Új baloldalt?

2011.10.29. 10:20 kumin

Eddig a Negyedik Köztársaság Ifjúsági Mozgalom (4K!) két irányból tudta magára felhívni a figyelmet. Egyrészt magára húzta a perfekcionisták kritikáját, miszerint miért is negyedik az a köztársaság ott, a nevükben. Másrészt csináltak indulásnak egy különös ízlésvilágú performanszot a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben, amelynek keretében „Elvtársak, tényleg vége!” és „Új baloldalt!” feliratú transzparenseket húztak a Munkásmozgalmi Pantheon szoborcsoportja fölé – amúgy a Greenpeace módszertanát követve balhésan és persze engedély nélkül. Úgy tűnik, a zöldmezős párt mellé szegődött a szerencse: Dániel Péter szintén különös ízlésvilágú facebook-os akciójával felböffent a nyomasztó emlékű közelmúlt, és ezzel a Gyurcsány Ferenchez hű ügyvéd szinte házhoz jött egy kiadós komcsizásért. Nagy kérdés, hogy egy komcsizó, az „elvtársakat” cikiző, új baloldalnak eljött-e az ideje Magyarországon. Kérdés még az is, hogy a most pártot gründoló lelkes civileknek miért nem felel meg a szintén újbalos ambíciókkal már parlamenti székeket koptató LMP.

(forrás)


Még mindig van egy kis zavar abban, hogy lehet-e, kell-e az LMP-t
a baloldalon nyilvántartani. Nyilván ebben a bizonytalanságban benne van az is, hogy az LMP nem balosként, hanem elsősorban ökopártként azonosítja magát, de ügyei, retorikája, egész stílusa áll ma a legközelebb a parlamentben ahhoz, ami a világban a baloldalt izgalomban tartja. Az LMP nagy bravúrjának és történelmi szerencséjének következtében rekordsebességgel vált parlamenti párttá, és ezzel szükségszerűen beindította sokak fantáziáját: nekik köszönhetően újra komolyan vehető tevékenység a pártalapítás. Ettől még persze a látszólag hasonló pályán focizó EMS-es és most már 4K!-s társaság kereshetné az LMP kebelén belül is a politikai érvényesülés lehetőségét. Nem tűnik hülyeségnek ugyanis egy, a rendszer megváltoztatását zászlajára tűző közösségnek, hogy egy parlamenti frakcióval rendelkező, és amúgy „lehet más a politika” nevet viselő társaságon keresztül csatornázza be követeléseit, ahelyett, hogy bizonytalan kimenetelű pártalapításba kezdene a nulláról.


Mégsem ezt látjuk, és az okokat csak találgatni lehet. A 4K! és szélesebb köre, az EMS hangadói kimaradtak az LMP-ből, vagy csak azért, mert rosszkor voltak rossz helyen, vagy – és ez inkább lényeges szempont – mert fontos árnyalatokkal eltér az értékviláguk a zöldségre koncentráló, határozottan nem liberális ökopárttól. Az LMP sikerreceptje viszont szabadon hozzáférhető, lehet belőle csemegézni. Ennek egyik látványos példája a múlt vasárnapi rendezvény egyik fő ötlete, az alternatív köztársasági elnök. Az LMP későbbi alapítói közül többen első politikai sikerüket a Sólyom For President akcióval szerezték (for the record: ebben én is részt vettem), ez tette őket komolyabban vehetővé a politikai pályán. Most egy éles elnökválasztásnak sem szezonja nincs, sem még egyszer olyan konstelláció nem lesz Magyarországon, amely révén egy ilyen kampány sikeres lehet. Erre a helyzetre logikus válasz lehet az alternatív államfő ötlete, de kérdés, hogy ebben a változatban hozza-e az akció azokat a politikai bónuszokat, amelyekkel aztán a 4K! vagy az EMS bármilyen más pártpolitikai mutánsa az LMP-hez hasonlóan át tudja majd ugrani a bejutási küszöböt.


Rögtön kezdhetünk persze különböző választási szövetségekről is vizionálni, de egy ilyen látványos entrée után elég komoly hitelességi deficitet okozna, ha a Munkásmozgalmi Pantheonra kitűzött üzenetben kicikizett un. elvtársak társaságát a választás előtt mégis elkezdené keresni a frissen alakult párt.
 

Címkék: baloldal ems 4k! lmp

186 komment · 9 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr133337603

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 4K! Az Orbán-kormány az államcsőd felé vezeti az országot 2011.11.04. 15:27:19

A 4K! szerint a forint szándékos gyengítésével, a kiszámíthatatlan, csapkodó és össze-vissza kommunikáló gazdaságpolitikával a csőd felé kormányozzák Magyarországot. A kormány úgy tesz, mintha az elmúlt hónapokban bejelentett látszatintézkedéseivel meg...

Trackback: Pártokat akarok! Százat, ezeret! 2011.10.29. 17:06:25

Olyan ez, mintha hirtelen 1989 - ben ébredtem volna fel. Amint egy kis ideje akad valakinek, rögvest gründol egy pártot. Természetesen baloldalit.Hátélleg, mimást?Ennek van mostan mondhatni kikelettye. Mer ami eddig volt az nem volt baloldali, aztat cs...

Trackback: A Jobbik megtalálta a valódi problémát Gyöngyöspatán 2011.10.29. 15:55:51

A fővárosban borzasztó a közbiztonság helyzete. Vannak olyan kiváló polgármesterek, mint pl. Kocsis Máté, akik tesznek azért, hogy ne lehessen olyan, a társadalomra veszélyes bűncselekményeket elkövetni, mint a "kővőn ücsörgés". De ez mind sm...

Trackback: Pöcsnek lenni nem pártpolitikai kérdés, hanem viselkedési forma 2011.10.29. 13:54:04

A címet olvasva valószínűleg sokan vigyorogva várják a folytatást, mert miről másról is lehetne szó, mint arról, hogy mi is mantrázni kezdjük: - Hát igen, a Viktorék, azok tehetnek mindenről! Hogy soha ilyen rossz még nem volt. Esetleg ugyanazt pepitáb...

Trackback: Bélsárból vár? - avagy a baloldal újraélesztése 2011.10.29. 12:50:40

Gyurcsány Ferenc MSZP-ből való távozásáról és új pártjának megalakulásának tényéről nem lehet nem írni. Ennek a kötelességnek vagy unaloműzésnek már eleget is tettük egyszer, azonban ez az írás más aspektusból igyekszik megközelíteni a pártsz...

Trackback: A néhai magyar baloldal emlékére 2011.10.29. 12:32:01

Akár Kövér László is írhatta volna azt a forgatókönyvet, ami alapján a baloldal éppen a szemünk előtt hullik atomjaira. Sőt, ha visszamegyünk az időben kicsinyég, akkor bízvást e folyamatba érthető a liberális páholy széjjelhullása is. Tényleg: nem ő í...

Trackback: A kormány szarik a válságra 2011.10.29. 11:59:04

A magyar kormány tudatosan nem a közvetlen jövővel, hanem a válság utáni időszakkal van elfoglalva, nyilatkozta Szíjjártó Péter (33) a Tények Este műsorában. Egészen pontosan ezt mondta: "A válság után azok lesznek sikeresek, akik most nem a köz...

Trackback: Parlamenti Angry Birds 2011.10.29. 11:57:45

Nemzeti háttérkép nagyon sok disznóval :) Azt mondják, akkor van nagy bajban egy ország, ha eltűnnek a mindennapokból a politikai viccek. Végignézve a napi friss kínálatot az online közösségi oldalakon, biztos vagyok benne, hogy kritikus volt az állap...

Trackback: Fidesz-bűnözők 2011.10.29. 11:38:20

Bizonyos Fidesz-bűnözői csoportok nagy nyilvánosság előtt és visszaesően aláznak meg kiszolgáltatott és hátrányos helyzetben lévő csoportokat. Nem csupán a hajléktalan polgártársaink egy részét igyekeznek címkézni – rendeleteikkel és sajtónyilatk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.10.29. 14:25:41

@Ben Franklin:
Néhány kérdés:
- Kun Béla hogy jön ide?
- Mivel Szakasits rokona Schiffernek, nyilván van benne zsidó származás is, tehát ez nem véletlen valóban, de akkor miért sorolod fel? Talán Szakasits is LMP tag volt?
- De mitől zsidó a zsidó? Ha van egy sváb anyja meg egy angol tántija, akkor is?
- Schiffer egyenlő az LMP-vel? A többi 699 tag az nem érdekes?
- Miért érdekes, hogy zsidó származású? Ez mennyiben befolyásolja az LMP politikáját?

2011.10.29. 14:29:09

@Ben Franklin: Az utóbbi 10 évben az Szdsz 5% körül volt.

De te nem a választói álláspontjáról beszéltél, hanem hogy korábban kire szavazott. De ez sem igaz, mert fordítva történik, van a párt álláspontja és ehhez csatlakoznak a szavazók, nem fordítva. A párt álláspontját meg a tagjai tudják befolyásolni, nem a választók.

agatsu 2011.10.29. 14:46:03

Aki előrevetíti egy együttműködés lehetőségét Gyurcsány-nyal, vagy mszp-vel, ex szdsz-esekkel az számomra vállalhatatlan, mert a politizálás új alapokra helyezése ezekkel az emberekkel lehetetlen!

A magyar értelmiség szégyene, hogy nem képes kitermelni egy nem megveszetgethető, nagy tudású garnitúrát ,amelyik nem fekszikle előbb-utóbb valamelyik pártnak, és nem szolgálja azt elvtelenül, legyen az jobb vagy bal oldalinak mondott.

Természetesen nem csak új baloldal, hanem jobb oldal is szükségeltetik, mert ez a képmutató bigott kivagyi bagázs éppen olyan szánalmas, mint a ex-mszmp-s kamu baloldal.

Nem vagyok hajlandó a földön járni és reménykedem abban, hogy végre eljöhet egy önmagával egyensúlyban működni tudó rendszer, gyk. társadalmi berendeszkedés, amelyikben a társadalmi igazságosság nem csak egy keserédes mosoly lesz az ember száján, hanem annak elsőszámú irányelve...utópia? Meglehet!

Amíg nem teszünk egy próbát,meg nem tudhatjuk...

kela-bá 2011.10.29. 15:00:53

@Gogol:
Köszönöm a reagálást! Az általam idézett: "oszd meg és uralkodj" ismerős szöveg már nagyon-nagyon régi. Miért ne lenne most is aktuális ? Bár ne lenne ! Elég, ha végig böngésszük a történelmi irásokat... Ugye ismert, hogy a történelmet is mindig a győztesek irják ! Azt hiszem örülhetünk annak is, hogy a II. világháború óta "béke" van Európában. A pénz és a hatalom , ez a kulcs mondat. Erre nekem az a válaszom, hogy legfontosabb az egészség,arra vigyázzon mindenki.

Jó egészséget , további szép napot !

Húsleves 2011.10.29. 15:05:41

A baloldal megújulási szándékával semmi baj nincs, csak azzal, hogy az nem megújulás, hogy szadeszoznak meg maszopoznak. Az a baj, hogy tüntetést olyanok hallgatták, akiknek tényleg nem tetszik a rendszer, az emelvényen viszont azok a "jogvédők" járatták a pofájukat, akiknek az álszent tevékenysége igen nagy mértékben hozzájárult a jelenlegi állapotokhoz. Akár ott helyben végezhettek volna egy rögtönzött felmérést, a saját hallgatóik között, ilyen kérdésekkel, mint pl.: 1. szeretné-e ön, hogy a közvetlen környezetébe bűnözőket integráljunk, hogy ezáltal személyes példájával hozzájárulhasson ezen társadalmi rétegek felzárkóztatásához? 2. szeretne-e ön napi húszezer forintos kisértékű lopással szemben lemondani annak a kár megtérítéséről és a bűnöző megbüntetéséről? 3. "szeretné-e, ha az ötödikes gyerekei osztályába 18 éves, kirughatatlan "gyerekek" is járnának, és kellő toleranciával viseltetne-e velük szemben akkor is, ha a saját gyerekei rendszeresen megverve, kifosztva térnek haza?
Ugyanis az a helyzet, hogy az embereknek ezek a dolgok nem tetszenek, és holnap sem fognak tetszeni akkor sem, ha sikerül megbuktatni a FIDESZ-t.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.10.29. 15:27:26

kurvára nincs szükség sem baloldalra, sem jobbra

Húsleves 2011.10.29. 15:33:22

@nexialista:
Szerintem is jó lenne valami ideológiamentes párt, mondjuk Normális Párt.

Ben Franklin 2011.10.29. 15:36:13

@Húsleves: Ja, ja, aztán ha jó a neve, akkor megyünk és jól rászavazunk. Röfröfröf...:)

márta)) 2011.10.29. 15:36:30

Az LMP sikerreceptje viszont szabadon hozzáférhető, lehet belőle csemegézni."

Írja már ide valaki mi az a sikerrecept. Én még nem hallottam róla.
:)

Húsleves 2011.10.29. 15:39:52

@Ben Franklin:
Természetesen nem csak a névre gondoltam, hiszen a Lehet Más a Politika neve is ígéretes, de sajnos az is egyértelműen ideológiai párt, hiszen nem titkolják, hogy liberálisok. Ugyanígy a Magyar Igazság és Élet pártja is jól hangzik, de az sem ideológiamentes.

márta)) 2011.10.29. 15:41:37

Az LMP. valóban könnyen bejutott a parlamentbe. Itt a sikerrecept)
Mindent elloptak, elkúrtak a szocialisták, a Gyurcsány" mantra. Megszünt" az SZDSZ. Azok a szavazók akik eltávolodtak a szocialistáktól, némelyek, kik SZDSZ. szavazók voltak, tolták" be nevezett pártot a parlamentbe.
Csak az a probléma, hogy így már egy politikai erő sem fog politikai tőkét kovácsolni.
Sokkal nagyobb lesz a verseny, az elvárás.
:)

márta)) 2011.10.29. 15:43:22

Nem lehetetlen az LMP-nek azért kell majd küzdeni, az egyfordulós választási törvény alapján, nehogy olyan könnyen kikerüljön, mint amilyen könnyen bekerült.
:)

Ben Franklin 2011.10.29. 15:55:20

@Húsleves: Senkit sem érdekelne egy ideológiamentes párt. Csomagolással jön minden. Hiteles emberek kellenek, ennyi. A milliárdosok vezessék a milliomosok pártját, ne a legszerencsétlenebb agyhalottakét, mint eddig. Az agyhalottaknak is legyen nagy pártjuk, mondjuk 2. Uff.

Húsleves 2011.10.29. 15:57:55

@Ben Franklin:
Az ideológiamentesség miért zárja ki a hitelességet?

Ben Franklin 2011.10.29. 16:00:39

@Húsleves: Az ideológiamentesség a pártot zárja ki...:)

Mindenkit meg kell vmivel fogni.

Pl. tömegpárt-vegyétek el a gazdagoktól, adjátok a szegényeknek(Robin Hood).

Elitpárt-tiporjátok a jobbágyot!

Vágod.

igényes 2011.10.29. 16:05:25

1.

"Schmitt Pál új zongorája 2,5 millió forintba került, 9,5 millióért pedig padlószőnyeget vettek."

2. A padlószőnyeg ára: 490Ft/nm

3, Schmitt vett (A Fidesz frakció teljes állománya részére?) 9 500 000Ft : 490Ft = 19 387 négyzetméter.

4. Amit tudni kell!

A Sándor-palota egy kétszintes, barokk saroképület, alapterülete pontosan 881 négyzetméter.

5.

Nagyon fontos, hogy a nyelvészt és a zongoristát ne zavarják a rajongók, ezért a temérdek padlószönyeg!

Kumin mit is csinált a Palotában? óboázott netán?

Ben Franklin 2011.10.29. 16:09:09

@igényes: Milyen padlószőnyeg van 490ért? Akció van a turiban?...:DD

Húsleves 2011.10.29. 16:14:09

@Ben Franklin:
Az kétségtelen, hogy valamivel meg kell szólítani az embereket, de talán nem lehetetlen. Az például teljesen korrekt és ötletes mozgósítás, hogy nem tetszik a rendszer, csak aztán nem olyan hiteltelen szar jogvédőnek kellett volna a rendezvényen szónokolni, aki annak a rendszernek a része, ami nem tetszik.

menőmano 2011.10.29. 16:20:40

Az LMP. egy kicsike pártocska, akik még maguk is totálisan meglepődtek, hogy bekerültek a parlamentbe.
Meglepődtek, talán még Ők maguk sem tudták hogyan történhetett?
Elárulom) öszödi beszéd. ez is kellett hozzá?
oszt.kész.
:)))

IGAZ MAGYAR 2011.10.29. 16:20:47

@agatsu: A magyar értelmiség szégyene az hogy egy Gyurcsányt karaktergyilkossággal partvonalra lehetett állítani!
A magyar sajtó , média szégyene az hogy ehhez teret adott!
Még most is kilóra megvett sajtómunkások pojácáznak az egyik oldal felé s nyalnak segget a másik irányba! Az hogy a mai közállapotok ilyen mélyre süllyedtek pont ennek a nemzet és keresztény ellenes jobboldali sajtónak köszönhető!
Ez a sajtó az amely eltűri a politikai komisszárokat a fejük felett lásd TV2 Pindroch, vagy az RTL -Kolosi! A közszolgálati lakáj médiát nem is említve! Ezért lehet reggel- délben -este hazudni politikai megrendelésre!
...csinálni a mezőőrös cirkuszt, mert itt csak a szegény ember lop vagy majd úgy mutatjuk!
..vagy gecivel, ondóval kenni be a kilincset mert ez a menő nem a relativitás elmélet!
Persze mind ez a nép butítás csak és kizárólag megrendelésre!
A lebutított tömegeknek aztán már tényleg elég egy szó és egy mondat azután bármit meg lehet csináltatni-csinálni velük! "Gyurcsány a hibás" meg a 300 Ft-os nemzet árulás!
De semmi sincs ingyen , még ennek is megfizetjük az árát: "A világ nyolcadik legkockázatosabb állama Magyarország" ! CSŐD közel!!!
No akkor ha csőd lesz, Sólyom, Bihari, Pálinkás, Vízi E. , Kovács - Polt, Kovács Árpád, Erdő Péter, ... s a többi " méltóság" szégyenében főbe lövi-e magát ,hogy engedték ezt az erkölcsi züllést amely ide vezetett?

Alamio 2011.10.29. 16:32:39

@IGAZ MAGYAR: Kb. semmilyen igazságot nem látok abban amit leírtál. 2006-ban a média 90% feletti arányban olyanok kezében volt, akik baloldali, vagy liberális elkötelezettségűek (ezt Heller Ágnes mondta, még mielőtt fasisztázni kezdenéd a forrást). Én még emlékszem arra, hogy az M1 "lemaradt a saját haláláról", vagy arra, hogy hogyan asszisztált a Heti Hetes Gyurcsány Öszödi beszédéhez.

Ha ennyit sikerült eddig leszűrni az elmúlt évek történéseiből, szerintem ne foglalkozz politikával. Gyurcsány karaktergyilkosságát maga Gyurcsány követte el. Ahhoz meg nem kell asszisztencia.
Ami csak hab a tortán: "Sólyom, Bihari, Pálinkás, Vízi E. , Kovács - Polt, Kovács Árpád, Erdő Péter"
Mikor voltak ezek egy tábor????

0k- · http://ekezet.com/ 2011.10.29. 16:37:30

elnézést, mi az az EMS?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 16:40:09

Az LMP szavazótábora nagyon nem egyezik meg az SZDSZ-ével. Amikor a választások voltak, sokan még mindig kitartottak a szebb időket élt madaras párt mellett, egy alapvetően "egyéb" kategóriára szavazó csoport állt ki a 1,5 éves párt mellett, ezt mi sem tagadjuk. Ezek az elemek kb. eltűntek, most kétféle választói preferencia övezi a pártot.
-Akik helyi és nemzeti érdekeket kívánnak, de a Jobbik túl radikális nekik.
-Akik csalódtak a Fideszben, a Jobbikot radikálisnak, az MSZP-t pedig hiteltelennek tartják.

Kumin kivételesen használhatót fogalmazott meg, az LMP nagyon nem liberális párt, nem hiszünk a piac szabadságának problémamegoldó erejében, ahogyan a "senkinek sem fog fájni" demagógiájában sem. Jelenleg nincsen olyan erő, akivel érdemes volna összefognunk, felesleges Gyurcsánnyal, a Jobbikkal vagy akár a 4K!-val dobálózni. Egy biztos, részemről, ha 2014-ben koalíciót kötünk az MSZP-vel vagy a Demokratikus Koalícióval, én azonnal megüzenem a kilépésemet. És talán nem csak én.

Húsleves 2011.10.29. 16:41:22

@0k-:
Egymillióan a Sajtószabadságért

én sajnálom 2011.10.29. 16:41:57

Csak így tovább! Nekem tetszik, ha nem érted mi történik. Nekem tetszik, ha fel sem fogod mit értessz félre. Ez a jobb veszte: nem értetek semmit. Magyarán szólva, a butaságotokba butok orra. Máshol látjátok ami előttetek hever.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 16:42:42

@popocatepetl: "http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111029-a-vilag-nyolcadik-legkockazatosabb-allama-magyarorszag.html"

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 16:43:56

@popocatepetl:
Hajrá Fidesz! Csak a Fidesz! Kockázatban a banánköztársaságok szintjén vagyunk! Hajrá gazdasági szabadságharc!

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 16:46:19

@Tourist From An Other Space: Nem, de nem számít! Anyukám azt mondta, hogy ilyen holmi kapitalista udvariasságokkal nem kell törődni. Anya is megszólít mindenkit az utcán, hogy kuncsaftot fogjon.
@popocatepetl:

Húsleves 2011.10.29. 16:47:45

@Member:
Amiket írtál, jól hangzanak, de én úgy emlékszem, hogy a választáskor még maga az LMP deklarálta magát liberális pártnak. Szerintem jó hír ha ez megváltozott, de akkor szélesebb körben kellene tudatosítani ilyen kommenteknél.

hegyilány 2011.10.29. 16:50:45

„Anno én tiszteltem Gyurcsányt” - Schiffer András az LMP helykereséséről"

Ez egy igazságos adórendszer. A társadalom legalsó három ötöde akkor járna jól 2012-ben, ha az LMP költségvetését fogadná el a parlament.
Az elmúlt húsz évben folyamatosan azt mondták a társadalom legszélesebb rétegeinek, hogy strukturális reformoknak nevezett megszorítások nélkül nem megy, aztán tönkrementek a közszolgáltatások, másokat privatizáltak, kiszolgáltatva a lakosságot a piac kényének-kedvének, olyan területeken, ahol ezt nem lett volna szabad megengedni.
Azért az elgondolkodtató, hogy még a gazdasági növekedés éveiben sem lett több munkahely. Megszorításoknak a forráskivonást lehet nevezni, mert nem tudom másnak nevezni azt, amikor az oktatásból, az egészségügyből, a szociális szférából pénzt vonnak ki, sőt, még az áfát is emelik. Szerintünk ezekből a már egyébként is megkopasztott szektorokból már nem lehet pénzt kivonni.
Ha a Fidesz nem ment volna bele az egykulcsos adórendszerbe, nem csökkentette volna a tőkejövedelmek adóját, akkor nem lenne szükség megszorításokra.
Megszorításokra nem a külső gazdasági helyzet, hanem a kormánypárt futóhomokra épített voodoo-gazdaságpolitikája miatt van szükség."

hvg.hu/itthon/20111005_Schiffer_LMP_interju#rss

Itt az összefogás mottója? végül is mindegyik ellenzéki párt szinte ugyanazt fújja.
Az igaz, hogy nem alaptalanul. ) Az, hogy itt tart az ország, ahol tart, azt nem csak az elmult nyolc év, - hanem az elmult húsz év- a többségi kormány elhibázott gazdaságpolitikájának eredménye.?
:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.29. 16:50:56

Nem lehetne a parlamentbe végre egy hiteles jobboldali pártot bejuttatni? Eddig van egy narancssárga hadikkommunista-permanenes forradalmár, egy nemzeti szocilista, egy poszt-szocilista és egy bizonytalan öko-szocilista. Most alakul egy szoc-lib frakciós és végre egy fiatalokból álló republikánus szocialista.

A jobboldali embereket miért nem képviseli senki??? Ők nem érdemlik meg?

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 16:53:24

@Húsleves: Tulajdonképpen mi a baj a liberalizmussal?

Húsleves 2011.10.29. 16:59:07

@popocatepetI:
Nagyon jó a kérdés, én iránytűnek a legalapvetőbb liberális alapelvet szoktam használni: "legyen mindent szabad, ami másnak nem árt". Na ezt kell összevetni az iskolából kirúghatatlan 18 éves állat, az integráció címén betelepített bűnözők és a kisértékű lopások gyakorlatával.

hegyilány 2011.10.29. 17:00:45

Nincs kizárva, hogy a most alakulóban lévő, vagy megalakult civil szerveződésből, mozgalomból létrejöjjön egy új politikai erő.
Csak az a kérdés, tudnak e megfelelő ambícióval rendelkező, elfogadható, nagybetűs népet megszólítani tudó személyt az új párt élére állítani.
Komolyan gondolják e, ki tudnak e építeni megfelelően működő országos hálót, a műhelyeiket.
Mert az nem elég, nem lesz elég, hogy a fővárosban, esetleg egy-két nagyvárosban kiabálnak.:)
:)

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 17:04:12

@Ben Franklin: Kádár például nem volt zsidó. Szálasi sem. Péter Gábor sem. Ők akkor jobbak mint az előbb említettek?

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 17:04:50

@Ben Franklin: Ja és ha Orbán zsidó lenne? Akkor elfogadhatatlan lenne számodra?

igényes 2011.10.29. 17:13:56

@popocatepetI: Orbán egy keverék, ami nem baj! A baj, hogy a keverési arány igen rossz! Elbaszták, na!

hegyilány 2011.10.29. 17:15:15

Ugyan, ugyan ! Hagyjuk már ezt az állandó cigányozást, zsidózást. Ettől még nem fog előbbre menni az ország, és a problémák sem fognak megoldódni.
Ha kérhetem.

hegyilány 2011.10.29. 17:19:47

"Nem teccik a rendszer" ) ez egy jó mantra. Csak az lesz a baj, ha némelyeknek nem fogják megmagyarázni, hogy miért is nem teccik. ? Mert vannak, nagyon sokat, akik nem értik. Csak érzik a lejtmenetet a mindennapi életvitelükben.
Az új választási törvény arra fog ösztönözni minden politikai erőt, hogy dolgozzanak) nem rosszul, jól.
:)))

hegyilány 2011.10.29. 17:26:06

Elnézést! Egy kicsit más.)

Vasárnap éjjel 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat, ezzel kezdetét veszi a téli időszámítás."

:)))))))

Tetszik?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 17:31:53

@Húsleves: Emberi jogok terén támogatjuk a globális gondolkodást, meg egy kis helyi részvétel nem ártana, ami szintén Nyugati szellem, viszont élelmiszerönrendelkezést és spekulatív-adót szeretnénk, mert azért az nem állja, hogy minden szemetet behoznak a Hazába az itteni termelési ár alatt (!), ahogyan ez a munka nélküli pénzcsinálás (vagy végülis munka, mert napi 16 órát kell lesni a tőzsdét :D) sem igazán szimpatikus, mert ennek a pénznek jobb helye volna a hazai gazdaságban.

Sajnos valóban ez a Fidesz-kontra, jogállamiságra és munkavállalói jogokra építő retorika erősödött meg mostanában, az atv-n is ezeket kérdezik elsősorban, máshol meg alig szerepelnek képviselőink. :/

Húsleves 2011.10.29. 17:31:55

@hegyilány:
Minden évben leírják sokan, hogy erősen megkérdőjelezhető az óraállítgatás haszna. Oroszországban abba is hagyták.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 17:37:38

@TrueY: A Fidesznek az volt a taktikája egészen 1993 őszétől, hogy egységesítik a jobboldalt. Ebbe belehalt az MDF, az FKGP, a KDNP (a régire gondolok, az új eleve a Fidesz oldalán fogant), sőt, a MIÉP is, mert tőlük is mindent átvettek az antiszemitizmust/cigányozást leszámítva (mondjuk engem meglepett, hogy Csurka teljesen jól írta le a cigányság helyzetét 1989-ig, utána viszont elborult az agya). A Jobbik már keményebb dió, a fiatalok között egyedül ők rendelkeznek jelentős hátbázissal (tenni fogunk róla, hogy ne így legyen :D), ők nem fogják magukat beáldoztatni.

A baloldal viszont totális válságban van, még tovább darabolják magukat ezzel a Szolidaritás Mozgalommal és a 4K!-val, hacsak nem lesz nagy összeborulás, elveszik egymástól az esélyt.

A legizgalmasabb választás lesz a 2014-es, az tuti.

Húsleves 2011.10.29. 17:38:10

@Member:
A megélhetési jogvédőktől kellene határozottabban elhatárolnotok magatokat.

alien 2011.10.29. 17:42:11

kumin kérlek hagyd ezt abba nem kell ez, kapcsolódj a váltó erőkhöz inkább, hát nézd meg a korábbi főnököd is hogy járt helyette van egy zongoristánk

hegyilány 2011.10.29. 17:43:15

Vona: a Jobbik magasan a rendszer felett áll - fotók a kongresszusról "

A Jobbik elnöke szerint pártja folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot.

Vona Gábor pártelnök a Jobbik szombati, nyolcadik országos kongresszusán, a Budapesti Kongresszusi Központban kijelentette, hogy a Jobbiknak pártként kormányzó erővé kell válnia, mozgalomként pedig organikus, értékközpontú társadalmat kell építenie a jelenlegi széteső, értékvesztett társadalom helyett."

www.hirado.hu/Hirek/2011/10/29/17/Vona_a_Jobbik_magasan_a_rendszer_felett_all.aspx

Teccenek látni?? olvasni?
:)

hegyilány 2011.10.29. 17:46:46

@Húsleves:
Igy igaz. Sőt. Talán több a kára, mint a haszna.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 17:55:22

@Húsleves: Sajnos mindkét oldalon megvan az a tábor, amely ezekből a különbözőségekből él. Ki kell mondani, hogy nem magával a cigányokkal és a homoszexuálisokkal, transzneműekkel van itt a baj (gondolom az ő védelmükre gondoltál most), hanem közöttük azokkal az elemekkel, akik tökéletesen produkálják a sztereotip viselkedést. Itt a falun is, ahol lakom vannak teljesen becsületes cigányok (akik nem áttelepültek máshonnan), van, aki látszik, hogy azért füllent, mert tényleg semmi pénzük és nem is tanulták meg beosztani, és van, amelyik nem hallgat rád és nyíltan a képedbe hazudik. Na ez utóbbitól én is felhördülök. Viszont ha ebből a három kategóriából csak egyet emelek ki, már demagóg vagyok.

klacus 2011.10.29. 17:59:54

@hegyilány: Azorbánizmus ortodox mivolta sem tetszik kenyéradó gazdáinknak, akkor majd mit szólnak a neonáci kiröfögéshez?

Akár a régi viccben.

Kedves Vona Úr! Stop!
Gratulálunk győzelméhez STOP!
Gáz STOP!
Olaj STOP!

Nem akarok nemzethalált vizionálni, de a Jobbik elég kalandornak tűnik innen lentről...

hegyilány 2011.10.29. 18:02:47

Kumin Ferenc!

Ha lesznek itt, "kiabáló, veszekedő"? kommentelők az az óraátállitás eredménye is lehet.

Elnézést!

:)))))))

klacus 2011.10.29. 18:03:46

@Member: "an, aki látszik, hogy azért füllent, mert tényleg semmi pénzük és nem is tanulták meg beosztani, és van, amelyik nem hallgat rád és nyíltan a képedbe hazudik. "

Ja ez így van, de azért szögezzük le, ez nem bőrszín kérdése. A szubkultúra már más ügy. Ahogy az is, hogy a hatalom nagyon is tehet ezeknek a rétegeknek a lessülyedéséről. Az oktatás az egyetlen ami innen kiutat jelent. Persze ha most még azt a pár iskolát is bezárják, ami úgy ahogy, de legalább megpróbál tenni valamit, akkor tényleg nincs kiút.

nyünyüge 2011.10.29. 18:04:51

@igényes:
nekem van magyarázatom a padlószőnyegre: bizonyára megvették a Brüsszelben vagy Strasbourgban kisebb cirkuszt okozó szőnyeget, jó áron.
(amúgy sem értem hova gondolsz, amikor gyári padlószőnyeg árakat idézget:) gyári padlószőnyeg a Sándor palotába - el vagy tévedve !)

hegyilány 2011.10.29. 18:05:54

@klacus:

A Jobbiknak mindig meg volt a tartós szavazó tábora - mint általában minden pártnak- .
Annak ellenére, hogy kicsit" növelni is tudja, a támogatotságát, nem gondolom, hogy arról kellene vizionáli, váltópárttá növi ki magát. Egyedül, koalició nélkül, a választásokon szerintem nem.
Vagy mégis??

svanu 2011.10.29. 18:08:52

@Ben Franklin:
Annyira hihetetlen hogy mekkora agymosott jobbikos vagy. Gondolom a kurucinfót olvasgatod napi hírekért. Fogd már fel hogy se a szülők se az általad vélelmezett faji/vallási hovatartozás nem jellemez egy embert.
Honnan tudod hogy a te üknagyanyád nem egy zsidó varrónő volt? Ha ez kiderülne akkor fejbe lőnéd magadat?

hegyilány 2011.10.29. 18:09:34

Elnézést. "vizionálni"

:)

klacus 2011.10.29. 18:09:57

@popocatepetI: Én rájöttem mi a cél. Egy euróért vehess egy liter gázolajat.

Az 416 Ft -os Euró már jövő hónapban.

Valamit még ki kell találni mert januártól 430 ft lesz a dízel!

Ide a végére egy kétszavas összefüggést írtam egy ősi mesterség és egy közvetlen nőnemű felmenő között jelzős szerkezetben de meggondoltam magam :-)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 18:13:14

@klacus: Az oktatás az egyik, igen, a második pedig a normális idénymunka a szülőknek. Ennek a szubkultúrának nehezen megy az időbeosztás, minden azonnal akarnak, ezért volna jó egy biztos idénymunka lehetőség, ahová eljárhatnak, ha nincsen pénz. Nálunk szerencsére a nazarénusok nagyrészt ezt megoldják, bár nem jelentenek be senkit. Ha tolnának annyi pénzt az ágazatba, hogy néhányuk állandó munkás legyen legalább részmunkaidőben, máris lenne pénz a gyerek középszintű oktatására.

Oktatásba meg a megkésett szexoktatás és a hadügyi ismeretek előtt előbb kellene egy tárgy, amely a nyersanyagok végességéről, illetve egy, amely a pénzvilágról szól. Félelmetes, amikor megpróbálom elmagyarázni, hogy miért is kockázatos a devizahitel, hogy miért is csak hosszú és jövedelemszerző esetben érdemes felvenni, nem értik, így meg könnyű behúzni az egyszeri embert a csőbe.

klacus 2011.10.29. 18:16:31

@hegyilány: Nos igen, kivéve, ha
- borul a gazdaság
- bebuknak a hitelek

Sajnos nagyon ebbe az irányba zúdulunk. A jelenlegi kilátások mellett ez ugyanis nem haladás, nem lejtmenet ez zuhanás.

Számomra a 30-as évek Németországa vibrál. Ott se hitte volna senki, hogy az a furcsa bajszos fickó veszélyes lehet. A Time még az év emberének is megválasztotta. Van ok a parára...

Húsleves 2011.10.29. 18:23:25

@Member:
Nem is a cigányokkal van a baj, hanem azokkal, akik nem hogy azon igyekeznének, hogy valóban a normális társadalmi elvárások felé tereljék őket, hanem egyenesen a fordítottját teszik. Elhitetik velük, hogy a lopás meg az erőszak nem bűn, ha meg lehet magyarázni. És még csak azt se lehet rájuk mondani, hogy jót akarnak a cigányoknak, mert akkora vakság már nem létezik, hogy ne vegyék észre, hogy az áldásos tevékenységük nyomában mindig garantált gyűlölködés lesz, ott is, ahol korábban nem volt. Semmilyen magasztosnak hazudott cél nem jogosítja fel a jogvédőket arra, hogy bűnözésnek tegyenek ki ártatlan embereket. Az meg csak hab a tortán, hogy azután úgy tesznek, mint ha az eredmény nem az ő művük lenne, hanem az embereket rasszistázzák. Már ott kilóg a lóláb, hogy ezen jeles emberbarátok, akik tömegével fossák a cikkeket a bűnözők szociológiájáról, a rasszizmus okát sohasem keresik, az csak úgy van.

klacus 2011.10.29. 18:30:27

"@Húsleves: a rasszizmus"

Ez azt hiszem Darwin idejében is volt, és az utolsó ember amikor lecsukja a szemét, nos addíg lesz.

Mivel sztereotípiákon alapszik, ezért soha nem fog megszűnni. Ha valakinek a valakijét negatív tapasztalat éri, azt sajátként éljük meg. Ha pozitív akkor viszont nem.

A vagyonvédelemre jóval nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, mivel a jelenlegi helyzet régen meghaladta már az állam által alkalmazott prevenciót. A keleti végeken háborús helyzet van. Ezt a jobbik jól ki is használja.

Nagyon jó kérdés:
Ki a nagyobb genya?
- Aki a helyzetről nem akar tudomást venni?
- Aki kihasználja a helyzetet saját hasznára?
- Aki résztvevője, és fizikailag elköveti a bűnt?

Ja és a saját hasznára felhasználásban benne van a jogvédő is, aki így akar magának még több pénzt szerezni.

Húsleves 2011.10.29. 18:43:10

@klacus:
A jogvédők nem egyszerűen "benne vannak a felhasználásában", hanem okozói annak, amit azután álszent módon rasszizmusnak állítanak be.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 18:50:02

@Húsleves: Van benne valami. Biztosan vannak olyan egyének, akikre (most meg nem mondom melyik) az egyik nép írónk mondta a következőket: A pesti értelmiség már könnyeket hullajt a négerekért, de nem hallja meg saját népe hangját a pusztán.
A jogvédelem önmagában semmire sem elég, mert attól hogy jogod van, a gyomrod üres marad. És ahogyan írtad, a "megélhetési bűnözés" csak az ellentéteket szítja. Ide munka kell, más kiút nincs. Az egyik oldal feszült, mert elhelyezkedhetne, de nem tud, mert szerint a cigányokra megy el a pénz, a cigányok és a hasonló helyzetű magyarok pedig nem tudnak miből élni, mert segédmunkás nem kell sehova, 8 általános alatt főleg.
Az önkormányzatoknak végre a saját kezükbe kellene venni a földjeiket és ellátni belőlük a helyi iskolákat, óvodákat és idősek otthonát, a bankoknak pedig kamatplafonnan rögzített forinthitelt adni, hogy beinduljanak a kis- és középvállalkozások. Más utat nem látok. A közmunka nagyon nem kiút, csak a munkavállalók másik státiszba helyezése.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 18:52:35

@klacus: A legnagyobb genya az, aki szegényekre elvert milliókról beszél, miközben beszáll a szerelési költségek miatt már nem tartható régi kocsit váltó új Skoda Superb-be. Vagy aki szidja azt, aki otthon gubbaszt és nem csinál semmit, miközben ő maga sem jelenti be a munkavállalóit.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 18:57:49

@klacus: Mi leszünk az 1 eurós ország. 1 euró 400 forint, ami egy liter benzin, egy kiló kenyér, egy liter benzin. Az adóbevallás 400 söralátét.
Hajrá Fidesz! Csak a Fidesz! Felkészültek a kormányzásra! Van programjuk!

Ludovikás Levente 2011.10.29. 19:08:12

@popocatepetI:
Nem baj készülődik már Ferivezér hogy visszaállítsa a hiteles baloldal nimbuszát és munkát adjon az alulfoglalkoztatott készenléti rendőröknek

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 19:14:53

@Ludovikás Levente: Na csak Gyurcsótánytól mentsen meg az Isten minket. Ha visszatér, előszedem a párnacihából az összes sékelem és irány a Szentföld! :-((

igényes 2011.10.29. 19:21:19

@nyünyüge: Schmitt Pál a 2 500 000-es zongoránál!
Schmittnek a tárogató után és az óboa után közpénzen vett a Viktor egy zongorát.

Hallom ma is egyre a zenét,
Látom, szinte látom a szemét,
Elmúlt, ami elmúlt, sose szép,
Rágondolni mégis borzasztó.

Schmitt Pál a zongoránál,
Ostobább az orgonánál,
Jaj, de szépen játszotta az
MSZMP rapszódiát!
Schmitt Pál, akit úgy szerettem,
Akit soha nem feledtem,
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Írása maga volt a szégyen,
Lángolt, mint a hajnal Keleten,
Napfény tűnik el így Nyugaton,
Elfeledni én őt nagyon akarom!

Schmitt Pál a zongoránál,
setétebb a negrónál,
Jaj, de szépen játszotta az
MSZP rapszódiát!
Schmitt Pál, akit úgy szerettem,
Akit soha nem feledtem,
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Láttam néhány nappal ezelőtt,
Ő rajta is fogtak az idők,
Kócos fejű srácot vezetett,
Rám nézett és gyorsan elsietett!

Schmitt Pál a zongoránál,
hamisabb az focistánál,
Jaj, de szépen játszotta a
Fidesz rapszódiát!
Schmitt Pál, akit úgy szerettem,
Akit soha nem feledtem,
Rabja voltam, mint egy kisdiák.

Rosszkedvűen mentem az úton,
Jobb lett volna nem látni, tudom,
Nem tört volna az a kép, (mely)
Összetörten is oly gyönyörű szép!

Schmitt Pál a zongoránál,
sötétebb az orgonánál,
Jaj, de szépen játszotta a
KDNP rapszódiát!
Schmitt Pál, akit úgy szerettem,
Akit soha nem feledtem,
Mindig szar lesz emlékezni rád!

igenember 2011.10.29. 19:30:19

Érdekes írás. Az én véleményem az, hogy még 2 és fél évig mindenki azt csinál ebben az országban amit akar. Kísérletezhet, formát bonthat etc, ami jól esik. Legalább van mit nézni a híradóban.

igényes 2011.10.29. 19:34:27

@igenember: KÁOSZT teremtett ORBÁN.

Blogger Géza 2011.10.29. 19:50:17

@popocatepetI: És ugye azt is tudod, hogy a magas kockázat a 2002 és 2010 között felhalmozódott magas adósságnak, a devizás hitelek elképesztő térnyerésének és ez euróválságnak köszönhető? Amúgy erősen kérdéses, hogy a spekulációknak erősen kitett CDS árfolyam reálisan mutatja-e adott pillanatban, hogy mekkora a valódi veszély. Pl. 2011 első negyedévében Magyarország abban volt atop10-ben, hogy a legerősebben javult a CDS árfolyama... Nem véletlen, hogy a CDS meztelen sortolásának betiltását fontolgatják nemzetközi szinten is.

www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/hirek/cds-top-10

"A Markit által összeállított negyedéves kimutatás szerint a magyar szuverén adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása az év eleje és az első negyedév utolsó kereskedési napja között 32,2 százalékot javult, és az irányadó ötéves futamidejű magyar CDS-kontraktusok díja így a negyedév végén 263 bázispont - 10 millió euró magyar államadósságra 263 ezer euró - volt.

Ez 125 bázispontos negyedéves javulásnak felelt meg a Markit adatai szerint, és ezzel Magyarország a tíz legtöbbet javuló CDS-díjszabású ország között volt 2011 első három hónapjában. "

halar 2011.10.29. 20:00:58

ebben az interjúban elég jól elmondja Istvánffy András (a 4K beszédmondó embere), hogy miben különböztetik meg magukat az LMP-től, meg hogy mit akarnak képviselni:
www.mohaonline.hu/eszme/4k_negyedik_koztarsasag_istvanffy_andras_szocialdemokrata_part_interju

flippant 2011.10.29. 20:04:47

@klacus: klacus efftás, a piros bögrés akció már lejárt.

popocatepetl 2011.10.29. 20:38:19

@Tourist From An Other Space: Nem, nem kérdeztél, de nem is szükséges a megszólalásomhoz, hogy egy izé kérdezzen.

popocatepetl 2011.10.29. 20:43:05

@hegyilány: Ja, az emlegetésüktől nem oldódnak meg a problémák.

hegyilány 2011.10.29. 20:49:51

@klacus:

Van ok a parára... " Hát Igen.

Azok az emberek, akik csalódtak a kormány politikájában, és azok akik életvitelében megindult e lejtmenet, hol ott eddig sem éltek túl jól, gondolhatják azt, hogy valamiféle megoldás, gyógyír, ha szélsőséges párthoz tartoznak.
Az pedig világos, hogy a kormány nem kifogja azt a bizonyos szelet , hanem belehajtja azt nevezett párt hálójába.
Azt a gondolatsort sem vetem el amit korábban irtam.
Mert reménykedem.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 20:51:04

@aronman: Majd meglátjuk, sok szerencsét kívánok nekik ehhez. Egyrészt pártot nehéz szervezni, értelmes szakértőket beszervezni, mert OK, jól kommunikálnak, de igazából a Fidesznek is csak ez az egy képessége volt meg ellenzékben. Másrészt meg azért volt mögöttük tömeg, mert NEM VOLTAK POLITIKAI ERŐ. Az LMP-től is azonnal elfordultak tömegek, amint a parlamentbe jutott. Aki közpénzekből működik, az máris gonosz szereplővé válik.

Másrészt meg a jogállamiság+baloldali szolidaritás kombót szinte mindenki elsüti, aki ellenzékben van, ezzel semmit sem mondott most. Az MSZP is a kisemberek jogairól beszél, mi is a kisvállalkozások által beinduló helyi munkahelyekről prédikálunk, és tulajdonképpen a Jobbik is a munka világáról beszél, ha nem a romakérdés és Magyarország szuveneritása foglalkoztatja őket. Majd meglátjuk, mi lesz, amikor már konkrétumokkal kell előállni, a kampányukra nem vagyok kíváncsi. :)

hegyilány 2011.10.29. 20:53:58

@popocatepetl:
Bezony! Attól, hogy "emlegeti a kormány", átszervezik az országot, új világ kezdődik.....stb.
A bajok megmaradnak, sőt, esetleg tovább fokozódnak.
Milyen igaz.
:)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.29. 20:56:30

@IGAZ MAGYAR: A magyar sajtó , média szégyene az hogy ehhez teret adott!"
intha hájjal kenegetnének ahogy ezt olvasom, és feldereng Megyó szava
"tévé kellene? hát vegyenek maguknak"
s lőn, lett a hírtv, gondola, mno, hetiválasz, echo...és baloldali média blokk megtört, és lett most nagy szidása a magyar sajtónak...

halar 2011.10.29. 20:57:31

@Member: mondjuk a közvélemény kutatások nem azt mutatják, hogy elfordultak volna az lmp-től, inkább elkezdtek feljönni. az persze más tészta, amikor az önidentifikációs kényszertől szenvedő alterok azzal verik a mellüket, hogy "fújjfújj pártok, mindegyik szar, stb", miközben másfél éve még...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.10.29. 20:59:45

@popocatepetI: amúgy te mit vártál? most őszintén? ebben az országban béka segge alatt van a termelékenység, az adómorál, a morál úgy ahogy van, inaktív léhűtő tömegeket kellene eltartani svéd szinten, mert követelés az van. meló? azt már nem, engem tartsanak el, mert dolgoztam mint rendőr, mert szültem 3 porontyot, mert megérdemlem, és amúgy is hátrányos helyzetű vagyok...
aha persze.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.29. 21:01:11

Őszinte legyek?
Akkor is az leszek, ha a válasz nem.
Én már csak abba a pártba lépek be, amelyet én alapítok, és én vagyok a vezetője, mert arról garantálni tudom, hogy tisztességes és progresszív.
Többet nem is kell mondanom.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.29. 21:06:21

@aronman: Mint fentebb írtam, egy erős csere van a szavazók között. Az utóbbi hónapokban 8-10% között szerepelt a párt stabilan, de ezek között a 2010-es választás elempései közül alig maradtak. A "lehet más"-ba azt látsz bele, amit akarsz, a bejutáskor alig látszott valami az értékrendből, sokszor még mindig sótlanul tükrödőzik, hogy mit is akarunk, ezért még nem is sikerült becsatornázni azokat, akik egyetértenének, de már volt pár kifejezetten váratlan jelentkező, akik üdítő színfoltot jelentenek.

Még távoli, de kemény lesz, ha valóban előregisztrációval lehet majd szavazni. Az minden ellenzékit lemorzsol majd, kivéve talán a Jobbikot, akik most sokat nyertek. Nem titok, sok MSZP hívő lett Jobbikos, mert a "munkát mindenkinek" és "legyen rend" dolgot ők is jól kommunikálják.

hegyilány 2011.10.29. 21:06:42

Kérdés még az is, hogy a most pártot gründoló lelkes civileknek miért nem felel meg a szintén újbalos ambíciókkal már parlamenti székeket koptató LMP."

Ez jó. Az a probléma, hogy azok a parlamenti székek elhagyhatók. Nincs sehol megirva, hogy azok koptatása végtelen :)
A civilekből, ha valóban szerveződne egy új politikai erő, nem gondolom, hogy nyerő lenne azzal kezdeni, hogy csatlakozunk az LMP-hez. Érdekes lenne.:)
Ha nem tudják megszólitani azt a réteget, aki szegénységben, mélyszegénységben él, aki teljesen kitaszitottnak érzi magát, talán úgy érzi, hogy nem számit már rá senki a társadalomban, akkor veszettfejszenyele az egész ügy.
Ha arra várnak, hogy az "elit"?-nek nevezett csoport tolja" be a parlamentbe "akármelyik" pártot, az szintén.
Ez egyébként olyan "kis szürke" vélemény, vagy tapasztalat? Hát én nem is tudom?.
:)))))

hegyilány 2011.10.29. 21:25:19

Én meg már megint, vagy még mindig itt tartok.:))

"Mégse állítsuk vissza az órát?

"Herman Gábor telekommunikációs mérnök szerint sok szempontból az lenne a legjobb, ha ma éjjel nem aludhatnánk egy órával többet.

Elmondása, de főleg méretes számításai szerint hazánk rossz időzónában tartózkodik és a greenwichi középidőhöz képest egy további órával kellene arrébb költöznie - vagyis a GMT+2 időzónába."

www.hir24.hu/it-mobil/2011/10/29/megse-allitsuk-vissza-az-orat/
****

Hm. nálam nem gond. egy órával legfeljebb többet fogok netezni.
Esetleg irok, egy keveset, ha nem is olyan jókat??!!
Semmi gond.

:))))))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.10.29. 21:33:17

Az LMP egy bezöldített SzDSz, ami még zöldségek nélkül is borzasztó volt. A Jobbik fasiszta, a Fidesz pedig liberálinkvizícionista. Az MSzP semmiből tanulni nem hajlandó mameluk nyugdíjasok klubja. Gyurcsány esélytelen, a 4K pedig sötét ló.
BAJNAI, SEGÍTS!!!!!!!
;-)

menőmano 2011.10.29. 21:39:15

Tök jó!
@hegyilány majd ír többet, aztán véletlenül megunja a Kumin Ferenc, és azt írja ide, hogy ) elég volt már.!
Totálisan jó buli lesz.
kalapkabát.jónapot!

:))))))))))

menőmano 2011.10.29. 21:40:11

Tényleg!!!

Hol van már a Bajnai???!!

:))))))))

legeslegujabbkor 2011.10.29. 21:43:55

@Blogger Géza: Mindenki nagyon örült, hogy a januári 400-as CDS lement 300 alá, de most a 600-as számnál tartunk. Most akkor mikor kell hurrát kiabálnunk, csak hogy le ne maradjak.

menőmano 2011.10.29. 21:52:38

"Az ügyészség ejtette a vádat egy számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény miatt folyó büntetőügyben. Ugyanott egy éve még úgy gondolták, hogy a lézerblokkoló használata vétség, és két évig terjedő börtönnel sújtható."

A legnagyobb botrány abból lett, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető Audi S8-asát is felszerelték lézerblokkolóval. A politikus vállalt „minden politikai és jogi felelősséget”. A kocsit – mert úgy látta, hogy „valószínűleg hiba volt” luxusautót bérelni – leadta."

nol.hu/lap/allaspont/20111029-lezerblokkolo

Hogy mik vannak??!
Hát megmondta a Lázár J. hogy sokat kell Neki autózni Hvásárhely-Bp. között. Haladni is kell!
Nem mehet biciklivel.
Mi ezzel a baj?
:))))

menőmano 2011.10.29. 21:59:46

oppá"

Azt, hogy erről Békés megyében miért csak most értesültek, nem tudni. További kérdés, hogy a vádhatóság más – adott esetben ellenzéki politikusokhoz köthető – ügyekben is kész-e megengedő jogértelmezést adni"

*****
Miért, miért??
Totálisan jó a kérdés.
ennyi.
:))))))))

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 22:44:22

@FILTOL: Az állam pazarlását kellett volna már régen megszüntetni. Aminek Gyurcsány 2006-ba nekiállt. Csak a köcsög Orbán mindenben keresztbe tett. Lásd népszavazás. Aztán végighazudta az országot hogy van programja, felkészült a kormányzásra. A sok idióta meg benyelte és beikszelték neki a kétharmadot, ez a köcsög hatalommániás törpe pedig szétbassza az országot. Remélem amikor belázad a nép akkor látni fogom a tévében amikor lengeti a szél egy kötélen. Életem egyik legszebb napja lesz.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.29. 22:47:59

@Blogger Géza: Mindez duma. 2010 óta sokat romlottak a kilátások. 2010 óta már nem a szocik kormányoznak. 400 a nafta, 300 az euró.
A köcsög kis törpe csak a hazudozáshoz, a hatalom megszerzéséhez ért. Most őszintén! Te úgy látod hogy felkészült a kormányzásra? Eddig csak felforgatta az országot.

klacus 2011.10.30. 04:49:01

@flippant: LOL.

Szarok a szocikra, főleg a DK-ra. Nem vitás, hogy a baj okozói ők. Én még emlékszem a 10% körüli hiányra, aminél csak Libanoné volt magasabb, amikor megcsapták őket Mózes fiai, meg leányai...

Azonban a visszamutogatás ideje már rég lejárt.

Tudomásul kell venni, hogy a zemeberek ha nem is szeretik, de tudják, hogy a matematikában a 2 + 2 az akkor sem öt, ha Matolcsy minden reggel máshogy képzeli el az alapokat. Nincs esetleg ott valaki más?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.31. 11:59:17

@Member: Sikerült is nekik. De soha nem volt jobboldali párt. Mindig arra mozognak, amerre még látnak szavazókat. Így jutottak el a nemtudommilyen liberális párttól a hadikommunizmusig. Szép út. ;)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.10.31. 12:44:42

@TrueY: A Fidesz jobboldali liberális párt volt (Magyarországon ismeretlen fogalom, de amúgy létezik, sőt, ilyenek voltak a reformkor nemzeti liberálisai is), ezt követően kezdték el a jobboldal beolvasztását, baloldali elemeik alig voltak egészen 2003-ig. Onnantól viszont valóban, már akarták a balos szavazókat is, ezért kádárnosztalgiázták a kommunizmus ideológiájának megvetése mellett.

Hozzáteszem, hogy az ő taktikájuk sok harmadik országbeli állampárt retorikájával megegyezik, jobbról nacionalista elszakadáspártiság, balról pedig szociális demagógia. A legundorítóbb kombó.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.02. 12:44:15

@Member: Eztet én tudom. A Szadesz is lib. párt volt. A baloldali elemek hiányával azért vitatkoznék. Mindig is erősen tőkeellenes retorikát nyomattak. Ez nem tipikus jobboldali hozzáállás. Meg persze akarhattyák (sic!) a baloldali szavazókat, de aki sokáig komenistázik, az sokáig kell, hogy kapitalistázzon, amíg elhiszik róla!

"A legundorítóbb kombó."
Mondhatjuk, hogy szocialista-nemzeti, vagy inkább nemzeti-szocialista ? ;)

Péter bácsi 2011.11.28. 00:35:03

Ha 207-ben új köztársaágoz akartak,Akkor azt a Gyurcsány beszéd. és az utána való történések okozták. A ma hatályos alkotmányunk nem tartalmazptt nyírbélatlan formába káros, nagy társadalmi csoportokra káros kitételeket Az új preambuluma kirekesztő, ha elfogsdják, Egypárti. A hatalomváltást- úgy vélik, nehezíti. Egy csomó demokratikus intézményt medszüntet, komoly hibál
kkal szemben kontroll, vagy legalábbis tompító tényező még kevesebb lesz. Vissz kell állítani a fékek és egyensúlok rendszerét. (éiszás választásokat is. A régi pártok ilyen szempontból hiteltelenek, mert ha ők csinálnák, úgy tűnne, hogy visszahozzák a régi megszokottat. Ezért kell új párt. Passziv tömegek, erodeált pártok megszőlítására nem mozdulnak, mert az eddigi pártok miatt váltak passzívakká. Maradna számukra az utcai politizálás. Kátha el lehez kerülni? Ha cinikus és reális akarok lenni. ez a párt a tisztességes alkotmányjogászok mekkéja lehet Kumin Úr mi a véleménye?

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása