Mi lehet a nyílt levél mögött?

2011.08.26. 12:15 kumin

Teljesen szubjektív vélemény: nem szeretem a nyílt leveleket. Valaki vagy levelet ír a másiknak, ami egy személyes, diszkrét műfaj, vagy kiáll a nyilvánosság elé, és közöl valami olyat, amely mindenkire tartozik – a kettő nehezen fér össze egymással. Talán az Elnöki Hivatalban begyűjtött tapasztalataim miatt alakult ez ki nálam. Akkor az volt az érzésem, hogy az államfőnek írt nyílt levelek szerzőinek mindig valamilyen idétlen hátsó szándéka volt, meg hogy normális ember ezt a műfajt messziről elkerüli. A nyílt levelet író lelkivilága szerintem arra hasonlít, aki a buszon jó hangosan veszekszik a másikkal, és közben folyamatosan körbetekinget, hogy akik még hallják, azok mennyire látszanak egyetérteni vele. Most a Demokratikus Charta Schiffer Andráshoz írt nyílt levele is megerősítette bennem ezt a viszolygást. Mindez persze önmagában nem túl érdekes, az viszont már igen, hogy a szóban forgó levél írói mit akarhattak elérni akciójukkal. Mert azt biztosan nem, amit a levélben kérnek.

(forrás)

 


A blogvilág nagyjait minden esetre megosztja az ügy. Gréczy Zsolt elküldi a fenében Schiffert, azzal vádolva egyebek mellett őt, hogy a Fidesz által pártja számára gyűjtött kopogtatócédulák miatti hálája vezérli (ja, és a Jobbikos együttműködést igazoló fénykép becsatolásával valami egészen szórakoztatóan szürreális magasságokba emelkedve), Varánusz pedig elküldi a fenébe a chartásokat azzal zárva posztját, hogy „Esetleg áruljátok el, mert kínoz a kíváncsiság: ha Fletónak ilyen barátai vannak, minek neki Orbán ellenségnek?” A sukorói feljelentés mindenféleképp különös jószág. Abban a koordinátarendszerben, ahol mindenki kizárólag a pártos érdekétől vezérelve cselekszik, nehezen helyezhető el. Egy baloldali aspirációkkal rendelkező politikai szereplő bántja a baloldal egyik – ugyan megkopott fényű, de mégis – ikonját?


Nem tudom megállapítani, hogy Schiffer mennyire volt anno tudatos, amikor feljelentését megtette, de sikerült neki ezzel egy rendkívül hasznos hivatkozási alapra, politikai tőkével felérő jó pontra szert tennie. Ha ezután ugyanis bármilyen más, például kormánypárti köröket érintő zsiványságra nyit tüzet, könnyedén vissza tud mutatni a sukorói történetre: mi színektől független azt támadjuk, aki szerintünk megérdemli. Ez könnyen eladható a „lehet más a politika” szellemeként, jelentsen bármit is aktuálisan a párt neve.


Amit a chartások kérnek Schiffertől, az ennek a tőkének a feladása, lényegében nyílt kiállás Gyurcsány mellett az LMP-től. Szerintem Bauer Tamás és többiek is sokkal rutinosabb politikusok annál, hogy ezt ne rakták volna így össze tíz másodperc alatt. Itt csillan meg a bevezetőmben is említett hátsó szándék, a nyílt levelek jellegzetes vonása, azaz kérnek valamit, de közben tudják, hogy az nem teljesülhet, és épp ezzel a nem teljesüléssel akarják a valódi, rejtett céljukat elérni.


Mi lehet ez a rejtett cél? Reálisan a Gyurcsány Ferenc mögött állók most két frontot tekinthetnek fontosnak. Az egyik az MSZP Gyurcsányt elutasító része, a másik az LMP. Mindkettő veszélyt jelent a volt miniszterelnök politikai ambícióira. Az MSZP többi része esetében ez a veszély evidens: közvetlen, nyílt ellentét feszül közöttük. Az LMP nem ennyire direkt konkurens, de az utóbbi idők fejleménye – ahogy erről itt is sok esett más – azt mutatják, hogy az ökopárt is bejelentette igényét a baloldal megújítására. A nyílt levél lényegében mindkét problémát kezelésbe veszi. A baloldali publikumot emlékezteti arra, hogy az LMP-vel nincs minden rendben, ezzel próbálva lassítani térnyerésüket. A téma felvetése egyúttal nehezíti az életét azoknak a Gyurcsánnyal szemben álló szocialistáknak is, akik talán óvatosan elkezdték keresik az együttműködés lehetőségét az LMP-vel.

Címkék: gyurcsány levél nyílt charta schifer

62 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr293181737

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szoci hadiösvények 2011.08.26. 15:59:46

p { margin-bottom: 0.21cm; }Komoly kihívás lehet a szocialistáknak, hogy már nem az egyetlen minden szélsőségességtől mentes kihívója a kormányzó erőknek. Így aztán jól konstruált, identitáserősítő háborút indítottak az egyetlen komolyan vehető alterna...

Trackback: Petőfi él, és fel van háborodva 2011.08.26. 15:01:49

Eltűntnek hitt szabadságharcos költőnket természetesen Hoffmann Rózsa támasztotta fel....

Trackback: Bibóról utcát? Ebben a városban? 2011.08.26. 14:26:31

A Tarlós által erőltetett leendő fővárosi lobogó sokakat a radikális jobboldal ma használatos, illetve egyes, még radikálisabb múltbéli mozgalmak egykori pártzászlóira emlékeztet. Ez a zászlóterv lényegében egy időben látott napvilágot azzal a fővárosi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.08.26. 13:46:24

Kiváló írás. A chartások pontosan tudták, hogy lehetetlent kérnek. Egyszerű politikai haszonlesés van mögötte. Ha GyF nem bűnös, akkor mitől félnek? Ha meg igen... A feljelentés a Gyurcsány-kormány idején, 2009-ben történt, ezt ne felejtsük el.

Csülök 2011.08.26. 14:16:37

Egészen pontosan elmondták: arra akartak lehetőséget adni Schiffer Andrásnak, hogy arcvesztés nélkül kihátrálhasson egy koncepciós perből. Nem tette.

TH 2011.08.26. 14:21:05

@Csülök: muhaha

egyébként meg nagyon egyszerű, az LMP mind az MSZP mind a Fidesz számára veszélyt jelenthet a jövőben (bár erre én nem látok nagy esélyt), ezért mindkét párt igyekszik lejáratni ott, ahol lehet. Mindenesetre vicces,mert amikor egy pártot két -elvileg - ellentétes oldalról próbálnak lejáratni, az ad az embernek egy kis reményt, hogy igen, elvileg lehetne más a politika. :-)

2011.08.26. 14:31:18

De az is lehet, hogy egyszerűen ilyen hülyék.

Amióta szülővárosom polgármesteri hivatalában dolgozom, sajnálatosan rá kellett jönnöm, hogy az a polgármester, akit hosszú távon gondolkozó, jóeszű embernek gondoltam kívülről nézve, valójában egy kicsinyes, rosszindulatú, megalomán önimádattal megvert agresszív őrült. A tanácsadói meg általános iskolások színvonalán mozgó beltenyésztett hülyék.

Szóval azóta nem tartom túl sokra a politikát. Lehet, hogy az aláírók tényleg ennyire hülyék, vagy egy ennyire hülye, a valóságtól elszakadt ember kényszerítette ki tőlük. Olyan meg - mint tudjuk - van a Chartában.

emem 2011.08.26. 14:49:52

@iii: Ekkora agyat...
Magyarországom bűnösnek kell lenni ahhoz, hogy félni kelljen?
Vagy az itt az ügyészség "mi kérem becsületesek vagyunk" című fizetett hirdetése?

rockjano 2011.08.26. 14:50:08

El lehet vitázni a levélen meg annak tartalmán és a ráadott válaszon és lehet remek összeesküvés elméleteket szőni e köré, a lényeg NEM EZ.

Hanem az hogy GYF-ellen koncepciós per készül, és erre minden hibája ellenére sem szolgált rá, erre senki nem szolgál rá...

A magyar ügyészség és bíróság már nem független szervezet, hanem a kormány érdekeit kiszolgáló magát függetlennek hazudó gittegylet.

Az egy másik érdekes kérdés hogy van-e értelme a fidesznek a most már NEM legnagyobbnak tekinthető ellenfelével így leszámolnia, szerintem sok racionalitást nem lehet elvárni tőllük.

Az LMP-nek meg nagyon el kell kezdenie gondolkodnia arról hogyan tovább.

Ahogy a készülő választási törvény kinéz egyedül önállóan SEMMI ESÉLYÜK nem lesz hogy bekerüljenek a következő parlamentbe. vagy összefognak az MSZP-vel, de szorosan választási szövetségbe vagy eltünnek a magar politikai életből

krj 2011.08.26. 14:51:36

nem találtam meg a neten, de várom a felvilágosítást: Schiffer ismeretlen tettes vagy nevesítve GyF ellen tett feljelentést? mert nem mindegy!!!

abaka 2011.08.26. 15:05:13

@kumin: Nem tudom, hogy a chartas levelirok tenyleg rendelkeznek-e azzal a politikai eleslatassal es taktikai erzekkel, amit a poszt sugall. Ha igy lenne, szerintem mar reg nem Gyurcsany mogott allnanak (keves magyar allampolgarnak van kisebb eselye miniszterelnokke valni, mint GYF-nek).

A koncepcios perrel erveloknek: ez nem a feljelenton mulik. Ha az ugyeszseg/kormany koncepcios pert csinal az ugybol, az az o bunuk, nem az LMP-je.

2011.08.26. 15:09:16

@emem: A megjegyzésed teljesen érthetetlen. Miért kellene félni? Az agy kié, amiről írsz?

2011.08.26. 15:10:19

@Csülök: Csakhogy ez nem koncepciós per. A koncepciós per a Szíjjártó-féle politikai elszámoltatás lenne. Ez sima korrupció, drága barátom.

2011.08.26. 15:12:18

@rockjano: Szerintem az MSZP nem egyenlő Gyurcsánnyal, sőt egyre jobban nem.

abaka 2011.08.26. 15:14:37

@iii: Hat azert pl a mori bankrablasert valaha eliteltek szama nam igazan all aranyban az elkovetok tenyleges szamaval. Nyilvan nem lehet megbecsulni, mennyi felnivaloja van GYF-nek, ha nem bunos, de az teny, hogy nagyon sokan (koztuk sokan jelentos hatalommal) szeretnek, ha bunosnek talalnak. Azt meg ugye 2006 utan is lattuk, hogy a birosagok hajlamosak szeliranyban elhajlani.

rockjano 2011.08.26. 15:17:11

@iii: Szerintem sem és ez nagyon jól is van úgy.

GyF a sorozatos ötleteléseivel és a nagyívü tervej kidolgozatlanságával (Pl. pont az ÁFA csökkentsél) rosszat tett mind az országnak mint főleg saját pártjának

Ez azzal együtt is igaz hogy az a sok szar amit a másik oldal a fejére zúdít annak a 90%-a aljas baromság.

Viszont tényleg nagyon a háttérbe kell húzódnia, ő már nem fog szerepet játszani a politikai életben. nemsokára a felcsúti futbalista is követi aki majd visszamegy gazdálkodni a birtokára (hátha ahhoz jobban ért)

barsled 2011.08.26. 15:28:18

"Valaki vagy levelet ír a másiknak, ami egy személyes, diszkrét műfaj, vagy kiáll a nyilvánosság elé, és közöl valami olyat, amely mindenkire tartozik – a kettő nehezen fér össze egymással."

Nagyon könnyen összefér. Példák:
Nyugati értelmiségiek nyílt levelei Kádárhoz, 56 után. Némelyiknek még eredménye is volt. (Nem azt állítom, hogy pl. Déry csak ilyesmik miatt szabadult, de, hogy segített, az biztos.)
Vagy elég sok egyéb nyílt levélről tudni amit a máshogy elérhetetlen kommunista főnökök kaptak. Nekik és a nyilvánosságnak is szóltak ezek. Véleményem szerint a nyílt levelet úgy általában leszólni butaság.

én sajnálom 2011.08.26. 15:38:33

"A szélesebb nyilvánossághoz szóló, levélformában írt művek közül a nyílt levél a publicisztika műfaja. Írója meghatározott személyt vagy személyeket szólít meg, de mondanivalóját a közvélemény elé akarja tárni, s ezért a sajtóban vagy röpirat formájában publikálja (Kossuth Lajos Cassandra-levél)."

beszóló 2011.08.26. 15:38:52

Schiffer feljelentése a leghelyesebb volt, amit tehetett. Gyurcsány Sukoróval kapcsolatos tettei, intézkedései törvénysértők voltak, és minden bizonnyal valaki(k) érdekét szolgálta.
A nyílt levél írói pedig egyszerűen szenilis hülyék, remek labdát dobnak fel Schiffernek, aki - mint máskor is - tökéletesen leüti.
A mai társadalomban, de leginkább a politikában nincs értelme bal és jobb oldalról, bal vagy jobboldali pártpolitikáról beszélni. Ezek a kategóriák egy előző század társadalmának leírására alkalmas fogalmak. Az LMP még sohasem sorolta be magát ilyen kategóriák mentén, így politikájuk elemzésekor sem okos dolog az okokat ilyen múlt századi fogalmak és értékrend mellett vizsgálni, magyarázni.

abaka 2011.08.26. 15:43:21

@beszóló: Az LMP politikaja teljes mertekben teljesiti azokat a kovetelmenyeket, amik balra sorolnak egy partot. Nincs is ebben semmmi rossz, de a mult szazadi definiciok pontosan alkalmazhatok rajuk. Ezzel egyebkent semmi baj nincs.

Zene 56 2011.08.26. 15:47:33

Mindenki egyetért abban, hogy az ország és a lakosság ellen hatalmas bűnöket követtek el Gyurcsány 6 éves kormányzása alatt!
Ajánlott olvasmány a liberális-SZDSZ-es MSZP-fun Bacher Iván:"Séta" című kis műve... hu.indymedia.org/node/13533
Tehát nem az a kérdés, hogy Gyurcsány bűnös-e, hanem az, hogy büntethető-e ezért!
Az meg különösen érdekes (védekezés), hogy még meg sem vádolták, nincs is tárgyalás de egyesek kijelentő módban koncepciós perről víziónálnak, jó előre... Vagyis ők is tudják, hogy bűnös, de ha már így is úgy is lecsukják, akkor legalább romboljuk tovább a demokráciában vetett hitet: el lehet utána mondani, hogy megint itt a Rákosi korszak, itt a diktatúra!!! (Erről szól minden liberális média 1 éve, mindegy, hogy mit tesz a kormány, mivel egyedül dönthetnek mindenről, ezen az alapon simán rá lehet fogni...)
Márpedig csak akkor van demokrácia, ha az Iván által is felsorolt bűnökért a bűnösöket lecsukják!
Akár kik is voltak azok pár éve...

R_Gábor 2011.08.26. 15:50:30

@abaka: "(keves magyar allampolgarnak van kisebb eselye miniszterelnokke valni, mint GYF-nek)"
Azért ebben ne legyünk olyan biztosak. Én ki nem állhatom GYF-et, de véleményem szerint rajta kívül jelenleg nincs fajsúlyos, tekintélyes ember a baloldalon. Mesterházy? Ne vicceljünk már. Kíváncsi vagyok, mikor jön egy komolyan vehető személyiség az MSZP-ben.
Bár az is igaz, hogy Medgyessy Péter is vicces fazon volt, mégis miniszterelnök lett.

abaka 2011.08.26. 15:54:07

@R_Gábor: Teny, hogy nincs fajsulyos ember a baloldalon. Viszont GYF sem az, max egyeseknek meg annak latszik.

R_Gábor 2011.08.26. 15:55:54

@abaka: Hát ezek szerint egyesek vagyok. De remélem, hogy tévedek.

fran7 2011.08.26. 15:56:24

@rockjano: Te értelmes ember vagy beszélgettünk már itt is. Ha Gyurcsányt meg tudják fogni valódi korrupcióval, akkor börtönben a helye. Ha csak annyit tudnak ráverni, hogy alkalmatlan volt miniszterelnöknek, és ezért akarják lecsukni, akkor az koncepciós per. Szerintem mindenki tudja, hogy Gyurcsány korrupt politikus volt. De ezt nagyon nehéz bizonyítani. De ha Sanader ülhet börtönben, akkor ez előfordulhat itthon is. De ehhez nagyon komoly megdönthetetlen bizonyítékok kellenek, amit szerintem soha nem fognak találni. De én nem adom fel a reményt. Bár az ország boldogulása nem ezen múlik. (Biztos van nem korrupt politikus is.)

Zene 56 2011.08.26. 16:06:35

@rockjano: Jajj Janó!!! Hamarabb tűnik el az MSZP, mint az LMP, te... Szerintem az MSZP, 2014-re teljesen szét fog esni! Hála Gyurcsánynak, aki tök hülye (vagy olyan aljas) a politizáláshoz(IS!), és még ma is ott árt nekik, ahol csak tud! Bosszúból, mert nem ő a főnök.
Az LMP-sek símán bejutnak ezzel a se jobb se ball politikával.
De a Jobbik, és támogatója, létrehozója és fő kihasználója az MSZP bajban lesz! Pont azért, mert a Jobbikról mára parlamenti munka során kiderült, hogy minden esetben az MSZP-vel szavaznak együtt, tehát nem lehetnek a FIDESZ csapata, valaki pedig igen csak kellett, hogy támogatssa őket anyagilag és midiailag is!!!
Minden híradóban benne vannak, az már mindegy, hogy mivel.
A jobbikosoknak még van esélyük, csak időben vissza kell térniük a jobboldali, erőszakmentes politizáláshoz.
Akkor ők megint bejutnak.
Szóval tippem 2014:
FIDESZ kb 50%; LMP 20-25%, Jobbik-mszp maradékok összesen, Gyurcsánnyal együtt 20-25%!
Így (megint) az LMP lesz a mérleg nyelve!
És 1x már bejött ez a liberálisoknak…

rockjano 2011.08.26. 16:07:33

@fran7: Nincs bizonyiték GyF korruptságára amíg nincs addig én nem tudom rólla.

Más kérdés hogy ennek az ügyészségnek mostmár azt sem hinném el ha bizonyítékot hoznának rá. Ezt érték el az eddigi tevékenységükkel. Titkosítás 80 évre ugye??? Na ja...

Ez az egész már egy komédia egy szétcseszett demokáciában a valódi bűnösöket sem lehet megbüntetni. Ezt érték el az elmúlt másfél évben végleg felfeslett a társadalmat úgy-ahogy összetartó szövet.

Ma már mindent és 5 perc múlva annak az ellenkezőjét is lehet. Nincsenek törvények nincsenek szabályok, végképp nincs erkölcs.

A Fidesz nem rendet hozott hanem totális anarchiát (és igen tudom hogy elötte sme volt jó, csak jobb)

Várúr 2011.08.26. 16:09:58

Gyurcsány Mohácsa nem (csak) Sukoró, hanem Őszöd, az Astoria előtti rendőrattak és sok más helyszín. A "nyílt levél" szót se érdemel. Dajcsot idézve: kinek a farka ez a charta? Kit érdekel Bauer, Debreczeni meg a többi sokszorosan levitézlett idióta hazudozó? Gyurcsány se lenne érdekes, ha nem egy velejéig tolvaj, korrupt, erőszakos, idegenszívű uralom fűződne hozzá. Az szdsz eltűnt, utódai még csúzliznak, míg a gumi tart. Szóljon már valaki, hogy a parittya nem fegyver...

rockjano 2011.08.26. 16:10:41

@Zene 56: Sok marhaság bocsi.. nincs időm mindre

LMP nem liberális

Jobbik inkább Fidesz mint MSZP (annyiban szavaz velük mert ellenzéki kis buta)

Az AZ 1 millió aki már kiábrándult a fideszból hová fog szavazni??? (mert fog ne aggódj)
Jobbikra ..neeeeeem.. LMP...neeeeeemm nincs karakter nics arc nincs pénz nincs semmi.

Vagy 1 marad a jó öreg MSZP vagy (én ezt szeretném) egy új normális középpárt.

abaka 2011.08.26. 16:11:29

@R_Gábor: Remelem nem bantottalak meg vele, nem ugy szantam.

Jakab Andor 2011.08.26. 16:17:50

Fura egy műfaj a nyílt levél tényleg. :) Megkockáztatom, ma már talán több a nyílt levél, mint az igazi. Tehát, kevesebbszer fordul elő, hogy valaki csak a címzetthez juttat el valamit, mint az, hogy a nyilvánosság előtt szólítja meg.

Zene 56 2011.08.26. 16:19:24

@rockjano: (A Rock örök és elpusztíthatatlan!)
A Jobbik ott ártott a FIDESZT-nek 2006-óta, ahol csak tudott! És a parlamentben is ezt teszi, tehát nem lehet Orbán szabad csapata. Mindig az MSZP érdekei szerint cselekszik.
Azt meg, hogy ki a "kis buta", meglátjuk 2014-ben! :-
(Egyébként 55 évesen nem hiszem, hogy én...)

Az új, normális középpárt az LMP lesz addigra!!!
A baloldal, Gyurcsány miatt csak 2018-ra áll talpra, ez ma már jól látsztik.
Nem tudnak megszabadulni tőle...
És MSZP néven soha többet nem lehet választást nyerni Magyarországon!!!
Fogadunk?

fran7 2011.08.26. 16:19:26

@rockjano: Ezen valószínűleg sosem fogunk közös nevezőre jutni. De azt gondolom, hogy a bírói munka gyatrasága egyáltalán nem a Fidesz érában kezdődött el. S ebben egyformán bűnös mindakét oldal. De ebből nem lesz gyógyulás, míg ilyen alap hozzáállással lesznek az emberek. S működhet demokrácia még így is. Hiszen a kedvenc mondásaim egyike: Az angol bíróság a legjobb, amit az ember a pénzéért kaphat. S ez szó szerint értendő.
Gyurcsányék nem jobbak voltak, hanem esetleg voltak dolgaik, amiben lett volna ráció, de sajnos a hatalomgyakorlás fontosabb volt a számára, mint a kormányzás. Nem véletlenül vádolta mindig ezzel a Fideszt. A tudatalatti nagy úr. A Fidesz is dolgozik bizonyos ráció, megfontolás alapján. S mindenkinek van joga ezt jónak vagy rossznak értékelni.

Zene 56 2011.08.26. 16:26:27

@fran7:
Tökéletesen egyetértek!
Talán csak annyit fűznék hozzá, hogy a Kádár rendszerből itt maradt bírók (és egyéb vezetők) mind MSZP-sek voltak és még ma is azok. Tehát az arány még ma is erősen az ő javukra billen, hiába a kétharmad.
Ezt felismerve akarja az öregeket elküldeni nyugdíjba a FIDESZ és saját, új bírókat munkába helyezni!
Ha igazságosak akarunk lenni, akkor most 44 + 20 évig mindenütt jobboldali embereknek kellene vezetni az országot!
:-)))

rockjano 2011.08.26. 16:27:09

@Zene 56: "A Rock örök és elpusztíthatatlan!" Így van...

A Jobbik eléggé önjáró a két nagypárt úgy próbálja kihasználni ahogy tudja ellenzékben a fidesz jobbszéle eléggé összeért velük gondolom ez vitathatatlan.
nem hiszem hogy az MSZP szabadcsapata lenne. (euz marhaság)

"Azt meg, hogy ki a "kis buta", meglátjuk 2014-ben! :-" na ja én csak 43 vagy ott az előny :-) (mondjuk nem olyan nagy előny :-)))

"Az új, normális középpárt az LMP lesz addigra!!!"
Én ezzel még ki is egyeznék (bár nem a szívem csücskei) csak sajnos ennek semmi de semmi jelét nem látom...

"A baloldal, Gyurcsány miatt csak 2018-ra áll talpra, ez ma már jól látsztik. " lehet bár szerintem nem GyF miatt hanem a Fidesz miatt meg saját bénaságuk miatt

"És MSZP néven soha többet nem lehet választást nyerni " lehet bár nem a név számít.

Én inkább egy nemzeti koalícióra számítók a fidesz ellen. Ki lesz kényszerítve a választási rendszer miatt...

"Fogadunk?" erre nem fogadnék mert ebben nincs köztünk ellentét

rockjano 2011.08.26. 16:29:46

@fran7: "De azt gondolom, hogy a bírói munka gyatrasága egyáltalán nem a Fidesz érában kezdődött el."
na ez igaz...

"S működhet demokrácia még így is."..hááááát valamilyen demokrácia igen... egy ilyen balkáni

"Gyurcsányék nem jobbak voltak, hanem esetleg voltak dolgaik, amiben lett volna ráció, de sajnos a hatalomgyakorlás fontosabb volt a számára, mint a kormányzás."

ja csak az a kérdés hogy ebben valami változott-e ?? Szerintem semmi sőőőőt.

Ha volt valaha kormány amelynek csak a hatalom számít minden áron át akkor ez a msotani...

rockjano 2011.08.26. 16:33:56

@Zene 56: "Ha igazságosak akarunk lenni, akkor most 44 + 20 évig mindenütt jobboldali embereknek kellene vezetni az országot!
:-)))"

Drága ember és hány volt pártállami ember űl a Fidesz vezérkarában???? Kezdjem sorolni őket??? Kezdve a teljesen debil köztársasági elnökünktől stb..stb...

fran7 2011.08.26. 16:48:27

@rockjano: A politikust hatalomvágyónak tartani, olyan mint számon kérni a tigrist, amikor az húst akar enni. Lehet Viktorék is hatalomvágyóak, sőt. De Gyurcsánynak a végén már mindent annak kellett alárendelni, hogy hatalomba maradhasson. Míg Orbánnak van lehetősége mással is foglalkozni. Emiatt nem tartom realitásnak Gyurcsány visszatértét. Hatalmat vissza lehet szerezni, de mit is akar Gyurcsány a hatalommal. Azonkívül, hogy kifizeti a támogatóit. Az Mszp vezetés ezért hátrált ki mögüle. A hatalom jó dolog, de mi van utána.

rockjano 2011.08.26. 16:48:56

Na jobbosok most nyilatkozik a Mellár Tamás a Klubrádión...

Hjíííííí...hihi....hííííííjjjjjjjj

nagyon kemény a helyzet :-))))

rockjano 2011.08.26. 16:52:48

@fran7: "nem tartom realitásnak Gyurcsány visszatértét. " én sem...

nem kell vele foglalkozni... a fidesz részéről is csak gumicsont.

Pont Bajnai bizonyította hogy egy sokkal kevésbé "vezér" jellegű ember is tud nagyon jó miniszterelnök lenni (egyébként ez a jobboldalara is vonatkozik)

hallgassátok Mellár Tamást a Klubrádión. Ő tényleg egy jobboldali gazdasági ikon.

...nagyon tanulságos..... nagyon kemény.... Ha ő mondja azt talán tényleg meg kéne hallgatni....

OftF 2011.08.26. 17:04:11

Csak a saját bázisukat emlékeztetik az "LMP-vel nincs minden rendben" agymosásra. A balolali szavazók nagyobb részét arra emlékeztetik, hogy az LMP-vel ebben az ügyben konkrétan minden rendben van. Azaz ez a levél nem tud több lenni, mint a még mindig mögöttük állókba való görcsös ragaszkodás, támogatókat nyerni pont nem tudnak ezzel.

szempontpuska 2011.08.26. 17:11:24

Elég egyértelmű mi van a levél mögött.
Schiffer már régóta úgy viselkedik, mint egy angolna a vödör takonyban.

A gyurcsány elleni hajtóvadászat már régóta önmaga paródiájává minősült, egy jogállamban a vádemeléssel és az ítélettel (pláne nem annak megelőlegzésével) politikusok nem foglalkozhatnak - ellentétben azzal ami a mostani rezsimben zajlik.

Ha Gyurcsány bűnt követett el, akkor azért a törvényalkotó és végrehajtó hatalomtól független igazságszolgáltatásnak kell kimondania.

A mostani pártállamban erről már szó sem lehet. Az ügyész - enyhén szólva - nem független, a kormányközeli lapok nem kiszivárogtatnak, hanem egyenesen ügyészségi közlönyként működnek, politikusok mondanak ki verdiktet, vagy ígéretet tesznek rá ami már önmagában abszurdum. Osztán ha a sokadik befulladt ügy után még mindig semmi, akkor felvetik a visszamenőleges jogalkotást, mint lehetőséget.

Ilyen körülmények között került a képbe Schiffer, akinek fontosabb, hogy kikkel ne mossák össze, mint a jogállam.

Legalábbis ráirányította a figyelmet az LMP konzervatív szárnyára amely - élén Schifferrel - arra készül, hogy majd betolja azt a pár százalékot Orbánéknak 2014-ben, amire a kormányalakításhoz szükségük van.

Ja hogy mi lesz a jogállammal, a szabadságjogokkal, a független intézmények visszaállításával?

Schiffer őfelsége ellenzéke lesz. Nagyon tudja miről kell hallgatni. Beszédesek a hallgatásai, mint anno Sólyomnak...

Ezért legalább had' égjen Schiffer arca emiatt egy picit. Ez a nyílt levél egyik apropója.

A másik, hogy annyi dolog van a csöppnyi ellenzékkel, hogy Kuminnak sorozatban másról sem jut ideje posztot írni. Mert Ő is olyan beszédesen tud hallgatni, inkább az ellenzékkel foglalkozik...

M. Bertalan 2011.08.26. 17:14:55

A levél azért idióta, mert Magyarországon nem lehet feljelentést visszavonni. Ezt a levélírók is tudják, nyilván.

kicsijuti 2011.08.26. 17:28:41

@szempontpuska: khmm 2002es kormány váltás utáni "rezsim" is rengeteg feljelentést tett. Ez egy show amit minden választás után lejátszanak, ahogy az MTV átvétele stb. Emitt a sírni teljesen felesleges.

Amúgy meg egy per nem egy nap. A Gyurcsány elleni folyamatban van és nem fogják hamarabb elítélni/felmenteni mint bárki mást, ez nem paródia így működik a jog. Aki valamennyi jogot tanult az tudja.

R_Gábor 2011.08.26. 17:32:08

@abaka: Persze, hogy nem bántottál meg, csak jeleztem, hogy én még tényezőnek gondoltam GYF-et a baloldalon (ezért írtam, hogy "egyesek" vagyok). De legyen igazad.

Tapogatott Kukorica 2011.08.26. 17:49:39

A nyílt levél akkor lehet pl. hasznos, ha a címzett egyébként nem válaszolna vagy reagálna a küldőnek.
Mondjuk Esztergom mostani polgármestere az elmúlt egy évben 4 db levelet küldött az egyik esztergomi díszpolgárnak, hogy segítsen már helyrerakni egy-két dolgot az eladósodott városban. A címzett válaszra sem méltatta (visszakereshető, minden iktatva van), pedig Orbán Viktornak híjják. De lehet, hogy pont azért nem válaszolt. Egy nyílt levél talán segíthet a néma ember száját kinyitni, kicsikarni a választ, ha már a kommunikáció egyoldalúvá silányult.

Másrészt a blogolást is felfoghatjuk nyílt levelezésként, sokszor olvasni ilyet mindenféle blogokban. Tehát Kumin blogolása is értelmetlen.

Tapogatott Kukorica 2011.08.26. 17:51:13

"Tehát Kumin blogolása is értelmetlen."
...
"arra hasonlít, aki a buszon jó hangosan veszekszik a másikkal, és közben folyamatosan körbetekinget, hogy akik még hallják, azok mennyire látszanak egyetérteni vele."

dögölj meg 2011.08.26. 18:46:53

A sukorói ingatlancsere bilijét egy Budaházy nevű valaki
borította fel,nem csoda,hogy bosszúból már két éve elő-
zetesben ül.

Diocles 2011.08.26. 19:07:24

Nem az az érdekes, h Bauerék kóstolgatják Schiffert, hanem az, h Schiffer egy politikai analfabéta.

Mi az LMP stratégiája?
Elfoglalni a baloldal helyét, erről szólnak a vérprimitív, éjjel-nappal fideszező közleményeik, sajttájaik, minden erőfeszítésük.

Márpedig ez nem fog menni Schifferrel és az állandó gyurcsányozásával, mondom ezt kívülálló jobboldaliként, tehát nem Gyurcsányt féltőként.

Az LMP-nek el kellene gondolkodnia azon, h Schiffert meddig érdemes a frontvonalban tartani, mert szerintem egyre nagyobb azon baloldaliak tábora, akik Schiffer személye miatt nem szavaznak az LMP-re.
Jómagam több ilyen baloldalit is ismerek.

Az MSZP, Gyurcsány, Bauer, stb., meg persze, h lecsapja a magas labdát, elég az elégedlenkedő híveiknek Schiffer munkásságát felmutatni, h "gyerekek, erre az LMP-re akartok szavazni, ahol a főnök Polttal együtt vegzálja Gyurcsányt, majd Zagyva Gyulával sörözget?"

Ha van itt LMP-s, akkor gondolkozzon el ezen.

jenőke 2011.08.26. 19:28:38

Kumin Ferenc: Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője. 2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában.
2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója.

ÉS MOST: A kormányszóvivőségre a legesélyesebb Giró-Szász András politikai elemző, a tavaly tavasszal alakult Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonosa, a korábban Stumpf István nevével fémjelzett Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója. A politikai elemző azért is mutatkozhat alkalmasnak a szóvivőségre, mert hosszúk évek óta elemzi-magyarázza a politikai eseményeket, szituációkat, és megszokott számára a nyilvános megjelenés, televíziós szereplés - olvasható a nol.hu-n.

jenőke 2011.08.26. 19:33:39

@Tapogatott Kukorica:
Kedves nem tudom ki által @Tapogatott Kukorica! Igazad van. Ennyi lett volna az elemzés. A többi csak hab.

Zene 56 2011.08.26. 19:39:59

rockjano:
"Drága ember és hány volt pártállami ember űl a Fidesz vezérkarában????"

Igen, van bőven ott is! :-)
De azért az nem mindegy hogy egy párt minden tagja a "proletár diktatúra" (ez volt a neve!) működtetője volt és csak szükségből vált "demokratává" ugyan abban a pártban (vállaltan jogfolytonosan lett a folytatója az MSZMP-nek az MSZP, vagyis megpuccsolták és átvették a kész pártot, a tagságának a megkérdezése nélkül!), vagy valaki már egyetemista ként a demokráciáért küzd, saját új pártot alapítva(akkor amikor ezért még éveket lehetett kapni),pont ezek ellen a köpönyegforgatók ellen, akiket akkor még szovjet tankok is védtek!!!
Mecsoda különbség…

Persze, hogy a szocik védekezésül az összes frissen alakult pártot jó előre telenyomták a saját embereikkel, és még jó pár ál-demokratikus pártot is alapítottak! Még a Bibó koleszban is volt pár III/III-as emberük (főleg a tanárok között), akik jelentettek a FIDESZ minden lépéséről! Mégsem tudták teljesen megakadályozni a többpártrendszert (vagyis a DEMOKRÁCIÁT!), pedig akkor még, mint a KISZ első embere, Gyurcsány személyesen jelentette fel a FIDESZT a pártnál és KÖVETELTE A BETILTÁSUKAT!!!
A „kisz” demokrata...
(Akkor még csak 1 párt volt. Ma 4 párt van a parlamentben -mielőtt még „egypártrendszervanmais”-ozni kezdenétek!)
Hogy milyen erősek voltak a szocik, azt jól mutatja, hogy 1994-re azért pár hónap alatt 37%-ról 7%-ra tudták lenyomni, a liberális média segítségével a FIDESZ népszerűségét, mivel ők akkor még tapasztalatlanok, naivak voltak! Majdnem bele is bukott Orbán. De hogy mennyire nagy harcos is ez a Viktor, az azért már akkor kiderült!

Szóval mai is a régi rendszer haszonélvezői, hívei, besúgói (MSZP, volt SZDSZ) küzdenek a demokratikus erőkkel (FIDESZ, volt MDF)!
És még pár, új köntösbe bújt "új CENTRUM” párttal megbolondítva a helyzetet. Nehogy tisztán lássuk, ki kivel van és ki ellen!!!
Pedig 56 óta ez egyszerű:
Aki az Oroszokat akkor és azóta kiszolgálta (Horn, Medgyessy, Gyurcsány), az nem lehet ma sem demokrata!
Aki pedig ellenük harcolt a szabadságért és harcol még ma is a beépített embereik , pártjaik ellen az a demokrata.
Aki meg felgyújtja a várost, az terrorista, provokátor a régi rend védelmében, mert csak a szociknak használ, ha lehet a jobboldalra hivatkozni fasisztázni.
A FIDESZ-nek és a többi demokratának nem, az biztos!

És még mindig nem ez a harcuk lesz a végső, azt elhúzzák 2014-ig! :-)))

jenőke 2011.08.26. 20:17:30

@Zene 56: Ismerve több hozzászólásodat, elárulom Neked, hogy éleslátásod, politikai elemzéseid lenyűgöztek.
Hogy én mi mindenre nem gondoltam !!!...

jill.w. (törölt) 2011.08.26. 20:59:31

"Teljesen szubjektív vélemény:" Nekem nagyon tetszik ez a három szó így együtt.

rockjano 2011.08.26. 21:32:27

@Zene 56: Amit itt leírsz az egy teljesen naív és jó szándékú vagy egy teljesen rossz szándékú mese. A világ szimplán nem így működik nem ilyen fekete -fehér.

Nem tudom éltél -e abban a világban szerintem nem én abban nőttem fel.

Nem így működött. A kádári időszak végén sem proletárdiktatúra nem volt sem kommunisták nem voltak már nagyon nagyon régen. A kádári időszak alapvetően KONZERVATÍV kispolgári féldiktatúra volt. Nem szocialista rendszer volt csak annak hazudta magát, sokkal inkább konzervatív államkapitalista diktatúra volt. Sok tekintetben nagyon hasonlított a mai Orbán rezsim időszakához.

Dumálni lehetett de tenni szinte semmit.

Alapvetően nem volt szabad de lehetett élni benne és a magyarok 70-80%-a (de lehet hogy több ) nagyon jól érezte magát benne. Én utáltam az én szüleim a demokratikus ellenzék tagjai voltak. de az átlagpolgárnak nem volt vele gondja.

Az öregedő kifele menő szocik valóban töltöttek benne tisztségeket a vége felé de pl. Orbánnak jóval több köze van ahhoz a diktatúrához mint Mesterházynak.

Könyörgöm Kövér László KISZ-titkár volt!!! Tudtad ezt kispajtás???

A mai Fidesz a kádár rendszer haszonélvezője volt ott nőttek fel és tele vannak volt pártállami besúgókkal (pl. Martonyi)

Az a világ amiről te fantáziálsz NEM LÉTEZIK!!!!!!!!!!!!!!

Az oroszokéhoz és a kínaihoz hasonó látszatdemokráciát meg most építenek Orbánék..miről beszélsz ember????

itt nincsenek jók meg rosszak

Fülig mocskos mindenki...

famella 2011.08.26. 22:25:32

Azért sajnálom a blogírót!Milyen mérhetetlen energiákat emészt fel,hogy a kormány sorozatos gazdasági és kommunikációs impotenciája mellett találjon valami piszlicsáré ellenzéki ügyet!Miközben az ellenzék oly jelentéktelen és számot nem tevő,kis hazánkban pedig minden jól megy!Gondolom sokat vacillált a "gazdaság stagnál,fogyasztás nem nőtt,egykulcsos adó megbukott" téma és a "nyílt levél" témája között!Hiszen egy közgazdásztól ez az elvárható nem?

Zene 56 2011.08.27. 16:37:24

Nem tudom éltél -e abban a világban szerintem nem én abban nőttem fel.

Zene 56: IGEN! 1956-ban születtem, apám pártitkár volt és sokat mesélt!

Nem így működött. A kádári időszak végén sem proletárdiktatúra nem volt sem kommunisták nem voltak már nagyon nagyon régen. A kádári időszak alapvetően KONZERVATÍV kispolgári féldiktatúra volt. Nem szocialista rendszer volt csak annak hazudta magát, sokkal inkább konzervatív államkapitalista diktatúra volt. Sok tekintetben nagyon hasonlított a mai Orbán rezsim időszakához.

Zene 56: Ez egy Népszava vezércikk…saját ötlet nincs, mert ez úgy marhaság, ahogy Andrassew Ivánék ezt kitalálták! Nem bírják elfogadni, hogy ők, a régi rezsim haszonélvezői már nem kellenek! Ezért diktatúrázzák le a demokratikusan kétharmaddal nyerő FIDESZT!!!

Dumálni lehetett de tenni szinte semmit.

Zene 56: Pont ezért volt nagyon nagy tett, amit Orbánék csináltak!

Alapvetően nem volt szabad de lehetett élni benne és a magyarok 70-80%-a (de lehet hogy több ) nagyon jól érezte magát benne. Én utáltam az én szüleim a demokratikus ellenzék tagjai voltak. de az átlagpolgárnak nem volt vele gondja.

Zene 56: Na most kíváncsivá tettél, hol volt demokratikus ellenzék a 70-es, és a 80-as évek elején?

Az öregedő kifele menő szocik valóban töltöttek benne tisztségeket a vége felé de pl. Orbánnak jóval több köze van ahhoz a diktatúrához mint Mesterházynak.

Zene 56: Míííí??? Mesterházyék önként, elvtársként beálltak a proletár diktatúrát fenntartó utód pártba!!! Orbán meg az ellen küzd, mint demokrata! Az utód párt soha nem lesz demokratikus párt, ahhoz meg kell szűnjön és újjá kell alakulnia, mert kutyából nem lesz szalonna, soha…

Könyörgöm Kövér László KISZ-titkár volt!!! Tudtad ezt kispajtás???

Zene 56: Hát még írtam is róla, csapatvezető elvtárs!:-)))
És még hányan voltak KISZ tagok és vezetők.
Nem illett visszautasítani, ha egyetemre akartál menni…
De amit Kövér mostanában tesz 1988-óta, az vitathatatlanul kommunista ellenes!!!
Ha éltél volna abban az időben, tudnád, hogy akit egy kicsit is érdekelt a környezete, a hazája sorsa, az csak a KISZ-ben tudott tenni érte valamit. Mert nem volt más lehetőség!!! A lényeg az az, hogy visszaélt-e a hatalmával, szolgálta-e a szocialista rendszert és azon keresztül az Oroszokat, vagy a hazája érdekében cselekedett!
Mert csak az számit ki mit tesz, mint KISZ titkár! Én találkoztam talpig becsületesekkel is...
De Gyurcsány feljelentette az alakuló demokráciát…Kövér meg lebontotta a szocializmust!
Mecsoda különbség…

A mai Fidesz a kádár rendszer haszonélvezője volt ott nőttek fel és tele vannak volt pártállami besúgókkal (pl. Martonyi)

Zene 56: Hát ahhoz képest elég keményen küzdöttek ellene Gyurcsányék… Nem! Mi Magyarországon nőttünk fel, amit elfoglaltak az Oroszok és kiszolgálói, a szocik és liberálisok!!!
Az ország haszonélvezői az Oroszok és kiszolgálóik voltak, nem mi, akkori fiatalok, csak azért, mert járhattunk iskolába, dolgozhattunk, stb. Ez minden országban természetes, nem a szocik biztosították külön kegy ként, bár zsarolni próbáltak vele…lásd fentebb…
A besúgókat viszont tényleg ki kell rúgniuk, mert addig ők (a FIDESZ) sem lesznek hitelesek az olyan kétkedők szemében, mint te.

Az a világ amiről te fantáziálsz NEM LÉTEZIK!!!!!!!!!!!!!!

Zene 56: Azon még nem gondolkoztál el, hogy világ sokkal szebb és nagyobb, mint amit te látsz belőle??? Csak az a világ létezik igazából, amiről én írtam, bár 44 + 20 éven keresztül próbálták letagadni…A Magyar történelem azért több ezer éves ám, bár ezt is próbálják letagadni a merjünkkicsiklenni jelszó miatt!

Az oroszokéhoz és a kínaihoz hasonó látszatdemokráciát meg most építenek Orbánék..miről beszélsz ember????

Zene 56: Hát te mit nevezel demokráciának? Amit eddig csináltak itt 1990 óta, azt???
Sem az MDF sem a FIDESZ 1998-ban nem kapott elég hatalmat ahhoz, hogy bármit is meg tudjon változtatni a szocialisták akarata ellenére!
A szocik, a látszat ellenzéki áruló SZDSZ segítségével még időben (1988-tól 2010-ig!) bebetonozták magukat és a médiájukat (Horn Gyula 4 milliárd Ft adót engedett el egy tollvonással a Sláger Rádiónak! Hálásan szidták is a FIDESZ-t, ahol csak érték. És ez ment mindenhol, minden rádió és tv esetében! A győztes pályázók ellenében Horn Gyula egyszerűen oda adta az RTL KLUB és a TV2 csatornákat a saját megbízható III/III-as embereinek, „kereskedelmi adóknak” álcázva szólt az MSZP és az SZDSZ híradója egészen máig!!!)
A mai kétharmad az első esély arra, hogy végre leszámoljunk az Oroszok egykori kiszolgálóival, természetesen ők sem hagyják magukat, ott ártanak a FIDESZ-nek, ahol csak tudnak. Lásd 168 óra, Hócipő, Népzsava, Népszabadság, HVG, Magyar Narancs, ÉS, Klub Rádió, ATV, TV2! Az RTL-be viszont mára már bevásárolta magát a FIDESZ! Ügyes, mert a „betiltás” csak olaj lenne arra a tűzre, amit úgy szítanak…
Te elhiszed, hogy KLUB Rádióban nincs pénz??? Van nekik rengeteg, de tudják, hogy most már nem nyerhetnek, nem tudják megvenni a bizottságot (hiába a sok-sok pénz) újra úgy, mint eddig, verseny nélkül! Verseny helyzetben meg a „diktátorok” nem nyerhetnek…
Végük és akkor jól jön majd a legenda a diktatúráról, hogy őket most betiltották…

itt nincsenek jók meg rosszak
Fülig mocskos mindenki...

Zene 56: Na ez meg a legbutább érvelés, amit csak kitaláltak Ivánék!
Te nős vagy? Ha mindenki egyformán mocskos, akkor miért válogattál évekig?
A politika is ilyen, vannak becsületes, igaz emberek,akik a hazáért küzdöttek! Olvasd el a történelmünket, de ne a szoci tankönyvekből, ahol „kicsiknek kell mernünk lenni”!
Ma is pont ugyan ez a harc zajlik: A bukott szocializmus és támogatója a liberalizmus küzd az ország öntudatra ébredése ellen!
Én erről meséltem neked, de nem kell elhinned semmit, nem kértelek rá, csak hallgasd meg és CÁFOLD MEG BÁRMELYIK ÁLLÍTÁSOMAT!
Attól ugyanis nagyon félnek országunk kifosztói, hogy egyszer a magyarság összefog!!!!
Pont ezért uszítanak bennünket egymásnak…miközben ti is ugyanúgy a hazát féltitek tőlünk, jobboldali-konzervatívoktól (hogy legyen okotok gyűlölni egyszerűen lefasisztáznak minket!) mint mi tőletek, liberális szocialistáktól!
A különbség az, hogy a szocik már bemutatták, mit tudnak 100%-os vezetéssel (1989-ig), koalícióban, kisebbségi kormányzásban!
Mi, jobboldali emberek 1947 óta, amikor elrabolták a győztes kisgazda vezetőt, Kovács Bélát a kommunisták és a szokásos „kék cédulás” csalássorozattal átvették a hatalmat, nem tudtunk bizonyítani!
Kérünk egy esélyt mi is kb. 40-45 évre! :-)))
Ráadásul az ország kétharmada is ezt kéri tőletek, az egyharmadtól!

Ha el tudnátok fogadni, hogy az nem diktatúra, ha valaki kétharmaddal nyer, akkor nektek is demokrácia lenne ez a mostani.

Aki nem tudja ezt elfogadni és lázít ez ellen, az nem is lehet demokrata.
Az még ma is a diktátorok kottájából játszik és azért érvel így, mert nem tudja, mi a különbség egy fegyverrel , orosz tankokkal, puccsal megszerzett egypárt rendszer és egy demokratikus, kétharmados győzelem között!!!

A Fülig, az meg a Jimmy, nem mi, Magyar Emberek! :)))

Ne hagyd magad a tudatosan felszított gyűlölettől vezérelni…Előre is köszönöm szépen!

Várom a cáfolatokat a leirtakról.

jenőke 2011.08.28. 12:16:32

@Zene 56:
Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa - mond ez neked valamit? A MISZOT vezetőségének tagjai: Stumpf István, Kövér László, a MISZOT alelnöke, a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt.
Stumpf István 1987-től az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Emellett 1983 és 1988 között alapító igazgatója a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak. 1989 és 1990 között a Hazafias Népfront utolsó alelnöke. Apósa Horváth István, volt KISZ Központi Bizottságának (KB) első titkára, volt Elnöki Tanács tagja, volt miniszterelnök-helyettes, volt belügyminiszter.
Kövér László az egyetem elvégzését követően az MSZMP (!) Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézete ifjúságkutató csoportjának munkatársa volt. 1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalompolitikai intézet munkatársa volt. Ezt követően pedig 1987 és 1988 között Soros-ösztöndíjas. Most akkor ki kinek a kreatúrája?

Nézzél már szét, és olvass sokat! Saját tapasztalatból talán elhiszed, hogy sok marhaságot vagy képes tévesen értelmezett kis dolgokból összerakni.

A cáfolatokat Te magad fogod megtalálni - de nem kell majd szégyenkezned.
Nem csak Te vagy megvezetve.

márta)) 2011.08.28. 18:30:14

Nahát! nahát!
Ez a nyílt levél maga a röhej, teljesen felesleges volt megírni.

Nem tudom megállapítani, hogy Schiffer mennyire volt anno tudatos"

Azt én sem tudom elképzelni mennyire volt tudatos Schiffer, (akkor is) mikor a három ellenzéki párt összefogására tett javaslatot, aztán pedig új választások kiírására.
Az LMP. politikai irányvonala nekem a mai napig nem világos.
Egyáltalán nem gondolom, hogy a Gyurcsány feljelentésével politikai tőkét tudnának maguknak kovácsolni.
A nagybetűs népet) már rég nem az foglalkoztatja (a többséget nem), hogy elítélik e a Gyurcsányt, avagy sem.
Sokkal jobban érdekli milyen megszorítások vannak, milyen irányba megy az ország.

"Ez könnyen eladható a „lehet más a politika” szellemeként, jelentsen bármit is aktuálisan a párt neve."
Na. Igen. Persze, hogy lehetne más a politika. De azt biztosan nem az LMP. politikusai fogják megmutatni.

márta)) 2011.08.28. 18:47:32

@Tapogatott Kukorica:

Tehát Kumin blogolása is értelmetlen."
Hm. Indokold már meg! ugyan miért? én személy szerint végtelenül kíváncsi lennék rá.
.......................
"Mondjuk Esztergom mostani polgármestere az elmúlt egy évben 4 db levelet küldött az egyik esztergomi díszpolgárnak,"

Mondjuk, - ha más nem is - ez biztosan értelmetlen.
Nem utolsó sorban ez a téma egy lerágott csont.
Teljesen mindegy - az említett ügyeben- hogyan hívják a díszpolgárt.
Egyébként elég lett volna egy levelet írni) még az is sok lett volna. A problémákat (közösen) megoldani kell, nem pedig leveleket írogatni.

márta)) 2011.08.28. 18:52:09

A Fidesz európai szövetségese erősen reméli, hogy Orbánék nem nyúlnak Gyurcsányhoz"

Józanságra intette a magyar kormányt a hvg.hu-nak adott interjújában Elmar Brok európai néppárti vezető.

A Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt az elmúlt hónapokban – különösen az Európai Parlament Magyarországról szóló vitáiban – igyekezett megvédeni a magyar kormányt, esetenként Orbán Viktor miniszterelnököt a liberálisok, zöldek és szociáldemokraták támadásaitól.

Kritikus hangnemben nyilatkozik a Fidesszel egy pártcsaládba tartozó európai néppárti frakció egyik vezére, a pártalakulat külpolitikai irányítója, Elmar Brok a hvg.hu-nak adott telefoninterjúban, Gyurcsány Ferencék tervezett utólagos felelősségre vonásáról az államadósság növekedése miatt.

A képviselő a Német-Magyar Fórum nevű, hosszú évek óta működő alkalmi „think tank” alelnöke is."

hvg.hu/itthon/20110805_elmar_orban_gyurcsany#rss

Nem a nyílt levélhez, annak témájához) kapcsolódik szorosan, de mégis érdekes.

szempontpuska 2011.08.28. 22:22:13

@kicsijuti: Azzal a különbséggel, hogy ugyanaz a pártügyész akkor hírhedt mondása szerint "a pazarló gazdálkodás nem bűncselekmény", most már fordított szereposztásban játszik a pályán, a bíróságok függetlensége garantált volt és az akkori kormányzatnak - ellentétben a mostani rezsimmel - eszébe sem jutott/juthatott jogszabályt alkotni politikai riválisainak üldözésére. Ez utóbbi már önmagában összemoshatatlanná teszi a két szereposztást (20002 ill. 2010)

Perekről meg miért beszélsz? Még vád sincsen, csak kapkodás és egyre frusztráltabb bejelentgetések. Márpedig ha valamiben biztos voltam, hogy profi lesz a fideszgépezet, akkor az a leszámolás... különösen ha van/volna jogi alapja.

Ehhez képest még a mentelmi jog kiadásán is hónapok óta tökölnek, hol vagyunk a perektől*?

*amelyeket a választási kampányra kell majd időzíteni - véletlenül :-)

Tapogatott Kukorica 2011.09.02. 21:04:00

@márta)): olvasd már el még egyszer az első két hozzászólásomat, ott a válasz a szemed előtt, csak értelmezni kell a leírtakat ;)

A levelezést meg azért hoztam fel, mert eről van szó itt is. Arról írtam (hjaj de nem szeretem elmagyarázni, de legyen a te kedvedért...), hogy mekkora ereje lehet egy nyilvános vagy egy nem nyilvános levélnek. 4 db nem nyilvános levélnek látszólag semmi haszna, hiszen a címzett megteheti, hogy szimplán nem válaszol és pont. Ellenben egy több helyen olvasható nyilvános levél egyfajta kihívás, hogy igenis tessék vállalni akár a konfliktust is, de illenék legalább egy puszihogyvagy-ot válaszolni (már csak illemből is).

Politikában problémákat legtöbbször kommunikáció útján oldanak meg, mint írtam, ebben az esetben a kétirányú kommunikáció nem működik, mivel Tétényinek nem válaszolt a címzett. Ha nyílt levéllel próbálta volna, talán más lett volna az eredmény, a mesém is végetér.

soleange 2011.09.06. 19:15:55

A kép forrása helyesen: www.sxc.hu/photo/966154 Old Typewriter and Typist by abcdz2000

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása