Folytatom az eggyel ezelőtti posztot, amelyben azt ígértem, hogy a másik leggyakrabban emlegetett kifogást járom körül. A múlt hét pénteki demonstráció kiáltványának negyedik pontja „az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések lehetőségének eltörlését” követelte. Az előző posztban egy sokkal inkább politikai vonatkozású témát jártunk körül, a szankciók alkalmazása, tényállások konkrétsága viszont a jogászok homokozója. Nem vagyok jogász, tehát amit kínálni tudok, az a törvény szövegének laikus értelmezése, illetve általában a büntetésekre épülő médiaszabályozásról egy további gondolat.
A törvény ötödik fejezete foglalkozik a jogkövetkezményekkel. Ez a rész azzal kezdődik, hogy a „jogkövetkezmény alkalmazása során a Médiatanács és a Hivatal az egyenlő elbánás elvét követve a fokozatosság és az arányosság elvére tekintettel jár el; a jogsértés súlyához, illetve ismétlődéséhez igazodóan alkalmazza a fokozatosság elvét, valamint az eset összes körülményéhez és a jogkövetkezmény által elérni kívánt célhoz képest arányos jogkövetkezményt alkalmaz.” Mondhatjuk, hogy ezek csak szép szavak, de ha semmiféle törvényes kontrol nem áll a médiahatóság felett, akkor hiába van számára előírva a fokozatosság és az arányosság, azt nem tartatja majd be vele senki. A lényeges kérdés: mit tehet a megbüntetett ügyfél? Van-e hová fordulnia?
Olvassuk tovább a törvényt: „A Médiatanács a műsorszolgáltatási szerződéssel rendelkező médiaszolgáltatókkal szemben a szerződésben foglalt kötbért, illetve egyéb jogkövetkezményeket kizárólag közigazgatási úton érvényesítheti.” Ezt a bizonyos közigazgatási utat a közigazgatási hatósági eljárás szabályai, azaz a Ket. jelöli ki – erre még emlékszem a közigazgatási szakvizsgámról. Ez fontos lehet ahhoz, hogy a jogorvoslati lehetőségeket jól értsük. Az új médiatörvény jogorvoslatról szóló paragrafusa pedig így kezdődik: „A Médiatanács elsőfokú hatósági hatáskörében hozott hatósági határozata ellen nincs helye fellebbezésnek.” Puff neki! Akkor nem marad más, mint újabb tűntetést szervezni? Természetesen semmi akadálya, de nem árt tovább olvasni ezt a szakaszt. „A Médiatanács hatósági határozatának felülvizsgálatát kizárólag az ügyfél […] kérheti - jogszabálysértésre hivatkozással - a hatósági határozat közlésétől számított harminc napon belül a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságtól a Médiatanács elleni kereset indításával.”
Tényleg nem egyszerű, de annyi azért világosan látszik: egyfajta jogorvoslati lehetőség, a bírósági felülvizsgálat rendelkezésre áll. Rendben, de mit ér ez a jogorvoslat, ha a magas pénzbüntetést azonnal be kell fizetni? Mit tudunk a bírósági felülvizsgálat halasztó hatályáról? Ezt mondja a Ket.: „A keresetlevél, illetve a kérelem benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, a bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult azonban a keresetlevélben, illetve a kérelemben a döntés végrehajtásának felfüggesztését kérheti. A végrehajtás a kérelemnek a végrehajtást foganatosító szerv tudomására jutásától annak elbírálásáig nem foganatosítható.” Az új médiatörvény szövege is ezzel egybecseng: „keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése a bíróságtól kérhető.”
Gondolom, most jönnek a jogászok, és darabokra szedik ezt a laikus megközelítést. Én most mégis abban a tudatban érvelek tovább, hogy a vitatott döntések bíróság elé kerülhetnek, és ott dőlhet el, mi a fokozatos, mi az arányos, megáll-e az emberi méltóság vagy a magánszféra megsértése és a többi. Utóbbi fogalmak és még számos, az új szabályban használt tényállás guminak tűnhet, ám a kialakult joggyakorlat és AB határozatok is a bíróságok számára egyértelművé teszik ezeket – legalábbis annál biztosan világosabbá, mint amit egy hozzám hasonló laikus gondol ezekről a fogalmakról.
Sok szó esik a büntetések nagyságáról is. Az összegek és egyéb szankciók riasztónak hatnak, ha kizárólag a sajtószabadság megfojtásának kontextusában tekintjük őket. A gyakorlati médiaszabályozás azonban jellemzően nem a politikai tartalmak szűréséről szól. A törvény szerint a kiegyensúlyozottság megsértése esetén pénzbírság nem alkalmazható, csak meg kell szólaltatni a másik felet vagy közölni kell az elmarasztaló határozatot. A hazai gyakorlatban a legnagyobb büntetéseket (pénzben és elsötétítésben) az országos kereskedelmi tévécsatornák trash talkshow-i (Mónika és Joshi) váltották ki. Majtényi László elnöksége idején keményített be a hatóság. Nyilván senkinek eszébe sem jutott tüntetni ezek ellen a határozatok ellen, és ha csak Majtényin múlik, minden bizonnyal a csatornák még ennél is többet kapnak. A két kritikus műsor el is tűnt a hazai kertévék kínálatából, és ebben szerepe lehetett a hatósági fellépésnek is, amely tudatta: a lankadó érdeklődést nem lehet egyre durvább jelenetekkel feléleszteni a délutáni idősávban. Ha nincs megfelelő jogi eszköz a médiahatóság kezében, vagy csak nevetséges szankciók állnak rendelkezésre, akkor az ilyen vadhajtások lemetszése is korlátokba ütközik.
Senki nem szereti az ellenőrző, bírságoló hatóságokat, ez teljesen egyértelmű. Személy szerint annak viszont örülök, hogy az egyre többet megértő kislányom még véletlenül sem csípheti el kora délután egy bekapcsolva hagyott tévét bámulva a két megszűnt trash talkshow bármelyikét.
