Szerencsém volt, pont nem kellett pénteken olyan irányban mennem, ahol a szakszervezetek forgalomlassító demonstrációja nagy dugót okozott. A BAH-nál azonban láttam, hogy a Budaörsire forduló sávban rendesen áll a sor, kb. a legkeményebb nyári hétvégék előtti péntekek hangulatát idézte a reménytelenül pöfékelő, araszoló kocsisor. Biztos nem az utolsó alkalom volt ez, amikor szakszervezetek vagy akárkik a hatékony utcai tiltakozás módszereit keresték, érdemes lehet ezért végiggondolni, hogy reálisan minek mennyi értelme van, már ha komolyan is vesszük a zászlóra tűzött célokat.
(forrás)
A félpályás, vagy egy sávot blokkoló útlezárás abszolút legitim módja lehet a tiltakozásnak. Volt is ilyen, amikor még nem készült el az M7-es Balaton melletti szakasza, és az ottani települések lakói az elviselhetetlen átmenő forgalom miatt így fejezték ki a véleményüket. Mitől volt ez legitimebb, mint amikor a Munka Törvénykönyve módosítása miatt tiltakoznak a szakszervezetek? Szerintem akkor van a helyén egy tiltakozás, akkor számíthat a legtöbb támogatásra, szolidaritásra is, ha a módszere valamilyen összefüggést mutat a tiltakozás tárgyával. Ha valakinek a munkajogi szabályozás szigorítása nem tetszik, akkor ennek kifejezésére ebben a logikában a legkevésbé tűnik alkalmas módszernek, hogy néhány autóval hatalmas felfordulást csinál.
Erre lehet persze azt felelni, hogy a szakszervezeti vezetők logikája jelentősen eltér az enyémtől, és például ez is egy ok a sok közül, amiért én nem vagyok szakszervezeti vezető. Mondjuk akkor azt, hogy a tiltakozás szervezője nem a maximálisan kiváltható empátiára és szimpátiára optimalizál, hanem olyan utakat keres, amelyekkel minél nagyobb nyomást tud gyakorolni a döntéshozókra. Modellezzük akkor a döntéshozók gondolkodásmódját! Eltökélték magukat a munkajog átalakítására, de ekkor kapják a jelzést, hogy a szakszervezetek néhány autóval nagy dugót csináltak az autópályák bevezetőin. Mi történik ezen a ponton? Komolyan azt gondolja bárki, hogy itt váratlan fordulatot vesznek az események? Komolyan hisszük, hogy a tévé előtt állva, a dugók képét látva idegesen elkezdik a tarkójukat vakargatni, és halkan azt súgják egymás között: fiúk, mégis csak újra kéne gondolni ezt a munka törvénykönyve ügyet?
Már korábban is leírtam itt a blogban: színétől függetlenül a politikus nem úgy működik, hogy a vele szemben állók hangos, ultimátumot adó követelésére válaszul egyszer csak megtörik, és teljesíti a kérést. Azért nem így működik, mert akiben ilyen hajlam van, abból soha nem lesz politikus, legfeljebb vattacukorárus. Minél nyersebb erővel és minél kevesebb empátia kiváltására alkalmas érvvel próbálnak valamit a politikusnál elérni, annál könnyebben és nyugodtabb lélekkel tud rá nemet mondani. Az útlezárós izmozás ilyen szempontból ideális. Teljes félreértése a mediatizált közszférának, hogy ez lenne az igazi nyomásgyakorlás.
Igazi nyomásgyakorlás egy jól sikerült demonstráció, sok emberrel, jó érvekkel, látványos, a kamerának tetsző performanszokkal. Árok Kornél és az új szakszervezeti mozgalmak ezt érteni vélik. A D-Day környékén voltak jó megmozdulások, látványos események, ügyes ötletek. Ha a munka világáról van szó, akkor igazi nyomásgyakorlás lehet még a munkát magát valamilyen módon először csak lassító akció, például minden hülye szabály akkurátus betartásával, ötlettel, blikkfanggal. Aztán legvégül persze ott a sztrájk is. Bármelyiket is választják a tiltakozók, egyúttal jól meg is mutatja, hogy mekkora tényleges támogatás áll az egyes követelések mögött. A Budaörsi útra leparkolt tíz autó viszont ebből semmit nem árul el.
Az általános politikai követeléseket megfogalmazó forgalomlassításról sok minden eszünkbe juthat csak épp az nem, hogy ügyes vagy blikkfangos. Meg talán az sem, hogy minimálisan komolyan lehet venni a céljait. 2002-ben az Erzsébet híd lezárásakor sem lehetett komolyan venni, hogy az akció vége a szavazatok újraszámlálása lehet majd. Ilyenkor sokkal inkább valami olyasmiről van szó, mint amikor a rendkívül irritáló kocsmai vitapartner egyszer csak kap egy pofont: nem hiszem, hogy ezzel bármit elérek, de olyan jól esik.
