Előző bejegyzésemben a tartalmi kritikák hiányáról írtam az új alkotmánnyal szemben. A kommentekben a szokásos jókívánságokon túl egy makacsabb tartalmi kifogás bontakozott ki: a költségvetési tanácson és az államfőn keresztül működő utólagos kormánybuktatási mechanizmus. Nézzük meg, hogy honnan jön és mennyi az alapja ennek a kritikának.

(forrás)

Nem tudom pontosan megállapítani, hogy a nyilvánosságban mikor indult a téma. Annyi bizonyos, hogy az új alkotmány elfogadásának napján megjelent Financial Times tudósítás Szabados Krisztiántól, a Political Capital vezetőjétől idézi a problémát: „a Fidesznek akkor is módjában áll majd megbuktatni az új kormányt, ha elveszíti a következő választásokat.”

Miről is van szó? Az új alkotmány 44. cikk (3) bekezdése ezt mondja: „A központi költségvetésről szóló törvény elfogadásához a 36. cikk (4) és (5) bekezdésében foglaltak betartása érdekében a Költségvetési Tanács előzetes hozzájárulása szükséges.” A hivatkozott két bekezdésben pedig ez áll: „Az Országgyűlés nem fogadhat el olyan központi költségvetésről szóló törvényt, amelynek eredményeképpen az államadósság meghaladná a teljes hazai össztermék felét. […] Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, az Országgyűlés csak olyan központi költségvetésről szóló törvényt fogadhat el, amely az államadósság a teljes hazai össztermékhez viszonyított arányának csökkentését tartalmazza.” Fontos lehet még a 44. cikk (5) bekezdése is, amely szerint: „A Költségvetési Tanács működésének részletes szabályait sarkalatos törvény határozza meg.”

A másik rész, amelyet fel kell lapozni az új alkotmányban az ügy megértéséhez, a köztársasági elnök feloszlató hatáskörére vonatkozik (erről korábbi bejegyzésemben már okoskodtam), a 3. cikk (3) bekezdés b) pontja, amely szerint „A köztársasági elnök a választások egyidejű kitűzésével feloszlathatja az Országgyűlést, ha az Országgyűlés az adott évre vonatkozó központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el.”

Nézzük, mi főhet ki ezekből a hozzávalókból! A történet azzal kezdődik, hogy a 2014-es országgyűlési választásokat a jobboldal elveszíti, és politikai riválisai sima többséggel alakítanak kormányt, a kétharmados szabályokhoz nem tudnak nyúlni. A frissen alakult új Országgyűlés a következő évi költségvetés elfogadásakor – és itt egy fontos, eddig nem tárgyalt feltétel jön – olyan költségvetést fogad el, amely nem csökkenti a GDP-arányos államadósságot. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet deficites a költségvetés, csupán azt, hogy a gazdasági növekedésével is számolva a deficit ne növelje az államadósság GDP-hez mért arányát.

Mindez kemény feltétel, de közel sem lehetetlen. Biztosan nem a következő, esetleg más színű kormányokkal történő kibabrálásra lett ez a szabály kitalálva, hiszen a 2013-as költségvetést már az új alkotmány hatálya alatt kell a jelenlegi kormánynak megalkotnia. Tételezzük fel azonban, hogy valamiért olyan rendkívüli körülmények adódnak, ami miatt a magas adósságszint dacára el kell engedni a költségvetést. Ott van még a Költségvetési Tanácsról (KT) szóló cikk végén, hogy a működését sarkalatos törvény fogja szabályozni. Nyilván ez határozza majd meg, hogy milyen pontosan körülírt feltételekkel dobhatja vissza a testület a költségvetést, illetve milyen rendkívüli körülményekre kell figyelemmel lennie. A költségvetés vétózásának szabályozása biztosan rendkívüli súlyú kérdés. Nem tartom valószínűnek, hogy ebben a szubjektív véleménynek, így a párthoz, politikai oldalhoz kötődésnek túl sok mozgástér maradna.

De menjünk tovább az összeesküvés-elméletben! Tételezzük fel, hogy nem lesznek egzakt részletes szabályok, és tényleg a politikai szimpátia döntheti el, hogy az adósságot növelő költségvetést a KT nem fogadja el, és széles mosollyal az arcán átdolgozásra visszaküldi. A győzelmi mámortól még ekkor is ittas Országgyűlés ezen a ponton sem érzi a veszélyt, dacol a KT akaratával, és újra adósságnövelő költségvetést fogad el. Így végigpingpongozzák a decembert, aztán a szünet után (mert miért is kéne ilyen helyzetben rendkívüli ülésszakot összehívni?) a februárt és a márciust is. A köztársasági elnök eközben már dörzsöli a tenyerét, és alig várja, hogy eljöjjön az április. Ekkor Országgyűlést oszlat és új választásokat ír ki.

A választók reakciója is jókora ismeretlen még ebben a képletben. Miért választanák meg szűk egy év elteltével újra a jobboldalt, amelyet a feltételezések szerint a korábbi tavasszal elkergettek? Ráadásul most azért kéne újra szavazniuk, mert a jobboldal előre megfontolt szándékkal kicselezte őket, és bebetonozott intézményei révén nem hagyta, hogy érvényesüljön a nép akarata. Ezt kéne pozitívan viszonozni szavazatokkal egy előrehozott választáson? Sehogy sem áll össze. Kicsit arra emlékeztet ez a történet, mint amikor Antall József halála után beindult a spekuláció, hogy vajon Göncz Árpád nem akar-e ellenzéki miniszterelnököt jelölni, majd ugyanez pepitában Mádl Ferenc idején, amikor Medgyessy lemondott. Az intézményes szabályok extrém kijátszási lehetőségén túl azonban a politikában van egy íratlan überszabály is, amelyet a (jobb) szereplők ösztönösen betartanak: nem csinálnak hülyét magukból.