A józanész határai

2011.09.22. 17:21 kumin

Amióta Gyurcsány Ferenc bedobta ötletét a szocialista frakció kollektív öngyilkosságáról, több, közélet iránt érdeklődő ismerősömmel próbáltuk találgatni: mi lehetett ezzel a célja? A politikai elemzés egyik nagy gyengéje, hogy feltevése szerint a vizsgált szereplői racionálisan viselkednek. A racionális viselkedésnek ugyanis felállítható valamilyen áttekinthető szabályrendszere. Az izgalmas kérdés: mondhatunk-e bármit arról a szereplőről, aki kilép a racionális döntések magyarázható, kiszámítható, előre jelezhető világából? Ahány ismerősömmel beszéltem, annyi ötletet hallhattam arra, hogy mi is történik. A világ józanul gondolkodó fele ugyanis makacsul próbál a saját játékszabályai szerint magyarázatot találni a meghökkentő jelenségekre is.

(forrás)

 


A kormányoldalnak nincsenek könnyű napjai. A jövő évi költségvetésről kis adagokban potyogó hírek, jól kihasználható támadási felületet nyitnak az ellenzéknek. A szocialisták annak rendje és módja szerint meg is kezdték az éleslövészetet. Erre mi történik? Saját szempontjukból a lehető legrosszabb pillanatban belép a színre egy régi szereplő, akit a nyár folyamán már egy korábbi posztomban hiányoltam, ám biztosan túl korán feltételeztem, hogy hosszúra nyúlt hallgatása mögött valamilyen párton belüli megállapodás állhat.


Megállapodásról nyilvánvalóan szó sincs. Sőt! Egyik kedves ismerősöm sok malíciával azt találta mondani: biztos Gyurcsány vádalkut kötött, mert más magyarázatot nem talál arra, hogy miért tesz a kormányoldalnak ekkora politikai szívességet. Ez persze így hülyéskedés, ami viszont kétségtelenül valóságos, hogy nagyobb kárt időzítéssel aligha okozhatott volna saját politikai oldalának a volt miniszterelnök. Innen nézve valóban irracionális az utolsó 24 órában bemutatott viselkedése. Lehet azonban, hogy csak a koordinátarendszert kell a helyére tolni, és máris értelmes képet mutat a célfüggvény.


Lehet, hogy igaza van Mesterházy Attilának, aki szerint Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került terve „a pártból való távozás forgatókönyve”, amihez rögtön hozzátette nem különösebben meglepő politikai óhaját: „akkor legyen, de minél gyorsabban”. Mi lehetett a terv? Nagy zajjal, erkölcsi győzelemmel, hullámokat verve meghozni a régóta halogatott döntést. Az így megszerzett figyelemmel és esetleges szimpátiával pedig eldobbantani az új pártot, amelynek célja lehet a baloldal középtávú átvétele.


Mi a baj ezzel a forgatókönyvvel? Ha a javaslathoz hű akar maradni Gyurcsány és platformtársai, akkor a többi frakciótag döntésétől függetlenül nekik vissza kéne adniuk a mandátumukat. Ez lehet, hogy mindenképp így lesz, lehet, hogy erről egymás között már döntést is hoztak. Új politikai mozgalmat indítani úgy, hogy közben elvész a parlamenti képviselők jelentette hídfőállás – hát, ez bizony kemény vállalkozás.


Azt is megértem, hogy a volt kormányfőnek nem szimpatikus a frakció elhagyásának klasszikus útja, a függetlenek közé kiülés. A mostani szezonban ezt az utat Szili Katalin választotta a szocialisták közül, aki a mentelmi jogot érintő szavazás óta Gyurcsány célkeresztjében áll. Minden lehetséges forgatókönyv így veszteséget ígér. Bent maradni a frakcióban, mintha mi sem történt volna? Akkor mire volt jó az egész? Lemondani a mandátumról? Az Országgyűlésen kívülről sokkal nehezebb hallhatóan bekiabálni a nagypolitikába. Átülni a függetlenekhez? Ezzel a Szili-féle megvetett útra tévedtek volna.


Ha ez lenne tényleg a pártból való távozás forgatókönyve, akkor lehet, hogy jobban jártak volna a platform tagjai, ha minden ilyen forgatókönyv nélkül, csendben, balhé nélkül távoznak, és építkezni kezdenek. Az ilyen megoldás azonban alkatilag nehezen egyeztethető össze a teatralitást kedvelő Gyurcsány Ferenccel.
 

Címkék: gyurcsány plattfrorm

63 komment · 8 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr463246426

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szocik ajándéka Magyarországnak 2011.09.25. 13:37:37

Avagy miért két egymást kizáró fogalom az “MSZP” és a “jövő”, és miért ünnepelhet emiatt mindenki szerte e hazában....

Trackback: A tudatlanság: erő – Tandíj 2.0 2011.09.23. 09:22:54

2006: a Fidesz és KDNP a tandíj ellen tiltakozik A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy gondolja át a tandíj bevezetésének részleteit és ha emelési szándéka lenne a tandíj összegével kapcsolatban, arról azonnal tegyen le. A KDNP levélben kéri az MSZP-s ...

Trackback: A tudatlanság: erő – Tandíj 2.0 2011.09.23. 09:22:54

2006: a Fidesz és KDNP a tandíj ellen tiltakozik A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy gondolja át a tandíj bevezetésének részleteit és ha emelési szándéka lenne a tandíj összegével kapcsolatban, arról azonnal tegyen le. A KDNP levélben kéri az MSZP-s ...

Trackback: Gyurcsány nem nyugszik 2011.09.22. 20:25:02

Július 2-án ezt írtam: "Mesterházy és a pártvezetés képtelen kezelni ezt a Gyurcsány Ferenc nevű problémát. Aki viszont addig úgysem nyugszik, amíg minden a szája íze szerint nem alakul. Ezt folyamatosan bizonyítja. Ha oda nyújtanak neki egy ...

Trackback: Mesterházy: El lehet menni 2011.09.22. 20:21:01

Feszültségek jellemezték az MSZP csütörtöki rendkívüli frakcióülését. A Gyurcsány Ferenc javaslata miatt összehívott, a volt kormányfő és támogatói nélkül megtartott tanácskozáson egy párttag sem jelezte, hogy visszaadná mandátumát.

Trackback: BREAKING! Óriási frankmezőt találtak Makónál! 2011.09.22. 19:39:46

Hatalmas Frankmezőt találtak Makónál - adta hírül az MTI.Jelentős haszon származhat a Makó térségében felfedezett hatalmas svájci frankkészlet kitermeléséből. Az elkövetkező három-négy évtizedben nem lesz devizahitel gondunk, sőt ebből az országnak jel...

Trackback: Kussuth-díjat Kertésznek! 2011.09.22. 18:38:32

Fidesz-MDF javaslat nyomán tavaly augusztusban visszaállította Gömbös Gyula díszpolgári címét Orosháza önkormányzati testülete. Kertész Ákos író 2002-ben adományozott díszpolgári címének visszavonását négy fővárosi fideszes képviselő kezdemén...

Trackback: A nyilvánosság diszkrét bája 2011.09.22. 17:52:07

Az államtitkárok élete nem csak játék és mese. Folyamatos küzdelem az, és nem egy esetben a logika az ellenfél....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fonó 2011.09.22. 17:38:44

Érdekes h egy szavahihetetlen sértett gyűlölködő ( ne figyeljetek arra amit mondok mert mást csinálok, inkább látná vetélytársát holtan mint sebesülten )országvezető ámokfutása nem zavarja de egy ellenzéki parlamenti képviselőre lődöz......

fonó 2011.09.22. 17:49:29

ATV-ben amennyire kiszolgálta ezt a gazd.i katyvaszt, fejetlenséget, hazudozást sokkoló volt. Van otthon tükör??????????????????????

Diocles 2011.09.22. 18:33:32

"nagyobb kárt időzítéssel aligha okozhatott volna saját politikai oldalának a volt miniszterelnök"

ez abban az esetben lenne csak igaz, h Gyurcsány "saját politikai oldalának" tekintené a Mesterházy-féle MSZP-t és az LMP-t.

nem tekinti annak, talán némi alappal, joggal, így pedig teljesen érthető, h jelenleg az érdekei egybeesnek a Fidesszel. Azaz, minél sikertelenebb az MSZP és az LMP (ez egyben a Fidesz érdeke is), annál jobban megindokolható, h miért van szükség Gyurcsány új pártjára.

(Abban nem hiszek, h háttérmegállapodása volna a Fidesszel (Pedig nagyon is logikus volna!), erre semmi nem utal, sőt, Simicska médiája ezerrel tolta, tolja Gyurcsány ellenfeleit az elmúlt időszakban is, a Magyar Nemzet cikkei, leleplezései kizárólag Gyurcsányra és támogatóira volntak kihegyezve, tehát alighanem inkább Simicska-Puch paktum lehet.)

"Bent maradni a frakcióban, mintha mi sem történt volna? Akkor mire volt jó az egész? Lemondani a mandátumról? Az Országgyűlésen kívülről sokkal nehezebb hallhatóan bekiabálni a nagypolitikába. Átülni a függetlenekhez? Ezzel a Szili-féle megvetett útra tévedtek volna."

Kierőszakolni a kizárást, így mártírként távozhatnának.

De a meccsnek még nincs vége, a frakció ugyan érthetően leszavazta, de azzal alighanem jól kalkulált, h a tagságban, a választmányban egyre többek fognak azon elgondolkodni, h "miért kell Szekeresnek, Lampertnek, Bajának életük végéig képviselősködnie?" Valamilyen erjedést ez biztos elindít.

NYJetsTD 2011.09.22. 18:47:20

Teperj kumin fiam, girósz után már csak te hiányzol a kormányzati kommunikáció "független" oldaláról...

Pszt! 2011.09.22. 19:08:02

Gondolod, hogy egy jó kis Gyurcsányozással vissza lehet téríteni a brutális megszorításoktól remegő fidesz szavazókat?

is 2011.09.22. 19:08:23

De kemenyen bemondja, hogy o a jozanesz. Ez muszaj, ez megy mar vagy 15 eve a FIDESZben, amiota Fodor gabor kilepett. nem am mi vagyunk a hulyek, akik itt maradtunk a FIDESZben, nem, dehogy! Hanem hat mindenki mas. Ja, tenyleg. Mindenki mas. Nekunk van a jozan esz, mi nekunk van stilus, mi vagyunk a polgari ertek, a szint. Es veregetjuk egymas vallatt. De jo voltal Petikam, Janikam, Ferikem. Jol megmondtad ezeknek a, na hat mi nem is mondjuk ki, tudjuk hat, szoval, ahol a jozanesz vegetert. Ezt inkabb mi nagy ivben kikeruljuk, ugye.

Posztrol posztra lejjebb es lejjebb.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.09.22. 19:18:43

Egy kis olvasnivaló. Ez jobb, mint Kumin műve, az írója is nevesebb:

„Széll Kálmán a legnagyobb mértékben nélkülözi az igazi államférfi tulajdonait. Ő, aki büszkén hirdette magát a Deák Ferenc elvei letéteményesének, éppen olyan messze esett a minden hibája dacára is tiszteletreméltó Deák Ferenctől, akár a korrupció atyamestere, Tisza Kálmán vagy a korlátolt eszű volt főispán-miniszterelnök.”

„Széll Kálmán paktummal került a miniszterelnöki székbe, beváltatlan ígéretekkel vezette félre a közvéleményt, egyéni érdekek kielégítésével némította el az ellenőrzés kritikáját, s ami a politikai morált illeti, a Széll Kálmán eddigi kormányelnöksége nem nagyon igazolta híres teóriáját a politikai becsületről.”

„Példa nélkül való az az eset, hogy egy miniszterelnök ennyi ideig sütkérezzék a népszerűség fényében, anélkül, hogy erre legkevésbé is méltónak mutatta volna magát.”

„Pártja megnövekedett a húsosfazék varázsától, a diadalmas ellenzék pedig paktumba göngyölte a győzelmi pálmát, s hódolattal tette le a miniszterelnök úr lábai elé. Tulajdonképpen ellenzék sincs, mióta Széll úr hinti a port a magyar politikusok szemébe.”

„Az ő dicsőségét zengi a magyar sajtó is – alig néhány független lap kivételével.”

„Az ő miniszterelnöksége alatt nyugodtan verhették arcon a magyart...”

„...az egész magyar sajtó egyként tiltakozott volna e galád merénylet ellen, most alig egy-két magyar lap emelte fel szavát.”

„Most már kezd látni a magyar közvélemény. Széll Kálmán kormánya alatt “törvény, jog és igazság” nevet nyertek a megalkuvás s a nemzeti becsület sárbatiprása."
'”Itt az ideje leszámolni e politikai szédelgéssel s ennek fő alakjával, a rátóti államférfival.”
„Sem jogcíme, sem képessége nincs a magyar politika vezetésére, s rövid uralma csak megerősítette a politikai vásár piacát.”
„Ha pedig a nép képviselői elfelejtik kötelességüket, megmozdul maga a nemzet, s oda juttatja Széll Kálmánt, ahová való: a rátóti tehéngazdaságba.”

Ha pedig valakinek kétségei lennének, ezek Ady Endre gondolatai Széll Kálmánról. Vagy előrelátó volt, és már tudott valamit? (Ady Endre Debreczen, 1899. augusztus 14.)

nu pagagyí 2011.09.22. 20:05:48

Kumint is a legfontosabb dolgok érdeklik, amikor éppen a demokráciát herélik ki az országban.
Megkérdezhetné például a kormányt, hogy az EU-s támogatásokat hova tette, amiből az előző években komplett nagyberuházások folytak, most meg nyomtalanul tűnik el.
Az is érdekelne, meddig folytatják újabbnál újabb katasztrófák bütykölését, amit azután képtelenek megoldani.
Az meg pláne érdekelne, hogy az AB szándékosan húzza-e az időt a magánpénztári döntéssel, hogy januárban bejelenthesse: sajnos a törvény szerint már nem is kell döntenie.
Azt is megkérdezhetné Polttól, ha már Gyurcsány ennyire érdekli, hogy sikerült-e már a vádiratot összeeszkábálnia és a tanúk tanulják-e már a szöveget.

Talán ezek fontosabbak, mint az idióta Mesterházy mesterkedései.

Bala Lajka (törölt) 2011.09.22. 20:22:34

Meddig képes égetni magát egy politológus-közgazdász?
Nem érzékeli, hogy hova jutott?

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.09.22. 20:27:39

kumin, te már voltál a solyom kedvenc meztelencsigája, most mászol át az orbán-terráriumba...

lucc.gizi 2011.09.22. 20:31:29

Mondtam már, h. házhoz mész a lóalkatrészért....

unionist 2011.09.22. 20:43:36

gyurcsány nem a szocialista pártot, hanem az egész politikai osztályt fogja magával rántani. ha lecsukják: azért, ha nem: azért.

én sajnálom 2011.09.22. 20:44:13

Én is inkább a balra nézek, jobbra semmi sincsen.

EMU 2011.09.22. 20:46:13

"A racionális viselkedésnek ugyanis felállítható valamilyen áttekinthető szabályrendszere. Az izgalmas kérdés: mondhatunk-e bármit arról a szereplőről, aki kilép a racionális döntések magyarázható, kiszámítható, előre jelezhető világából?" - hát ezt, azt gondolom, nem pont gyurcsánnyal kapcsolatban kellene vizsgálgatni jelenleg. Bár nyilván jobb terelni, mint szembenézni a jobboldal gyurcsányit megszégyenítő irracionalitásával és hazudozásával.

EMU 2011.09.22. 20:52:36

@EMU: Illetve nem jobb terelni, hanem nyilván ez a párt által előírt feladat, ami itt rendszeresen elvégezve vagyon. Nem kizárólagos előjoga a politikusoknak, hogy hülyének nézzenek bárkit, a politológus-közgazdászok is megtehetik.

jill.w. (törölt) 2011.09.22. 20:58:30

Örülünk Vincenten? Kumin beosztása ELLENZÉKELEMZŐ.)))))

vasgyuszi 2011.09.22. 20:59:21

Már vártam, hogy a kisköcsög ehhez a témához mikor böffent hozzá. Hát most.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.09.22. 21:00:08

Feri valóban különösen viselkedik, lényegében zsarol, hogy az ő tematikája szerint haladjon a párt. Csak azt nem tudom, mennyit érdemes feláldozni a népszerűségükből, hogy ez sikerüljön, elvégre már a Nézőpont és a Medián is előbbre sorolja a Jobbikot.

fran7 2011.09.22. 21:02:17

Nem igazán értem a poszt kaocsán fanyalgókat. Éppen szétverik a legnagyobb ellenzéki pártot, amikor lehetne támadással okosan gyengíteni a kormánypárt pozícióit. Ez nem a demokrácia leépítése? Hiszen ha van egy 40%-os párt, s utána csak 10%-os pártok jönnek, akkor behúzza a nagy párt az összes szavazókerületet. S mindenképpen többségbe kerül. Ez miért is jó az ellenzéknek, az országnak? De ez még a nagy pártnak se jó.

Gyárfás 2011.09.22. 21:03:24

félve szólok hozzá ennyi idióta után(titeket valahol a vörös központban fizetnek?vagy önként jöttök ide a geczy blogjától) de a posztot olvasva nekem csak kérdésem van:

MIÉRT NEM SZABADUL MÁR MEG FERENCTŐL az MSZP ?
De tényleg, az az 5% szavazó elveszik, de cserébe visszatalál az a 30% mondjuk az összes "nagy öreget" pihentetni kellene.
Gyurcsány konkrétan egy beteg ember, hihetetlen, ahogy se megrágni sem kiköpni nem tudja az MSZP.

komment1 2011.09.22. 21:11:02

@jill.w.: Tök ugyanez jutott eszembe :F
Kizártnak tartom, hogy KF ne olvasta volna - akkor ezt most direkt írta, csak azért is :F

KergeK@csa 2011.09.22. 21:12:01

Azért besz*rok néhány emberen...
Van egy politológusnak egy blogja. Ez a szemét képes a legnagyobb ellenzéki pártról (perpill), annak egy vezető tagjáról, volt miniszterelnökről írni.

Erre az emberek fele elküldi a halálba, hogy hogyan képzeli a köcsög, hogy erről ír, mikor szerintük másról kéne/is lehetne.

Engem mondjuk érdekelne, hogy tényleg mit akart ezzel a Gyurcsány. (mint ahogy érdekelne, hogy jövőre mennyi adót is fogok fizetni, de ezt a kérdést minden más oldal lehozza napjában kétszer. :/)

komment1 2011.09.22. 21:13:46

@fran7: Persze, igazad van. Csak az a feltűnő és némileg kínos, hogy a kormány szemében a gerendát viszont nem látja meg a szerző.

Táskás Tóni 2011.09.22. 21:15:06

@Gyárfás: Utolsó mondatodat akár így is írhattad volna Orbán konkrétan egy beteg ember, hihetetlen, ahogy se megrágni sem kiköpni nem tudja a fidesz. Az mégsem lehetséges , hogy ennyi barom van a fideszben és mindenki ennyire aljas.
Vagy: miért nem szabadul már meg Mo Orbántól?

abaka 2011.09.22. 21:28:11

@KergeK@csa: +1

@Kumin: Nem szoktam, de ezzel a poszttal most maximalisan egyetertek. Szerintem Gyurcsany ugy dontott 19-re lapot huz, csinal valami varatlant, mert mashogy semmi eselye nincs. Igy sincs persze, de azt valosznilug sosem fogja belatni.

bőkezű csóró (törölt) 2011.09.22. 21:29:52

Nevezett vezető elemző még soha nem írt egy kritikus hangú szösszenetet a kormánypolitikáról. Ez lehet az indoka a türelmetlen kommenteknek.

igazi hős 2011.09.22. 21:31:51

@EMU: Ha nem olvastam volna többször a szerzőt, akkor nekem is egyértelmű lett volna kiről ír. Így meg egyértelmű, hogy ki és mi helyett ír Gyurcsányról...

Gyárfás 2011.09.22. 21:32:33

@Táskás Tóni:

azért mert ez a poszt nem arról szólt.

Te és a kis barátaid nem vagytok normálisak szerintem, te még egy a babamama blogban is orbánt fikáznád, mert konkrétan ezért fizetnek gondolom:) ingyen senki sem lehet ennyire hülye:(

KergeK@csa 2011.09.22. 21:39:42

Igazából nem érdekel, hogy ír-e olyan dolgokról, amik amúgyis a csapból folynak.
Ekézi mindenki a jelenlegi kormányt, nem hiszem, hogy bárki hozzá tudna az információhoz tenni.
Ez legalább egy új kérdés volt. :)

Nge Swazili Mbeko 2011.09.22. 22:12:23

Remek kis független poszt. Úgy értem, a valóságtól független. Tematizálással csúsztató álpolitológiai ömlengés. Persze, sohasem volt fontosabb a bedőlő várkapu megtámasztása. Sajnos, ebben az országban, most, a józan ész egyszerűen huszadrangú tényező. De azért írogass, Fecó, a rossz hír persze az, hogy az Internet az bizony nem felejt. Majd visszanézzük néhány év múlva,oké?

komplikato 2011.09.22. 22:13:54

Én az ex-minisztert nem tartottam egy különlegesen eszes embernek, de néha olyan érzésem kezd lenni, hogy iszonyatosan tud manipulálni és van egy hosszútávú terve ... bár lövésem sincs mi az.

A Mesterházy-t ... nem is tudom ha meglátom egyből olyan rossz érzés fog el, olyan az az ember, mint egy szcinetológus vezető aki mindjárt odajön hozzád, hogy legomboljon rólad pár százezret vagy besorozzon.

Táskás Tóni - Nekem Orbán első és második királysága sem gyere be. De szívesen látnék egy olyan Fideszt és akár általuk alakított kormányt, amiben a pártban "elásott" vagy kitúrt mérsékeltebb arcok irányítanának. Anno a Pokornit tutira a sajátjai tették el az útból ... Viszont minden hatalommániája és egyéb hibái ellenére Viktort megtartanám, mert tehetséges, valahol képviselhetné a hazát az EU-ban, vagy egyéb helyeken. Csak ott nincs jó helyen ahol most van.

NYJetsTD 2011.09.22. 22:19:57

@Gyárfás: basszus, neked nem mindegy?
@KergeK@csa: kumin pont ugyanazt csinálja mint girósz az elmúlt pár évben. No és mi lett a vége?...
Másrészt: bár nem hat meg, mi lesz mszp-vel, szerintem az országnak még mindig jobb, hogy most játsszák le ezt a meccset. Legfeljebb majd lesz két baloldali párt. Vagy baloldalinak mondott : ) mesterházy az elmúlt hetekben kicsit túlpörgött, ideges, ez pedig láthatóan felvillanyozza gyurcsányt. Szépen összecsapnak és ennyi. A belső hatalmi harcokba nehéz belelátni, de valószínűleg túl sokat tud mindenki mindenkiről. Nem lesz nagy vérfürdő, inkább csak kakaskodás. A platformért való "aggódás" az utolsó bekezdésben pedig inkább komikus volt. Nem mindegy a szerzőnek, hogy lép le az általa úgyis utált politikus? Vagy jobban tetszik neki az egyszemélyes vezetés?

hegyilány 2011.09.22. 22:21:45

"Nem kötelező az MSZP tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent - mondta Mesterházy Attila a szocialista frakció csütörtöki rendkívüli ülése után újságíróknak.

Gyurcsány Ferenc és támogatói nem vettek részt a tanácskozáson, amit azután hívtak össze, hogy a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció Platform kezdeményezte, a listán mandátumot szerzett szocialista politikusok adják vissza mandátumukat, hogy képviselői helyük fenntartásáról vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek.

Mesterházy Attila a javaslatot úgy értékelte: a Gyurcsány-platform az MSZP-ből való távozásának forgatókönyvét készíti elő és a megfelelő alkalmat keresi.
Véleménye szerint ez tisztességtelen, ha Gyurcsányék csakugyan menni akarnak, az "nem ördögtől való", de akkor mielőbb meg kellene tenniük, őszintén beszélve szándékaikról.

A frakcióülésen nem hoztak határozatot, amely távozásra szólítaná fel a volt miniszterelnököt és körét.
A Demokratikus Koalíció indítványával kapcsolatban azt mondta: aki vissza akarja adni a mandátumát, bármikor megteheti.
Megjegyezte, ő senkitől sem kérdezte meg, tervezi-e ezt, miután azok a képviselők, akik ennek szükségességét fölvetették, nem jöttek el".

www.hir24.hu/belfold/2011/09/22/mesterhazy-nem-ragaszkodik-gyurcsanyhoz/

Valóban a józanész határait súrolja, ami a szocialistáknál történik?
Gyurcsány F. a platformjával együtt talán jobban tenné, ha menne.) Miközben hangoztatja, hogy igazi demokrata, saját pártjával megy szembe.
Nem veszi észre, vagy nem akarja, hogy a szocialisták "vívódásából" profitál a Jobbik.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.09.22. 22:22:22

"Ha a javaslathoz hű akar maradni Gyurcsány és platformtársai, akkor a többi frakciótag döntésétől függetlenül nekik vissza kéne adniuk a mandátumukat."

Arról a Gyurcsányról beszélünk, aki úgy hirdetett erkölcsi megújulást annak idején, hogy a saját stiklijei miatt egyetlen másodpercig sem vállalta a felelősséget? Szóval szerintem ennek a figurának meg sem fordul a fejében, hogy "hű maradjon a javaslathoz".

hegyilány 2011.09.22. 22:27:39

Egyébként tévedés azt hinni, hogy a Gyurcsány félreállna) Miért is tenné. Nem is kellene megtennie.
Csak el kellene már dönteni maradni-vagy menni.

"balhé nélkül távoznak, és építkezni kezdenek."
Ez is egy megoldás lett volna/lenne.)
:)

ermi71 2011.09.22. 22:30:23

Nagyon sok szoci szavazó titkos nagy álma, hogy a Gyurcsány ismét visszatérjen. Jelen pillanatban a mostani vezetést nem sok mszp-és szavazó szereti. Régi levitézlett arcát vesztett politikusok tömege van ott, akikért nem lehet lelkesedni. Egy biztos ha pártot csinál a Gyurcsány abból az mszp csak vesztesen kerülhet ki, mindenképpen elvisz alsóhangon 5% a bázisból.És akkor valóban a harmadik párt lesz. A 2006 szavazáson volt az mszp-nek ha jól emlékszem 2.5 millió szavazója ami 2010 választáson már csak 1 millió volt.Hol van az az az 1.5 millió szavazó? Ez a kérdés ez dönt el majd mindent.Jelen pillanatban sehol mert a százalék nem változik szinte semmit, stagnálnak.

hegyilány 2011.09.22. 22:31:45

"A kormányoldalnak nincsenek könnyű napjai."

Rekordméretű azoknak a szavazóknak a száma, akik, ha most lenne a választás, nem mennének el szavazni, írja a HVG, a Medián felmérésére hivatkozva. A cikk szerint jelenleg mindössze a szavazók 40 százaléka voksolna, amihez hasonlót a Medián 1991 óta nem mért."

A politikusok közül népszerűségben a legnagyobbat, hét százalékpontnyit Matolcsy György zuhant, de Orbán Viktort is csak a népesség 38 százaléka látná vezető szerepben.

Ez Orbán számára történelmi mélypont, hiszen az eddigi legalacsonyabb támogatottsága 41 százalék volt, 1999-ben. "

www.stop.hu/articles/article.php?id=937569

Igy van ez.

hegyilány 2011.09.22. 22:40:08

Egyébként, ha jól emlékszem?) Négymillió azoknak a tábora, akik jelenleg nem éreznek kötődést egyik párthoz sem."

Igen. közben meg is találtam:))

A "pártok világát maguktól távolinak érzők" vannak ugyanakkor a legtöbben, s tartósan a választásra jogosultak fele, mintegy négymillió ember sorolható már ide "

www.stop.hu/articles/article.php?id=931672

:))))))))

Baltika07 2011.09.22. 22:51:32

Őszintén nem értem miért kell bántani szegény jó Kumint. Hiszen a legszebb példáját adja, miért is kell földdel egyenlővé tenni a magyar politológus képzést. Most az egyszer teljesen igaza van Hoffmann Rózsának. Ezt is megéltük.

hegyilány 2011.09.22. 22:51:43

"Gyurcsánynak, ha már ennyire nem tud azonosulni a pártja jelenlegi politikájával és a frakció tagjainak hozzáállásával, akkor támogatóival együtt szép csendben vissza kellett volna adnia a mandátumát, s egy új ellenzéki párt alapításának szándékával mentőcsónakba kellett volna szállnia az általa süllyedőnek mondott hajóról.
Ő azonban ehelyett arcoskodni kezdett, amivel felkínálta az őszi szezon egyik leghálásabb témáját a jobboldali médiának. S ne legyen kétségünk, kormányoldalról bőszen rágni fogják ezt az újabb gumicsontot, Gyurcsány személyére, illetve a szocialista és ellenzéki belharcokra terelve a választók figyelmét a kormánykoalíció bénázásairól."

Gyurcsány húzása, meglepő javaslata váratlanul érte, s okkal idegesíti a pártvezetést, hiszen mentelmi jogának felfüggesztése miatt az MSZP nemrég egy emberként állt ki a volt kormányfő mellett, aki viszont most egy emberként fúrja a frakciót abban reménykedve, hogy a meggyengült pártot visszafoglalhatja, s a maga szándékai szerint átformálhatja"

hirszerzo.hu/publicisztika/20110922_gyurcsany_msz_szakitas#rss

Bocsánat! másolatam) már megint.:))

Azt egyébként nem gondolom, hogy a szocialisták "ügye) a kormány tevékenységéről túlzottan elterelné a figyelmet.
Mert azt a társadalom egy hatalmas csoportja negatívumként éli meg, minden napi életében.
Az a leszakadó réteg) mely lassan, de biztosan halad a szegénység felé.

hegyilány 2011.09.22. 22:52:58

Bocsánat! "másoltam".

Már úgy látszik (megint) nem tudok irni.
Ezért is jobb ha másolok.
:)))))))))

ermi71 2011.09.22. 22:56:44

Nagyon sok szoci szavazó titkos nagy álma, hogy a Gyurcsány ismét visszatérjen. Jelen pillanatban a mostani vezetést nem sok mszp-és szavazó szereti. Régi levitézlett arcát vesztett politikusok tömege van ott, akikért nem lehet lelkesedni. Egy biztos ha pártot csinál a Gyurcsány abból az mszp csak vesztesen kerülhet ki, mindenképpen elvisz alsóhangon 5% a bázisból.És akkor valóban a harmadik párt lesz. A 2006 szavazáson volt az mszp-nek ha jól emlékszem 2.5 millió szavazója ami 2010 választáson már csak 1 millió volt.Hol van az az az 1.5 millió szavazó? Ez a kérdés ez dönt el majd mindent.Jelen pillanatban sehol mert a százalék nem változik szinte semmit, stagnálnak.

menőmano 2011.09.22. 23:15:40

Nem értem!
Miért kell támadni a Kumint! Engem egyáltalán nem zavar, hogy Ő totálisan jobboldali.
Nem Ő az oka, hogy "bedől a gazdaságpolitika!
Megírja a posztot) az illene kommentelni.vagy nem.
Ez ilyen egyszerű.
Nem kérek reakciót, választ.
köszönöm
:)

menőmano 2011.09.22. 23:19:12

"Bajnai Gordon szerint megalapozatlanul gyanúsítják Gyurcsány Ferencet a Sukoró-ügyben.
A volt miniszterelnök figyelmeztetett arra, hogy akik "örülnének, tapsolnának", ha elítélnék a volt miniszterelnököt, gondolniuk kell arra, hogy ha ez politikai nyomásra történik meg, akkor "nem biztos, hogy ez Gyurcsány Ferencnél meg fog állni".

Ezért "akik ma örülnek, lehet, hogy egyszer maguk is áldozatok lesznek, nemcsak a nagy emberek, hanem a kicsik is".

www.fn.hu/belfold/20110909/bajnai_aki_orul_kesobb_aldozat/

Változatlanul az a véleményem, hogy el tudnám képzelni a Bajnait) egy új párt élén.
:)))

NYJetsTD 2011.09.22. 23:25:40

@hegyilány: "Azt egyébként nem gondolom, hogy a szocialisták "ügye) a kormány tevékenységéről túlzottan elterelné a figyelmet." Bocs a másolásért... : )
Különben egyetértek.
Pár elemző megpróbálja ezt a szoci belügyet valami borzalmas bajnak beállítani. Holott ez a konfliktus az egészséges megoldás, mert évek óta folyamatosan söprik egyik problémát a másik után a szőnyeg alá. Eredmény: 19.30% a választásokon, azóta pedig csak ez alatt.
Az embereket azonban jelenleg jobban érdekli a benzin ár, adózás, járulékok alakulása. Súlyosan téved az , aki azt hiszi a baloldal mai állása így marad. Csak most kurvára nem érdekesek. Ha majd szétválnak, na akkor lesz majd érdekes a pite...

menőmano 2011.09.22. 23:32:52

"A magyar egészségügy számos mutatója harmadik világbéli állapotokat idéz. A daganatos megbetegedések arányában például az egész világon csak Mongóliában és Bolíviában rosszabb a helyzet, mint nálunk. A munkaképes korúak halandósági világrangsorában a 90. helyet érdemeljük ki: előttünk Jamaica, mögöttünk Szaúd-Arábia. Vajon a legfrissebb kormánypárti elhatározások javítanak, vagy inkább rontanak a helyzeten? "

Az orvosok külföldre menekülnek"

www.168ora.hu/itthon/orvos-gyogyszer-korhaz-sinko-eszter-halandosag-egeszsegugy-82405.
***********
Avagy ) a józanész határai......

Nagyon tartalmas cikk. Csak arról jutott eszembe, hogy "idehozzam".: Az egészségügy helyzete, az orvosok bérezése, az egész rendszerváltás ügye, kormányokon átívelő, megoldatlan probléma.
:)

menőmano 2011.09.22. 23:36:08

bocs. elfelejtettem) még a cikkhez.
Sokkal fontosabb ügy ez is) totálisan úgy gondolom, mint az, hogy a GyF. megy e, vagy marad.
Persze, az sem elhanyagolandó, hogy mi lesz a szocialista párttal, de mégis .........
hm?

:))

Baltika07 2011.09.22. 23:42:06

@menőmano: nagyon jó álnaiv hozzászóló vagy. Hosszabb ideje olvasom ezen felületen közzétett néhány soros opusaidat. Ez már-már művészet, de persze kiválóan alkalmas önmagad szórakoztatására is, ahogy a hozzászólásaidra adott érzelemdús válaszokat olvasgatod. Nem a Török Gábor barátnője vagy véletlenül? :)

jenőke 2011.09.22. 23:42:37

Egyszerűsített foglalkoztatás szabályai szerint sem elég bonyolult a gondolkodásod, kedves Kumin.
Minden esetre, hosszú idő óta ez az első elemzés-kísérleted.
Sajnos hiányosak az ismereteid, ezért ez így kudarcosra sikeredett. Jó hír: nem vádollak lényeglátással.

Táskás Tóni 2011.09.22. 23:55:36

@Kompli: Az EU.ban nem állnak szóba Orbánnal,Ha bármikor Mo-ra jött az EU elnökség idején egy másod- vagy harmadvonalbeli politikus illetve, ha Orbán kinn tartózkodott, mindig egyedül kolbászolt. Az EU kettészakítására ill. megosztására viszont keresve sem találni nála alkalmasabb személyt. De a kettészakításnál valószínüleg Mo lesz az egyik oldalon a többiek pedig a másikon.Egy dologban egyetértek , nagyon el kellene küldeni Orbánt valahova.

hegyilány 2011.09.22. 23:59:03

@NYJetsTD:
Igy igaz. A szocialista pártban talán soha sem volt igazán egység. Jól tükrözi ezt az őszödi beszéd kapcsán kialakult helyzet is.
Nem ragozom) a kommenteddel teljesen egyetértek.

Táskás Tóni 2011.09.23. 00:03:14

@Gyárfás: Ha még tudnád, hogy nem vagyok Gyurcsányhívő. Abban viszont igazad van, hogy ingyen senki sem lehet hülye, ez jól látszik Kumin blogján. Semjén bíboros feladata Gyurcsány megsemmisítése volt, ő pénzt kapott vagy a jutalom ennek a gerinctelen hülyének a kinevezése volt.
Orbán és a jobbkeze és a a fidesz a faszfej lázárral szétkúrják az országot. hogyan dícsérjem? Csak a neveket írtam át és úgy is rendben volt a szöveged.

hegyilány 2011.09.23. 00:03:16

"A Fidesz-KDNP és a Jobbik kinyírta a Zöld Pardont"

www.stop.hu/articles/article.php?id=937792
................................

Fel kellene már ébredni a szocialistáknak, LMP-nek is.
Egyfordulós választás??
:))

menőmano 2011.09.23. 00:11:36

@Baltika07:
érzelemdús válaszokat olvasgatod."
Tessék??!! Honnan tudod, hogy olvasom e vagy sem???
Török Gábor barátnője??? Miért? az is van neki??

"A józanész határai.." !!! Vicces vagy.
Van valami probléma????

:))))))

menőmano 2011.09.23. 00:14:01

@Baltika07:
oppá" elfelejtettem) Van aki a "művészeket szereti" !
Jaj! de buta vagy!!
"törökakadémia"
ennyi
:))))

menőmano 2011.09.23. 00:19:58

Magasságos egek ura! Már ennyi az idő??!!

Jóccakát!

:))))))))

loláb 2011.09.23. 09:19:33

Gyurcsány miért tesz ilyen szivességet a fidsznek?
Egyszerű, mint egy pofon:

A kormány népszerűsége a jövő évi költségvetés, tüntetések, stb... nyomán várhatóan csökkenni fog, ebből pedig elvileg az ellenzék -így az mszp is- profitálhatna.

Gyurcsánynak azonban nem érdeke az, hogy az mszp népszerűsége Mesterházy elnöklése alatt emelkedjen, hiszen így megdől az a tézis, hogy "az mszp-t át kell alakítani", illetve megdől az is, hogy a baloldalon ő az egyetlen vezéregyéniség, Orbán vetélytárs.

Ha a szocialista párt népszerűsége emelkedni kezd, akkor borul minden, és neki nem marad más, csak a távozás lehetősége, mert vezér csak a saját pártjában lehet.

Gyurcsánynak az az érdeke, hogy a fidesz népszerűtlenné válása mellett a Mesterházy vezette mszp egy fikarcnyi új támogatót ne tudjon szerezni. Ekkor el leeht mondani, hogy: "Látjátok, mindenképpen meg kell újjítani a pártot, hiába vana béka segge alatt a fidesz, mi ugyanott vagyunk, mint semmit nem erősödtünk a választások óta!".

Ez a taktika, nincs semmiféle kiegyezés, vagy vádalku, egyszerű poltikai racionalitás: belülről rombolni azt a pártot amit az ellenfelem vezet, és közben hangosan követelni, hogy legyen már végre megújulás.

Bryan élete 2011.09.23. 12:46:18

Lóláb: az utolsó szóban van a lényeg, amit leírtál. Megújulás. Erre nem képes a párt, mert nem érdeke a sok kivénhedt dinoszaurosznak. Ezért nem nő a népszerűségük, hiszen ugyanarra az unott 30 szemeélyre már nem kiváncsiak a választók. Mesterházit kényszerből bányászták elő, azt gondolva, fiatal, jóképű, okos, majd elviszi a pártot. De karizma egy szál se, anélkül pedig nem szivárognak azok a fránya választók.
Fletónak ebből a tesze-toszaságból lett már évekkel ezelőtt elege. Talán, ha egy kis változást sikerült volna kicsikarni a betonfejekből, lendít valamit az ügyön,,de jól teszi, ha lelép. Erre a jelenlegi mindenféle gyanus, korrupciós ügyekkel átszőtt begyepesedett mszp-re -Mesterházistól, Gyurcsányostól, Kovácsostól, Szekeresestől, Lamperttől, Bajától stb.-től - senki nem akar már szavazni, lejárt lemez.Semmi perspektívát nem mutattak a választások óta, csak mantráznak, hogy zorbánviktormegszorítás. Ez kevés! Elvártam volna, pl. hogy minden hónapban mszp-s tüntetéseken harsogjanak a fidesz ellenzékben elhangzott mondatai. Pont úgy, ahogy Gyurcsányt égették éveken át, tanulhattak volna már taktikát, ellenzéki politikát, karaktergyilkosságot. De persze a kedves párttársak nem kiálltak mellette, nem támogatták, nem, a háttérben a markukba vihogtak és örültek GYF levitézlésének. Még betyárbecsület sincs bennük. Amíg rángatni lehetett jó volt, amikor már lett önálló akarata - öszödi beszéd - elkezdtek gondolkodni: hoppá, ez nekünk már nem kifizetődő. Hát ezért akar változást.
Méresse meg magát Fleto, van hozzá elég esze - nem áthuzgált papírból makogja el a tutit - és remélem, hogy tanult a múltbeli hibáiból, tapasztaltabb lett az idők során. Szurkolok neki.

Bryan élete 2011.09.23. 12:59:53

Ez a mai mszp semmiből semmit nem tanul és nem profitál. Ülnek a régi dicsőségük romjain, várják a sült galambot. Azt sajnos útközben megették a rászoruló milliók. Sehol egy ütős kiállás, néhány észrevehető mondat. A magas labdák úgy suhannak el naponta mellettük, hogy mire az elsőt észreveszik, már a tizedik el elszállt. Egymást kötötték gúzsba, már csak együtt tudnak tipegni. Na de azt meg minek? Kinek? Nem véletlen, hogy egyetlen szakszervezet vagy civil szervezet sem akar ilyen politikust látni a megmozdulásaikon, mert csak égetné őket.

fonó 2011.09.23. 15:52:35

Vigyázzon mert a túlzott igyekezet " FELSZÁLLOTT A PÁVA" betiltásos nevetséges szégyenhez vezethet, aztán nehéz megmagyarázni majd a gyereknek.....

fonó 2011.09.23. 15:53:16

Látszik h Gyurcsánytól rettegnek, amikor romokban az ország, gazdaság padlón, összevisszaság, kapkodás, akkor egy szavahihetetlen gyűlölködő min.elnök helyett (mást mondok mást teszek, inkább halottan látnám Gyurcsányt mint sebzetten) egy képviselővel foglalkoznak!!!!!!!!!!!!!

fonó 2011.09.23. 15:56:11

Mennyit kap Kumin, legalább annyit mint Semjén Navrasics akiknek feladatuk volt Gyurcsány karaktergyilkolása leamortizálása.
MÁSKÉPP NEM MEGY?

Sweet And Full Of Grace 2011.09.24. 02:57:47

1) A 2010-es, a törzsbázisra szűkült szavazókon kívül az MSZP-ből igazából senki nem kell a választóknak. Se Gyurcsány, se Mesterházy, se Kiss, se Szekeres, pláne nem a púpos H. Kovács. A 'nagy visszatérés' hadművelet érdeklődés hiányában elmaradt.

2) Ugyanakkor enélkül a kb. 900 ezres tábor nélkül a Fidesz nyilvánvalóan nem leváltható. Akárki vezeti az utódpárt leendő utódpártját, megkerülhetetlen lesz egy bármilyen későbbi olajfa-kezdeménynél. A huzavona azon megy, hogy ez az MSZP-lesz, amely egyben maradva lehet még akár domináns is egy jövőbeli MSZP-LMP-kitudjamégmi választási koalícióban, vagy a táncos komikus kiszervezi a híveit egy militáns öszödi-beszéd magyarázó szektába.

3) Vélhetően erről nehogy valamiféle nagyszabású stratégia nincsen, de maga Gyurcsány sem tudja, mit is akar, mi lesz a következ lépése. Próbált betámadni, és az alsóbb szinteket felhasználni a pártvezetés ellen, arra számítva, hogy az megint retirál, mint a pártszavazáson. De miután a pártvezetés éppen abból látta, hogy ugyan jelentős a támogatottsága az alsóbb szinteken, de közel sem döntő, beleálltak a csinnbe. Hát most Gyurcsány retirál, és remélhetőleg el is reszegetik egymást még egy jó ideig. Róka fogta csuka, Gyurcsány nagyon megbukott, de elhajtani sem tudják, mert az egész párttal szorosan összeölelkezve bukott meg. Szerintem addig nem is dől el a belső harc, amíg az LMP meggyőzően le nem előzi őket. Mondjuk holnap.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook