El tudnák képzelni, hogy Magyarországon 1993 óta a miniszterelnöknek mindig ugyanaz, mondjuk Szabó vagy Kovács lenne a vezetékneve, de eközben kétszer változna a személye és egyszer a hatalom színe is? Dánia pedig pontosan ilyen hely volt egészen eddig a hétig. A Rasmussenek uralma után Helle Thorning-Schmidtnek fogják hívni a következő miniszterelnököt, akinek nem csak a vezetékneve más, de először lesz személyében bájos női kormányfője Dániának, akinek sikere révén egy 10 évig tartó jobboldali korszak ér véget Dániában. Mégsem ettől különösen tanulságos az esete.
(forrás)
Újra egy kérdés: el tudták volna korábban képzelni, hogy egy baloldali tömörülés a munkaidő növelésének ötletével nyerjen választást? Most mégis ez történt a kis észak-európai országban. A dán szavazók nem díjazták az eddigi méréskelt jobb miniszterelnök kisebbségi, amúgy szélsőjobbról kívülről támogatott kormányának eredményeit. Nem díjazták, hogy Dánia sokkal jobban megúszta eddig a gazdasági válságot, mint a kontinens délebbre fekvő országai. A növekedés lassulása, a költségvetési hiány elszabadulása náluk is a gazdaság problémáit helyezte a kampány középpontjába, ebben a ringben kellett meccset nyerni.
Ettől még persze a kompetencia-versenyben, a kormányzóképesség bizonyításában a kormányon lévőknek komoly előnyük volt, de a riválisaiknak volt valamijük, ami ennél is értékesebbnek bizonyult: egy jó ötletük. Politikában hasonló mércével érdemes az ötleteket mérni, mint az üzletben: egyszerű, érthető, eredeti, váratlan – ilyesmi a nyerő kombináció. A „vörös blokk” (szocdemek, Szocialista Néppárt, szociálliberálisok és a Vörös-Zöld Szövetség) azzal a javaslattal állt elő a kampányban, hogy minden dán munkavállaló naponta 12 perccel dolgozzon többet.
Már a csomagolás is briliáns. Mint amikor úgy próbálnak valamilyen megtakarítást eladni, hogy naponta csak egy kávé árát kell félretenni. Ennyi szinte mindenkinek belefér. Mennyivel jobban hangzik ez a 12 perc, mint az, hogy heti egy órás munkaidő-emelés. És mennyivel jobban hangzik, mint a jobboldali Néppárt nyugdíjkorhatár-emelésre vonatkozó javaslata. Pedig negyven év szolgálati idővel számolva ebből a napi 12 percből simán kijön egy extra év többlet, azaz ott vagyunk a nyugdíjkorhatár-emelések nagyságrendjénél, de mégis, mekkora különbség. Tényleg ügyes.
A csomagoláson túl azonban legalább ilyen érdekes kicsit a javaslat elvi hátterén merengeni. Az óceán túloldalán Barack Obama néhány nappal korábban egy olyan törvényjavaslatot tett le a Kongresszus asztalára, amely munkát adna az amerikai munkanélküliek millióinak akár a vállalkozások adókedvezményével, akár közmunkával. Nyilván nem lehet könnyen kitenni az egyenlőségjelet a két javaslat közé, de a filozófia mégis nagyon hasonló: ha már sok próbálkozás csődöt mondott, válságról válságra bukdácsolunk, ideje kipróbálni, hogy mi történne, ha kicsit többet dolgoznánk.
A dán siker fontos lehet az európai baloldal egészének. Önmagában is jó hír nekik, hogy van még olyan sarok a kontinensen, ahol ez a térfél előre tud törni. Könnyen lehet azonban, hogy ennél is többről van szó. A baloldal megújításának sokadik kísérlete után egy új irány látszik, egy határozott kanyarral letérés az eddig követett útról. Logikai alapon is belátható volt, hogy a munkavállalói jogok fejlődésének van egy ésszerű határa. Egy ideig állja a munkaadó a terheket, de a piac kemény tempót diktál. Mondjunk hirtelen egy jellegzetes dán terméket: a Lego. Készül már Mexikóban, Magyarországon (a kicsik szánt Duplo sorozat szinte teljesen itt nálunk), Csehországban, és persze, ahogy minden okos nebuló rávágja: Kínában. Ha ezt a kitelepítő trendet nem sikerül megállítani, akkor a cég nyeresége ugyan egyre nőhet, de körülötte az anyaország tönkremegy.
Nyilván sok időbe és egy nagy világválságba is telik, hogy nagy, évtizedes politikai programokról bármelyik oldal lemondjon. A baloldal esetében a létezés alapja a munkavállalói jogokért folytatott küzdelem, az ő számukra így különösen pikáns bármilyen hátraarc ezen a téren. Úgy tűnik, az idő mégis megérett erre. Döntésük helyességét egy komoly választási győzelem, és vele csomagban adva az idegenellenes szélsőjobb visszaszorítása is igazolta. Kíváncsi vagyok, mit kezdenek európai társaik, pártok, szakszervezetek ezzel a leckével.
