Amióta Gyurcsány Ferenc bedobta ötletét a szocialista frakció kollektív öngyilkosságáról, több, közélet iránt érdeklődő ismerősömmel próbáltuk találgatni: mi lehetett ezzel a célja? A politikai elemzés egyik nagy gyengéje, hogy feltevése szerint a vizsgált szereplői racionálisan viselkednek. A racionális viselkedésnek ugyanis felállítható valamilyen áttekinthető szabályrendszere. Az izgalmas kérdés: mondhatunk-e bármit arról a szereplőről, aki kilép a racionális döntések magyarázható, kiszámítható, előre jelezhető világából? Ahány ismerősömmel beszéltem, annyi ötletet hallhattam arra, hogy mi is történik. A világ józanul gondolkodó fele ugyanis makacsul próbál a saját játékszabályai szerint magyarázatot találni a meghökkentő jelenségekre is.
(forrás)
A kormányoldalnak nincsenek könnyű napjai. A jövő évi költségvetésről kis adagokban potyogó hírek, jól kihasználható támadási felületet nyitnak az ellenzéknek. A szocialisták annak rendje és módja szerint meg is kezdték az éleslövészetet. Erre mi történik? Saját szempontjukból a lehető legrosszabb pillanatban belép a színre egy régi szereplő, akit a nyár folyamán már egy korábbi posztomban hiányoltam, ám biztosan túl korán feltételeztem, hogy hosszúra nyúlt hallgatása mögött valamilyen párton belüli megállapodás állhat.
Megállapodásról nyilvánvalóan szó sincs. Sőt! Egyik kedves ismerősöm sok malíciával azt találta mondani: biztos Gyurcsány vádalkut kötött, mert más magyarázatot nem talál arra, hogy miért tesz a kormányoldalnak ekkora politikai szívességet. Ez persze így hülyéskedés, ami viszont kétségtelenül valóságos, hogy nagyobb kárt időzítéssel aligha okozhatott volna saját politikai oldalának a volt miniszterelnök. Innen nézve valóban irracionális az utolsó 24 órában bemutatott viselkedése. Lehet azonban, hogy csak a koordinátarendszert kell a helyére tolni, és máris értelmes képet mutat a célfüggvény.
Lehet, hogy igaza van Mesterházy Attilának, aki szerint Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került terve „a pártból való távozás forgatókönyve”, amihez rögtön hozzátette nem különösebben meglepő politikai óhaját: „akkor legyen, de minél gyorsabban”. Mi lehetett a terv? Nagy zajjal, erkölcsi győzelemmel, hullámokat verve meghozni a régóta halogatott döntést. Az így megszerzett figyelemmel és esetleges szimpátiával pedig eldobbantani az új pártot, amelynek célja lehet a baloldal középtávú átvétele.
Mi a baj ezzel a forgatókönyvvel? Ha a javaslathoz hű akar maradni Gyurcsány és platformtársai, akkor a többi frakciótag döntésétől függetlenül nekik vissza kéne adniuk a mandátumukat. Ez lehet, hogy mindenképp így lesz, lehet, hogy erről egymás között már döntést is hoztak. Új politikai mozgalmat indítani úgy, hogy közben elvész a parlamenti képviselők jelentette hídfőállás – hát, ez bizony kemény vállalkozás.
Azt is megértem, hogy a volt kormányfőnek nem szimpatikus a frakció elhagyásának klasszikus útja, a függetlenek közé kiülés. A mostani szezonban ezt az utat Szili Katalin választotta a szocialisták közül, aki a mentelmi jogot érintő szavazás óta Gyurcsány célkeresztjében áll. Minden lehetséges forgatókönyv így veszteséget ígér. Bent maradni a frakcióban, mintha mi sem történt volna? Akkor mire volt jó az egész? Lemondani a mandátumról? Az Országgyűlésen kívülről sokkal nehezebb hallhatóan bekiabálni a nagypolitikába. Átülni a függetlenekhez? Ezzel a Szili-féle megvetett útra tévedtek volna.
Ha ez lenne tényleg a pártból való távozás forgatókönyve, akkor lehet, hogy jobban jártak volna a platform tagjai, ha minden ilyen forgatókönyv nélkül, csendben, balhé nélkül távoznak, és építkezni kezdenek. Az ilyen megoldás azonban alkatilag nehezen egyeztethető össze a teatralitást kedvelő Gyurcsány Ferenccel.
