Ezzel a poszttal nagy késésben vagyok. Az első öt között kellett volna lennie. Mentségemre szolgáljon, hogy obsitos köztisztviselőként pottyantam a számomra meglehetősen új blogszférába. Talán ezért sem tudtam pontosan elképzelni, hogy milyen módon tükröződik majd a személyiségem az itt megjelenő szövegekben, és a rájuk adott olvasói reakciókban. Ha persze csak az utóbbiak alapján próbálnám szemlélni magam, azt hiszem, súlyos önértékelési zavaraim keletkeznének. Megtanultam ezért kiszűrni az értelmetlen és tartalmatlan kritikákat (meg persze moderálni az öncélúan mocskolókat). Azt hiszem, ez nagyjából működik is. Van azonban egy visszatérő motívum a kommentekben, amelyet talán most tisztázhatunk. A kritika különböző megfogalmazásokban, de nagyjából mindig ezt a kérdést teszi fel: és még ő nevezi magát független politológusnak? Nos, nem, nem teszem, és talán ezért ignorálom a többinél nehezebben ezt a csesztetést, mert az alapja pont az ellenkezője annak, mint amit ténylegesen teszek. Ameddig vissza tudok emlékezni, nem is neveztem magam így soha, de az utolsó hat évben egészen biztosan nem. El is mondom, hogy miért.
(forrás: 168 Óra)
Szedjük ketté a fogalmat, kezdjük a függetlennel. Az elnöki hivatalos munkám előtt ezt a jelzőt még akár joggal is rám lehetett volna biggyeszteni abban az értelemben, hogy intézményt, hivatalt tényleg nem képviseltem. Nem erőltettem mégsem, mert még így is billegőnek éreztem a megalapozottságát: tudok-e független lenni a saját értékrendemtől, az egyetemi környezetemtől, a családi hagyománytól? Aligha. A köztársasági elnök mellett végzett munkám során a függetlenség elvesztése evidens volt, hiszen ott arra szerződtem, hogy egy intézmény és egy azzal azonos személyiséget képviseljek a nyilvánosság előtt. Egész röviden: rajtam keresztül Sólyom Lászlóra volt kíváncsi a média és nem rám, ami rendjén is volt így, ez volt annak a munkának a lényege.
Megbízatásom lejárta után minden átmenet nélkül a Századvégnél landoltam. Nem voltam lényegében egyetlen nyilvános pillanatra sem független intézményi értelemben. Ha valaki ennek a blognak a jobb felső sarkára tekint, ott is azt olvashatja, hogy a Századvég Alapítvány vezető elemzője, de ezen kívül valamennyi azóta elkövetett nyilvános megjelenésemet is ezen a címen végeztem. Egy ilyen titulusból sok minden következik, de egyvalami nem: az, hogy bármelyik olvasómtól, nézőmtől vagy hallgatómtól azt várnám, hogy bennem a független, abszolút igazságosztót lássa. A Századvég ugyanis nem a szférák fölött lebegő érték- és érdeksemleges intézmény. Sosem tartott igényt ilyen megjelölésre. Gyökerei ugyanúgy a Bibó István Szakkollégiumból erednek, mint a Fidesznek, az alapítvány nemrég leköszönt elnöke, Stumpf István pedig az első Orbán-kormány alatt végig kancelláriaminiszterként szolgált. Nem hiszen, hogy ez a radar alatt repülés tipikus esete lenne.
Mindezeknek megfelelően a Századvég ma is elsősorban a magyarországi mérsékelt jobboldallal áll kapcsolatban. Ügyfélkörét azonban messze nem csupán a politika szereplői alkotják. Akik viszont politikusok, azok döntően a kormánypárt színeiben tevékenykednek, különböző szinteken (n.b. a Századvég Politikai Iskolában tanítottam én már szocialista, szabaddemokrata és MDF-es kádereket és kádergyerekeket, ez is abszolút természetesnek tűnt itt mindig).
Nézzük a sokat citált fogalom második elemét, a politológust is! Kétségtelenül ez a végzettségem, ez is olvasható a jobb felső sarokban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a politológusság nem nyilvános tevékenység. Nincs ilyen nyilvános tevékenység. Amikor vége lett az elnöki hivatalos munkámnak, sokan kérdezték, hogy akkor most újra politológus leszek-e, amire csak azt tudtam válaszolni, hogy a köztisztviselői évek alatt sem kellett letétbe helyeznem a diplomámat. A politológus-társadalom joggal háklis arra, ha a politikai elemzés összekeveredik a politikatudománnyal. Ez rendszeres témája is e kör belső vitáinak is. Én ezeket a szempontokat megértettem és osztom, ezért nagyon figyelek arra, hogy még véletlenül se mutassanak be a nyilvánosság előtt politológusként. A nyilvánosság előtt ugyanis tavaly nyár óta politikát elemzek. Ez a tevékenység ugyan merít a politikatudomány eszköztárából és fogalmai közül, de nem tartja be a tudományosság szigorú szabályait. Sőt! Már a kérdéseit sem annak logikája szerint teszi fel, hanem sok tekintetben inkább a sajtó fejével gondolkozik.
Az elmúlt hónapokban két tudományos cikket adtam le, és első körben megvédtem a doktori disszertációmat. Ezekben, és csakis ezekben az ügyekben mondhatom el, hogy tisztán politológusként tevékenykedtem. A többi esetekben, a blogoláskor, a tévézéskor, rádiózáskor, a publicisztikák megírásánál viszont egy politikai agytrösztöt képviselő közszereplő vagyok, akinek véleménye aktuális kérdésekről talán a tudományos háttér miatt is érdekes. Attól még ez nem tudomány, és nem is függetlenség.