A magyar választási rendszer legendásan bonyolult, a most hatályos biztosan az, de a készülő következőt sem épp az egyszerűsége miatt fogjuk szeretni. A rendszert a meg nem értése tökéletesen alkalmassá teszi arra, hogy mindenki a saját félelmeit lássa vagy láttassa bele. Így van ez most is, amikor újabb részleteket ismerhetünk meg az új rendszer terveiről. A korábban megismert verzióhoz képest az arányosság irányába tesznek a javaslattevők további lépéseket, pedig, ahogy ezt korábbi posztomban leírtam, a töredékszavazatok beszámítása nélkül sem lett volna tragikusan aránytalan a rendszer, a területi listákat helyettesítő egy országos lista ugyanis arányosabbá tette a listás összetevőt. Most, hogy még az egyéni választókerületek töredékszavazataiból is listás szavazatok lesznek, az arányosság barátai tényleg örülhetnek, innen tovább például úgy vezet út, ha teljesen feladjuk a többségi komponenst, az egyéni választókerületeket.

(forrás)

A szocialisták első, alapvetően dörgedelmesre hangolt reakciójában legalább annyi elfért, hogy „a kompenzáció megjelenését a koncepcióban viszont részeredménynek” tartják. A határon túliak szavazati jogát érvényesítő, az előzetes nyilatkozatok alapján reális várakozásoknak megfelelő megoldást viszont érdekes módon az MSZP körkörösen támadja. A papírformának megfelelő „belföldi döntésekben részt vehetnek” típusú kritika mellé megjelent a „feleannyit fognak érni” kifogás is, amivel kapcsolatban ide kívánkoznak az Annie Hall jól ismert kezdő sorai:

Két idős hölgy üldögél egy catskilli üdülő teraszán.
Azt mondja az egyik: „Észrevetted drágám, hogy itt milyen ócskán főznek?”
Mire a másik:
„Igen, és milyen kicsi adagokat adnak!”

Egyes véleményformálók még annyi megértést sem mutattak, mint a szocialisták. Különös élmény egyazon bekezdésben olvasni, hogy a Fidesz saját maga diadalához készített választási rendszert, és azt, hogy amúgy ebbe a csapdába bele is lehet esni. Egy gyengén őrzött titkot szeretnék elárulni: ha egy párt aktuálisan lényegesen erősebb, mint bármelyik riválisa, akkor akármilyen választási rendszert is alkot, az aktuális erőviszonyok szerint jó választási eredményt érhet el, nincs az az arányosság és kompenzáció-tenger, amely a mai körülmények között az ellenzéknek hozna sikert.

A csel ott van a dologban, hogy választást nem most kell nyerni, hanem szűk három év múlva. Ezért is szokás azt az udvariasságot elvárni a törvényhozótól, hogy amennyiben a választási rendszert piszkálja, azt tegye olyan távol a választásoktól, hogy még egészen nyugodtan állítható legyen: addig bármi történhet. A kategorikus kijelentéseknek ilyenkor, ennyi idővel a választási erőpróba előtt egyszerűen semmi értelme nincs. Tisztességgel csak forgatókönyvekről lehet beszélni. Ki tudja ma megmondani, hogy mi lesz a baloldalon egyszerre jelen lévő széthúzás és integráció eredője? Ki tudja megmondani, hogy meddig erősödik a Jobbik? Hogy hol áll meg a Fidesz csökkenése, és képes lesz-e később egy jó hajrára?

Nézzük a változtatások közül az egyiket, amelyiket én személy szerint sajnálok. Ez a két forduló. Én izgalmas és hasznos lehetőségként őrzöm emlékeimben a két forduló közötti visszalépési játékot, hiányozni fog. Függetlenül az én perverzióimtól, simán el lehet mondani egy olyan mesét, amelyben a Fidesz rosszul jár a második forduló elvesztésével. Képzeljük csak el, hogy a Jobbik tovább erősödik, megosztja a jobboldali szavazatokat, a baloldalon viszont sikeresen megállapodik mindegyik párt, és sehol nem indulnak egymás ellen. A sima többség az övék lehet. Ha lenne második forduló ebben a forgatókönyvben, akkor Jobbik-Fidesz visszalépésekkel sok körzetben meg lehetne fordítani a végeredményt. Az egy forduló csak akkor szolgálja a jelenlegi kormánypártok érdekeit, ha egész pontosan így maradnak a preferenciák, mint most. Aki pedig ezt állítja, arról egy dolgot biztosan megállapíthatunk: nem bízik az ellenzék jövőbeli teljesítményében.