Gyurcsány lehetséges új pártja az adatok tükrében

2011.05.20. 12:04 kumin

Hallgatva, olvasva a szocialisták vezetőinek nyilatkozatait, egyre kevésbé tűnik járható útnak, amit Gyurcsány Ferenc eddig az MSZP megújításáról némi dupla fenékkel mondott (ti. lesz új párt, de az maga lesz a megújított MSZP). A volt miniszterelnök hiába próbálja az idős hölgyet egyre nagyobb elánnal átkísérni az út túloldalára, az idős hölgy ennek nem örül, hiszen esze ágában sincs átmenni. Napról napra több a realitása annak a forgatókönyvnek, amely alapján a Századvég legfrissebb mérésében megkérdezte: milyen lenne az új, Gyurcsány vezette baloldali párt választói fogadtatása és milyen eredményt várnak ettől a fejleménytől a válaszadók?

 

A teljes sokaságon belül vizsgálva a frissen mért pártpreferenciák ismeretében nem különösebben meglepő módon abszolút többségben vannak azok, akik sem Gyurcsány új formációjára, a Demokrata Pártra, sem a Gyurcsány nélküli MSZP-re nem szavaznának. A vaskos „nem tudja/nincs válasz” csoport mellett közel azonos táborra számíthat az imaginárius Demokrata Párt, és az ex-kormányfőtől elköszönő szocialistapárt. Így, külön-külön mérve mindkettő a bejutási küszöb környékén billeg, ami egyértelmű figyelmeztetés: egy lehetséges pártszakadás következtében nem csupán elméleti lehetőség a jelenleg ismert magyar baloldal lengyel mintára bekövetkező összeomlása.

 

Tovább bontva az eredményeket megnéztük, hogy a magukat baloldalinak valló válaszadóink körében hogyan állt össze az új párt támogatottsága. Ebben a körben közel 20 százalék választaná a Demokrata Pártot, 30 a régi MSZP-t, és 22 más pártot. Önmagában is izgalmas, hogy a baloldaliak közül többen adnák szavazatukat egy más pártra, mint Gyurcsány Ferenc zöldmezős vállalkozására. Az adat leginkább lényeges tanulsága azonban megerősíti: az új párt ahhoz kevés embert vonz, hogy önmagában bármiféle komolyan vehető alternatívát nyújtson a jelenleg kormányon lévő mérsékelt jobbal szemben, viszont épp eleget ahhoz, hogy a baloldali arénán belül számukra veszélyesen megossza a preferenciákat. Nem kell nagyon csodálkozni azon, ha a jobboldalon izgatott örömmel szemlélik Gyurcsány minden újabb akcióját.

 

 

Megnéztük azt is, hogy általában mit gondolnak a válaszadók az esetleges új párt megjelenéséről, annak hatásáról. A többség nem tulajdonít jelentőséget az ügynek vagy nincs véleménye. Akik mégis fontosságot tulajdonítanak a Demokrata Párt megjelenésének, azok körében határozott többségben vannak, akik szerint az MSZP esélyeit rontja ez a fejlemény. Érdekes, hogy a pártot választókhoz képest több mint kétszer annyian vannak ebben a körben, akik szerint hasznos lenne az új párt, mert több alternatíva közül lehetne így választani a baloldalon. Ez az érték mutatja, hogy vannak Gyurcsánynak tartalékai, vannak, akik még haboznak határozottan mellé állni, de alapvetően nem utasítják el a szocialisták osztódását.

 

Ha csak a magukat baloldalinak vallók körében nézzük meg ugyanezeket a válaszokat, fordul a kocka: majdnem kétszer annyian, 32 százalék vallja, hogy jobb lenne a baloldalon több alternatíva, mint ahányan (16,5 %) úgy látják, hogy az új párt megjelenése káros, mert csökkenti az MSZP esélyeit. Ez az érték megerősíti azt a korábban városi legendaként terjedő, belső mérési eredményről szóló hírt, miszerint a szocialisták körében a többség támogatja a gyurcsányi út gondolatát. Ebből is látszik, mennyire nem könnyű a volt miniszterelnök kigolyózásában érdekelt régi szocialista káderek helyzete. Miközben hivatkozhatnak a józanészre, és a pártszakadás ellen szóló nyilvánvaló racionális érvekre, szembe kell menniük a támogatók (talán a tagság) érzelmi ítéletével, az erős, karakteres vezető óhajával.

 

A végére rendhagyó módon hadd ajánljak egy könyvet a témában. Lakner Zoltán kollégám egy figyelemre méltó MSZP-könyvvel rukkolt elő, amelyet nem csak azért lehet érdemes forgatni, mert jó a stílusa és komoly kutatómunka áll mögötte, hanem azért is, mert könnyen lehet, hogy egy befejezett történetet mesél el, a magyar rendszerváltozást követő olyan átmeneti korszakot, amikor még létezett és sikeresen működött az egykori állampárt utóda.
 

Címkék: mszp gyurcsány demokrata lakner

106 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr892918981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Wolf 2011.05.20. 13:12:10

Szerintem azért érdemes megnézni ezt a kérdéset egy másik oldalról is. Mit veszít Gyurcsány egy új párttal? Az oké, hogy tud pénzt szerezni. De valódi aparátust is ki kell építeni, és hozzá kell találni elegendő pártmunkást és aktivistát, ami már jóval nehezebb lesz. Mondjuk úgy lett volna ez az elemzés igazán izgalmas ha a támogatottásgokat korcsportonként is megadod (szigorúan a baloldali szavazók körében).

Pusztán megérzésekre hagyatkozva szerintem az MSZP-nek nagyobb a támogatottsága a fiatalok körében, mint Gyurcsánynak. És érdemes lenne még a képbe bevonni Bajnait is. Igazán talán úgy lenne érdekes a képlet hogy Bajnai+MSZP vs Gyurcsány+DP. Utóbbira nem tennék túl nagy tétet...

Viszont abba biztos vagyok hogy bármilyen a fölállásban amiben külön úton van GyF és az MSZP, azzal egymás esélyeit rontják. Sz.v.sz. az lenne a legjobb az MSZP-nek ha Gyurcsány csöndbe maradna és hasonlóan viselkedne mint Medgyessy Péter, ha az ő kormányát támadják megvédi, de amúgy csöndben van.

sanyix 2011.05.20. 16:18:54

Én meg úgy gondolom hogy hasznos, mert csökkenti fletó és az mszp esélyeit is, így esélye van hogy a magyar politika szaralakjainak egy része örökre eltűnik végre.

lolperec 2011.05.20. 16:21:16

gondolom véletlen a narancs színválasztás. ;)
A Századvégnek azt se hinném el amit kérdez, annyira fideszbérenc.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.20. 16:34:51

Fletónak meg kellene húznia inkább magát egy időre, és az után próbálkozn. Túl korán tért vissza, még emlékeznek rá az emberek, és nem hiszem, hogy egyelőre sokan akarnák őt vissza.

Murderface 2011.05.20. 16:38:08

@lolperec: Egyik hasonló közvélemény kutatónak sem érdemes hinni. Már csak azért sem, mert eddig soha semelyik nem volt képes választási eredményeket "megjósolni", még csak megközelítőleg sem. Az, hogy a legtöbb valamelyik pártnak a seggét nyalja, csak hab a tortán.

kirsten 2011.05.20. 16:40:09

@sanyix: orbánra gondolsz, hogy mint szaralak eltűnik ?

majomkutya 2011.05.20. 16:55:42

Én azt válaszoltam volna a 2. kérdésre, hogy a fletó-féle párt megjelenése inkább hasznos, mert a baloldal esélyeit rontja. Ilyen kérdés sajna nem volt. :)
Jó lenne egy olyan országban élni, ahol nincs destruktív baloldal.

ben2 2011.05.20. 16:56:49

Lehet fikázni a közvélemény-kutatókat (gyakran joggal), de ha a pontos eredményeket nem is, a trendeket azért jelezni tudják.
Pl. ha elhiszed, hogy a Fidesz népszerűsége február óta csökkenő trendet mutat, akkor ugyanannak az intézetnek miért nem hiszed el, hogy a baloldal nagyjából egyenlő arányban megosztott Gyurcsány-kérdésben?
Szal lehet azon problémázni, hogy a Demokrata Párt nem 4.4 hanem 5.5 (és ebből levezetni, hogy a közvélemény-kutató kinek drukkol), de azt értelmetlen vitatni, hogy Gyurcsány és a mostani vezetésű MSZP fej-fej mellett haladnak, ha a támogatói bázisok nagyságát nézzük.

M_Runcájsz 2011.05.20. 17:02:28

Kumin, szerintem te csak leírod magad folyamatosan elemzőként, ahogy a Századvégre hivatkozol forrásként.

campobaszo 2011.05.20. 17:04:58

"amikor még létezett és sikeresen működött az egykori állampárt utóda."

Ne temessük még a Fideszt!

M_Runcájsz 2011.05.20. 17:07:09

@ben2:

Stumpf cégével kapcsolatban miféle trendekről beszélsz? Századvégnél nyilvánvalóbb Fidesz cég kevés van. Egyértelmű pártérdek és manipuláció jelenik általa. Maga Stumpf pedig, mint várhatóan leendő Alkotmánybíróság elnöke pedig az egyik legnagyobb gennycsomó az ország ülepén!

fontana_X 2011.05.20. 17:08:01

Ugye a Századvég kormányzati megbízásokból tartja fenn magát?

Diocles 2011.05.20. 17:10:35

T. Kumin úr!

Örülök, h készítettek ilyen felmérést, így legalább nem a sötétben tapogatózik az, aki véleményt akar alkotni erről a témához.
A felmérés több, mint meglepő, tehát eszerint Gyurcsánynak komoly esélye volna a megkapaszkodásra az MSZP kívül is.
Tehát Gy. kiválása nem egy Szili kiválása volna.

Persze a jobboldal számára az sem rossz, ha bent marad az MSZP-ben, sőt, az tán a legkívánatosabb, ha erős emberként átveszi az MSZP irányítását. Vagy - a jobboldal számára ideális esetben - időtlen időkig huzakodik a Puch-Mesterházy szárnnyal, akár ő van épp többségben, akár amazok.

Ehhez azonban az kell, h a jobboldali és kormányzati elit felismerje, h Fletó a számára ideális "hasznos idióta", akit nemhogy holmi büntetőügyekkel kell zaklatni (ekként segítve az MSZP elitjét), hanem, ha mód van rá, akkor közvetve még segíteni is.
(Pl. csak olyan ügyekben támadni, amely mártírt csinál belőle a baloldali közönség/MSZP-párttagság előtt, az ellenfelei ügyeit (Botka, Mesterházy) érdemes volna komolyabban szemügyre vennie a jobboldali sajtónak, stb.)

Lassan ideje volna a jobboldalnak és a jobboldali újságírásnak szembenéznie azzal, h Fletó aligha jelenthet komoly veszélyt (akár átveszi a pártját, akár nem), így a vigyázó szemeket a Botka-Mesterházy-Puch erőcentrumra vessék.

Ha valahol megszerveződhet a Fideszt leváltó koalíció, akkor az aligha a Gyurcsány-szárny lesz, mégha netán kénytelenek lesznek is bevonni őket, hanem az MSZP Puch-Mesterházy nevével fémjelzett apparátusi többsége, a maga felmérhetetlen pénzügyi és sajtóbeli kapcsolataival.

Ezt a tényt nem szabadna egy percig sem szem elől téveszteni a jobboldalon, bármennyire is kedves (és indokolt) sokak szívének Fletó rúgdosása.

lucc.gizi 2011.05.20. 17:11:24

@lolperec: így van, fentartással kell kezelni mind a Századvég, és ebből adódóan Kumin jegyzeteit, elemzéseit is...nem is igazán értem, hogy mitől Index főlapos néha a pasi, szerintem más elemzőkhöz képest elég gyengus...témaválasztástól függetlenül.

lolperec 2011.05.20. 17:11:27

@Murderface: nem az elfogultsággal van a bajom, hanem az elemzésnek látszó önfényezéssel.
d.pr/2Qak

Diocles 2011.05.20. 17:15:03

témához=témáról

M_Runcájsz 2011.05.20. 17:15:59

@lucc.gizi: Kumin és Szijjártó között nálam semmi különbség nincs, mindkettő pártszócső.

rihonya 2011.05.20. 17:16:51

Erről a pártról kb. 10 napja tudunk.
Ehhez képest Kumin megállapításai, enyhén szólva is érdekesek.
Húsz nap múlva, meg kellene ismételni a kutakodást....

lolperec 2011.05.20. 17:23:09

@rihonya: 20 nap múlva már 110% lesz narancssárga :D

burt lancaster 2011.05.20. 17:40:02

@M_Runcájsz: ha a Political Capital Institute-ra hivatkozna, az gondolom felmagasztalná a komcsi logikád szerint

rockjano 2011.05.20. 17:41:07

Háát érdekes kérdések ezek de úgy érzem nagyon előre futottunk.

Az biztos hogy óriási a fideszből történő kiábrándulás és még csak most kezdtek bele a népszerűtlen intézkedésekbe a kemény dolgok még most jönnek.könnyen lehet hogy a mostani támogatás még lefeleződik a fidesznél és az már egy egész más helyzet lesz.

És kiderült már és mégjobban kifog hogy velük sem élnek az emberek jobban sőt még rosszabb a helyzet. (én csak ilyet látok). Pénz meg nem nagyon lesz osztogatni 2013-ban sem.

Ha ilyen soha nem látott méretű kiábrándult tömeg van és hozzá ennyire inkopetens ellenzék az csak új pártok megalakulása felé mutathat.

Persze ehez kapcsolat kell és tőke és szervezők. És itt jön be a képbe GyF akinek mindez nagyjából megvan.

Emlékezzünk a kadima izraelben hogy tört elő a semmiből egy nagyon is ellentmondásos volt kormányfő új pártjaként és hogy söpörte el az addig ismert jobb és balközepet.

Lehet egy radikálisabb és egy konszolidáltabb ellenzéke a fidesznek két ilyen párt egymást erősíthei, 3 év múlva úgyis csak a fidesz leváltás lesz a téma más semmi. De az is lehet hogy már 2018-ban gondolkodnak az sem baj.

Az valószínű hogy ez az mszp aligha válhat váltópártá ebben a formájában mégegyszer.

pástétom 2011.05.20. 17:47:48

A Pártszázadvég közvéleménykutatása ma látott napvilágot. Megrendelésre, hogy örüljön a Fidesz brancs, de ez csak önbecsapásra elég.

M_Runcájsz 2011.05.20. 17:47:57

@burt lancaster: Nem. Ráadásul részedről jó nagy szar támadás. Ilyen védd a makkost típusú!

laci_52 2011.05.20. 17:51:29

Gyurcsány egy politikai kalandor, mérhetetlen hatalomvággyal és mindenáron vissza szeretne térni valamilyen magas posztra. Ezenkívül el van telve önmagával és nagyon szeret szerepelni. Eddigi pályafutására visszagondolva most benne van a pakliban, hogy szétveri az MSZP-t. Akkor pedig Orbán röhög a markába, mert nem marad épkézláb ellenzéke.

lucc.gizi 2011.05.20. 18:07:37

@rihonya: LOL:-) innen is látszik, h. narancsék azért fosnak, mert egy 10-20 napos "pártocskát" már méricskélnek..vicces:-)

Várúr 2011.05.20. 18:13:58

Megítélésem szerint Furcsány az mszp-ben kezdettől fogva "rendszeridegen". Medgyessyt még sikerült az szdsz segítségével puccsolnia, majd lerohannia saját pártját az elnöki posztért és hajszállal legyőznie Orbánt (még az mszp-ben is szokatlan stílussal és ordas hazugságokkal, vmint az Apró klán hálózatával), de többre nem telt. Kormányképtelensége hamar nyilvánvalóvá vált. Hatalmas baklövései épp rendszeridegenségéből fakadtak, ezért kényszerült állandó megalkuvásokra az mszp erős embereivel. Ők is megalkudtak - utoljára - amikor újra pártelnökké választották, de a "miniszterelnök kerestetik" bohózattal végleg vállalhatatlan lett. Mesterházy is alkutermék, Bajnai politikai marketingeszközökkel eladhatatlan. Megmosolyogtat, mikor az mszp régi és új arcairól van szó, hiszen politikai értelemben Furcsány maga a Jurassic Park. Jóideje az mszp is látja, hogy a sok veliciraptor közt ő a Tyrannosaurus Rex. Namármost: a tarka politikai baromfiudvarban kiafene akar egy elszabadult Rexet tartani?

Várúr 2011.05.20. 18:18:42

@lucc.gizi:
"Narancsék azért fosnak...." Asszem téged a Sas kabaréban kéne mutogatni. Ijesztő látvány lennél. Tán még fosnának is tőled.

Várúr 2011.05.20. 18:24:49

Nem mellesleg recseg-ropog a balmédia, berekedtek a liberális megmondóemberek, kihalóban a munkásőr-generáció, csomó fiatal a radikális jobboldalon tanyázik. Meg kell nézni, miféle értelmiségiek támogatják Furcsányt, majd lehet hátradőlni és egy kávét kérni.

becike4 2011.05.20. 18:29:22

Ki nem fossa le,hogy mit művel ez a futóbolond?

lucc.gizi 2011.05.20. 18:30:17

@Várúr: maga csak irogasson ott a balatonnál...legalább addig is csendben lefoglalja magát:-)

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.05.20. 18:44:57

@Várúr: "Kormányképtelensége hamar nyilvánvalóvá vált. Hatalmas baklövései épp rendszeridegenségéből fakadtak, ezért kényszerült állandó megalkuvásokra az mszp erős embereivel."

Na persze, nyilvánvalóan te beavatott voltál ezekbe a dolgokba, így fantasztikus elemzésnek vagyunk most tanúi a felbüfögött szöveged által.
Ha mást nem is, de a vesztésre álló maszopból győztes pártot faragott, és reményt adott az embereknek abban, hogy meg tudják akadályozni az Orbán-diktatúra kiépítését.
Ha már felhoztad, fel tudnád sorolni azokat a "baklövéseket"? Emlékeztetlek, hogy Gyurcsány idején nem volt 400 Ft a benzin és nem lopták el a dolgozók nyugdíjpénzét, mint ahogy nem rugdostak ki minden indoklás nélkül embereket.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.05.20. 18:46:42

@becike4: "Ki nem fossa le,hogy mit művel ez a futóbolond?"

Melyik, a Viktor?

juditka* 2011.05.20. 18:49:21

Az Mszp. még midig "romokban hever." Gyurcsány F. öszödi beszéde után lettek gyurcsányisták és lettek mások. Nem képesek megújulni, mindenki kapaszkodik a székhez.
"1989-ben demokratikus baloldali áramlatok jegyében jött létre az Mszp. ma erre van szükség, nem új modellre."
"A Demokratikus Koalíció elképzelése, amely liberális és konzervatív irányzathoz tartozókat is befogadná az Mszp-ben elképzelhetetlen".
Úgy gondolom új irányvonalra és új politizálási stílusra lenne szükség mindenképpen.
Azt is gondolom, hogy a Gyurcsány még mindig meghatározó személyisége a baloldalnak, ill. az Mszp-nek.
:)

juditka* 2011.05.20. 18:52:39

jobboldalon izgatott örömmel szemlélik Gyurcsány minden újabb akcióját."

Nem korai még ez a nagy öröm?.....

:))

hazug fidesznyik (törölt) 2011.05.20. 18:55:18

@laci_52: "Akkor pedig Orbán röhög a markába, mert nem marad épkézláb ellenzéke."

Az eltelt egy évben Orbán már megalapozta a vereségét. Teljesen mindegy, milyen ellenzéke lesz, mert eddig csak a szavazóbázisával tolt ki. Sokan befogják majd az orrukat és más pártokra szavaznak majd inkább, mint még egyszer a narancsuralomra.

nemecsek ernő áruló 2011.05.20. 19:15:23

@laci_52: "mérhetetlen hatalomvággyal"
Ugyan. Az megvan anélkül is, hogy miniszterelnök lenne - tudniillik az ország egyik legnagyobb vagyonával rendelkező emberről beszélünk. A kérdés az, miért nem látják az emberek? Más van a háttérben, a féktelen hatalomvágyat meg rossz oldalon keresed.

juditka* 2011.05.20. 19:24:10

Új párt. Ugyan már, hol van itt új párt létrejöttének alternatívája?

:)

eastwood09 2011.05.20. 19:24:23

@Murderface: azért megközelíteni igen csak jól megtudták. Utána kéne járni, nem vádaskodni:

www.median.hu/kepek/upload/2010-01/karacsony_lakatos_2006.pdf

Bambano 2011.05.20. 19:36:13

Itt is elsütöm azt a jóslatomat, hogy 2014 a legnagyobb pofára esése lesz a közvéleménykutatóknak. Akik itt nem ad választ/nem tudom kategóriában kerültek be, azok közül sokan fognak olyan pártokra szavazni, amire senki nem számít.

juditka* 2011.05.20. 19:37:32

Letiltotta a kuruc.infót a Facebook"

A neonáci portál cikkeihez nem lehet hozzászólni, nem lehet "likeolni", és egy kuruc.infós cikket még privát üzenetben sem lehet elküldeni."

A kuruc.infó köztudottan a Jobbikhoz közelálló honlap, a párt képviselői a Parlamentben többször is reklámozták a neonáci tartalmakat rendszeresen közlő lapot."

Jaj! Bocsánat, hogy idehoztam a cikket.!!
Gyors hír!! Na. és Jó hír.!!!!!
Akkor már inkább a Gyurcsány .....

:))

Kotkodus 2011.05.20. 19:48:26

@Diocles: tisztelt diocles,
az ön elemzése a logikára épül, amíg a hazai politika leginkább érzelem-alapú.
habár a következtetései többségével egyetértek (logikai szempontból), nem gondolom, hogy a fidesz váltani fog gyurcsány-üldözés ügyben.

ha a politika értelmi-alapú lenne a fidesznek biztosan nem lenne 2/3-a és az mszp kb ott tartana ahol az szdsz...

remélem, hogy a rendszerváltó pártok (mszpstűl, kdnpstűl és fideszestűl) rövidesen oda kerülnek ahová valók: a történelmi vitrinbe. képviselőik már így is eléggé megszedték magukat...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.20. 20:00:23

Engem meglep ennek a felmérésnek az eredménye.

Őszintén szólva én azt gondoltam eddig, hogy egy Gyurcsány nélküli MSZP életképtelen. Nincsenek benne karizmatikus arcok, sem program. Azt gondoltam, hogy egy ilyen pártszakadás a régi Fkgp-s pártszakadásokhoz hasonlítana. Vagyis Gyurcsány, ahogy anno Torgyán vinne majdnem minden szavazót.

A mi blogunk jó két héttel ezelőtti szavazásán valami ilyesmi is jött ki eredményként közel 500 szavazat alapján. Persze tudom, hogy nem reprezentatív, de azért érdekes:

nivo.blog.hu/2011/05/09/gyurcsany_csak_addig_tart_a_reformpartisag_amig_masok_eletet_teszi_bonyolultabba

Várúr 2011.05.20. 20:23:32

@sixx a bolsevik:
Furcsány egyszer hajszállal győztes pártot farigcsált az mszp-ből, majd a béka valaga alál lökte. Párt és politikus akkorát nem buktázott, mint Furcsány és az mszp. Egyre ritkultok bolsevik lelkesedők.

Blogger Géza 2011.05.20. 20:38:01

@bogancs: Lehet, hogy az MSZP-s törzsgárda (és lassan már csak azok maradtak ott) számára Szanyi, Lendvai, Botka stb. szimpatikusabb, mint Gyurcsány, aki végül is romba döntötte a pártot. Ráadásul olyan politikai húzásai voltak (vizitdíj és társai), amelyeket elég nehéz lehetett lenyomni az MSZP torkán. Ha megnézzük, elvileg miféle irányba akarja vinni az országot Gyurcsány, hát inkább lenne helye bármelyik másik pártban mint az MSZP-ben.

pokesz70 2011.05.20. 20:44:16

"Ebben a körben közel 20 százalék választaná a Demokrata Pártot, 30 a régi MSZP-t, és 22 más pártot. Önmagában is izgalmas, hogy a baloldaliak közül többen adnák szavazatukat egy más pártra, mint Gyurcsány Ferenc zöldmezős vállalkozására."

Ahhoz képest, hogy még egy nemlétező setupról beszélünk, az a 20% (a teljes választók körében pedig az 5% körüli eredmény) nem is olyan rossz. És innen csak felfelé van út, mind a fidesz, mind a "régi" mszp csak veszíteni fog a bázisából a következő 3 évben és hacsak Bajnai nem jön elő egy önálló baloldali párttal, nem nagyon lesz más alternatívája a kormányváltó akaratnak. Ami lássuk be, ha így mennek tovább a dolgok (és a mnyp-pénzek eltapsolása után csak rosszabbul mehetnek majd), elég erős lesz 2014-re. Igaz, addigra már rég nem lesz itt olyan szintű demokrácia, hogy valódi választáson a valódi népakarat érvényesüljön.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.05.20. 21:13:14

@Várúr: Számítottam rá, hogy válasz helyett csak fröcsögésre futja az igen gyenge tudásodból, ami nem meglepő egy vekkeres hívőtől. Ennyi ésszel, meg egy vödör mésszel, elmehetnél kőművesnek.

J. László egy bolsevik (törölt) 2011.05.20. 21:19:56

@pokesz70: "hacsak Bajnai nem jön elő egy önálló baloldali párttal"

Igen, ez lenne a legjobb alternatíva. Csak annyit kellene megígérnie, hogy eltörlik az Orbán-rezsim összes törvénytelen és igazságtalan intézkedését. Meg hogy visszaadják az adófizető emberek, dolgozók becsületét és elvett jogait.

Alamio 2011.05.20. 21:20:54

@pokesz70: A kormányváltó akarat nem manifesztálódik, és jelen politikai körülmények között nem is tudna (maximum olajfa-módra), hiszen nincs hiteles váltópárt. A jelen kormány váltója vagy egy ordas demagóg koalíció lesz, amelyik káoszt hoz és széthúzást, vagy parlamenten kívülről jön. Még egyiknek sincs sem ideje, sem tere. Előbbi csak akkor hiteles ideig-óráig választói akarat szerint, ha későn jön létre. Utóbbit viszont nem ártana már most elkezdeni építeni, ha komolyan gondolják. Nem látom még a csíráját sem.

pokesz70 2011.05.20. 21:21:52

Tökmindegy, milyen pártok indulnak a választásokon 2014-ben, és tökmindegy, hogy a választópolgárok, akik elmennek, kire szavaznak majd. Addigra már lesz egy olyan választási rendszerünk, ami minden lehetséges esetben a fideszt dobja majd ki győztesként, de ha mégsem, akkor a pozícióikban bebetonozott fidesznyik katonák (a közt.elnöktől a KT-n keresztül Szalay-ig bezárólag) lehetetlenné tesz majd bármilyen nem-fidesz kormányzást.

Blogger Géza 2011.05.20. 21:23:22

@sixx a bolsevik: Hogy lehet becsületet elvenni? :)

ben2 2011.05.20. 21:25:06

@pokesz70:
"Igaz, addigra már rég nem lesz itt olyan szintű demokrácia, hogy valódi választáson a valódi népakarat érvényesüljön."

Ha ez ennyire biztos, akkor inkább Gyurcsány gárdát kellene szervezni, mint platformot, mert úgysem marad más lehetőség a fegyveres ellenálláson kívül nem?
Kérdés, hogy a sok 89-es demokrata közül hánynak van még meg a szolgálati AK-47-ese meg a pufajkája. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.20. 21:25:15

@Blogger Géza:

Azért nehéz ezt elhinni, mert Lendvai például frakcióvezetőként ugyanúgy beállt a sorba vizitdíjat támogatni, mint a többi MSZP-s.

Szanyiról még egy éve azt sem tudták, hogy eszik vagy isszák, Botka meg az egyre öregebb ökökös ifjú titán.

És sorolhatnánk tovább az MSZP-s neveket, semmi konkrét nem köthető hozzájuk, ami szimpatikus lehetne bárkinek is. Arról nem is beszélve, hogy még nem tiszta, hogy mely MSZP-s politikusokat tudná Gyurcsány magával csalni az új pártba..

Én tartom a Torgyán-páruzamot, az ő neve mellé sem lehet túl sok pozitív intézkedést tenni, mégis övé volt az Fkgp-s szavazók nagy része.

Alamio 2011.05.20. 21:26:07

@pokesz70: Paranoia a köbön. Talán nem ártana a kritizált alkotmányt ELOLVASNI.
@Blogger Géza: Ez király komment volt. Velős és tömör :-)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.20. 21:27:05

@Várúr:

"Párt és politikus akkorát nem buktázott, mint Furcsány és az mszp."

De, azért volt ott néhány nagy bukta.

pokesz70 2011.05.20. 21:30:16

@ben2:

"úgysem marad más lehetőség a fegyveres ellenálláson kívül nem?"

Nem. Ha így lesz -- és miért ne lenne így, az eddigieket látva --, én majd egy távoli országban fogom nézni a tévében, ahogy a hazai jobboldal (a fidesz és a jobbik) teljes egészében szanaszétcincálja e kicsiny hazát, természetesen a mély hazaszeretet nevében.

pokesz70 2011.05.20. 21:33:36

@Alamio:

"Talán nem ártana a kritizált alkotmányt ELOLVASNI."

Elolvastam. Be vannak betonozva. Skiccpali és az új KT költségvetési vétójoga megvan.

Az új választási rendszert nem a Tákolmány, hanem majd az abból eredő sarkalatos törvények egyike, a választójogi törvény fogja megszabni. Te már azt olvastad?

Alamio 2011.05.20. 21:33:42

@pokesz70: Szerintem ezt a kommentet követően nem maradt megvitatható álláspont.

Rwindx 2011.05.20. 21:36:04

@Blogger Géza: aki olyan környezetből jön amelyben az a becsületes akire ráfogják (weiszt, vadai, szekeres, hunvald, hagyó, eötvös stb,stb hosszú a lista), függetlenül a tetteitől - ezáltal adható - annak teljesen tiszta az is hogy el lehet venni :)

Alamio 2011.05.20. 21:37:24

@pokesz70: Nincs javítási funkció, így az előző kommentemet ugyan tartom, de reagálok az újonnan megjelenőre.

TE olvastad? Mert még NINCS ilyen. Megelőlegezted a rosszat. Valami alapján, nyílván. Az előítéleteid vezettek.

A bebetonozást nem adom. Főleg úgy, hogy 90'-ben Antalléknak mivel kellett szembenézniük. Van kedved beszélni róla?

pokesz70 2011.05.20. 21:40:25

Én is azt írtam, hogy nincs, tehát nem olvastam. De Orbán demokrácia-felfogása pontosan körülírható az elmúlt 1 év kormányzati munka (és előtte a 4-8 év ellenzékben töltött politizálás) alapján.

A bebetonozást nem értem.

porfelhő 2011.05.20. 21:47:24

32 százalék vallja, hogy jobb lenne a baloldalon több alternatíva,"
Hm. ezek az emberek nem ebben az országban élnek?:)
Hány alternativa kellene még. Sok kis párt, csak a Fidesznek kedvezne. Sok kis párt külön-külön biztosan nem lesz váltópárt.
:)

Alamio 2011.05.20. 21:50:50

@pokesz70: Ha valami nincs, és jön, az csak rossz lehet?

Orbán demokrácia-felfogásáról ez után a komment után...:
""úgysem marad más lehetőség a fegyveres ellenálláson kívül nem?"

Nem. Ha így lesz -- és miért ne lenne így, az eddigieket látva --, én majd egy távoli országban fogom nézni a tévében, ahogy a hazai jobboldal (a fidesz és a jobbik) teljes egészében szanaszétcincálja e kicsiny hazát, természetesen a mély hazaszeretet nevében."

...nincs kedvem firtatni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.20. 21:56:14

@Alamio:

"a hazai jobboldal (a fidesz és a jobbik) teljes egészében szanaszétcincálja e kicsiny hazát"

Azért ne essünk túlzásokba! Különben meg, ha jól belegondolok, már rég szétcincálták az előző kormányok nem gondolod? Nem hinném, hogy azóta romlott a helyzet.

Rwindx 2011.05.20. 21:56:24

@porfelhő: ez egyszerűen annyit jelent hogy az mszp pont ugyanolyan büdös nekik mint a fidesz. Lehet te voltál eddig a Holdon...

álomszép 2011.05.20. 21:57:55

@porfelhő: :)

Drágám! Itt él az a bizonyos "százalék". Csak ők azok, biztosan, akik várják a csodát. Akik nem figyelik a napi politikát sem. Azt gondolják, hogy egy új párt elhozza a jólétet.
Na.igen. vagy végre "kolbászból lesz a kerítés".

:))))))))))

Blogger Géza 2011.05.20. 21:58:54

@porfelhő: Piont ezért kell sok is párt, veszekedjenek egymással, ki az igazi demokrata, meg az igazi baloldali. :)

Alamio 2011.05.20. 22:01:13

@bogancs: Te nem velem vitatkozol, hanem az általam idézettel. Nevezetesen @pokesz70-nel.

pokesz70 2011.05.20. 22:01:39

@Alamio:

Szerintem Esztergom és Szeged ékesen példázza, hogy Orbán mennyire tiszteli a zemberek akaratát, a képviseleti demokrácia intézményét és szellemét, a köz érdekének prioritását a pártérdekekkel szemben. Kezdésnek.

porfelhő 2011.05.20. 22:06:51

@Rwindx:

Holdon? á'dehogy. Mszp. sem, Fidesz sem jó?! Még ott az Lmp. meg a Jobbik.
Azok a választók, akik új párt létrejöttéről vizionálnak, nagyon el vannak tévedve.
Vagy mindegy, csak ígérjen valamit.?

Alamio 2011.05.20. 22:10:55

@pokesz70: 3 válaszom is van, megkapod midhármat.
1., Botkára, Szanyira, Demszkyre, Kunczéra tényleg jobb szavazni? Alternatíva kéne nem? A közérdekre magasról tett 1990-től kezdve a 12 éven keresztül kormányzó MSZP-SZDSZ. Ez a következmény.
2., Rohadt alma mindenhol van. Hogy milyen gyorsan dobják ki, az számít igazán. A Fidesz ebben még mindig előrébb tart, mint bármely lehetséges alternatíva - ld. kizárt képviselők.
3., Ilyen retorikájúaktól hallgattam mindig is: nem a rendszer rossz, hanem az ember. Megfordult?

Rwindx 2011.05.20. 22:13:16

@porfelhő: bal oldali alternatíva várásról volt szó.

porfelhő 2011.05.20. 22:14:15

@Blogger Géza:
Na.Igen! Igazi demokraták? Jól el voltak a Gyurcsány árnyékában. Aztán mikor vesztettek, "kitalálták":) hogy a Gy. politikája miatt nem tudnak megerősödni, megújulni.
Amik veszekednek, eszükbe sem jut, hogy esetleg a Jobbik vitorlájába hajtják azt a bizonyos szelet.
Van ilyen is.
:)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.20. 22:15:19

@Alamio:

Jaja! Már rájöttem. Kicsit elkeveredtek az idézőjeleid. :)

porfelhő 2011.05.20. 22:17:51

@Rwindx:
Ez igaz. Szerinted, ha megkérdeznék őket arról, hogy mit várnának az újabb baloldali párttól, mit tudnának mondani?
Nagyon kíváncsi vagyok.

Alamio 2011.05.20. 22:23:25

@porfelhő: A politikasemlegesek egyetlen közös origója, hogy utálják a politikát. Ehhez képest minden másban vitában állnak.

Rwindx 2011.05.20. 22:33:30

@porfelhő:
Nem hiszem hogy nekem kellene egy baloldali párttal szembeni követelményeket összeszedni. Nem lenne hiteles :)

porfelhő 2011.05.20. 22:37:51

- Egy új párt alapítása mennyire fér bele az MSZP alapszabályába?

- Semennyire. A tagság zokon vette, hogy Gyurcsány stikában egy pártcsírát hozott létre. A csapatmunkát és a demokratikus működést Mesterházy Attila pártelnök garantálja a pártban, míg a vezérelvű, fű-fa-virág-szivárványt befogadó párt gondolatát Gyurcsány képviseli, de ettől még nem kétfejű az MSZP. A tagság 99 százaléka nem akar pártszakadást,"

www.stop.hu/articles/article.php?id=877788

A Gyurcsány is azt mondta, nem akarja kettészakítani az Mszp-t. Ja. és hogy nem akar pártvezér lenni. Csak azt szeretné, ha megújulna a párt.
Hm. az pedig rájuk is férne, csak nem tudják milyen úton haladjanak tovább.:) úgy gondolom.
Akkor nem is értem.
Mi a probléma.
:)

porfelhő 2011.05.20. 22:43:04

@Alamio:
Utálják a politikát".
Nem újság, van ilyen! Hallottam már, van aki soha sem megy el szavazni. Biztosan Ő sem politizál.
Vagy igen? csak nem szavaz?
:)

porfelhő 2011.05.20. 22:44:45

@Rwindx:
Nem? hm. akkor ne is írjál semmit, ami nem hiteles.
Hazugságból van elég, én nem kérek belőle.

:)

Rwindx 2011.05.20. 22:47:32

@porfelhő: Pont ezért nem írtam ilyet.

lüke 2011.05.20. 22:51:40

megalakult?
remek
leszerepelt politikusok gyülekezete érlelödik
welcome in Hungary

porfelhő 2011.05.20. 22:54:21

"- Főként a jobboldali média gerjeszti a feszültséget, én biztos vagyok benne, hogy az MSZP-frakció létszáma nem fog csökkenni Gyurcsány törekvései miatt."

hm. Nem vagyok "elvakult".:) Nem okolható csak a média. A feszültséget maga az Mszp. gerjeszti a legjobban. Ők is alázzák a Gyurcsányt nyilvánosan. Akkor már megint nem értem.:) ki- és mit gerjeszt jobban. Ők is össze-vissza nyilatkoznak.
:)

pandacsökiboborján 2011.05.20. 23:01:44

@majomkutya: a baloldali pártok addig voltak konstruktívak,amíg a munkásság jogait kiharcolták. Ez kb. a 60-as évekig tartott. Utána eliszlámosították-elcigányosították Európát,most kapják is rendesen a büntit a szavazóktól szinte minden országban.

porfelhő 2011.05.20. 23:08:59

Már bocsánat! de én már nem akarok visszamenni a másik posztra:) inkább idehozom. a hirt a cikket.:)

"Kiengedték a börtönből Strauss-Kahnt"
a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatóját, miután ügyvédei átadták a bíróságnak az egymillió dolláros óvadékot és egy ötmillió dolláros biztosítékról szóló igazolást."

hvg.hu/vilag/20110520_kiengedtek_strauss_kahnt#rss

:)

pandacsökiboborján 2011.05.20. 23:13:08

@porfelhő: azok meg adtak neki egy nyomkövetőt. Még szerencse,hogy már nem vagyunk az ügyfelei,kész égés lenne:) Bár, ha Cicciolinát küldenénk kölcsönért,biztos kapnánk.

Alamio 2011.05.20. 23:14:08

@porfelhő: Semmi kivetnivalót nem látok abban, ha egy bíró által kiszabott óvadékot törvnyesen letesznek.
A témád minden esetre elkanyarodott a poszttól. Beszélgethetünk erről, de az egy másik topic lesz.

álomszép 2011.05.20. 23:15:24

@porfelhő: :)

Ezt meg lehagytad.

"Negyedmillió dolláros végkielégítést kap Strauss-Kahn"

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/negyedmillio_dollaros_vegkielegitest_kap_strauss-kahn.48

Ja. igen.nekem sem volt kedvem visszamenni a másik posztra.

:))))))))))

porfelhő 2011.05.20. 23:20:18

@pandacsökiboborján:

Na, ez jó.
"Cicciolinát küldenénk kölcsönért" na. és "jópénzért" lehet, hogy meg is látogatná az IMF. "volt" vezért.
Biztosan lenne "gyomra" hozzá, amilyen "jó hirben" áll ő is.

:))

porfelhő 2011.05.20. 23:23:38

@Alamio:
Elkanyarodtam? Odairtam, hogy nem akarok már visszamenni a másik posztra.
Erről az ügyről nem is akarok többet írni.
Már visszakanyarodtam. Beszélgessünk, ha úgy gondolod.
:)

pandacsökiboborján 2011.05.20. 23:43:14

@porfelhő: csak egy dolgot nem értek. Miért kell egy államnak költségvetési hiánnyal működnie? Ez az adósság folyamatos növelését és az adóbavételek elpocsékolását jelenti hosszú távon. Útálom a politikusokat. Az összesre nyomkövetőt kéne tenni.

porfelhő 2011.05.21. 00:28:57

@pandacsökiboborján:

Miért kell egy államnak költségvetési hiánnyal működnie?"

Ez jó kérdés. Honnan tudjam? Biztosan azért, mert tovább "nyújtózkodtak, mind ameddig a takaró ért".:))))
Vagy azért, hogy a rendszerváltás után Magyarországon a kapitalista országok legnagyobb privatizációja zajlott.
Vagy azért, : minden politikai erőnek adva volt a lehetőség, hogy megmutassák hogyan működik egy ország a rendszerváltás után. Megmutatták:)
Úgy gondolom, a politika minden szereplője felelős azért, hogy itt tart az ország. Na.igen. az elmúlt húsz év.
Nem kell utálni Őket.
Nyomkövető. ? ez jó.
:)

porfelhő 2011.05.21. 00:32:41

Jaj! Én meg most nézem az órát, hogy néhány óra múlva mennem kell szemetet szedni. Ezért csak késő délután tudok kommentet írni.:)))))))))

Jó éjt.

:))))

@lüke: :)
Jó éjt!
Komolyan.
:)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.05.21. 07:38:10

akkor csak a MesePárt marad mint alternatíva :((

úgy látszik a zemberek már csak a mesékben reménykedhetnek...

bár az értelmiségi, liberális, ateista index olvasók, zöme azért szavazna az mszp/szdsz-re, elég elolvasni a gréczy blogot

stark (a fideszre szavaztam 2010ben) 2011.05.21. 12:22:00

@wmiki:

Figyelem! Achtung! Attention!

Wmiki egy troll, etetése csak óvatosan javallott! Mielőtt vitatkoztok vele, nézzétek meg, hogy milyen baromságokkal szokott előjönni.

wmiki.blog.hu/2011/03/31/wmiki_a_partokrol#more2789886

lüke 2011.05.21. 13:44:55

@porfelhő:
hun van már a tegnap éjjel...

@wmiki:
nem is keveredik a fenkölt intellektuáluis társaság
a porletár utódpárttal
Horn Gábor a tv-ben is bemondta Ferinek az unalmast
(jellemzö volt a viszonyukra, hogy a nyilvánosság elé vitték)

Várúr 2011.05.21. 14:55:45

@sixx a bolsevik:
Szövegértési nehézségeid vannak? Gyurcsány meg-bu-kott. Az mszp kispárttá zsu-go-ro-dott. Szótqagolom, hátha így megérted. Ne fecsegj itt kőművesekről, inkább te is tanulj valami rendes szakmát. Addig is szélsebesen kopj le rólam.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.21. 16:36:32

@Várúr:

Megbukott és zsugorodott. Szerintem nincs ember, aki ezt ne tudná. Ne a szavakon lovagoljál.
De ez a múlt. Hogy mit hoz a jövő, az más kérdés.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.05.21. 16:40:42

@sixx a bolsevik:

"Csak annyit kellene megígérnie, hogy eltörlik az Orbán-rezsim összes törvénytelen és igazságtalan intézkedését."

Hát persze! Küldjék vissza a 40-es tűzoltókat nyugdíjba, adjanak még pluszban arányos állami nyugdíjat a manyupban maradó felső százezernek, és állítsák vissza a minimálbér adómentességét. Országmentő intézkedések lennének ezek.
Ja és adják vissza az RTL-nek a való világra kiszabott 144 milliós törvénytelen bírságot.

Országmegváltó döntések lennének, mit mondjak..

druzo 2011.06.02. 17:42:24

Kedves Feri! Nagyon tetszett a tegnapi Tét műsorban, a rövid passzolgatás Kern és közted! Jó volt! Tamás bácsi a "közgazdász" csak kapkodta a fejét, hogy hol a labda. Szerintem így jobb a Tétben szerepelni, jobbak az esélyek! Azt viszont sajnálom, hogy pont most nem szerepelt Ágh Attila bácsi a másik oldalon!

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása