Tényleg most ér véget a közszolgálati tévé?

2011.07.09. 14:34 kumin

Talán 2007-től kezdve sokat dumáltam egy Olaf Steenfad nevű figurával, aki még Rudi Zoltán mellett volt az MTV elnöki tanácsadója, amúgy tapasztalt német televíziós újságíró és vezető is volt. Volt egy víziója arról, hogy mit kéne csinálni Magyarországon. Gyakran emlegette az ORF esetét, ahol egy sajátos lázadással kikerült az osztrák állami tévé a pártokrácia befolyása alól, és elkezdtek állítólag igazi közszolgálatiként működni. Olaf tervei szépek, kidolgozottak és szerethetőek voltak. Semmi nem valósult meg belőlük. A beszélgetéseinknek azonban hálás vagyok, mert egy csomó dolgot a segítségével értettem meg. Például azt, hogy ez az egész magyar köztelevíziózás már rég el van rontva. Intézményesen 2002 óta biztosan.

(forrás)

 


Olaf (ahogy ebben a 2006-os MaNcs interjúban is kifejti) alapvetően kétféle közpénzből finanszírozott tévét különböztet meg, közszolgálatit és államit. Idézet az interjúból:

 

Az állami televízió a kormány médiuma. Vannak rá jó és rossz példák: az előbbiekhez tartozik a Voice of America és a Deutsche Welle, az utóbbiak körébe pedig a kínai vagy a kubai állami televízió. Ezek a médiumok a kormány megbízását teljesítik, amely finanszírozza a működésüket. A köztelevízió ezzel szemben nem a kormányé, hanem közvetlenül a legfőbb szuveréné, az embereké. Míg tehát az egyik esetben a kormány ellenőrzi a televíziót, a másikban – ideálisan – a televízió ellenőrzi a kormányt. A függetlenség számunkra éppen ezért anyagi természetű függetlenség. A tevékenységünkhöz szükséges forrást a tulajdonosainktól, az állampolgároktól várjuk, és hogy a pénz közvetlenül a televízióhoz folyjon be, anélkül, hogy valamilyen harmadik fél bekapcsolódna ebbe, és befolyása lenne rá.


A kulcs tehát a finanszírozás, ott dől el minden, aki már járt működő televízió közelében, az ezt pontosan tudja. Megint Olafot idézem:

 

A függetlenség számunkra éppen ezért anyagi természetű függetlenség. A tevékenységünkhöz szükséges forrást a tulajdonosainktól, az állampolgároktól várjuk, és hogy a pénz közvetlenül a televízióhoz folyjon be, anélkül, hogy valamilyen harmadik fél bekapcsolódna ebbe, és befolyása lenne rá. A médiatörvényben a jogalkotó rendelkezett a köztévéhez közvetlenül beérkező forrásokról, amit a fogyasztók által a televíziós készülékek után fizetendő üzemben tartási díj testesített meg. Csakhogy az elvet a Medgyessy-kormány a díjfizetés szerintünk alkotmányellenes megszüntetésével megsértette.

 

Nem állítom, hogy a 2002-es kormányváltás előtt az MTV és a többi közmédia maga volt a megtestesült közszolgálat. Ugyan már! Azt viszont Olaf barátommal egyetértésben állítom, hogy a 2002-es döntéssel intézményesen is kikerültek a magyar állami tulajdonú televíziók a közszolgálatinak tekinthető bugyorból és átkerültek az un. államiba. Ezzel még nincsen feltétlenül leírva az elmúlt 9 év MTV-s vagy Duna TV-s teljesítménye, ahogy Olaf is mondja, lehet ezt is jól csinálni, csak azt ne állítsuk, hogy ez így közszolgálati volt, mert nem volt az.


Olvasom Tóta W-t, mindig jókat röhögök a szövegén, most is, de az egész alapállással viszont nem tudok egyetérteni. Úgy néz az ő olvasatában ki, mintha eddig virágzó közszolgálati műhely működött volna, amelyet most a jobboldali kormány dúlása kerget szét. Én közel öt évig álltam a barikád túloldalán. A köztársasági elnök sajtójáért felelős köztisztviselőként nincs meg bennem a feltétlen és kritikátlan szolidaritás az újságírókkal. Nagyon sok újságíró barátom lett a munkám során, sokak a tiszteletemet is kivívták maguknak, de megismertem egyúttal a kis piszkoskodások válogatott eszköztárát, a finom kiszúrások és csúsztatások kifogyhatatlan tárházát.


Sokakat sajnálok a most elbocsátottak közül, az empátiám természetes módon erős, nálunk is van újságíró a családban. Túlzásnak tartom viszont a beállítást, amely szerint most érne véget a közszolgálati tévézés Magyarországon. Eszembe jut egy régi emlék. 2001, Prága, 150 ezer ember tüntetett az ottani köztévé új kinevezett vezetője miatt, mert „veszélybe került az intézmény függetlensége és közszolgálati jellege”. Akkor ott ez még jelentett valamit. Hogy itt és most mennyit jelent ez az egész, annak szerintem van egy nagyon egyszerű tesztje: nálunk hányan lennének hajlandóak kimenni tüntetni az MTV-ért? A válasz jelenleg nullának tűnik, és ez biztosan nem csak a hőség miatt van.


Vitatkozom Tóta W-vel, de egyvalamiben nagyon igaza van. Ha már így alakult, ha már ezek a csatornák az állam faliújságjává váltak, akkor ezt a dolgot legalább csináljuk reális költségekkel, tehát tört részével az eddigi pénznek. Azt már én teszem hozzá, hogy akkor ezek a csatornák ne is próbáljanak versenyezni a kereskedelmi társaikkal, mint ahogy – valamit nagyon félreértve – tették ezt a múltban jó párszor. Itt a híradó tényleg kezdődjön azzal, hogy mi volt a Parlamentben, mit döntött az AB, merre járt a miniszterelnök, mit reagált az ellenzék. Tudom, hogy a többséget a láncfűrészes gyilkos sokkal jobban érdekli, de azt megkapják a többieknél úgy is hatalmas mennyiségben.
 

Címkék: mtv közszolgálati steenfad

158 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr103052878

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki is Tóta W. valójában? 2011.08.17. 17:40:13

Tóta W. otthagyja az Indexet! – söpört végig rémhírként az interneten, az egyiptomi és angol lázongásoknál is gyorsabban....

Trackback: Benne legyen a tv-ben! 2011.07.10. 11:04:14

A közmédia, azaz a Magyar Televízió, Duna Televízió, Magyar Rádió és MTI berkeiben végbement átszervezésről és leépítésekről már részben elmondtam sommás véleményeim a facebook regisztrációmon július 7-én, de van

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fonó 2011.07.09. 17:56:51

Kár h a szelektiv emlékezet kitörölte Kumin fejéből a 2002 választás előtt milyen aljas egyoldaluság volt a közszolgálatiban. PL. kampánycsend előtti 1-1 óra a Vezénylő tábornok tömeg előtt ünnepel, Megyesi óvodában gügyög a gyerkőcökkel. Piti kis kiszúrás.

fonó 2011.07.09. 17:59:57

Nem véletlen h elfelejtették a POLGÁR szót, Ön azonosul ezzel a kültelki bugris tempóval: koki, saller, nyakleves......És Sólyom? Vagy önöknek is tetszik ez a gyere a művház elé stilus??????? WC után akkor is mosunk kezet ha nem látják v nem büntetik az elmaradását!!!!!!!!!!!

ebp 2011.07.09. 18:19:52

Valóban, alapvetően a finanszírozáson és a közmédia felügyelő szervéne struktúráján bukik el az egész.

Az pedig a legnagyobb tévedés, hogy a közszolgálati csatornának nem szabad versenyezni a kereskedelmi tévékkel.

A pénz eddig nem a nagy verseny és a horribilis, de nézőket hozó gázsik miatt folyt el.

Az adófizetők pénzéből tessék az adófizetőket kiszolgálni, szórakoztatni, tájékoztatni - lehetőleg tisztességesen. Igenis a nézettségért versenyezzen a közszolgálati csatorna, viszont normális finanszírozás mellett a hirdetési bevételekért valóban nem kellene versenytfutni a konkurenciával.

Én a reklám mentes, néző (és nem kormány) központú közszolgálati médiában hiszek.

ebp 2011.07.09. 18:35:51

Még egy gondolat.
Viszont, ha marad az "állami televízió" - márpedig marad... csak akkor tudja sikeresen végrehajtani küldetését, vagyis a kormány üzenetének hatékony átadását, ha van kinek, ha van néző.

Bárhogy is van, nézettség kell.

Nem akarok elveszni programming részletekben, de egy Szomszédok újratöltve (új részekkel), egy Fábry vagy hozzá hasonló erős talk-show és egy újraindított Ki Mit Tud (micsoda márka) hír lenne és nagyon-nagyon sokat hozna.

... és végképp senkit sem érdekelnének a kirúgások, a jobbra húzás.

Erős műsorok kellenek. Versenyezni kell a TV2-vel és az RTL Klubbal - bárhogy is van.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.07.10. 09:55:34

"Túlzásnak tartom viszont a beállítást, amely szerint most érne véget a közszolgálati tévézés Magyarországon."

Nem is a ez a fő baj, hanem hogy most sem kezdődik el az igazi közszolgálatiság. Az Orbán kormány egyszerűen folytatja a korábbi gyakorlatot, és szócsőnek használja a közmédiákat.

De ennek már egyre kevésbé van jelentősége, hiszen az utóbbi években zuhan a közszolgálati nézettsége. Akit tényleg érdekelnek az árnyalt vélemények, az mást is néz/olvas. Aki még csak innen tájékozódik, annak úgyis mindegy.

Egyet lehet írni a szerző végkövetkeztetésével, hogy ha már kormánytévé, akkor működjön legalább kis pénzből. De természetesen ez sem valósulhat meg, mert a sleppnek kell a kifizetőhely.

aronsatie 2011.07.10. 10:15:35

2002 óta? Csak? Ez valami vicc akar lenni?

Ha valaki írni óhajt, és megértőleg, emberek kirúgásával kapcsolatban, az a minimum, hogy legalább egy picurka magyarázatát is adja, hogy miért pont ezeket az embereket kellett kirúgni. Tehát?

puszt 2011.07.10. 10:23:31

"Nem kell versenyeznie" De valóban, erőszakkal nézhetetlenné kell tenni? Milyen koncepció az, hogy igen sokszor ugyanazt adják a közszolgálatik. Minek akkor a három (négy) csatorna? Mintha ragaszkodnának ahhoz, hogy ne nézzék őket. Régebben, vagy tíz évvel ezelőtt, amikor a Valóvilág és a BB éjjel-nappal folyt a csapból, rájöttem, nézhetők az MTV-k, vissza szerezték a nézők egy részét. Most már nem veszik a fáradságot hozzá, nincs kitűzve nézőszám.

Link Elek 2011.07.10. 10:28:29

cspan rulez

a kozszolgalati sehol sem nezik az emberek akarmennyire fontos amit csinal. amerikaban tobb kozszolgalati csatorna is van a cspan a kongresszus/politikat kovet nagyon olcson a kabeltarsasagok finanszirozasaban.
a PBS a szovetsegi koltsegveesbol kap penzt, de ennek is minimalis a nezettsege. viszont felderitenek/dokumentalnak/archivalnak olyan dolgokat amik amugy elsikkadnanak, mert egyetlen reszletuk sem akkora, hogy hir legyen belole, de egeszeben erdekesek.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 10:30:37

Nekem alapelvem, hogy NINCS SZÜKSÉG ÁLLAMI TULAJDONÚ TELEVÍZIÓRA! Semmi szükség sem az MTV-re, sem a Duna TV-re!
Amikor kb. 100 magyar nyelvű tv van, meg internet, akkor fölösleges tízmilliárdokat költeni erre.

Ha előfizetési díj van, akkor is a kormánytöbbség dönt arról, ki kapja meg, mennyi legyen.

2002-től mondjuk 2009-ig pedig igenis pártatlan volt az MTV! A reggeli műsort leszámítva.
Sajnos akkor az elnök elkezdett benyalni a Fidesznek. (Mint például Sólyom László egy másik pozícióban.)
Neki mint látjuk bejött.
SL-nek szerencsére nem.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 10:33:29

@spontan: "Az Orbán kormány egyszerűen folytatja a korábbi gyakorlatot, és szócsőnek használja a közmédiákat."

Ez csak a Fidesz-kormányok alatt gyakorlat.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 10:36:52

@spontan: @Link Elek: Legnagyobb sajnálatomra a 19.30-as Híradót még mindig sok százezren nézik... (Tehát igenis nagyon fontos a kormánynak!)
Az ATV és Hír TV nézettsége még mindig a töredéke az MTV-nek. :(
És ugye ez közpénzből megy.

steflac 2011.07.10. 10:43:55

A kábelszolgáltatóknál mikor lehet kiszállni a nem közszolgálati, már politikailag is nyíltan állami televíziók előfizetéséből?
Kedves a barikád (vagy már nem is ellenfél logikában gondolkodnak a politológusok?) másik oldalát is megjárt fél erről mit gondol?

A pár klasszikus filmet inkább legyűjtöm a külföldi torrentoldalkról.

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.10. 10:45:00

Kicsi kumin! Te hol voltál '98-2002 között? Külföldön? Vagy még az általános iskola padját koptattad, hogy ennyire nem vagy képben? Az első fidesz kúrmány első intézkedései közt szerepelt egy jókora politikai tisztogató akció a közmédiának nevezett szervezetekben.
Tévében, rádióban kizárólag a fideszes elvtársak maradhattak. Az utánuk következő maszopos társulat közel sem csinált olyan mértékben párttévét/rádiót, mint a FideSS akkor, pláne nem olyat, mint ugyanők most.
(mást ne mondjak, a kopasznyakú katalin valahogy meg tudott maradni a kossuth rádiónál, pedig ha mást nem, őt midenképpen ki kellett volna rúgni egy politikai tisztogatás kapcsán)

G. Wolf 2011.07.10. 10:52:21

A dolgok nem nagyon változnak! :)

"Hozzátette, azt várják a törvényhozástól és a Medgyessy-kormánytól, hogy pártpolitikai szempont helyett a nézők érdekeit vegyék figyelembe."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=2707

"Őszintén fel kell tennünk magunknak a kérdést: mennyire egyeztethető össze a működő cenzúra, valamint a közszolgálati médiának a mindenkori hatalmi pozícióban lévő pártcsoportosulásoktól való gazdasági és politikai függése a demokráciával, vagy más megközelítésben annak az Európai Uniónak a jogrendszerével, amelyet valamennyi magyar parlamenti párt mintaként szokott emlegetni."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=3279

Nem is ez a baj, hanem inkább nyíltan ki kéne mondani hogy az MTV az kormány televíziója. Nem csak most, hanem az elmúlt 8 évben is ki kellett volna mondani, és a következő 3-ban. Semmi baj nem lenne, mert oké, a kormánynak kell szócső, kell a hely ahol kommunikál, csak nem kéne mindezt a "közszolgálat" köntösébe bújtatni. Inkább őszintén megmondani hogy "kormány tv". És teljesen rendben is van.

adflexum 2011.07.10. 11:08:02

@aronsatie: Kumin csak maszatol, mint mindig.

sofalwy 2011.07.10. 11:13:19

Miközben egyetértek az írás azon részével, hogy a kormány kezétől független úton kellene a köz pénzét a televízióhoz juttatni, nagy hozzá nem értésként értékelem azt, hogy a köztelevíziót csak mint a politikai újságírás terét tekinti. Talán szerencsés lenne tanulmányoznia a szerzőnek a szakértő barát által is emlegetett külföldi televíziókat, legalább az ORF-et, ZDF-et, ARD-t. Akkor fogalmat alkothatna arról, hogy a köztelevízió speciális kulturális, tudományos és oktatási profilokkal is szolgál jó esetben - még a tematikus televíziózás megjelenése után is. A magyar köztelevíziózás romlását elsősorban a műfaji elsilányosodás jelképezi. Politika mindig volt, van, de jó esetben még a műsoridő negyedét sem tehetné ki.
Bármilyen furcsa, a kilencvenes évekig jobban csinálták a köztévét Magyarországon (eltekintve a politikai híradás irányultságtól, amit a berendezkedés határoz meg mindig!), ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az MTV ma is nézettséggel bíró műsorai nagy százalékban a késői/korai Kádár korszak termékei, vagyis ez az archívum a köztévé létalapja máig is. Ez nyilvánvalóan nem a hírműsorokra vonatkozó megállapítás: kabaré, tv-játék, ismeretterjesztés, természetfilm, tv sorozat, stb... Éppen ezért ostoba az a húzás, hogy azokat a korosabb szakembereket rúgják ki (ez afféle numerus clausus generációüs alapon), akik még látták, hogy miként készülnek ezek a műsorok. A preferált huszonéves korosztály mielőtt a tévébe került volna, nyereségérdekelt, celebközpontú újságíróiskolákban szocializálódott, ahol a mozgókép - a televízió anyaga - tárgyalásra sem került. Csak a magazinműsornak nevezett torzszülöttet tanították nekik. Nincs olyan szellemi embere az mtv-nek (sem) aki igazi alkotóként meghatározó embere lehetne ma a kulturális, vagy éppen az ismeretterjesztő műsoroknak. A rendszerváltási bohózatban szereplő mindenkori politika silányította ide ezt a közszolgáltatást, ami ma már nem is nevezhető annak. Ma már csak a regnáló politika játéktereként tengődő pénzelnyelő vergődés a köztévé. Ennek a nagy vesztese maga a politika. Legalább annyit tanulhatnának a dicstelen kádárkorszak e téren rafináltabb rókáitól, hogy a nép kevésbé látná őket negatívan egy műfajokban, látványban, érdekességben gazdag televíziós környezetben.

nehéz kezdet 2011.07.10. 11:15:15

nem néztem MTV-t legalább 10 éve kivéve kiemelt sportesemény , viszont a nagyszüleim csak azt nézik , a Duna fontos a határon-túliaknak egyetlen egész EU-ban fogható nem kódolt műholdas adás , lehet szócsőnek használni engem igazából nem izgat de akkor tényleg legyen olcsó és olyan strukturál ami a nagyimnak megfelel mert a kereskedelmiket biztosan nem fogja nézni .

aronsatie 2011.07.10. 11:33:19

@adflexum: Emberek kirúgását magyarázgatni, annak örülni, az nem maszatolás. Jellemtelenség.

Ha 2002 után lett ilyen szar a köztévében, akkor miért nem rúgták ki Rudi Zoltánt? Medveczky Balázst? Valamelyik más, a helyzetért felelős vezetőt?

adflexum 2011.07.10. 11:33:41

@al kotmány aláiro álamfö: És vajon ki is volt 2006-tól 2010-ig az MR vezetője? A libsikomcsi kormány alatt?
Jé, hát nem a Fidesz tanácsadója, elnöki kabinetfőnöke, a Magyar Hírlap főszerkesztő helyettese, Such György?

sofalwy 2011.07.10. 11:34:31

@adflexum: Aki most a filmgyár vezetője...

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.07.10. 11:34:32

" Azt már én teszem hozzá, hogy akkor ezek a csatornák ne is próbáljanak versenyezni a kereskedelmi társaikkal, mint ahogy – valamit nagyon félreértve – tették ezt a múltban jó párszor. "

Sohasem versenyezett az MTV a kereskedelmiekkel. Nem is tudott volna: már másfél évvel(!) a kereskedelmi tv-k megjelenése után az év végi Top 20-as nézettségi listában csak TV2 és RTL Klub szerepelt

Magyarországon a köztv a mindenkori kormánytól függ és nem úgy tűnik, hogy ma, egy hatalmon lévő párt kiadná kezéből ezt a nagy elérésű (szándékosan nem nagy nézettségűt mondtam) csatornát.
Politika megegyezés kellene, hogy a köztv legyen pártfüggetlen, de mivel úgy tudom, hogy az Országgyűlés felügyeli a tv-t(pld. szavazza meg/el a pénzt) erre nem látok esélyt. Olaszországban is hasonló a helyzet, csak ott mintha az egy minisztérium lenne az illetékes.

Itt egy - bár régi, de részletes - cikk a közszolgálati/állami adó rendszerváltás utáni első 10 évéről. Érdekes elolvasni:
www.origo.hu/itthon/19990708arendszervaltas.html

Mosolyogtató látni, hogy már a 90-es évek elején is a BBC-vel példálóztak.

aronsatie 2011.07.10. 11:35:26

@adflexum: Ez nem maszatolás, hanem mezei jellemtelenség.

Ha tényleg 2002-től lett ilyen szar a köztévé, akkor miért nem rúgták ki Rudi Zoltánt? Medveczky Balázst? Vagy valamelyik másik, a helyzetért felelőssé tehető vezetőt?

Kuruttya 2011.07.10. 11:37:13

Senki nem néz köztévét, innentől kezdve érdektelen ez az egész bohóckodás.

Rive 2011.07.10. 11:38:01

Nem tudok pontos százalékot, hogy az a bizonyos TV-adó megszüntetésekor mekkora részét adta a közTV költségvetésének, de valami egy számjegy rémlik, nem több. Totál fölösleges határvonalként beállítani: nem volt az.

Önmagában azzal, hogy a közszolgálatiság legyen független az aktuális kurmánytól, egyet lehet érteni, ja: pénzügyileg is, de akkor személyzetileg, szervezetileg is.

Bár ugye jelen történések szerint ez is kevés, a függetlenség mellé erős védelem is kellene, ugye, mondjuk ha eleve valami távoli országból működne, nem itthonról...

sofalwy 2011.07.10. 11:41:10

@kis_kiraly: Nem sok értelmét látom a köztévé-kertévé összevetéseknek. Az élelmiszerboltba ennivalóért megyünk, a trafikba meg élvezeti cikkért. Ugyanígy különül el a köztévé a kertévétől - szerencsés esetben. A magyar köztévének éppen az a baja, hogy nem tudja, hogy mit írjon a cégérre?

Párttévé? Azt álszeméremből nem teszik.
Köztévé? Hát nem az, mert műsorai nem közérdeket szolgálnak. Bár megpróbálják úgy eladni azokat.

A kertévék legalább világosan azt teszik, amire létrehozták azokat: élvezeti cikkeket kínálnak, igaz, e termékek igencsak silányak.

A BBC meg jó hivatkozás, de egy kicsit más kultúra, más hagyományokkal, tőlünk nagyon messze és pénzben végtelenül gazdagabban. Nem is követném minden tekintetben a briteket sem. Nem hiszem, hogy csak ők tudnák, hogy mi a közszolgálat a televíziózásban.

Picsasereghajtó 2011.07.10. 11:42:03

@ebp: "Erős műsorok kellenek. Versenyezni kell a TV2-vel és az RTL Klubbal"

Hajrá, valóvilágot és egyéb szennyet az adófizetők pénzéből, kiváló ötlet...

adflexum 2011.07.10. 11:42:04

@APOSTOL - Szemben az árral.: És Kumin is mehetett vissza a Századvéghez. Most azokat dicséri orrba-szájba, akik lapátra tették őt, meg a főnökét.

adflexum 2011.07.10. 11:48:47

@G. Wolf:" És teljesen rendben is van."

Azért az, hogy mondjuk az én adómból hamisítanak egy Cohn-Bendit interjút, nincs teljesen rendben.

fatia-negra 2011.07.10. 11:51:24

a poszt képéhez... hát ja... elfoglalni az MTVt az ok....

de nézni??? még az elfoglalást sem azon néztem...

özv. Horvai Jolánné 2011.07.10. 11:58:30

Kumin elvtárs, nem az a baj, hogy olyan vonalas vagy, mint egy általános iskolai írófüzet, hanem az, hogy ilyen bénán adod elő.
2002, mi? Én még emlékszem olyan nevekre, hogy náhlik, pálfigé, libamannkatalin, stefka... ők mikor is tomboltak?

ugatok 2011.07.10. 11:59:44

Egy, azaz EGY műsoron eldönthető, hogy van e politikai háttere az elbocsátásoknak.Kéretik nyilvánosságra hozni, hogy a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának stábjából mennyi munkatársat küldtek el.

G. Wolf 2011.07.10. 12:05:05

@adflexum: ha elfogadod hogy a kormány szócsöve, akkor a kormányt minősíti hogy hamisítanak, nem pedig a tv-t.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 12:12:56

@G. Wolf: Főleg, hogy utána még elő is léptetik, aki elkövette. :)

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.07.10. 12:13:00

@sofalwy: "Ugyanígy különül el a köztévé a kertévétől"

Viszont ugyanazon emberekhez (majd 10 millióhoz) szól a köz és a kereskedelmi tv is. Ez alapján össze lehet vetni a különböző csatornákat nézőszámban (mondjuk a három országost pld.).

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 12:19:21

@ihi: "A kábelszolgáltatóknál mikor lehet kiszállni a nem közszolgálati, már politikailag is nyíltan állami televíziók előfizetéséből?"

A kábelszolgáltatókat kötelezik, hogy az összes állami adót szolgáltatniuk kell!

@G. Wolf: "MTV az kormány televíziója. Nem csak most, hanem az elmúlt 8 évben is ki kellett volna mondani"

Csak kb. 2009 óta szócső. A Fidesz szócsöve.
Ismétlem, addig pártatlan volt!
Fel kéne már fogni.

MPéter 2011.07.10. 12:20:26

Kedves Kumin Úr!
Nem a témába vág, de ajánlom figyelmébe a következő kiírást a goldenblog versenyre! goldenblog.hu/hirek/20110707_nevezes_goldenblog_2011.aspx
Vagy nevezett már?
Szerintem érdemes lenne. Sok sikert!

G. Wolf 2011.07.10. 12:20:46

@APOSTOL - Szemben az árral.: de amíg van pár független média akik lehozzák az egész anyagot, addig ez akkor a hitelesség vesztés amit évek munkája visszaszerezi...

Jah és még kis kiegészítés, ha a kormány szócsöve a tv, akkor meg ne sírjanak hogy nem nézi senki...

G. Wolf 2011.07.10. 12:23:41

@APOSTOL - Szemben az árral.: Miért lett volna pártatlan? Talán anniy hogy nem volt ennyire erősen pártos, hanem jobban alkalmazkodott a parlamenti viszonyokhoz, de egyáltalán nem volt objektív és pártatlan.

sofalwy 2011.07.10. 12:28:15

@kis_kiraly: Ha összevetjük, hogy hány gyerek kér spenótot és mennyi szeretne inkább csokoládét, akkor hasonló statisztikát kapunk. Ez így természetes. Azt persze mégsem állítanám, hogy akkor elegendő csak csokit tenni az asztalra és felejtsük el a spenótot. A kulturális táplálékkínálat teljesen hasonlóan működik.

sofalwy 2011.07.10. 12:33:23

@APOSTOL - Szemben az árral.: A közpénzen működő televíziók Magyarországon a hírműsoraikat tekintve mindig az aktuális kormányzat szócsöveként működtek. Ez felerősödött a 80-as évek végén, amikor a többpártrendszer kezdett kialakulni. Az ellenzéki kerekasztal tárgyalásoktól fogva minden más háttérbe szorult, csak a politika lehetett érdekes. Ez mára oda silányult, hogy elsorvadt minden más műfaj, csak a szócső primitív funkciója maradt.

whale 2011.07.10. 12:39:05

1. Jelenleg senkik rúgnak ki valakiket.
2. A cél nyilvánvaló. Műsorgyártás kiszervezése külsőbe, haveri cégeknek juttatva ezzel sok-sok milliárd közpénzt. Az Ezüsthajó II. kifutásra készen áll. Legfeljebb már nem kft.-nek, hanem IBC-nek, vagy LLC-nek hívják majd. Ja, és ez már nem ezüst, inkább arany, vagy gyémánt hajó lesz...
3. Ebből következik, hogy a közmédia nem olcsóbb, hanem lényegesen DRÁGÁBB lesz. Annamarika 2X milliárdja, hm?!?
4. Ezt viszont lexarja mindenki, mint ahogy a 800-1000 embert is, akinek tönkreteszik az életét. Itt nem "civilek" dolgoznak, akik legfeljebb elmennek egy másik műhelybe, vagy külföldre autót szerelni, hegeszteni, esztergálni, hentesnek, vagy festőnek. Speciális képzettségük és gyakorlatuk van egy speciális területen. Ha Paksot bezárják az ott foglalkoztatottak mi a faxhoz kezdenének?!?!? Kb. ugyanahhoz tudnak most a lefejezett közmédia dolgozói...
5. Ez a 800-1000 fős leépítés már az 1000000 új munkahely része?!?!?!? Vagy a Vezénylő Tábornok, a Fülkeforradalom állócsillaga már megint összehazudta magát?!?!?

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.07.10. 12:44:40

@sofalwy: Nyilván. Itt az a probléma, hogy a spenót helyett csinálhatnának finomfőzeléket is. Nem kerülne többe, és lehet hogy több ember szeretné meg. Na de ez nem egy gasztro blog :)

whale 2011.07.10. 12:46:48

Ja és a szerzőnek annyira jobbra hord az agya, hogy az már fáj... De az is lehet, hogy a bal agyféltekéje egyszerűen hiányzik, elsorvadt, soha nem is fejlődött ki..:))

Anasztaz Mikojan 2011.07.10. 12:55:49

igazából jó ez a blog.hu, mert például korábban sosem hallottam erről a Kumin elvtárs nevű seggnyalóról, de a liberális index megfuttatta a nevét.

Itt is érződik a elfogultság, ami átüt Kumin összes írásán. Se 2002 előtt se utána nem volt magyar BBC és hasonlók. Nem lehet különbséget tenni. Egyformán sz@r volt. Ebben pedig vastagon benne vannak a barikád mindkét oldalán állók, így Kumin elvtárs is.

Különben teljesen felesleges magyar politológus blogokat olvasni, mert ez egy tipikus áltudomány. Jobban mondva szófosás. Semmi olyat nem ír le, amit az olvasók ne tudnának maguktól vagy ne várták volna jó előre el Kumin elvtárstól, hogy nagyjából ehhez hasonlót írjon le.

Giró-Szász, Kiszelly, Kumin, Lakner és többiek kukába mind. Egy felnőtt ember maga értelmezi a híreket. Szerintem itt a többség - pártállástól függetlenül - felnőtt ember!

potyus 2011.07.10. 12:59:09

Mély igazsága van a blogolónak abban, hogy ha már "közszolgálati, netán kormány TV" a Tv, tegye ezt minél kisebb költségvetéssel. Nem szükséges 1400 alkalmazotti státusz. Igenis le kell építeni! De nem mindegy hogyan.
Borítékolom, hogy a beígért semleges beállítottság, erősen jobboldali beállítottság lesz. Látható és tudható ez a maradó személyek válogatásából. De ez nem baj, mert kimondott rétegigényt fog kielégíteni és gazdaságtalan marad minden szándék ellenére.
A baj, hogy mindezt közpénzből fogja tenni, ami ellen tiltakozom, és remélem még sokan fognak.
A kormányzó párt stílusában benne van, mindenféle tiltakozás és kritika semmibevétele ez után is.
Ez is kellőképpen fogja bőszíteni a zembereket, mely könnyen a választások elvesztéséhez jár majd.

zsokuc 2011.07.10. 13:01:34

Én egész idő alatt ezen gondolkodtam: vajon megsüketült,megvakult,és megnémult az összes köztévé és rádió? Ugyanis ezekről /állitólagos előre egyeztetett/ELBOCSÁJTÁSOKRÓL egy mukkot sem szóltak az ugynevezett közmédiák.Gondolom,ki volt adva ,hogy mit mondhatnak a hirekben,ezt pl nem.Milyen közszolgálat ez?
Kumin urra visszatérve,mindig jól tudja,hogy hova kell helyezkednie.Akkor is langyos volt /mármint a megnyilvánulásai/amikor a köztársasági elnök ur szóvivője volt.Most látszik,hogy fidesz párti.
Nincs saját,vagy nem lehet még mindig saját véleménye.
Sok sikert neki!!!!!!

OkoskaTo:rp 2011.07.10. 13:02:57

A mai magyar közszolgálati tv-k kb. nulla személyzettel is ugyanezt a szintet hozhatnák. A Pártközpont közleményeit minek Aczél Annával vagy Varga Edittel felolvastatni, miért nem mondhatja el maga Szijjártó, hogy miért is kell örülnie mindenkinek az aktuális intézkedéseknek?

qwasder 2011.07.10. 13:05:00

Az igény a kormányszócsőre van. Arra meg ott van a hír TV. Szüntessék meg az egészet úgy ahogy van. Be kell látni, hogy nem akarják a független hangot. Ne is erőltessék akkor, mindenféle álca dumával. Legalább nem költenek el rá pénzt. Ennek függvényében viszont hagyják a többi médiát békében. Ja, erre nem hajlandóak, mert akkor kiderül ez vagy az....

Csak kavarnak egyet a sz@ron.

2011.07.10. 13:17:09

Fogadjuk el, hogy a köztévé mindig is a kormányzó párt hivatalos szócsöve volt és lesz. Ez így van 1957 óta, miáta meglalkult, is így volt mindig.

Kár ezen vitatkozni, hisz a két tárbornak nincs mit egymás szemére vetni.

E mellett mind két tábornak meg van a saját lapja, tévéje rádiója. az emberek meg nem hülyék.

Én ha hallok egy hírt a Kossuth rádióban, utána megnézem mit ír róla a Kuruc. Ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki ezt így szokta meg. És azt is tudom, hogy az igazság valahol a kettő között van.

fatia-negra 2011.07.10. 13:21:00

@whale: "Jelenleg senkik rúgnak ki valakiket."

SENKIK rúgnak ki SENKIKET... és senkik blogolnak róla...

qwasder 2011.07.10. 13:26:02

@Frengi: Semmi gond, de akkor nem szüntessék meg az ellenzék lehetőségeit és máris rendben van.

Ellenvélemény, ne legyen szócső, de minden oldal tartsa el a sajátját. Meg a pártokat is. Meg az egyházakat is. Ne a mi adónkból, mert az másra kell. Mint Pl. rendőrség, mentők, stb.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 13:38:56

@G. Wolf: "de amíg van pár független média akik lehozzák az egész anyagot, addig ez akkor a hitelesség vesztés amit évek munkája visszaszerezi..."

Óriási naivitás.
Néhány ezernél többen nem is hallottak a hamisításról.
Ezért merik megtenni.

"Jah és még kis kiegészítés, ha a kormány szócsöve a tv, akkor meg ne sírjanak hogy nem nézi senki..."

Én azért sírok mert túl sokan nézik. :DD
(Normális Híradó csak az ATV-n van.)

"Miért lett volna pártatlan?"

Az okot nem tudom. Talán ugyanazért amiért a 2/3-al sem éltek vissza annak idején. Meg fontosnak tartották, hogy a jobboldali média is erősödjön.
(rádiós frekvenciák, állami céges hirdetések a Hír TV-n, stb.)

Tippem: naivitás.
Azt hitték, hogy majd ezt visszakapják.

"Talán anniy hogy nem volt ennyire erősen pártos, hanem jobban alkalmazkodott a parlamenti viszonyokhoz, de egyáltalán nem volt objektív és pártatlan."

A semminél az is több, hogy legalább ezt elismered.
Csak jelzem, akkor hasonló számú kormánypárti és ellenzéki képviselő volt a parlamentben.
Ha "csak" ahhoz alkalmazkodtak volna, amint te írod... :)

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 13:42:03

@sofalwy: "A közpénzen működő televíziók Magyarországon a hírműsoraikat tekintve mindig az aktuális kormányzat szócsöveként működtek."

Tévedés.
Ez még az MTV-re sem igaz.
A Duna TV meg szinte mindig jobboldali volt...

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.07.10. 13:46:25

@Frengi: "Kár ezen vitatkozni, hisz a két tárbornak nincs mit egymás szemére vetni.

E mellett mind két tábornak meg van a saját lapja, tévéje rádiója. az emberek meg nem hülyék.

Én ha hallok egy hírt a Kossuth rádióban, utána megnézem mit ír róla a Kuruc."

Tehát a két tábor az anti-liberális Fidesz (Kossuth rádió) és a szélsőjobboldali Jobbik (Kuruc).
"Gratulálok."
A többire, amit összeírtál, azt hiszem ezek után fölösleges is reagálnom.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.07.10. 14:03:24

nem azt mondom, hogy vissza az öreg rókákat, de van némi igazság benne
www.youtube.com/watch?v=Gk623BcA8tQ
Szinetár Miklós a közmédiáról

nately 2011.07.10. 14:07:48

Értelmiségi picsogás.Érdekli-e az utca emberét? Vajon hány ember tudná megmondani ki a TV-elnök,vagy egyáltalán mit jelent,hogy közszolgálati műsor?
Ja, meg üzemben tartói díj !Kíváncsi lennék,hogy az itt észt osztogató közül hányan fizettek vagy fizetnének ha még lenne ilyen.Nekem volt"szerencsém"még szedni is.Mindenki gyűlölte...
Ha felszámolnák az egészet,akkor sem lenne nagy hiányérzetem.

trollface 2011.07.10. 14:15:00

"Itt a híradó tényleg kezdődjön azzal, hogy mi volt a Parlamentben, mit döntött az AB, merre járt a miniszterelnök, mit reagált az ellenzék." beh szép is volna! hiszen éppen ez szolgálná a zemebrek érdekét. csakhogy a propaganda sosem a zemebrek érdekeit szolgálja, hanem a propaganda kibocsátójának az érdekeit. innentől hibás kumin úr összegzése, merhogy a pártlojális közmédia megteremtése nyilván nem szolgálja a mindenkori kormány hibáinak, stiklijeinek feltárását, az "elszámoltatást", a számon kérést, vagy a szembesítést, korábbi igéreteikkel, stb. ha elfogadjuk, hogy a felelős döntéshez megfelelő mennyiségű információ kell, akkor eghy ilyen információs csatorna propagandafolyammá degradálása nyílt támadás a felelős döntés és a zemberek érdekei ellen. és marad néhány kérdés: kinek higgyenek a zemberek, ha hiteles információhoz akarnak jutni? lehet bárhogy/bárhol hiteles információhoz jutni?

trollface 2011.07.10. 14:24:08

@Frengi: frengi, te nem semmi világban élhetsz! egyrészt miért fogadnánk el, hiszen a mi pénzünkből fizetik, azért, hogy nekünk legyen, nem azért, hogy a pártnak legyen; másrészt milyen két tábor? a velünk és az ellenünk? hamrmadrészt kuruc b+?! egy nyíltan uszító idegen-, cigány-, zsidó- és mittoménmilyengyűlölő médium, mint viszonyítási alap?! LOL

menőmano 2011.07.10. 14:36:09

Kirugások a médiából. Na.Igen. Szomorú, valóság.
Mindig nagyon érzékenyen érint minden embert, a társadalom minden csoportját, ha létszám leépitésre hivatkozva egyik napról a másikra (egyik órától a másikra) az utcára kerül. Vagy ha úgy tetszik, nevezhetjük kirugásnak is.
Nem árulok el titkot, nem volt ez másként a múltban sem.
Előre senkinek sem jelezték, csak egyszer robbant a bomba.:)
Minden szinten költség takarékoskodást hirdet a kormány, úgy tűnik ez alól a média sem kivétel.
Az a probléma, (úgy gondolom) , hogy mint már mást is, ezt is rosszul kommunikálja a kormány, vagy inkább sehogyan sem, derült égből villámcsapás:)

Nem olvastam még sehol hogy a média világában hogyan alakulnak a bérezések. Annyira kiváncsi lennék rá.:)

Tessék már nekem megmondani, hány embernek szűnt már meg (nagy hirtelenséggel) a munkaviszonya sok, más területen és mekkora visszhangja volt.????

:)

adflexum 2011.07.10. 14:40:31

@Frengi:" Kár ezen vitatkozni, hisz a két tárbornak nincs mit egymás szemére vetni."

"Én ha hallok egy hírt a Kossuth rádióban, utána megnézem mit ír róla a Kuruc."

Azért az, hogy hol képzeled el a két tábort, mindent elárul rólad.

menőmano 2011.07.10. 14:48:12

Tényleg most ér véget a közszolgálati tévé?"

Ugyan már. Átalakul egy kicsit. Mint sok minden más.

oszt.kész.
:))

menőmano 2011.07.10. 14:53:15

@fatia-negra:

"még az elfoglalást sem azon néztem..."

Ez jó.

:)

Igaz szomorú, hogy az "elfoglalás megtörténhetett",
De a komment tetszik.

:))

menőmano 2011.07.10. 14:58:22

"Igazság valahol a kettő között van".
Hm. Igazság meg soha nem is volt!! Vesztesek mindig is voltak és lesznek is.

:)

G. Wolf 2011.07.10. 14:59:22

@APOSTOL - Szemben az árral.: A miért lett volna pártatlan mondatom nem a háttérokra vonatkozott, bocsi ha nem volt egyértelmű :) hanem arra, hogy az "emútnyócév" szerkesztése se volt jobb. Csak nem volt ennyire erős a pártos hatás (De 2/3 se volt).

Nem tudok pontos számokat hogy hányan hallották az eredeti MTV-s hírt, de van egy olyan érzésem, hogy a hamisítást többen hallhatták... bár egyáltalán nem reprezentatív de olyannal nem beszéltem még aki csak az eredetit hallotta volna, vagy kb semmit (azt se h itt volt Cohn Bandit) vagy ha már tudott róla akkor azt is tudta h az MTV sumákolt.

adflexum 2011.07.10. 15:03:20

@Anasztaz Mikojan: A politikai elemzés még hagyján, én attól vagyok kiakadva, amikor a századvég vagy a nézőpont közvéleménykutatásokat csinál.
Májusban, a nézőpont intézet felmérése szerint Orbán Viktor a legnépszerűbb miniszterelnök, a rendszerváltás óta. Az össz. megkérdezettek 36%-a szerint.Tehát 3%-al többen ítélik meg Orbán tevékenységét pozitívan, mint amennyien a Fideszre szavaztak egy évvel korábban. Tehát, amikor a választóinak jó kétharmadát már el is veszítette!
Na erre varrjál gombot!:)

menőmano 2011.07.10. 15:04:13

goldenblog versenyre!"

Úgy hallottam, vagy olvastam?, hogy azt meg tavaly a Török G. blogja nyerte.

:))))))))

adflexum 2011.07.10. 15:05:11

@fatia-negra:" még az elfoglalást sem azon néztem... "

Sőt, le merném fogadni, hogy az elbocsátásokról sem onnan értesültél!

fatia-negra 2011.07.10. 15:11:00

@menőmano: év elején volt pár pengeváltásom Süveges Gergővel... ha már blogot csinált... szerencsétlennek írtam rögtön hogy halott vállalkozás az MTV... ez már nem a 30 évvel ezelőtti... ezt az MTV2 t a kutya se nézi... egy fillért nem ér az egész... nemhogy 100 milliárdokat... mind felégetni!

menőmano 2011.07.10. 15:19:12

@fatia-negra:

Tudom én. Neked teljesen igazad van. Most is.

:)

fatia-negra 2011.07.10. 15:22:06

@menőmano: most őszintén... ahányan nézik azokhoz esténként személyesen is kimehetnének a riporterek-híradósok stb...

olcsóbb lenne a taxi, mint a sugárzási díj...

fatia-negra 2011.07.10. 15:23:21

@adflexum: ja ja. nem nagyon nézek tv t... havi 1 film, de az se mtv...

egyébként a dunát néha láttam régebben. az színvonalas műsorokat is csinált... (most sorolni nem tudnék semmit... de így rémlik) de az meg gondolom a kutyát nem érdekli (hacsaknem pár határontúli öregnénit, hogy magyar szót halljon)

Egyed Ildikó 2011.07.10. 15:39:28

Miért kell külsős cégnek csinálni jó beszélgetős műsorokat, riportokat, kerekasztal beszélgetéseket, kultúrális műsorokat (lásd: Lyukasóra), stb.? Ezek a műsorok nem kerülnek sokba.

fatia-negra 2011.07.10. 15:43:02

@Egyed Ildikó: egyrészt erről majd gondoskodnak, hogy azok is sokba kerüljenek...

másrészt meg nem a műsor, hanem a SZÁMLÁZÁS a lényeg... na jo az se... csak a PÉNZMOZGÁS... ez ilyen sportos kormány

1bak 2011.07.10. 15:51:23

Kumin egy haláli pasas. Úgy tesz, mint aki tárgyilagos akar lenni, úgy tesz, mint aki sok szempontot figyelembe véve elemez, de ezek a próbálkozásai egyre kevésbé sikeresek. Amikor beül TÉT-be Bánóhoz az ATV-ben, ott is képes magát szénné égetni, képes olyan szempontokat behozni, olyan nyakatekerten megközelíteni dolgokat, amivel ő annál az asztalnál nem nem játszik. Ilyenkor, mint a gyerekem, lehajtja fejét, és alulról, laposan néz felfelé, hogy kitől kapja a taslit. Kajánul vigyorog, ha valamiben mégis igazat adnak neki, hogy ti. na ugye?
Minden bejegyzése is pont ilyen. Egyik oldalra dumál, de eljátsza, hogy bizony ő nagyon egyetért ám a másik féllel, csak hát.
Némi tény: amikor Medgyessy lett a miniszterelnök, valóban kipasszoltak az MTV-ből jópár embert. Azért volt politikai az a tisztogatás, mert azok között az elküldöttek között örülhettünk Csermely Péter, Siklósy Beatrix, Papp Endre, Halász Zsuzsa és sok társuk távozásának. Ezek ma szinte kivétel nélkül a Hír és az ECHO TV-ket erősítik, vagy már visszatértek a "közszolgálatba". Gondolom csak ott találtak meguknak helyet a független tájékoztatási munkájukhoz.
De emlékezzen csak, hogy akkor is később is közismerten jobboldali kötődésű újságírók bőven maradtak a tévénél, Pl. nem bántotta senki nyolc évig Süveges Gergőt. Akik maradhattak, azok ugyanis nem tépték a szájukat, nem hazudtak, nem lepleződztek le az elfogultságukkal. Ezek nem szoci-liberális beépített emberek voltak, csak a szakmájukat komolyan vették.
Tehát nem volt virágzó a közszolgálat televíziós műhelye, de nem is olyan volt, - mint a Fidesz alatt 2002-ig, és most megint lett, - minta a muskátlis láda, hogy virágzik ugyan az összes virág, csak muskátlin kívül az istennek sincs benne más virág.

Egyed Ildikó 2011.07.10. 15:53:01

Ki kell küldeni kamerát jó színielőadásokra, gyerekműsorokhoz hiteles arcokat kell keresni, a különgözö tudományágakban (történelem, irodalom, földrajz - lásd: Egymillió lépés...) valaki hozzáértő ember végigvezeti a nézőt a különböző helyszíneken, (a BBC-ben regeteg ilyen műsor van). Ez nem olyan nagy összeg.

2011.07.10. 16:01:32

@trollface: Olyan ez a Kuruc mint a Barátok között: Mindenki olvassa, és mindenki tagadja.

@qwasder: és mindenki tatsa el saját magát, és semmilyen hatalamat senkinek:)

@APOSTOL - Szemben az árral.: na jó, megmondom az őszintét, a barátaim időnként megosztanak velem NOL-t meg Hirszerzőt, azt is elolvasom.A NOL megnevettet, annyira abrszurd, szerintem maguk sem veszik magukat komolyan.

lapi 2.1 2011.07.10. 16:04:42

szerintem baromság az előfizetési díj. nevezhetjük így persze, de tartalma szerint ez egyfajta adó, vagy még inkább járulék. akár a nyugdíjnál. azért fizeti a dolgozó nép, hogy kapjon közszolgálati tévét és rádiót. a mai média és technológiai viszonyok között ez egy vicc.

más, ha önkéntesen lehetne fizetni érte, mint az hbo-ért. akkor viszont egy másodperc alatt tönkremenne a project.

az van, hogy már 90-ben is állami média volt, ahogy azóta is. fizetjük az adónkból, a mindenkori kormánytöbbség határozza meg, hogy mennyit. hát kurva sokat!!! és ez kormányfüggetlen. röhej, hogy ekkora létszámmal és technikával csinálják a 10% alatti nézettséget, (miközben az elmúlt 21 évben iszonyú mennyiségű pénzt loptak ki.)

meg kéne szüntetni az egészet, a néhány 10 milliárdot pedig elkölteni valami értelmes célra. van belőle bőven...

juditka** 2011.07.10. 16:08:57

"Betört az internet, ahol a tábor-logika már kevéssé érvényesül.
A tavalyi választások eredménye megmutatta, hogy mennyire nem döntő a pártok rendelkezésére álló médiafelület nagysága, hiszen két olyan új párt is bejutott, amelyeknek nem álltak rendelkezésükre hagyományos médiumok.
Ebben a helyzetben érkezett a fideszes médiacsomag, amely a kilencvenes évek problémáira próbált válaszokat adni - a "kilencvenes évek harcait próbálta egyoldalúan lezárni".
*****************************************************
Ennyit, (többek között ) a televíziózásról.)

Egyébként, ha úgy tetszik) tetszettek volna, jobban figyelni a politikát a választások előtt. És most nem tüntetni (esetleg) civilként a sajtószabadság ellen.
Mindig is volt "átszervezés" minden területen, nem CSAK most, a múltban is.
gondolom.
:))))))))

hegyilány 2011.07.10. 16:17:10

"A média nem független, mert a vállalkozások többsége a létéért küzd a kis piacon, és kénytelen a politika és a gazdaság befolyásos szereplőnek kedvezni"...
******************************************************

Világkép, politikai tájékozottság sokkal jobban kialakul azokban (persze akiket foglalkoztat a téma, legalább is olyan szinten, hogy ne legyen "sülthülye":) a napi politikához) akik a netről tájékozódnak, azt "tanulmányozzák."
:)

hegyilány 2011.07.10. 16:20:34

Kumin F. Ön egyre jobb posztot ír.

:))))

nu pagagyí 2011.07.10. 16:22:19

Én azzal értek egyet, ha már állami legyen olcsó. Elég egy TV és egy rádió csatorna, a többit osszák szét magánvállalkozások között. A maradék állami médium pedig vezese be újra az adásmentes napot, mondjuk hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Így egészen olcsó és tűrhető lenne.

hegyilány 2011.07.10. 16:24:04

oppá" Média Hungary 2011.

:))

"Okos készülékek jövője, sajtó viszontagságai, a média kiútkeresése".

:))

hegyilány 2011.07.10. 16:24:59

Szerintem, újra lehet,- kell majd TV. dijat fizetni.

:)

belagezabela 2011.07.10. 16:27:03

Ez a kitűnő M1 M2 mikor szűnik meg? A vidéki 3-4 tévés szavazó polgárokon kívül senki nem nézi, ők is csak azért mert nincs több.
Az MTV vagy jog utódjai, mikor volt pártfüggetlen Drága Kumin Ferenc?

hegyilány 2011.07.10. 16:28:49

@nu pagagyí:
Hm. Ez a legjobb komment.

:)))
És még mivel értenél egyet?

:)

thinker_ 2011.07.10. 16:29:04

@APOSTOL - Szemben az árral.: még szerencse, hogy objektív vagy :))

hegyilány 2011.07.10. 16:30:23

@belagezabela:
Megmondanád miből gondolod, hogy CSAk a vidéki?
Tévedsz.
:)

thinker_ 2011.07.10. 16:30:35

@Frengi: kiváló hozzáállás, magam is ezt teszem. atv és hírtv híradókat nézek :)

thinker_ 2011.07.10. 16:35:00

@APOSTOL - Szemben az árral.: normális híradó az atv-n?? nem vagy te kicsit elfogult? az atv ugyanúgy húz balra, mint ahogy a hír tv jobbra. elfogulatlan, objektív híradó egyik csatornán sincs.

midnight coder 2011.07.10. 16:36:25

Szerintem a közszolgálatiság mint olyan önmagában is hülyeség. A közt szolgáló TV-k a kereskedelmi TV-k. Az átlagpolgár igényeit elégítik ki. Ha az aktuális kormány fizet egy állami TV-t az bizony az aktuális kormány szócsöve lesz. Mert hogy belőlük él. Még rosszabb az ha függetlenítik őket a kormánytól, emberektől, mindenkitől és teszem azt egy fix előfizetési díjat szednek szednek boldogtól-boldogtalantól. _Valamilyen_ ideológia mentén ugyanis akkor is mozogni fog a média, és szvsz a legrosszabb scenario lenne az hogy a közszolgálati TV-t soha a háta közepére nem kívánó polgártól szedik a sarcot azért hogy egy gittegylet önkielégítsen az éterben, mindezt úgy hogy még a kormánynak se legyen hatása a dologra.
A kormány mögött ugyanis van egyfajta legitimáció, míg a "közszolgálati" mögött max. egy gittegylet mindenféle "civil" szervezetekkel akik mögött viszont nem igazán áll senki csak három-négy bölcsész akinek már nem jutott munkahely a mekiben.

belagezabela 2011.07.10. 16:40:39

@hegyilány: ja te is nézed a fővárosban:P

belagezabela 2011.07.10. 16:46:35

@hegyilány: "egy lány vagyok csupán a sok küzül, ki vidékről a városba került".
Van ez így.

kapcsolat.hu 2011.07.10. 16:47:23

"Kirugások a médiában".

Tetszettek volna meghallani, mikor felhívta a figyelmet a Bajnai G. "Senki ne gondolja, hogy kolbászból lesz a kerítés".

:))))))

belagezabela 2011.07.10. 16:50:24

@kapcsolat.hu: Gyurcsányi meg a nem kell félni, nem fog fájni dumáját kéne mantráznod.
"Ja és el lehet menni, igen el lehet menni"
kapcsolat menj el máshová kapcsolódni.

kapcsolat.hu 2011.07.10. 16:54:43

@belagezabela:

Gyurcsány. Ugyan már.!!
Nem is értem, miért lettél ideges?:)

Jaj! Annyira sajnálom, de nem megyek sehová! illetve majd még visszajövök.
Mi baj van? Nem kell félni tőlem, tőlem biztosan nem.
:))))))

belagezabela 2011.07.10. 16:58:02

@kapcsolat.hu: "Jaj! Annyira sajnálom, de nem megyek sehová! illetve majd még visszajövök."
Inkább ne gyere az ilyen emberekre máshol van szükség.

hegyilány 2011.07.10. 16:58:14

@belagezabela:

: hát akkor nézzed csak" Mit nézzek, vagy kit nézzek????
Esetleg Téged??? Van fotód valahol???
Mi?van!? Én ezt nem is értem.?!?

:))

kapcsolat.hu 2011.07.10. 17:00:46

@belagezabela:
Ne légy már ilyen!! Közöd nincs hozzá, hogy hol vagyok???
Esetleg Te vagy a bloggazda???
Nem kell olvasnod a kommentemet, azt hiszem nem kértelek meg rá.

:)))))))))

kapcsolat.hu 2011.07.10. 17:03:10

@belagezabela:

Máshol van szükség"
Bezony, CSAK nem ott, ahol te gondolod.
Oda neked kell menned. Le ne késs valamiről.
:))))))))))

belagezabela 2011.07.10. 17:05:37

@kapcsolat.hu: mitröhögsz? magadon, mert nem megy?

Gáborom 2011.07.10. 17:06:03

Már miért ne lenne szükség közszolgálati tévére?!
A kereskedelmi csatornák kizárólag a profitban érdekeltek, ez alapvető tulajdonságuk, nem is kell haragudni rájuk ezért. És mivel a köz meglehetősen műveletlen sőt primitív, a közt kiszolgáló kereskedelmi csatornák sem fognak igazi kulturális, művelődést szolgáló műsort adni mindaddig, amíg erre a 18-49 éves korosztályban nem lesz tömeges igény.
És nálunk nem lesz, abban biztos vagyok.

Lehet egy tévé közszolgálati, nemcsak művelődés vonalon, bár ma , amikor a tévé szinte már fétis, és bár többször temették már a nettel szemben, még mindig túl sokan nézik ahhoz, hogy siránkozni kelljen, szóval ma akár a nyelv vagy a honi (nemzeti) kultúra megtartásában, életben tartásában is döntő szerepe lenne.

Ha csak a piacban bíznák ezen a téren is, előbb vagy utóbb szó szerint egy kalap kaki lenne a műsor, és szavazhatnánk rá esemesben. Erre jó példa a legutóbbi Való Világ, amiről akkor is sokat tudhatott az ember, ha nem is nézte. A sajtó piac tett róla, neten is, papíron is.

A közszolgálatiság tehát két fő pilléren lenne égetően fontos kis hazánknak: a nemzeti kultúra korszerű, fogyasztható módon való tálalásával nagyban segítené megőrizni nemzeti identitásunkat (ami azokban az országokban is nagyon fontos, amely országokat annyira nyalnak-falnak azok, akiknek a saját országuk nem fontos), másrészt a pártatlan és hiteles, szakmailag magas nívójú tájékoztatással, pontos, cenzúrázatlan hírek mellett objektív háttérmagyarázatokkal lehetne egy biztos pont a választópolgárok számára abban, hogy eligazodhassanak a világ történéseiben, a "kinek az érdeke" és hasonló kérdésekben.

Sajnos ez ma egyetlen egy politikai pártnak sem érdeke, és addig , amíg a politika - ma már, húsz év tapasztalata után nyilvánvaló, saját zsebre menő érdekei miatt gyakorlatilag túszul ejti az országot, esélyünk sincs normális közszolgálati tévére, de normális életre sem nagyon.

kapcsolat.hu 2011.07.10. 17:10:36

@belagezabela:
Jaj. de buta vagy.
Részemről ez a téma be van fejezve.
:)))

bonebear · http://cinca.blog.hu 2011.07.10. 17:19:58

Biztos, hogy a finanszírozáson keresztül befolyásolja a politika a közmédiát? Én inkább látok személyi/közvetett kézivezérléses befolyást.

dr kíváncsivagyok 2011.07.10. 17:35:27

Kumin Úrnak kezd közelíteni a valósághoz az írása... főleg , ha elismerné, hogy amíg a szocik kissé megtisztogatták a közmédiát , ....addig a Fidesz totális tisztogatást vitt (visz) véghez,...és nem csAk a média , hanem az EGÉSZ ÁLLAMAPPARÁTUS , AZ EGÉSZ TÁRSADALOM területén . Az álláspontjuk : a másképp gondolkodók totális MEGSEMMISÍTÉSE, ellehetetlenítése...nem csak felületesen !

midnight coder 2011.07.10. 17:43:15

@kíváncsivagyok: Kicsit ? :-D :-D :-D Azon túl ott landolt az összes leszerepelt ballib "sztár", lásd Pl. Fridi.

midnight coder 2011.07.10. 17:46:04

@Gáborom: Alapvetően a kulturális vonallal egyet is lehetne érteni (bár azt megint a politika (vagy ki ?) döntené el hogy ki az tiltott, ki a tűrt, és ki a támogatott). Ráadásul a kultúrát sem lehet oldalfüggetlenül csinálni itt, ahol egy turulszoborból politikai csata kerekedik, és ahol az értelmiség nagy része is beásta magát valamelyik oldal lövészárkába.

megszűnt 2011.07.10. 17:46:57

Kumin Ferenc által leírt és idézett gondolatokkal majdnem teljes mértéig egyetértek.

Amiben nem: szükségtelennek tartom a Tóta W. Árpádra való hivatkozást, ugyanis bárki, bármit mondjon, a tévé a mindenkori kormány kezében volt, van és lesz.

Vannak olyan médiaszereplők, akik bármilyen kormány legyen hatalmon, ők tudnak érvényesülni. Ilyennek tartom Fábry Sándort.

Ha pozitívumot keresünk az elbocsátásokban, akkor remény lehet ez most az újságíróknak, hogy tudnak-e minden körülmények között és olyan nézettséggel szerepelni, mint Fábry az Rtl Klubon- baloldali kormányzás idején.

A piac kemény feltételeket diktál, de nem csupán a médiában. De: "az erőtlen csügged, az erős megállja"- írja Arany János.

Sok sikert kívánok minden újságírónak! Drukkolok.

adflexum 2011.07.10. 18:09:55

@thinker_: Attól függ, hogy honnan nézzük.
Orbán Viktor a saját pártját a politikai paletta közepén helyezte el.
(Valami olyasmit mondott, hogy ők állnak középen, egy szélsőjobboldali, és egy szélsőbaloldali(!)párt között.)
Tehát, ha a Fidesz van középen, akkor igaz, hogy "az atv ugyanúgy húz balra, mint ahogy a hír tv jobbra".

adflexum 2011.07.10. 18:12:51

@Frengi:" Olyan ez a Kuruc mint a Barátok között: Mindenki olvassa, és mindenki tagadja"

Nem!
Csak az olvassa, akinek tetszik a "zsidózás"!

Anasztaz Mikojan 2011.07.10. 18:15:19

1) Sosem volt független köztévé. 2002 előtt sem volt az. Kumin elvtárs azért szánalmas, mert azzal kezdi, hogy 2002 után léptük át a Rubicont. Nem, a helyzet az, hogy sosem kellett átlépni, mert mindig is ezen az oldalon voltunk.
2) Mégis mit jelentsen az, hogy én öt évig a barikád másik oldalán voltam???? Ezek szerint Kumin elvtárs is állást kap a közmédiában? A pártok felett álló köztársasági elnök közpénzekből fizetett politikai tanácsadója állhat-e egyáltalán valamelyik oldalon? Különösen a barikád valamelyik oldalán??? (Értsd: a barikádon nem lehet átlépni)
3) Nincs semmi baj az elbocsátásokkal, mert az új kormány (8-12 év múlva) pont a mostaniakat fogja lapátra tenni válogatás nélkül. Az persze szavahihetőségi kérdés, hogy Kumin elvtárs akkor mit fog szólni? :)
4) Kumin elvtárs ne hivatkozzon egy olyan emberre, akivel egyszer beszélt, és ez az ember még ma sem tudja, hogy Kumin elvtárs miket ír ide a blogjába. A svéd tanácsadó feltehetőleg ízig-vérig demokrata volt, amitől Kumin elvtárs nagyon messze áll. (Ahogy persze a teljes magyar politikai elit és az őket kiszolgáló talp- és seggnyaló elemzők, szakértők serege :)
5) Kumin elvtárs is kipróbálhatná már magát a piacon. Mert - ha nem tévedek - eddig állami munkákból (még véletlenül sem tanár vagy orvos...), állami "szakértői" megrendelésekből éldegélt. Szóval: tessék előkapni a vendéglátós diplomát és végre pénzt csinálni! :)

kvadrillio 2011.07.10. 19:03:37

azért kiváncsi vagyok kik maradnak, és kik kerülnek az üres helyekre..............

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.07.10. 19:04:20

Hát, komám, a szövegértés sem az erősséged!
W nem is utalt rá, hogy itt volt valaha is közszolgálatiság.
Valami olyanról hadovált, hogy egyesek bepróbálkoztak vele, de ennek vége.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.10. 19:32:10

Jó cikk.

Érdemes emlékeztetni a háborgókat, hogy 2002-ben közel ugyanekkora leépítés zajlott, és éppen 2002-ben tették totálisan kormány függővé anyagilag az MTV-t.

Én fosnak tartottam az elmúlt 8 évben is ugyanazon elfogultság okán, mint most.
Fosra pedig költsünk minnél kevesebbet.

Strici · http://birkanep.blog.hu 2011.07.10. 19:41:54

Kumin: Rossz helyen álltál. Csakúgy, mint a cimboráid. Fogalmad sincs a tömegkommunikációról, illetve, ha van is, azok rosszak.

unionist 2011.07.10. 19:44:05

már a rendszerváltás is úgy zajlott, hogy az egyes volt a mdf-é, és az mszp-jé. a kettes az szdsz-é, és a fidesz-é.

az egyesen ment a fél nyolcas híradó, és bármilyen furcsa, de az emberek legnagyobb része a szomszédok című reality-ből tájékozódott. abból, hogy mit mond taki bácsi és lenke néni.

a választást az mdf nyerte meg nagyjából azért, mert többen nézték az egyest. és eleve nagyobb volt a lefedettsége. ahol nem lehetett fogni kettest ott az szdsz és a fidesz nem is ért számottevő eredményt. az összes párt rájött, hogy a tévé milyen mértékben tudja az emberek gondolkodását manipulálni. előtte sem lehetett függetlenségről beszélni, utána meg végképp nem. a rendszerváltás után közszolgálatiságnak nyoma sem volt a magyar televízióban. hiába volt előfizetési díj.

2011.07.10. 20:01:03

@adflexum: honnan tudod hogy zsidóznak a Kurucon? Mások mesélték?

Behajtó70 2011.07.10. 20:42:42

Igazán ritkán lehet leírni: Intelligens és kiváló cikk!

grat!

adflexum 2011.07.10. 21:00:14

@Frengi: Látni, szerintem mindenki látta már, hiszen rendszeresen linkelik az oldalait, de azért rámenni, egy nyíltan rasszista, antiszemita oldalra, hogy onnan meríts véleményt, hát nem tudom...
Biztosan vannak így mások is, de nem sokan teszik közhírré.

menőmano 2011.07.10. 21:07:24

Olyan meleg van, hogy már hirtelen azt sem tudom mi az a Kuruc?
Az nem a szélsőjobbhoz áll közel???

:))))))))

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.07.10. 21:08:29

ráadásul már az elmaradott Angliában is dúl a zorbánfasizmus:

index.hu/kultur/media/2011/07/10/ezreket_kuldhetnek_el_a_bbc-tol/

tórawé bizonyára a náci angolokat is kiosztja egy vitriolos cikkben

dean23 2011.07.10. 21:24:43

Van vmi a posztban. Miért is ne lehetne szimplán állami tv-ként tekinteni az MTV-re?! Töredék pénzből menne egy csatornával akkor egyet is értenék vele. Eleve a nézettsége megegyezik egy faliújságéval. Személy szerint nem is nézem/hallgatom egyiket se.

GGG77 2011.07.10. 21:28:21

Előző kormányzat idején igenis minőségi munka folyt az MTV-ben. Szempont, Este, A la carte, Kultúrház, Záróra... Hogy csak a legjobbakat említsem. Ezt rombolta szét a Fidesz.

maskep 2011.07.10. 21:36:23

Igen, a 2001-es prágai tömegen én is meglepődtem. Nekem mindig is a jó példák voltak a csehek: mindig pártfüggetlenül tudtak a hazájukért, az igazságért küzdeni, és persze röhögni a politikusaikon. De így, Kumin kérdésére utólag elgondolkozva, én azt válaszolnám: Nem, nem menne ki ma ekkora tömeg. Nálunk ugyanis Hankissal és Gombárral, illetve az ő helyükbe való kormányhű vezetők ültetésével szűnt keg az MTV és az MR függetlensége.

Persze, lehet, hogy nem akkor. De hogy nem 2002.-ben, az két dolog miatt biztos. Az egyik az, hogy a tévédíj töredékét sem fedezte a tévé költségeinek, soha.

A másik pedig az, hogy nem 2002-ben tanultuk meg a közszolgálati médiumok műsovezetőire azt a jelzőt, hogy "mikrofonállvány". Segítek: Korábban.

maskep 2011.07.10. 21:38:33

@GGG77: At már nem is mertem felhozni, hogy ugyanakkor, bizonyos időszakokban meg mégiscsak működött.

menőmano 2011.07.10. 21:39:35

Okostelefon: áldás és átkok"

Nagy a verseny a magyarországi mobiltávközlési-piacon, de vajon érzik-e ezt az ügyfelek, a szervizben vagy az ügyintézés során? Mi vár azokra, akik csatlakoznának az okostelefonosok táborához,"

nol.hu/gazdasag/okostelefon__aldas_es_atkok

hm. A cikkben említett úrnak inkább átok volt:))
***************************************************

"2011. az okos tévék éve lesz- állitja a Magyar Telekom elnöke.
Ma már hatszázötvenezer interaktív televízió működik a háztartásokban.
Az okostelefonok elterjedése terén is robbanásra lehet számítani az idén, miután a készülékek ára száz euró alá esett.
Magyarországon tíz százalékos az okostelefonok aránya, de hamarosan elérjük a nyugati negyven-ötven százalékos részesedést is.
Mattheisen (hm. alig tudtam leírni a nevét) :))
szerint (a Telekom elnöke) hazánkban "belátható időn belül nagyobb teret kap a fizetős médiafogasztási modell is."

(Media Hungary 2011.)
**************************************************
hm. jó.

:)

menőmano 2011.07.10. 21:46:12

Hm.oppá" lemaradt :)

Az biztos, hogy a cikkben emlitett úri ember majd nem felrobbant az idegtől:))

A közszolgálati tévé-nél robbanásig feszült a hangulat.
Úgy hogy van némi igazság a fent leirtakban.?!
gondolom.
:)

ribarbat · http://moszkvics.blog.hu 2011.07.10. 21:58:34

@menőmano: már várom az első, kizárólag netes szórású, napi milliós nézettségű magyar tv-t :)

igenember 2011.07.10. 22:04:38

Nem lehet normális elfogulatlan közmédiát csinálni, ezt a BBC példája is igazolja. Az ember azt hinné, hogy a BBC-re egyszerűen nem lehet panasz. És mégis szét akarják tépni.

A poszt utolsó bekezdése a legjobb, amit meg kellene fogadnia a kormánynak. Legyen a mindenkori kormány propaganda gépezete a közmédia de a töredék pénzért és mindenki, aki ott dolgozik fogadja el, hogy csak egy mikrofonállvány és nem kell kreatív minőségi munkát végeznie.

menőmano 2011.07.10. 22:06:52

@ribarbat:

hm. az még érdekes lesz.
"napi milliós nézettségü" magasságos egek ura!:)
nem sok az egy kicsit???
********
Most látom elirtam.:) "médiafogyasztási modell"

:)))

hackbard.celine 2011.07.10. 22:40:05

A köztévé nézettsége alulról karcolja a mérési hibahatárt:
index.hu/kultur/media/2011/02/23/zuhan_az_mtv_nezettsege/
A kormányváltás óta a korábbi nézők is elfordultak ettől a hírforrástól.
A hírgyártás a XXI. században inkább kontraproduktív, de mint Orbán fővezír az EP-ban elmondta, a facebookon nyerte meg a választást. Ja és amúgy meg kétharmad.
Bolsevik fideszkommunista.

fatia-negra 2011.07.10. 22:49:43

@hackbard.celine: azta qva... az előbb viccnek szántam hogy taxival körbe mehet személyesen a híradós...

de sokat nem tévedtem... 100 ezer alatti a híradó nézettség... sőt azóta...

hát... ezt tényleg a sportcsarnokban személyes beszélgetésen olcsóbb megcsinálni.

és a híradó a zászlóshajó...

mexűntetni a zegészet!

chemical_tourist 2011.07.10. 23:25:39

Feri...Te napszúrást kaptál!

maskep 2011.07.10. 23:28:29

A zemtévé meg nem most fog romba dőlni, ez is igaz. Mint megjegyzik itt a kartácsok, a nézettség, különösen a politikai műsoroknál, negatív számokban mérhető. Már majd' egy éve.

Szarazinda 2011.07.11. 00:15:38

"Úgy néz az ő olvasatában ki, mintha eddig virágzó közszolgálati műhely működött volna, amelyet most a jobboldali kormány dúlása kerget szét."

Mivaaaaaaaaan???? Vagy mégsem olvasta Tóta írását, vagy, ha igen, nem értette.

Szarazinda 2011.07.11. 00:23:00

Hogy bővebben kifejtsem: Kedves Kumin Úr!

Én tényleg megértem, hogy nehéz ma gondolkodó jobbosnak lenni. Még gondolkodó nem jobbosnak sem könnyű, mert, mint ilyen, a választások után én is azt gondoltam, hogy a kétharmad adta felhatalmazással itt tényleg lényegesen jobb közpolitikai intézkedések fognak születni, mint amelyeket a jobboldalt kissé misztifikáló nem jobbos (nevezzük liberálisnak, vagy mittomén) hitvilág elképzelt. Ismétlem, még mi is hittünk ebben. No, hát nem jött össze, ez tényleg akkora szarkupac, amekkorát a legpesszimistább nem fideszesek előre elgondoltak. Hát még a gondolkodni képes jobboldaliak, mint Ön is Kumin Úr. Szembe kellene ezzel nézni, levonni a következtetéseket. Ez ilyen egyszerű.

lüke 2011.07.11. 07:04:44

a média a köz/élet leképezödése,a magyar minösége: fogyszthatatlan
(újságíró akárki lehet)
ORF fizetös !!! 25€/ hó, de az ARD/ZDF-hez képest szintén gyengécske

Üdv a BT-nek kapcsolat.hu, régi , de kimaradt a listáról
már vagy 16-n vannak

zellerlevél 2011.07.11. 07:12:41

A köztévének akkor lett vége, amikor a két földi sugárzású adót átjátszották a kereskedelmi tévéknek.
Azóta a helyzet folyamatosan romlik.

lettuce 2011.07.11. 07:18:32

Engem más szempont érdekelne. A lapátra került fiatalokat nem féltem, ennek a döntésnek mi, a nézők leszünk a vesztesei (pl. Benda, Mészáros A.).
Mi van, és főleg mi lesz! a 40% ötven éven felüliekkel?
Milyen üzenet ez a kormány részéről?? Mekkora képmutatás, és hogy kilóg a lóláb.

2011.07.11. 07:30:53

@adflexum: Én - valószínű, hogy veled ellentétben - nem a médiumokból "merítem" a véleményem. A véleményem magam formálom, és nem azt szajkózom, amit a pártomnak kedves médiumból hallottam.

Biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül,és épp ezért nem aggódom hogy éppen ki dirigál a köztévében.

Roy 2011.07.11. 07:31:12

Itt semmiféle költségtakarékosságról nincs szó. Egyszerűen politikai tisztogatás. Azt azonban nem értem a műszaki dolgozókat miért kell kirúgni. Akik a képernyőn vannak azok sokkal könnyebben találnak más médiáknál munkát. Nem beszélve arról, hogy jóval magasabb jövedelmük is van. Egy operatőr, hangmérnök, képvágó, világosító hol talál magának állást?
Azt igérték, hogy a kirugásoknál a műszaki személyzethez nem nyúlnak, ehez képest egyre-másra hallom, hogy mennyi műszaki dolgozót bocsájtanak el. A Duna TV-nél már külső cégekre cserélték le szinte az egész műszakot. Ezek az emberek mit vétetek? Ők csak tették a dolgukat politika mentesen.
Ugyan ez történt 1999-ben is. Akkor is szinte mindenkit kirúgtak. Lehet tippelni akkor ki volt kormányon.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.07.11. 07:32:33

@GGG77: Nézd.. Valaki a Hír TV-t nézi, valakinek pedig az MSZP alatti MTV tetszett.
Nincs ezzel semmi baj. Ízlések és pofonok.
Ugyanolyan elfogult volt az M1, mint ma, cak a másik irányba.

Azért elfogult, mert 2002-es törvények kapcsán pénzügyileg kiszolgáltatottá tette az MTV-t az MSZP az aktuális kormányzatnak.
És ráadásul kb éppen ekkora (500 főd) leépíítéseket hajtottak végre.

Kíváncsi lennék az akkori leépítések kapcsán hány darab mostani világvágát látó ember emelte fel a szavát.

léna1968 2011.07.11. 08:18:19

Hogy mi a rossz az MTV-ben?
Sminkes 25.000/nap
világosító:35.000/nap
sofőr: 15.000/nap
operatőr: 42.000/nap
rendező: 50.000/nap
gyártásvezető: amit visszaosztanak a haverok + napi 50-60.000
Ilyen gázsival ekkora vízfejet fenntartani.
Ráadásul sokan be se járnak és felveszik a fizetésüket.
Ezt legbelülről mondom.

lobster thermidor 2011.07.11. 08:18:55

Most, amikor éppen központilag állítják vissza a munka becsületét, Kumin úrnak nem kellene a "megbecsültek" közé beállnia.
Azaz kipróbálhatná néhány kollégájával karöltve azt, hogy milyen is lehet ma Magyarországon valódi munkából megélni.

árnyékgyuri 2011.07.11. 09:09:14

Szerintem ezt most jól csinálja a fidess. Az a típusú hír, amit eddig közszolgálatiból vettünk, most internet+kommentben sokkal sokkal elérhetőbb. Pl. a nyári híreket (pl. érettségi ilyenek) még a hírügynökségek is a honlapokról veszik le és írnak hozzá cikket. Gyakorlatilag nincs szükség hírszolgáltató közszolgálati tv-re, illetve van, de összesen egyre: a határontúliak+kultúra +hírszolgáltatás kombót egy adó pontosan el tudná látni. Nem kell tv1,2, duna, duna+ stb. egy olcsó adó, néhány helyszínelő stábbal, jó memóriájú művelt arhívumosokkal. Kb. ugyanitt lenne a nézettség, csak sokkal kevesebből. Most a fidesz ebbe az irányba indult, el csak szokás szerint gyáván.

léna1968 2011.07.11. 09:23:49

Az MTV idei üzleti terve szerint 7,8 milliárd forintot kap a költségvetéstől a műsorszórás költségeire (ezt megkapja jövőre is), az MTV Közalapítvány kap 9,4 milliárd forint támogatást (ezt jövőre teljesen elvonják), illetve majdnem 10 milliárd forintot a 2002-ben megszüntetett tévé-üzembentartási díj pótlására kap. Megkapja emellett a Tv2 által befizetett műsorszolgáltatási díj 70 százalékát, 1,2 milliárd forintot, illetve 3,5 milliárd forint reklámbevétellel is számolnak

orica 2011.07.11. 09:59:54

Elolvasván azon töprengtem, hogy tulajdonképpen miről is akart írni? Aztán arra jutottam, vagy nem ette meg kedvenc joghurtját, vagy megártott.
Ja még arra is, talán ismét el kellene olvasnia TWÁ-t, másodszorra a röhögésen túl, talán a tartalom is megérintené.

whale 2011.07.11. 14:12:36

@léna1968: Ha legbelül lennél, nem írnál fasságokat.
ÉN tényleg legbelül vagyok, hullanak a kollégák mellőlem, mint a legyek, az általad hazudott pénznek a töredékéért húzták az igát, több műszakban, karácsonykor, szilveszterkor, hétvégén, éjszaka.
Ne hazudozz, ha szabad kérnem, jó!?!?!?

tarackos 2011.07.11. 16:35:31

Szerintem félreérti Tóta írását, szó nincs benne arról, hogy eddig jó lett volna a köztévé minősége...

Sztem nem kell túlértékelni a finanszírozás. A többi hatalmi ág költségvetését is a parlament biztosítja még sem mondja senki, hogy nem függetlenek.

lobster thermidor 2011.07.11. 17:12:24

@whale:

Ha te annyira legbelül vagy, akkor kérhetném pontosítsd, hogy mennyi is az annyi.
Leginkább a töredék mennyiségére lennék kíváncsi.

Az igahúzáson pedig igen jót nevettem, köszönöm a szép perceket.

whale 2011.07.11. 19:09:51

@lobster thermidor: Óránként 1000-1600 forint. Bruttó.
És majd akkor röhögj, ha a szilveszter éjfélt valami isten háta mögötti helyen töltöd szabadtéri közvetítéssel. Vagy a szentestét a stúdióban. Meg a hétvégéidet. Több műszakban. Addig bátran befoghatod...

A közmédia eddig sem és ezután sem azért volt drága, mert a dolgozók gennyesre keresték magukat benne. Jellemző, hogy a jelenlegi urak azon hörögnek, hogy a bérhányad 30%. Ha bárki szereltetett autót, festetett lakást, bármit, az pontosan tudja, hogy a munka díja minimum 50%, vagy több...
A közmédium eddig is és EZUTÁN IS kifizetőhely lesz a jó elvtársaknak, a párt közeli mutyi cégeknek. És ez kerül qrva sokba, nem a díszítő, a világosító, a kameramann, a hangmérnök napi bére...

whale 2011.07.16. 16:51:11

Na, akkor július 14-én nekem is a kezembe adták a fülemet... Igazi ostobenkó, surmó módjára. Fingjuk nem volt, hogy mit csinálok, hogy az nem "párhuzamos" és nem "felesleges". Olyannyira nem, hogy -mivel gyakorlatilag azonnali hatállyal felmentettek a munkavégzés alól (fosnak-és joggal:DDD)- a kollégáim anyázva helyettesítenek-szabadság helyett. Most megy a kavarás, hogy az elbaszást helyrehozzák.
Ha nem teszik, olyan pert kapnak a nyakukba, hogy attól koldulnak....

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása