Nem szeretném azt állítani, hogy a népszámlálás politikamentes, tisztán szakmai közösségi vállalkozás. Még a Sándor-palotában dolgoztam, amikor a most induló cenzusról szóló első törvényt elfogadta az előző Országgyűlés. Sólyom László akkor megfontolásra visszaküldte a jogszabályt, és érvei, négy fő kérése közül hármat meg is fogadott az akkori kormánytöbbség. Egyedül a vallásra vonatkozó adatkör maradt továbbra is ki, de nem végleg: 2010-ben a választások után már az új Országgyűlés első dolgai között volt a törvényt módosítani, és így valamennyi államfői óhaj teljesült.
A vallásra vonatkozó kérdés beemelés vagy kihagyása okozott kisebb közéleti vitát. Egyház-finanszírozási ügyet láttak a kritikusok az ügy hátterében. Az ügy hamar elült, és most a tényleges végrehajtás előtti napokban egyelőre nem látom, hogy a versengő politika témát tudott volna csinálni a népszámlálásból. Kisebbfajta csoda, de úgy tűnik, hogy ebből az eseményből nem lehet politikai gumicsontot generálni, nincs rajta fogás, még az ombudsman is mindent rendben talált.
A kép azért nem maradt ilyen tiszta. Noha a magyar belpolitika valóban nem esett neki cenzusnak, az aktuális magyar kormány tevékenységét fogyni nem akaró gyanakvással szemlélő külföldi ballib média rátámadt a népszámlálásra, ráadásul olyan bután, ahogy csak lehetséges. A francia Le Monde cikke nem a fent idézett vitát melegíti fel, hanem napilap bécsi tudósítója szerint, (idézem az MTI tudósítását) „a Központi Statisztikai Hivatal a közösségi oldalakon bordélyházakba illő, kezében ostort tartó félmeztelen nő részvételével készült kisfilmmel ösztönzi a fiatalokat a népszámlálási kérdőívek internetes kitöltésére.” (a fenti videóról van szó, amelynek prűd értékelése némileg meglepő egy liberális napilap tudósítójától)
Előjön még bújtatott etnikai listázásra utalás, a termékenység és a gyermekszám „megszállott” hajszolása, majd akinek még nem állt volna össze, a szerző eljut a jó öreg „30-as évek” hivatkozáshoz is – csak, hogy nehogy valaki lemaradjon a tanulságról. Hogy miért érezte a tudósító szükségét annak, hogy a magyar népszámlálás ügyét ilyen groteszk, a magyar aktuális vitáktól teljesen távoli kontextusba helyezze, ezt nem tudom magamtól megfejteni. Az ügy mindenesetre érdekes esettanulmánya annak, hogy a Magyarországról készített külföldi tudósítások hogyan tudják időnként teljesen nyakatekert módon rekonstruálni a magyar valóságot, és felépíteni valami egészen torz és beteg percepciót.