Mielőtt belecsapunk az izgalmas témába, ne menjünk el szó nélkül a Kumin szerint nagy sikere mellett. Már nagyon rám fért valami a B125 kudarca után. A vármegyék ügyében a dolgok végül úgy alakultak, ahogy azt korábbi posztomban kívánatosnak tartottam. Hurrá! Máris jobb kedvvel elmélkedhetünk a nagy magyar képmutatás kedvenc témáján, a kormányzati szolgálati autókon. A jelszó: minden politikus kapjon minimálbért, és vissza a Volgákkal a közigazgatásba!

(forrás: carmagazine.co.uk)

A napokban közepeset durrant a hír, hogy a kormányzat Skodák vásárlása mellett döntött. Gondolhatnánk, hogy a döntéshozók olvasták a Totalcar remek cikkét, amelyben összeszedik a politikusi autóválasztás legfontosabb szempontjait. Ők is arra a következtetésre jutottak, hogy Skoda Superb kell az állami vezetőknek, noha az árat sokkal magasabbra lőtték, mint ami a mostani hírekben látszik (igaz, ők listaárral számoltak, a tervezett nagytételű beszerzésben pedig 30%-ot sikerül faragni). Az ötlet azonban nem új. Én egy egyetemi fórumon már a 2006-os választások előtt az akkor is kormányozni készülő Fidesz egyik vezető politikusától hallottam, hogy Skodákra kéne a kormányzati Audikat cserélni.

Úgy tűnik, most ezt a tervet sikerült leporolni, igaz, kis kitérővel. Kormányra kerülve a második Orbán-kormány első intézkedései között szerepelt az autó-, telefon- és irodabútor-beszerzések befagyasztása. Ismerve a közhangulatot ez politikailag kifizetődő lépésnek tűnt, ám a kormányzati autóflotta állapota felől vizsgálva már inkább fejvakarósnak bizonyult az ötlet. Az intenzíven használt 6-7 éves autók szervizköltségei könnyen többet elvihetnek, mint egy új, egyben lévő autó magasabb amortizációja és tőkeköltségei, viszont a polgár a minisztériumok előtt továbbra is megkopott fényű, J betűvel kezdődő rendszámú autókat lát, akkor az ő lelke megnyugszik, és nem kiált luxuskormányzást.

A tiszta pénzügyi kalkuláción túl én bátortalanul, vállalva a zaftos kommentek ódiumát is, felvetem azt a szempontot is, hogy ha egy állami vezetőtől jó teljesítményt, becsületességet és egészséges önbecsülést is várunk, akkor nem olyan nagy baj, ha nem döglik be alatta rendszeresen a leharcolt A6 vagy Passat. Igen, egy normális állapotú, reálisan elegáns autó a motiválás, a premizálás egyik útja is lehet, de persze ez csak akkor elfogadható szempont, ha az illető vezető a munkájával rá is szolgál az ilyen kényeztetésre. Tegyük hozzá, azért ez messze nem csak az állami szférában van így. Nagyvállalati középvezetőktől felfelé is általános gyakorlat a cégautó. A megbecsülés kifejezésén túl ez azért sem hülyeség, mert nem azzal tölti a drága pénzért megvásárolt munkaidejét az ilyen magasan pozícionált munkavállaló, hogy a szervizt hívogatja, hogy akciós téli gumit keres, vagy a biztosítóval alkudozik a koccanás után.

Skodákat választani ügyes húzás volt. Nem szeretnék ellenreklámot csinálni a derék cseh márkának, de bármennyire is tudjuk józanésszel, hogy ezek az autók ma a Volkswagen csoport alulra pozícionált, átöltöztetett modelljei, a szívünk mélyén őrizzük a 120L nyomasztó emlékét. Azt is Skodának hívták. Nekem mondjuk az első autóm olyan volt, ezért tudnék nosztalgiával is emlékezni rá, de mégis az örökké felforró hűtővíz, a levegős fék, a beltér semmihez nem hasonlítható jellegzetes szaga ugrik be. Akkor még nem tudtam, hogy az autózás nem feltétlenül abból áll, hogy a padkán állva legyezzük a felforrt motort vagy várjuk a cimbit, aki hazavontat. Mai fejemmel, bár ez akkor nem tűnt fel, azt hiszem, hogy utáltam. Az érzelmeinknek pedig nagy a tehetetlenségi nyomatéka. Talán nem vagyok ezzel egyedül. Épp ezért a Skodát még a legelszántabb ellenzéki hírértelmezés sem tudja luxusautóként elsütni, miközben a Superb méreteit és kényelmét tekintve valószínűleg nem áll távolt ettől a minősítéstől. Nincs még egy ilyen lopakodó luxusautó a piacon. Mondom, ügyes.

Ha már kormányautó fronton sikerült ezzel a húzással – és nem mellesleg az Audikkal összevetve valódi spórolással is – lyukat ütni a képmutatás bosszantó falán, majd egyszer, okosan, nagyon finoman adagolva esetleg a kormánygépen is lehetne újra töprengeni. Darázsfészek, tudom, elég csak a legutóbbi kör sajtóvisszhangját végignézni. Ott van azonban a racionális számítás, amely szerint jó eséllyel megérné egy jól kiválasztott saját gép, ha ennek költségét összevetjük az utazásokhoz vásárolt menetrend szerinti jegyek és az időnként elkerülhetetlen alkalmi gépbérlés árával. Amúgy meg, ismét dacolva a puritánok megvetésével, azt is gondolom, hogy egy magára valamit adó országnak van egy normális kormánygépe, mert ez is része annak, hogy a diplomáciánk milyen benyomást kelt külföldön. De lehet, hogy csak azért hiszem így, mert repülőgép-mániás vagyok.

(forrás)