Uraim, csomót rá!

2011.06.09. 14:06 kumin

Nem szeretnék túl gyors következtetést levonni az utóbbi idők híreiből, de mintha egy kicsit megszaporodtak volna a szépreményű politikusok karrierjét tönkre tévő, vagy minden esetre nagyon megalázó nőügyek. Már a blogban is megemlékeztünk a legnagyobb bombát jelentő Dominique Strauss-Kahn malőrről, de itt van Arnold Schwarzenegger szerelemgyerekének ügye is, a legfrissebb csámcsognivaló pedig: az esélyes new yorki polgármesterjelölt, Anthony Weiner vad tagadás után beismerte, hogy szeméremsértő fotókat küldözgetett magáról hat nőnek is az elmúlt három év során. Március végén az izraeli bíróság nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények miatt első fokon hét év letöltendő börtönre ítélte Izrael korábbi államfőjét, Móse Kacavot. Bill Clinton innen nézve már csak egyszerű kezdőnek tűnik.

(forrás: Newsweek)

 


Némi fantáziával sokféle magyarázatot adhatunk arra, hogy miért szaporodtak el ezek a jelenségek. A nyugati nő sokat emancipálódott és öntudatossá vált az elmúlt évtizedekben, ennek nagy szerepe lehet a zűrös ügyek felszínre jutásában. Biztos benne van a non-stop üzemmódra váltott hírmédia fokozott éhsége, és ebből eredő ébersége is. Kíváncsi sajtó volt éppenséggel évtizedekkel ezelőtt is persze, de az új kommunikációs technológiák jelenléte biztosan mai fejlemény. Weiner konkrét botránya nem ebben a formában zajlott volna le a 60-as években, mivel nem tudta volna saját disznó fotóit mondjuk telexen elküldeni.


A Newsweek egyik szerzője más magyarázatot ad a jelenségre, egész pontosan az idős korban, több évtizednyi házasság után a válást választó férfiak ügyére, amely – remélem, nem erőltetett – jól korrelál a fenti botrányszereplőkkel, akik maguk is mindig látszólag hosszan tartó boldog házasság után keveredtek szexuális botrányba. Susan Cheever szerint ennek az a fő oka, hogy mindenféle egészségügyi vívmányoknak köszönhetően ma (az USA-ban) 30 évvel tovább élnek a férfiak a 20. század eleji állapothoz képest. Ettől az extra időtől pedig – ő finomabban fogalmaz, de ez a lényege – meghülyülnek, és ahelyett, hogy meghalnának annak rendje és módja szerint, 50-60 évesen második pubertáskorukat élik. Ez a kor ráadásul egy sok szempontból jobb időszak arra, hogy begőzölt szerelembe essenek, mivel a pénz, autó, lakás (ismétlem, Amerikában járunk) már nem probléma.


Nem tudom, hogy mennyi hitelt érdemes adni ennek vagy bármilyen más magyarázatnak, az életkor meghosszabbodása azonban kétségtelen tény. Az ár viszont, amelyet a megbukott közszereplők fizetnek, hatalmas. Nyilván el kell választani a börtönnel fenyegetett bűncselekményeket (DSK és Kacav esetét a bevezetőből) a politikai szankciókkal járó sima kicsapongásoktól. Az első kategória nyilván minden józaneszű szereplőt elrettent, a hosszú éves börtön fenyegetése az ilyen hírek hallatán biztos sok begőzölt 50-est, 60-ast egy kis megfontolásra késztet. A második kategória már nem ilyen egyértelmű. Ha igaza van Cheevernek, és teljesen megőrül a férfiember ebben a kritikus korban attól, hogy az egészsége még nem lankad a korábban megszokott mértékben, lehet, hogy nem csak a feleségétől, családjától, de az addigi elfoglaltságától is szívesen szabadul. Ebben pedig nagyban segít, ha egy hatalmas médiabotrány révén a közszereplő végleg kiiratkozik a komolyan vehető játékosok köréből.


Kíváncsian várom, hogy Magyarországon mikor jön el az első ilyen botrány. 50-es, 60-as káderek itt is vannak bőségesen, a lányok is szépek, és – főleg ilyen kánikulában – kihívóan öltözködnek, szóval helyzet éppen van elég. Persze, lehet mondani, hogy sem a nők nem annyira emancipáltak, sem a sajtó nem feltétlen annyira bátor, mint a nagy tengeren túl. Mégsem hiszem, hogy örökké meg lehet úszni, kisebb ügyek, aktfotós, internetes történetek nálunk is voltak. Ami mégis a csalfa férfiak oldalán állhat, az a pártokon és oldalakon átívelő nagy férfiszolidarítás, egy soha alá nem írt, soha ki nem mondott megállapodás: én nem jövök elő a te nőügyeddel, te cserében nem jössz elé az enyémmel. Még mondják azt, hogy a magyar politikából hiányzik a kultúra, ez szó szerinti maga a sokat hiányolt „gentlemen’s agreement”.

 

Címkék: szex botrány dsk

37 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr312970492

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ombudsman célkeresztben 2011.06.09. 15:43:43

Lassan úgy érezzük magunkat, mint az amerikai westernfilmek sírásója, aki ha a városba egy idegen érkezik, akkor azzal kezdi, hogy méretet vesz róla - koporsóhoz. Bennünk is hasonló érzések kavarognak akkor, amikor a hatalommegosztás rendszerének garan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci_52 2011.06.09. 14:56:32

Aki nem tud parancsolni a farkának, az ne menjen politikusnak! Egyiket sem tudom sajnálni, amelyik nőügy miatt bukik meg.

is 2011.06.09. 15:05:08

Kovacs Laszlorol tudunk. Deutsch Tomi partijairol hivatalosan nem. Orban csaladi elete titok, gyurcsany mesel rola.

Egy vallasos baratom meselte, hogy a Bibliaban a hos ferfiak minden kisertesnek ellenallnak. Ha nem sikerul, az csak egy okbol lehet, es az a no. Akik a Bibliaban elbuknak, mind no miatt buknak el. Mar ketezer evvel ezelott is.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.06.09. 15:14:18

Nem leszek népszerű a véleményemmel, de azt mondom, hogy semmi közünk egy politikus nemi életéhez. Ha zaklat, akkor vonatkozzanak rá a törvények. Ha félrekefél, akkor vágja pofán a felesége/férje. De azért ne bukjon meg senki, mert valamikor dugott egy jót. Bukjon meg azért, mert lop, hazudik, korrupt, stb., ami összefügg a politikusi léttel. De ahogy XY politikus kedvenc étele nem érdekel, úgy a szexuális játékai sem. Nem ezért tartjuk őket. Éljenek boldogan, keféljenek hatalmasakat, de közben tegyék a dolgukat becsülettel.

Billy a kölyök 2011.06.09. 15:32:43

A szerzőnek (meg annak a szellemi fogyatékos majom agyi színvonalán álló Susan Cheever-nek) ajánlanám a South Park ide vonatkozó részét megtekintésre.
Miért tartanak a gazdag, sikeres, befolyásos férfiak szeretőt, illetve inkább szeretőket? Mert megtehetik.

5353 2011.06.09. 16:02:53

@magpet: Maximálisan egyet értek veled, csak az utolsó mondatod vége jelent nagy kihívást legtöbbjének.

vasszűz 2011.06.09. 16:03:14

Hogy említhető egy lapon a félrelépés a nemi erőszakkal és a zaklatással?
Basszus, az nem nőügy, az bűncselekmény.

Megszaporodni pedig nem szaporodtak meg az eseteket, csak könnyebben nyilvánosságra kerülnek.

sztd 2011.06.09. 16:25:14

Szerintem vannak egyéb jelek is. Ma a fél bulvármédia hangos attól, ha valaki "villantott", pedig sokszor csak egy normális testhelyzet megfelelő szögből való lefotózásáról van szó. Szóval a világ lett ilyen tekintetben szerintem idétlenebb.

Ettől függetlenül szerintem nem csak a nőügyek, hanem a férfiügyek sincenek a nyilvánosság előtt, mert az általános mentalitás szerintem egyetért @magpet: -tel.

Venyigeszu_de_Lucerna 2011.06.09. 16:27:53

Ja, a bűncselekmény egy dolog, a megélhetési perelés meg a másik. Azért nem véletlen, hogy Ámerikában már a jólszituált, becsületes és hűséges férfiak nem mernek egyedül felmenni a lifttel egy nő társaságában, mert mire kiszáll a liftből már fel van jelentve és el van perelve a háza, kocsija és a boldog házassága.

Venyigeszu_de_Lucerna 2011.06.09. 16:30:40

Az ilyen "híres" és nyilvánvalóan gazdag emberekkel szembeni pereknél mindig az jut eszembe, hogy a Józsi bácsi mindig csípkedi a pincérnők fenekét, róla miért nem szól a világsajtó és miért nem pereli be senki? Mert nincs pénze!

Yasashi Tanuki 2011.06.09. 16:37:05

Hazánk sem marad le a világtól.

index.hu/bulvar/kovacs3204/

Főleg a liberális politikusok házatáján érdemes szétnézni botrányügyben, de mivel korábban a sajtó a kezükből evett ezek nem nagyon kerültek nyilvánosságra sőt liberálistól nem is vár mást az ember. Ott a házastársi hűtlenség a belépő a klubba.

Persze a jobboldalnak is megvan a maga keresztje.

CSENDES 2011.06.09. 16:53:30

Szerintem Ön átaludta (csipkejózsika effektus) a megelőző évtizedet. Nem kell erre várnunk, van a Fideszben elég jószág az ilyenhez. Ők azért nem éltek az Ön számára elég botrányosan, mert akkor még nem voltak 50 évesek. Ez is eljön. Lásd Deutsch-Für Tamást.

lütty 2011.06.09. 17:00:29

neked kumin nem voltak ilyen jellegű problémáid sólyomatyáddal...gondolom belőle nem tört ki a férfiállat...valahogy nem olyan alkatnak tűnik.

juditka* 2011.06.09. 17:15:22

Bekérette Fehéroroszország budapesti nagykövetét a Külügyminisztérium, miután Kontra Ferenc magyar nagykövet feleségéről botrányos kisfilmet tettek közzé ismeretlenek több videomegosztó oldalon.

Pár napja Bács Zoltán tanácsosról jelentek meg félreérthetetlen, botrányosnak nevezhető felvételek.

A szexbotrány úgy tűnik nem áll meg, és a videó készítői az utolsó képkockán azt is megüzenték: folytatódik a filmsorozat"

Az újabb felvételeken Inna Kontra, az egykor a Szovjetunióban tanult nagykövet ukrán származású felesége látható"

www.fn.hu/belfold/20110609/szexbotranyban_minszki_nagykovet/

"Közleményében a Külügyminisztérium „súlyos és durva provokációnak tartja, és mint a minszki magyar diplomáciai jelenlét és munkavégzés ellehetetlenítésére irányuló kísérleteket, a leghatározottabban visszautasítja és elítéli”

:)

Zerlina 2011.06.09. 17:17:48

Hát azért Dajcstomi elég jól tolja.
Ez meg vicces és idevág: 26.media.tumblr.com/tumblr_lmihxzNMNT1qaz1hso1_500.jpg

juditka* 2011.06.09. 17:27:05

Durva, ízléstelen dolognak tartom, a témával kapcsolatos kisfilmek, fotók, készítését, közzé tételét.
Politikusokról, vagy nem politikusokról egyaránt.
:)

Netuddki. 2011.06.09. 17:31:32

A magyarázat nagyon egyszerű és rövid. Az illető gátlástalan és annyira ostoba, hogy bemeséli magának sosem derül ki a dolog.

"Kíváncsian várom, hogy Magyarországon mikor jön el az első ilyen botrány."

Ejnye. Hát a tompika esete nem számít?
Nálunk persze az ilyesmivel nem foglalkoznak. Az illető most is aktív politikus és Brüsszelben hajkurássza a nőket.
Pedig aki a zasszonyt megcsalja attól mit várjon a választó? Azoktól is akik szemet hunynak a nagy haverságban fölötte...

Netuddki. 2011.06.09. 17:38:47

@juditka*: Miért lenne ízléstelen ha olyan valakiről van szó akire rábízzuk az adónkat?
Egyáltalán nem tartom képmutatásnak, ha olyasvalakit választunk meg vezetőnek aki (jó) példát mutat nekünk. Ellenben aki ahelyett, hogy az érdekeinket képviselné inkább csal és a nőket hajkurássza egyéb disznóságokra is képes. Például, hogy a saját anyagi jólétét helyezze az állampolgárok érdeke elé. Ami sajnos azt is jelenti, hogy pl. minden milka után ami az ő zsebébe vándorol az ország kára sok száz milka.
Úgyhogy szerintem az ilyen inkább menjen el dolgozni. A helyére meg biztos akad aki azt csinálja amit elvárunk tőle...

na__most__akkor 2011.06.09. 17:43:52

@magpet:
Hát nem.
Egy politikus az egy vezető. Főnök, megmondóember, vagy amit akartok. Legyen jobb ember (nem politikai jobboldalról beszélek...) mint én. Mert ha nem jobb mint ÉN, akkor miért nem ÉN vagyok ott?

Az ilyen faszikat (érdekes, hogy NŐnemű politikusokról általában nem tudunk...) el kell távolítani.

Normális társadalmakban (gyengébbek kedvéért NEM magyar társadalmakban) az ilyenek örökre kikerülnek a szemétdombra.

Nem, nem vagyok kádéenpés. Atheista vagyok és normális.

A szemét ember az szemét ember. Ilyen egyszerű.

Goompah 2011.06.09. 17:59:15

@magpet: "Bukjon meg azért, mert lop, hazudik, korrupt, stb."

A megcsalás nem hazugság? Ha meg hazudik a magánéletében, akkor miért ne hazudna a politikában? (Persze mindegyik politikus hazudik, de talán érted, mire gondolok).

Aztán meg aki nem tud parancsolni a farkának, az esetleg más kísértéseknek (korrupció) sem tud ellenállni.

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2011.06.09. 18:06:42

@magpet: Egyetértek. Csak még hozzátenném, hogy ha félrelép, ne prédikáljon hűségől és családról.

Egyébként Kissinger is megmondta, hogy a hatalom a legjobb afrodiziakum.

Várúr 2011.06.09. 18:33:09

@Yasashi Tanuki:
Pl. Demszky hat (6) felesége, a feleségcsere (Demszky/Magyar) Kovács Laci bácsi alsógatyája, Deutsch Tomi és a megdugott titkárnő, Veres Janó és a Távol-Keletre magával cipelt kollegina, a Mucuska-ügy (Magyar Bálint)és így tovább. A gond nem a kefélés, hanem ha közpénzbe kerül és ha a politikus úr/hölgy közben jó erkölcsről és tisztességről hablatyol. Ami hitelességi kérdéseket vet fel. Az USA-ban különösen, ahol a legtöbb politikus-baszógép örökké a családi élet szentségét mantrázza. A vaj és a tűző nap alapesete. Oszt' csodálkoznak, ha az arcukra csorog. Mitterrand elvtárs a zabigyerekével még megúszta, Berlusconi is - a talján mentalitásnak köszönhetően -, de zsidóknál és amerikai vérkomoly neoprotestánséknál nem megy. Németeknél zu Gutenberg báró bukott, mert abban a szorgos kockafejű országban a szellemi lopikálás nem bocsánatos bűn (inkább dugott volna).

Várúr 2011.06.09. 18:42:15

@CSENDES:
Csöndesebben koma. Deutsch K(an) Tamás a megejtett titkárnőt elvette. Kovács Laci bácsi még az alsógatyáját se vette magához távozás után. A kettő közt némi korkülönbség is van. Több fideszes emberkedésről nem tudsz te sem, én sem. Azt viszont tudom, hogy hiába van szó Strauss-Kahnról, Schwarzeneggerről, stb. egyeseknek erről is a fidesz jut eszébe, mint Mórickának a matekról a fasz.

soproni1 2011.06.09. 18:59:17

@Várúr:

Nem a Fűr Lajos lányát vette el ?

politologus · http://politologus.blog.hu 2011.06.09. 19:11:10

Csodálkozom, hogy Kumin kihagyta a Várúr által felhozott Berlusconit. Hogy legyen még több pikáns magyar ügy, be kellene vezetni a parlamenti gyakornoki rendszert...
Csak hasonló a téma, de Szliy László összeállítása is remek: index.hu/belfold/2011/05/27/a_nenipornohoz_kepest_kismiska_volt_a_minszki_magyar_szexbotrany/

is 2011.06.09. 19:31:47

@Várúr: jaja, eleg hezagos az emlekezeted deutsch Tomi ugyben, valahogy mindig csak a neked kedves dolgok maradnak meg a fejedben. na nem baj, ez a nick mar ugyis jol ismert, nem sokat lehet adni a szavara. de mulatsagos vagy, nyomjad csak batran.

Circus 2011.06.09. 20:16:29

@Billy a kölyök:
"Miért tartanak a gazdag, sikeres, befolyásos férfiak szeretőt, illetve inkább szeretőket? Mert megtehetik."

Az meg a kérdés másik fele, hogy miért akarnak nők gazdag férfiak _szeretői_, és nem társai lenni.
Zsák meg a foltja.

Várúr 2011.06.09. 20:33:50

@is:
Sumák dumád egyszerre mulatságos és ellenszenves. Tipikus ballib duma.

Várúr 2011.06.09. 20:35:28

@soproni1:
Für Lajos lánya a második felesége volt, a titkárnő a harmadik. Szorgos férfi ez a Deutsch. Furcsányt eggyel túlhaladta, Demszkyt még nem.

juditka* 2011.06.09. 22:59:08

Nahát! hogy mik vannak!:)

A szépreményű politikusok", férfiak. Nem bírnak magukkal.:)
Amint a poszt is "mutatja". Uraim vigyázzanak nagyon magukra. Esetleg, vannak, lehetnek olyan hölgyek is, akik "jó pénzért" - esetleg- lebuktathatják Önöket.
:)

"Bill Clinton
Mondta egy sajtótájékoztatón:
Szeretnék mondani valamit az amerikai népnek.
Azt akarom, hogy hallgassanak meg.
Elmondanám még egyszer.
Nem volt semmiféle szexuális kapcsolatom azzal a nővel, Lewinski kisasszonnyal.
Nem biztattam senkit sem hazugságra, nem csak most, hanem soha sem.
Ezek a híresztelések hazugságok, most pedig vissza kell térnem munkámhoz az amerikai népért."

Na! Már milyen érdekes! még jó hogy nem vallotta be.:)
Ezzel az "üggyel" politikai pályafutását aláásta, de az amerikai nép körében talán ekkor volt a népszerűsége töretlen maradt.

:)

juditka* 2011.06.09. 23:02:30

Jaj bocsánat! már fáradt vagyok biztos.:)
Az amerikai nép körében, népszerűsége töretlen maradt."
Igy akartam írni, de addig "szerkesztettem", hogy eltévesztettem.
:))

juditka* 2011.06.09. 23:09:54

Egyébként ilyen ügyek meglebegtetése, nyilvánosságra hozatala jó példa arra hogyan lehet "valakit" egy politikust, vélt- vagy valós történeteket tartalmazó hírekkel , fotókkal, netán "filmekkel" ellehetetleníteni, félreállítani.

juditka* 2011.06.09. 23:28:55

@kovi1970:
(jó) példát mutat nekünk" nőket hajkurássza.":)
Ne viccelj már! nem jó példa?:)
Még isteni szerencse, hogy nem a férfiakat hajkurássza.
Igaz akkor is teljes lenne a bukás!
Nincs igazad. Azért mert egy politikus "szereti a nőket" nem azt jelenti, hogy minden "disznóságra" képes.
" saját anyagi jólétét helyezze az állampolgárok érdeke elé. " hm. akkor is lehet korrupt, ha nem hajkurássza a nőket.:)
:)
................
Tévedés ne essék, nem akarom védeni a "kalandor" férfiakat.
Csak a véleményemet írom, és továbbra is elítélem, hogy valakit így alázzanak meg, akár a világ előtt, mert éppen "bátorkodott" politikus lenni, bátorkodott egy nőre ránézni.:)
A politikusnak - mint mindenki másnak - van magánélete, és egy kívülálló, honnan tudhatja azt, hogy nem e nagyon sz@, és boldogtalan.

:)

juditka* 2011.06.09. 23:31:21

Ja! A poszt címe, nagyon jó!
Uraim szívleljék meg.

Jó éjt.

:)

lüke 2011.06.10. 20:49:40

úrnak születni kell

juditka* 2011.06.11. 00:11:56

Bezony! Ő! Már csak tudja?!?!

:)

lüke 2011.06.12. 06:10:43

Porfelhő & Tsai blogger BT:ő már csak tudja
@porfelhő: @juditka*: @álomszép
@armanda: @armanda*:
@Pasztorella: @hencz :@ XENCZ @jjmano, @JMárta
@írokneked

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook