ZP: kocsma vagy szimbólum?

2011.05.13. 23:21 kumin

Korábban a vármegye-ügy kapcsán írtam: a kísértés mindig nagy jobboldalon, hogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, amelyek az elmúlt húsz év bukásaihoz vezettek Antall-Boros-kormány óta. Akkor győzött a józanész, nem lett vármegye a megye. Amikor a Zöld Pardon (ZP) bezárásáról és a helyére országzászló felállításáról (ahol méltóképpen lehet ünnepelni az új alaptörvényt) olvastam megint ez jutott eszembe. Kicsit vártam, nem vetődtem azonnal a sztorira, hátha jön a cáfolat. Nem jött. Úgy tűnik, a dolog komoly.

(forrás)


Mielőtt bárki verbális buzogánnyal esne nekem a kommentekben: igen, követtem a híreket, tudom, hogy mind a ZP, mind a Rio oldalán felmerült, hogy aránytalanul keveset fizetnek a területért. Mindenkinek volt egy verziója, hogy mi áll a háttérben. Nem látom át a dolgot, nem ismerem a részleteket, de az elég egyértelmű, hogy mindkét szórakozóhelynek jól ment, és ennek megfelelően az újbudai polgárok is joggal várhatták el, hogy önkormányzatuk jelentős bevételre tegyen szert a területek átengedéséből.


Ha ez nem így volt, akkor hajrá, újra kell írni a szerződéseket, ha nem megy, el kell kergetni a bérlőt, és újat hozni – nem gondolom, hogy sokáig kéne keresni. Nem vagyok törzsvendég egyik helyen sem, a Rioban nem is jártam, a ZP-ben tíz évvel ezelőtt fordultam meg gyakrabban, és jó emlékeim vannak róla. Nem tudom, azóta mi lett vele, rosszabb lett-e, csak egy biztos: nekem nem fog hiányozni, nem ezért verem a tamtamot. Viszont tökéletesen egyetértek a mandiner szerzőjével, aki még korábban, az első szállingózó hírekre reagálva ezt írta:

Mire jó, ha lebontatják a két szórakozóhely építményeit? Egy híd le- és felhajtójának közepén fekvő területnek milyen jobb hasznosítása lenne a jelenleginél? Játszótér? Vagy park? Ki menne azért a természetbe, hogy autók keringjenek körülötte? […] Mert a lehajtók zárványának ilyen hasznosítása ideális a maga nemében: szabadtéri szórakozóhelyek a Duna partján, a belváros elérhető közelségében, de a közvetlen környéken elsősorban oktatási épületek találhatók, a lakóházak messzebb vannak. Ráadásul a szabadtéri szórakozóhelyek Budapest fontos karakterjegyeivé váltak.


Most az új hasznosítás ügyében okosabbak vagyunk: országzászló, és egyúttal búcsújáró hely, ahol ünnepelni lehet magasztos ügyeket, akár az új alkotmányt is. Az egészben azt utálom a legjobban, hogy szükségtelenül és kifejezetten károsan ráerősít arra a létező generációs közérzetre, hogy nem trendi büszkének lenni nemzeti szimbólumainkra, tisztelni és szeretni a saját hazánkat. Ha a kedvelt mulató helyén egy országzászló fog állni, próbáljuk meg modellezni ennek a körnek a hozzáállását. Utálni fogják. Ügyesen megutáltatjuk velük a nemzeti lobogónkat. Ebbe pedig nem kéne beleszarni, mert pont ők a billegők, mert fiatalok, formázhatók, pont náluk lehetne, kéne valamilyen normális keretbe belekalapálni a hazaszeretetet.


Nem az országzászló ellen kampányolok. Az óbudai Duna-parton állót is kimondottan szépnek találom, amikor a Margitszigeten futva átnézek a túlpartra. Teljesen normálisnak tartanám, ha minden fővárosi kerületben állna egy ilyen. Legyen Újbudának is, persze. Szerintem ott lenne jó helyen, ahol az emberek szívesen vannak a szabadidejükben, együtt mennek a családjukkal, gyalogosan, biciklivel, sok nyugodt időt eltöltve. Van-e ilyen szép és méltó hely a XI. kerületben? Hát persze. A Kopaszi-gát. Százszor szívesebben ünnepelnék ott bármit, mint egy felhajtó által körülzárt, élet nélküli csövestanyán.
 

Címkék: zöld újbuda pardon országzászló

347 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr52902198

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tényleg bezár a Zöld Pardon? 2011.08.19. 16:19:39

Helyszín #01: 1117 Bp., Goldmann György tér Helyszín #02: 1113 Bp., Zsombolyai utca 5. Látogatás: 2011. július 14. és július 25. > A hivatalos álláspont...

Trackback: Retro-Liget | JOBBOLDAL, HOL VAGY? 2011.05.15. 11:31:46

RETRO-LIGET Liget 1994/8  |  Szilágyi Ákos - JOBBOLDAL, HOL VAGY?  (részlet)„Mi volt az a ‚jobboldaliság’, amely Magyarország vesztét okozta? Valamilyen hit, hétszer szent elv, tételes meggyőződés? Nem, más vo...

Trackback: 2011.05.14. 19:35:44

Országzászlót állítanak a Zöld Pardon helyére.Az ilyen öngólokat nem érti a Fidesz. Mindegy, hogy miért zárták be, mindegy hogy ki miért hibás, a korábban ZP-be járó fiataloknak még eggyel több indoka lesz, hogy utálják a Fideszt és az alkotmányt.

Trackback: Csak vidám Buda legyen! 2011.05.14. 18:32:10

A Fővárosi Állat- és Növénykert a ciklus végéig várhatóan megkapja a szomszédos vidámpark területét – közölte Tarlós István főpolgármester egy sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hová költözhet a vidámpark, arról beszélt, az áthelyezési elképzelé...

Trackback: Mi a szarnak nekünk kultúra? 2011.05.14. 18:29:59

"Ha meghallom a kultúra szót, előveszem a pisztolyomat." Ezt a mondatot sok mindenkinek tulajdonították már, köztük Hitlerrel, Göringgel, Goebbels-szel, Sztálinnal. De teljességgel érdektelen, hogy melyik briganti mondta valójában. A lényeg n...

Trackback: Ó,Pardon! 2011.05.14. 14:24:25

Úgy hallom, hogy országzászlót kívánnak állítani a Zöld Pardon helyére. Nekem ez a dolog partikulárisan nem fáj, mert sok éve nem jártam benne és soha nem volt a kedvencem, viszont szerintem kevés ennél nagyobb baromságot nemigen követhet el egy rez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eszter, aki nem ír kommentet 2011.05.14. 19:26:11

@Alamio: Egyébként nem minden esetben van igzad. Érdemes megnézni a művházak üzleti terveit. Legtöbb esetben kft a cégforma és nem kht. A tűzraktér valóban egy nagyon kis hal volt ebben a tócsában.

Alamio 2011.05.14. 19:37:14

@mement: És szerinted én támogatom a színházban folyó esetleges mutyizást, amiről nem tudok?
(ne hidd, hogy a vitapartnered egyből patásördög attól, hogy különbözik a véleménye a Tiedtől)
@Eszter, aki nem ír kommentet: Bocs, de a cégforma nem bizonyíték semmire. Ld. alapítványok.

Alamio 2011.05.14. 19:39:22

@mement: Sarkos példával illusztrálva: társadalmi igény a pedofíliára is van, mert van pedofil a társadalomban. Kell tolerálni/támogatni? Dehogyis.
Nem minden igényt kell kielégíteni.

Eszter, aki nem ír kommentet 2011.05.14. 19:39:28

@Alamio: :) Ez már rugalmatlanság. Van olyan, hogy elgondolkozol a másik igazán? Bocs!

Alamio 2011.05.14. 19:43:33

@Eszter, aki nem ír kommentet: Minden adandó alkalommal.
Ugyanakkor Kft. láthat el 100%-ban közcélt, és lehet ezáltal deficites/nyereséges (utóbbira nem láttam még példát, de kizárni nem tudom). Majd az alapító okiratban rendezik a feladatokat.

mement 2011.05.14. 19:44:01

@Alamio: van a pedofiloknak tarsadalmi szervezetuk? erdekkepviseletuk? merheto tamogatottsaguk? Van kulturalis gyokeruk? kulturalis beagyazodasuk?
Soroljam meg?

Amugy eleve szomoru, hogy egy szexualis, mentalis torzulast, osszemosol valos tarsadalmi igenyekkel.

Megfigyelo 2011.05.14. 19:44:49

Nekem erről a ZP bezárásról az jutott valahogy eszembe, hogy a tálibok mindenfajta zenét és szórakozást betiltottak Afganisztánban...

mement 2011.05.14. 19:45:10

@mement: meg akkor is ha magad is sarkosnak nevezed.

Az relevanciaja a pedofilizmusnak a garda-tuzrakter parhuzamban gyakorlatilag nulla.

tejcsokoládé (törölt) 2011.05.14. 19:45:52

amit én hallottam: illegálisan telepedtek oda, aztán szépen minden nap fizettek nem kis summát azért, hogy az EGY napra szóló fennmaradási engedélyt megkapják. évek óta. minden nap.
mert ők megérdemlik.
meg a környéken lakók, akiknek azt kell hallgatni, kerülgetni a hányó, matarészeg tiniket. ez kell, ettől leszünk európai szintű város...
utánlom Viktort, meg az emlékműveket is, de a rio és a ZP olyan szintű megtestesítője a magyar korrupciónak, csalásnak, árulásnak, amit szerintem tényleg el kell söpörni. végleg.

Eszter, aki nem ír kommentet 2011.05.14. 19:47:22

@Alamio: Ok. Javaslatom, hogy nézz bele pár ilyen jellegű cég dokumentációjába és utána folytathatjuk. Mert ez így sehova nem vezet.

Eszter, aki nem ír kommentet 2011.05.14. 19:53:18

@tejcsokoládé: "meg a környéken lakók, akiknek azt kell hallgatni, kerülgetni a hányó, matarészeg tiniket. ez kell, ettől leszünk európai szintű város..."
Javasolnám London látogatását és utána két kéz összetételét, hogy olyan itthon nincs.
Egyébként attól, hogy bezárják ezt a helyet a részeg tinik problémája nem szünik meg. Ezt minimum butaság lenne kijelenteni. (pláne egy egyetemi városrész kellős közepén)

Alamio 2011.05.14. 19:53:37

@mement: Megint... Ez egy PÉLDA. Tudod mit? A Pedofíliát helyettesítsd be mondjuk a csokoládéevő versennyel.
@tejcsokoládé: Na ez jól jött ki :-)
Ha igaz amit írsz, akkor nem bánom, ha kicsit érzik a törődést, illetve azt sem, ha tulajdonosváltás követezik be, azaz másnak adják a területet. De a hasznosítása valóban ilyen célra tűnik a legmegfelelőbbnek.

mement 2011.05.14. 19:56:04

@Alamio: ha eleg nagy a csokievok versenyenek tamogatoi, akkor igen, figyelembe kell venni az o igenyeiket.

Ez van.

Alamio 2011.05.14. 19:57:17

@Eszter, aki nem ír kommentet: Attól, hogy valami máshol is rossz, nem érzem jó érvnek, hogy itt is fogadjuk el, ha rossz.
Tényleg nem láttam ilyent, de minden újonnan létrejövő tiszta helyzetnek örülök.

Alamio 2011.05.14. 20:04:25

@Eszter, aki nem ír kommentet: Nem láttam mondjuk a MüPának a költségvetési tervét. Meg a Katona József Színházét. stb. De ha ott van állami pénzen gazdagodó, nem közfeladatot ellátó személy, azzal sem értek egyet.

dbeata 2011.05.14. 20:25:23

Nem szerencsés, hogy ezeket a félalvilági szórakozóhelyeket piedesztálra emeljük a velük mutyizó politikusokkal egyetemben, csak azért, mert rájöttünk, jöhet még rosszabb is ezek után. Amúgy én is hányok a kokárdadiktatúrától, csak tényleg ne felejtsük már el ilyen hamar azt, hogy pl. a Rionak még a környékén is nehéz volt kocsival közlekedni, mert nemcsak a zöldterületet foglalták el, hanem a külső sávot is (a kanyart meg a fekve hányók és a kopaszfejű kidobóemberek). Amúgy tényleg kell oda a szórakozóhely, de tisztességes feltételekkel.

EG0 2011.05.14. 20:54:37

Ötlet: amelyik nap egy hivatalnok aláírásával bezárat egy ilyen helyet, ami komoly bérleti díjat és adót fizet (belépődíj, fogyasztás), attól a naptól biztosítania kell a kiesett bevételeket.
Ötletek:
- saját zsebéből, hiszen nyilván megéri neki egy lobogó zászlóért
- a panaszkodó környékbeli nyugdíjasok dobják össze
- talál a környéken még alkalmasabb helyet, amiért legalább annyit fizet ugyanaz vagy másik üzemeltető

Szerintem ez tök jó kompromisszum.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.14. 21:23:06

@Alamio:

"Szerinted jogos az, hogy egy önkormányzat közpénzen olyan vállalkozást támogat, és bocsát rendekezésére ingatlant, amely alkoholméréssel is foglalkozik?"

tudod mi a te nagy bajod? van egy intézmény, ami ALAPVETŐEN csinál valamit, és MELLÉKESEN italt mér, és te konkrétan kocsmaként kezeled. és verklized, hogy minek támogatnak egy kocsmát. ha valaki nem tudja, mi volt a tűzraktér, és csak a te süketelésedet olvassa, simán azt hiheti, hogy egy kibaszott kocsmáról folyik a vita

például a legtöbb színházban van "büfé", ahol a kurva drága és kurva szar szendvicseken kívül kurva drágán alkoholt is lehet vásárolni. ezeknek a színházaknak a többségét a kibaszott állam TÁMOGATJA, holott a te logikád alapján ezek kocsmák, amelyeknek ez nem járna.

hát a faszom, az. tűzraktér kocsmája egy lepra szar volt amúgy, olyan vizezett kozelt néccázé én kevés helyen ittam, de ezért kibaszni őket ...

Alamio 2011.05.14. 21:35:42

@mavo: A stílus szintjéért nagyon mélyre kéne menni. Én meg nem akarok.

Ittál egy Önkormányzatilag támogatott vizezett sört. És neked ez tetszik. Grat.

A színház-párhuzamra már reagáltam, olvass vissza érte, nem ismétlek. Azt meg nagyon unom, hogy valaki szerint valami nem normális, de "légyszi itt nézzük el, mert ezt a helyet szeretem, meg máshol sem jobb". Hát ha így nézzük, nem is lesz jobb.

kela-bá 2011.05.14. 22:12:18

Mindenkinek igaza van, lényeg, hogy megértsétek egymást ! De az egészségről se feledkezzetek meg !

Jó éjszakát EMBEREK !

hencz 2011.05.14. 22:40:47

"országzászló, és egyúttal búcsújáró hely, ahol ünnepelni lehet magasztos ügyeket, akár az új alkotmányt is"
Azok a fiatalok akik a nevezett szabadtéri szórakozóhelyre jártak koncertekre, kikapcsolódni, szórakozni biztosan nem fognak visszajárni, zarándokolni és mormolni az új alkotmányt! Annak ellenére, hogy tudomásul veszik, és még esetleg tisztelik is.
Ők azok, akiknek a világképe még talán nincs teljesen kiforrva, nincs még "választott pártjuk" ezután lehet, hogy könnyebben döntenek.:)

"Ebbe pedig nem kéne beleszarni,"
nem bizony! ez egy nagyon jó gondolat. tetszik.
:)

bőrmók 2011.05.14. 22:45:55

Hát, ha már itt tartunk, a Nemzeti sem épült épült sokkal jobb helyre, akkor meg már inkább egy zászlórúd.

Amúgy zászlókkal senkivel nem lehet "nemzeti szimbólumokat" megszerettetni, legyenek azok akármekkorák. És vitatkoznék a posztolóval, nem, ne legyen minden kerületben harmincméteres zászlórúd, mint amilyen Óbudán van. Lehetne ennél jobb dolga is az önkormányzatnak, pl. ott van a félbehagyott hajléktalan-endlösung projekt.

hencz 2011.05.14. 22:53:35

"Új alkotmány hatályba lépésének emlékhelyét"
hm. a kormány itt is bebetonozza magát.
A fiatalok meg menjenek, szórakozzanak ahol akarnak, kit érdekel, hogy az onnan "kisepert" vállalkozók is hogyan élnek meg azután, hol találnak esetleg másik helyet.
és kész.
:)

Zuzu Petás 2011.05.14. 23:02:25

@különvélemény: engedély nélküli a Turul-szobor is, de a Terror Háza pengefala is! Azokat mikor bontják el?

JMárta 2011.05.14. 23:19:24

A szórakozóhelyek betartják a törvény által előírt zajhatárértékeket.
- A szórakozóhelyek 2011 decemberéig vállalják a közterületek elhagyását, illetve az eredeti állapot helyreállítását, azaz a meglévő felépítmények bontását és a parkosítás költségeit. "

Nem ismerem személyesen a helyet, több száz km-ről így kicsit nehezebb írni.
Úgy tájékozódtam, hogy nagyon közel nincs lakóépület. De még ha lenne is, minden "jó indulatú" ember véleményét figyelembe véve sehol sem lenne zene. Mindenhol akad egy-két "jóakaró" ......
"parkosítás költségeit" hm. Tessék mondani, az nincs leírva, hogy esetleg az emlékhelyet is ők alakítsák ki.?:)
Azok a fiatalok, akik ott jól érezték magukat, még a diákévek után is visszajártak - mert van ilyen, tudom - nagyon negatívan fogják értékelni, a kormány döntését. Éppen most amikor a felsőoktatás "átalakítása kapcsán" egyébként és "forró" a hangulat.
Ezzel a döntéssel, nem gondolom, hogy a kormány az ellenzéki pártok "vitorlájából kifogja a szelet", inkább nekik kedvez, ill. belehajtja azt.:)
Úgy bizony, ez /is/ az a réteg,.... "mert pont ők a billegők,"

JMárta 2011.05.14. 23:27:48

hm. Innen is mehetnek a fiatalok.

"A Fidesz döntése végleges - Észérveknek helye nincs"

www.stop.hu/articles/article.php?id=874538

Igaz ez nem szórakozóhely, de érzékenyen érinti azokat, akik ezt második otthonuknak kell, hogy érezzék....

"A rossz helykihasználtság miatt bezárják a négy kollégium közül az egyetlent, ami tényleg tele van"

ez van.

zsoci 2011.05.14. 23:29:51

Ezt a két szemté helyet nem a zászló, meg a hasznosítás miatt kell bezárni, hanem mert:

1, ezek akik üzemeltetik mocskos tolvajok
2, akik odajárnak jelentős százalékben udorító görények, akik összehányják az autódat ( nem egyszer, nem kétszer kb hetente ) letörika tükrödet, üvöltöznek az ablakod alatt, teledobálják szeméttel a környéket. Midezt azért mert potom 1 villamosmegállór az éjjel-napaliban olcsóbb az ócska pia. ( akinek nem telik rá nem menjen szórakozó helyre. El sem tudok képzelni nagyobb prosztóságot, mint kimenni valahonnan piálni )
3, nem lehet tőle közelekdni, mert a mocsok taxisok, meg a kocsival érkezők szerint az legtermészetesebb hogy a hídfelhajtót elállják.

No ezért.

Költözz kb 2 km-es körzetbe és megtudod !

iroknektek 2011.05.14. 23:37:14

Akit zavar a zene. Egyáltalán a szórakozóhely léte.
Menjen tanyára lakni.
osztjónapot!

Milyen jó ott majd megtudod!

:)))

iroknektek 2011.05.14. 23:45:57

Tisztelt Kommentelő!
Én laktam, zenés szórakozóhellyel szemben. Tudomásul vettük, hogy a mindennapokhoz hozzátartozik, inkább a hét utolsó napjaihoz, hogy van aki szórakozni vágyik.
Persze, nem támogatva a "vandalizmust". De ezt nem is lehet általánosítani.
Emberek vagyunk, és egy szórakozóhely működését nem lehet mindenkinek a vágyaihoz igazítani.
Már bocsánat! de ép ésszel, normális ember megpróbál alkalmazkodni, s nem minden áron embertársainak "keresztbetenni" ezt nem is lehet elvárni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.14. 23:55:18

@Alamio:

és nem érti. a színházban nem azért van "büfé", mert nem az kell a zembereknek, csak valami gonosz rájuk akarja erőltetni. azért van, mert az kell. huszonegyedik század, heló!

senki nem mondja azt, hogy ez kötelező legyen. csak lehessen

jjmano 2011.05.14. 23:56:09

@iroknektek:

Úgy bizony. Nagyon jól mondod!
A tanyán nem lesznek koncertek, fiatalok sem. Ott teljes a sötétség, a nyugalom, és a hatalmas csend.
Oda kell menni, akinek semmi nem tetszik.

:)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.05.14. 23:57:15

@Alamio:

"A stílus szintjéért nagyon mélyre kéne menni."

na, erre meg inkább semmit. ad hominem, oszt jóccakát.

jjmano 2011.05.15. 00:03:49

Csak oda a tanyára, ajánlatos vinni azt a bizonyos otthonvédelmi lőfegyvert.
Ott nem a szórakozni vágyó fiatalok lesznek, ott egészen mások fordulhatnak meg, profi- és nem profi bűnözők is járhatnak arra.
Mielőtt esetleg ki tecccik költözni, tessék az engedélyeket beszerezni, és majd tessék pontosan lőni, ha a helyzet véletlenül úgy kívánja.
És akkor majd el lehet dönteni, melyik a jobb.....

nem elfelejteni!

:)))

Exploiter 2011.05.15. 00:35:24

Nem olyan nagy szám az a ZP.
Ettől függetlenül egy lengedező zászló ott a faszt sem fogja érdekelni.

Ritka nagy faszkalapok ezek, vagy csak megpróbálják újjáéleszteni az szdsz-t?

Seriously, wtf?

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.05.15. 01:06:29

"Van-e ilyen szép és méltó hely a XI. kerületben? Hát persze. A Kopaszi-gát."

Ott speciel már van is egy országzászló (az északi végében). Nem negyven méter magas ugyan, de a miénk :-).

(Pedig azt a parkot a gyűlölt szoci Leisztinger építtette...)

vauvauvau 2011.05.15. 01:26:10

Ez a Fidesz provokációja.

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.05.15. 01:34:55

Egyébiránt roppant előrelátó az, aki épp a Műegyetem mellé képzelt el egy erektáló nemzeti lófütyit. Egy objektummal több, amit éjjel-nappal őrizhetnek, különben a vicces diákság pillanatok alatt tovább fogja gondolni a művet, mind esztétikailag, mind funkcionálisan...

A város köztudottan leglázadóbb, legkreatívabb és legidiótább egyetemistáitól száz méterre telepíteni egy ilyen provokatív cuccot szép nagy öngól lesz, ezt borítékolom.

A terület átnevezésére már van is egy ötletem: Zöld Parkrom.

Fekete Sámuel 2011.05.15. 03:29:30

Először is ismeretlenek megkenik a kerületi mutyivezetést, hogy engedje kiemelten értékes közterület lefoglalását, egyébként többszörösen jogellenes szórakozóhely céljára.

A szórakozóhely létrehozása közben két parkot és egy múzeumot letarolnak.

A szórakozóhelyet primitív izomagyú bunkókkal tömik ki. Kell is, mert a látogatók sem az egyetemisták csúcsáról kerülnek ki.

A két szórakozóhely a közterületet névleg bérli, ténylegesen meg a normális ár tizedét se fizeti. Soha nem derül ki, hogyan sikerült bérbeadni a területet ilyen olcsón, és hogy ez kinek a döntése volt.

A bulik során a környező utcák állandósult képe lesz a fűtől és az alkoholtól tántorgó, hányó, ida-oda hugyozó lumpencsoport. A hangzavar olyan erős, hogy még a Duna túlpartján is alvászavart okoz.

A szórakozóhely közvetlen közelében még a Duna közelsége dacára is tömény alkohol- cigaretta- és fűszag terjeng. Mindennek a füves része a rendőrséget valahogy mégsem izgatja, soha nem derül ki, hogy miért nem.

Végül még a bulik után a szemétszedést is javarészt az önkormányzat állja, közpénzből.

-------------------------------------------

Hát én nem értem, hogy mindezek fényében hogy lehet bárki a ZP mellett. Sőt. Én igazából azt nem értem, hogy miért csak most zárják be ezt a két tetves bűntanyát. Már évek óta - de legalábbis az önkormányzati választás óta - előzetesben kéne ülnie a ZP tulajainak és a kerületi vezetésnek egyaránt, a következő vádakkal:

- közpénz ellopása
- közterület áron alul kisajítátsa
- droghasználat elősegítése
- korrupció, egyéb járulékos bűncselekmények

Ez van. Örüljünk neki, hogy most legalább vége. Végre!

West Balkánnak annyi, ZP-nak annyi, Riónak annyi.

A Fészek lehetne a következő, forrásaim szerint ott még hernyó is megy a klotyóban... vagy az a másik mocsokközpont a Margit-sziget északi csücskén, hogy is hívják?

namkuzu 2011.05.15. 05:50:31

lesz még itt nemzeti pantheon is, meg ki tudja miféle makoveczi más nemzetiegyüttalkotások

Fekete Sámuel 2011.05.15. 06:57:14

@namkuzu: Franciaországban is van. Emile Zola is ott rohad például.

Nzoltan 2011.05.15. 07:12:17

Nem értem a felzúdulást. Aki a ZP-be járt eddig, az máshol is meg fogja kapni a napi alkohol és drog adagját. Igazából tök mindegy hogy hol, csak meglegyen.
A szinvonalas szórakozás nem a ZP-be kezdődött eddig sem.

Fekete Sámuel 2011.05.15. 07:14:48

Ott a műszaki környékén tényleg van egy csomó kocsma. A kis utcákra gondolok a Budafoki és az Egry villájában.

Én ott egy csomószor félhullára ittam magam ott. Tök jó volt, szép emlék.

Jut eszembe, az újvárklubot is darabokra kéne még szedni!

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.05.15. 07:24:41

esténként szabálytalanul parkoló, lassító autók tömege, gyalogos részeg emberek sétálnak át a híd alatt a száguldó autók előtt, bunkók a kidobók, beszólogatnak a fiatal csajoknak, és a vékony srácokat cikizik. többször is szándékosan rosszul adtak vissza a pultosok, és amikor jeleztem, akkor alig akarták korrigálni a közel 500Ft-átlagos-tévedésüket. tele van olyan fiatal taknyokkal, akik 1 sörtől "atom"részegnek érzik magukat, és nem tudnak kulturáltan szórakozni, beleordítanak az ember nőjének az arcába, hogy "úgy megbasználak édes" és csodálkoznak, amikor orrba basztam érte. nívótlan hely, nívótlan közönséggel, nívótlan portásokkal, nívótlan lehúzós pultosokkal..ha nem tetszik, lehet törölni a kommentemet, de a valóság ettől még létezik

lüke 2011.05.15. 07:35:13

@iroknektek:
pardon ,ződ,
a zene tiszta időben 22h után a Kelenföldi pu-nál is hallható
zenét minékünk, ész nélkül

Billy the kid 2011.05.15. 07:44:45

Nem reprezentetatív felmérés alapján a zemberek, és főleg a fiatal zemberek nagy része kifejezetten szerette a zp-t. Aztán lehet, hogy a soron következő konzultáció egyik fő témája a zp bezárása lesz, és a 16-17 éves friss konzultálók nagy többséggel megvétózzák a kormánydöntést!
Szerintetek??

0Hagyma0 2011.05.15. 08:06:45

Ha rosszalvó vagyok, zavar a zaj, akkor nem költözök be a város közepébe. Ilyen rohadt egyszerű.
Bosszantó,a téma ellen kommentelők, gúnyos, és direkt provokáló hangneme.
Látszik, hogy ezek az emberek megkeseredett, egyedülálló emberek akik senkinek nem kellettek, nincsenek gyermekeik, nem látják a hely valódi értékét.
Lehet tolvaj banda üzemelteti, lehet nem jogosan lett kiadva, de szerintem, hiánypótló volt a maga nemében Budapesten.

lüke 2011.05.15. 08:23:40

@0Hagyma0:
ez igaz, hogy hiánypótló volt
anno 2001-4 ben sokat voltam én is ott
tény hogy a kelenföldi pu-nál is hallani
de virtuálisan itélkezni en bloc az itteniekről
kiféle, miféle, kefél-e
tényként nem állja meg a helyét

hands, nem ér kezezni:)
www.youtube.com/watch?v=HPSAz3a7nuU
bon jour´:)*:)*:)*:)*
@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pastorella,
@XENCZ ,@álomszép+ az összes
@1/x nick,mely aszimptotikusan megközelíti az x tengelyt

Fekete Sámuel 2011.05.15. 08:25:33

@www.Bisex.hu: Szerintem meg a buzikat kéne orrba baszni legelőször. Ilyen téren én a hitleri megoldás híve vagyok, ja és a "bisex" is buzi, sőt még sokkal mocskosabb is, mert az rendes nőt is bemocskolhat.

Fekete Sámuel 2011.05.15. 08:26:14

@Billy the kid: Egy szart. Én is 16-17 éves vagyok, és utálom.

És az újvárklubot is.

Fekete Sámuel 2011.05.15. 08:26:48

@0Hagyma0: Szerintem meg téged kéne kiköltöztetni a dokkba. Az eléggé kint van, meg a zene is pont a te ízlésed. Buta.

Fekete Sámuel 2011.05.15. 08:27:22

@0Hagyma0: "Látszik, hogy ezek az emberek megkeseredett, egyedülálló emberek akik senkinek nem kellettek, nincsenek gyermekeik, nem látják a hely valódi értékét."

HAHAHAHAHA! :-) :-) :-) :-)

Calto 2011.05.15. 08:30:53

Jobb lett volna erre a célra a Citadella - a magasban jobban érvényesült volna "az országzászló" - anyám minek van ennyi hülye a parlamentben

Kivlov 2011.05.15. 08:44:13

teljesen mind1, hogy kocsma vagy nem.
egy normális, megfizethető, szabadtéri bulihely volt.
ha nem lesz, meg majd mehet a fiatalság retkes, füstös tényleges kocsmákba bulizni.
gratula...

Kereszt Elek 2011.05.15. 08:56:37

Kedves Ferenc, kedves kessertársam!

Nem..nem a nemzeti lobogónkat utáltatja meg a fidesz, hanem saját magukat.

repulos

Exploiter 2011.05.15. 09:26:40

@Pszientológus:

Ne röhögj, punci, rólatok beszél. Ráadásul igaza is van.

petteri57 2011.05.15. 09:34:06

A Lágymányosi híd pesti végében van egy zászlórúd, körülötte kitört fényszórók maradványai, széthulló burkolat, mállás, kopás. Nem kéne megóvni, ami már egyszer elkészült?

Kalmár 2011.05.15. 09:37:16

@0Hagyma0: "Lehet tolvaj banda üzemelteti, lehet nem jogosan lett kiadva, de szerintem, hiánypótló volt a maga nemében Budapesten."

Ez komolyan gondolod?
Tényleg oda lehet adni a köztulajdont magánzsebbe úgy, hogy még a gyártók is sorba állnak milliókkal, hogy bekerülhessenek?
Szerinted az menti őket, hogy népszerű helyet nyitottak a mi pénzünkön a saját hasznukra???
Szerintem meg büdös, köcsög tolvajok.
Nagyon helyes, hogy véget vetettek ennek.
Ha ezek helyett a saját szemetük nyit hasonló helyet, akkor Tarlósék is rohadjanak meg.
Ha nem, akkor tőlem fáklyás menet.

sprenczl 2011.05.15. 09:49:52

ZP: már 10 éve is gáz volt egyetemistaként...Újvár Klub fedél nélkül.

iroknektek 2011.05.15. 09:56:44

@lüke:

Tessék füldugót használni. Vagy ott a lehetőség, ki kell költözni tanyára. Ott majd csend lesz és nyugalom.

hencz 2011.05.15. 10:00:14

@lüke:

Hm. Nem unod még? Egyébként teljesen jól vagy?

hencz 2011.05.15. 10:15:09

@lüke:
Ha költöznél - oda ki - ! vidd magaddal a csapatodat is, azt a "tucatot- vagy kettőt". Mert még a végén egyedül félnél. Onnan majd írhatod a tutit!

The One 2011.05.15. 10:22:00

Feri!
Lehet, hogy az országzászló és az alkotmány másolata nem való oda. Ebben valószínűleg igazad van. Viszont, az a két lepratanya sem való oda. Vegyük például a parkolást. Nincs parkolója egyiknek sem! Láttad mit műveltek az ott "szórakozók"? Kilométeres körzetben járdán, elválasztó sávon, fűn, fán, bokron parkolnak, mindent tönkretéve. Életem egyik legsokkolóbb élménye volt a rendőrséggel kapcsolatban, amikor egy nyári este a sokszáz szabálytalanul parkoló autó mellett tartott közúti ellenőrzést a rendőrség. Minden autóst megállítottak: zöldkártya, kötelező, stb... ha nem találtak ebben hibát, jött a pótizzó készlet, eü csomag, stb. agészen addig, amíg bírságolni nem lehetett. A tilosban pakoló autók egyikén sem láttam bírságcédulát. Mi több, volt, hogy odébb kellett állnia a rendőrautónak, hogy a járdán parkoló autós el tudjon hajtani. Na, őt nem csak hogy nem bűntették meg, nem is igazoltatták... De az is gond, hogy az a környék elég forgalmas, még éjjel is, nem egyszer kellett kerülgetni úttesten bukdácsoló részeg fiatalokat, vagy az úttest közepén andalgó párokat, stb...
És ezek, például a parkolási anomáliák, nem változnának semmit egy másik, jól fizető bérlővel sem. Egyszerűen ez nem való oda.

lüke 2011.05.15. 10:50:24

@hencz:
hands, nem ér kezezni:)
www.youtube.com/watch?v=HPSAz3a7nuU
bon jour´:)*:)*:)*:)*
@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pastorella,
@XENCZ ,@álomszép+ az összes
@1/x nick,mely aszimptotikusan megközelíti az x tengelyt

lüke 2011.05.15. 10:53:52

@hencz:
nem félek,
nem költözöm
csapatom sincs- nem vagyok én úttörő
tutit se írok
sőt: tanácsokat se adok - drága lenne-
senkinek

mement 2011.05.15. 10:54:06

@The One: Nem kell autoval bulizni menni, es kerek perec letiltani a parkolast a kornyeken, ket rosszarcu kozterest oda tenni posztolni, es dolog megoldva.

Ott all meg vele szemben a 4-6. Ez siman megoldhato problema lenne.

Reszeg tiniket, meg terelgethtik a szorakozo hely alltal fizetett biztiboyok. Ez is orvosolhato sztem. Es ha a ket helyet kenyszeritik erre, es be is tartatjak, a dolog sztem megoldva, anelkul hogy be kellet volna zarni.

lüke 2011.05.15. 10:56:50

@iroknektek:
sírok nektek jobb lett volna,megszoktuk

0Hagyma0 2011.05.15. 10:57:20

@Kalmár:
Te szerinted mit adtak oda bárkinek is... legalább elgondolkozna pár ember a mondatok értelmén... Ki adott oda köztulajdont kinek? Ez bérlet.

Persze nem azt mondom, hogy ez így jó és hagyni kell. De elpusztítani valamit ami egyébként Budapest egyik fontos vonzereje hatalmas baromság.
Ki kell adni másnak, aki más néven legálisabb keretek közt tudja továbbvinni egy egyébként igen jó helyet. Vagy ki kell írni pályázatot a hely hasznosítására, de lerombolni, mert néhány belvárosba költözött ember meglepődve tapasztalta, hogy belvárosban zaj van...és most kertvárost akarnak csinálni a Petőfi hídnál, az vicc...
Szerintem fontos kulturális központ lett, persze mindenhol vannak hülyék, meg seggfejek, de azért nem feltételen a helyet kell okolni, hanem aki nem tud kulturáltan szórakozni, azt be kell vinni a rendőrségre.
Arról nem beszélve, hogy az a pár ezer ember aki hétvégenként oda megy milyen forgalmat hoz a környék kávézóinak, éttermeinek, boltjainak, kocsmáinak amit majd most máshol fognak elkölteni....

popocatepetl 2011.05.15. 11:07:47

@hencz: Jajj, a szívem szakad meg szegény vállalkozókért, hogy most már nem a piaci ár tizedéért bérelhetnek helyet.

megszűnt 2011.05.15. 11:16:40

Élek én egy világban. Ez hatalmas érzés, itt és most, tudni, hogy jól élek, a magam emberi voltában és nem tiprok bele mások jogaiba, inkább kreálok magamnak álomvilágot és elmegyek Para-Kovács Én-teriőrjével a Nincs Pardonba.

Az ember, ebben a maximum nyolcvanvalahányban élhet így is, úgy is, de ha azt élvezi leginkább, hogy mások jogaiba tipor, én azzal ma sem tudok mit kezdeni és inkább elmegyek, tanulom az angolt, főzök a családomnak és diszkrét partikon veszek részt.

Ez az ország nem a Zöld Pardon miatt ilyen.

Kumin Ferenc már tud angolul, németül és olaszul, én meg szeretnék tanulni, és nem trollokkal itt külön törődni, kérem tiltsa le ezeket, itt még:

bon jour´:)*:)*:)*:)*
@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pastorella,
@XENCZ ,@álomszép+ az összes
@1/x nick,mely aszimptotikusan megközelíti az x tengelyt

További szép vasárnapot kívánok és köszönöm!
www.youtube.com/watch?v=MYw_RxbRhpE&feature=related

mement 2011.05.15. 11:20:52

@Kalmár: jah mert most egy zaszloval, a szmogtenger es az autozaj kozott, baromi ertelmesen hasznositjuk a koztulajdont.

juditka* 2011.05.15. 11:40:25

Hm. Mi van már! Jöttem megnézni, hogy nem tiltott még le a Kumin Ferenc?
Jaj! hát hiába írogatnak ezek?!

:)

Egyébként is, mikor először írtam ide, "megkérdeztem", hogy ide "mindent lehet írogatni?" mindenki írhat?. Nem válaszolt a poszton a bloggazda. Én úgy gondolom, hogy éppen olyan joggal írhatok mint mások!
Mi a problémája a t. kommentelőnek????!
osztjónapot!

:)))

lüke 2011.05.15. 14:02:02

@juditka*:
provokálsz, nemcsak "ezeket "- ők-
"mi van már", hanem a blogazda, Kumint is

dbeata 2011.05.15. 15:26:10

@The One: Amúgy lehetne parkolni (Műegyetem rakpart, meg a Petőfi hídtól délre, de jó magyar módra nem oda parkolnak. Persze, hogy 200 m-t gyalogolni kelljen..

dbeata 2011.05.15. 15:29:57

@Jofiu: Holnap meg már gyónunk is? Jaj, kifordulok magamból. :-)

Kalmár 2011.05.15. 15:42:24

@0Hagyma0: Mindjárt kezdhetnéd te a gondolkodást, ha már ilyen nagyképű pöcs stílusban oktatsz.
Ha bérbeadok 500nm területet, de csak 100nm után kapok bérleti díjat, és mindez nem zavar évekig az mi?
Segítek.
Lopás, csalás, sikkasztás.

juditka* 2011.05.15. 15:48:09

@lüke:
Persze. Ha ettől jobb a közérzeted.
Megkérlek szépen, hogy hagyjál végre békén!

lüke 2011.05.15. 16:19:26

@juditka*:
a közérzetem nem függ össze ezzel, - konfabulálsz- s hogy provokálsz, ez tény
s az is tény- amit nem is tagadsz-
ezek a nickjeid
"iroknektek 2011.05.15. 09:56:44
@lüke:

Tessék füldugót használni. Vagy ott a lehetőség, ki kell költözni tanyára. Ott majd csend lesz és nyugalom"
+
@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pastorella,
@XENCZ ,@álomszép
ma is te kezdted

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2011.05.15. 16:33:39

A Horthy-érában ide tervezték a magyar repülősök szobrát, amit a kormányzó fiáról mintázott meg Kisfaludy-Strobl Zsigmond. A szobor elkészült, de a Rákosiék alatt beolvasztották, hogy legyen alapanyaga a Sztálin szobornak. Mivel ma csak Szolnokon van repülős emlékmű, így lehet, hogy ismét ide kellene felállítania a szobrot. Ha a bloggazda nem veszi zokon, a történelmi ismertető itt:

falanszter.blog.hu/2010/10/23/doberdo_es_przemy_l_dicsosegere_milyen_lett_volna_a_lagymanyosi_vitezek_tere_es_szent_korona_utja

0Hagyma0 2011.05.15. 18:27:44

@Kalmár:
2 dolog és nem is érdekel tovább:

1, Ismét sikerült beleesni, a "saját igazam hajtogatom, és mást nem nézek" csapdába. Írtam, hogy ez így nem jó, de leírom még egyszer, hátha könnyebb lesz: EZ ÍGY NEM JÓ, de lerombolni azért nem megoldás.
Mondjuk azért kíváncsi lennék, az itt csalót kiabáló tolvajozó ember az mind szín tiszta törvénytisztelő, többi emberre odafigyelő kedves ember e... Szerintem az ország 98% követ el kisebb-nagyobb törvénytelenségeket, szabálytalanságokat, úgyhogy erkölcsi alap nagyon nincsen. De még egyszer leírom, EZ ÍGY NEM JÓ, változtatni kell..

2, az hogy ki mekkora bunkó, szerintem azt a hozzászólások mutatják :D . Te is olyan kedves barátságos, törvényt betartó, másokra odafigyelő türelmes ember vagy akinek hatalmas erkölcsi alapja van mások felett ítéletet mondani...

Winston Smith 2011.05.15. 23:28:08

@The One:

"Vegyük például a parkolást. Nincs parkolója egyiknek sem!"

Húbazmeg, a Madách színháznak sincs parkolója, akkor tiltsuk be azt is?

Baromi sok parkolóhely van a környéken, többször mentem már kocsival a ZP-be koncertre (sajnos másnap munka volt, nem akartam sörözni) és soha nem volt gond a parkolóhellyel.

Winston Smith 2011.05.15. 23:32:02

@Kivlov: "egy normális, megfizethető, szabadtéri bulihely volt.
ha nem lesz, meg majd mehet a fiatalság retkes, füstös tényleges kocsmákba bulizni.
gratula..."

Pl. a belvárosba, nagyságrendileg több embert zavarna.

Persze tudom én, az lenne a tökéletes, ha a fiatalok szombat esténként otthon olvasnák a Petőfi összest.

Mammaroza · http://www.rozamami.blogspot.com/ 2011.05.16. 22:05:45

Ha valaki tudni szeretné miért nem jutunk előre mi magyarok, sőt inkább csak hátra, csak vissza kell olvasni a hozzászólásokat. Hát ezért...

porfelhő 2011.05.16. 22:45:44

Lehet, mindenkinek igaza van. A szórakozóhelyek megszüntetését, a társadalom nagy csoportja, és azok - főleg fiatalok - akik odajártak szórakozni, úgy fogja értékelni, hogy a kormány egy tollvonással megszüntette ezt is.
Keresni kellene a megoldásokat. Az országzászlót fel lehetne esetleg állítani máshol is.
Eddig minden rendben volt? épp most van "útban" a két említett hely?
Nem értem, sok mindent nem.

lüke 2011.05.17. 07:44:19

@porfelhő:
bon jour

@porfelhő, @juditka*,@armanda, @armanda*,@hencz, @Pastorella,
@XENCZ ,@álomszép,@íroknektek
mit nem értesz:
1,régi elképzelés
www.falanszter.blog.hu/
2,jogtalan volt a kiadás, nincs szerződésük, nem fizettek(csak zsebbe)
két legyet egy csapásra,
éppen most van útban: pol. döntés
nemcsak GYF igazi demoktrata

porfelhő 2011.05.17. 09:26:06

@lüke:

mit nem értesz:" hm. Értem.
Te tudod, hogy mit csinálsz már megint?

lüke 2011.05.17. 09:52:00

@porfelhő:
hogy ,hogy mit csinálok? kommentelek, és leírtam összes nicked

tegnap megkérdezted melyik tetszik
nekem mindegy, lényeg:
hogy te légy elégedett önmagaddal
s nehogy azt hidd, hogy mindenki azért van itt- mint te- hogy"veled szórakozzon"-ahogy már ma is írtad
nekem az tetszene , ha csak egyről írnád ugyanúgy, ugyanazt
de csak alkalmazott pszichiáter vagyok, azért beszélek ilyen szépen
vannak itt akik melegebb éghajlatra küldenek, azokat tiszteled
a jámborokat- akik türelemesek és toleránsak -még veled is-: pl.knausz, tölgyes, (én) meg provokálod

porfelhő 2011.05.17. 13:12:09

@lüke:
hm. Már bocsánat! De nem tudok arról, hogy kezelésre szorulnék. Toleranciát nem kértem. Semmit sem kértem.
Provokálom? hm. ez még nekem is nagyon új.

megszűnt 2011.05.17. 18:43:03

@porfelhő:
"Provokálom? hm. ez még nekem is nagyon új."

Pedig provokálsz. De büszke lehetsz magadra! Tulajdonképpen egyedül tönkretetted Török közösségét és Kumin blogját, ami azért érdekes, mert többnyire sok lúd, disznót győz, de ezúttal nem így történt.

Bár laikus vagyok és inkább karriertanácsokat adok, de ezúttal azt mondom, keress meg nyugodtan egy klinikai szakpszichológust. Hátha elmagyarázza Neked, hogy:

1. Nem normális önmagaddal beszélgetni
2. Több nick-névvel jönni, amikor Te ugyanaz a személy vagy

porfelhő 2011.05.17. 20:33:57

@knausz:
Mit tettem tönkre te szerencsétlen! áruld már el.?
Milyen ugyanaz a személy, honnan tudod ki vagyok én?
Még isteni szerencse, hogy ez blogvilág......
És nem hiszem, hogy nekünk írogatni kelle egymásnak.
Érted ugye? Remélem, hogy a jövőben ehhez tartod magad.
Én nem szoktam harcolni, a való életben engem tisztelnek, ahhoz vagyok szokva. Inkább felnéznek rám, mint le.
Érted ugye ezt is. Sajnálom, hogy egy politikai blogon, ezt le kellett írnom, nem igazán tartozik ide. Részemről ez a téma be van fejezve.
Ha a bloggazdának nem tetszik, hogy ide írogatok, gondolom felhívja rá a figyelmemet. De az sem tartozik rád. Az én bukásomat fogja jelenteni.

Még annyi amiket itt írogatsz, az téged minősít, nem engem.
Már irtam, a blogvilágban is lennének határok! illene betartani.!

megszűnt 2011.05.17. 20:36:39

@porfelhő:
"Remélem, hogy a jövőben ehhez tartod magad."

Nem igazán szeretem, amikor fenyegetnek.

porfelhő 2011.05.17. 20:41:16

@knausz:
Tévedés! Nem fenyegetés! Ha úgy jobban tetszik. Megkérlek rá, hogy a jövőben, ne írogass nekem.
Igy megfelel!? Egyébként én sem szeretem, és nem tűröm a fenyegetést. Szokatlan, és nem is fogom megszokni. Nincs miért.

porfelhő 2011.05.17. 21:46:02

"A szórakozóhelyek próbáltak ugyan jóban lenni mindkét politikai táborral, ám közben eszükben sem volt rendbe tenni/tetetni szerződéseiket, és olyan ostoba hibákat vétettek, mint hogy engedélyek nélkül húzták fel néhány épületüket."

www.fn.hu/belfold/20110516/evi_10_millioert_orszagzaszlo_vagy/

Egyszerűen érthetetlen, miért is nem érdeke egy önkormányzatnak, hogy rendes szerződésekkel, hosszú távra biztosítsák egy szórakozónegyed prosperálását."

"Vajon miért nem tanul a kormányzópárt az eddigi hibáiból, és miért nem jön rá, hogy a betonbiztos kétharmad ellen a sajtó és az ellenzék kinevettető képessége a leghatásosabb fegyver? Mindenesetre megbízható rendszerességgel szállítják hozzá az elsőrangú muníciót. "

hm. Mindenkinek igaza van az ügyben.:)
Valami "megoldást" kellene találni, hogy mindenki elégedett legyen.
:)

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása