Mivel a blog történetének első szavazásán 63% úgy döntött, hogy nem csak politikáról olvasna szívesen, így most jöjjön valami egészen szoft műfaj.

Valamikor, talán 1986-ban tévések jelentek meg a Kosciusco Tádé utcai általános iskolában, és hatalmas felhajtás keretében olyan tízéves forma gyereket kerestek, aki hasonlított a Gálvölgyi Jánost ennyi idős korában ábrázáló fényképen mosolygó kisfiúra. Rám esett a választásuk, mert tényleg nagyon hasonlítottam. Ez volt viszont az egyetlen lehetséges ok, ugyanis minden más körülmény velem kapcsolatban a gyerekszínészi karrierem megkezdése ellen szólt: nem szerettem, nem akartam és nem is tudtam szerepelni, utáltam minden ilyesmit, egy iskolai ünnepélyen sem mertek rám bízni semmit, olyan ügyetlen voltam. 

A tévéseket ez nem zavarta, valahogy beszippantottak az események, de ettől még nem lettem ügyesebb. Nagyon sokat forgattak velem, lehetett lógni az iskolából, még valami pénzt is fizettek, de végül egyetlen egy snittet használtak az egész kínlódásból, ráadásul pont azt, amelyiket a legkínosabbnak éreztem:

(köszönet az MTV archívumának a hozzájárulásért)

Mai agyammal felfoghatatlan, hogy egy ilyen, átlagos produkcióhoz micsoda erőforrásokat mozgattak meg! Már maga a casting is, ahogy járták az iskolákat a megfelelő gyereket keresve, azután a rengeteg korhűvé alakított helyszínen készült forgatás - volt veterán mentőautó, egyszer meg egy komplett iskolai díszterem tele gyerekstatisztákkal - hogy azután az egészből végül mindössze ezt a néhány másodpercet használják. Valószínűleg annyira béna voltam a többin, hogy nem tudtak mit kezdeni a felvett anyaggal!

Ennek ellenére benne maradtam a rendszerben, és további válogatásokra is hívtak - mivel nem volt telefonunk, mindig táviratot hozott a postás. Egy röpke pillanatra feltűnök még a Szamárköhögés vége felé - az legalább egy jó film -, de akkorra már annyira utáltam az egész filmezés dolgot, hogy többet nem voltam hajlandó elmenni válogatásra. Itt kb. a negyedik perctől vagyok látható a leghátsó padban a térképtől balra.

Legközelebb kamera elé már nyilatkozóként álltam cirka 15 évvel később. Ezzel a fajta szerepléssel már jobban sikerült megbarátkoznom.