Először is egy szolgálati közlemény: a Népszava mai számában beszélgetés jelent meg velem, on-line is elérhető, köszönet Bíró Marianna alapos munkájának! Amikor ezt írom, még nem ismert, hogy a kormány milyen új döntéseket hoz a devizahitelesek megsegítésére, viszont a három ellenzéki párt véleménye, javaslatai már egy ideje hozzáférhetőek. Arra voltam kíváncsi, hogy egy ilyen szikár témában, amely szerintem egyértelműen az idei nyár legfontosabb ügyévé vált, ráismerünk-e a pártok színére, értékrendjére a javaslataik alapján. Úgy is feltehetnénk a kérdést: mennyit ér az ideológia, ha egy nagy, valódi problémára kell működő választ adni?
(forrás)
A szocialisták kilencpontos javaslattal álltak elő hétfőn Szekeres Imre tolmácsolásában. Mindjárt egy módszertani kritikával kezdem: elég szerencsétlen, hogy a párt honlapján nincs egy olyan szöveges összefoglaló, amelyben a kilenc pont pontonként összeszedve olvasható, ehelyett egy videó a sajtótájékoztatóról és egy MTI tudósítás van fent, amelyből egyszerűen nem derül ki, hogy mi is konkrétan a kilenc gondolat. Így inkább a videóból dolgoztam, ott legalább Szekeres pontokba szedve beszél: 1.) eszközkezelő létrehozása, 2.) állami bérlakások építése, 3.) banki ingatlanalap létrehozása, ahol az adós lízingelővé válik, 4.) bankadó egy részéből finanszírozni a fentieket, 5.) munkáltatók önkéntes alapon vállalják fel a törlesztés 180 Ft/CHF alapon, ez legyen adó és járulékmentes, költségként elszámolható, 6.) magáncsőd intézményének bevezetése, 7.) kártalanítási és hitelkezelési terv, 8.) érintett parlamenti bizottságok tekintsék át a hitelezési és árverezési gyakorlatot, 9.) visszamenőleg a törlesztési gyakorlat tisztázása, a nem devizában felmerülő költségek forintban számítása.
A Jobbik azt javasolja Z. Kárpát Dániel képviselő személyében, szintén hétfőn, hogy a devizahitelezés teljes rendszerét vonják állami ellenőrzés alá. Szerintük az adósságtömeg a kereskedelmi bankoktól körülbelül 50-70 százalékos árfolyamon kerülne át egy un. nemzeti kríziskezelő ellenőrzése alá. Véleményük szerint ez a bankoknak azért érné meg, mert ha a hitelek 30-40 százaléka bedől, akkor a későbbiekben nem jutnak a pénzükhöz, tehát ennyit úgy is buknak. Azt is állítja a képviselő, hogy az államot sem érné érdemi kár, mert az adósok a továbbiakban oda törlesztenének, csak már „emberbarát futamidővel, emberbarát részletekkel, egyedi áttárgyalási lehetőséggel”.
Az LMP már múlt hét pénteken javaslatot tett, miszerint a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfőn, rendkívüli ülésen tárgyalja meg határozati javaslatukat. Eszerint az Országgyűlés felhívná a kormányt, hogy kezdeményezzen új megállapodást a bankszövetséggel, és nyújtson be törvényjavaslatot, amely egyebek mellett előírná, hogy a régebben felvett frankhitelek teljes kezelési költségét a hitel felvételekor irányadó árfolyamon kelljen elszámolni. Hétfőn az LMP reagált még az Index rendkívül figyelemre méltó (n.b. az én korábbi posztom megállapításait sokban alátámasztó) cikkére, és nyilatkozatban követelte a kamatok csökkentését, és egy átfogó csomag kidolgozását a hitelkárosultak bevonásával, amelynek részeként egy „valóban cselekvőképes ingatlankezelő” létrehozását is szorgalmazzák.
Egymás mellé téve a három párt javaslatait, elsőre látszik: sem nagyon eltérő, sem nagyon eredeti megoldásokkal nem találkozunk. A közös nevező világos: valahogy szálljon be az állam. A szocialisták kicsit elaprózott csomagjából kreativitásban egyértelműen a munkáltatói átvállalás (5. pont) emelkedik ki. Nagy varázslat ebben sincs azonban, hiszen ha ezt adókedvezményben megkapják a vállalkozások, akkor pont ugyanott vagyunk, mintha beszedett társasági adóból a költségvetés fizetné ki a 180 Ft feletti részt. A bankadó sem rendelkezik semmiféle különleges státusszal attól még, hogy a bankoktól szedte el az állam, ha ebből finanszírozunk kisegítő programokat, ugyanúgy elszáll a hiány. A Jobbik csak másképp hívja, de szintén eszközkezelőért, totális állami beszállásért kiált, az LMP pedig nem keresett új nevet, az ő gondolkodások középpontjában is az eszközkezelő, azaz a vaskos állami szerepvállalás terve áll. A bankok talányos kamat és költségszámítási eljárásának kritikája szintén közös elem, bár a Jobbik honlapján közzétett szövegben ez nem domborodik ki, de mindazonáltal nem hiszem, hogy pont a szélsőjobb szeretne elnéző lenni a bankok valóban átláthatatlan törlesztő-számítási gyakorlatával szemben. Az MSZP és az LMP is kiemelten foglalkozik a kezelési költségek ügyével, ami nem véletlen, hiszen egy világos és elfogadható banki álláspont hiányában továbbra is elég magasan van ez a politikai labda.
A javaslatok hasonlósága szempontjából nézve a Karácsony-féle furcsa koalíció ötlete nem is tűnik olyan távolinak, van bőven közös alap, ha nem ideológiáról, hanem egy ilyen gyakorlati problémáról van szó. Úgy tűnik, nincs külön baloldali, zöld és szélsőjobbos verzió a valóban kritikus helyzet megoldására, vagy némi malíciával azt is mondhatjuk, hogy csak a baloldali válaszokban hisz a teljes magyar ellenzék. Mi lehet ennek az oka? Én kettő magyarázatot látok. Egyrészt, amikor ennyire szűk keretek között (pénzről és költségvetésről lévén szó) kell valamit mondani, akkor nem a politikai színek, hanem kormány-ellenzék különbség válik sokkal fontosabbá. Kormányzati felelősség nélkül, ellenzékből mindig könnyű különböző címeken közpénzt osztani, a politikai verseny természete már csak ilyen. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy valamennyi ellenzéki nagyobb állami szerepvállalásra, értsd, több közpénz elköltésére szólít fel. Másrészt, ami a bankok tisztázatlan számítási gyakorlatát illeti, a probléma annyira evidens és látható, hogy ugyan gondolhatnak az egyes szereplők akármit a világról, ezt a témát nehéz megkerülniük, ha az ügyben bármit mondanak a nyilvánosság előtt.
Az utolsó 100 komment: