Frankhitelek és ellenzéki válaszok

2011.08.17. 12:56 kumin

Először is egy szolgálati közlemény: a Népszava mai számában beszélgetés jelent meg velem, on-line is elérhető, köszönet Bíró Marianna alapos munkájának! Amikor ezt írom, még nem ismert, hogy a kormány milyen új döntéseket hoz a devizahitelesek megsegítésére, viszont a három ellenzéki párt véleménye, javaslatai már egy ideje hozzáférhetőek. Arra voltam kíváncsi, hogy egy ilyen szikár témában, amely szerintem egyértelműen az idei nyár legfontosabb ügyévé vált, ráismerünk-e a pártok színére, értékrendjére a javaslataik alapján. Úgy is feltehetnénk a kérdést: mennyit ér az ideológia, ha egy nagy, valódi problémára kell működő választ adni?

(forrás)

 


A szocialisták kilencpontos javaslattal álltak elő hétfőn Szekeres Imre tolmácsolásában. Mindjárt egy módszertani kritikával kezdem: elég szerencsétlen, hogy a párt honlapján nincs egy olyan szöveges összefoglaló, amelyben a kilenc pont pontonként összeszedve olvasható, ehelyett egy videó a sajtótájékoztatóról és egy MTI tudósítás van fent, amelyből egyszerűen nem derül ki, hogy mi is konkrétan a kilenc gondolat. Így inkább a videóból dolgoztam, ott legalább Szekeres pontokba szedve beszél: 1.) eszközkezelő létrehozása, 2.) állami bérlakások építése, 3.) banki ingatlanalap létrehozása, ahol az adós lízingelővé válik, 4.) bankadó egy részéből finanszírozni a fentieket, 5.) munkáltatók önkéntes alapon vállalják fel a törlesztés 180 Ft/CHF alapon, ez legyen adó és járulékmentes, költségként elszámolható, 6.) magáncsőd intézményének bevezetése, 7.) kártalanítási és hitelkezelési terv, 8.) érintett parlamenti bizottságok tekintsék át a hitelezési és árverezési gyakorlatot, 9.) visszamenőleg a törlesztési gyakorlat tisztázása, a nem devizában felmerülő költségek forintban számítása.


A Jobbik azt javasolja Z. Kárpát Dániel képviselő személyében, szintén hétfőn, hogy a devizahitelezés teljes rendszerét vonják állami ellenőrzés alá. Szerintük az adósságtömeg a kereskedelmi bankoktól körülbelül 50-70 százalékos árfolyamon kerülne át egy un. nemzeti kríziskezelő ellenőrzése alá. Véleményük szerint ez a bankoknak azért érné meg, mert ha a hitelek 30-40 százaléka bedől, akkor a későbbiekben nem jutnak a pénzükhöz, tehát ennyit úgy is buknak. Azt is állítja a képviselő, hogy az államot sem érné érdemi kár, mert az adósok a továbbiakban oda törlesztenének, csak már „emberbarát futamidővel, emberbarát részletekkel, egyedi áttárgyalási lehetőséggel”.


Az LMP már múlt hét pénteken javaslatot tett, miszerint a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága hétfőn, rendkívüli ülésen tárgyalja meg határozati javaslatukat. Eszerint az Országgyűlés felhívná a kormányt, hogy kezdeményezzen új megállapodást a bankszövetséggel, és nyújtson be törvényjavaslatot, amely egyebek mellett előírná, hogy a régebben felvett frankhitelek teljes kezelési költségét a hitel felvételekor irányadó árfolyamon kelljen elszámolni. Hétfőn az LMP reagált még az Index rendkívül figyelemre méltó (n.b. az én korábbi posztom megállapításait sokban alátámasztó) cikkére, és nyilatkozatban követelte a kamatok csökkentését, és egy átfogó csomag kidolgozását a hitelkárosultak bevonásával, amelynek részeként egy „valóban cselekvőképes ingatlankezelő” létrehozását is szorgalmazzák.


Egymás mellé téve a három párt javaslatait, elsőre látszik: sem nagyon eltérő, sem nagyon eredeti megoldásokkal nem találkozunk. A közös nevező világos: valahogy szálljon be az állam. A szocialisták kicsit elaprózott csomagjából kreativitásban egyértelműen a munkáltatói átvállalás (5. pont) emelkedik ki. Nagy varázslat ebben sincs azonban, hiszen ha ezt adókedvezményben megkapják a vállalkozások, akkor pont ugyanott vagyunk, mintha beszedett társasági adóból a költségvetés fizetné ki a 180 Ft feletti részt. A bankadó sem rendelkezik semmiféle különleges státusszal attól még, hogy a bankoktól szedte el az állam, ha ebből finanszírozunk kisegítő programokat, ugyanúgy elszáll a hiány. A Jobbik csak másképp hívja, de szintén eszközkezelőért, totális állami beszállásért kiált, az LMP pedig nem keresett új nevet, az ő gondolkodások középpontjában is az eszközkezelő, azaz a vaskos állami szerepvállalás terve áll. A bankok talányos kamat és költségszámítási eljárásának kritikája szintén közös elem, bár a Jobbik honlapján közzétett szövegben ez nem domborodik ki, de mindazonáltal nem hiszem, hogy pont a szélsőjobb szeretne elnéző lenni a bankok valóban átláthatatlan törlesztő-számítási gyakorlatával szemben. Az MSZP és az LMP is kiemelten foglalkozik a kezelési költségek ügyével, ami nem véletlen, hiszen egy világos és elfogadható banki álláspont hiányában továbbra is elég magasan van ez a politikai labda.


A javaslatok hasonlósága szempontjából nézve a Karácsony-féle furcsa koalíció ötlete nem is tűnik olyan távolinak, van bőven közös alap, ha nem ideológiáról, hanem egy ilyen gyakorlati problémáról van szó. Úgy tűnik, nincs külön baloldali, zöld és szélsőjobbos verzió a valóban kritikus helyzet megoldására, vagy némi malíciával azt is mondhatjuk, hogy csak a baloldali válaszokban hisz a teljes magyar ellenzék. Mi lehet ennek az oka? Én kettő magyarázatot látok. Egyrészt, amikor ennyire szűk keretek között (pénzről és költségvetésről lévén szó) kell valamit mondani, akkor nem a politikai színek, hanem kormány-ellenzék különbség válik sokkal fontosabbá. Kormányzati felelősség nélkül, ellenzékből mindig könnyű különböző címeken közpénzt osztani, a politikai verseny természete már csak ilyen. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy valamennyi ellenzéki nagyobb állami szerepvállalásra, értsd, több közpénz elköltésére szólít fel. Másrészt, ami a bankok tisztázatlan számítási gyakorlatát illeti, a probléma annyira evidens és látható, hogy ugyan gondolhatnak az egyes szereplők akármit a világról, ezt a témát nehéz megkerülniük, ha az ügyben bármit mondanak a nyilvánosság előtt.
 

Címkék: mszp jobbik lmp frankhitel eszközkezelő

106 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr793160160

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ki segít a devizahiteleseken? 2011.08.17. 15:56:58

Mindenkit váratlanul ért, hogy a devizaárfolyamok így elszálljanak és a jelenlegihez hasonló helyzetbe sodródjanak a devizahitelesek. A felelősség az Egyenlítő szerint azonban nemcsak a devizahiteleseké, osztoznia kell rajta a bankoknak és a szabályozó...

Trackback: Megoldás a frankhitelesek problémáira 2011.08.17. 15:40:00

A frankhitelesek problémáinak egy teljesen újszerű megoldását szeretném röviden elővezetni a tisztelt olvasónak. Mi is az alapprobléma? Rendkívül megdrágult a frank, és ezt sokan már nem bírják így fizetni. Mi lenne a megoldás? Legyen olcsóbb a fra...

Trackback: Bajban a frankhitelesek: lenne jobb megoldás a fixált árfolyamnál? Kinek érdemes élnie vele? 2011.08.17. 14:02:45

A svájci frank árfolyama az egekben, a devizahitelesek törlesztése soha nem látott és korábban nem gondolt összegű. A megkérdezett illetékesek és szakértők leggyakoribb válasza, hogy nincs mit tenni, ki vagyunk szolgáltatva az európai ...

Trackback: Mit szól Ócsa a devizahitelesekhez? Ingatlanpiaci helyzet és jövő 2011.08.17. 13:59:27

Kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány az ócsai szociális családiház-építési programot, melynek során több száz lakást építenének a bajba jutott jelzáloghiteleseknek. A beruházás a tervek szerint már ebben a hónapban megke...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rwindx 2011.08.17. 14:10:44

@Add_tovább: Csak szólok a kommentedet senki sem fogja elolvasni. Kb 5 komment múlva jönnek a "devizahitelesek dögöljenek meg", "Ne az én pénzemből..", stb világmegváltó, magvas gondolatok.

rockjano 2011.08.17. 14:11:53

"Úgy tűnik, nincs külön baloldali, zöld és szélsőjobbos verzió a valóban kritikus helyzet megoldására,"

No igen csak sajnos kormányzati sincs, attól félek nem is igen lehet. Az ilyen gettóépítési dolgok meg csak nevetségessé válnak.

Add_tovább 2011.08.17. 14:12:28

@Rwindx: Ettől még elmondtam egy devizahiteles véleményét is. Olyanét, aki azt mondja: ez nem az állam feladata (mármint a megmentés)...

Rwindx 2011.08.17. 14:16:47

@Add_tovább: Tudom, de már számtalanszor le lett írva majdnem ugyanez, látható eredmény nélkül.

Add_tovább 2011.08.17. 14:17:50

@rockjano: Nem csak hogy nevetséges, hanem szánalmas is. Meg konkrétan: azt a 4-6 Milliárd forintot, lehetne jobb helyre is tenni, mint valamelyik "baráti építős" céget kistafírozni vele...

CSENDES 2011.08.17. 14:19:16

@abaka: csatlakozom az előttem szólóhoz.

Kumin úrhoz: Annyit kiemelve, hogy nem kéne ez az "összenő, ami összetartozik".
Tény, hogy mint azt a devizahitelek bankkamatának az összetettségéről és változásának "követhetetlenségéről" írott poszthoz írtakban összefoglaltam, a devizahitelt nyújtó oszág alapkamatának változása, az ország kockázat és a bedőlt hitelek kockázatának növekedése okoz kamatnövekedést.
Nos: Az ország kockázat növekedését egyes politikusok beszólásai, gazdasági stabilitásának külső megítélése befolyásolja.

Azért feszegeti ez a szerencsétlen ellenzék a bankok gyakorlatának az ellenőrzés alá vonását, mert amin fogni lehetne, az a bedőlt hitelek miatti kockázat érvényesítésének esetleges jogellenessége az olyan adósokkal szemben, akiknek a hitele még nem dőlt be, ezzel is tovább gerjesztve a további hitelek bedőlését.

Azután az MSZP csomagjából kiemelt ún. 5. ponthoz, ami állítólag ugyanazt eredményezi, mintha az állam kifizetné a 180 Ft-on rögzített összeg feletti részt. Tudomásom szerint a kormány határozata ilyen javaslatot nem tartalmaz (már hogy ki akarná fizetni ezt a részt). Ellenben vadul építkezésekbe akar kitörni, ezzel is élénkítve az építőipart (illetve nyilván bizonyos kiemelt köröket), miközben többek között a remekbeszabott gazdaságpolitikája (adópolitika) miatt áll rosszul a költségvetés, ami magas gazdasági növekedésre épített, s egyebek között a költségek terén is el lett tervezve alsó hangon 500 milliárddal.

abaka 2011.08.17. 14:22:59

@Rwindx: Mint ahogy az is le lett irva szamtlanszor, hogy mekkora hulyeseg a 0%-os svajci alapkamatot osszehasonlitgatni a 20 eves jelzalog torlesztojevel, de azz is lathato eredmeny nelkul.

@Add_tovább: A 1.-es ponthoz azert hozzatennnem, hogy ez a csomag nem kizarolag a devizahiteleseket mentene, hanem a teljes magyar bankrendszert. Valamilyen megoldas azoknak is erdeke, akik nem vettek fel frank hitelt.

abaka 2011.08.17. 14:24:56

@whale: Szerintem o az a tipus, aki minden kritikus hangban csak a sajat velemenye igazolasat latja. Annak ellenere, hogy ennek semmi ertelme, meglepoen sokan tesznek igy.

Add_tovább 2011.08.17. 14:27:13

@abaka: A magyar bankrendszer - látva a mérlegadatokat - él és virágzik. Mit kellene rajta megmenteni?

rockjano 2011.08.17. 14:27:22

@Add_tovább: Meglátjuk mit mond Vitya 3-kor, kiváncsi vagyok...megy majd a nagy porhintés... de ez gettóépítés ez öngól az nem kérdés.

Én nagyon tisztelem Kumin Ferencet és elolvastam a népszabis interjút egy nagy gondom van vele különösen az új gazdasági adatokat tekintve én alapvetően sikertelennek érzem a kormány teljesítményét.

Talán csak hatalom megőrzési szempontokat figyelembevéve lehet sikeresnek tekinteni. Máshogy nemigen, sem gazdaságilag sem máshogy nincs semmi ami itt sikeres lenne.

okostojgli (törölt) 2011.08.17. 14:29:22

"A javaslatok hasonlósága szempontjából nézve a Karácsony-féle furcsa koalíció ötlete nem is tűnik olyan távolinak, van bőven közös alap, ha nem ideológiáról, hanem egy ilyen gyakorlati problémáról van szó."

Orbi büdöset szarik.
Én is.

Tehát én vagyok Orbi. Még ha nem is ideológiai hanem ilyen gyakorlati szempontból nézzük is.

Alvarez 2011.08.17. 14:30:42

@Add_tovább: "De az afölötti rész legyen a bank kockázata!!!"

