EU-s adósságmentés Magyarországról nézve

2011.07.22. 11:58 kumin

Az előző posztban szó volt a politikai kommunikációról, a kommentekben meg is kaptam az obligát választ, hogy az egyenlő a hazugsággal. Ezt majd egyszer egy külön írásban megpróbálom tisztázni, most csak azért idézem fel, mert tegnapról mára virradóra egy egész kontinensnek kellett komoly politikai kommunikációs feladatot megoldani: elmondani a de facto csődbement Görögországról, hogy valójában nem ment csődbe. A megoldásról már megjelentek az első gazdasági elemzések. Az esetleges magyar politikai következményeket is ideje végiggondolni.

(forrás)

 


Az első és evidens hatás az árfolyamok megnyugvása. Érdekes helyzet persze, talán még két hete is furcsán néztek volna arra a gazdasági újságíróra, aki 225-ös frankárfolyam mellett a „Szárnyal a forint” címet adja cikkének, de ez már csak egy ilyen időszak. Egy pillanatig nem gondolom, hogy a devizahitelesek életét keserítő szorítás jelentősen csökkenne, legfeljebb annyi lélektani változást könyvelhetünk el, hogy az euro-frank paritásos árfolyamot is vizionáló forgatókönyvek esélyei most némileg csökkentek, a politika (különösen az ellenzéki betámadó politika) így most kissé kevésbé tud ezen a hangszeren játszani.


Sokkal izgalmasabb az a következmény, amelyet a portfoliós Madár István is firtat remek írásában Portugália és Írország vonatkozásában. Nekem is nehezen hihető a fogadkozások ellenére, hogy a Görögország esetében alkalmazott, sok tekintetben az eddigi határok átlépését jelentő megoldásokat sikerülhet-e teljesen karanténba zárni. Ez a vírus a felelőtlen politikai versenyben fertőzni fog – azonban nem csak a fenti két ország esetében kell erre számítani. A magyar szélsőjobb térfelén is kedvelt téma az államadósság újratárgyalása, átütemezése, a jobbikos Vona Gábor bő egy hónapja beszélt erről az Országgyűlésben. Csodálkoznék, ha most nem jönne elő újra, újult erővel.


Ha görögöknek lehet, akkor nekünk miért nem? És tényleg, miért nem? Vegyük két család esetét. Mind a kettő sokkal tartozik. Az egyiknél van rá lehetőség, hogy kevesebbet költsenek, mert volt némi pocsékolás a családi kasszában, és még arra is mód van, hogy többet dolgozzanak a családtagok, nincs minden kapacitásuk lekötve. A másik családnál viszont már rámehet a béke, a gyerekek egészséges fejlődése, ha még tovább próbálnák az amúgy is fogott kiadásaikat csökkenteni, és ugyanígy a további munka elvállalása is már elviselhetetlen terhet jelentene. Ha az utóbbi család, jelezve, hogy nem bírja tovább, extra segítséget kap, olyat, amely a szokásos keretekből kilép, az még nem jelenti azt, hogy erre az előbbi családnak is igényt kell tartani, noha nekik is nyilván kényelmesebb lenne újra téliszalámit enni párizsi helyett, és kihagyni a túlórákat. Az állítás lényege, hogy a rendkívüli mankó nélkül magát talpra állítani képes család végül nagy valószínűséggel jobb bőrben lesz, mint a kisegített, csődöt mondott.


A baj csak az, hogy az ilyen, hosszabb távra tekintő gondolkodás jellemzően nem hatja át a politikai versenyeket, egyszerűen ilyen a racionalitása. Ha ráadásul eddig is napirenden volt az átütemezés témája, akkor igen nehéz elképzelni, hogy pont egy ilyen látványos fejlemény után ne jöjjön elő újra. A Jobbik most még lovagolja a Balázs József ügy hullámát, és ezt a maguk logikája szerint helyesen is teszik (abszolút osztom ezzel kapcsolatban a Mandiner álláspontját), de ha ennek vége, akkor várható a reakció a görög fejleményekre. A kormányoldal részéről nem ártana okos és meggyőző válaszokkal készülni.
 

Címkék: görögország jobbik adósságátütemezés

71 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr483088744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: EU-s adósságmentés Magyarországról nézve 2011.07.22. 12:22:01

A magyar szélsőjobb térfelén is kedvelt téma az államadósság újratárgyalása, átütemezése. Ha görögöknek lehet, akkor nekünk miért nem?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2011.07.22. 12:57:30

A gondolatmenet ott hibás, hogy a görögöknél jóval nagyobb tér lenne a kiadások csökkentésére. Az ottani szociális háló sokkalta komolyabb az itteninél.

Egyszerűen az a helyzet, hogy a görögöknél tényleg elhitték a (pénzügyi) befektetők, hogy elúszik a pénzük, - hiszen egyértelmű volt, hogy a nép nem partner a komolyabb megszorításokban - emiatt végül is enyhítettek a feltételeken. Ezt magyar részről is meg lehetett volna játszani, és hamarosan nem is lesz választás.

==T== 2011.07.22. 13:02:08

Sorry, ez lemaradt:

Azért nem lesz választás, mert egy ekkora adósságtömeget egyszerűen nem lehet "kinövekedni" - pláne nem egy olyan országban, ahol a GDP többségét külföldi tőketulajdonosok állítják elő - legfeljebb egyes fantaszta közgazdászok szerint. Ezt hívják adósságspirálnak.

Jól jönne most egy szabad árfolyampolitika, de Magyarországon gyakorlatilag már Euro van, hiszen az árfolyamm az Eurohoz képest mozoghat.

A forint folyamatos leértékelése segítene a reálgazdaságnak is és a forintos adósság törlesztésében is, de sajnos a rengeteg devizahitel miatt ezt az egyébként rendkívül logikus lépést sem lehet meglépni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 13:40:58

Istenem, mekkora gyenge agitprop ez a cikk (megint).

Van egy teljesen téves példa és egy otromba csúsztatás, hogy az adósság elengedése holmi szélsőséges fortély lenne. Gondolom akkor a lengyelek egyenest nácik, hisz 1990/91-ben ELÉRTÉK adósságaik döntő részének elengedését. Mintha jól jártak volna vele. Hiába jönnek itt egyesek, hogy de hát a lengyel adósság jórészt más államok kölcsöneire épült, a miénk meg főleg a piacról jött. Tárgyalni mindkét hitelező típussal lehet, arról nem is beszélve, hogy ezek számos ponton összefonódnak.

Ahogy az adósság felvétele, úgy annak esetleges elengedése is a felek megegyezésének tárgya, akár egy állam, akár magánember, vagy jogi személy az alanya. Az adósság törlesztése nem azonos egy bírság befizetési kötelezettségével (de még a bűntetőjog is ismeri az enyhítő körülményeket). Szintén nevetséges, ahogy az "elemzők" az államadósság tárgyalásos mérséklését egybemossák az adósság törlesztésének egyoldalú, teljes felfüggesztésével. Ilyet még a dzsobbik se mondott és egyébiránt pont a hitelintézetek híresek arról, hogy a szerződési feltételeket simán módosítják egyoldalúan.

A korrekt példa ez lenne: hogyan könnyebb (avagy lehetséges) a padlóról felkelni? Egy mázsa súllyal a nyakunkban, vagy nélküle? Hiába vettük mi a nyakunkba. HA és AMENNYIBEN meg lehet győzni a hitelezőt (ami nem tilos, sose volt az), hogy egy feltápászkodó ország többet ér, mint egy padlón oszlásnak induló magyar hulla az Unió szerencsésebbik felének előszobájban, akkor mindenki nyer.

A jelenlegi világválság egy lehetőség: sokan, sok helyen futhatnak a pénzük után. Nem lenne ördögtől való számba venni, hogy mely hitelek lettek visszafizetve és tart már régen a törzstőke sokszorosát kitevő kamatoskamatoskamat kipumpálásának fázisában az ügy. No meg a csőd járulékos hatásainak meglebegtetése: térség destabilizációja, meg hasonló apróságok. Reális.

Persze amíg deficites az államháztartás és kell a külső forrás, a piacok megnyugtatása végett szokás hangoztatni a miaztántutiratörlesztünk mantrát. A görögök is ezt tették, eredmény: kitolják a csődöt, tovább görgetve az egyre nagyobb kakihalmot. Úgyis az adófizetők zsebére megy...

És itt tartanánk egy olyan gondolatmenetnél, amit FURCSAMÓD kínosan kerülnek az ilyenek felvetésében normális esetben élen járni hivatott "független" elemzők: a következetes adósságtörleszetés az a mindenkori kormány külső legitimációját segíti. Ameddig fizet a magyar állam, addig a hitelező külföld nagyobb toleranciával nézi el, ha itt böszmeség, vagy más NERetséges dolgok zajlanak. Pénz beszél, az udvari megmondológia esetében is, nemde?

is 2011.07.22. 13:55:49

@Herr SturmLikudnik: hopp, jo hosszan irtal, de en rovid valaszt adok: azt a megoldast, amivel a piaci hitelt olcsobba lehet tenni, mar reg kitalaltak, es IMF-nek hivjak. a piaci 3 eves hitel ma 6% felett van, az IMF 3% korul adna, es lehet is veluk targyalni (evi 150 milliard kulonbsegrol, a 4 eves adossagmegujitasi ratat tekintve 600 milliARD forintrol beszelunk!). ki rugta ki oket? csak nem Magyarorszag hivatalos kormanya? es a Jobbik erre mit mondott? csak nem azt mondta, hogy ez milyen helyes? szoval pofa befoghat ezzel a targyalasos dumaval, mert a _megtortent_ esemenyek szerint a Jobbik hangember, aki meg ezek utan felul nekik, az meg nem eleg tajekozott, nem figyel, az agyat meg nem hasznalja.

@poszt: nem egeszen latszik, hogy melyik orszag lenne a masodik csalad. a gorogoknel 14. havi nyugdijjal mennek nyugdijba 55 evesen rengetegen. jobban csaljak az adot, mint a magyarok. az allam meg a magyarnal is joval kevesbe hatekony, viszont sokkal korruptabb. ok tehat nem lehetnek a masodik csalad. akkor talan a magyarok lennenek azok? nem hiszem, hogy a miniszterelnok ur tanacsadoja ezt gondolja most, a haboru kellos kozepen. akkor meg mire ez a pelda? mire pelda ez? hat konkretan a nagy semmire. mondjuk egy kepeskonyvben a Jancsi es Juliska melle elmegy, mint peldabeszed. de felelmetes belegondolni, hogy gyermekkonyvekbe valo gondolatok hordozoi adjak a tanacsot a miniszterelnoknek.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2011.07.22. 13:56:00

Nem tudom, miért az adósság elengedéséről írnak a magyar források (pl. Index), mert alapvetően nem erről van szó.

Az adósságok hosszabb futamidejű és kedvezőbb kamatozású ÁTÜTEMEZÉSÉRŐL szól a megállapodás. Az adósság elengedése két ponton merülhet fel egyáltalán: i) a magánhitelezők, amennyiben nem akarnak kisebb kamatot kapni a teljes összegen átütemezett tartozásra, 20 % leírása mellett ragaszkodhatnak a magasabb kamathoz (tehát ebben az esetben 20 %-ot valóban elengednének), ii) felmerült korábban is, és most lehetőség lesz arra, hogy a névérték alatt forgó államkötvényeket a piacról felvásárolják, amivel szintén csökkenne a tartozás (ha ezeket névértéken bevonják). A piaci megoldás esetében a kínálati oldal a kérdés, hiszen a csődveszély látszólagos elhárulása után nem feltétlen fognak akarni névérték alatt szabadulni az adósságtól a piaci szereplők.

Szóval azért nem arról van szó, hogy holnap indul újra a görög lagzi.

==T== 2011.07.22. 13:56:11

@Herr SturmLikudnik: ebben az hsz-ben is van bőven tévedés.

90-ben simán meg lehetett volna szabadulni az államadósság egy jelentős részéről, hiszen egy csomó állami vállalat csődbement/felszámolódott. Ha ezeket idejekorán Rt-vá alakítják, és úgy csődöltetik be, akkor futhattak volna a hitelezők a pénzük után...

==T== 2011.07.22. 13:58:12

@is: te nem számolsz az árfolyamkockázattal. A IMF hitel kamata kisebb, de devizában kell fizetni...

Asztalos Gábor 2011.07.22. 13:59:49

Ha a görögöknek jár a 20%-os piaci kamat helyett 3,5%-os EU hitel, akkor nekünk is járhatna a 7%-os piaci helyett.

Green Tech Castle 2011.07.22. 14:00:54

Az EU csinált egy "nagy semmit", s csak elnapolták a probléma megoldását, mely valójában megoldhatatlan.

Ha valaki kap száz dollárt, hogy százötven egységnyi "értékpapírt" tudjon visszavásárolni - amely amúgy is értéktelen a fizetésképtelenség miatt - akkor ezzel a hitelezö lemondott pénze egy részéröl, tehát a baj nála fog jelentkezni.

A görög gazdaság ezután se fog többet termelni, mint amennyit elfogyasztanak, tehát a probléma újratermelödik.

A franciák savanyú képet vágnak, mert valami nem úgy történt, ahogy akarták.
De a private Kapital - mint a biztosítók pénze - is elúszik, ugyanis feneketlen zsákba önteni nem tanácsos.

Gondoljuk csak el, ha eddig már hetek, hónapok óta nem sikerült a problémának valódi megoldást találni, tegnap óta a nyomás alatt mit tudtak hirtelen összehozni?

Úgyis visszavonják, vagy kiegészítik, s a nagykapuból örbunda lesz, vagy kocsikerék.

A déli országok egyszerüen nem kompatibilisak az északiakkal.

Green Tech Castle 2011.07.22. 14:01:59

Magyarul a teljes csődöt sikerült őszre halasztani...szuper

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.22. 14:03:15

A magyar állam bejelenthetné a csődöt. A helyzet viszont az, hogy többet ártana, mint segítene, ugyanis a csőd bejelentésének gazdasági hatása közvetve ugyanakkora hiányt produkálna, mint törlesztőkkel, talán nagyobbat is, azt a hiányt viszont már nem lenne honnan megfinanszírozni, hiszen ki adna kölcsönt egy olyan országnak, aki már az előző kölcsönöket nem fizette vissza.

Persze egészen más Görögország esete, ahol az EU segít. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy ha még pár ország kérné ugyanezt, akkor az egész Európára súlyos terheket róna, és a válságból való kilábalásnak annyi lenne mindenütt.

Amúgy mindenki szidja az átkost, hogy akkor adósodott el az állam. Nem azért, de az elmúlt 20 évben sokkal nagyobb adósságot halmoztunk fel, mint akkor, ráadásul mindezt úgy, hogy anno gyakorlatilag a kölcsön jelentős részét az oroszok nyúlták le. Emellett pedig a 70-es, 80-as években sokkal stabilabb volt a lakosság anyagi helyzete, a lakosság nagy részének magasabb volt az életszínvonala. Szóval az elmúlt 20 évben nem csak jólét nem volt, de még az is hitelből lett finanszírozva, miközben az állami vagyon nagy része el lett adva, de az sem fedezte a kiadásokat.

Laikus Érdeklődő 2011.07.22. 14:04:47

Én elfogadom, hogy az államadósság újratárgyalása, átütemezése komoly veszélyekkel járhat, de ez még nem ok arra, hogy világrekordokat döntögessünk adósságvisszafizetésben.
Ha a MOL részvény vásárlás hosszú távon jobb üzlet volt mint a direkt adósságtörlesztés akkor a manyup-pénzeket miért nem lehetett hasonlóan elkölteni? Például a közművagyon visszavásárlására.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 14:05:23

@is:

nem a piaci hitelek olcsósításáról van szó, hanem a meglévő adósságállomány mérséklése/elengedésének lehetősége + az IMF se biankó adja a kedvezményes hitelt, hanem feltételekkel, aminek sok esetben nagyon nincs jó vége, lásd:

“When the IMF arrives in a country, they are interested in only one thing. How do we make sure the banks and financial institutions are paid?... It is the IMF that keeps the [financial] speculators in business. They’re not interested in development, or what helps a country to get out of poverty.”
(Joseph Stiglitz)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 14:08:11

"Ha görögöknek lehet, akkor nekünk miért nem?"
Nem mindegy, kinek tartozik az ember.
Ha egy szervezetnek tartozom, akkor azzal le lehet ülni megtárgyalni.
Ha a piacnak tartozom, akkor nincs kivel tárgyalni róla.
Nem tudok meghívni a tárgyalásra 100 bankot, 200 biztosítót, 80 befektetési alapot és 50 ezer kisbefektetőt...

Egyébiránt baromi káros lenne, ha most elkezdődne erről a beszéd, mert nagyon megdobhatja a kamatokat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 14:09:55

@Herr SturmLikudnik:
Az IMF nem jótékonysági szervezet. Vissza akarja kapni, amit kölcsönad.
liberatorium.blog.hu/2011/06/08/imf_6

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.22. 14:10:08

@==T==:
Ha ezt meglépjük, 95-ben államcsőd, mert nem tudta volna az állam további hitelek nélkül finanszírozni az költségvetést, kapni pedig csak magasabb felárral kaptunk volna. Mondjuk lehet, hogy jobban jártunk volna, mert akkor utána nem lett volna mese, az állami vízfejet és a segélyrendszert le kellett volna gyorsan építeni, biztosan sokan éhen is haltak volna, de most sokkal jobb lehetne.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2011.07.22. 14:11:23

@Zabalint: az igaz, hogy a mai magyar államadósság túlnyomó többsége a rendszerváltás után halmozódott fel. Még nagyobb a kontraszt akkor, ahogy te is írod, ha nem csak az adósságot, hanem az állami vagyont és az adósságot együtt nézzük. A rendszerváltás pillanatában lényegesen nagyobb állami vagyon volt, tehát itt egyszerre zajlott vagyonfelélés és eladósodás.

Ugyanakkor ennek azért megvan a másik oldala is:

i) az elmúlt 20 évben nagyon sok minden kiépült az országban, ami korábban nem volt (pl. autópályák)

ii)életben tartottunk nagyon sok olyan struktúrát, állami vállalatot, ami az új körülmények között iszonyú pénznyelővé vált (MÁV, BKV, Malév stb)

iii) az inaktívok tömege is rendszerváltás utáni probléma.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lett volna korrupció is, vagy hogy az eladósodás értelmes célok érdekében történt volna, de azért nem olyan egyszerű a helyzet, hogy a "politikusok ellopták".

Tippcsi 2011.07.22. 14:12:21

@==T==: És melyik az a magyar államadósság, amit nem devizában kell fizetni? A 30 milliárd dollár, amit azért vettünk fel 7,5 %-os kamatra, hogy ki tudjuk fizetni a 3 %-os IMF-hitelt?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 14:12:39

@Lord_Valdez:

ez nyilvánvaló, CSAKHOGY senki sem köteles náluk felvenni a számszerint kedvező hitelt, ha annak egyéb feltételeit viszony hátrányosnak ítélné

Martian (törölt) 2011.07.22. 14:17:39

@is: az IMF hitellel nem is lenne baj, ha nem akarna ezért egyfajta szemléletű gazdaságpolitikai irányelveket előírni... ami sok helyütt nem is jött be.

tarackos 2011.07.22. 14:17:54

Nem vágom mire akar kilyukadni a cikk. Egyáltalán miféle reakciókat várunk? Netán arra, hogy a jobbik forszírozza az adósság elengedését? És? Ebben gondolkodni elég szuicid lenne, így is paraszthajszál tarja a bizalmat és senki sem fogadna arra, hogy jövőre nem szakad el. Meg tovább növelné az adósságot, így a gyerekek helyett már az unokák is fogják törleszteni. A kormány kb. teljesen hiteltelenné válna mind a befektetők mind a társadalom szemében -már ha lehet ezt még fokozni, de a magyar mentalitásban bőven van tartalék-, ha feladná a harcot.

Szóval nem értem.

igenember 2011.07.22. 14:22:43

92-93-ban is ugyanúgy, mint most az adósságátütemezés volt a téma. Csak akkor még Vona valszeg a homokozóban jáccot a pöcsével. Akkor ezt a lépést még Dél-Amerikához hasonlította Antall. Ilyet nem lehet csinálni. Meg kell szorítani és nem lehet kormányra engedni olyan erőt, ami növeli az adósságállományt.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 14:25:09

@Herr SturmLikudnik:
Nem is köteles, bár az igaz, hogy általában nincs sok választása.
Az IMF általában olyankor kerül a képbe, amikor valakinek már senki nem hajlandó hitelt adni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 14:25:37

@Lord_Valdez:

"Ha a piacnak tartozom, akkor nincs kivel tárgyalni róla.
Nem tudok meghívni a tárgyalásra 100 bankot, 200 biztosítót, 80 befektetési alapot és 50 ezer kisbefektetőt..."

a) Dehogynem, javarészt mert nem közvetlenül attól a 50.000 kisbefektetőtől lett felvéve stb.

b) Szintén nem csak közvetlenül tőlük lehet a mérséklést/elengedést kérni, mással is kifizettetheted, ha az annak távolabbi célok, vagy biztonságpolitikai okokból megéri (lásd: volt, hogy az USA mentette meg Mexikót az államcsődtől ill. most sem főleg a hitelező magánintézetek segítik a görögöket, hanem az eurozóna tagállamai/adófizetői/)

derabitz 2011.07.22. 14:29:52

"A kormányoldal részéről nem ártana okos és meggyőző válaszokkal készülni."

Orbán nyaral.

Maradt Szijjártó, Semjén, Kósa, Selmeczi.

Tessék választani.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 14:36:25

@Herr SturmLikudnik:
Bárki jegyezhet államkötvényt közvetlen.

Oké, találjunk valakit, aki kifizeti helyettünk. Nem látom, hogy tolonganának. (bár ez nem számít átütemezésnek)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 14:45:06

@Lord_Valdez:

"Oké, találjunk valakit, aki kifizeti helyettünk. Nem látom, hogy tolonganának. "

na EZ lenne a politika feladata, hogy elérje, persze sokkal könnyebb sajnálkozó pillantással a nagybötűs népre lőcsölni, mert hát "nincs más út"

Green Tech Castle 2011.07.22. 14:47:17

Naivitás azt feltételezni, hogy bármelyik politikus meg tudná oldani ezt a helyzetet. Nincs ilyen..bankárjaink pedig arról híresek, hogy inkább a tönkretételben mintsem az építésben érdekeltek, magyarul ha már csányinak ajándékozták az otp-t, illene annak hálásnak lennie a mindenkori állam felé, de pont ő az, aki inkább rombol mintsem, ad..

Az emberek vergődnek, mert nincs irányító hatalom, csak anarchiát teremtő, ezért van az, hogy nem bíznak a magyar bankrendszerben, az államban még kevésbé...

budai zöld 2011.07.22. 14:47:57

@zombizan:
"a mai magyar államadósság túlnyomó többsége a rendszerváltás után halmozódott fel"

Így van, a rendszerváltás utáni, a mainál magasabb GDP-arányos államadósságot nagyjából a 2000-es évek elejére "kinövekedtük". A mai adósságállomány nagy részét az elmúlt évtizedben sikerült összehozni.

(Vicces egyébként belegondolni, hogy 88-89-ben a mainál alacsonyabb GDP-arányos államadósság mellett döntött úgy az előző rendszer, hogy az adósságból finanszírozott kádári kvázijólétre épített politikai hatalom fenntarthatatlan - tehát legyen inkább rendszerváltás. Aztán hagyták, hogy az adósság ráomoljon a bohóckormányra, és röhögve visszajöttek.)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 14:58:24

@Herr SturmLikudnik:
Lehetetlent vársz. Senki nem fog olyat mondani, hogy nesztek itt van 21 ezer milliárd, mert olyan szép a szemetek. Ilyet csak akkor tesznek, ha valami nagyon erős érdekük fűződik hozzá. De mégis kinek állna érdekében?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.07.22. 15:00:35

@zombizan:

i)
Az lehet, hogy pl. autópályák épültek, de más területen egy csomó dolog, lásd pl. tömegközlekedésben járművek, pusztulóban lévő 50 évre tervezett betonépületek, a szocializmusból ragadt itt, és azóta már durván leromlott az állapota. A privatizációból befolyt pénzekből meg szerintem sokkal többet is lehetett volna építeni, autópályát is, ha a pénzzel normálisan gazdálkodnak. Itt most nem csak a korrupcióra gondolok, hanem pl. a 2-es pontod vagy rokkant nyugdíjak, segélyek.

ii)
Ez sajnos így van. Ebben egyébként az is benne van, hogy a szocializmusban az átlag ember életszínvonala nem csupán a fizetésén alapult, hanem a munkahelyén és az államon keresztül kapott bizonyos szolgáltatásokat. Pl. támogatott sportlehetőség, olcsó üdülési lehetőség, stb. És akkor jött a rendszerváltás, nyilván a versenyszférában ezt már nem engedheti meg magának egy munkáltató, ellenben az állam kezében lévő vállalatoknál ezek a dolgok tovább élnek, mindezt gyakorlatilag a versenyszféra finanszírozza az adókon keresztül, akik viszont egyáltalán nem részesednek ezekből a dolgokból. Ezért mondom én azt, hogy a hibrid rendszer, ahol valaki a kapitalista vállalatnál, más a szocialista vállalatnál dolgozik, nem működik. Pedig a mutyikról még nem is beszéltem. Nem feltétlenül privatizációról beszélek egyébként, csak valamilyen módon az állami vállalatoknál is el kellene érni, hogy a versenyszférához hasonló mentalitás legyen. Írtam egy csomót itt olyan dolgokról, ami elsősorban az egyszerű alkalmazottakról szól az állami vállalatoknál, és akkor még egy szót sem szóltam a mutyikról, pedig arról ennek sokszorosát lehetne írni.

iii)
Ja, csak a rendszerváltó politikusok hibája, hogy ezt nem kezelték anno, illetve kezelték, rokkantosításokkal...

Azzal egyetértek, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, hogy a "politikusok ellopták". Sőt, tovább megyek, én többre tartanék egy tolvaj, de hozzáértő politikust, mint egy becsületes, de hülye politikust.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 15:15:49

@Lord_Valdez:

Remélem nem vagy funkcionális anafabéta. Nem arról beszéltem, hogy sült galambként tolongjanak mások, hanem a hazai politika feldata lenne meggyőzéssel elérni, hogy ebbe partnetrekre találjunk. Pár indokot fentebbi, nem csak neked címzett commenteimben is találsz. A lengyeleken se önként, mikulásként segítettek anno 91 környékén, hanem a lengyelek tárgyalták ki, meggyőzték hitelezőiket/nagyhatalmakat, hogy ez kölcsönös érdek. Bejött, mindkét félnek.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2011.07.22. 15:31:48

@Zabalint: az i) ponthoz: nem csak az autópályákról van szó, noha ezek látványos (és tanulságos) részei a mai magyar valóságnak.

Bár nagyon nehéz a rendszerváltás előtti életszínvonalat összehasonlítani a maival, mivel nagyon mások az árarányok és azóta a Magyarországon kívüli világ is nagyot változott, megkockáztatom, hogy puritánabb életet élt az átlagember akkoriban.

Több háztartási gép, autó, utazás. "Ételgyárakból" rendelt kaják. Vagy ott a mobiltelefon, ami akkor nem is létezett (elhiszik majd ezt a fiatalok 10-20 év múlva?), ma meg mindenkinek van és költ rá havi szinten nem jelentéktelen összeget. Nem azt mondom, hogy azért tartunk itt, mert a nyugdíjasnak mobilja van és nem főz, hanem rendeli a kaját, csak oda akartam kilyukadni, hogy az életszínvonal emelkedését is finanszírozni kell.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2011.07.22. 15:33:47

Ja és átlagról beszélek, amiben a lényegesen magasabb színvonalon élők kimagasló fogyasztása is benne van.

hoesett 2011.07.22. 15:38:12

Abszurd a családos példa, hogy azt kell megsegíteni, aki gazdagabb - csak azért, mert pazarlóbb, mint mondjuk a Szlovákok...

==T== 2011.07.22. 15:40:20

@Zabalint: a költségvetés kiadásainak java a hitelek tőke- és kamattörlesztése volt. Mellesleg egy államcsőd következménye inkább csak rövidtávon rossz, 5-6 éves távlaton belül már vélhetően legalább ott jártunk volna, ahol előtte, csak épp mentesen az adósságtól és számos strukturális problémától.

==T== 2011.07.22. 15:40:52

@Tippcsi: Mondjuk a forintban kinyomott magyar állampapír.

Robinzon Kurzor 2011.07.22. 16:27:50

"A kormányoldal részéről nem ártana okos és meggyőző válaszokkal készülni."

Szóval a T. Szerző ezúton felajánlja, hogy kész "okos és meggyőző válaszokkal" szolgálni amúgy nagyszerű kormányunkat.

Oké, így már értem, hogy mire megy ki a hetek óta tartó intenzív nyalási offenzíva (kezdve azzal, hogy szépen fel lett mondva a Szíjjártó-i lecke, hogy a magánnyugdíj nem is magán, stb.)

Mária 2011.07.22. 16:28:46

A görögök még valószínűleg ott tartanak, hogy "mert nekik joguk van plazmatévét venni"...

Most jobb lenne, ha egy nagyon hosszú ideig kussolnának, és akkor rinyálnának újra, ha már ott tartanak, hogy miért nincs LEHETŐSÉGÜK minden hétvégén húst enni. Vagy szimplán csak enni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.22. 16:42:48

"Ha görögöknek lehet, akkor nekünk miért nem? És tényleg, miért nem? Vegyük két család esetét. Mind a kettő sokkal tartozik. Az egyiknél van rá lehetőség, hogy kevesebbet költsenek, mert volt némi pocsékolás a családi kasszában, és még arra is mód van, hogy többet dolgozzanak a családtagok, nincs minden kapacitásuk lekötve. A másik családnál viszont már rámehet a béke, a gyerekek egészséges fejlődése, ha még tovább próbálnák az amúgy is fogott kiadásaikat csökkenteni, és ugyanígy a további munka elvállalása is már elviselhetetlen terhet jelentene. "

Bocs, elvesztettem a fonalat, melyik családnak felel meg Magyarország és melyiknek Görögország?

Az ember azt gondolná, hogy egy olyan ország, ahol 2006 óta megszorítás van, az inkább a "rámehet a béke" kategóriába tartozik.

Azt kellene itt kimagyarázni, hogy a görögöket (és a portugálokat és az íreket) kimentik, mert az ő csődjükre rámenne az eurozóna. Vagyis azáltal, hogy ők tagok lettek az eurozónában, zsarolási lehetőséget is kaptak. Magyarországnak ilyen lehetősége nincsen, egy magyar államcsődöt derűs nyugalommal nézne végig az unió.

És itt ezen a ponton meg kellene nézni, melyik közgazdászzseni nyilatkozott úgy, hogy nekünk az euró nem is sürgős. Elárulom: szinte mindegyik, kezdve a főzsenivel, Bokros Lajossal.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 16:49:04

@Herr SturmLikudnik:
Nem tudom, hogy tudsz-e róla, de Lengyelország négyszer akkora, mint Magyarország. Senki sem érzi fenyegetve magát, ha Magyarország véletlenül nem tudja kifizetni az egyik lejáró részletet, ergo nem senki sem töri magát, hogy bármi áron megőrizzük a fizetőképességünket.
Görögország is kicsi. Ha Görögország nem most lenne ilyen helyzetben, hanem mondjuk 2006-ban, amikor egy államcsőd nem járt volna fertőzésveszéllyel, akkor tárgyalhattak volna orrvérzésig, le se szarták volna. Nem oszt, nem szoroz.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 16:51:00

@Doomhammer:
És igaza volt. Az euró azért nem sürgős, mert most nagyon jól jön az, hogy baj esetén tud gyengülni a forint.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 17:30:08

@Lord_Valdez:

Jézusom... és ha a lengyelek 4x akkorák, mi van? A mi geopolitikai helyzetünk kiebb méret ellenére se kisebb jelentőségű. A lengyelek mentése révén egy házszámmal odább tudhatta a nyugat a vadkeletet, a mi esetünkben meg itt egy eleve törékeny balkán a szomszédban, jobb ha a mi végvárainknál áll a török, mint Bécs alatt. Ésatöbbi.

A görögöknél meg a kulcsszó az, hogy benne vannak az euro zónában, az ő bedőlésük azonnal kihat a többi, szintén eurós valutájára. Persze más kérdés, hogy egy átmeneti csőd kevésbé tesz be, mint annak a halogatása, mostanság jönnek erre rá.

Kb. olyan eréllyel érvelsz az "áááá, nekünk úgyse menne/lehetne" vonalon, mintha valami tervgazdaság menténi szent tabu lenne, avagy te magad az IMF ügynöke :)

Pedig némi analógiával megjegyezném, hogy pl. az ingatlanadósságban vergődő állampolgárokon is szokás nálunk és másutt is valamilyen szinten segíteni, mert a bedőlésük károsabb, mint az adósságaik mérséklése miatti kiesés.

Egy kipurcant, anarchiába süllyedt Magyarország Európa közepén hidd el, hogy senkinek sem érdeke és mivel mi a görögöknél jóval olcsóbban menthetőek vagyunk, még racionális is lenne. A politika másutt is rövidlátó, kényelmes és mohó, emiatt nem ússzuk meg, hogy az unalomig ismételt lengyel példa mentén MI kezdeményezzük az átütemezés/mérséklés/elengedést.

Mert arra aztán várhatsz, hogy ezt a csődtömeget valaha is önerőből vissza tudjuk fizetni, a point of no return már mögöttünk van. Nyitott gazdaság vagyunk számottevő hazai ipar nélkül, cserébe katasztrofális demográfiai mutatókkal. 1+1=2, baj lesz, fájni fog. Minél tovább toljuk ki, annál jobban.

Time to face the music.

márta)) 2011.07.22. 18:49:27

Az állítás lényege, hogy a rendkívüli mankó nélkül magát talpra állítani képes család végül nagy valószínűséggel jobb bőrben lesz, mint a kisegített, csődöt mondott."

Igen! Rendkívüli mankó nélkül világrekorderek lettünk a költségvetési hiány csökkentésével, amit ugye a nyugdíjpénzek téeszesítésével teljesített a kormány.:)

......................................
Varga Mihály: újra kell számolni az Orbán-csomagot, ha romlik a görög helyzet"

Varga Mihály szerint a görög események elfajulása esetén a kormánynak újra kell számolnia a konvergenciaprogramot, illetve várhatóan felül kell vizsgálnia az Új Széchenyi-tervet, Széll Kálmán-tervet is.
Varga Mihály fontosnak nevezte, hogy az idei évre szükséges devizafinanszírozást már az év első felében megoldották, sőt, tavasszal még az is felmerült, hogy már ősszel megkezdik a 2012. évi finanszírozás egy részét előteremteni, ha kedvező a nemzetközi hangulat.
Egy negatív szcenárió esetén fel kell mérni, hogy a foglalkoztatás, a gyógyszerpiac, a közösségi közlekedés vagy a nyugdíjrendszer átalakítása során mely területen kell esetleg gyorsítani, vagy miről kell lemondani - mondta az államtitkár.

Az adórendszer átalakítása az eredeti terveknek megfelelően halad tovább, egyedül az adójóváírás kivezetésének üteméről lehet vita."

hvg.hu/gazdasag/20110722_varga_mihaly_gazdasagpolitika

Igen, az adórendszer átalakítása megtörtént. Az egykulcsos adó bevezetésével, amely a magas keresetűeknek kedvez, közben hatalmas lyukat ütött vele a kormány a költségvetésen.
..............................................

A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával el lehet ugyan indítani az államadósság csökkentését, de ez az explicit adósságcsökkentés implicit, a nyugdíjrendszert érintő adósságnövekedéssel jár együtt"

" az egykulcsos adórendszer nem gyorsítja a növekedést keresleti oldalról, "mert azoknak az adózás utáni jövedelmét növeli, akiknek a hazai piacon való fogyasztása viszonylag kicsi, és azoknak nem növeli a jövedelmét, akiknek a fogyasztása a hazai piacon nagyobb".

hvg.hu/gazdasag/20110621_petschnig_allamadossag

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 18:59:50

@Herr SturmLikudnik:
Milyen a mi geopolitikai helyzetünk? Vége a hidegháborúnak. Rohadtul nem vagyunk érdekesek katonai szempontból. Oroszország nem a Szovjetunió, hanem egy nagyhangú papírtigris. A gázzal tud zsarolni, de nincs pénze háborúzni.

"Pedig némi analógiával megjegyezném, hogy pl. az ingatlanadósságban vergődő állampolgárokon is szokás nálunk és másutt is valamilyen szinten segíteni, mert a bedőlésük károsabb, mint az adósságaik mérséklése miatti kiesés."
Na, ez az. Nem mindenkinek. Ha valaki csak 100 ezerrel tartozik, azon nem segítenek, mert ki nem szarja le. Ha bedől, bedől. Ha csak pár ezer ember lenne érintett, akkor se foglalkozna senki a kimentésükkel. Miért? Mert nem jelent veszélyt.
Az eurózóna is fontos, de még fontosabb, hogy majdnem az összes ország el van adósodva. Ha bepánikol az állampapírpiac, akkor az bedönti Portugáliát, Olaszországot, Bulgáriát, potenciálisan Spanyolországot. Ez pedig már túl sok mindenkinek. Ha 2006-ban történik mindez, akkor Görögország bedőlése nem lett volna nagy kunszt. Azt kibírja a többi ország. Most egy tízmilliós ország csődje is veszélyes, pár éve egy tízmilliós országra bárki legyintett volna.

Igen, fontos, hogy mihamarabb visszafizessük, de nem az átütemezés a kulcs. Nem vagyunk abban a helyzetben, mint a Lengyelek voltak 20 éve. Ha most kiejtené valaki a száján, hogy átütemezés, kitörne a pánik. Mindenki szabadulni próbálna a magyar állampapíroktól. Azután csak igen magas hozammal tudnánk állampapírt értékesíteni. (Ehhez hasonló történt 94 decemberében)

márta)) 2011.07.22. 19:05:04

"Orbán tegnapi bejelentése után az adósságráta a kormány becslése szerint 81-ről 77 százalékra csökkent, mivel a magánnyugdíjpénztáraktól az állami társadalombiztosításhoz visszatérők portfóliójában szereplő állampapírok - visszakerülve az állam tulajdonába - nem növelik többé az államadósságot."

hvg.hu/gazdasag/20110622_mol_deficitnovekedes_ngm

"A Mol-tranzakció eközben közel 500 milliárd forinttal növelte meg a 2011-es hiánycélt,"

"A kormányoldal részéről nem ártana okos és meggyőző válaszokkal készülni. "

Na.igen. jó lenne, ha kommunikálná a kormány a döntéseket, mit- miért? s talán kevesebb lenne a találgatás. Az sem lenne rossz, ha megszűnnének az össze-vissza nyilatkozatok:)
Jó lenne ha a kormány nevén nevezné a gyereket:))
s a megszorítás, az nem "népakarat elnevezés" lenne.
Gondolom, milyen jó lenne.:)

Lacdelo 2011.07.22. 19:10:28

@Herr SturmLikudnik:

A Fidesz altal nemzetkozileg hiteltelenne valt orszagnak, mint Magyarorszagnak senki nem fog allamadossagot elengedni. Plane azutan hogy OV eloszeretettel nyilatkozik az IMF kirugasarol, EU-s kepviselok felpofozasarol.

Ha az adossag atutemezeset, kamatok csokkenteset meg is engednek a hitelezoink az EU kozbenjarasaval, akkor is csak azt ernenk el hogy az EU komolyan beavatkozna a koltsegvetesunk kialakitasaba, mint ahogy teszik azt Gorogorszagban, Portugaliaban, Irorszagban. Habar jobban belegondolva ez csak pozitivum lenne, hiszen megszabadulnank ettol a dilettans Matolcsy fele gazdasagpolitikatol. :)

A 78%-os allamadossag magas de egyaltalan nem point of no return, ha az lenne akkor Olaszorszag 118%, Japan 225%, Nemetorszag 74%, Franciaorszag 84%, USA 92%, Nagy Britannia 76% is becsodolne velunk egyutt.

en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_by_public_debt

Lacdelo 2011.07.22. 19:19:40

Ezt a Fideszt gyorsan le kell valtani mielott visszafordithatlan karokat nem okoz Magyarorszagon. Az elmult 8 ev szocialista kormanyzasa, ehhez a Fidesz remalomhoz kepest egy viragzo korszaka volt Magyarorszagnak.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 19:28:52

@Lacdelo:

"A 78%-os allamadossag magas de egyaltalan nem point of no return, ha az lenne akkor Olaszorszag 118%, Japan 225%, Nemetorszag 74%, Franciaorszag 84%, USA 92%, Nagy Britannia 76% is becsodolne velunk egyutt."

és akkor most nézd meg, hogy az akár nagyobb gdp arányú államadósságok mögött ezekben az országokban milyen teljesítőképességű gazdaság van... a németek ki tudják húzni magukat saját hajuknál fogva, mi kevésbé. Mások gyakorolnak jó esetben ránk húzó hatást (főleg a német ipar), mi pukizni tudunk legfeljebb.

menőmano 2011.07.22. 19:37:42

Én meg ezt találtam.:))

Orbán Viktornak igaza van és Magyarország valóban háborúban áll az államadóssággal, de ezt a háborút sajnos elvesztette, amit ideje lenne beismerni - jelentette ki Vona Gábor pénteki, a hét legfontosabb eseményeit értékelő sajtótájékoztatóján.

Vona Gábor ahhoz hasonlította Orbán Viktor politikáját, mint amikor "Adolf Hitler a második világháború végén egy csodafegyver ígéretével küldte a németek ezreit a vágóhídra.
Ami Hitlernek a csodafegyver volt, az Orbán Viktornak a Széll Kálmán Terv." A Jobbik szerint ezzel szemben igenis újra kellene tárgyalni az államadósságot ahelyett, hogy "Magyarországot újra és újra feláldozzuk valakik meggazdagodásának oltárán."

Beszélt arról is, hogy a parlament a héten kezdte el tárgyalni Rogán Antal (Fidesz) az alacsony keresetű munkavállalók bérrendezését elősegítő törvényjavaslatát. Ez a Jobbik szerint tulajdonképpen a kormányzati beismerése annak, hogy az egykulcsos adózás bevezetésének igenis a társadalom döntő többsége a vesztese.

Ezzel a törvényjavaslattal a kormány nem emelni akarja a legfeljebb bruttó 300 ezer forintot kereső emberek fizetését, hanem "a saját súlyos hibája előtti helyzetet szeretné legalább visszaállítani." Leszögezte: az államadósság 1345 milliárd forintos csökkentését a kormány valójában a magánnyugdíjpénztárak felszámolásával érte el és ezt "adja most elő saját eredményként".
(2011.06.27)

Kemény szavak. "Adolf Hitler" Ez nekem nagyon szélsőjobbos beszéd, és nagyon - nagyon nem tetszik.
Érthető lenne a mondani valója akkor is, ha nem lenne ennyire szélsőséges.......
...................................................

Csak az a probléma, hogy nem mond mindig butaságot a Vona G., éppen ezért tudja növelni a támogatottságát.
:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.22. 19:39:39

@Lord_Valdez:
"Az euró azért nem sürgős, mert most nagyon jól jön az, hogy baj esetén tud gyengülni a forint."

Ők éppenséggel más érveket használtak. Ők azt mondták, hogy az euró kényszerzubbonyába azért nem szabad belebújni, mert egy fejlődő gazdaság nagy hitelfelvételi igényű, a beáramló külföldi tőke pedig magas inflációt okoz, ami a schengeni kritériumokkal nem összeegyeztethető.

És milyen igazuk volt. Kivéve, hogy amikor az eurozóna nagy hitelfelvételi igényű országainál (akár még a "fegyelmezett" szlovénoknál is) ez a probléma hitelbuborékhoz vezetett, akkor az eurozóna magországai választhattak, hogy adósságot írnak le vagy hagyják a zónát szétesni. És lám, az adósságleírás mellett döntöttek.

Csakhogy Magyarországon valami rejtélyes ok miatt az adósságleírás hívei az eurót is utálják. Biztos szívesen fizetnének 1000 forintot egy liter benzinért - ez már csak azért is valószínű, mert körükben nagyon népszerű az "éljünk önellátóan a földből, mint őseink" gondolat és amíg más húzza az ekét, hogy felszántsa a bütyökmagtáblát, addig az egész archaikus életmód nagyon tetszik nekik.

Viszont akik a felemelkedés kulcsát abban látták, hogy vegyünk fel minél több adósságot a legrövidebb idő alatt, aztán ne fizessük vissza (Bokros és társai), azoknak nem lesz könnyű megmagyarázniuk, hogy a görögök az eurozóna tagjaiként miért csinálhatták meg ugyanezt sokkal elképesztőbb hatékonysággal, mint az euroszkeptikus magyarok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.07.22. 19:40:24

@Doomhammer:
"ami a schengeni kritériumokkal nem összeegyeztethető."

bocsánat, maastrichti.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.22. 19:42:48

@Lord_Valdez:

"Vége a hidegháborúnak. Rohadtul nem vagyunk érdekesek katonai szempontból. "

Ja, ezt mondták a kilencvenes évek elején, aztán se perc alatt lángba borult mellettünk Jugoszlávia. Regionális biztonságpolitikáról hallottál-é? Nem csak világháborús dimeziók vannak, bár mintha egy trónutód lepuffantásából is kinőtte volna magát helyi konfliktusból egy világégés... hol is volt az?

Már most katonasággal járőröznek burgenlandban az osztrákok (nézz utána nyugodtan), egy magyar összeomlás esetén viszont pár százezer megélhetési bűnözővel több kopogna be. Ezek nem oldhatóak meg egy kis schengeni lezárással. Ki tudja, milyen vége lesz a forrongó é-afrikának (gyünnek a menekültek szakadatlanul lampedusa szigetére), szóval - ne adj isten - lehetünk még újra végvára a vidéknek, felértékelt stratégiai zóna.

Mit nekünk a jéghegy, süllyeszthetetlen a Titanic!

menőmano 2011.07.22. 19:47:56

Merkel szerint az adósságválság még nem ért véget"

Angela Merkel pénteki, a parlamenti szünet kezdete előtt tartott nemzetközi sajtóértekezletén minden mást háttérbe szorított a görög adósságválság, illetve az euró válsága. Az Európai Uniót nagy felelősség terheli az euró jövőjéért - fogalmazott a kancellár, aki ismét hangsúlyozta, hogy az euró nélkül Európa immár elképzelhetetlen.

Merkel úgy értékelte, hogy a brüsszeli csúcson jó és jelentős eredmények születtek. A kormányoknak azonban nagy a felelősségük a jövőt illetően - hangsúlyozta a kancellár, utalva arra: Németország kész vállalni ezt a felelősséget.

A német kancellár ismét kiállt a magánbefektetőknek a görög államadósság csökkentésében való részvétele mellett. Éles bírálattal illette azokat, akik - mint fogalmazott - különböző ötleteket, illetve fogalmakat vetnek fel, miközben figyelmen kívül hagyják a válság egészét. Ennek kapcsán említette az eurókötvényeket, valamint az úgynevezett transzferuniót is.

Merkel óvott ugyanakkor a válság gyors megoldásával kapcsolatos túlzott várakozásoktól. Megismételte azt a korábbi álláspontját, amelyek szerint a jelenlegi krízis egyetlen látványos lépéssel nem oldható meg, megfogalmazása szerint a tényleges megoldást csakis egy több lépésből álló és ellenőrizhető folyamat jelentheti.

A német kancellár úgy értékelte, hogy országa a nemzetközi pénzügyi válság idején "példás" magatartást tanúsított. "Németország túl van a válságon, és erősebb, mint korábban volt" - hangoztatta Merkel"

profitline.hu/hircentrum/hir/239669/Merkel-szerint-az-adossagvalsag-meg-nem-ert-veget

:)

menőmano 2011.07.22. 19:50:58

Angela Merkel volt többek között az a politikus, aki a Bajnai kormányzásáról elismerően nyilatkozott, hogy stabilizálta Magyarország gazdasági helyzetét a gazdasági világválság idején,és nem süllyedtünk a görögök szintjére.

Igen.
:)

Lacdelo 2011.07.22. 19:52:23

@Herr SturmLikudnik:

Ezeknek az orszagoknak az adossagratajuk a sajat GDP-jukhoz van aranyosan szamitva. Ezeknek az orszagoknak is ugyanolyan erofeszitest kell aranyosan megtenniuk,hogy egyensulyba hozzak a sajat koltsegvetesuket mint a kis orszagoknak. Sot az o problemajuk sokkal nagyobb, mert a meretuknel fogva ha ok bedolnek, akkor senki sem tudja oket kimenteni mig kicsi orszagoknak nincs ilyen problemajuk.

Raadasul az allamadossagot csak a GDP novekedesbol lehet finanszirozni, ami mindegyik orszagnal elegge alacsony.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.07.22. 20:08:27

@Doomhammer:
Ugyanarról a Bokrosról van szó?
Idáig ő faragott a legtöbbet az adósságból, ráadásul most aztán nem kell félni attól, hogy ömlene ide a tőke.

@Herr SturmLikudnik:
Belőlünk nem lesz Jugoszlávia (ott etnikai és vallási feszültség volt). Itt max. zavargások lesznek.

Ahogy anno a törököt se mi állítottuk meg, bár szeretjük ezt hangoztatni (valójában a terjeszkedésnek belső válság vetett véget, illetve a végvárakat is főleg cseh, osztrák, német zsoldosok védték osztrák pénzből, mert inkább fizettek), úgy a menekült áradatot se tudnánk. Pont az a bajuk az osztrákoknak, hogy már most se tudjuk.
Most ha kimentenének, azt se katonai jelentőségünk miatt tennék, hanem hogy megnyugtassák az állampapírpiacot.

@Lacdelo:
A GDP jól leírja a gazdaság méretét, de erejét nem annyira. Pl. a német gazdaság sokkal erősebb, mint a francia, holott a GDP-jük csak 3:4-hez. Pont azért aggasztóbb a portugál adósság, mint az olasz(hiába sokkal nagyobb és jobban el van adósodva), mert az olaszban még vannak tartalékok.

Az államadósságot vissza is lehet fizetni.

menőmano 2011.07.22. 20:50:55

"Magyarország rendszeresen válságba kerül, de az is jellemző ránk, hogy az utolsó pillanatban mindig elrántjuk a kormányt - mondta Bajnai Gordon Lengyel László Pretoriánusok kora című, a magyar válságról és a válságkezelésről szóló könyvének bemutatóján szerdán.

A válságkezelés során, amikor már nem tudtam mivel előhozakodni, azzal nyugtatgattam a befektetőket, hogy egy dologban biztosak lehetnek: Magyarorországnak legalább már a válságkezelésben rutinja van – tette hozzá a volt kormányfő.

Bajnai szerint a legfontosabb kérdés, hogy mi magyarok miért kerülünk mindig ugyanabba a válságba. Példaként említette, hogy 1981-ben, már a Kádár-rendszerben is képesek voltunk eladósodni, melyből arra következtetett, hogy rendszeres válságba kerülésünk, nem a rendszerváltás politikai logikájából fakad, hanem sokkal mélyebben gyökerezik."

hirszerzo.hu/profit/20110601_bajnai_magyar_valsag

Ez akár lehetne itt a reklám helye is. :)
Bocsánat! de ez is eszembe jutott.

:)))))))

fonó 2011.07.22. 20:54:05

Mikor is hívjuk a MOL részvény vásárlást a „pénz eltőzsdézésének” és mikor A MANYUPOT „stratégia befektetésnek”?

fonó 2011.07.22. 20:57:18

Manapság ha valaki tud számolni és 2x2 kijön 4-re akkor a kormány és Matolcsy szerint az ballib-nemzetáruló-idegenszivű......stb. Jaj a gazdaságnak!

menőmano 2011.07.22. 21:09:43

"Fidesz-KDNP kormány egy felháborodott országot vett át az előző kormánytól.
Hozzátette, a helyzet az, hogy eltelt egy év, az emberek továbbra is felháborodottak, csak emellett még csalódottak is, mert nem ezt várták az országot vezető kétharmadtól.

„A Fideszt jelenlegi politikáját alapul véve egyetlen dolog érdekli, hogy mindenáron megtartsa 1,5-2 milliós szavazóbázisát.

Ám nyolcmillió embert ennek érdekében kidob a kukába, nem foglalkozik sorsukkal.” – jelentette ki Vona Gábor.

A radikális nemzeti párt elnöke kijelentette, a Jobbik ezzel ellentétben segíteni kíván azoknak az embereknek, akik hittel, szorgalommal, munkával igyekeznek sorsukat jobbá tenni, csak ebben a politikai légkörben ez nem sikerül nekik.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetője elmondta, a Fidesz ugyanazt folytatja, mint amit az elmúlt húsz év kormányai.
Közölte, ez ugyanúgy Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon országa, csak most éppen Orbán Viktornak hívják a miniszterelnököt

A Jobbik pártelnöke hozzátette, a Jobbikban nemlétező törésvonalakat elemző Nézőpont Intézet részéről örömmel venne egy olyan felmérést, amelyet a Fidesz és KDNP szavazói körében végeznének a tárgykörben, hogy a kormánypártok támogatói mennyire értenek egyet a Hit Gyülekezete egyházi minősítésével."
.................................................

Ezt nem értem, hogy a Hit Gyülekezete hogyan kapott egyházi minősítést.
Talán, ha hitelesen kommunikálta volna, elmagyarázta- leírta volna egy illetékes politikus, biztosan érteném, az , hogy elfogadnám e már egész más téma.
Igy továbbra sem értem.
:)

bolá 2011.07.22. 21:16:25

Aki csak kicsit is ismeri a statisztikai adatokat, és jól ért a matematikához – ellentétben a magyar közgazdászokkal, akik láthatóan egyáltalán nem értenek hozzá –, az könnyen ki tudja számítani, hogy Fekete János elbaltázott hitelfelvételétől máig, tehát az 1975-ös 4 milliárdról a mára kb. 120 milliárd dollárra nőtt bruttó külföldi adósságig a növekedés átlagban éves szinten kb. 10%-os volt. Legyünk nagyvonalúak, és mondjuk, hogy ennek a fele infláció, a tényleges növekedés akkor is évi 5%. Ugyanezen idő alatt az ország jövedelme, a GDP a legjobb évben sem érte el a 7%-ot, de volt, amikor csökkent (pl. 1990-ben, vagy 2009-ben), tehát átlagban az eltelt 35 év alatt kb. 2.5-3.0%-kal nőtt. (Most arról a vájt fülűeknek szóló tényről ne is beszéljünk, hogy a külső adósságot nem a GDP-ből, hanem a GNI-ból fizetjük, amely mindig kevésbé nőtt, mint a GDP.) Tehát az adósságunk átlagban kétszer olyan gyorsan nőtt, mint a jövedelem, amelyből vissza lehetne fizetni. Ha ezt megértettük, akkor viszont azt nem tudjuk megérteni, miért szélsőséges az, aki ebből az egyetlen levonható következtetést le is vonja: az adósságot nem tudjuk visszafizetni.

menőmano 2011.07.22. 21:18:44

Bocsánat! Lefelejtettem.:

"Katasztrófa előtti kormányoptimizmus"

www.jobbik.hu/rovatok/

Este már mindig elfelejtek valamit.:)

:)))))))

bolá 2011.07.22. 21:19:26

@bolá:
És még lehet cifrázni a dolgot azzal, hogy időközben a nemzeti vagyont elkótyavetyélték.

márta)) 2011.07.22. 21:37:29

Még sokáig csak kullogni fogunk Szlovákia után"

"A vártnál lassabb gazdasági kilábalás", "a régiós átlagtól elmaradó növekedés", "megtorpanó felzárkózás" − az elmúlt hónapokban leginkább ilyen megjegyzéseket olvashattuk a hazai növekedésről írott elemzésekben. "

Az első negyedéves GDP-adatok szerint immár másfél éve tart a hazai kilábalás, ám növekedési adataink változatlanul mindkét referenciacsoporthoz képest visszafogottnak tekinthetők."

Növekedésünk még több negyedévig a legfejlettebb eurózóna-tagországok vagy a régióban Csehország, Szlovákia vagy Lengyelország adatainál visszafogottabban alakulhat."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/meg_sokaig_csak_kullogni_fogunk_szlovakia_utan.488264.html

hm. Akkor mi csak haladunk a szlovákok után:) csak az a lényeg, hogy legalább előre haladunk, nem vissza, vagy én már nem is tudom?!?

:)))))))))

hoplita 2011.07.22. 21:58:58

Kumin eftás..!
Olvasva a zsengédet, meg kell állapítsam, nem véletlenül voltál te Sólyom "mindenjóahogyvanféltökű" László kifutófiúja.:DD

Javadra írom, azt azér' érzékeled, hogy szar van a palacsintában.
A tefélédnél mán ez is haladás.....vagy halódás?
copy right Kurt Vonnegut
:)

hegyilány 2011.07.23. 00:06:05

Jön a közös európai pénzügyminisztérium?"

"Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti gazdasági és pénzügyminiszterek csoportjának (Eurogroup) elnöke

Úgy vélte, hogy a görög kormány legújabb takarékossági tervét maradéktalanul végrehajtják, akkor a görög államadósság kezelhető marad.

Azt mondta, hogy Görögország jelenleg "nem működik", javítani kell ott a kormányzást, és a leggazdagabb görögök sem járulnak hozzá eléggé az ország erőfeszítéseihez."

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/jon_a_kozos_europai_penzugyminiszterium.487671.html

(2011. junius )
....................................................
Súlyosak a gondok: félig üres a görög pohár"

Ami az EU-t illeti, négy fő intézkedéssel veszi ki a részét a programból:

- Meghosszabbítja a jelenlegi görög államadósság 7,5 éves futamidőket 15-30 évre, vagyis az EU által adott hitelek törlesztése egyes esetekben csak 2041-től válik esedéskessé.

- Nagyon alacsony kamatokat biztosít a hitelekre - Görögország az EU-forrásokhoz 3,5 százalékos kamattal fog hozzájutni, illetve Portugália és Írország esetében is meghosszabbítják ezt a nagyon alacsony kamatozású finanszírozást.

- Az EU egy saját ösztönző programot állít össze Görögországnak. Ezzel kapcsolatban a "Marshall Terv" kifejezést kivették a szövegből - jegyzi meg a Reuters -, de a dokumentum még mindig beszél "az uniós források mobilizálásáról" és a növekedés és befektetések ösztönzéséről szóló egy átfogó stratégiáról.

- A maastrichti egyezményt újraélesztik: Görögország, Írország és Portugália kivételével minden eurózónás tagállamnak el kell köteleznie magát amellett, hogy a hiányát a GDP 3 százaléka alá viszi 2013-ra."
................
A magánbefektetők három lehetősége:
- Tétlen maradhat és reménykedhet, hogy Görögország teljes egészében és időben fizet.

- A futamidő lejáratát maximum 30 évig ,kitolhatja és elfogadhat egy mérsékelt, 4,5 százalékos kupont a kötvényre. Ezért cserébe a zéró-kupon kötvényeket egy kiváló minőségű, AAA besorolású EU intézmény garantálná, amely valószínűleg az EFSF lenne.

- Meghosszabbíthatja a futamidőt 30 évig, egy 20 százalékos értékcsökkenést ("haircut") vállal be, és ezért egy 6,42 százalékos kupont kap - ebben az esetben is a zéró-kuponos fedezettel garantálva.

- Meghosszabbítja a futamidőt maximum 15 évig, 20 százalékos értékcsökkenést bevállal és 5,9 százalékos kupont kap. Ebben az esetben azonban csak részleges garancia lesz, amelyet azok az alapok garantálnak, melyek az elszámolási számlát kezelik."
.................................................
A szerző szerint a nyilvánosságra hozott tervezet a protugál, ír - de még az olasz vagy spanyol - kötvénytulajdonosoknak sem ad semmiféle biztosítékot arra, hogy hasonló dolog nem fog velük történni, így azt is kétli, hogy Görögország lesz az utolsó uniós ország, amely csődöt jelent az adósságai maitt.

A piacok mindenesetre örültek a hírnek,.."

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/sulyosak_a_gondok_felig_ures_a_gorog_pohar.490459.html

Kicsit hosszúra sikerült, de tartalmas.:)
Megjegyezném, hogy ebben a cikkben nagyon sok a helyesírási hiba :)

A magyar szélsőjobb térfelén is kedvelt téma az államadósság újratárgyalása,"

Na igen. ami nem is olyan egyszerű.

:)

márta)) 2011.07.23. 14:03:08

Orbán: A gyökeres átalakulásban megváltozik az állam szerepe"

" A mostani gazdasági válság bizonyította, hogy véget ér a nyugati jóléti és fogyasztói társadalom időszaka, most a munkaalapú társadalmat kell majd felépíteni.

Orbán szerint ebben a gyökeres átalakulásban megváltozik az állam szerepe is, amennyiben a visszafizethetetlenné vált államadósságot csak állami eszközökkel lehet rendezni, csak erőteljes állami akarattal lehet visszavezetni a munkaerőpiacra a munka nélkül maradtakat.

A komárnyfő közölte, hogy bármely állam azonban csak akkor lehet erős, ha mögötte erős nemzet áll.

Orbán hozzátette, hogy az is igaz, ha nincs erős anyaország, nincs erős kárpát-medencei magyar nemzet sem. Szerinte a választási eredményekből is az derül ki, hogy a magyarok harcolni akarnak az államadósság, a munkanélküliség, az államtól érdemtelenül származó jövedelmek ellen."

www.origo.hu/itthon/20110723-orban-barmely-allam-csak-akkor-lehet-eros-ha-mogotte.ht

Na.Igen. Erős nemzet". Van egy társadalmi réteg, aki eddig is erős nemzet akart lenni, csak éppen nem talál munkát.
Van egy másik társadalmi réteg, aki ugyanúgy erős nemzet akar lenni, csak éppen a munkához nem igazán füllik a foga:)) Ők azok, akik csak nagy nehézségek árán vezethetők vissza a munka világába.

:))

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.24. 19:09:12

@Lacdelo:

"Ezeknek az orszagoknak az adossagratajuk a sajat GDP-jukhoz van aranyosan szamitva. Ezeknek az orszagoknak is ugyanolyan erofeszitest kell aranyosan megtenniuk,hogy egyensulyba hozzak a sajat koltsegvetesuket mint a kis orszagoknak."

A GDP-ből, mint eleve (túlzottan) egyszerűsítő mutatószámból önmagában még nem derül ki, hogy a kilábalás feltételei milyen jók. Hiába hasonlóan rossz Ausztria adósság rátája a miénkhez, de a munkaerő képzettsége, az oktatási rendszer, a lakossági tartalékok, a jogrend stb. mind-mind kategóriákkal hatékonyabb nálunk, így - ha nem is áldozatok nélkül - de könnyebben másznak ki a veremből.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.24. 19:14:54

@Lord_Valdez:

ez a minálunk úgyse lesz baj mentalitás uralta dicső nemességünket a török háborúk előtt, oszt lám mégis... az általam többszörösen hivatkozott törékeny balkán, ill. a déli eu tagok megroppanása miatti lehetőséget egyre inkább meglovagló menekültáradat é-afrikából szintén nem áll meg mágikus módon a határainknál

ha pedig lajtánál távolabb szeretné látni a biztonságpolitikai kockázatokat a nyugat, akkor nem engedheti meg magának Mo. leírását

valamint volt egy érvem, amire semennyire se reagáltál: a lengyel adósságelengedés a nyugatnak is kifizetődött, hisz stabilan növekedő gazdaságként a lengyelek nagyobb vásárlóerővel bírnak és így kölcsönösen jól járt mindenki - miért ne lehetne nálunk is így?

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook