Tegnap az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris ülésén a kormányfő és a kormánypártok mondanivalója mellett engem legalább annyira érdekelt, hogy a három ellenzéki párt mit szűrt le magának a téli szünet alatt az ősz tapasztalataiból, hogyan fésülte újra magát, hogyan készült fel az új politikai szezonra. A legmarkánsabb változáson a Jobbik ment át, ahol a vezetők nyilván nem akarták tovább tétlenül nézni a párt parlamenti vergődését, és kiadták a jelszót: vissza a gyökerekhez! Erről később még külön szeretnék írni. A szocialistáknál ezzel szemben továbbra is áll az óra, innovációnak én nem fedeztem fel a jelét. Sokadszorra lepnek meg azzal, hogy az amúgy kényelmes ellenzéki pozíciójukat mennyire nem tudják jól kihasználni, irány és karakter nélküli továbbra is a kritikájuk. De mi van az LMP-vel? Náluk minden rendben van irány és karakter dolgában?
(forrás: Heti Válasz)
A tegnapi szóváltás Schiffer András és Orbán Viktor között kifejezetten érdekes lett, különösen a Tesco (megspórolom magamnak a „nagy brit hipermarket-lánc” körülírást, bár biztos szegényeket halálra idegesíti, hogy név szerinti szereplőjévé váltak a politikai vitáknak a „gonosz, lehúzós multi” szinonimájaként), tehát a Tesco adózási gyakorlatával kapcsolatban. Ebben a körben Orbán leplezetlenül azt üzente Schifferéknek: alapvetően helyes gyerekek lennétek, de nem értitek, hogy a nagyok világában hogyan kell politikát csinálni, például konkrétan ezt a közértes multit hogyan kell először kicsit leckéztetni, hogy utána új pozícióból lehessen tárgyalni velük adóról és méltányos közteherviselésről.
Nem először hangzott el a nyilvános vitákban utalás az LMP gyakorlatlanságára, kezdő mivoltára. Mivel az Országgyűlésben a Jobbikkal együtt de facto kezdők, ez a körülmény a legkülönbözőbb megvilágításokban kedves témája a médiának is, mint például az Index egy jól sikerült írásának. A Jobbikkal való folyamatos összehasonlítás persze nyilván nem mindig tetszik az LMP-s lányoknak és fiúknak, de a közös új bekerülésen túl még számos más hasonlóság is akad köztük. Az evidens értékrendbeli eltérések ellenére is találkozik néha az érdeklődésük, főleg ha globalizáció-kritikáról vagy multik bírálatáról esik szó. Épp a már agyon citált Tesco ügyében tíz nappal korábban meglepően hasonló tartalmú sajtótájékoztatót tartott Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. Innen is tudhatjuk, hogy az LMP-sek hiába ülnek közel, nem lesnek bele a jobbikosok pad alatt olvasott Barikádjába, mert ott olvashatták volna a tudósítást.
A párhuzam azonban másban is megmutatkozik: mind a Jobbiknak, mind az LMP-nek komolyan végig kellett gondolnia az ősz tapasztalatait, rendezni a sorokat, összeterelni a szétszéledt nyájat, és fontos döntéseket hozni a sikeresebb folytatást illetően. Mi volt a baj az LMP-nél az elmúlt hónapokban? A „jófej” párt imázzsal nehezen összeegyeztethető személyi feszültségekről, lemondásokról, kilépésekről érkeztek hírek, amelyek mögött valamiféle látens belső törésvonal képe sejlett fel. Nyilván óvatosan kell kezelni az erről szóló nyilatkozatokat, ha például az etikai vizsgálata miatt sértve távozó Ivádi Gábor szájából hangzik ez el.
A LMP 2011-et – megint csak a Jobbikhoz hasonlóan – saját maga gatyába rázásával, vagy legalább is ennek kísérletével kezdte. A rossz hírek elmaradtak, a legfontosabb januári esemény a hónap végén megtartott XI. kétnapos kongresszus volt. Napirenden szerepelt egy hároméves stratégia kialakítása, a párt bővítése és pénzügyi stabilitásának megalapozása, valamint az országos vezetőség átalakítása. Ez utóbbiról tárgyalva a kongresszus résztvevői egyetértettek abban, hogy továbbra sem lesz az LMP-nek elnöke – ez az állapot sokban emlékeztet a korai, 1993 előtti Fideszre, amelyben szintén nem volt formális pártelnök. A párhuzam nyilván az LMP-ben is felmerült, mert egyik nyilatkozatukban épp úgy kommentálják az elnök nélküli működésre vonatkozó döntésüket, hogy „Orbán Viktor országlása is mutatja, hogy nem vezet jóra, ha egy kézben összpontosul a hatalom.”
Függetlenül attól, hogy milyen vezetéssel, milyen struktúrában él tovább a párt, az továbbra is kétséges, hogy miért, hogyan és milyen körből fog magának új választókat szerezni. Merthogy új választók szerzésére nagyon nagy szükségük lenne. Mi – hasonlóan más intézetekkel – most már tavaly szeptember óta stabilan a bejutási küszöb környékén mérjük az LMP-t, ami nekik nyilván jobb hír annál, mint ha lemorzsolódásról és 1-2 százalékos támogatottságról szólnának a beszámolók, de nyugalomra és nagy magabiztosságra ez mégsem adhat okot.
Milyen forgatókönyvei vannak az LMP-nek a következő három évre? Nyilván szeretnének 2014-ben megerősödve, új támogató csoportokat a hátuk mögött tudva ráfordulni a következő országgyűlési választásokra. Elméletileg káprázatosak a lehetőségeik. 2010-ben minimális erőforrásokkal – igaz, egy rendkívüli helyzetben, számukra kedvező, establishment-ellenes hangulatban – sikerült a bejutási küszöböt megugrani. 2014-re lesz paripa, fegyver, visszafizetett hitel utáni konszolidált pénzügyek, irodák és fizetett alkalmazottak az Országgyűlésben: nem csak az önkéntesek lelkesedésén múlik majd a siker. Persze kérdés, hogy nem éppen az adta-e a báját az LMP 2010-es kampányának, és nem épp a szükségszerű profivá válással veszhet el végleg valami, ami vonzotta a választóikat.
Alapvetően két forgatókönyvet látok, persze végtelen további kisebb elágazási lehetőséggel. Az első akkor lép életbe, ha a szocialisták hiába próbálják polírozni megkopott vonzerejüket, ha nem sikerül a belső békét megkötniük, és a konfrontáció folyományaként kinyílik a megtépázott baloldali játéktér, ahová az LMP – kicsit ahhoz hasonlóan, ahogy a kilencvenes évek közepén a Fidesz a szétesett jobboldali pályára – benyomulhat. Ennek a forgatókönyvnek az esetén az LMP inkább fog stílusában, értékvilágában, retorikájában igazodni az európai zöldek fősodrához, amelyből egy igen markáns ízelítőt kaphattunk az EP magyar elnökséget tárgyaló üléséről.
(forrás: fn.hu)
E forgatókönyv teljesülése esetén a csalódott, inkább városi, inkább jobban iskolázott korábbi szocialista és liberális szavazók jelentik az LMP tartalékát, ennek a közösségnek a meggyőzésére kell az erőforrásaikat összpontosítani. Hogy egy közelgő, stratégiai jelentőségű döntésükre vonatkozóan is megnézzük ennek az iránynak a hatását: ebben az esetben racionálisabbnak tűnik magukat távol tartani az alkotmányozás folyamatától és általában is a kormányzó pártszövetségtől.
A másik forgatókönyv azt feltételezi, hogy a szocialisták képesek rendezni soraikat, és megőrzik pozícióikat a politikai piac baloldalán. Ebben az esetben az LMP-nek nagyobb hangsúlyt érdemes adnia az eddig is jelenlévő sajátosan magyar zöld árnyalatnak, amely az európai ökopártok jellemző pályájától enyhén jobbra helyezkedik el, összeegyeztetve a konzervatív gondolkodást a globalizáció-kritikával és a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletével. Ebben az esetben a választói tartalékot azok a korábbi Fidesz-támogató, mérsékelt, szintén inkább városi, szintén inkább iskolázott szavazók jelentik, akik csalódnak a kormánypártok működésében – talán éppen valamilyen ökológiai vonatkozású döntésük miatt.
(forrás: index.hu)
Ha ezt az utat járja az LMP, akkor meg kell tartania a távolságot az európai zöldek sokkal több piros árnyalattal tarkított politizálásától. Erre elvileg lehetőséget ad, hogy az EP zöld frakciójában nem ül LMP-s képviselő, így nincs evidens, látványos összeköttetés a két kör között. A kormányzó Fidesz-KDNP felé ennél a forgatókönyvnél inkább a „konstruktív ellenzéki” szerep lehet testhezálló, valamilyen, nyilván kritikus, de mégiscsak meglévő részvétellel az alkotmányozás folyamatában, és olyan általános politikai stílussal, amely egy nyitott, művelt, mérsékelt jobboldali szavazót nem tántorít el eleve az LMP támogatásától.
Elvileg a pálya tehát nyitott, és jól látszik, hogy nem is feltétlenül az LMP-n egyedül múlik, hogy melyik utat választja. Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen a profi politikai léttel amúgy is együtt jár, hogy nem minden esetben csak a saját, belső preferenciák, hanem a külső lehetőségek szabják meg az irányt. A nagy kérdés csupán, hogy az LMP profi párt-e, vagy még inkább, hogy mennyire szeretne profi párttá válni.