Teljesen értelmetlen bankról beszélni. Itt betétesek vannak ill. a svájci hitelezők. Szerinted melyiküknek kellene lenyelni a veszteséget?

Rwindx 2011.08.17. 14:31:13

@abaka:
Összefüggés van közöttük, akár tetszik akár nem, persze nyilván nem lehet ugyanaz.
Tegnapi írás az indexen: index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/15/tularazzak_frankhiteleiket_a_bankok/

abaka 2011.08.17. 14:32:32

@Add_tovább: Meg nem doltek be tomegesen a devizahitelek. De ha tartosan igy marad az arfolyam, akkor a bankok is komoly bajba jutnak. Egyebkent azt nem szabad tulbecsulni, amit egy bank merlege mutat. A mai konyvelesi szabalyok mellett nincs olyan problema, amit ne lehetne egy-ket negyedevet eltitkolni. Csak, hogy kezzelfoghato peldat mondjak: egy-ket honappal ezelottig a legtobb gorog allamkotvenyt neverteken tuntettek fel a konyvekben annak ellenere, hogy a piacon 40-60 cent/dollar-on kereskedtek veluk. Par evvel ezelott ugyanez a CDO/RMBS/CMBS piacon.

abaka 2011.08.17. 14:34:16

@Rwindx: Osszefugges van, de annal bonyolultabb, minthogy alapkamat = 0% -> az OTP 0%-on vesz frankot -> nekem is ekkora torlesztot kene fizetnem.

Várúr 2011.08.17. 14:34:59

@rockjano:
"Gettóépítés..." Na igen.
Költözzenek inkább a szénaboglya tövébe a kisgyerekes családok. Vagy a híd alá. Vagy a te lakásodba. Stb.

Diocles 2011.08.17. 14:38:19

Csak két "építő jellegű" megjegyzés:

1. Kumin úr, ne szemérmeskedjünk, az ellenzéki összefogásnak van hivatalos neve, maga Schiffer András keresztelte el "perverz koalíciónak", mindenki bátran használja ezt a kif. szerintem.

2. és mint azóta kiderült, a "perverz koalíció", vagyis, nevezzük nevén a gyereket, a Zagyva György Gyulával és Gyurcsány Ferenccel történő egyidejű választási szövetség a teljes LMP-vezetés hivatalos ajánlata volt, van, nem csupán az egy szem Karácsony Gergőé.

Add_tovább 2011.08.17. 14:39:13

@abaka: Ha a bedőlés elkerülésének az lenne az ára, hogy valamennyi kockázatot (forintosítva) a bank vállal be, akkor nem az lenne az ésszerű? Mert akkor egy 10 milkás hitelből kapna az árverezéskor 6-ot, ha meg enged, akkor akár végig is törleszthet az adós.

rockjano 2011.08.17. 14:39:40

@Várúr: Lófaszt Várúr!!!

Vegye meg az állam a lakását valamilyen konstrukcióban (minél olcsóbban a banktól), és maradjanak benne mint bérlők, tök felesleges gettót építeni.
(mondjuk kéne az a fránya eszközkezelő végre vagy mi a fene)

Többe is kerül, persze ezt lehet majd átadni nagy csindadrattával és lehet korrumpálni vele a haverokat.

Az egész kompletten baromság, agyrém és csak demagóg politikai célokat szolgál.

Még jobbos barátaimmal is egyetértettünk abban hogy valaki elment otthonról kormányzatunknál (hogy finoman fogalmazzunk)

Rwindx 2011.08.17. 14:40:51

@abaka: Senki nem is állított ilyet.

Add_tovább 2011.08.17. 14:43:11

@rockjano: Az állam ne vegyen meg semmit, aki bebukja a lakását, annak nem feltétlen kell a szénaboglyába menni aludni, béreljen egy lakást, a törlesztő töredékéért.

tede 2011.08.17. 14:46:21

Az államnak azzal kéne kezdenie, hogy az évi 2-300 milliárd lakáshitel kamattámogatást szétosztja igazságosan az összes lakáshiteles között, forint és deviza mindegy. Ez az az összeg, amit most kizárólag a forint hitelesek élveznek és például a devizahitelesek güriznek azért, hogy az ő adójukból támogassák kizárólag a forint hiteleseket. Ez kéne legyen az első lépés és még többlet kiadásába sem kerülne az államnak.

rockjano 2011.08.17. 14:48:22

@Add_tovább: Nincsenek bérlakások magyarországon megfelelő összegért és minőségben, nincsenek állami/önkormányzati bérlakások mint nyugateurópában.

A lakás ha a piacon most adják el kb. 2/3-át éri ha árverésre kerül sor akár a valós érték cask 30-40%-áért mehet el. Ez nem jó az adósnak de a banknak sem.

Meg kell némi kényszerrel a bankokkal egyezni egy nagyon olcsó megvételről.

A lakás állami tulajdon lesz az állam adott esetben értékesítheti, vagy az adós egyszer visszavásárolhatja.

A bérlakás azért még ma sem a töredéke egy törlesztőrészletnek.

Ja ésm Matolcsit kirugni egykulcsos adót eltörölni, bankadót megtartani és abból fizetni a dolgot ... kb. ennyi

the_line 2011.08.17. 14:49:13

Na pl a bankadó, amit ugye "lemásoltak" az európai országok... Azokban az európai országokban: azért szedik, mert az állam jó sok pénzzel segítette ki a bankokat, és nem csak hogy visszakérik ezt a pénzt, de mivel több ilyet nem akarnak, szóval egy alapba beteszik az adót, hogy abból majd kimentik őket, ha megint gáz lenne.

Nálunk nem segített ki az állam, mégis van bankadó, állítólag pl azért, mert a devizahiteleken nagyot nyerészkedtek. Az adóból persze mentik a büdzsét, amit az egykulcsos adó elkúrt, de a devizahitelesek kimentésére nem juthat belőle. Hogy is jutna, hiszen nem hogy alap nem képződött belőle, de már szét is lapátolták...

reeve 2011.08.17. 14:49:35

@Add_tovább: Teljesen igazad van! Én is frankhiteles vagyok, és szerintem sem kellene belekeverni a közpénzeket a dologba. Ez (mármint a hitelfelvétel) egy kétszereplős ügylet volt: a hitelfelvevő és a bank szerződött. Oldják meg közösen. Sajnos a bank részéről kevés kockázatvállalás van a dologban: ha az adós nem fizeti meg a kölcsönt. És sajnos a hajlandóság is kevés arra, hogy megoldást találjanak. Az én bankomnak van ugyan 3 adóssegítő programja is, de az nem jelent valós megoldást.
A futamidőhosszabbítás, a tőkemoratórium vagy a mondd meg te mennyit tudsz fizetni alternatívák csak elnyújtják a dolgot. Bár a semminél több. Az kellene, hogy a bankok is vállaljanak áldozatot, pl. a járulékos költségek, és a kamatterhek csökkentésével. És ez nem is lenne olyan jogtalan kérés.
A poszthoz még: az ellenzék alternatívái azért ilyen egységesek, mert egyik párt sem tud semmi normális/kreatív/hatékony módszert kitalálni. Az egysíkúság hozza össze őket, de ettől még nem lesznek egymás szövetségesei.

Add_tovább 2011.08.17. 14:51:19

@rockjano: Jelenleg lehet bérelni lakásokat 30-200 ezer között, akár főváros, akár vidék. Ha bebuknak a hitelek, és árverezés lesz, a jelenlegi sokszorosa lesz a bérlakás állomány, és mivel tovébbra is túlkínálat lesz, nem mennek az egekig a bérleti díjat. Egy átlagos CHF hitel most úgy 75-110 ezres törlesztővel bír. Vagyis: igencsak kifutja belőle egy szerényebb bérelt lakás.

abaka 2011.08.17. 14:51:52

@Rwindx: Hat azert en eleg sokat olvastam mar. De itt valoban nem, csak annnyit, "elég nonszesz 7-11% kamatot fizetni akkor, amikor a CHF alapkamata 0-0,25%!!!". Ebbol nekem nyilvan az jon le, hogy a 0%-os alapkamat az oka, hogy a 7-11%-os torleszto nonszensz. Viszont csak az alapkamatbol kovetkeztetni arra, hogy mennnyi lenne a fair torleszto, eleg ertelmetlen.

Szamoljunk egy picit. Tegyuk fel, hogy az OTP 5 eves kotvenyekkel finanszirozza a jelzalogot (mert nyilvan nem overnight fogja). Az OTP most kb 7.25%-ot fizet egy 5 eves lejaratu EUR kotvenyre. Az 5 eves EUR swap rate nagyjabol 2%, tehat felar 5%-os . Tegyuk fel, hogy ugyanennyi lenne CHF-ben is (ez nagyjabol OK felteves). Persze az OTP kockazati felara nem volt mindig ilyen magas, ugyhogy tegyuk fel, hogy ez atlagban 3%. Tehat az OTP ennyit fizet azert a penzert, amit jelzalogba kolcsonad. Erre jon ra a hitel kockazati kamata, kezelesi koltseg, profit stb. Ennek tukreben egy 7%-os torleszto nem tunik olyan magasnak. A 11% mondjuk meg mindig.

Várúr 2011.08.17. 14:52:20

Áááááállam, állam, állam.... Ezt üvölti az összes ellenzéki párt, vörös, ződ, nemzeti színekben. Szép szivárványos csapat. Inkább dörzsölgetné borostás állát, oszt' kitalálna valami eredetit... Az én államnak pemzli, hab, borotvapenge, tükör is kell. Melyikről mondjak le a devizahitelesek miatt? (Akiket a csalárd, felelőtlen bankok miatt mélyen sajnálok). Vagy növesszek szakállt?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.17. 14:54:28

@whale: valószínűleg nem az hajtja, hogy te és a hozzád hasonló, mostanában feltűnően elszaporodó megmondókommentelők illessék elismeréssel.

abaka 2011.08.17. 14:54:38

@Add_tovább: Altalanosan elterjedt tevkepzet, hogy ha a banknak egy 10 eves hitelt csak husz ev alatt fizetnek vissza, akkor ebbol a banknak nem lesz vesztesege. De lesz, meghozza nagyon komoly.

rockjano 2011.08.17. 14:59:05

@Add_tovább: Lehet de olcsóbb bérlet nemigen lesz mert nem engedik el egyszerre az össze árverezést, (ami okos dolog) kettő így a családoknak költözni kell és ugye gyerek az iskolába jár, meg a munkahely (ha még van) autó meg már nincs valszeg.

Ebből önmagában is tragédiák lehetnek.

És nem is lesz egyszerű vevőt találni arra a sok lakásra és persze mennyiért.

Sok esetben jobb lenne egy állami lakás vásárlás persze nagyon nyomott áron.
Még mindig jobb mint egy árverés, talán még a banknak is az adósnak meg biztos. AZ árverésnél minden jobb.

De lehet hogy nem mindig abban igazad van, esete válogatja

rókafogta 2011.08.17. 15:02:09

@abaka: Az is egy téveszme ,hogy nem lesz haszna, tudni illik ,nem ingyen adja a futamidőt.Csak úgy halkan.....

abaka 2011.08.17. 15:06:13

@rókafogta: Ne haragudj, de hogyan lehetne haszna es vesztesege egyszerre? Teny, hogy nem ingyen adja, de hallottal mar olyanrol, hogy jelenertek szamitas?

szempontpuska 2011.08.17. 15:07:35

@Várúr: Ha nyolc év alatt ez volt a refrén, mots ki az aki ezen csodálkozik?

Add_tovább 2011.08.17. 15:07:37

@rockjano: Az állami lakásvásárlás a korrupció melegágya, no meg maradjunk az alapoknál: az adófizető pénzéből az állam egyéneket NE mentsen meg! Az adóbevételből fizesse meg az orvost, a rendőrt, legyenek utak, de ne legyenek magánhitelesmegmentő akciók...

rockjano 2011.08.17. 15:10:43

@Add_tovább: "Az állami lakásvásárlás a korrupció melegágya" mi nem az??? A lakáséíptés nem???

"az adófizető pénzéből az állam egyéneket NE mentsen meg"

Szép elv egyet is értenék vele csak ezen már messze túl vagyunk. Nekem egy fillér hitelem nincs de akkora a baj hogy ez már mindenkire negatív hatással lesz ..rám is.
Akkora a gáz hogy ez már nem megy állami beavatkozás nélkül.

rockjano 2011.08.17. 15:13:14

Na most beszél Vitya...kövessük együtt...kicsit megviseltnek tűnik...

rókafogta 2011.08.17. 15:13:34

@Várúr: Az állam az állam..... egy nagy ló szerszám az államnak( nem vagyok lakáshiteles) de unom ezt a dumát is! Másikat is! Mintha az állam amióta az eszemet tudom egyfolytában gondoskodott volna,és nem pedig irdatlan pénzeket beszedett amit aztán sikerült, ellopni elosztogatni...... Okosat én se tudok mondani, de ,hogy meg kell oldani az biztos, mert maga a gazdaság rokkan bele,fizessen mindenki aki részt vesz, vett benne a hiteles a bank , az állam mindenki felelőssége arányában.Így tisztességes, akik meg sajnálják az államot (befizetett adók miatt)azok miért nem kiabálnak az elmúlt 8 év ( állami költekezésért) a mostani szintén költségvetésből kidobott milliárdokért(lehetne sorolni)ezzel egyenes arányban a nagy tömegektől elvont pénzek mellett a jelenlegi 1380 milliárd (éves hiány 120%)ért miért nem aggodnak?

rockjano 2011.08.17. 15:14:54

már megint csak mások adósítottak el ők persze semmit..jajj de kurva unalmas...

v. jókormányzósember 2011.08.17. 15:15:13

Kedvös Fiom, Ferönc!

Hát- nem sokat változtál! Aszondod "nincsen krejativitás" (arról már megfeledkezel, hogy a kreativitás- magyarul: alkotókészség, stb. pedig te nem is skicc pál villalakósága alatt voltál társtettes) a zellenzék ötleteiben.

No, há' nézzük!

Ho' híjják ma Magyarország kormányát? Ki a veztője?

Ha úgy híjják, vajjjon nem -e orbánnak kellene -e építő javaslatokkal előállnia? (Abban, ugye, egyetértünk, hogy nincs neki.)

Ha orbánék az ország vezetői, akkor miért nem törik magukat azon, hogy valódi segítséget nyújtsanak?

Ha ők az ország vezetői- s azt állították- "azonnal, haladéktalanul" megsegítik a deviza-hiteleseket- miért nem tették ezt meg (gyakorlatilag a mai napig sem)? (Ezt máskor úgy mondták volna: "Elk.tad!")

S- végül- ezt nem nagyon hallom tűletek, Ferönc fiam- ki is volt a Jegybank elnöke, amikor 245 Ft volt az euró / 189 Ft a frank?
Pedig a paraszt a kivitt (exportált) dógáért, ha mögkapja azt az egy eurót- nem mindegy, hogy az 245 v. 260 Ft-ot jelent neki, ha átváltja. (Bár, az kéccség nilküli, fiam, victor- azóta ti egy kicsikét odatürűtetek a csúnya imperialistáknak! (Ha lenne) export- az most jól hozna a parasztnak!

És még a fentiekhez- ki (üdvöskéje) tartotta mesterségesen magasan a Ft. kamatot (ezzel is rontva hazánk gazdasági helyzetét)? 28 (ejgen, kapaszkodj meg, gyermeköm- 28(!) % volt a Ft-hitelkamat!)

S nem -i vót e ótomatikus ezek után- hogy hazánk fijai - devizahitelt vettek -i föl?

Akkó- még egyször:

- a (kivételező adóval is megtámogatott) túl jól járai miatt szaporodtak -i el a devizahitelek?

- Az akkor mesterségesen alacsony Eur- Frank árfolyam- most jó' beb.ik a hiteleseknek -i?

- s a második oltári kormánnnak, ugyi, meg kellene legyen ötlete, erről -i (De nincs!)

Ugye, de szép háromigenes népszavazás lehetne ebbül!

Na, hát akkor tessék gondókodni, addig is-

Adjon az Isten- több józan észt!

VJK

rockjano 2011.08.17. 15:17:50

Jaaaaaajjjjjm most ,megy azseniális szoc. konzultáció hogy az milyen kurva jó időben jött... jajjjjjjj most vakarom véresre magam...

rókafogta 2011.08.17. 15:18:27

@abaka: Igen hallottam róla, de azt is tudom ,hogy hogyan számol a bank futam idő növeléskor(beleszámolja a kamatba a realizált veszteségét), ugyan úgy ahogy a futam idő lejárta előtti kifizetésnél indokolatlanul magasan a "hátralévő" időre számított kamatveszteséget. Mondjuk persze ez csak nálunk "Abszurdiszánban" van így.

rockjano 2011.08.17. 15:18:34

Aha egy kis felelőskeresés....

Monitorbizottság.... aha...

lajafix 2011.08.17. 15:21:46

olyan szarul még nem állunk hogy ellenzéki ígéretekre sem futná...:)

minden országnak olyan kormánya van amilyet megérdemel. És az ellenzéke is olyan.

Olyan sunyi, állami kondérból osztogatós, buta tökök.

rockjano 2011.08.17. 15:22:38

Ennyi????? Gyerekek VITYA NEM MONDOTT SEMMIT???

Mi lesz itt????????

Semmi......

abaka 2011.08.17. 15:23:52

@rókafogta: Ha a futamido novelesekor a bank ugy modositja a torlesztot, hogy ne legyen vesztesege, akkor ezzel semmi konnyebseget nem hoz a hitelfelvevonek. Ergo ugy semmmi ertelme nincs novelni a futamidot.

Egyebkent a lejarati ido elotti kifizatesekkel a magyar bankok nagyon olcsoak. Pl Hollandiaban ez sokkal komolyabb osszeg.

rókafogta 2011.08.17. 15:28:15

index.hu/belfold/2011/08/17/orban_elo/ Csak nekem nem indul el az Indavideó,vagy annyian nézik?

rókafogta 2011.08.17. 15:31:31

@abaka:"Aztat" egy szóval sem mondtam, hogy a hiteleseknek könnyebbséget hoz. Hollandiában nem tudom mi a helyzet(életemben csak egyszer voltam)de azt már tudom egypár másik országban mi a helyzet,meg itthon.

rockjano 2011.08.17. 15:35:34

@rókafogta: Néztük sokan... nagyon nehezen ment szörnyű hangosítással

De a lényeg hogy NEM MONDOTT SEMMIT. Lesz majd valami vizsgálóbizottság (meg kéne keresni a Wahornt :-) úgy ahogy a szocik javasolták és annyi.

Nagyon azt mondta hogy beszélni kell a képviselőkkel.

Én ebből kiérzek egy elég nagy fideszen belüli bizonytalanságot sőt vitát.

Szerintem a gazdasági, növekedési adatok nagyon szivencsapták őket, nem erre számítottak.

Az egész Fideszes gazdaságpolitika a növekedésre épít, és ha ez nem lesz (márpedik NEM) akkor gázvan...

abaka 2011.08.17. 15:36:40

@rókafogta: ""Aztat" egy szóval sem mondtam, hogy a hiteleseknek könnyebbséget hoz."

Lehet, de pont egy olyan beszelgetesbe kapcsolodtal be, amiben errol volt szo.

2011.08.17. 15:37:44

"2.) állami bérlakások építése,"

nem azért, de nincsenek az állam tulajdonában ezrével ingatlanok??

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.17. 15:40:24

@rockjano: Dehogynem mondott!
1. Válság van.
2. A devizahiteleseknek most rossz.
3. Erre megoldást kell találni.
Ez neked SEMI?!?!

abaka 2011.08.17. 15:41:48

@rockjano: Szerintem is varatlanul erte oket a GDP es hirtelen meg vannak zavarodva. En arra szamitottam, hogy mara azert mar megszuntetik, felszantjak es soval hintik be a KSH-t.

Bocimaster 2011.08.17. 15:42:09

@Add_tovább: Egyetértek veled. A bank ugyanúgy vegye ki az általa nyújtott devizahitelből a kockázatát, mint a felvevő. Amikor én felvettem, azt mondták 15% mozgás benne van a chf-ben, gondoltam az simán belefér, a mostani viszont nem 15%os növekedés.
A kamat meg a másik pofátlanság, nemhogy csökkentenék, még tervezik növelni is a már eleve túlárazott kamatot. Na meg miért nő a kezelési költség az árfolyam növekedésével?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.08.17. 15:46:36

Welcome to reality. A parlamentben 4 baloldali párt ül (egy hagyományos, egy populista, egy népi és egy zöld), mit vársz tőlük? Jobboldali választ?
Nézd meg, hogy az ez egyetlen jobboldali párt (MDF) mire ment vele?
Itt jobboldali lépéseket mindig csak kormányon szokás tenni és akkor is csak kényszerből.

Joooe 2011.08.17. 15:47:33

@Add_tovább: nagyon egyetértek veled, különösen a 3. ponttal... a 0,25%-nak a 7 % 28-szorosa, forintban ez 168%-nak felelne meg, erősen uzsora-gyanús.
Ha hitelesek vállalják a devizával járó kockázatokat, azaz hogy most sok Ft-ot kell fizetni a CHF-ért akkor a bankok is vállalják, hogy arra meg nem lehet annyi kamatot kérni...
Eleve érvénytelennek nyilvánítanám az olyan szerződéseket ahol a bank szabadon állapítja meg a kamatot és nem szerződésben meghatározott módon függ az adott deviza alapkamatától... A jelenlegi polgári jog alapján is necces ilyen aránytalan előnyt (egyoldalú szerződésmódosítás) kikötni...

kozmopolita 2011.08.17. 15:55:10

@Add_tovább: Egyetértek. Már csak azzal a ténnyel kellene valamit kezdeni, hogy miután bebukta valaki a lakását, még mindig tovább kell fizetnie a törlesztöt, mivel a lakás ára nem futja ki a hitelt. És akkor már törlesztö PLUSZ albárlet a havi tétel! Ezért kéne, hogy a bank lenyelje a különbözetet, legyen közös a kockázat.

rókafogta 2011.08.17. 16:01:43

@abaka: Az biztos! És az is ,hogy van akinek megoldás a kicsit hosszabb futam idő! Nem mindenkinek!

Rwindx 2011.08.17. 16:03:47

@abaka: inkább olvasd el amit linkeltem.

rókafogta 2011.08.17. 16:05:26

@rockjano: Most már én is megnéztem (kár volt annyit kínlódnom vele, egyébként is majd van HírTv ,meg ECHO Tv)"Az egész Fideszes gazdaságpolitika a növekedésre épít, és ha ez nem lesz (márpedik NEM) akkor gázvan... "ez egy nagyon lényeges mondat,de szerintem hozzáértők már 8 hónappal ezelőtt megmondták.

rockjano 2011.08.17. 16:08:18

@Yooha:
"1. Válság van.
2. A devizahiteleseknek most rossz.
3. Erre megoldást kell találni."

Ja...akkor bocs ez valóban NEM SEMMI :-))))

Lehet hogy tényleg nyaralt, olyanok most mint én reggel kávé elött, még nem tértek magukhoz...

rockjano 2011.08.17. 16:09:00

@abaka: Nem oly egyszerű mert az adatokra még nekik is szükségük van...

Legfeljebb titkosítják majd pár száz évre :-)))

abaka 2011.08.17. 16:11:41

@Rwindx: olvastam, nem arrol szol, amit en irtam (megegyszer a gyengebbek kedveert: a 0%-os chf alapkamatbol nem lehet ertelmes kovetkeztetest levonni arrol, mi lennne a fair frank devizahitel kamat Mo-on).

rockjano 2011.08.17. 16:11:45

@rókafogta: nem volt nagyon informatív, megkockáztatom ezért tök felesleges volt sajtótájékoztatni, ennél már a semmi is több lett volna.

Persze megmondták rengetegen de Orbánék már csak olyan konok banda, vagy nagyon bejön nekik valami vagy nagyon nem...

Szerintem egyénként nem a frankárfolyam most a bajuk sokkal inkább a GDP, kezd leesni hogy alapvetően nem fog menni amit kitaláltak... szar lehet... de nem sajnálom őket sőőőőőt... Csak sajnos ha nekik szar az most mindenkinek az lesz.

commando 2011.08.17. 16:25:28

Bedőlnek a hitelek, jön az árverezés, az ingatlanok messze áron alul kerülnek eladásra, ennek folytán tovább süllyednek az ingatlanárak, túlkínálat a lakáspiacon, ami végképp betesz a vergődő építőiparnak, ... és folytathatnánk tovább. Legalábbis én ezt látom! Szerintem is többre megy az állam, ha beavatkozik. Bizonyára több lehetőség is van, olyan is amely nem az adófizetők pénzére épül. Az albérlet olcsóbb - ez is igaz, de immár négy-öt év alatt milliókat kifizetett, és most se pénz, se lakás? - ez is megdöbbentő tud lenni. Nehéz itt okosnak lenni.

Add_tovább 2011.08.17. 16:27:07

@kozmopolita: Igen, én is így gondolom, de csak akkpr, ha a hiteles adja el a házat, és nem várja meg, ameddig lesz 5-6 havi elmaradása, és elárvezeri a bank.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.08.17. 16:29:39

"az LMP pedig nem keresett új nevet, az ő gondolkodások középpontjában is az eszközkezelő, azaz a vaskos állami szerepvállalás terve áll. "

Ez teljes tévedés, az eszközkezelő az LMP tervei szerint a bankok hozzájárulásaiból állna fel.

Így az egész következő gondolatmenet hibás, ami az ellenzéki pártok felelőtlenségét ecseteli.

"Kormányzati felelősség nélkül, ellenzékből mindig könnyű különböző címeken közpénzt osztani, a politikai verseny természete már csak ilyen."

Kedves Kumin Ferenc, legalább EGYSZER tegye meg, hogy utánanéz annak, amiről ír. Az LMP már tavaly olyan költségvetési koncepciót nyújtott be, ami összességében zéró hatású volt. Azaz kínosan ügyeltek arra, hogy minden kiadásnövelő tételnek legyen fedezete kiadáscsökkentésben! Szemben a Fidesszel, akik a végén kb. 60 milliárdnyi fedezetlen módosítót fogadtak el az egyéni lobbik miatt!! Még hogy a kormány felelősebb, megáll az ész.

Add_tovább 2011.08.17. 16:29:47

@commando: Pl. én is fizetem 3 éve a törlesztést, mégis, minden bukással együtt, áron alul nagyon szíyvesen megszabadulnék a háztól, csak ne kelljen a törlesztőt fizetni. Másfél év alatt 1 milla ment bele. Ha a "válság" tovább is ilyen lesz, akkor mindenképpen jobban járok, ha eladom a búsba. De alkudni a bankommal csak akkor tudok, ha a folyamatos törlesztés révén egyfajta alkupozícióm van nekem is.

tarackos 2011.08.17. 16:32:45

Lord_Valdeznek igaza van, nem csoda ha mindenki baloldali választ ad. Megjegyzem a társadalom sem vevő arra ami ezen kívül van, nem véletlenül alakult ez így.

Vhogy forintosítani kell a devizahiteleket, senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezzel a sérülékenységgel messzire fogunk vánszorogni a köv. 20-30 évben mire visszafizetik. A manyupból pl. ezt is meg lehetett volna oldani...

Pici Bob a hangya · http://baratiajanlat.hu 2011.08.17. 16:36:54

Összefogással, egyetértésben lehet nagy dolgokat elérni! Főleg a bajban...
Bizonyíték: Baráti Ajánlat pont hu

commando 2011.08.17. 16:41:14

@Add_tovább: Jómagam ugyanígy vagyok, csak sajnos ha még éppen elfogadható áron adok túl rajta, akkor is marad még vagy tíz évig törleszteni való, bár csak töredéke a mostaninak. Így ami marad: az adósság.

Rwindx 2011.08.17. 16:43:31

@abaka:
Továbbra sem vitatkozik veled ezen senki.
Hagyjuk.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2011.08.17. 16:47:53

@Alvarez: "Teljesen értelmetlen bankról beszélni. Itt betétesek vannak"

A szokásos porhintés, amit a bankárok mindig elővesznek, ha szorongatják a töküket.

A magyar bankrendszernek 300 milliárdos nyeresége volt tavaly, válságévben. Az nem a betétesek pénze, hanem a tulajdonosoké. A csillagászati vezetői fizetések is a betétesek pénze, azért miért nem hőbörögsz? Meg a cégautó, meg a csilivili csapatépítő tréningek, satöbbi. Ott nem fájnak a betétesek?

abaka 2011.08.17. 16:52:36

@Rwindx: Mondjuk inkabb ugy, hogy te nem vitatkozol ezen. De ha te tenyleg nem vitatod, akkor szerintem is hagyjuk, mert egy lapon vagyunk.

márta)) 2011.08.17. 17:02:27

"A blogját olvasva mindig az az érzésem, hogy vannak kritikai felvetései, de végül mégis rendre megvédi a kormányt. Kötelező megvédenie?

- Nem. Egy jól működő blogot szerettem volna létrehozni, ahova folyamatosan érdemes visszajárni az olvasóknak.
Ez egy elemző-véleményező blog, amelyben mindig ki kell találnom valamit, ami kurrens, de a dolgok mögé néz.
És nagyon jól adja magát a téma, ha a kormányt megtámadják valamivel, de én úgy látom, hogy az rossz alapokon áll.
Ez elég gyakran előfordul, mert az ellenzék sokszor nem jó oldaláról fogja meg a témákat és könnyen leleplezhetőek ezek a támadások.
De nem az a célom, hogy mindenáron megvédjem a kormányt, így találni olyan posztokat is, amiben kritizálom egy-egy lépését, ügyetlenkedését."

Bocsánat! Nekem jó- vagy rossz szokásom, hogy bemásolok egy-egy cikkből részletet.

Kumin Ferenc!

Azt szeretném kérdezni:) hogyan látja, hogyan működik a blogja. Végül is még nem telt el túl sok idő, a létrehozás óta.?
Ha nem is most, nem válaszol:) Egyszer valamelyik posztban szívesen elolvasnám, még úgy is (köszönettel) venném, ha a sorok között olvasva kellene felfedezni" mi a véleménye Önnek a kommentekről.:)
Köszönöm.

:)))))

márta)) 2011.08.17. 17:07:07

Még olvasok a sorok között:) Úgy néz a hitelesek ügye, a pártok javaslatai alapján, (is) mintha valamiféle kampány lenne.
El tudtam volna képzelni, ha a kormány, az ellenzéki pártokkal egyeztet, esetleg nem minden vitát, minden szót nyilvánosságra hozva.
:)

szempontpuska 2011.08.17. 17:16:11

A Kuminblog következő posztjában tovább folyik a kutatás az ellenzék felelősségéről :-)))

piros pipacs 2011.08.17. 17:19:56

Kumin, Kumin! Menj te a náthásba, látni sem birlak és olvasni sem. Nem vagy te más mint egy beképzelt fafej.

hackbard.celine 2011.08.17. 17:24:50

@rockjano: nagyon helyes a vizsgálóbizottság létrehozása, de persze már előre megírták, hogy elmútnyócévahibás.
Azért közben a PSZÁF vezetője ki is volt a korlátlan lakossági devizahitelezés tetőpontján 2004-ben? Szász Károly.
Ki volt a MNB elnöke 2007-ig? Járai Zsigmond.
Bezony, nem kis felelőssége van ennek a két időutazónak, akiket a fidesz kormány delegált az adott poziciókba a bukás előtt.
De nézzük csak tovább: 2007-től a fidesz vezette önkormányzatok a teljes államadósság 5-6%-űt szedték össze, ennek meghatározó hányada a CHF alapú kötvénykibocsátás. Varga Mihály személyesen állt ki a korlátlan önkormányzati CHF devizakötvény kibocsátás mellett, amikor a szocik 80%-ra akarták korlátozni az önkorik hitelfelvételét.
És hát igen: a vagyon nélküli fideszes vezetésű megyei önkormányzatok szépen kivették a részüket a devizás eladósodásból.
Vizsgálják ki, börtönbe az eladósodásért felelős politikusbűnözőkkel!
Ja bocs, ilyen úgysem lesz, meragyurcsányahibááááásselmútnyócév.

menőmano 2011.08.17. 17:26:31

Nahát! nahát! Aki látni sem bírja és olvasni sem a Kumint, az mi a fenének írogat ide????
El kell menni és más blogokra irogtni.
Nekem meg CSAK ennyi a véleményem.
Ez nem sértés, csupán egy jó tanács.

:(

s 2011.08.17. 17:34:17

@Add_tovább: Neked alapvetően igazad van. A 3. pontban említed, hogy 7-11% kamatot fizettek, szemben a 0-0.25% frank alapkamattal szemben. Ennek - amint Te is tudod - az az oka, hogy a bank a magas kamaton próbálja behozni a nem fizetők által okozott buktát. A víz alatti ingatlanok esetében nem számít sem az árverés, sem a vevő kiszállása, ez már mindenképpen bukta, csak legfeljebb nem akkora. Mint azt valaki már megjegyezte, itt nem cska hitelezők vannak, hanem betétesek is. A megoldás során rájuk is tekintettel kellene lenni.

márta)) 2011.08.17. 17:37:12

Nem látom a pártok javaslataiban, egyetlen egy pontban sem, hogy felmerült volna a kérdés, hogyan kaphattak emberek tíz- tizenöt milliós hiteleket (esetleg) többet, hogy teljes fizetésképtelenné váltak.
Milyen háttér volt ott a hitel folyósításának időszakában?
Azt sem látom, meg kellene vizsgálni, vélt- vagy valós ok alapján kerültek fizetésképtelen helyzetbe?
Nem gondolom, hogy lényegtelen lenne.

Senki sem vitatja el, hogy a törlesztő részletek, már túl mentek minden( tűrőképességi) határon, de azért nem kellene ezzel a mentsük meg a hiteleseket" akcióval átesni a ló túloldalára.

Vannak családok, emberek akik törlesztették a hitelt, mert nem vártak a segítségre, nem akartak földönfutóvá válni, közben meg mindennapjaikban, csak vegetálnak, esetleg külföldre ment dolgozni, hogy törleszteni tudja a hitelt.

márta)) 2011.08.17. 17:54:25

Érdekes lenne egyébként ebben a gazdasági helyzetben, ha minden erejével a kormány a hiteleseket mentegetné.
Azt is mondhatom, hogy az én befizetett pénzeimből, ne mentegessen a kormány olyan adósokat, akit esetleg, vélt indok alapján nem fizettek.
Senki nem vitatja el, hogy megoldást kell találni, amely mindenki számára megoldást jelentene.

Add_tovább 2011.08.17. 18:09:03

@s: Egy dolgot lássunk: ezek a hitelek nem a klasszikus hitelezéssel történtek, hiszen ott lenne az, hogy a betétes pénzét kihelyezik. Ott valóban igencsak tekintettel kell lenni a betétesre. Ezeket a hiteleket azonban a bankok azokból a pénzekből adták, amiket vagy ők, vagy az anyabankjuk vettek fel vagy a svájci központi banktól, vagy valamely másik banktól. A CHF alapkamat mértékét ismerjük... És azt is tudjuk, hogy ha pl. a Raiffeisen anyabankja vette fel a hitelt, teljesen más (értsd kedvezőbb) feltételekkel kapta, mint ha azt a Kukutyini takarékszövetkezet igényelte volna. És innen sántítanak a kamatok. Nem kicsit, nagyon.

whale 2011.08.17. 20:24:34

@Modor Tibi: Mit is mondtam én meg, jóbarát?!?!? Találgatni próbáltam, hogy miért teszi amit tesz....
Neked van tipped, vagy iszod minden szavát a szerzőnek?:))

whale 2011.08.17. 20:26:17

@menőmano: Csak akkor kattintok, amikor Indexen van. Mindig új reménnyel jövök, aztán a fejemet fogva távozom...
Azt hiszem ez volt az utolsó.

hegyilány 2011.08.17. 20:45:47

"Őszre ígért újabb intézkedéseket Orbán Viktor a 3 százalék alatti államháztartási hiány tartása érdekében,
A miniszterelnök a devizaválsággal foglalkozó kormányülés után azt mondta: az eurózónából induló pénzügyi válság súlyos kihívást jelent Magyarországnak is.

A miniszterelnök azt is bejelentette, felkérte a gazdasági minisztert, készítsen jelentést arról, hogy " hogyan jutottunk el a biztonságos, támogatott, forint alapú hitelezéstől a kockázatos devizahitelezésig", és nevezze meg a felelősöket is.

Arra is felkérte a minisztert, hogy állítson fel Otthonvédelmi Monitoring Bizottságot annak érdekében, hogy a banki törlesztőrészletek kiszámítása átláthatóvá és egyértelművé váljon. Abban az esetben, ha a bizottság úgy látja, hogy a bankok visszaéltek erőfölényükkel, a kormány be fog avatkozni. A bizottságba bevonják a PSZÁF és az MNB képviselőit is."

profitline.hu/hircentrum/hir/240718/Devizavalsag---Tovabbi-intezkedeseket-igert-a-korman

Úgy gondolom, korábban napirendre kerülhetett volna ez a téma. Vagy esetleg megvárták, mig fokozódik a hangulat, még több lesz (a vélt- és valós) ellehetetlenül hiteles?

menőmano 2011.08.17. 21:14:36

@whale:

Ez volt az utolsó".
Nem értem, komolyan nem.
De mindegy.

whale 2011.08.17. 21:16:19

Pedig nem nagyon bonyi...:))) Többet akkor sem kattintok, ha az Index az arcomba tolja. Ennyi.:)

menőmano 2011.08.17. 21:28:10

@whale:

Akkor ne kattintsál. Én most mit csináljak veled.!? Mit hisztizel?
oszt.kész. ennyi.
:)

menőmano 2011.08.17. 21:30:19

@whale:
Figyelj! Gyorsan írjad, még a további hisztidet, ha akarod. Nem érek rá itt "bajolni " veled.
Megyek még megnézem a híreket.
:))))))))

márta)) 2011.08.18. 09:59:15

Árfolyamgát: 210-nél húzták meg a vonalat"

"A horvát bankok 210 forintnak megfelelő árfolyamon fixálják a svájci frankot.

A kormány és a bankok közötti megállapodás értelmében a rögzítési időszak végére felhalmozódott összeget kedvezményes, közel négyszázalékos éves kamattal lehet visszafizetni – írja az MTI. Horvátországban megállapodást írt alá szerdán a kormány a bankokkal, hogy öt évre rögzítik a svájci frank árfolyamát.
Az egyezség értelmében 5,8 kuna - nagyjából 210 forint - lesz a fix frankárfolyam, ami több mint tíz százalékkal elmarad a szerdai 6,5 kunás szinttől, a hónap eleji 7 kuna feletti árfolyamnál pedig húsz százalékkal alacsonyabb.

A fix árfolyam és az aktuális átváltási szint között felhalmozódó különbözetet várhatóan 3,95 százalékos éves kamattal fizethetik vissza az adósok.

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök a megállapodás aláírása után közölte, ez volt a legjobb megoldás, amelyet elérhettek a tárgyalások során.

A nyolc legnagyobb horvátországi bank képviselői azt mondták, Magyarországot kivéve csak Horvátország vállalta a frankhitelesek megsegítését, a magyar megoldással ellentétben azonban a horvát bankok ezt a saját nyereségük terhére teszik.

A megállapodás értelmében az egyes pénzintézetek saját döntésük szerint csökkentik a hitelek kamatait is.
Horvátországban a kihelyezett kölcsönök 11 százaléka frankhitel, amelyet mintegy 40 százalékában lakásvásárláshoz vagy építéshez vettek igénybe.
A kölcsönöket legnagyobb számban 5 kuna körüli árfolyamon vették fel a háztartások.

A Reuters hírügynökség híre szerint a Horvátországban működő bankok több mint 90 százalékának anyavállalata olasz, osztrák, francia és magyar pénzintézet"

www.168ora.hu/buxa/arfolyamgat-210-forintos-arfolyamnal-huztak-meg-a-vonalat-80926.html

fonó 2011.08.18. 15:55:31

Csak akarni kell, a 16 %-os azonnali bevételi-fogyasztási bummot hoz, (?) ne a zembereken csapódjon, ( kin, a szöcskéken?) azonnal megnő a bizalom: dupla az ország kockázati felára, nem kell spórolás, a megszorítás nem vezet sehova: szoc.kiadás befagyasztva, túlórapótlék nincs, 290 ezer alatt csökken a bér, oktatásból-eüből-rendvédelemből-kultúrából....pénzkivonás.

fonó 2011.08.18. 16:19:15

Kormányunk ezt elkurta, nem kicsit, nagyon. Még arra is képtelen h belássa, önkorrekcióval igazítsa.

fonó 2011.08.18. 16:19:57

Az eddig felhalmozott most ellopott MANYUP kétszer húzza ki a pácból az országot: nélküle egekben lenne a hiány, a reálhozam segít a fogyasztásban. Köszönjük h a 8 év alatt megtakarították.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook