Kitüntetetten

2011.08.19. 14:53 kumin

Az azonos című, nagyon szép dokumentumfilm szinopszisa az alkotó, Almási Tamás honlapjáról:

1978-ban Kossuth-díjat kapott egy női brigád. Az azóta felnőtt generációk, már nemigen tudják, mit jelent: szocialista brigád, munkaverseny, kommunista szombat. A film a Zalaegerszegi Ruhagyár kitüntetett, mára már nyugdíjas varrónőinek sorsán keresztül hozzuk közel a „kádári kisember” lelkivilágát. Személyes sorsokon át rajzolódik ki a zsellérsorból felkapaszkodott gyári munkás élete, aki ma is vallja, hogy annak a rendszernek sok mindent köszönhet és hiszi, hogy a szocializmus építésével jó ügyet szolgált. Az önfeledt, nosztalgikus visszaemlékezésben azonban fel-felsejlik a rendszer ördögi volta. Míg egyesek egészségüket, családjukat feláldozva robotoltak, mások finom kis technikákkal, „összekacsintva a rendszerrel” sütögették pecsenyéjüket. Miközben sorsukkal, megélt történeteikkel szeretnék igazolni múltjukat, szereplőink egy része öntudatlanul is leleplezi az általa sokszor visszasírt kádárizmust. (forrás)


Akkor jutott eszembe a film, amikor a tegnapi Híradó egyik vezető anyagát megnéztem. Korábbi munkám miatt elég közelről láttam az állami kitüntetések adományozását, részese voltam az Elnöki Hivatal kötelékében néhány zajos ügynek is. Azóta gondolom azt, hogy a kitüntetésosztás az állam egyik problémás, bár nyilván megkerülhetetlen és fontos funkciója, amelynek a végrehajtásával mindenki minimum zavarban van. Ezt a zavart éreztem a tegnapi híradóanyagban is megcsillanni.

(forrás)


Kedves kommentelőim már bizonyára fenik a billentyűzetüket, és alig várják, hogy beírhassák: a pöffeszkedő budapesti értelmiségi kifogásolja, hogy egy borsodi takarítónő állami kitüntetést kap. Gyorsan a felesleges munkájukat megspórolandó jelzem, hogy nem önmagában ezzel van bajom. Nagyjából ki is derül az anyagból, hogy itt tényleg egy rendkívül derék, példás életet élő asszonyról van szó, aki készül visszavonulni, és ezzel lényegében a kitüntetés időzítése is érthetővé válik.


Az én bajom azzal van, hogy az ő kitüntetése lett a legfőbb sztori az állami tévében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről adományozott valamennyi kitüntetés közül. Lehet erre nyilván azt mondani, hogy kicsit bulváros vénákkal is rendelkező szerkesztő a hosszú, tanárokkal, művészekkel, egyetemi emberekkel tűzdelt listából egyedül a takarítónőben látta meg az izgalmas, elmesélésre méltó történetet. Szerintem azonban ez nem csupán a szerkesztőtől függ, hiszen egy minisztérium mindenféle vétkes nyomásgyakorlási technika nélkül is képes arra, hogy a róla szóló hírekben a hangsúlyokat alakítsa, erre vannak a sajtósok.


Éppen ezért látok az ügyben egy sokkal mélyebb problémát: a jobboldal gyakran megjelenő túlkompenzálási igény újabb megnyilvánulását. A kitüntetés adományozás ugyanis szükségszerűen nem az eredendő baloldali eszményből indul ki. Azzal, hogy egyeseket érdemeik szerint kiemelünk és díjazunk, nyíltan elismerjük, hogy valakik a tehetségük, szorgalmuk révén jobbak az átlagnál, és ezt még valamilyen mellre tűzhető fémtárggyal meg is kívánjuk jelölni. Mindez felfogható úgy is, mint egyfajta elismerése annak, hogy a társadalomban annak természeténél fogva van egyfajta hierarchia, amelyet nem kell feltétlen vasököllel szétcsapni. Nem csoda, hogy ez a gondolat zavaró volt nivellálásban utazó kádárizmus idején is, ennek egyfajta folyománya volt az díjazási gyakorlat, amelyből Almási dokumentumfilmjének története is kerekedett.


Bármikor feltehető lenne persze a kérdés, hogy miért nem kaphat állami kitüntetést egy példásan teljesítő sokgyerekes családapa, egy nyugdíjából szűkösen, de méltósággal élő idős asszony, egy egyetemista, aki véreres szemekkel jelenik meg a szemináriumokon, mert éjszaka azért dolgozik, hogy legyen miből kifizetni az albérletét. A hatásvadász sort még hosszan lehetne folytatni.


Az állami kitüntetés azonban szerintem nem elsősorban az ilyen teljesítmények elismerésére szolgál. Hogy mire is akkor? Nehéz megmondani. Mindig baj van vele. A leginkább az, hogy a mindenkori adminisztrációk a saját barátaik díjazását rendre fontosabbnak tartják, mint a valódi érdem vizsgálatát. Nyilván sokkal több jó és érdemes ember van az országban annál, mint amennyi kitüntetés egy nemzeti vagy állami ünnep alkalmából kiosztható. Szükség van további szelekcióra, óhatatlanul elkezd működni a barát-ellenség felismerő rendszer – szerintem ezt soha nem lehet teljesen megúszni.


Ezzel együtt azt gondolom, hogy egy állami kitüntetésnek szükséges feltétele valamilyen általánosan mércének megfelelő érdem. Mintaadás, követésre méltó, kiemelkedő értéket teremtő életek felmutatása – ilyesmi lehet a legáltalánosabb cél. Szerintem teljesen rendben van, ha ennek megfelelően a kitüntetettek többsége ennél a minisztériumnál tanár, művész, egyetemi ember. Nyugodtan lehet róluk is beszélni.
 

Címkék: kitüntetés takarítónő

153 komment · 2 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr513165078

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hírek a felcsúti határról 2011.08.19. 16:17:17

Orbán Viktor bejárta a felcsúti határt, sokat gondolkodott és közben rájött, hogy valami nem jó…...

Trackback: Hírek a felcsúti határról 2011.08.19. 16:17:14

Orbán Viktor bejárta a felcsúti határt, sokat gondolkodott és közben rájött, hogy valami nem jó…...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

S. Annyi 2011.08.19. 21:07:49

@al kotmány aláiro álamfö: Milyen érzés atomtengeralattjárót szarni, kedves kotmányozó?

MONARCHIA 2011.08.19. 21:19:04

@al kotmány aláiro álamfö:

Baromság ez teljes egészében, ugyanis:

A Horthy Miklós által alapított, és a Köztársasági Érdemrend jogelődjének számító Magyar Érdemkereszt V. osztályát (mostani besorolás szerint Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje) az alapítást követően elsőként, 1922-ben egy öntödei vasmunkás kapta, aki megmentette egy üzemi baleset során több társa életét. 4 elemije volt, de ugyanazt a kitüntetést kapta meg, amit egy alezredes/ ezredes, több évi kiemelkedő szolgálat után.

A Monarchiában a Ferenc József Rend Lovagkeresztjét, és sok más fokozatát, egyszerű melósok ugyanúgy megkapták, nem Nagykeresztet, de alacsonyabb fokozatokat igen. A Vaskorona Rend, a Lipót Rend, de még a Szent István Rend sem volt elérhetetlen az eliten kívüliek számára, ha valamiben kiválóak voltak, mint Arany János, pl. Ugyanazt a Szent István Rendet, illetve annak kiskeresztjét kapta meg írásaiért, melynek nagykeresztjét Andrássy Gyula gróf.

Mindenki lehet jó valamiben, és az állam azért alkalmaz többfokozatú kitüntetésrendszert, hogy a megfelelő emberkéket megfelelő fokozattal ismerje el. Ez így van a világ minden országában, és így van jól, elég baj, hogy kis hazánkban a saját kitüntetéseink sem ismertséggel, sem elismertséggel nem igazán rendelkeznek. Van még mit dolgozni ezen a téren - is. Nem a legfontosabb dolog, nyilván, de amíg van aki szerint Lakatosnénak nem jár semmi ilyesmi, addig van tennivalónk.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.08.19. 21:19:39

OFF: A fogatlanságon való élcelődés kb. olyan mint végtaghiányon poénkodni. Mit kell lovagolni valaki fogatlanságán?

MONARCHIA 2011.08.19. 21:23:07

@MONARCHIA:

Ráadásul, véletlenül pontosan a megfelelő fokozatot adományozták részére. Az összes minisztériumban, de a KE hivatalában is embertelen sokat hibáznak a felterjesztésekkel, a mostani adományozások felett is tudnék szakmai kritikát gyakorolni, de ez véletlenül ez pont megfelelő volt. (Lakatosné esete.) Pl. az a pilóta, aki a minap lehozta élete kockáztatásával, a katapultálást előíró protokoll ellenére a Gripen-t, megalázóan alacsony fokozatú kitüntetéssel sikerült elismerni, ez egészen elképesztő volt számomra.

márta)) 2011.08.19. 21:37:04

Az én bajom azzal van, hogy az ő kitüntetése lett a legfőbb sztori az állami tévében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről adományozott valamennyi kitüntetés közül"

Na. Igen! Több mint furcsa és érdekes.
Tévedés ne essék nem magát az embert, a hölgyet minősítem. Ha el akarták ismerni munkáját, az szűkebb körben, alacsonyabb szinten is megtehették volna, esetleg némi anyagi juttatást is mellé tűzve.
De ez a kitüntetés egyszerűen számomra érthetetlen.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.19. 22:15:56

@MONARCHIA: az általad említett öntödei munkás azért kicsit többet tett, mint harminc éven át lelkesen takarított és kedvesen mosolygott a gyerekekre.
Ez a mostani inkább a sztahanovista mozgalom élenjáróinak kitüntetésére emlékeztet.
(a repülős példád jól mutatja, mennyire aránytalan húzás volt ez, szerintem az öreglány, ha van egy csepp esze, inkább cikisnek tartja a dolgot)

conny (törölt) 2011.08.19. 22:16:11

Na vajon miért ő volt a főhír? Na? Nnnna? Naaaaaaaaaa?
A rendes, becsületes cigányasszony? Na, megvan már?
Minden hírnek funkciója és célja van. Na ennek vajon mi lehet?
Egyik fő program a cigányok integrációja, kvázi "nevelése". Mivel leginkább a tévéjükön keresztül lehet eljutni a cigányság (és a magyarság) fejébe.. folytassam?

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.19. 22:16:43

@S. Annyi: és neked milyen érzés, hogy a nyilas pártod még mindig nem jutott hatalomra? :D

venszivar 2011.08.19. 22:18:18

@márta)): Más számára is,így v.úgy,ezért v.azért,de ÉRTHETETLEN!
A töketlenek bandája,újra bebizonyította,hogy semmi eszük,csak kapkodnak kínjukba.....nyalni akartak,de ÍGY?!még a nyalást is elbasszák...... nevetséges,visszatetsző,értelmetlen,se füge se banán...
kínlódik a fityisz!!!idióták gyülekezete.
Két nap múlva,mikor már a 111.cigó kérdezi meg,hogy "oszt kaptál-e mellé 5-6-7-8-9-10 TÍZ ezer forintot"?:DDD FEL ÉBRED s KÖP EGY JÓ NAGYOT,Bp.a PARLAMENT felé!pedig NINCS IGAZA,hisz NEM MINDEN a PÉNZ!
Annak,kiknek 10-100 milliói VANNAK a bankba+cihába+"netán" Svájcba IS+IS+IS.......HOGY ROTHADNÁNAK MEG!

EMU 2011.08.19. 22:20:38

"A pöffeszkedő budapesti értelmiségi kifogásolja, hogy egy" kollégista paraszt akarja előírni az életét, aki többet adott be szögletet, mint ahányszor mozgólépcsőn közlekedett. Magyarország autójele a gumicsizma, hurrá!

Harley 2011.08.19. 22:29:47

@Mária: Látom vannak még akik emlékeznek a létező kommunizmus valódi arcára is !

popocatepetl 2011.08.19. 22:40:21

@Mária: SOHAnéni! Savanyú a szőlő?

popocatepetl 2011.08.19. 22:41:53

@Muster Mark: "A kommunizmust a zsidók tették tönkre"

És? Megtehették, hisz ők csinálták, az övék.

MONARCHIA 2011.08.19. 22:50:49

@al kotmány aláiro álamfö:

Még mindig nem érted.

Az öntödei munkás LOVAGKERESZTET kapott (1922 és 1935 közötti terminológia szerint IV. osztályt), míg a takarítónő hogy úgy mondjam a Magyar Köztársaság kormánykitüntetései közül a legalacsonyabbat, a bronz érdemkeresztet, és igen, Magyarországon az Osztrák-Magyar Monarchia ideje óta, nagyon helyesen, akár egy takarítónő vagy egyszerű melós is kaphatott állami kitüntetést, és kapott is. Kurvára semmi, de semmi köze ennek a kommunizmushoz, vagy akármihez. Nem bújkál minden bokorban egy kommunista. Ezt, szakmailag nézve, nagyon is jól csinálták. Nyugodj bele, kérlek.

popocatepetl 2011.08.19. 22:51:05

@fonó: Hát akkor írj egy cikket, ne másoknak mondd meg, hogy mit csináljanak!

popocatepetl 2011.08.19. 22:53:16

@EMU: Lehet, hogy budapesti vagy, de attól nem leszel értelmiségi, hogy fabiusra vagy valamelyik másik csaholó senkire vered ki esténként.

MONARCHIA 2011.08.19. 22:56:33

@al kotmány aláiro álamfö:

A Sztahanovista Jelvényt véletlenül nagyon komoly munka, leginkább kemény fizikai munka jutalmaként adományozták. Amire te gondolsz, az az 1957 utáni Kiváló Dolgozó, illetve Kiváló Munkáért jelvény, az vált tömegkitüntetéssé, értéktelen műanyag hulladékká. A Köztársasági Érdemrend nem ilyen.

@venszivar: Magyarország kitüntetéseivel nem jár pénzjutalom 1989 óta. Az adományozott darab gyűjtői értéke oklevéllel kb. 25-30,000 forint.

törökmonika 2011.08.19. 22:58:18

szerintem nézzétek meg a filmet - sok kérdésre választ kaptok.
nagyon-nagyon érzékeny és értő alkotása almási tamásnak.
na, de hát ő már csak úgy szokta :)

Bandibacsi34 2011.08.19. 23:12:48

A kituntetes porhintes a nep szemebe. Ezt mindenki tudja, de az emberek szentimentalisak...
Az egy masik kerdes, hogy az ertelmisegi holdudvart szepen lehet vele penzelni, de igazabol nekik is lof.sz a se...be. Eredetileg uralkodok adtak a kitunteteseket, pl Egyiptomban, de ahhoz jart fold, rabszolgak meg rabszolganok is. Most jar a placsni a sok hulyenek...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.19. 23:25:47

@fonó:

Stadlert Mária egy "C" kategóriás politikus, nincs értelme róla cikket írni. Minek, kit érdekel?

Gyurcsányról meg főként nem, ő ugyanis maga a casus belli, a mint ilyen, nem arra való, hogy egy ellene irányuló (valós vagy nem valós) fenyegetés cikknek alanya legyen.
Azaz, róla meg nem szabad cikket írni.

Gyurcsányt egyébként nem gyűlöli Viktor, hanem fél tőle - mint a tűztől.

Van is miért, mert bár én nem rajongok egyáltalán GYF-ért (sőt), de azt látom, hogy több van benne , mint OV-ban.

De remélem, hamarosan mindketten eltűnnek a történelem süllyesztőjében, és csupán lidérc marad szerencsétlen regnálásuk.

tollas 2011.08.19. 23:28:16

Nem tudom miért érzem úgy, jelentősége volt az adományozók részéről annak, hogy az asszony borsodi és cigány.
Egy budapesti, Bocskai mentét gyártó szabó biztosan nem kapna manapság kitüntetést.

MONARCHIA 2011.08.19. 23:32:38

@Bandibacsi21:

Okos ember vagy, meglátszik elsőre. Nyilván az egész világ hülye, csak te látod ezt jól...

Mindössze két poszttal feljebb írtam, hogy pénz a magyar kitüntetések adományozásával nem jár.

Rabszolga kitüntetéshez soha, sehol, semmikor "járt".

Most is uralkodók adják a kitüntetéseket a monarchikus berendezkedésű országokban, az olyan rendkívül elmaradottakban is, mint Dánia, Norvégia, Svédország, Hollandia, vagy Japán. Ezek ugye mind ősközösségi szintén tengődő putrifészkek. A Föld történelmének azon korszakaiban, amikor minden egyes államalakulat élén uralkodók álltak, nem adományozhattak választott elnökök, ezt magad is beláthatod.

A kitüntetés a magyar állam, közvetve a magyar nemzet elismerésének látható jele egyes polgárai felé. Sok hülye egyetemi tanár, MTA tag, és hasonlók, hát persze.

menőmano 2011.08.20. 00:11:00

Én meg nem adnék senkinek ilyenfajta) kitüntetést, illetve semmilyet) és akkor nem lenn sértődés, kételkedés, ki- érdemli ki nem.

oszt.kész.jónapot!

:)))))))))

Bandibacsi34 2011.08.20. 00:11:54

Akkoriban ez olyan volt, mintha ma egy gyarat kapnal. De ez csak porhintes parasztvakitas

hegyilány 2011.08.20. 00:21:33

Míg egyesek egészségüket, családjukat feláldozva robotoltak, mások finom kis technikákkal, „összekacsintva a rendszerrel” sütögették pecsenyéjüket. "

Úgy bizony. De legalább volt hol robotolni. :)
Üzemekben, gyárakban, szinte minden munkahelyen kiegyensúlyozottabbak, jobb hangulatúak voltak az emberek.) nem úgy mint manapság. Attól függetlenül, hogy tudomásul vették, hogy vannak akik "sütögetnek". gondolom. :)))

hegyilány 2011.08.20. 00:24:14

Kumin Ferend!

Ugye Ön sem gondolja, és még nagyon sokan nem gondolják komolyan, hogy most nincs/nem volt, a rendszerváltás óta soha) "sütögetés?
Csak másként?

:)))))

hegyilány 2011.08.20. 00:40:48

Stadler-ügy: megtorolja a Gyurcsány-ellenes kijelentést a Fidesz"

Ha maguk radikálisok lennének, akkor vennének egy stukkert és lelőnék azt a rohadék Gyurcsányt!”

A nő meg egyszer megismétli a mondatot, amelyre Budaházy azt válaszolja, hogy ők nem gyilkosok. A felvételt maga Budaházy készítette még három éve. Stadler Máriát csütörtökön telefonon érte utol az ATV.
Azt mondta, vállalja, amit akkor mondott.

„Énnekem úgy hirtelen akkor, mint mondom, egy magánbeszélgetésen, nekem ez jutott eszembe, akkoriban sokunknak eszébe jutott, hogy Gyurcsányt el kellene távolítani.
Én akkor egy anarchistával beszéltem és úgy beszéltem vele, ahogy egy anarchistával beszélni kell – mondta Stadler. "

atv.hu/belfold/20110818_rohadek_megtorolja_a_gyurcsany_ellenes_kijelentest_a_fidesz

Nem ez az első eset, hogy politikusok megöléséről szóló hangfelvétel kerül elő. Legutóbb a Magyar Szigeten beszélt arról Toroczkai László, hogy le kellene lőni Gyurcsány Ferencet.
Ez és más hasonló kijelentések miatt már a Terrorelhárítási Központ is nyomoz. "

Elképesztő. Igy (is) lehet az alvó elméket ébresztgetni.
Ha én anarchistával " beszélnék, nem jutna eszembe, (ha mással beszélek akkor sem), hogy le kellene lőni bármelyik politikust.
Bármennyire is tetszenek,- vagy nem tetszenek a politikai folyamatok.
Nem értem.

S. Annyi 2011.08.20. 01:01:44

@al kotmány aláiro álamfö: Te ! Miből jutottál el a nyilasokig, te tengeralattjáró-szaró DNS-torzulás?

algi 2011.08.20. 01:06:32

A születésnapokat is megünnepeljük, pedig csak annyi teljesítmény van mögötte, hogy az embernek újabb egy évig sikerült életben maradnia.

finalNmbr 2011.08.20. 01:42:50

@Mária: Akkor remélem eltakarodtál már az országból és nem élősködsz itt..

Bandibacsi34 2011.08.20. 01:53:47

Mindegy. Mindenki higgye, hogy megbecsulik ez jol esik azoknak az embereknek, akik masok velemenye alapjan hatarozzak meg onmagukat. Elismerem mindenki fugg masoktol, de annal jobb vakakinek a pozicioja, minel szortabb a fugges(pl. titkarno vagyok, fuggok a titkarsagvezetotol meg a fonok urtol, mig ha gyaros vagyok fuggok a vasarloimtol, a konkurrenciaimtol, attol, hogy az alkalmazottaim jol dolgoznak-e, a partnereim nem basznak-e at, de utobbiakat lecserelheted..)
Spongyabob is mindig a honap dolgozoja volt.

dr. v.b.1990 2011.08.20. 05:53:00

"Kedves kommentelőim már bizonyára fenik a billentyűzetüket, és alig várják, hogy beírhassák: a pöffeszkedő budapesti értelmiségi kifogásolja, hogy egy borsodi takarítónő állami kitüntetést kap"
Szerintem nem a "pöffeszkedő budapesti értelmiség " fogja kifogásolni,hanem a szélsőjobboldal. Ez csak majd adja alá a lovat a Jobbikos politikusnak ,hogy "jó szokásukhoz" híven megint cigányozzanak egy jót.
Nekem egyébként ezzel semmi bajom csak akkor ugye megint fellángol majd a vita,hogy egy orvos vagy bármelyik szakma képviselője miért nem kap hasonló kitüntetést.

lüke 2011.08.20. 06:35:19

ünneprontásként:
butaság magyar (is) a neved

lüke 2011.08.20. 06:36:04

@lüke: ez lemaradt:
tüntetően

venszivar 2011.08.20. 06:44:23

@lüke: döntsd már el lüke!:):D

jó ünneplést.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.20. 06:45:23

@S. Annyi: az ostoba szövegedből, te génhibás nyilasivadék.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.20. 06:46:18

@MONARCHIA: nagyon nem érted, miről beszélek.
Sztahanovista = a rendszert gondolkodás/ész nélkül kiszolgáló rabszolga.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.20. 06:48:25

@MONARCHIA: minden bokorban nem, de a parlament és a fidesz székház teli van olyan férgekkel, akik most épp igazhitű rákosista komcsiként viselkednek.
Persze már látszik a közeli jövő, amikor átmennek horthystába, netán nyilasba... (ha megnézed a fidesz ideológia váltásait a gengszterváltástól napjainkig, kb. ez a várható menetrend)

?aztaaa? 2011.08.20. 07:28:46

En annak adnek allami kituntetest aki otthon, alkalmazotti fizetessel csaladot vallal.. :) felvallalja hogy gyermeket iskolaztatja, ellatja, es nem folyamodik allami segelyre....

Mária 2011.08.20. 07:35:45

@citizen queen:

"És jó volna még több Erzsike nénit példaként a cigányság elé állítani"

Na és attól hány munkahellyel lesz több, hogy az aktuális hatalom által bűnbaknak kikiáltott csoportok elé "példának állítasz" egy véletlenszerűen kiválasztott egyedet, aki az adott csoport tagja?

Szerintem egyetlen munkahelylel se lesz ettől több.

Meg kellene értened, aranybogár, neked is, meg a többi hozzád hasonlónak is, aki a politikai jelszavakba, meg a kommunikációs stratégiákba szerelmes, hogy attól, hogy valaki vég nélkül ugat a "munka világáról", meg "példákat állít", attól még fizikailag nem lesz több munkahely.

Mária 2011.08.20. 07:41:17

@sagia77:

Már alig várom, hogy a Tarlós visszaneveztesse a Lehel teret Élmunkás térre.

Élmunkás tér volt a régi neve. Követeljük, hogy kapja vissza a tér a régi nevét, hogy az is emlékeztesse a Zembereket a munka világára!

Mária 2011.08.20. 07:43:24

@Belga Proliné:

Tényleg, hová lettek a bányászok és a martinászok a kitüntetettek listájáról?

Mária 2011.08.20. 07:47:36

@MONARCHIA:

"Nem értem egyesek problémáját, hogy miért zavarja őket, hogy egy tisztességesen 30 évet ledolgozó cigányasszony elismerésben részesül az államtól."

Azért, mert a tisztességesen 30 évet ledolgozó asszonyok száma meglehetősen nagy ebben az országban.

Ha egy meglehetősen nagy számú csoport egyetlen tagját piedesztálra állítod a többi, elismerésre szintén érdemeset meg nem, azzal leértékeled az adott kitüntetés jelentőségét.

Béke-nobel díjat se osztanak mindenkinek, aki szétválasztott már verekedő embereket a kocsmában.

potyus 2011.08.20. 08:09:08

@majomkutya: Nem csak a Fidesz akar kompenzálni a takarítónő kitüntetésével, hanem a mindenkori hatalom.
A mostaniak sem csinálnak mást, mint PR meggondolásból kiválasztottak valakit, aki mint a "nép" gyermeke részesül egy elismerésből. Lám mi nem csak az értelmiségi "elit" (a mi elitünk) munkáját figyeljük, hanem az egyszerű emberek (választók) is a szemünk előtt vannak.
Mert miért is kell elismerni egy takarítónő "kiemelkedő" tevékenységét? mert ő szebben takarít mint a többi takarítónő? a fenéket, ő rendesen végzi a dolgát. Azért mert a zemberek a TV előtt bólintanak, a lakótelepek népe reményt érez, hogy rá is fénylik a hatalom és Orbán orcája.

MACISAJT 2011.08.20. 08:16:55

@fonó: ("Stadler Mária konzervatív keresztény fideszes gyilkolászásos szövege NEM ÉR MEG EGY CIKKET? ")

Ha igen, akkor együtt a balliberális kultúr- és szeretetkör 168 órájának cikkével és az azzal kapcsolatos "kommentekkel":

www.168ora.hu/itthon/cigany-gyongyospata-jobbik-kozmunka-rabszolga-roma-szanyi-pinter-sandor-80732.html

Ingerlékeny Banya 2011.08.20. 08:19:54

Szerintem a szocializmus kurva jó volt.Voltak hibái,ez nem vitás,de az alapeszme az mindenképpen csodálatosan volt kitalálva.Ráadásul az úgy nagyjából egyenlő pénzelosztás miatt a gazdaság is sokkal kiegyensúlyozottabban működött mint most,hogy csak egy maroknyi csoport kezében van a sok pénz,azok is külföldön költik el,vagy pihentetik a bankszámlán,ergo nem a gazdaságban forog a lovetta.

MACISAJT 2011.08.20. 08:21:38

"a pöffeszkedő budapesti értelmiségi kifogásolja,"

Lássuk, ők hogy csinálták ezt, a kormányra kerülésük utáni első gusztus 20-án:
index.hu/belfold/kitunt0820

Tévedett az aki azt mondta, a hála nem politikai kategória...
Néha bizony nyilvánvalóan az.

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.08.20. 08:23:33

@potyus: Megelőztél :) szinte ugyanezt akartam írni; hozzátéve, hogy a "megtekintette az aratás után a határt" és Marikanénikitüntetése-sorozat következő eleme logikus módon a munkás-paraszt témakörbe illőnek kell lennie. Ez bizony színtiszta PR-esemény, az Agitációs- és Propagandaminisztérium munkája, bármi legyen is a neve manapság.

Ingerlékeny Banya 2011.08.20. 08:26:19

A szocializmus legsúlyosabb hibái és amiért megbukott a rendszer:
1-nem a hozzáértő szakemberek voltak megfelelő helyeken.
2-a burzsoát nem kellett volna annyira üldözni,elég lett volna finoman beolvasztani őket a közösbe.
3-maximalizálták az egyén vagyonát illetve keresetét.
4-nem vettek részt a világgazdaságban,így kialakult a túltermelés illetve a rossz minőségű áruk piaca.
5-túlzott cenzúra és mozgásszabadság korlátozása.

Ezek voltak az alapvető hibái,ami miatt megbukott végül a rendszer.

Admiral. 2011.08.20. 08:35:59

A kituntets atadasa ket reszbol all.
Az elso amikor eldontik, hogy ki kapja, es a masodik, amikor az orszag vezeto emberei, kozjogi meltosagok, szemelyesen atadjak, ezzel is elismerve az illeto erdemeit.
Ilyenkor europai kulturkorokben az a szokas, hogy kezet fognak a kituntetettel.
Na ezt a kobevesett hagyomanyt szegte meg Kumin ur egykori fonoke, es ezzel tette egy eletre ertektelenne az egyebkent szep gesztust.
Az esetre emlekszunk, boncolgatni sem erdemes.

kemény keleti kommentelő 2011.08.20. 08:43:26

A takarítónő extrája mindenki mással szemben :

- 30 évig egy helyen ugyanazt csinálta.
- a XXI. században nulla tudással eléldegélt söprögetve.
- vezetések jöttek-mentek, rendszerváltás, forradalom, válság, - és őt nem rúgták ki.

Lássuk be, nem közönséges teljesítmény.

Ezt az orbánista embertipust tünteti ki a mostani rendszer.

Karipapa01 2011.08.20. 08:49:22

@citizen queen:
"Tegyük a kezünket a szívünkre, egy ilyen becsületesen végigdolgozott élet nem igazán jellemző a cigányságra. Erzsike néni tehát kiemelendő, mint jó példa, mégha egyszerű takarítónő is."

Ez már megint egy (pozitív) diszkrimináció, mintegy mutatva az EU felé, hogy lám-lám az Orbán által beigért cigányság-felzárkóztatás komolyan folyik Magyarországon. Sajnos ennek a szegény, becsületes cigányasszonynak ehhez semmi köze, Ő csak egy díszítés a magyar politikában. Mindamellett a környezetemben nem egy cigány van, aki egész életében szorgalmasan, becsületesen dolgozott és dolgozik most is függetlenül attól, hogy milyen volt a politikai vezetés és hogy ez jellemző-e a cigány társadalomra, vagy sem.
A blohoz csak annyit fűznék hozzá, hogy volt nekünk egy olyan egészségügyi miniszterünk (nem a Kádár rendszerben!), aki saját testvérét részesíttette állami kitűntetésben azzal a magyarázattal, hogy ő is van olyan jó gyógyszerész, mint a többi. Na ennyit a kitűntetésekről!

kej 2011.08.20. 08:57:07

@citizen queen: őszintén: szerinted nem csókos az a cigány asszony akinek a neve egyáltalán felmerült? nincs hátszele? nem valamelyik fideszhű cigányszervezet első embere kapta elő a tarsolyból? nem kell a politikának a dolgozó munkásosztály új hőse? ha tényleg így gondolod, akkor reménytelen vagy.

MACISAJT 2011.08.20. 08:57:59

@Canten vagyok Montageu-ból

Bár a nickválasztás szabad, azért szólok hogy igencsak "fonetikusra" sikeredett a fenti változat..:D

Eredetiben még Quentin, Montargis-ból !

genyamagyar 2011.08.20. 09:18:33

@MACISAJT: Átolvastam, de egyetlen egy takarítónőt sem találtam, sőt kohászt, esztergályost és utcaseprőt sem.

Ellenben művészeket, értelmiségieket, humoristát igen. Ez a különbség a két politikai kurzus között: az egyik az értéket becsüli meg, a másik a funkcionális analfabéta takarítónőket.

citizen queen 2011.08.20. 09:20:35

@kej: Nem, a reménytelen eset ti vagytok, akik mindig mindenben csak és kizárólag a rosszat látják. Fideszhű cigányszervezet csókosa lenne Erzsike néni? Ha ezt valamivel alá tudnád támasztani, nem ártana. Addig csak a szokásos szócséplés, és hangulatkeltés.

Dr. Trebitsch 2011.08.20. 09:23:51

Nos, a közelmúltban néhány évig, megfelelőbb munka híján abból éltem, hogy polgári gyászszertartásokhoz temetési beszédeket szerkesztettem a hozzátartozóktól kapott információk alapján. Az általam elbúcsúztatott közel 1000 elhunyt között számosan voltak, akik életükben ilyen-olyan teljesítményükért, közéleti, vagy szakmai munkájukért kitüntetést kaptak az "átkosban". Tudjátok, a korábbiban, a 40 évesben, nem az "elmúltnyócban".

Leszármazottaik jellemző kérése kitüntetésügyben kb. a következő volt: "ezt inkább jobb lenne, ha meg sem említené". Így voltak még a Munka Érdemrenddel is, pedig nem is értem, az mitől lenne ciki. Csakhogy fordult a szél, a komcsiktól kapott medáliák kínosakká váltak.

Ennyit a kitüntetésről általában. A ma átvetteket is restellni fogják és a fiók mélyére száműzik majd sokan, csak idő kérdése...

ilidez 2011.08.20. 09:24:54

Guy de Maupassant: A rendjel (1883)

citizen queen 2011.08.20. 09:24:55

@Karipapa01: Értem, tehát ha van pozitív diszkrimináció, az a baj. Ha nincs, akkor meg az lenne. Van sapka, nincs sapka, ugyebár. Bár egyesek kommentjeiből világosan látszik, mindegy, mi a téma, csak fideszezni lehessen egy jót. Váljék egészségükre.

medve2 2011.08.20. 09:32:02

Nem csak ez volt a baj a tegnapi híradóval, hanem az is, hogy láttuk, milyen fasza és határozott az új gyögyöspatai polgármester, aki bünteti a cigányokat, ha szemetelnek. Ez a híradó szavazatok vesz el a Fidesztől...a Jobbiknak.

jotakaro79 2011.08.20. 09:37:20

Sziasztok,

szerintem ezeket a díjakat egyszer és mindenkorra el kell törölni. Tudom ez rapszódikus, de mindenki azért megy az adott pályára mert érdekli. Persze sikereket akar elérni, de ezeket nem lehet díjakkal mérni. Ennek nem lehet mérőfoka egy díj és főleg nem ha politikai szájízzel keveredik. Manapság ott tartunk , ha Kossuth-díjat kapott valaki, az első kérdés melyik kormány alatt.Ez vicc. Egy tanárnak az a dicsősége, ha a tanítványok sokat elérnek az adott területen. Egy művésznek, ha az emberek (és nem az ítészek) elgondolkoznak rajta és valamit ad nekik, vagy szórakoztat....folytathatnám a sort, de felesleges. A megbecsülés nem itt kezdődik.

kemény keleti kommentelő 2011.08.20. 09:37:26

@MACISAJT: Talán valami angolos oldalról ollóztam. Slendrián munka, nem vitás.

Tourist From An Other Space 2011.08.20. 09:42:46

Ferikém, már megint megírtad a leckét rendesen! De tudod mi az osztályzat...ülj le fiam, 1-es!

hal1fan 2011.08.20. 09:48:42

Hogy egyesek mekkora felismerésekre képesek, egyszerűen hihetetlen!

"lehuto", "János 515" stb... Jah, savanyú a szőlő....

Flagship-val azért lehet együtt gondolkozni, "Citizen Queen", "Monarchia" (többszörösen)jó volt olvasni az ilyen hozzászólásokat.

S. Annyi 2011.08.20. 09:49:15

@al kotmány aláiro álamfö:

Egyre jobb! Szóval nyilas lesz attól valaki, hogy elmondja, Franciaországban ez már régen élő szokás, hogy kitüntetik a szakmájuk csúcsára érőket....

Te elmebeteg agysejttorzulásos fehérjedegenerált Tajgetoszpozitív.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.20. 09:55:54

@Karipapa01: "...volt nekünk egy olyan egészségügyi miniszterünk (nem a Kádár rendszerben!), aki saját testvérét részesíttette állami kitűntetésben azzal a magyarázattal, hogy ő is van olyan jó gyógyszerész, mint a többi."

Ez egyenes viselkedés volt a miniszter részéről, mert sokan a testvérüket ( rokonaikat ) szégyelleni szokták!

MONARCHIA 2011.08.20. 09:57:19

@al kotmány aláiro álamfö:

Mondod ezt, most, ideológialig - nagyon helyesen egyébiránt - elvetve mindent, ami ahhoz a rendszerhez kötődik. A falerisztika tudománya azonban nem kizárólag az adott kitüntetési rendszer ideológiai hátterét vizsgálja, sokkal inkább mélységeiben a jelvényeket, adományozási körüket, az esetleges előírt / elvárt teljesítményt.

Vegyük a Sztahanovista Jelvényt:

1947/48-ban kezdik implementálni a szovjet import munkaverseny mozgalom magyar megfelelőjét a hazai munkásság körében, eleinte még MAGYAR ÉLMUNKÁS mozgalom néven, ilyen feliratú jelvénnyel, ebből lett 1949/50-re a Sztahanovista mozgalom, gyakorlatilag klónozva a szovjet mintát, tartalmában azonban különösebben nem változott: a tervgazdálkodás előirányzatait több hónapon át meghaladó mutatók elérése, azaz, ha napi 100 klozettülőkét kellett gyártani a borsodnádasdi faüzemben, de te 130-at gyártottál, akkor kvalifikáltad magad a jelvényre.

Lehet ezeket az embereket ma hülye droidoknak hívni, de garantálom, akik megkapták, nem így érezték, tettek érte a saját kezükkel, tudniiillik. Az ideológiai háttér, mint jeleztem volt, olyan, amilyen, leginkább megvetendő, de a mindenkori ÉRDEM, amit az állam/nemzet/ aktuális hatalom az ÉRDEM látható jelét képező jelvénnyel ismer el. Nem törvényszerű az, hogy tényleges teljesítmény áll mögötte, mivel az adományozás rendszerfüggő, de azért sokszor igen, a teljesítmény ott van, az adott esetben is, mert istenemre, egy 30 évet becsülettel ledolgozó cigányasszony megérdemli.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.20. 09:57:40

@genyamagyar:"Ellenben művészeket, értelmiségieket, humoristát igen. Ez a különbség a két politikai kurzus között: az egyik az értéket becsüli meg, a másik a funkcionális analfabéta takarítónőket."

Te is funkcionálisan analfabéta vagy! Mi bajod a takarítónőkkel?

MONARCHIA 2011.08.20. 09:59:35

@al kotmány aláiro álamfö:

a nyilasokat és a kommunistákat gyakorlatilag csak a preferált szín, és a kiirtandó személyek halmazának eltérő megközelítése választja el egymástól...

ellenben én kormányszinten nem látok per pillanat egy kommunistát vagy nyilast sem.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.20. 10:01:13

@Canten vagyok Montageu-ból: ageu-ból:
" A takarítónő extrája mindenki mással szemben :

- 30 évig egy helyen ugyanazt csinálta.
- a XXI. században nulla tudással eléldegélt söprögetve.
- vezetések jöttek-mentek, rendszerváltás, forradalom, válság, - és őt nem rúgták ki.

Lássuk be, nem közönséges teljesítmény."

Neked is bajod van a takaítónőkkel? Nem lehet mindenki @Canten vagyok Montageu-ból!

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.20. 10:06:54

@MONARCHIA: Pedig az egyik főhatalmasság ajálgatott sok éve kötelet azoknak, akik nem vele értettek egyet. Lehet, hogy nem jó a szemed?

Csendes fojtogatásról még nem hallottál?

MONARCHIA 2011.08.20. 10:10:22

@Mária:
Saját magad fogalmaztad meg a választ saját kérdésedre.

MINDET nem lehet kitüntetni. EGYET igen. Rá esett a választás. Ne fájjon ez senkinek.

kemény keleti kommentelő 2011.08.20. 10:12:25

@látjátok feleim szümtükkel:

Csodálom.
-megállazidő-
Én nem ismerek senkit, akinek az életútja az elmúlt 30 évben ilyen szép kerek pont lett volna a rajtvonalnál.
Kicsit cikcakkosabb és stresszesebb az átlag.
Az alapoknál kezdte, ott is végezte, de legalább nem csúszott le.
Az is valami manapság.

MONARCHIA 2011.08.20. 10:21:05

@látjátok feleim szümtükkel:

nem azt mondta, és nem úgy mondta, de ettől eltekintve, én nem tudom befolyásolni, mikor, ki áll oda

ez előző 20 évben számos alkalommal állt ott a környékén gazember, mindkét oldalon, ez elkerülhetetlen. ti / mi tesszük oda őket. kár fennakadni, ez politika, a kitüntetéshez semmi köze annak, hogy ki sertepertél ott a környéken az átadáskor. a kitüntetés csak az adományozott és az adományozó, a magyar állam viszonylatában értékelendő. Az, hogy Kövér László ott állt 5 méterrel odébb, és te őt speciel rühelled, ebben a viszonylatban nem jelenik meg sehol sem.

svinjahond 2011.08.20. 10:25:42

Nekem ez a kutyakomédia pontosan Lovasi András díjazását juttatja eszembe. A díjazott - bár fanyalogva, de elfogadta a Kossuth Díjat - azon nyavalygott, hogy ez egy "koncepciós díj", mire Bajnai sajátos humorral, késedelem nélkül (!) megválaszolta egy mesteri riposzttal, hogy "Inkább egy koncepciós díj, mint egy koncepciós per, nemde??!" Tökéletes végszó, ki is látszott a "diktatúra ördögpatája"! A szituáció szépségét csak fokozta, hogy alig pár hétre voltak a szocik a megrendítő választási vereségtől. Nos, a jelenlegi kormánynak ennél még sokkal több ideje van, bár a tendencia ami a választási vereségükhöz vezet majd, az nyilvánvaló. Az elmúlt lassan másfél évben a "szent kétharmad nevében" nekimentek mindennek és belerúgtak mindenkibe, aki nem a saját kutyájuk kölyke volt, vagy nem igazodott mosolyogva. A negatív közhangulaton és az általános bizonytalanságérzeten az se fog változtatni, hogy kitüntettek egy nyugdíjba vonuló borsodi takarítónőt, aki történetesen cigány származású. Kár a bérkommentelőknek arra fókuszálni, hogy a néni cigány - ez most nem egy olyan poszt - hiszen ez most beleillik a fősodratba: integráció, integráció, integráció, ha az (egyelőre még) többségi társadalom beledöglik is. Az iskolai takarító - mint a politikai marketing eszköze - kitüntetése nekem a FiDeSZ mindennapi gyakorlatát szemlélteti, amire azt is mondhatnám: "az arisztokrácia diszkrét bája" azaz: beléd rúgok, mert megtehetem! Attól legalább nem kell tartani a néninek, amitől Lovasi András tartott, hogy a következő rezsim emlékezni fog, hogy kitől is kapott a művész úr Kossuth Díjat... ;)

Karipapa01 2011.08.20. 10:33:08

@látjátok feleim szümtükkel: "sokan a testvérüket (rokonaikat) szégyelleni szokták! "
Úgy látszik, ez a kormányzásra nem jellemző!

votum separatum 2011.08.20. 10:37:41

"...az alkotó, Almási Tamás honlapjáról:

Az önfeledt, nosztalgikus visszaemlékezésben azonban fel-felsejlik a rendszer ördögi volta. Míg egyesek egészségüket, családjukat feláldozva robotoltak, mások finom kis technikákkal, „összekacsintva a rendszerrel” sütögették pecsenyéjüket..."

Ebben nem látok változást.... Ja, de: még nem nosztalgiázunk a rendszerváltás utáni időkkel kapcsolatban... s azt hiszem, a többség nem is fog soha...

Karipapa01 2011.08.20. 10:38:44

@citizen queen: "Értem, tehát ha van pozitív diszkrimináció, az a baj. Ha nincs, akkor meg az lenne."
Miért lenne baj, ha nincs? Hiszen egyforma állampolgárok vagyunk, politikai meggyőződéstől, vallástól, etnikai hovatartozástól függetlenül! Vagy mégsem? Ez nem sapkakérdés.

látjátok feleim szümtükkel 2011.08.20. 10:41:11

@Canten vagyok Montageu-ból: "Én nem ismerek senkit, akinek az életútja az elmúlt 30 évben ilyen szép kerek pont lett volna a rajtvonalnál."

Ez a te bajod! Én ismerek olyanokat, többet is, akik 40 évnél többet töltöttek el ugyan azon a munkahelyen, sőt egy ismerősöm az első munkahelyéről ment nyugdíjba, több, mint 40 év után. Többsége sajnos a rendszerváltásnak köszönhetően hivatalnok, de arról nem tehetnek, hogy a más jellegű munkahelyek tönkre mentek. aki viszont nem hivatalnok, és megszünt a munkahelye, máshol tovább folytatta.

De még mindig nem mondtad meg, mi bajod a takarítónőkkel! Otthon talán nem az asszony takarít? Engem főleg az irritál, hogy azt írtad, " ...a XXI. században nulla tudással eléldegélt söprögetve..."
Szerinted söprű forgatásához diploma kell?
Tudod te mennyi embernek nem jutott több tudás? És mennyinem nem is fog?
Ajánlom figyelmedbe, hogy BP-en a BKV-hoz több diplomás is jelentkezett utcaseprőnek. Ez lenne az általad kívánatosnak tartott világ?

kemény keleti kommentelő 2011.08.20. 11:06:51

@látjátok feleim szümtükkel:

Tény, hogy a takarítást, mint karriert, nem tartom nagyívűnek.
Én nem adnék rá életműdíjat.
De ha a fiataloknak motiváció, akkor nekem mindegy.
Lehetne rosszabb is.

márta)) 2011.08.20. 11:14:35

Olyan jó emlékezni.
Valami mégis csak itt marad az oly sokat emlegetett múltból,) a kitüntetések adományozásának gyakorlata.
Ezzel kapcsolatban a gyakorlat, a megitélés sem változott,) legalább is sokat nem.

Hogy mire is akkor? Nehéz megmondani. Mindig baj van vele."
Hát. Igen. Kik kapják, kik nem kapják. Mindig is sokélű volt ez a dolog.

márta)) 2011.08.20. 11:22:26

Aki becsületesen dolgozik, végül is mindenki elismerést érdemel egy bizonyos szinten.
Sokan vannak ebben az országban, ilyen- olyan munkát végezve, akik évtizedeket becsületesen végigdolgoznak, és még csak egy köszönömöt sem igen kapnak.
Nem az a probléma, hogy elismerték nevezettnek) a munkáját, csak éppen nem igazán illik bele a képbe.)
Ezt mindenki érti úgy , ahogyan akarja.)
Én úgy tudnám elképzelni, hogy munkahelyi, felsőbb szinten, kellett volna megköszönni a munkáját, némi anyagi juttatást mellé téve).
Ő már akkor is elégedett lett volna, hogy elismerték munkában tisztességgel eltöltött éveit.

menőmano 2011.08.20. 11:31:56

Az én bajom azzal van, hogy az ő kitüntetése lett a legfőbb sztori az állami tévében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium részéről adományozott valamennyi kitüntetés közül"

Sztori, na igen. Igy fényezi) magát a kormány mennyire nagyra becsüli a dolgozó népet?) az alsóbb szinten.
A másik "kezével, meg ott vesz el ahol tud, egyes társadalmi csoportoktól. Azoktól, akik eddig is nehezen éltek, élnek.
A megszorítások, áremelkedések, pontosan ezeket a rétegeket sújtják a legjobban.
Igaz. azt is mondhatom, hogy most más egyre jobban a középréteget is, - illetve már lassan az nem is lesz,- csak gazdag és szegény.)
Szóval valóban nagyon szép gesztus. és még egy kicsit nevetséges is.

menőmano 2011.08.20. 11:34:31

Bocsánat "most már egyre jobban a középréteget is".
Igy akartam irni,:)))
Totálisan úgy tűnik, hogy kicsit hibásan írok.
van ilyen.
:))))))))))

Karipapa01 2011.08.20. 12:20:21

@menőmano: "Szóval valóban nagyon szép gesztus. és még egy kicsit nevetséges is."
Nem is szép, nem is nevetséges. Szegény asszony lehet, hogy a másik négy takarítónő ezután a mocskoscigánybenyaltamagát, meg a perszeénittmegrohadokdemegintacigánytfényezik vélemények lehetségesek. A gesztust a kormány saját magának tette. Nekem ez a munkás áldozatnak tűnik, a kormány politikai áldozatának. Mindenesetre becsüljük meg a munkájáért.

menőmano 2011.08.20. 12:26:30

Ezt üzente Szent István "

Minden ember azonos állapotban születik

„Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma.
Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának.
Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.”

„A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása” – írja István, és ismét Bibliai idézetek után következnek a tanácsok. „… ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy.

… A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.”

*

„ … Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét”

„Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen./

Így zárulnak a Szent Király tanácsai fiának, Imre hercegnek. Ezer éves szavak ezek, amelyek örök érvényéhez kétség nem férhet."

www.fn.hu/tudomany/20110819/uzente_szent_istvan/

:)

menőmano 2011.08.20. 12:34:19

@Karipapa01:
Szövegértelmezés, szövegértés!

és még egy kicsit nevetséges is. "
A kormány ilyen irányu) gesztusa,) saját magára nézve.!!
.............................

Hoztam egy metszetet:)

Én úgy tudnám elképzelni, hogy munkahelyi,) felsőbb szinten, kellett volna megköszönni a munkáját, némi anyagi juttatást mellé téve"
Ez egyébként igy szokás,) !

Karipapa01 2011.08.20. 12:51:09

@menőmano: Igaz, csak nincs pénz, meg kormányzati piár

menőmano 2011.08.20. 12:53:24

@Karipapa01:

Elegem van már ebből, nincs pénz.
Arra van, amire akarják!!, hogy legyen.!!

:)

menőmano 2011.08.20. 12:55:55

@Karipapa01:

Vezesse be a kormány a vagyonadót.
Hatalmas hiba volt az egykulcsos adórendszer bevezetése.
A "nagykutyák állitólagos megbüntetésével") sokak még be sem fizették a 98 %-os különadót.
Oszt. mindjárt lenne több pénz.

jónapot!!!

:)

Karipapa01 2011.08.20. 13:03:03

@menőmano: A kitűntetés a kormányzatnak sokkal olcsóbb, nem beszélve arról, hogy fényezni is tudja magát. Tudod te, hogy miről beszélsz?

menőmano 2011.08.20. 13:06:39

@Karipapa01:
Én tudom. De Te nem tudod!
Te egyáltalán ebben az országban élsz????
Gyakorold a szövegértést!!!!
Mindjárt könnyebben megérted a poszt témáját (tanulj olvasni a sorok között).
Meg a kommentem is talán (ha nehezen is de megérted).
:))

menőmano 2011.08.20. 13:09:04

@Karipapa01:

Bocsánat! A nick" neved alapján, lehet, hogy már kicsit nehézkesen megy. :)))

A sorok közötti olvasás a blogokon, posztokon fontos!
(én is tanultam/lok!!! törökakadémia!!! kezdtem)

:)))))))))))))))

menőmano 2011.08.20. 13:12:24

@Karipapa01:
Most megyek, mert dolgom van.
Kitüntetem magam a munkával. és még a neten sem néztem szét!!!
Nem is értem,?? mennyi feladat!!
Majd később visszajövök!!!
:))))))

kej 2011.08.20. 13:32:29

@citizen queen: egy szóval nem írtam, hogy csókos lenne. csupán arra szerettem volna felhívni a becses figyelmedet, hogy eme kitüntetett cigány asszony mellett még nagy valószínűséggel több tucat rendes-dolgos cigány ember van, aki harminc éve dolgozik megbízhatóan. valami alapján csak kiválasztották a hölgyeményt, vagyis ismert a cigány szervezetek berkeiben. nincs ezzel baj, csak nem kéne letagadni, hogy az állami (ami sokkal inkább párt-) kitüntetések nem kifejezetten a szakmai nívó mentén történnek. jobb esetben egyensúlyoznak, rosszabb esetben pártszimpátia alapján ítélik oda őket. de szerintem ezt te is legalább olyan jól tudod, mint bármely más újságolvasó ember. és egyáltalán nem hangulatkeltésnek szántam. tapasztalati közlés volt.

hegyilány 2011.08.20. 17:16:28

nem csupán a szerkesztőtől függ, hiszen egy minisztérium mindenféle vétkes nyomásgyakorlási technika nélkül is képes arra, hogy a róla szóló hírekben a hangsúlyokat alakítsa, erre vannak a sajtósok."

Bezony! És prbóbálná meg) a szerkesztő, hogy ne a "nyomásnak" megfelelően alakítsa a műsort?
:)

hegyilány 2011.08.20. 18:42:48

Kitüntették a Császárt. Albert Flórián a nemzeti ünnep előtt egy nappal, augusztus 19-én kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét"

Hofi egyszer azt mondta Albertről, hogy három falut is elneveztek róla: Albertirsát, Albertfalvát és Lábatlant. A közönség meg nevetett.
A stadionokban meg szurkolt. Albertnek, vagy Albert ellen.
Mert voltak, akik imádták, és voltak, akik imádták csúfolni. Ő meg hálás alany volt mindkettőhöz. Lehetett imádni, mert olyan cseleket tudott, és olyan gólokat rúgott, mint senki más. És lehetett gúnyolni, mert sűrűn tette futás helyett csípőre a kezét."

www.stop.hu/articles/article.php?id=923554

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása