Hurrá, politizálunk!

2011.01.21. 17:19 kumin

Az Európai Unió hétköznapi megfigyeléseink és élményeink tükrében leginkább valamiféle túlságosan bürokratikus szuperintézménynek tűnik, ahol a döntéshozókat az uborka görbületének problémái tarják lázban. Nem gondolom, hogy a magyar tévénézők többsége gyakran találkozik az Európai Parlament üléseinek közvetítésével, vagy ha igen, akkor sem lát mást, mint egy irdatlan nagy arénát, ahol távoli problémákról bábeli zűrzavarban tárgyalnak többnyire ismeretlen politikusok. Ez a kép most biztosan alaposan megváltozott, amikor a szerdán a magyar elnökség programjával a hóna alatt besétált Orbán Viktor ebbe a bizonyos arénába.


Az Európai Parlament az EU egyetlen tisztán politikai értékrend szerint strukturált intézménye. A képviselőket hazáikban közvetlenül választják, azután a nagy európai pártcsaládoknak megfelelően elfoglalják helyeiket a képviselőcsoportokban, és innentől már sokkal inkább hasonlít egy nemzeti törvényhozásra az egész, ahol szélsőjobbtól szélsőbalig mindenkinek megvan a maga helye. Pontosabban majdnem mindenkinek: magyar részről a Jobbik három képviselője például nem talált csoportot magának, így a függetlenek között ül.
 

Egy testület politikai jellegét talán a leglátványosabban az illusztrálja, hogy a pártállástól függően jó esélyekkel előre meg lehet jósolni a beszéd tartalmát, irányát, hőmérsékletét. A szerdai ülés két, számomra legemlékezetesebb felszólalását alább beágyazom (így legalább élesben gyakorlom a videók beágyazását):

 

 

Bármelyikükről előre meg lehetett volna mondani, hogy mi lesz a felszólalásuk iránya, de persze mindketten a maguk színes egyéniségét beleadva rendkívül szórakoztatóak voltak minden kiszámíthatóság dacára (kíváncsi vagyok, mikor jelenik meg letölthető csengőhangban, ahogy Cohn-Bendit jellegzetes hangon kiabálja: „Monsieur Orbán!”).

 
A soros elnökség programja szinte senkit nem hozott lázba. Számomra meglepő volt viszont az MSZP-s Herczog Edit felszólalása, aki nem csatlakozott az EP bal felének egységes, médiatörvényt támadó kritikájához, hanem az energiabiztonság problémáját vette inkább elő. Igaz, hogy Tabajdi Csaba, a másik magyar szocialista felszólaló megpendítette ezeket a húrokat – lehet, hogy volt köztük egyfajta szereposztás – mégis különösnek tűnt egy olyan baloldali magyar képviselőt látni, aki még egy fél mondattal sem csatlakozik az EP teljes baloldalát egyesítő témához.


Nekem úgy tűnt, hogy mindenki nagyon jól érezte magát az ülésen – még Orbán Viktor is, aki már bizonyára régen várt az alkalomra, hogy a komplett európai baloldalnak – hogy is mondta Nigel Farage? – megmondja, hogy hová menjen. Az igazi politikus leginkább akkor van az elemében, ha ideológiai vitát folytathat. Szenvedéllyel, igazi emberi dühvel nem lehet száraz szakpolitikai kérdésekről beszélni, ahhoz el kell jutni valamilyen régi jó ideológia barikádhoz, amelynek a két oldalán fel lehet sorakozni, aztán hadd szóljon! Annál jobb barikád pedig, ami pont középen elosztja a jobb és baloldalt, nincs is, ha egy jó kis politikai vitára éhesen ülünk a TV vagy az on-line közvetítés elé.


Ideológiai vitára redukálni a magyar médiatörvény összetett szakmai kérdéseit nyilván elsősorban a hazai ellenzéknek állt érdekében. Ehhez azonban megkapta az összeurópai pártcsaládok internacionalista segítségét. El kell fogadni, hogy az európai integrációnak ez is része: a nagy pártcsaládok sokkal jobban összehangolják működésüket lokális kérdésekben is. Mindenki segít a másikon annak reményében, hogy ha majd eljön az idő, ő is számíthat a többiek támogatására. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy ez a logika a baloldalon jobban működik.


Hogy a kitűzött célt elérte-e a magyar ellenzék, azt nehéz egyelőre belőni, főleg úgy, hogy még a cél meghatározása is zavaros ebben a pillanatban. Engedje meg a kedves olvasó, hogy ne abból a népszerű (?) következtetésből induljak ki, miszerint minden baloldali politikus zsigerből rontani szeretné csupán országa nemzetközi megítélését, mert nem jó hazafi. Ez nyilvánvaló marhaság. Az, hogy egy akció mellékhatásaként történetesen tényleg sikerül sötétíteni az országimázst, és hogy ez amúgy mennyire lehetett előrelátható, az már persze újabb kérdéseket vet fel. Az elsődleges cél azonban minden bizonnyal a határokon belüli politikai haszonszerzés, a megtörni nem akaró jobboldali dominancia újabb és újabb eszközökkel történő ostromlása lehetett.


Sikerült ezt elérni? Ezt még nem lehet biztosan tudni, ahhoz túl kevés idő telt el szerda óta. Minden esetre beszédesnek tűnik az a jelzés is, amelyet az Ipsos ma közzétett mérési eredményeiből lehet kiolvasni. Ezek az adatok ugyan még nem tükrözik a strassburgi zivataros ülés hatását, mert egy héttel korábban történt a felvétel, de igazából a belpolitikai napirend három hete konstans, és épp az Ipsos megkérdezésének időszakában kezdett a kormányoldal határozott hangon ellenszegülni a külföldi kritikáknak.

 

A DunaTV-ben még nem akartam jósolni, de most, az első januári mérést látva megkockáztatom, hogy a politikai preferenciák tekintetében ez a szerdai meccs inkább a jobboldalnak fog kedvezni. Ha ezt mutatják majd a mérések (hamarosan a Századvégé is elkészül), akkor az ellenzéknek, különösen a szocialistáknak, érdemes lehet újragondolni a stratégiájukat. Gyanítom, hogy ez az újragondolás nem fog segíteni a belső egység helyreállításában, de ez már egy új bejegyzés témája lesz.


Akinek hiányérzete maradt a szerdai EP ülés elemzését illetően, az nézze még meg ezt a videót, hátha ott további válaszok rejlenek, ráadásul nem is egyedül vagyok, hanem a kiváló közgazdász és blogger Pogátsa Zoltán társaságában. 
 
 

Címkék: médiatörvény elnökség strassburg

64 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr772603210

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hamis hang 2011.01.21. 18:49:01

„Les verts et moi personellement, nous aimons la Hongrie.” Azaz: „A Zöldek és jómagam is szeretjük Magyarországot.” Ezt mondta Cohn-Bendit. És vagyunk még pár millióan, aki hasonlóan érzünk. Vagyunk még, akik szeretjük...

Trackback: Orbán Viktor generátor 2011.01.21. 18:40:34

Hogyan írjunk bele 100 + 1 bullshitet egyetlen húszperces felszólalásba? "Az elmúlt 20 év legnehezebb éve előtt áll az Európai Unió" - mondja Orbán Viktor a lentebbi videón 03:31-nél. Na itt volt az, hogy kiköptem a reggeli kávét :) Aki ed...

Trackback: A bloggerek nem szeretik Orbánt? 2011.01.21. 18:27:43

Tanulságos, de egyben blogíróként csalódást keltő volt tegnap az index címlapján szereplő blogokat olvasgatni Orbán Viktor európai parlamenti szerepléséről.Íme a kora délutáni állapot sorban:Tóta W. Lesznek egy testtéOrbánnak össze kell szerelnie hasad...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megszűnt 2011.01.21. 18:23:09

Nagyon színes bejegyzés ez most, rengeteg információval. Nem mind új. Ami számomra meglepő első körben az a Szonda Ipsos felmérésének eredménye. Bizonytalan, nem szavazna 43% ez számomra rengetegnek tűnik! Ezzel egy újabb párt léphetne színre, persze ha volnának ilyen indíttatások valamely irányból.

Egyetértek azzal, hogy egy jó politikust a heves viták éltetik és inkább doppingolják, mint lehangolják, vagyis ilyen szempontból a baloldali akciók nem voltak túl sikeresek.

Ebben a bizonyos arénában persze nem hiszem, hogy az érdemi munkát látjuk, az mindig a színfalak mögött zajlik, szóval ez csupán a felszín, amit mi, nézők láthatunk.

A politikai elemzők mit értékelnek? Azt nem tudom. Gondolom, nem ezt, ez csak a szombat esti láz, a hevület és van benne valami, ami erősít, lelkesít, mintha igazi harc volna valamiért, amiről később sem tágyalnak, hiszen előzőleg már megbeszélték.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.01.21. 18:29:09

Cohn-Bandit -> Cohn-Bendit

Bár a Bandit is kétségtelenül kifejező. :D

CSENDES 2011.01.21. 18:33:43

Tisztelt Kumin Úr! Majd, ha az előző poszthoz írt, a tisztességes eljárás EU alapjogi chartájában szereplő joghoz hozzáfűzött véleményemre érdemben válaszol, akkor ismételten úgy fogam tekinteni, hogy vitatémát tűzött ki. Addig nem veszek részt a blogjának résztvevői közt, bár tudom, ez nem rendíti meg. Mivel azonban Ön hivatkozott a jogban-jártas barátaira, ugyan kérdezze meg őket a rendes és rendkívüli jogorvoslati eljárás (mivelhogy mindkettő létezik bírósági eljáráson kívül is) jelentőségéről európai normák figyelembevételével.

Archenemy 2011.01.21. 18:39:07

@CSENDES: "Addig nem veszek részt a blogjának résztvevői közt"

de

Móg 2011.01.21. 18:55:01

az EU soros elnöke bemutatkozó beszédében általában
a rábizott fél év feladatainak megoldásáról illenék
beszéljen az egész EU vonatkozásában
kedves viktorunk őrültekre jellemző kirohanást adott
elő lényege mindenki hülye aki az ő zseniális Magyar-
országot a világ élvonalába vezető politikáját nem érti
a létező legdemokratikusabb médiatörvényével eggyütt
DE Ő megvivja a harcot a másik 26 pitiáner megvezetett
{lásd Merkel}miniszterelnökkel szemben.
A zseni mindig kissé őrült is a hétköznapi emberek szemében.
viktorunk csupán mániákus őrült.Sajnos mire diliházba
kerül országunk nagyjából Szudán szinvonalára jut

gentry 2011.01.21. 18:55:16

@knausz:
A mai Magyarországot elnézve ez a nem szavazna 43% nem is sok (a bizonytalan/nem szavazna kategóriából kihagytam a bizonytalant, mert szerintem inkább arról van szó, hogy az embereknek kifordul a gyomruk a politikától). Én tényleg azon csodálkozom, hogy több mint 50% hajlandó lenne elmenni szavazni...

megszűnt 2011.01.21. 19:10:25

@gentry:
Meg lehet közelíteni a nem szavazók szempontjából is persze, mint érdekes jelenséget a magyar politikában. Ők vajon miként szólíthatók meg?

Ugyanakkor, ha megnézzük, hogyan alakult a szavazók pártszimpátiája a választások óta, akkor azt látjuk, arányaiban semmi nem változott.

Egy kicsit minden párt lefelé csúszott az LMP pedig bejutási küszöb alá. (Engem továbbra is izgat a bizonytalan, nem szavazók tábora, hogy ők kik. Persze, meglehet ez csupán az én mániám.)

Link Elek 2011.01.21. 19:22:14

annyi elonye megvan a magyar mediatorvenynek, hogy Orban szabad kezett kellett adjon a bizottsagnak, hogy kedvere atirathatja, es ez precedest teremt az EU-ban.
alap ertekeket tekintve mostantol a bizottsag a fonok, az egyes nemzetek szuverenitasa megszunik.

beácska 2011.01.21. 19:46:53

bocsánat, bocsánat, miután nem kaptam még választ megismételem:

A Magyar Televízió szerdai Az Este című műsorában Kumin Ferenc „politikai elemző” az Európai Parlament Torgyán Józsefének minősítette Daniel Cohn-Benditet: „Én azt gondolom, hogy most voltunk a csúcson, a magyar médiatörvényt övező nemzetközi vitában, és innentől kezdve, ha nem kap valamilyen új muníciót ez a történet, akkor egy lecsengő fázisba jutott, tulajdonképpen a maga groteszkségével is ez a mai nap, különösen ahogy mondjuk Daniel Cohn-Bendit, aki az Európai Parlamentnek a Torgyán Józsefe, tudta ezt az egész ügyet prezentálni, ez már átbillentette szerintem ezt az egész történetet oda, ahonnan már nem lehet tovább fokozni, nem lehet már tovább fűteni a kazánokat.”

Feri ilyenkor nem kellene hozzá tenned, hogy Habony Árpádnak (=Orbán Viktor) dolgozol?

megszűnt 2011.01.21. 19:51:29

@beácska:
Örvendek, hogy nem csak az én gépem van megbolondulva ma!

CSENDES 2011.01.21. 20:50:33

T. Kumin Úr! Elaő tézis, nem adunk ötleteket az ellenzéknek.

nemkretén 2011.01.21. 21:04:27

Az MSZP-s Herczog Edit már csak azért sem csatlakozott "párttársai" véleményéhez, mert ezzel akarta gyengíteni azt a gondolatot, hogy esetlegesen köze lehet az MSZP-nek a magyar kormány elleni hadjárat megszervezéséhez az EP parlamenti ülésén.
Így nyugodtan mondhatják..ááá mi nem is bíráltuk ott a kormányt.Voltak ott elegen..
Ez nem politika, ez sunyiság!
Másnap meg éppen megfelelt Kovács EU László volt EU biztosunk óriási arccal hazudozik mindenfélét hogy milyen csúnyát bukott OV... Még büszke is a "jóember" hogy milyen szépen megásták neki a sírt....
Böszmék...

nemkretén 2011.01.21. 21:11:50

Ja! És ez úton is gratulálok Kumin Ferenc blog írónak (..és persze politológusnak és közgazdásznak) aki korrekt és normális hangnemű pártatlan de,gondolatébresztőt írt az eseményről úgy hogy még a nevét is vállalta!
Ritka az ilyen, a sok internetes szemét között!

2011.01.21. 21:20:14

@nemkretén: Kovács, a vén gatyafi.

megszűnt 2011.01.21. 21:28:23

@beácska:

Elnézést kérek Tőled, most történt valami, amitől helyreállt a gépem, de így sem az igazi. Nem tudom, miért fontos, amin lovagolsz. Mindenki mögött állnak érdekcsoportok, mert a politika így működik. Bekerülni egy körbe és ott karriert csinálni. De ettől még lehet valaki korrekt, láthatja plasztikusan a dolgokat.

Kuminról ezt mondtad: "Valóban a Századvégbe jártam, még te is tanítottál és nagyon szerettem az óráidat." Ha valóban szeretted az óráit, mutasd meg, amit tanultál tőle. Hogyan és mit tanít Kumin Ferenc?

Magam vonatkozásában jegyzem meg: amikor a polgári körös gyűlések ámulatában éltem, még akkor is volt bennem valami, ami azt mondta: ne tovább! És próbáltam kívülről szemlélni a problémákat.

Rengeteget kérdeztem a vezető politikusoktól és kialakult bennem egy kép. Ami hozzánk lejön, az a valósnak töredéke csupán. Zárt kör ez. Én biztosan nem forszíroznám, hogy bekerüljek és még az árnyékát is kerülöm. Karriert másképpen is építhet az ember, nem csak a politika és az újságírás van. Bár belátom, sokaknak ez maga a Kánaán.

lüke 2011.01.21. 21:44:08

havi 4000 plusz juróért ott mindenki jól érzi
magát!
s ugyanúgy fasiztáznak,jó és rossz fiúk vannak,s mindig ua.-k beszélnek:
Bendit, Farage , Schultz
voila :

www.youtube.com/watch?v=zW64xymdTf8&NR=1
www.youtube.com/watch?v=dranqFntNgo
www.youtube.com/watch?v=KMZbs6zu5PU

lüke 2011.01.21. 21:45:11

@beácska:
Daul a Torgyán
s nem a Bendit

szempontpuska 2011.01.21. 21:46:04

ezexerint nem térsz vissza a korábbi posztodban félbehagyott diskurzushoz... :-(

tündér ilona 2011.01.21. 22:19:49

Tisztelt Kumin Ferenc!

Sajnálatos, hogy Ön is eladta a lelkét. Nem az a sajnálatos, hogy kinek-kiknek, hanem hogy eladta. Még ha egyelőre nem is tud róla, vagy sohasem ébred rá. Javasolom, olvasgassa 2000 körül publikált saját írásait.

Ilonka

megszűnt 2011.01.21. 22:54:38

@tündér ilona:

Nekem óriási szerencsém volt, mert ismertem azt a Kumint is, és volt benne valami, ami ebben az egész buta világban nem és vitt valamerre, valami hihetetlen rálátása volt a dolgokra! Írtam egy levelet, valakinek a minap, ebből szeretnék idézni:

"Aztán megjött Kumin Ferenc a nászútjáról én meg azonnal szóltam: 'Reméljük a blogtársakkal, hogy jól érezte magát a nászútján, egyben gratulálunk és most jó volna, ha felelne a felmerülő kérdésekre!' Mire felelt, viszont úgy hiszem, nem tudta meg, hogy ki volt a hunyó, pedig utána próbálta kideríteni!

Ez a stílus ment ott akkor is és sose volt bántás, meg keménykedés. Szerettem blogolni, úgy, mint soha azután. A saját blogjaim nagy népszerűség mellett mentek mindig, de nem élveztem.

Kumin nem nagyképű, nem kötekedő alapban. Jó ember. Nála jobb embert én még a médiában nem ismertem meg, pedig sokakkal beszélgettem, leveleztem. Kuminnal pedig nem is leveleztünk sose! Mindig meg lehetett beszélni blogon belül és félreértés sem volt belőle.

Amikor azt mondtam és megelőlegeztem, hogy nem változott semmit, az igaz, mert emberségében ugyanolyan és hiszem, hogy én sem változtam, jó érzés hinnem, hogy maradtam ugyanaz."

kumin 2011.01.21. 22:55:30

@szempontpuska: igyekszem, csak időzavar volt, és közben azért keletkezett új téma

Archenemy 2011.01.21. 23:56:44

@CSENDES: nyugi :p

csak vicces volt, hogy azt írtad, hogy nem veszel részt, miközben meg igen

bár eleve kicsit zavarosan fogalmaztál ("nem veszek részt blogjának résztvevői között"), szóval lehet, hogy nem is ezt akartad mondani

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.22. 01:19:04

@agyvihar: (Cohn-Bendit) "Bár a Bandit is kétségtelenül kifejező. :D"

- akár csak a Kohn, mint a Grün-frakció feje 8Đ

lüke 2011.01.22. 09:59:36

@lüke:
Kedves Kumin,
merész és nem helytálló az összehasonlítása Torgyán és Bendit közt.Egyik se örülne ennek,
két más világ ,más gyermeke.
Bendit 68-s radikális, barikád építö citoyen, aki úgy járt London és Párizs közt, mint Torgyán az irodája és a Markó között.
Torgyán az utolsó 100 év alatt 5x felosztott és elvett földdel nem! rendelkezö nosztalgia párt élére állt.Kispolgári, toll és szóforgató ravasz ügyvéd-aminek remek volt- aki a konvenciókat betartva és a demagóg bohóc szerepet- hiány!- felvállalva játszott.
Bendit a szabad világban poliglott weltbürgerként rohangált,amit Torgyán tán soha nem ismert.
Zeneileg ezt a Sympathie for the devil Rolling Stones szám és a Hajmási Péter Csárdáskirálynö poros betétszámának összehasonlításával írnám le, hogy érezzük a különbséget.

lüke 2011.01.22. 10:12:04

@agyvihar:
Cohn Bandi
Hahn Bandi, biztos erre gondolt....

parlamentarista 2011.01.22. 11:23:54

@lüke:
disclaimer: kumin orbán tanácsadójának a tanácsadója.

parlamentarista 2011.01.22. 11:26:00

@knausz:
csak nem személyes mrs. kumin?

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.22. 11:47:12

@1.szolo -2014;): V.Orbán szerint:

"... Cohn-Bendit tüzes szónoklatai, azok ártatlan babahangok ahhoz képest, amit a magyar újságok írnak."

Pl. a Magyar Nemzet v. Magyar Hírlap? 8Đ

parlamentarista 2011.01.22. 11:57:05

amúgy meg ennek a vitának belpolitikai jelentősége szerintem annyi, hogy még inkább apolitikusabbá válik ez a közeg.

orbánt ezután a rajongói sem fogják olyan mértékben védeni, mint eddig, mert megtörni látszott az a mítosz, hogy "mister", vagy «monsieur» orbán európai mércével is vezető politikus. orbán ellenzőinek meg az jött le, hogy inkább érdemes őt külföldről, mint belföldről támadni. szóval szerintem a hangulat nem abba az irányba fordult a magyar közeg, hogy "hurrá, politizálunk!", hanem épp az ellenkező irányba.

ami persze nem jelenti azt, hogy egyszer csak a többség korábbi politikai meggyőződését félretéve nem kezd el majd véleményt formálni. de ez attól függ, hogyan alakul a foglalkoztatottság, az energiaárak, az irányadó kamatok, vagy a forint árfolyama, stb.

de ha röviden össze akarjuk foglalkoztatni, hogy recesszióban min múlik egy kormány sikere, akkor szerintem azt lehet mondani, hogy a többség hogyan reagál az ilyenkor elkerülhetetlen fiskális restrikcióra: A) többet kell lopni, vagy B) többet kell dolgozni.

megszűnt 2011.01.22. 13:14:32

@parlamentarista:
"csak nem személyes mrs. kumin?"

Fogalmam sincs, ki Kumin felesége, csak azt tudom, ki az én férjem, de azt szívesen elmondom:

Egy fanatikus fideszes, akivel nem lehet 10 éve egyetlen normális szót sem váltani. Az első 5 évben még lehetett, ma már semmiről, semmit. A legjobb dolog az életemben, amikor elmegy külföldre, akkor kapok levegőt, különben megfulladok tőle!

Miért vagyok vele? A gyerekek miatt. Egyre kevésbé bírom, de nem kell sajnálni, mihelyst lehet, lelépek! Remélem, sikerül a kis lakásomat kivinni ebből a házasságól és az emberségemet, ami még maradt.

Mindent meg akar ölni bennem, amim van: diktálja, mit csináljak, nekem, aki által felépítette a karrierjét, miközben az enyémet sárba taposta.
www.youtube.com/watch?v=VlRlMi0H8Ps&feature=related

kumin 2011.01.22. 14:26:26

@lüke: abszolút egyetértek, hogy más világ, több barátom is hívott az adás után, hogy nem volt fair ez a torgyánozás. A történeti vagy tartalmi összehasonlítást tekintve tényleg tűz és víz a két figura, semmi kétség. Nekem maga a performance hozta fel csupán a magyar közéletből szerencsés módon kikopott egykori főkisgazda parlamenti szerepléseit. Jót nevettem, amikor Cohn-Bendit egy cenzúrázott Magyar Nemzetet tartott fel, az sem épp a komolyság és a megfontoltság látszata felé vitte el a teljesítményt.

kumin 2011.01.22. 14:28:57

@parlamentarista: Beácskának állítása ellenére már válaszoltam, őt ez nem befolyásolta abban, hogy továbbra is hülyeségeket írjon be ide, teljesen függetlenül az adott témától. Innentől részemről felé ignore ON, csak annyi a kérésem, hogy a többi, más aktivitása alapján értelmesnek tűnő kommentelőm ne vegye át ezt a dolgot.

kumin 2011.01.22. 14:32:42

@knausz: Tényleg nem Tímea a feleségem, hanem Kumin Viktória, az RTL híradósa, akit sokan a testvéremnek hisznek (biztos nem néznek ki belőlem egy ilyen klassz feleséget)

Tímea, amit írtál, az komolyan megijeszt. Tényleg a politikai nézeteltérés tesz tönkre egy házasságot. Ilyenkor elgondolkodom, érdemes-e egyáltalán politikával foglalkozni. Lehet, hogy inkább autóteszteket és étteremkritikákat kéne ide írnom, még talán többen is néznék.

parlamentarista 2011.01.22. 14:40:40

@kumin:
ha jól értem nem azt mondja, hogy a politika tette tönkre a házasságát. hanem azt, hogy férje hímsoviniszta.

parlamentarista 2011.01.22. 14:44:47

@knausz:
hallgass zenét, tanulj nyelvet, játssz sokat a gyerekekkel. a közéleti fórumokkal ne foglalkozz. azok magánéleti sebet nem gyógyítanak.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.22. 14:47:09

@kumin: "egy cenzúrázott Magyar Nemzetet tartott fel, az sem épp a komolyság"

Szerinted tehát a MN-ben bármit meg lehet írni?!

Hááát, ez sem épp a komolyság és a megfontoltság látszata felé vitte el a teljesítményt...

kumin 2011.01.22. 15:22:20

@1.szolo -2014;): A Magyar Nemzet tartalmát nem az új médiatörvény fogja behatárolni, ahogy az összes többi médiatermékben sem a tartalomszabályozás miatt nem lehet bármit megírni. Sehol nem lehet bármit megírni. Mindenhol van főszerkesztő, szerkesztő, értékrend, vagy ahol nincs, az talán pont ezért nem is érdekes.

lüke 2011.01.22. 15:28:05

@kumin:
én is ,hogy milyen jól fel volt készülve a harcra,
na persze gyakran jár Pestre.
Ez uzus ott ,ez a hangnem , Barrosoval is így szórakoznak,de mint volt maoista megszokta.
Torgyán is így csinálta: felkészült.A maiak csak vulgáris el, fel ,meg igekötöket biggyesztenek az igéhez!

parlamentarista 2011.01.22. 15:55:45

@kumin:
a szabad sajtó nem olyan, hogy van a magnókazetta. van A és B oldala. hanem olyan, hogy abban bármilyen véleményt meg lehet írni. bármilyet. onnantól kezdve, hogy van egy kötelező, mindenkire érvényes tartalomszabályozás nincs szabad sajtó. elárulom neked, hogy akárhogy ponosítja majd navracsics a törvényt az nem lesz jó. lesznek tekintélyes liberálisok, akik azt bírálni fogják. és mennél pontosabb lesz a szabályozás annál nagyobb tekintélyek fogják azt mondani: ez a kötelező, mindenkire érvényes tartalomszabályozás helytelen. ezt nem így kell csinálni.

beácska 2011.01.22. 17:49:16

@kumin: Nem, nem válaszoltál Feri. Azt írtad, hogy a Századvégben dolgozol, de ezt eddig is tudtuk. Én úgy hallottam, hogy a Századvég elemzőjeként Te benne vagy Habony Árpádnak a csapatában, amely Orbán Viktornak ad tanácsokat. Erre kellene mondanod, hogy cáfolod, ha nem igaz. Cáfolod? Ilyen egyszerű ez, ne bújj el előle, ennél sokkal őszintébbnek és nyíltabbnak gondollak. Példát mutathatnál másoknak is ezzel.

megszűnt 2011.01.22. 18:26:34

@kumin:
Nem tudom, Ferenc, mert reggel óta nincs napirenden a Fidesz, viszont bármi történjék, akkor ugyanúgy nekem abban állást kell foglalnom. Autós ügyekben is otthon vagyok, de jobban az éttermeket preferálom!

Sokan élnek ilyen házasságban, de legtöbben azt mondják: kilépnek belőle. Nélkülem viszont nem működik a dolog, szóval csak példaképpen hoztam fel, hogy el is mehetnék belőle.

A családi adókedvezmény nekünk most nagyon megéri! Rengeteg olyan intézkedést hozott a Fidesz, mely a családokat segíti. A szocialisták azt kérdezik, miért a nagyobb jövedelmű családokat? Hát erre felelem: mi többet teszünk a közösbe! Ráadásul szültem 3 gyereket.

Mindig a kompromisszumos megoldásokat javaslom, ami így történik: Megmondtam, amit megmondtam és akkor megmondtam, hogy úgy lesz, ahogyan megmondtam. Ez egy határozott és jó taktika.

Tényleg csinos a nejed! A politika legyen másodlagos, mondandóm lényege ez volt, följebb. Örülök, hogy eljutott az üzenete, ha @parlamentarista: blogtársamhoz nem is. Neki egyszerűbb volna, ha én kötögetnék, mint a mesében a ..melyik állat volt?

megszűnt 2011.01.22. 18:38:17

@parlamentarista:
"lesznek tekintélyes liberálisok, akik azt bírálni fogják"

Kik azok a tekintélyes liberálisok? Akik most Amerikába mentek sajtót írni? Még annyi mersz sincs, hogy itthon publikáljanak valamit. Ők mondanák meg?

MI vagyunk a liberálisok. Mi, akik a közös hangot keressük a multinacionális cégekben és a nagypolitikában egyaránt. Ez a nagy ábra.

parlamentarista 2011.01.22. 20:10:38

@knausz:
nézd, a szabad sajtó azt jelenti, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét. és a véleménynyilvánításnak gyakorlatilag nincs semmiféle törvényi korlátja. csak önként vállalt kötelezettségek vannak. és ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének tulajdonosok, szerkesztők, kiadók, etc. a sajtó akkor szabad, ha ezek az állampártoktól függetlennek. a szabad sajtó többnyire szemben áll a kormánnyal mindegy, hogy az A, vagy B oldali. tehát igazából a sajtótörvénynek nem kell megmondania, hogy pontosan mi a kiegyensúlyozott tájékoztatás. és ezt mennél pontosabban akarják megmondani annál nagyobb liberális tekintélyek fognak a kormánnyal szembehelyezkedni. és azt nem lehet tudni, hogy pontosan kicsodák.

szóval itt a probléma nem a sajtótörvény, hanem a közszolgálatiság gyengeségéből fakad. tehát igazából olyan kulturális csatornákat kellene közpénzből fenntartani, ami nem tenné lehetővé, hogy a kereskedelmi csatornák azt csináljanak, amit akarnak. mert a nézettség a szabadság egy pontján már csökkenne. és akkor ott van a szabadság, és a szabadosság határa. ahol a nézők egy ponton tömegesen elkapcsolnak. de most nem tudnak hova elkapcsolni.

kumin 2011.01.22. 20:39:21

@beácska: ez első posztom után ezt írtam: "Semmi gond, csak nem volt igaz a kérdésedben foglalt állítás, és különösen így, egy kollégámra hivatkozva nem tartom szerencsésnek, hogy rossz információkat kint hagyjak."
Szerintem minden érthető ebben a mondatban. Semmi értelmét nem látom az itteni hozzászólásaidnak azon kívül, hogy terjessz rólam egy hamis és félrevezető információt. Kérlek, hogy szállj ki.

kumin 2011.01.22. 20:42:30

@parlamentarista: kérlek, nevezz meg egy olyan sajtóterméket, amelyben - mint írod - bármit meg lehet írni.

megszűnt 2011.01.22. 20:43:44

@parlamentarista:
„Sehol nem lehet bármit megírni. Mindenhol van főszerkesztő, szerkesztő, értékrend”- írja Kumin. Ez a szabály nyilván minden újságra érvényes lesz. (Tanulom egyébként az angol nyelvet, egy kiváló magántanárral, és megy az írás angol nyelven is, mármint elvontan. Szeretném ezt az adottságomat külföldön kamatoztatni.)

Véleményem szerint ami Magyarországon lesz. Jön az MTI anyag. Azt megkapják a főszerkesztők, szerkesztők, újságírók és abból dolgoznak. Én próbáltam, nekem sikerült a dolog.
Amíg itt vagyok, szívesen segítek azoknak, akik nem óhajtanak pénzbírságot fizetni, hiszen eddig is írtam, volt olyan országos szintű újságíró, akivel együtt tudtam működni.
Csak kigyomlálni a gazt. Ennyi.

A Fidesz erős és ha most volnának a választások, ma is tarolna. Ezt jegyezzük meg. Tehát mire kinövi egy új párt magát, az hosszú idő (20 év?)
Én azt mondtam: erre kell berendezkedni és ameddig Magyarországon vagyok, ebben tudok segíteni. Az újságírásban. Egyetemi szinten írok, jobboldali tanárokon teszteltem a tudásomat. Nem gond, ha nincs rám igény, majd külföldön lesz.

parlamentarista 2011.01.22. 21:47:53

@kumin:
szerintem a blog.hu-n gyakorlatilag bármit meg lehet írni. még azt is, hogy nobilis kristóf hüje. mert ezzel nem foglalkozik. most persze az index sem elég liberális szerintem, ezért nobilis nem lesz a magyar murdoch. ahhoz túlságosan konzervatív. de az origón is meg lehet írni elég sok mindent.

de a sajtószabadság nem úgy valósul meg, hogy van egy ilyen sajtótermék. hanem úgy, hogy a lapkiadók az állampártoktól függetlenek, és nincs mindenkire nézve kötelező tartalomszabályozás, hanem csak néhány nagyon extrém formát zárunk ki, a véleménnyilvánításból pedig semmit sem.

tehát azzal nem értek egyet, hogy a kuruc.info rendszeresen közli közszereplők telefonszámát azért, hogy őket zaklassák, de a magántelefonszám közlése nem véleménynyilvánítás, hanem az adatvédelmi törvény hatálya alá tartozik. szóval kellenek törvényi korlátozások, például uszítani nem szabad. nem szabad cselekvő módon felhívni arra, hogy egy személyt, vagy csoportot erőszakkal meg kell leckéztetni. tehát azt nyilván nem lehet leírni, hogy holnap ekkor és itt aki zsidó azt megütjük. de ez nem véleménynyilvánítás. hanem egy erőszakos bűncselekményre történő felbujtás. de ezt a vitát sokan, sokszor lejátszották már.

lüke 2011.01.23. 08:50:55

@parlamentarista:
a möchte gern meg a realitás két más dolog
diepresse.com/home/kultur/medien/587645/Murdoch_Das-Ende-der-grossen-Freiheit?from=suche.intern.portal

de kb ua.az nagyságrendi összehasonlítás , mint Torgyán versus Bendit
maradjunk meg szerény szellemi , gazd. és morális kereteink közt

lüke 2011.01.23. 08:52:53

@lüke:
ja igen,ha lehet tisztelettel kérném:
házasságainkat ne ide tereljük
,mert nincs az a politikus, politológus
vagy Freud Zsiga mai mása, aki megoldaná,
az izlésröl nem is beszélve

megszűnt 2011.01.23. 10:59:22

@lüke:
„ja igen,ha lehet tisztelettel kérném:
házasságainkat ne ide tereljük”

Nem a te blogod, ott majd megmondod, mi legyen!

A KDNP javaslata, mely szerint vasárnap tartsanak zárva a boltok, ma reggel kiverte a biztosítékot nálam, megint. Csodaszépen süt a nap, a lányok elmentek lovagolni, viszont én arra gondoltam, ugorjunk át Ausztriába, vennék néhány dolgot, mire ott nincsenek nyitva a boltok vasárnap, nekem állandóan kimegy a fejemből!

Persze örömmel látom, hogy ők ide jönnek át, tehát jó volna, ha a KDNP megfontolná ezt a dolgot és az európai unió is, hogy hozzánk igazodjék. A férjem azt mondta, ez bizony hibás döntés lenne és mély egyetértés született közöttünk.

lüke 2011.01.23. 19:33:56

@knausz:
disztinkció:
nem megmondtam- ahogy uzusként már láttam- hanem kértem,
óriási különbség, sajnos a finom,cizellált dolgokat nem érzékeljük

megszűnt 2011.01.23. 21:12:01

„sajnos a finom,cizellált dolgokat nem érzékeljük”

Amikor megjött az Indexre Kumin Ferenc, azonnal megláttam és szóltam Tóta W. Árpádnál: Blogtársak! Megjött Kumin Ferenc! Ebből ők semmit nem értettek, egyáltalán. Szív blogtársam megjegyezte, hát ha knausz ennyire örül, akkor abban lehet valami, de nem értették. Az sem biztos, hogy mindannak, amit most próbálok leírni, Kumin Ferenc nagyon örül majd, hiszen említette, ez a téma legyen tabu. De én mégis szeretnék róla beszélni. Egyetlenegyszer és akkor ezt tegye mindenki ahová akarja, értékelje magában. Nem kívánok vitát nyitni róla!

Szinte minden vezető politikussal találkoztam a polgári körök szervezésében vagy fórumon vagy tüntetésen. Hallgathattam, kérdezhettem és csalódtam eleget, de nem annyira, hogy átálltam volna balra, mert az alapértékeim nagyon mélyek, a gyökereim is.

Egyetlen ember van a magyar politikában, akire úgy néztem, hogy fölfelé. Mindig büszke voltam Sólyom Lászlóra, mert olyan sorsot vitt, ami felemelte a magyarságot. Nem tudták megalázni. Soha, sehol. Kiszállt az audiból és gyalog ment tovább, ameddig lehetett. Kezet sem fogott mindenkivel, csak akivel úgy gondolta, mégis érdemes. Nem félt kimenni a nép közé! A jog ösvényein és az emberség útján haladt, ezekről soha le nem tért.

Kérdeztek a blogtársak, mit tett ehhez szerintem Kumin Ferenc és azt feleltem a végtelen természetszeretetét biztosan, mert az emberi tartása megvan mindegyiknek (azt nem lehet átplántálni).

Van egy kép, amire, ha ránézünk, akár szöveg nélkül is, de minden benne van:
hetivalasz.hu/szerintunk/solyom-mindezt-megtette-29133/

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.01.23. 23:36:19

@knausz: "ha öt éve nem Sólyom nyeri az elnökválasztást... Ki járt volna kanosszát a határon túli magyaroknál ...a zöld gondolat fontosságára... ki utasította volna hitelesen vissza a szélsőségek hangját?"
Én azért párszor csalódtam benne:
1. amikor elfogadta, hogy törvénytelenül választották meg (gykv. nem az előírás szerinti TITKOS szavazással)
2. amikor félt (békésen) átmenni a Duna hídján Szlovákiába,
3. amikor kockára tette az ország biztonságát pár bokor virágéért (pedig akár egy "'pálmaház'" tetejére is kerülhetett volna az a radar;)
4. amikor eltűrte, hogy az erkélye alatt avassanak gárdistákat. :-(

beácska 2011.01.24. 19:58:08

Feri! Másodszor törölted ki a hozzászólásomat mindezt most csak azért, mert örömömet fejeztem ki hogy azt válaszoltad, a pletykákkal ellentétben nem vagy Habony Árpád tanácsadója. Nem értem. Most már kifejezetten érdekel, hogy tagja vagy-e ennek a fideszes tanácsadó csapatnak vagysem. Ha engem ignorálsz is, talán lesz más aki megkérdezheti.

megszűnt 2011.01.24. 20:29:41

Blogtársak! Tudja valaki, hol lehet letiltani, azonosító alapján, hogy valaki egyáltalán ne tudjon hozzászólni egy bloghoz vagy kérdezzem meg Tóta W. Árpádtól, ahol éppen azt taglaljuk, mi az a nemzeti liberális?!

megszűnt 2011.01.24. 21:34:00

Ferenc! Tóta W. Árpádnál olyan vélemények vannak, ha oda átnézel néha, bal- és jobboldal ütközik, és lehet látni merre tendál ez az egész.

Kemény volt a mostani választás, nem akartam a kétharmados Fideszt, mert féltettem a demokráciát. Döntés pedig kellett hoznom. Sőt! Még a véleményemet is megkérdezték sokan.

Saját pártot építhetnék ebből a Szonda Ipsos, bizonytalan, nem szavazna 43%-ból, mert fogalmam sincs, kire szavazok legközelebb.. A Heti Válasz reméljük már azon dolgozik, hogy kiderítse, kik ők és aztán személyesen megkeresem őket!:)

lüke 2011.01.26. 18:31:57

@knausz:
ez melyik országban van?

gentry 2011.02.04. 17:20:29

@knausz:
"Engem továbbra is izgat a bizonytalan, nem szavazók tábora, hogy ők kik. Persze, meglehet ez csupán az én mániám" --- Például én. Nem bizonytalan vagyok, hanem most nem mennék el szavazni, mert bizony nincs kire. Ugyanis az én ideális pártom amolyan jobb-lib szerűség lenne, jobboldali például szociális szempontból, gazdaságpolitikai szempontból és liberális az eutanázia, drog, homoszexualitás kérdésekben.

megszűnt 2011.02.04. 17:33:28

@gentry:
"Ugyanis az én ideális pártom amolyan jobb-lib szerűség lenne, jobboldali például szociális szempontból, gazdaságpolitikai szempontból és liberális az eutanázia, drog, homoszexualitás kérdésekben."

Kizárólag egy ilyen pártra megyek el legközelebb szavazni! (Most is elmentem, mert én biztos szavazó vagyok, de tudom, miért mentem.)

Ha csupán két jobboldali pártból lehet majd választani, a szocialistákra nem megyek, vagyis, akkor egyáltalán nem megyek többet.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása