Korábban a vármegye-ügy kapcsán írtam: a kísértés mindig nagy jobboldalon, hogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, amelyek az elmúlt húsz év bukásaihoz vezettek Antall-Boros-kormány óta. Akkor győzött a józanész, nem lett vármegye a megye. Amikor a Zöld Pardon (ZP) bezárásáról és a helyére országzászló felállításáról (ahol méltóképpen lehet ünnepelni az új alaptörvényt) olvastam megint ez jutott eszembe. Kicsit vártam, nem vetődtem azonnal a sztorira, hátha jön a cáfolat. Nem jött. Úgy tűnik, a dolog komoly.
(forrás)
Mielőtt bárki verbális buzogánnyal esne nekem a kommentekben: igen, követtem a híreket, tudom, hogy mind a ZP, mind a Rio oldalán felmerült, hogy aránytalanul keveset fizetnek a területért. Mindenkinek volt egy verziója, hogy mi áll a háttérben. Nem látom át a dolgot, nem ismerem a részleteket, de az elég egyértelmű, hogy mindkét szórakozóhelynek jól ment, és ennek megfelelően az újbudai polgárok is joggal várhatták el, hogy önkormányzatuk jelentős bevételre tegyen szert a területek átengedéséből.
Ha ez nem így volt, akkor hajrá, újra kell írni a szerződéseket, ha nem megy, el kell kergetni a bérlőt, és újat hozni – nem gondolom, hogy sokáig kéne keresni. Nem vagyok törzsvendég egyik helyen sem, a Rioban nem is jártam, a ZP-ben tíz évvel ezelőtt fordultam meg gyakrabban, és jó emlékeim vannak róla. Nem tudom, azóta mi lett vele, rosszabb lett-e, csak egy biztos: nekem nem fog hiányozni, nem ezért verem a tamtamot. Viszont tökéletesen egyetértek a mandiner szerzőjével, aki még korábban, az első szállingózó hírekre reagálva ezt írta:
Mire jó, ha lebontatják a két szórakozóhely építményeit? Egy híd le- és felhajtójának közepén fekvő területnek milyen jobb hasznosítása lenne a jelenleginél? Játszótér? Vagy park? Ki menne azért a természetbe, hogy autók keringjenek körülötte? […] Mert a lehajtók zárványának ilyen hasznosítása ideális a maga nemében: szabadtéri szórakozóhelyek a Duna partján, a belváros elérhető közelségében, de a közvetlen környéken elsősorban oktatási épületek találhatók, a lakóházak messzebb vannak. Ráadásul a szabadtéri szórakozóhelyek Budapest fontos karakterjegyeivé váltak.
Most az új hasznosítás ügyében okosabbak vagyunk: országzászló, és egyúttal búcsújáró hely, ahol ünnepelni lehet magasztos ügyeket, akár az új alkotmányt is. Az egészben azt utálom a legjobban, hogy szükségtelenül és kifejezetten károsan ráerősít arra a létező generációs közérzetre, hogy nem trendi büszkének lenni nemzeti szimbólumainkra, tisztelni és szeretni a saját hazánkat. Ha a kedvelt mulató helyén egy országzászló fog állni, próbáljuk meg modellezni ennek a körnek a hozzáállását. Utálni fogják. Ügyesen megutáltatjuk velük a nemzeti lobogónkat. Ebbe pedig nem kéne beleszarni, mert pont ők a billegők, mert fiatalok, formázhatók, pont náluk lehetne, kéne valamilyen normális keretbe belekalapálni a hazaszeretetet.
Nem az országzászló ellen kampányolok. Az óbudai Duna-parton állót is kimondottan szépnek találom, amikor a Margitszigeten futva átnézek a túlpartra. Teljesen normálisnak tartanám, ha minden fővárosi kerületben állna egy ilyen. Legyen Újbudának is, persze. Szerintem ott lenne jó helyen, ahol az emberek szívesen vannak a szabadidejükben, együtt mennek a családjukkal, gyalogosan, biciklivel, sok nyugodt időt eltöltve. Van-e ilyen szép és méltó hely a XI. kerületben? Hát persze. A Kopaszi-gát. Százszor szívesebben ünnepelnék ott bármit, mint egy felhajtó által körülzárt, élet nélküli csövestanyán.
