikai rendszereknek markov tulajdonságuk van: a rendszer jövőbeli tulajdonságai nem függnek a múltbeliektől, hanem csak a jelentől. a közéletben rövid az emlékezet, nem számít a múlt. csak tendenciák vannak, nincsenek trendek.

a demokratikus rendszerek időben állandósultak, szerintem éves periódusuk van, a választók többségét békeidőben mindig az utolsó egy év eseményei érdeklik. kampányidőszakban az utolsó nap történései. a diktatórikus rendszerek viszont időben változóak, sokszor évekig nem történik semmi, máskor napról napra új helyzetek állnak elő.

duggongg 2011.01.29. 17:34:43

"a rendszer azonban olyan bonyolult, hogy ennek ellenére csak a közeli jövő állapotával kapcsolatban tudnak ..... biztosat állítani"
Ez a klasszikus tevedes, azt sugallja hogy ha tobbet tudnank, jobban ismernenk a rendszert, akkor tudnank hosszu tavra josolni. A chaos elmelet ezzel szemben azt modja hogy elmeletileg is megjosolhatatlan.

2011.01.29. 18:01:32

Az USA ezt Iránban is eljátszotta, a sah "diktatúrája" ellen - tudjuk, mi lett az eredmény.
Nehogy iszlám fordulat történjék végül Egyiptomban is...

messin 2011.01.29. 18:03:35

@neddie:
Sidi Bouzid nem azonos a turisták által kedvelt Sidi Bou Saiddal.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.29. 18:07:09

Csak tudnám, mit konzultált V.Orbán egy ilyen ... helyen, egy ilyen ... kollégájával?!

Phylemon 2011.01.29. 18:12:47

Követelem, hogy a felelős magyar kormány AZONNAL küldjön repülőgépeket a kint tartózkodó magyarokért. (ez nem lehet anyagiak kérdése) A turista paradicsomok a fegyveres rablók ellen semmilyen védelmet nem tudnak nyújtani. Bárhogy keresem egyetlen fórumon nem találom ezt az igényt, de azt sem, hogy a követség beszámolna arról hogyan próbálják biztonságos helyre menekíteni a magyar állampolgárokat.

moncayo 2011.01.29. 18:15:27

@1.szolo 2014;): Természetesen menedékjogot ígért Mubaraknak Budapesten. Van benne logika.

bastian 2011.01.29. 18:23:07

Az lehet, hogy az USA támogatta az ellenzéket (is), hogy mindig legyen B terve is, de ezt most nem az ellenzék robbantotta ki, hanem a nép. Az ellenzék csak pénteken csatlakozott a megmozdulásokhoz.
Az USA egyszerűen előre "mosakodik", hogy amennyiben a felkelők győznek, akkor a támogató dicsfényében tündökölhessen, holott semmi köze ahhoz. Annál inkább ahhoz, hogy úgy tegyen, mintha a politikai ellenzék és a nép ugyanaz volna. A tüntetők utálják az USA-t, mint a szart és éppen őket okolják Mubarak eddigi hatalomban tartásáért (pénzzel).

Nazarin 2011.01.29. 18:46:00

@juliusbond: Líbiában? Neked nem hiányozna egy olyan egyéniség, mint Kadhafi? :) Egyébként szerintem abban a térségben Líbia a legstabilabb. Az olajbevételek miatt egész Afrikában ott a legmagasabb az életszínvonal, magasabb a szaudinál (HDI-index: 53. világviszonylatban, mindössze két hellyel elmaradva Horvátországtól). Szóval nagyon valószínűtlennek tartom, hogy ott a tunéziaihoz és az egyiptomihoz hasonló okok miatt komolyabb balhé törjön ki.

büdösmackó 2011.01.29. 18:50:58

micsoda plagizálás!!!
a témát mi már feldolgoztuk a minap, erre tessék!

kigondoltam.blog.hu/2011/01/24/belviz_2

büdösmackó 2011.01.29. 18:51:59

az arabokról pedig ma reggel véglegesítettük tudományos igényű, sztereotípiáktól mentes, objektív elemzésünket!

kigondoltam.blog.hu/2011/01/29/arabok_2

megszűnt 2011.01.29. 19:07:33

"egy pillangó apró szárnycsapásai által keltett szél olyan események láncolatát indítja el, amelynek hatására nem sokkal később pusztító vihar tört ki"

Sose tudhatjuk, hol az a pont, amikortól dől a rendszer. Olyan ez, mint a dominó. Felépíted, gondos és rengeteg munkával, majd ujjad hegyével megérintesz egy figurát. Nincs visszaút. Sorra dönti a többit, pedig csupán egyet érintettél.

"Éppen ezért én adok egy kis esélyt a pillangónak."

Jól teszed! A kis pillangók azok, akik a világokat igazgatják, csak olyan apró és finom mozdulatokkal, ami talán senkinek nem tűnik fel. Ezért veszélyes üzem a politika.

Gratulálok! Nagyon szemléletes és szép írás.

Link Elek 2011.01.29. 19:08:28

a 89-es kelet europai forradalmak nagyon jo iranyba tereltek a eljes regiot az USA szemszogebol nezve. meg haborut/megszallast/oriasi penzugyi segitseget sem kellet neki nyujtania.

ha kepesek voltak az elemzoik kitalalni, hogyan lehet hasonlot elinditani az arab vilagban megtettek. de az ilyeneknek nyoma van. a hatterintezmenyek evekkel elotte tanulmanyok szazait gyartjak. ezek jo resze nyilvanos.
2001 tavaszan mar volt iraq megtamadasarol haborus gyakorlat a pentagonban.

csgabor 2011.01.29. 19:09:03

@Nazarin: volt barátnőm 8 évig élt Líbiában, azért nem olyan az élet ám ott, mint mondjuk Horvátországban, akármennyi is a HDI. Kórházban nem volt alapvető felszerelés pl.

De egyébként ő is azt mondja, hogy szerinte nem lesz semmi Líbiában, mert lustábbak annál, mint amennyire szenvednek.

Meg azt is mondta, hogy Egyiptomban erővel kegyetlenül le fogják verni a tüntetőket, csak előbb hazazavarják a külföldi újságírókat. Már állítólag szedik őket össze. :(

Gyulimali 2011.01.29. 19:12:38

Azért az is érdekes, hogy pont abban a két észak afrikai országban van balhé, ahol a turizmus ennyire népszerű...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.29. 19:16:59

@1.szolo 2014;): OFF - a cím apropóján:
- Mi a különbség egy HOTEL és egy pillangó között?
- Az, hogy egy hotelben lehetnek pillangók, de egy pillangóban nincs hotel?
- Nem, hanem, hogy a hotel az CSAK "szálloda".
( a pillangó meg ugye száll IDE, száll oda ;))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.29. 19:20:40

az USA-nak abszolte nem erdeke ez az egesz
meghogy pont Ok akarnanak iszlam fordulatot
muhhhaha
ez az USA fobia neha mar vicces

Ianas 2011.01.29. 19:21:18

@Phylemon: "felelős magyar kormány" --- EEEEEEEEEEEEEE.

Magyarországnak nem "felelős kormánya" van.

Már nem erkölcsi értelemben, hanem úgy egyáltalán.

Kandabula 2011.01.29. 19:22:24

Most mi lesz a magyar nehéziparral?

Nazarin 2011.01.29. 19:31:03

@csgabor: Attól is függ, mikor élt ott. Líbia ellen sokáig embargó volt a Lockheed-merényletek miatt. Ezt olyan négy-öt éve eltörölték, miután Kadhafi kifizette a kártérítéseket. Ha még előtte tapasztalta a dolgokat, azóta valószínűleg javult a helyzet.

JohnHenry 2011.01.29. 19:31:12

ha már autoriter rendszerekről van szó, az EU soros elnöki tisztét ellátó ország miniszterelnöke nyilatkozott már a témában?

Ianas 2011.01.29. 19:35:47

@JohnHenry: Nem, átdolgozzák épp a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, úgy látszik, Egyiptomban mégsem vált be. Majd utána nyilatkoznak.

megszűnt 2011.01.29. 19:38:37

@Ianas: @Nazarin: @JohnHenry:

Kapásból. Nem zavar benneteket, hogy nem erről szól az írás?

megszűnt 2011.01.29. 19:43:03

@Nazarin:
Bocs!@Ianas: Eggyel följebbi blogtársamra céloztam.

Elnézést! Szívesen olvasnék külpolitika észrevételeket még.

Waldi! 2011.01.29. 19:46:10

"A káoszt most ne a köznapi, totális rendetlenség értelmében tessék venni, hanem a káoszelmélet meghatározása szerint, amely olyan rendszereket ír le, amelyek viselkedése az őket egyébként meghatározó törvényszerűségek ellenére sem jelezhető hosszú időre előre. A leggyakrabban emlegetett példa az időjárás, ahol ugyan ismerjük azokat a fizikai törvényeket, amelyek meghatározzák a légkör változásait, a rendszer azonban olyan bonyolult, hogy ennek ellenére csak a közeli jövő állapotával kapcsolatban tudnak a meteorológusok biztosat állítani."

Ez nagyjabol teljes felreertes.
A kaoszelmelet arrol szol, hogy a bizonyos determinisztikusan viselkedo rendszerekben, ha nem ismerjuk teljes pontossaggal a kezdeti felteteleket (marpedig a gyakorlatban nem ismerhetjuk), akkor a meresi hibabol adodo bizonytalansag ugy megnovekszik, hogy a lehetseges allapotok betoltik a fazisteret, a rendszer viselkedese megjosolhatatlanna valik.
Maga a kaotikus rendszer lehet nagyon egyszeru, nehany szabadsagi fokkal, pl. csatolt ingak. Illetve bonyolult, sokszabasagu foku rendszerek is lehetnek nem kaotikusak.
Raadasul a rendszerek csak bizonyos korulmenyek kozott viselkednek kaotikusan, "instabilitas" kornyeken, "stabil" esetben pedig nem.
Persze amennyiben rendelkezunk szabad akarattal es nem csak annak az illuziojaval, akkor a tarsadalmak nem tekinthetoek determinisztikus rendszernek sem.

Ianas 2011.01.29. 19:47:43

@knausz: Tudom, csak helyesbítettem. Egyelőre túl fáradt vagyok a káoszelmélethez. Talán később felébredek.

sárkányfő 2011.01.29. 19:48:42

az amerikai gondolkodástól egyáltalán nem áll távol két egymással ellentétes erő párhuzamos támogatása. ez nem elvtelenség, hanem nyíltan vállalt pragmatizmus. amerikai cégek sokasága nyíltan támogatja nagy pénzekkel mindkét nagy amerikai pártot, és bármelyik is kerül hatalomra, már megvan a kellő alap a jó kapcsolathoz.

amerikai szemmel a stratégiailag fontos egyiptomban teljesen természetes, hogy jóban akarnak lenni minden olyan erővel, ami akár most, akár esetleg később lesz hatalmon, így érdekükben állt (titokban, persze) támogatni a helyi ellenzéket is.

Ianas 2011.01.29. 19:50:31

@Waldi!: A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy mégis vannak bizonyos determinisztikus törvényszerűségek. Más kérdés, hogy ezek leírása esetleg túl bonyolult.

(Amúgy, még ha van is szabad akarat, akkor is elképzelhető, hogy a rendszer makroállapota bizonyos egyszerű szabályok szerint, bár kaotikusan változik.)

Waldi! 2011.01.29. 19:51:09

@duggongg:

Ahogy egyre jobban ismerjuk a legkor allapotat, egyre nagyobb felbontasu modelleket futtatunk, egyre hosszabb tavon tudjuk megjosolni az idojarast.
A kaotikus rendszerekben a hiba az idovel exponencialisan novekszik, tehat sokkal tobb erofeszitesre van szuksegunk, ha 2x hosszabb idore akarunk adott pontossaggal josolni, mint nem egy nem kaotikus rendszer eseten.

sárkányfő 2011.01.29. 19:53:38

Politika iránt érdeklődőknek:

Tegnap éjjel élőben néztem a Mubarak beszédét a CNN-en.
Utolsó mondatai egyik így szólt: "I will protect Egypt."

Tehát miközben az egész ország ellen forrong, emberek tucatjai adják az életüket is azért, hogy eltávolítsák őt a hatalomból, ez az ember azt hiszi, nem őt támadják, hanem a népét, és jól meg kell védenie.

ismerős?

nem?

segítek:
Európai Parlament, Orbán Viktor: "megsértették a magyar népet.".

Ez valami hatalmi mánia lehet, vezetők agybaja, hogy amikor támadják őket, és még véletlenül sem a népüket, akkor hirtelen a népüket védelmező hős pózába vágják magukat...

Waldi! 2011.01.29. 19:59:14

@Ianas:

Persze, a tarsadalom stabil helyzetben statisztikailag nyilvan leirhato kvazideterminisztikus torvenyek alapjan. (Pszihohistoria Asimov) Aztan valakinek nincs kedve atadni a buszon egy feher ferfinak a helyet es fejre all a vilag.
A kvantummechanika is nemdeterminisztikus, a gyakorlatban a vilag megis eleg determinisztikusnak tunik.

HofEE 2011.01.29. 20:02:40

@sárkányfő: Gyurcsány Ferenc, 2006 október:"És ha valakik kóbor kutyákat kergetnek ki az utcára, erre a válasz nem az, hogy mi pedig veszett rókákat. A válasz az, hogy a kóbor kutyákat befogjuk és telepre visszük, a városokat, országunkat MEGVÉDJÜK"

Ennyit erről.

sárkányfő 2011.01.29. 20:06:46

@HofEE: és akkor mi van? Gyurcsány a példaképed? :) Ha ő is így tett akkor oké? :) És amúgy hagynia kellett volna hogy felgyújtsák Budapestet? :)

JohnHenry 2011.01.29. 20:14:46

@knausz: kapásból nem látod az összefüggéseket, vagy csak behunyod a szemed?

ez viszont neked tényleg OFF: "slágervideó" Egyiptomból, figyeljétek a bácsit az elején és a másikat 45 másodpercnél

www.youtube.com/watch?v=ThvBJMzmSZI

morden2 2011.01.29. 20:22:19

@sárkányfő: Imádom, hogy a legképtelenebb párhuzamokkal is sikerül egyenértékűvé tenni tökéletesen más dolgokat és embereket is én is mondom valamit mind a két embernek 2 füle van és 2 keze meg 2 lába, ez már több mint véletlen :D

HofEE 2011.01.29. 20:24:35

@sárkányfő: Nem oké, nagyon nem, csak kiegészítettem a kommentedet. Ettől nem tudom miért lenne GYF a példaképem.
ui.: Attól hogy smiley-kat írsz minden mondat végére még nem lesz humoros a hsz-ed.

megszűnt 2011.01.29. 20:32:47

@JohnHenry:
A videóról annyit, hogy nekem nem vetíti le!

Nem látok összefüggéseket, de örömmel venném, ha elmagyaráznád. Nem személyeskedni, hanem érteni vagyunk.

Köszönöm.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.29. 20:35:21

@sárkányfő:
aki mar ettol is Orban Viktorozik, annak tenyleg lehetnek azert mentalis problemai
tenyleg nem bantasbol
nem, nem kellszeretni
lehet utalni gyulolni
de hogy egy Mubarack beszedbol ez jojjon le az koros

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.29. 20:39:03

@JohnHenry:
mit kell figyelni, milyen bacsit?
Ott volt Viktor bacsi?

megszűnt 2011.01.29. 20:43:58

@sárkányfő:
"Ez valami hatalmi mánia lehet, vezetők agybaja, hogy amikor támadják őket, és még véletlenül sem a népüket, akkor hirtelen a népüket védelmező hős pózába vágják magukat..."

Amikor Orbán pl. ilyeneket mondana: Meg fogom védeni a magyarokat! Akkor szerintem helyén van, mert nem őt támadják, hanem a magyarokat, amikor őt.

Mert ki ő? Ugyanolyan hús és vér ember, mint mi, hanem a pozíció, amit betölt hatalmazná fel hasonló mondatokra, hiszen egy személyben képviseli mindenütt az egész magyar népet!
(nem kétharmadot, nem felet, hanem az egészet)

sárkányfő 2011.01.29. 20:49:41

@morden2: Kár a gőzért, a párhuzam nem képtelen, hanem nagyon is egyértelmű, lényegében ugyanazt az abszurd, saját népük mögé búvó magatartást tanúsították.
Persze ha te is úgy gondolod, hogy Orbán maga a magyar nép, akkor ne erőltessük... :D

@HofEE: Még azt se vagy képes felfogni, hogy a smiley-k azért vannak ott, mert rajtad röhögök? :)) ne hagyd abba, egyre viccesebb vagy :)

@hagyma: vazz, két ember két héten belül lényegében ugyanazt mondja ugyanolyan szituban, ráadásul egy hete személyesen találkoztak is. ha neked ennyire nincs asszociációs képességed, analógia-felismerő képességed, akkor magadban keresd a hibát...

bloggerman77 2011.01.29. 20:53:51

... és miközben zajlanak az események Egyiptomban, egy szakállas, szaúdi származású úriember egy afgán barlangban nézi a műholdas tv-t, és Mondja: Insalláh, megcsináltuk. :))

Aki nem látja, hogy az al-Kaida van emögött az esemény mögött az vak.

Mutatták a jordániai tüntetőket (mert már ott is kezdődik...), nos mind zöld zászló alsatt.

A zöld sz iszlám fundik színe, Mohamed szent színe. Kn. ennyire nem vallási alapon állnak ezek a mozgalmak.

Nazarin 2011.01.29. 20:59:07

@sárkányfő: a helyedben azért megvizsgáltatnám magam. Látom, nem érted meg, mekkora képtelenségeket írt. Ugyanabban a szituációban? Itt is lőnek már az utcán?

sárkányfő 2011.01.29. 21:18:19

@Nazarin: pontosan leírtam mi az azonosság a két szituációban. nem vagy képes felfogni, vagy nem akarod felfogni?

kumin 2011.01.29. 21:31:44

@neddie: A magyar helyesírás szabályaiból idézek:

218. A szépirodalmi művekben, a sajtóban, az általános és középiskolai oktatást szolgáló vagy kiegészítő kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvek neveit és szavait a magyar ábécé betűivel (vö. 10.), lehetőleg a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együttvéve (pl. az orosz, az arab, a görög stb. esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetőleg az ezeknek megfelelő magyar betűkkel.
(hu.wikisource.org/wiki/A_magyar_helyes%C3%ADr%C3%A1s_szab%C3%A1lyai/Az_idegen_k%C3%B6zszavak_%C3%A9s_tulajdonnevek_%C3%ADr%C3%A1sa)

Örülök, hogy segíthettem!

Kodomo 2011.01.29. 21:39:08

Egyiptomiak támadják az egyiptomi vezetést - magyarok támadják a magyar vezetést, az kb. ugyanaz a szitu.
Ha eusok bírálják a magyar vezetést, az nem ugyanaz a szitu.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.01.29. 21:57:18

@Waldi!: azért nem teljesen téves értelmezés, bennevolt a determinizmus követelménye (csak nem teljesül). Hiba csak az volt, hogy a rendszer bonyolultságával indokolja a káoszt, nem az állapot pontos mérésének lehetetlenségével.

@Ianas: a "bizonyos törvényszerűségek" még nem teszik determinisztikussá a rendszert, csak a statisztikai megközelítést validálják. Egy sztochasztikus rendszer és egy kaotikus rendszer között különbség van.

Szerintem a blogkultúrához viszonyítottan kifejezetten korrekt káoszelméleti kitekintés nem állja meg a helyét, lévén a társadalom inkább sztochasztikus, mint kaotikus. Kaotikus például akkor lenne, ha feltételezhetnénk minden emberről a tökéletesen racionális viselkedést, érdekeinek pontos ismeretét, és tudnánk ismereteinek pontos körét - hiszen csak ilyenkor lesz pontosan megjósolható a cselekedete. Amíg a társadalom alapegységét, a személyt sem tudjuk tökéletesen leírni (tehát a viselkedés teljes szabályrendszerét, nem csak az állapotát) addig nincs szó kaotikus rendszerről. Az időjárásnál tényleg tökéletesen ismerjük a gázok mozgásának fizikáját, a jóslást az teszi lehetetlenné, hogy nem ismerhetjük minden köbcenti sebességét, hőmérsékletét, stb egy pillanatban a Földön, pedig kéne az egyenletbe :)

A káoszelméletnek tehát akkor van lehetősége megjelenni, ha olyan a modellünk, amiről egyfelől azt állítjuk, hogy a benne modellezett dolgokra vonatkozó szabályok _tökéletesen_ egyértelműek, másfelől azt állítjuk, hogy a valóság illeszkedik a modellünkre. Ha nem a személyt választjuk egységnek, akkor még jó is lehet az elgondolás. Ha például személyek helyett az ismert politikai erőket vesszük, a hatalomszerzés célfüggvényét, a politikai eszköztárat, és a célratörő racionális viselkedést feltételezni kezdjük, akkor nem is tévedünk olyan sokat.

Kérdés, hogy vajon melyik modell a pontosabb? A kaotikus politikai, vagy a sztochasztikus szociológiai?

michel 2011.01.29. 22:02:30

Csak a történeti hűség kedvéért: december 17-én gyújtotta fel magát Sidi Bouzid-ban a fiatalember, aki nem mellesleg diplomás volt, és csak kényszerből árult gyümölcsöt. Az önégetés kiváltó oka pedig az volt, hogy amikor fel akarta jelenti a helyi közterület-felügyelőket, a városi tanácson azonban nem hallgatták meg a panaszát, hanem elzavarták. A felejelentést azonban azért akarta tenni, mert a közterület- felügyelők vásárlás helyett, önkényesen kiszolgálták magukat.

A láncolat első eleme tehát egy fiatal értelmiségi, aki nem a szakmájában dolgozik. Ilyen fiatal, munkanélküli diplomásból az elmúlt években jócskán felgyülemlett a létszám Észak-Afrikában és még Egyiptomban is ezek a fiatal értelmisiégiek voltak az indítói a mára felkeléssé erősödött tiltakozásnak.

HofEE 2011.01.29. 22:09:42

@michel: Igen ezek fontos információk! Index-en volt egy érdekes cikk is erről:
index.hu/kulfold/2011/01/29/recsegnek_az_oreg_arab_diktaturak/

Ezen arab államokban az átlagéletkor 20-25 év!

kumin 2011.01.29. 22:09:59

földrengést említettem, erre tessék! Ne menjetek vulkánok közelébe!

kumin 2011.01.29. 22:14:18

@michel: igazad van, a dátumot javítottam, köszönöm!

kumin 2011.01.29. 22:16:11

@knausz: Köszönöm Tímea! Az index blogszerkesztőnek is bejöhetett, blogketrec-fejléc lett belőle ("Pillangószárny").

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.01.29. 22:20:26

minthogy a politika feladata a nép megosztása, egyáltalán nincs azon mit csodálkozni, hogy az USA nem csak a kormányt, hanem az ellenzéket is támogatja...
(szerintem nálunk ugyanígy megy)

kumin 2011.01.29. 22:42:06

@flugi_: igen, maradjunk a kaotikus politikai modelleknél. Természetesen a társadalomtudományokban szinte soha nem beszélhetünk determinisztikus összefüggésekről, de a modelljeinket mégis megpróbáljuk ilyenekből felépíteni, és néha meglepően jól sikerül leírnunk a valóságot. Miközben az egyének viselkedése nyilvánvalóan sztochasztikus, sok egyén tömeges viselkedésében már sokkal inkább meg lehet figyelni olyan erős összefüggéseket, amelyek alapján szerintem nem hülyeség alkalmazni a determinisztikus modelleket, így a káoszelméletet sem.
Barabási Albert-László legújabb könyve jut erről eszembe: konyves.blog.hu/2010/05/25/barabasi_albert_laszlo_villanasok_a_jovo_kiszamithato_reszlet

Blogger Géza 2011.01.29. 22:42:09

@sárkányfő: "két ember két héten belül lényegében ugyanazt mondja ugyanolyan szituban,"

Teljesen más a szituáció, Magyarországon nincsenek zavargások, halottak, nem akarják evakuálni az országból a külföldieket, nem zár be a tőzsde stb.

Ezen kívül mást is mondtak.

Ez a (lényegében más európai törvényekből összeollózott) médiatörvény miatt hisztihullám messze túl mutatott azon, hogy a médiatörvény egy-két paragrafusát higgadtan, szakmai alapon bírálták volna, ehelyett egyes szélsőségesek részéről olyan baromságok merültek fel, hogy megszűnt a sajtószabadság, hogy Magyarországtól vegyék le az soros elnöki tisztet és hogy egyáltalán Magyarország nem érett ilyen feladatokra. Na ez már túlmegy egy törvény bírálatán, ez már inkább a sértegetés kategóriája.

Érted, hogyha mondjuk Németországban hoznak egy törvényt, amelynek egy-két rendelkezése épp nem teszik mondjuk pár magyar politikusnak (pl. korlátozzák a magyar munkavállalást), akkor az az eljárás, hogy azt mondjuk, hogy akkor nézzük meg részleteket, beszéljünk róla, de nem azt mondjuk, hogy Angela Merkel egy ostoba tehén, a németek megint szívük mélyén mind nácik, és a többi országot gyarmatuknak tekintik, ezért nincs is helyük az Unióban. Mert itt kb. erre a színvonalra süllyedtek egyesek.

Ianas 2011.01.29. 22:45:03

@flugi_: Ilyen értelemben a gázok sem kaotikusak, hanem sztochasztikusak a kvantummechanika miatt. De szerintem nagy elemszámú rendszerek helyesen közelíthetőek determinisztikus részecskéket használó (és így kaotikus) modellekkel.

Nem, mintha ezzel sokra mennénk, ha konkrét politikai helyzetben akarunk jóslatokat tenni.

Táskás Tóni 2011.01.29. 22:54:59

@1.szolo 2014;): @moncayo: Leszerződtette Mubarak fiát a Felcsút Sc-hez, aki kedden el is hagyta Egyiptomot.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.29. 23:03:00

@kumin: maps.google.hu/maps?hl=hu&client=firefox-a&hs=XbJ&rls=org.mozilla:hu:official&q=Sidi%20Buzid&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wl
Sidi Buzid, magyar átírással Szidi Bú ZId lenne, ami még gázabb(sőt, Gázább:-) ennél a fonetikus írásnál!
De hagyjuk is, nem a nevek a lényegesek, bár, néha az sem elhanyagolandó, ha netán az ember arra is kíváncsi, hogy ahol a sunyiban van ez a hely!

csgabor 2011.01.29. 23:05:30

@Nazarin: igazad van, előtte élt ott, azóta javulhatott a helyzet.

Egyébként Líbiában most tiltottak be mindenféle gyülekezést, pl. a focimeccseket is..... szóval azért fél a rohadék....

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.01.29. 23:08:42

Másik hasonlat:
- 100 fokos jéghegy és -1 fokos jéghegy ugyanakkora, de +1 fok és elolvad. Tehát kvázi utolsó csepp.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2011.01.29. 23:10:42

@Phylemon: A kint tartózkodó túrista magyarok vígan lubickolnak a medencében-tengerben. Nem örülnének egy ilyen hazarángatásnak.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.29. 23:14:41

@HalivudEstevez: Vígan, mivel fingalmuk sincs arról, hogy mi történik az országban, jó esetben!:-)
Kérdésem: Feloldották már a fürdőzési tilalmat Sharm Es Sheikben, mármint a tengerben?
Tudom, Sárm El Sejk a helyes, magyaros leírás/kiejtés!:-P

belzebubhaver 2011.01.29. 23:16:59

aranyos olvasni, hogy Izrael, a demokrácia és a szabadságjogok pótolhatatlan harcosa nem szeretné, ha Egyiptomban esetleg demokrácia lenne... És az Eu is (karöltve az USA-val), míg a jelentéktelennek tűnő tunéziánál szinte azonnal kiállt az ellenzék mellett, a diktatúra megszüntetése érdekében, addig most "támogatják az egyiptomi népet, és a reformokat ösztönzik" ami jelen esetben a diktatúra fennmaradásával egyenlő (hiszen mubarak és hívei maradnak hatalmon), s ez is kiválóan mutatja azt, hogy érdekből és képmutatásból cselekszenek. Mégsem olyan egyszerű a demokráciaexport, ugye?:)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.29. 23:21:57

@belzebubhaver: Szerintem itt nem demokráciaféltésről van szó, hanem a zöld párt, a Muzulmán Testvériség a mumus, akik igencsak felboríthatják azt a bizonyos kényes egyensúlyt a Közel-keleten, ami Tunézia esetében nem okoz akkora gondot!
Mármint az iszlám pártok térnyerése...

2011.01.29. 23:23:22

@blue moon:

'Egyrészt az USA 100% tudta, hogy mi van a háttérben. Kizártnak tartom, hogy felkészületlenül érte őket.'

Ez biztos? Ennél jóval nagyobb kérdésekben is tévedtek már amerikai politikusok vagy elemzők.

Hogy valakinek sok hír/adat megy át a kezén, az még nem jelenti azt, hogy igazán érti is, hogy mi történik. Lehet, hogy elfogult, és azt látja, amit látni akar.

AZ Egyesült Államokat is meglepte Castro sikere. Ezzel kapcsolatban írta John Lukács, hogy egy régivágású, intelligens diplomata jelentései többet mondtak volna mint a kiterjedt amerikai hírszerzés az összes adatával és elemzésével.

belzebubhaver 2011.01.29. 23:28:46

@namitirok:
tehát nekik joguk van eldönteni, hogy Egyiptomban ne legyen demokrácia? Izrael támogathat csak azért egy antidemokratikus rendszert, mert fél attól, ha esetleg megvalósulna a jogegyenlőség, akkor adott esetben felbomolhatna egy amúgy sem erős katonai szövetség? A demokráciát mindig támogatni kell, vagy csak akkor, ha az nekik megéri?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.01.29. 23:42:55

@belzebubhaver: Nem demokrácia, hanem iszlám állam, a saríja alapján, ugye? Mert ettől tarthatnak, nem mástól inkább! Az USA és Izrael eddig sem voltak kedveltek a köznépnél, az a kiváltságosok érdeke volt, hogy megállapodjanak a zsidó állammal kisebb anyagi és egyéb előnyök érdekében!
"Az állam és a mecset más moszlim többségű országokban sem válik el. Mindez azonban nem jelenti, hogy az emberek döntő többsége egyetértene a fundamentalizmussal. Mark Tessler michigani politológus egy 2006-os kutatásában kimutatta, hogy az Algériában, Irakban, Jordániában és a palesztin területen élő moszlimoknak nagyjából fele ellenzi az egyház állami befolyását, és inkább szeretne világi államot. Más felmérések is hasonló eredményre jutottak. A kutatásokból az is kiderül, hogy az erősen vallásosak körében is sokan vannak, akik nem ragaszkodnak a saríához. De hiába ugyanakkora a mérsékeltek tábora, mint a fundamentalistáké: „az iszlám fundamentalisták szervezettebbek, több pénzük van, és hangosabbak”.
Forrás: www.metazin.hu/node/1252

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.29. 23:44:38

@sárkányfő: ugyanabban a szituban
egyiptomban uj mediatorveny van?
vagy nalunk kormanyellenes tuntetes?
Orban sugott Mubaracknak, vagy forditva?
a hiba tartok tole nem bennem van
eloszor keresd a sajat elmallapotodban, de ugy nyugodtan
vessel szamot az ertelmeddel

England win The Ashes! 2011.01.30. 00:01:07

@namitirok: Remélem, azért Moszkvát meg Pekinget megtalálod a térképen! ;-)

Blogger Géza 2011.01.30. 00:13:43

@namitirok: Mondjuk szerintem Izrael magasról tesz arra, hogy saria van, vagy sem, őket az izgatja, hogy az irányukba eddig fennálló rendezett egyiptomi viszony nem változik-e feszültté, hogyan viszonyulnak a Gázai övezet Hamaszának támogatásához/blokádjához stb. Egyiptom az élen járt az arab országok közül az Izraellel folytatott viszony normalizálásában, most egyszerre egy ellentétes trend éllovasává válhat.

Ezzel egyidejűleg a Wikileaks palesztin tárgyú kiszivárogtatásai is feldühíthetnek arab tömegeket, ha tényleg igaz, hogy lemondtak volna Jeruzsálemről a palesztinok, és Izrael még így sem állapodott meg. Ez az Izraellel folytatott békés tárgyalások egész értelmét kérdőjelezi meg, és a fegyverese ellenállást támogatók táborát növelheti. Mind a palesztinok, mind a többi arab ország lakosság körében. Ezért van most Izrael betojva. Lehet, hogy túl mohók voltak, és ennek még megisszák a levét.

VoLk&StRoY 2011.01.30. 00:47:02

@hagyma: Kedves Hagyma! Mi a helyzet az USA-ben, az mszp ott is átvette a hatalmat?

daito 2011.01.30. 00:48:32

@belzebubhaver: az van, hogy Tunézia nem szomszédja Izraelnek.
Egyiptom és Jordánia igen, és ők általában ott voltak a háborúkban; ergo, ha ezekkel most békében élnek, akkor Izraelnek minden változás necces.

Nem kell a hülye antiszemita megjegyzés-észrevétel, abban a régióban kb. Izrael az, ami hasonlít egy európai értelemben vett civilizált országra.

Egyiptom ráadásul nagyon necces. Aki volt már életében Kairóban, az tudja, hogy ott sokan laknak.
16 millióan; és a többségük nem a nagyon jómódú; ha ennek a népnek csak a 10%-a kimenne ott az utcára, akkor 3 napja a város halott rendőrökkel, katonákkal és Mubarak hívekkel lenne tele.

Az van, hogy tényleg sokan utálják Mubarakot, és ott tényleg nincs (még magyar értelemben véve sem) demokrácia. De ennek ellenére úgy gondolom, hogy egy 80 milliós országban, 16 milliós fővárosban; ha iszonyat nagy forrongás lenne, akkor 2 nap alatt elsöpörtek volna mindent.

Az emberek egy része igenis szereti Mubarakot.
Egy része meg utálja.
Azt gondolom, hogy nincs reális alternatíva Mubarakék rendszerén kívül jelenleg - és gyanítom, hogy ezért nem elsöprő a támogatottság; és ezért megy napok óta a dili.

Ugyanis egy sz.r félzsarnoknál még mindig rosszabb a bizonytalan semmi.

sárkányfő 2011.01.30. 02:02:19

látom összegyűlt a falu intelligenciája :D egy kis elvonatkoztatás, csak egy minimális absztrakció, és máris teljesen össze van zavarodva mind :))

@Kodomo: nem a támadás irányában, hanem a védekezés (hazug, abszurd, manipulatív, gyáva) módjában emeltem ki a párhuzamot...

@Blogger Géza: és ezt a nagy butaságot mind egyes egyedül sikerült összehozni? :D

@hagyma: ne izgasd fel magad, nézd a valóvilágot, azt ragyogóan át fogod látni.

Lumieres 2011.01.30. 05:32:53

A földrengés volt a jó hasonlat. Egy törésvonal mentén egymásnak feszülő kontinenslemezek Törvényszerűen okozzák a földrengéseket, mikor hirtelen felszabadul az (el)NYOMÁSBAN tárolt energia.

Előre (napra pontosan) nem lehet megmondani mikor lesz a Föld-rengés. De az biztos hogy LESZ és a helyét is jelzik a növekvő FESZÜLTSÉGEK. És az is biztos, hogy minél nagyobb az (EL)NYOMÁS, annál nagyobb lesz Rengés.

Lumieres 2011.01.30. 05:37:37

@juliusbond: Szerinted ki lesz a következő??... ;)
A fogadóirodákban magas odds-al vezet Líbia a következő forradalom esélyesei között... Szerintem most már végigmennek az összes országon a régióban.

Lumieres 2011.01.30. 05:51:18

@namitirok: Nem igaz. Demokráciát és SZABADSÁGOT akarnak. Ők is megérdemlik, ahogy 22 évvel ezelőtt mi MAGYAROK is megérdemeltük...
Mi ezt a sz@rt hoztuk össze magunktól. Nekik is mg kell adni az esélyt SAJÁT (SZABAD) demokráciájuk építésére.
Az hogy Magyarország oda jutott 22 év alatt, hogy "visszasírja" a kádár-rendszert (Magyar Mubarakunkat)és beszavaz egy féldiktátor rezsimet, amit halad a TOTALITÁRUS rendszer irányába, nem azt jelenti hogy nem kellett volna CHANGE? A Változás a LÉNYEG. A jelenlegi rendszerünket azért kell LECSERÉLNI, hogy ne 30 év múlva a gyerekeinknek kelljen megállítani a 30 éve berendezkedett RE-zsimet.
NE rendezkedjen itt be 20 évre, csak a NÉP! (gy.k.: lehet/kell ciklus közben is miniszterelnököt cserélni)

Lumieres 2011.01.30. 05:53:41

@Lumieres: MUBarak 1 nap alatt megcsinálta. Aztán azóta nem látták...................

Lumieres 2011.01.30. 05:56:51

És tudod mi volt a recept? Az információs hálózat: INTERNET + mobiltelefon...... Önszerveződő CIVIL társadalom. kábé 10 ezer online aktivista.
Ennyi elég volt egy 80 milliós országban.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2011.01.30. 06:29:52

Valaki felgyújtja magát a nyomor miatt -> felbátorodik a többi ember, tüntetnek -> másik hasonló helyzetű országban is felbátorodnak az emberek, tüntetnek, forronganak.

Hol itt a káoszelmélet?

Lumieres 2011.01.30. 06:34:33

A kérdésre lehet egyébként válaszolni. F terv volt. F mint Facebook-Generation. Ők buktatták meg Mubarakot. Barak Obama pedig a felkelők mellé állt (az emberi jogok végütt, a szólásszabadság végütt). Ha mubarak nem vetheti be a hadsereget se a rendőrséget akkor MIAFASZNAK VAN OTT? Átadta a vezetést a hírszerzésnek és LELÉPETT DUBAIBA... Élete végéig élhet luxuskörnyezetben...

Lumieres 2011.01.30. 06:38:12

@KKKKKKK: Ez tényleg olyan mint a "puskapor". Ha jó sok van és LE VAN FOJTVA, akkor egy "szikra" IS elég. Itt is ez történt... Teljesen KONTROLLÁLTAN.

Meg volt koreografálva (tervezve) előre, hogy mikor MIT FOGNAK CSINÁLNI... Jól szervezett 10 ezres CIVIL mobillal és internettel...

Nem véletlen, hogy ezeket vágta le elsőként a REZSIM, amikor észlelte őket... Ott el is vesztette a játékot...

Lumieres 2011.01.30. 06:41:28

@Lumieres: 30 éve CENZÚRA+RENDKÍVÜLI állapot volt. Minta állandóan hadban állna... De kivel? Kiderült, hogy semmire se jó katonaság... Milliárdokat költöttek csodálatos amerikai fegyverekre... Fel is vonultak vele a tüntetők az utcán. Igazi Csemege a HADTÖRTÉNÉSZEKNEK.

sativum 2011.01.30. 07:30:05

@Phylemon: Ez önálló hozzászólás vagy valaki segített?

Lumieres 2011.01.30. 07:35:39

@Phylemon: Semmit sem tudunk róluk. Magukra hagyta őket a kormányunk.

kaqkkfioka 2011.01.30. 07:39:27

"Ettől még nem biztos, hogy ők csinálják a vihart is"
Csendben sorolnám:
Korea
Vietnám
Irak
Szeptember 11 (????)

jaegtoer 2011.01.30. 08:39:11

@Lumieres:
@Phylemon:
Húzd ki a fejedet az elfogultság sötétségéből, és talán látni, hallani is fogsz:

www.rtlklub.hu/hirek/kulfold/cikk/353833

"__ Főoldal > Hírek > Külföld
Nem kerültek bajba magyarok Egyiptomban
A reptéren is káosz uralkodik
RTL Híradó - Manhalter Dániel
2011-01-29 18:09:00
Körülbelül négyszáz magyar turista van kint egyiptomi üdülőhelyeken. A Külügyminisztérium, a nagykövetség és az utazási irodák szerint ők nincsenek veszélyben, mert ezekben a városokban viszonylagos nyugalom van. De ha baj van, azonnal hazahozzák őket. Az RTL Híradójának egy kint dolgozó búvároktató azt mondta, hogy most mindenki nagyon óvatos az üdülőhelyeken, sokan több napra előre felvásárolják az élelmiszert._"

Dr Kangörény 2011.01.30. 08:39:22

@Lumieres: facebook, mi?
Egy csöppet túlértékelitek azt a szutykot.

Lumieres 2011.01.30. 09:03:20

@jaegtoer: Ez szánalmas... Kábé olyan mintha 56-ban azt tanácsolná a kormány, hogy ha jót akarsz magadnak maradj otthon, nézzé' tévét!!

Lumieres 2011.01.30. 09:04:07

@Kangörény_: Még talán alul is egy kicsit...

libus_ 2011.01.30. 09:25:39

@Nazarin: "azóta valószínűleg javult a helyzet"
Nemcsak valószínűleg, de konkrétan is. Egyébként a javulás - talán nem is olyan meglepő módon - épp az embargó idején kezdődött. Az embargó egyik célja nyilván az volt, hogy elégedetlenséget váltson ki a "népből" az embargót kiprovokáló vezető(k) ellen. Kadhafi azonban épp azzal fogta ki a szelet a vitorlából, hogy a korábbi szocialista típusú hülyeségeket elkezdte szépen csendben visszacsinálni: mindenekelőtt gyakorlatilag felszámolták az állami boltokat és 20 év után újra engedélyezték a magánkereskedelmet. Az ellátás az embargó idején ugrásszerűen javult (fogyasztási cikkeket nem érintett az embargó). Azóta ez a folyamat kiteljesedett.
Ha Líbiában előbb vagy utóbb változások lesznek, az nem népi felkelés, hanem hatalmi (törzsi) harcok eredménye lesz.

libus_ 2011.01.30. 09:32:43

@sárkányfő: "az amerikai gondolkodástól egyáltalán nem áll távol két egymással ellentétes erő párhuzamos támogatása. ez nem elvtelenség, hanem nyíltan vállalt pragmatizmus."
Ez Magyarországon is így működik... a közbeszerzéseknél. Minden esélyes pályázóval megegyeznek, hogy megfelelő "támogatás" ellenében ő lesz a nyerő. Ezek után bármelyik fél nyer (akár reális műszaki, akár politikai alapon született döntés eredményeként), a pártkassza csörög.

libus_ 2011.01.30. 09:34:52

@Lumieres: "Szerinted ki lesz a következő??... ;)
A fogadóirodákban magas odds-al vezet Líbia a következő forradalom esélyesei között... "
Ha rám hallgatsz, ne fogadj!

jaegtoer 2011.01.30. 09:35:53

@Lumieres:

namégeccő:

www.rtlklub.hu/hirek/kulfold/cikk/353833

Ha értenéd is amit olvasol, mint ahogy egyébként nem, akkor megtaláltad és fel is fogtad volna az értelmét a híradásban, hogy a külügyminisztérium állandó kapcsolatban van a nagykövetséggel, etc.

rudebwoi 2011.01.30. 10:12:03

"Ettől még nem biztos, hogy ők csinálják a vihart is"

javaslom megnezesre...
www.youtube.com/watch?v=ssEGEPzhYHA&playnext=1&list=PLCFB93B84B6893D2A

J.F.Kennedy is megmondta a frankot, le is puffantottak hamar:
'We are opposed around the world by a monolithic and ruthless conspiracy that relies primarily on covet means for expanding its sphere of influence; on infiltration instead of invasion, on subversion instead of elections, on intimidation instead of free choice, on guerrillas by night instead of armies by day. It is a system which as conscripted vast human and material resources into the building of a tightly-knit highly efficient machine that combines military, diplomatic, intelligence, economic, scientific, and political operations. Its preparations are concealed, not published. Its mistakes are buried, not headlined. Its dissenters are silenced, not praised. No expenditure is questioned, no rumor is printed, no secret is revealed.'

Utana a nyomozast vezeto FBIos csavo is azt mondta, hogy ilyeszto meretu a konspiracio... erdemes vegignezni mind a 8 reszt (meg ha nem is kell mindent elhinni amit mond), gondolatebreszto! EBRESZTO!!!

rudebwoi 2011.01.30. 10:15:30

iJeszto termeszetesen... uristen... mentegetoznek, hogy most keltem :D

Lumieres 2011.01.30. 10:25:47

@jaegtoer: Kit érdekel. Élőben nézem a forradalmat a neten. A külügy lófaszt se tud... Csak BBC-t nézik...

Lumieres 2011.01.30. 10:36:05

@bumboclaat:

Those who make peaceful revolution impossible will make violent revolution inevitable.
- John F. Kennedy

www.facebook.com/photo.php?fbid=1839757279372&set=o.133634216675571

egy jó fordítás kellene... ;)

rudebwoi 2011.01.30. 10:50:07

"Akik a bekes forradalmat lehetetlenne, azok a veres forradalmat elkerulhetetlenne teszik"

"Amivel világszerte szemben állunk, az egy monolitikus és könyörtelen összeesküvés, mely egyre növekvő befolyását
elsősorban rejtett eszközökkel éri el. Belső bomlasztással
és nem nyílt támadással. Megtévesztések és nem választások útján. A megfélemlítés és nem a szabad akarat erejével.
Egy rendszer ez, mely óriási mértékű emberi- és anyagi erőforrásokat szívott magába, hogy felépíthessen belőle
egy rendkívül hatékony gépezetet, mely összehangol katonai,
diplomáciai, hírszerzési, gazdasági, tudományos és politikai műveleteket. Ténykedései nem nyilvánosak, hanem álcázottak.
Hibáit nem jelentik, hanem mélyen eltemetik. Ellenzőit nem elismerik, hanem elhallgattatják. Pénzügyi kiadásait
megkérdőjelezni nem lehet, titkaira fény nem derül."

Lumieres 2011.01.30. 13:35:05

Most olvastam:

"For those who have friends or family who are tourists in Egypt, Sharm ElSheikh & all tourist locations are safe & no violence there. Some people having to go home to join newly formed public legan for self defence from government thugs."

Nem olyan jó az angolom. Jó lenne egy korrekt fordítás.

Gondolom a "public legan" valamilyen polgári őrség lehet.

A mobilok már működnek. Lehet beszélni mindenkivel, aki ott rekedt.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.01.30. 13:54:10

@kumin: ez érdekes könyv lehet, köszönöm!

@Ianas: köbcenti méretben már nyugodtan lehet determinisztikusnak tekinteni, igyekeztem ilyen tekintetben korrekt lenni, de persze igazad van.

Lumieres 2011.01.30. 14:31:19

@flugi_: Ez nem "kaotikus" folyamat (gondom még mindig Egyiptom a téma).

Ha túl kicsi időintervallumokat veszünk, akkor tűnik véletlennek. Ha egy 20 éves intervallumra vetítünk ki egy esemény bekövetkezésének valószínűségét, akkor már egyedi törvényszerűségeket nagy pontossággal megjósolhatunk előre.
Példa: 20 év alatt 100%-os valószínűséggel Mubarak eltávozik. Ez biztos. És belegondolnak az egyiptomiak, hogy a fia átveszi a "trónt" és minden marad a régiben. Vagyis az ami MOST van ott. Munkanélküliség + szegénység. És rájött még a válság is. Ha fiatal vagy, a neten olvasott, beszélsz angolul, és mégis szegény vagy mert nincs munkád, MIT FOGSZ CSINÁLNI?
Megszervezed a neten Mubarak bukását. Minden kontroll alatt van. 32 ezren "lájkolják" őket...

Lumieres 2011.01.30. 14:35:08

@Lumieres: Tényleg igaza van Mubaraknak. Ezek internetező "hülyegyerekek". És mégis HŐSÖK. Mubarak meg csomagol.

www.facebook.com/photo.php?fbid=179665028739156&set=a.179664652072527.33873.133634216675571

Lumieres 2011.01.30. 14:38:37

Ezektől a képektől féltik a magyarokat????
Ezek a szemét kormánypárti geci médiák!!!!!!

De egyszer mindenért FIZETNI KELL!!!!!

Lumieres 2011.01.30. 14:39:52

@Lumieres: Most mennék az utcára ÉRTÜK!!!

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2011.01.30. 14:47:14

@Lumieres: nem sikerült eltalálni, nem jól mondod, de mindegy is, offoltam :)

Lumieres 2011.01.30. 14:50:15

www.facebook.com/photo.php?fbid=10150413678445121&set=o.133634216675571

Kedvet kaptak... Inspiration... Az egyiptomiak is a "tunéziaiaktól" kaptak kedvet. GOGOGOGO!!!!

Innen már tényleg "dominó" lehet:
a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/hs265.snc6/179394_179664965405829_133634216675571_371596_1072612_n.jpg

És ezt "könnyű" megérteni... Mert KÉPSZERŰ... Az arab betűkkel lófaszra se mennének. KÉP+VIDEÓ+SZÖVEG... Ennyi a "szoftver"...

Lumieres 2011.01.30. 14:54:37

@flugi_: Én már inkább "érzelmi" oldalról közelítem meg. Már régen elsodortak az események... Elemezni lesz még időnk 20 évig... Én nem a káoszt érzem, hanem a SODRÁST. Érzésre egy erős lamináris áramlás... Van iránya, van impulzusa... Néha/néhol turbulens... de nem ez a domináns...
Mint egy FOLYÓ... A Nílus... EGY FOLYAM... FOLYAMAT...

Lumieres 2011.01.30. 14:56:00

Adott a domborzat... Kiszámítható HOVÁ FOLYIK...

Lumieres 2011.01.30. 15:00:36

@flugi_: www.facebook.com/photo.php?fbid=179860108719648&set=a.179664652072527.33873.133634216675571

Ilyeneket ők is látnak előre... ;) Ez törvényszerű lesz... Hogy mikor? Ez nem tudom megmondani... Akár holnap is megtörténhet... Itt tényleg kaotikusnak tűnik... Mint egy töltött fegyver a színdarabban... Biztos el fog sülni, de legyen "meglepi"...

Lumieres 2011.01.30. 15:03:48

Aztán hogy innen mi lesz? Ki lesz a "következő" diktátor? Van már lista róluk:

www.facebook.com/photo.php?fbid=185964241425690&set=o.133634216675571

Informatikus kockáknak, hogy világos legyen mi a "PROGRAM"...

Lumieres 2011.01.30. 15:29:51

@Lumieres: "Lájkojjátok basszátokmeg"!!!!... ;)

Lumieres 2011.01.30. 15:49:18

Egy lájkolás egy pillangó szárnycsapása... 30 ezer pillangó már erőteljese szellőcske... ;)

Lumieres 2011.01.30. 15:53:12

Azér' jó hogy most vannak ezek az egyptomi események, mer' ezt jobboldali szemmel is lehet azonosulni. Egyptom egyesíti a magyarokat is... Erről minden magyar ugyanazt gondolja. MU-BARAK-NAK, MUST GO!-GO-GOóóóóóóL!!!!!!!!!

Lumieres 2011.01.30. 15:56:50

Azért nem mutatják... Illetve azért, nehogy nekünk is eszünkbe jusson egyesülni... A hatalom érdeke a MEGOSZTÁS... Mi húztunk fel saját társadalmunkban FALAT bal és jobb közé... Pedig mindenki egyforma egyptomból nézve...

Lumieres 2011.01.30. 15:59:36

Mi se tudjuk alapján megmondani, hogy ki az "iszlámista" akitől annyira Fosik a BBC... Nem kell beszarni...
Ezek békés népek, ha 30 évig hagyták ezt a fasz mubarakarot "Uralkodni"... Válasszák meg Obamát ELNÖKNEK. CHANGE... ez volt a jelszava...

Lumieres 2011.01.30. 16:11:35

Baradei meggyőző volt. Most volt a BBC-n.
távírati stílusban: EU Barát Egyiptom. USA Barát Egyiptom. Tényleg polgári forradalom. (de majd eldöntik a történészek, hogy maifasz volt ez...), de az biztos, hogy amit most látok a tévében az TÖRTÉNELEM (ÉLŐBEN)!!

Lumieres 2011.01.30. 16:14:06

HÍR-TV? Garázs... BBBBBBBBBBBBBBBBasszátokmeg ezt a szart!!!!

Lumieres 2011.01.30. 16:15:33

Atv: Világszám, elefánt.................

Hát ti is leszerepeltetek basszátok meg!

Lumieres 2011.01.30. 16:17:35

Civil akadémia (EHCO)
TANyasigyerek ossza az észt!!!!!!!!!
Rohadjatok meg ti is CSAHOS szittya MÉDIAKUTYÁK

Lumieres 2011.01.30. 16:21:25

www.youtube.com/watch?v=abgEofmVZcw&feature=related

Hogy égjen le a magyar televízió pofájáról a bőr!!!!!!!!!!!!

libus_ 2011.01.30. 16:22:04

@Lumieres: Imádom mikor európai ésszel (ésszel?) akarod elbírálni egy arab ország politikai helyzetét, pláne azonosulni vele (akármilyen szemmel).
Tudsz mondani egy európai értelemben demokratikus arab országot??
Gondolod, hogy véletlen?

Lumieres 2011.01.30. 16:24:53

Azt hiszik a kussolás kiegyensúlyozott?
Vagy minden hír mellé kellene egy mubarakot méltató hír is?

VAGY HOGY KÉPZELIK, hogy LÉTEZIK KIEGYENSÚLYOZOTT MÉDIA?

Hol van a médiahatóság? Szánalmasak vagyunk.

Lumieres 2011.01.30. 16:26:57

@libus_: Látom őket a monitoromon. Nem hülye fanatikusokat látok, hanem POLGÁROKAT!! Ha ez ebben az országban jelent még valamit egyáltalán... Pó'gárok!

Lumieres 2011.01.30. 16:28:17

@libus_: Mi azok vagyunk? EU értelemben vett demokratikus ország? (szerinted)

Lumieres 2011.01.30. 16:31:16

10 ezres tüntetések vannak Budapesten. A szabadságjogokért. Hogy lenne demokratikus alapvető jogokat sárba tipró kúrmányunk?!

megszűnt 2011.01.30. 16:54:03

@Lumieres:
"EU értelemben vett demokratikus ország."

Egyelőre ezt nem kérdőjelezte meg senki, tehát az vagyunk. A médiatörvényen változtatunk, ha kell, énszerintem kellene, aztán egyébként nem értem, mi a gond a demokráciával. Bár én írtam egyet a margójára.

knausz.blog.hu/2010/11/28/multidezo_a_demokracia_margojara

Lumieres 2011.01.30. 17:48:43

@Lumieres: Vagy úgy gondolod, hogy mubarak szerint "kiegyensúlyozott volt a média? (gondolom ezért nyomta le az országban a mobilhálózatot és az internetet)

megszűnt 2011.01.30. 18:06:41

@Lumieres:
Nézd, ha úgy vesszük, én egy egyszerű blogtárs vagyok itten és nem tisztem ezt a videót újra és újra megnézni, unom is!, (már beillesztette alant Kumin Ferenc szintén, nem titkos anyag), sőt tovább megyek, mert elemezni sem az én tisztem.

Na. Ezen ismeretek birtokában. Az én véleményem benne van a saját írásomban, az a színes kalapokról szól, de ha úgy járok, mint 16 évesen a gimnáziumban, hogy be leszek miatta hivatva az igazgatói irodába, aztán rakhatom ki helyette Karinthy Frigyes Előszó című versét, akkor jól nézünk ki!

videa.hu/videok/kreativ/karinthy-frigyes-eloszo.-csinaldmagad-Et9HWWuZFZcutdo6

Lumieres 2011.01.30. 18:36:36

@knausz: Kap még jó sok ilyen "kritikát". Tudod miért? MERT EURÓPAI SZEMMEL NÉZVE NEM DEMOKRATA A KORMÁNYUNK!!

megszűnt 2011.01.30. 18:51:50

@Lumieres:
Bekapcsolódott a Caps Lock billentyűd! Csak szólok.

Ezt nem mondták ki, tehát maradjunk abban, hogy a demokrácia útján haladunk.

Kormányunk demokratikus úton lett megválasztva, ezzel én még akkor is egyet kell értsek, ha különben elmentem szavazni és nem a Fideszre voksoltam!

Lumieres 2011.01.30. 19:04:44

@knausz: Te még akkor se hinnéd el, ha saját szemeddel látnád hogy a Dunába lövik az embereket.
Nem te kis színes kalapokról szóló írásaidat fogják cenzúrázni.

megszűnt 2011.01.30. 22:15:49

Ferenc! Olvastad, hogy fájlaltam, ami a Korridoron volt, hogy az megszűnt és egyikünk sem olyan már..?

Ez a világ sem olyan, ezek a hozzászólók, most teljesen mindegy a világképük, különben hagyd bent, viccesek ha éppen nem sírni akarnék rajtuk.

A jószándék kevés. De vegyük észre, ahol ott van! Tökmindegy bal vagy jobb. A legfanatikusabb fideszes időmben is Tóta W. Árpádot olvastam. Olyan ő, akit nem lehet átlapozni.

Többet ne törölj engem! Soha többet. Érted?:)

Lumieres 2011.01.31. 04:50:41

Vazze'... Mér' irjátok, hogy frissícss'ek szerver terror alatt? Ahányszor frissítek elküldi még egyszer az egészet. De lehet, hogy én baszok el valamit...

megszűnt 2011.01.31. 07:29:57

@Lumieres:
"De lehet, hogy én baszok el valamit... "

Néha cseszekedik. Majd egyet kivesz belőle Kumin, aztán kész, ne aggódj miatta!
A sajtószabadságot megőrizzük Nektek, mert ugyanúgy jár, mint régen nekünk.

Másként akarjátok? Nyomassátok úgy! A ti nótátok, ne mi mondjuk meg, miképpen szóljon a dallam!

Lumieres 2011.01.31. 07:55:03

@knausz: Persze nem ugyanaz a helyzet, mint Egyiptomban. Egy békés demonstrációt nem vernek szét (akkor még aznap vége lenne ennek a rezsimnek is). De én személy szerint nem akarom azt, hogy 20-30 év múlva a gyerekemnek kelljen véres harccal elzavarni a most 20 évre berendezkedő Vezérünket...
A sajtószabadság azt jelenti, hogy NEM KELL FÉLNI, amikor leírok valamit. Most NINCS így... Még itt a blogon se teljesen. A hivatalos MÉDIA pedig sz@rt se ér, mert a SZERVILIZMUS és a Félelem megteszi a cenzúra helyett is.
Nincs szólásszabadság Magyarországon és EZÉRT van 10 ezres civil TÜNTETÉSSOROZAT.

Lumieres 2011.01.31. 07:56:16

@knausz: És jegyezd meg! NINCS ti és mi... CSAK MI VAGYUNK.

megszűnt 2011.01.31. 08:04:56

@Lumieres:
Rendben. Csak MI vagyunk. A sajtószabadság szent ügyem! Végsősoron magam is lehetek az a pillangó, aki mutatóujja apró érintésével megtol egy bábut és borul az egész.

A gyerekeim nagyjából felnőttek, készülök külföldre, mi veszítenivalóm van?

sztd 2011.02.01. 20:50:34

Azt nem tudom, hogy az események tervezettek voltak-e, de azt, hogy Egyiptomban a helyzet instabil, és, hogy a robbanás csak idő kérdése, mindenki tudta, akit érdekelt az ország.
Szóval nem tudom, hogy az USA véleménye mi volt a témában, de az arab világban az átlagember számára biztosan nem meglepetés az, ami most van. (Iránban pedig közvetett ismereteim alapján még biztosabb, mert én onnan tudtam. :) )

A földrengés is olyan, hogy nem tudni mikor lesz, és mekkora, de pl. Törökországban úgy számolnak, hogy az adott területen 30 éven belül 60%-os eséllyel lesz egy 6-os, vagy annál erősebb földrengés.

Kandabula 2011.02.01. 23:07:41

Engem csak az egyiptomi-magyar nehézipar jövője érdekel. Ami most áll talpra.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása