Erre talán még a kuruc.info sem számított

2011.03.20. 21:34 kumin

Miután bő egy nap után már minden részlet (teljes szövegkörnyezet, elhangzás időpontja, eredeti forrás és a hírt átvevők további torzításai, az egész összeszedve itt) jól ismert Lázár János megvágva közzé tett, eredeti formájában amúgy közel három éve nyilvános hangfelvételéről, érdemes egy kicsit az okok mögé nézni. A kérdés csak az, hogy hiszünk-e a szemünknek. Az ügy mögött ugyanis aktuálisan nincs esemény, illetve egész pontosan az van, hogy a szélsőjobb harsonájának számító kuruc.info úgy érezte, hogy most van itt a perc akciója megindításához. Ha felidézzük Vona Gábor március 15-ei beszédét, akkor az időzítés nem is különösebben meglepő. A pártelnök headline-t érő tézismondata akkor a következő volt: A Fidesz a gazdagok pártja, az Orbán-kormány pedig a gazdagok kormánya

 

Eddig a történet még egyszerűnek is tűnhetne. Korábbi munkám során is számtalanszor akadt dolgunk a kuruc.info baromságaival, egy időben Sólyom-aktát is vezettek. Tudni kellett a helyén kezelni őket, ez akkoriban még ment is. Senkinek esze ágában nem lett volna átvenni az ott megjelent rémálmokat és szeriőz hírként hivatkozni rá. Úgy látszik, azóta nagyot fordult a világ. Szerintem a kurucinfós fiúk és barátaik sem számítottak arra, hogy házi médiahackjük hullámára a komplett magyar ellenzék felül MSZP-stől, LMP-stől. Török Zsolt, szocialista pártszóvivő nyilatkozatában egy füst alatt nem csak a frakcióvezetőt, de az állam-, és a kormányfőt is lemondásra szólította fel. Az LMP pedig kihagyhatatlan ziccert látott az ügyben arra, hogy szociális érzékenységét domborítsa. Szerintem ezt benézték, nem egy kurucinfós sztorira kell az ilyen nyilatkozatokat ráhúzni. A legszínesebb reakció mégis a történetben ismét önálló entitás létét bizonyító Gyurcsány Ferencé volt, aki Facebook bejegyzésében most ismét alkalmat talált arra, hogy a maga teljes egykori pompájában felmelegítse a szegény gyermekkorra és a rossz sorssal dacoló anyára épített giccset.


Mi a tanulság? Amit a szélsőjobb most alkalmas támadási felületnek vél a kormánypárton, arra a komplett ellenzék szinte azonos érveléssel rávetette magát. Ez jelentheti azt, hogy a Jobbik és csatolt részei nagyon ráéreztek valamire, ami tényleg kockázatot jelent a Fidesz-KDNP-nek. Egy jobboldali pártnak – bármennyire is kicsavarodtak Magyarországon ezek a kategóriák – mindig különösen vigyáznia kell arra, hogy ne alakulhasson ki róla a „gazdagok pártja” percepció. Magától persze egyetlen néppárt sem kreál ilyen, eleve lúzer bélyeget, de a riválisai ezt racionálisan megpróbálják rásütni. A kormányoldal minden olyan hibáért drágán fog fizetni, amely eladható urizálásként, gazdag-emberes hóbortként. Ebben nincs semmi újdonság, de ami talán tegnap óta új, hogy az eddig tűz és vízként működő ellenzéki oldalak egy-egy ilyen ügy erejéig képesek nagykoalíciót alkotni.
 

Címkék: jobbik kurucinfo lázár szegények

252 komment · 16 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr352757132

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bréking: majdnem elnézést kérek Lázártól! 2011.03.21. 11:50:34

Van az úgy, hogy az embernek saját magát kell pofán vernie. Ez nem jó, de tagadhatatlan előnye viszont, hogy így könnyedén meg lehet szabni az önpofánverés voltaképpeni erősségét. Ez fog most történni. Mert hogy tévedtem. A következőképpen tettem ezt...

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:31

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Jótékonykodás 2011.03.21. 10:50:12

Jótékonykodásnak azt a folyamatot nevezzük, amikor segítünk embertársainkon, de cserébe nem kapunk semmit. Kicsit olyan ez, mint amikor alvállalkozóként felépítjük az M43-as autópályát, a pénzünket meg sosem látjuk többet! Ehhez a tevékenységhez legink...

Trackback: János evangéliuma - Lázár feltámasztása 2011.03.21. 10:12:46

 Meg vagyok lepődve azon, hogy Lázár Jánoson és a kijelentésén meg vagyunk lepődve. Azt még megértem, hogy a politikai ellenfelek egyből ugranak az ilyesmire, hiszen nekik az a feladatuk, hogy a saját bázisuk előtt bemutassák a kormány igazi arcát...

Trackback: Szaglik-e a forint? 2011.03.21. 08:23:10

Aki gazdag, a magyar közvélemény szemében mind gyanús, tolvaj, alávaló gazember – és szinte tökéletesen mindegy, hogy Lázár Jánosról, Tasnádi Péterről, Győzikéről vagy Kürti Sándorról van szó. Pedig e négy kiragadott ember vagyona nem teljesen ugyanoly...

Trackback: Erre talán még a kuruc.info sem számított 2011.03.21. 08:17:02

Szerintem a kurucinfós fiúk sem számítottak arra, hogy házi médiahackjük hullámára a komplett magyar ellenzék felül.

Trackback: Tényekből vélemény 2011.03.21. 07:58:22

A média kötelezően figyelmeztet az egyes általa hordozott veszélyekre. A műsorok előtt ott a tájékoztatás, hogy hány pucér emberre számíthatunk, azok örömködése hányszor és milyen részletességgel kerül bemutatásra, illetve, hogy a következő képeken ug...

Trackback: Lázár János megpróbált a vízen járni 2011.03.21. 07:47:18

Lázár János tudja, hogy keményen dolgozik, és ebben aligha téved: jó kondíció, folyamatos összpontosítás, fegyelem és páratlan akaraterő kell ehhez a pályához. A politikai ambíció lemondásokkal jár, amelynek ellenértéke a pénz és a hatalom....

Trackback: Lázár János megpróbált a vízen járni 2011.03.21. 07:47:18

Lázár János tudja, hogy keményen dolgozik, és ebben aligha téved: jó kondíció, folyamatos összpontosítás, fegyelem és páratlan akaraterő kell ehhez a pályához. A politikai ambíció lemondásokkal jár, amelynek ellenértéke a pénz és a hatalom....

Trackback: Hol itt a hamisítás? 2011.03.21. 02:15:42

Lázár János - Kóka Jánost megszégyenítő - beszédét a Fidesz döbbenetes huszárvágással akarja kimagyarázni:"A Fidesz azt vizsgálja, hogy milyen jogi lépéseket tehet a hamisítók ellen, mert a megvágott, manipulált szöveg semmilyen módon nem fedi ...

Trackback: Kétségek - Lázár és az álamfő 2011.03.20. 22:30:27

Csak nekem tűnt fel, hogy a "Lázár és a Schmitt-ügy" nem a közelmúltban történt?Előre leszögezem, nem mentem fel a két politikust, sőt, tegnap Lázár tőlem is megkapta a magáét, meg is érdemli. De két érdekes dolgot jeleznék:Schmitt Pál 2010. ...

Trackback: Lázár "Murváspöcsû" János elnézést kért 2011.03.20. 22:25:33

 A Fidesz frakcióvezetője azt állítja, hogy a buzi megélhetési politikusokról beszélt azon a nyilvánosságra került hangfelvételen, ami 2008-ban (vagy 2010-ben) készült a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén. Mégis bocsánatot kért azoktól, akiket ...

Trackback: Lázár János beszéd kurucinfósítva 2011.03.20. 22:14:00

Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semm...

Trackback: Mi Schmitt Pál valódi küldetése? 2011.03.20. 22:11:43

Schmitt Pál nem hülye – ezt mindjárt az elején szögezzük le. Amikor a minap kipattant államfőnk legújabb nyelvi ámokfutásának híre, sokan nem így gondolhatták. Kéretik revideálni ezt az ítéletet! Schmitt Pál csak a dolgát végzi: amikor bohócot cs...

Trackback: Százak tüntettek a Fidesz-székháznál 2011.03.20. 21:58:59

Bár a demonstráción különböző pártállású emberek vettek részt, a tömeg egy emberként fejezte ki nem tetszést Lázár János beszéde miatt....

Trackback: Százak tüntettek a Fidesz-székháznál 2011.03.20. 21:58:59

Bár a demonstráción különböző pártállású emberek vettek részt, a tömeg egy emberként fejezte ki nem tetszést Lázár János beszéde miatt....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eloszto · http://eloszto.hu 2011.03.20. 22:01:08

"Egy jobboldali pártnak – bármennyire is kicsavarodtak Magyarországon ezek a kategóriák – mindig különösen vigyáznia kell arra, hogy ne alakulhasson ki róla a „gazdagok pártja” percepció."
Ja, tényleg, ők a szegények pártja.

rexter 2011.03.20. 22:03:02

ez az egész történet annyira szánalmas.

rockjano_ 2011.03.20. 22:11:37

Kedves Kumin Ferenc

1./ Ne feljtsük el hogy a Fidesz kb. hasonló módon próbálta korábban az mszp-re ráhúzni a gazdag milliomosok pártja címet. Talán még emlékszünk a feledhetetlen Magyar Vizslára nem???? (azt ugye senki nem szopta be hogy az egy fidesztől független kiadvány volt a választások elött), szóval most csak kölcsönkenyér visszajár

2./ a legutóbbi adótörvények valóban a módosabbaknak (vagy legalábbis egy részüknek) kedvez, ez elvitathatatlan (ettől még lehet értelme egy egykulcsos adónak csak talán nem most a válság közepén)

3./ Lázár kijelentéseit valóban megvágták, de ha elolvassuk azért ez a szöveg így is eléggé gázos, legalábbis nem jól átgondolt, finoman szólva. Nem is beszélve Lázár úr korábbi autóját érintő kijelentéseiről.

4./ A Kósa mit jön azzal hogy az mszp vágta meg a dolgot amikor a Kuruc-ról származik???

Várom a válaszokat

Köszönettel
jano

Ui: Ja olvastátok hogy rugdosták ki az embereket a repülőtár elnevezés kapcsán, én tudok más állami céget is ahol kb. hasonló módon rugtak ki mindenkit minden valós indok nélkül. Elképesztő ennek a kormánynak a brutalitása, erre még nem volt példa.

M_Runcájsz 2011.03.20. 22:14:01

Ennek az ügynek az a lényege, hogy Lázár János személye körül már olyan erős a társadalmi az elégedetlenség, hogy egy akármilyen gyújtópont is elég volt a robbanáshoz.
Hamarosan kimeríti majd a politikai hulla fogalmát.

homér 2011.03.20. 22:17:05

@rockjano_:

"Elképesztő ennek a kormánynak a brutalitása, erre még nem volt példa. "

már hogyne lett volna példa. az álamosító (az álamfő után, szabadon...) álandóan 56-ra célozgat, onnan veszi az ötleteket. az akkori elnyomó diktatúra is hasonlóan bánt el azokkal, akik nem az akkori diktátor szája íze szerint "hoztak döntéseket".

El Argentino 2011.03.20. 22:19:31

ez a lázár akkora 1 balf.sz, hogy ez választásra való ellenkampányt összegyűjtött a fidesz ellen :D

Michael Corleone 2011.03.20. 22:20:35

Feri,

valami apróságról elfeledkeztél: magáról a Lázár-beszédről. Arról nincs véleményed?

is 2011.03.20. 22:21:59

Ellenzéki kerekasztal 2. A FIDESZ annyira gátlástalan (lásd pl. csak ezt itt: index.hu/belfold/2011/03/20/a_kormany_megtorolta_hogy_leszavaztak_ferihegy_uj_nevet/), hogy itt semmi más nem marad. ha a pártállamot ismét sikerült megdönteni, akkor megint ketté (hárommá, akárhánnyá) lehet menni. Ugye Kumin sem mondja, hogy milyen ciki is volt az ellenzéki kerekasztal 1989-ben, ahol szintén ott ült mindenki, aki előtte is, utána is egymás szöges ellentéte nézeteket vallott?

De nagyon mókás, hogy a Mandiner is, meg Kumin is szinte eyszerre ugyanazt a logikát próbálják súlykolni. Lefogadom, hogy a Jobbklikken is lesz (vagy már van) egy poszt ugyanezzel a logikával. Működik az agit.prop, 24 óra alatt megvan a brossúra, amit mindenhol nyomni kell.

Egyébként Kumin tényleg egyetérthet Lázárral. Ez a poszt tele van ugyanazokkal az emberi lekicsinylésekkel, amikkel Lázár dumája (baromság, médiahack (ez a kulcsindok a Mandineren is, fiúk, nem kéne, hogy ennyire kilógjon a lóláb!), felül, benézte, giccs). Hát ha jó az a hajó, amiben most Lázár ül, akkor mellé lehet ülni...

kumin 2011.03.20. 22:22:20

@rockjano_:
1. emlékszem, béna volt az is, két apró különbség: egy baloldali pártnál egy osztással talán kínosabb, ha nagyon gazdagok vezetik, illetve hogy az akkori gyakorló politikusok közül egy-kettő vagyona tényleg kiemelkedő volt (Gyurcsány, Kóka, Bajnai)

2. az egy kulcs megítélése nézőpont és szándék kérdése. Szerintem ezen a ponton értelmesen kettéválik a jobb- és a baloldal világnézete. Nincs abszolút igazság, érvek ugyanúgy szolnak az egy kulcs és a progresszív ellen is.

3. nem jól átgondolt, igen, asszem ezért is kérhetett bocsánatot, ami azért nem egy egyszerű dolog közszereplőnél, szerintem egy politikusnak karrierje során egy ilyen dobása van, épp ezért jól meg kell gondolni, hogy mikor áll ki valaki, és mondja azt, hogy bocs, vállalom a felelősséget.

4. Passz, Kósától kéne megkérdezni

Molenaaar 2011.03.20. 22:22:29

Nekem azért még nagyon visszaköszön az egészben a Tomcat-Szanyi jelenség. A blogoszféra jól kiröhögte Szanyit, hogy miképp lehet ilyen barom, hogy nem ellenőrzi a hírforrását és rémhíreket terjeszt. Utána jött az analógia a külföldi újságokkal, akik ugyanígy bevesznek mindent amit pl. Paul Lendvai vizionál.

Most kiderül, hogy a komplett média ilyen. Nem néznek utána semminek, ha egyszer elindul a folyam, akkor nem állítja meg semmi. Felelősség? Bocsánatkérés? Áhhh a média a szent tehén..
Sarkosan fogalmaztam, de egy ember karrierje (mindegy, hogy egyébként támogatom-e vagy sem) majdnem (?) ráment erre a szemétre..

Kívánjuk a sajtó szabadságát?

rockjano_ 2011.03.20. 22:23:54

@homér: Azért a kommunita diktatúrához nem hasonlítanám őket az túlzás.

De az biztos hogy a rendszerváltás óta ilyen brutálisan hatalmat gyakorló kormányunk nem volt még, Gyurcsány alatt is rugdostak ki embereket de nem ezen a szinten és nem ilyen mértékben. Ja és nem akarták közben meg is alázni azt akit eltávolítanak. Most ez szinte kötelezőnek tűnik.

k12pista 2011.03.20. 22:28:34

@rexter: Téved,

inkább jellegzetes kórtünete Magyarországnak
pardon a M. Köztársaságnak még pár napig

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.20. 22:30:30

Molenaaar 2011.03.20. 22:22:29:
"Kívánjuk a sajtó szabadságát?"

Már hogyne kívánnánk? Ilyen durva közéletre és közszereplőkre pontosan ilyen durva sajtó kell!!!

SchF · http://blog.fschnell.net 2011.03.20. 22:30:44

@rockjano_: "Elképesztő ennek a kormánynak a brutalitása, erre még nem volt példa"
érdeklődj azoktól, akik olyan minisztériumokban dolgoztak, melyeket az MDF, vagy az első FIDESZ kormány után az SZDSZ vett át. Ahhoz képest, mint amit Magyar Bálint rendezett ez most semmi.

kumin 2011.03.20. 22:32:47

@Michael Corleone: Egy közszereplő minden nyilvános megnyilvánulásának az a tesztje, hogy hogyan tudja a rivális ellene felhasználni, nem pedig az, hogy milyen valódi gondolat van a kijelentés mögött. Beszélgethetünk arról, hogy valójában mit gondol Lázár a szegényekről, de ezt sem én, és sem Te nem tudhatjuk pontosan, így ez a vonal nem tűnik túl érdekesnek. A sztori arról szól, hogy mit csináltak a kijelentésből a riválisok, hogyan csinálták, és erre hogyan reagált azután Lázár.

FeketeLeaves 2011.03.20. 22:35:05

Kedves Ferenc,

tényleg ennyi? Csak ennyi tanulsága van a Lázár János témának? Gusztustalan volt a vágott verzió a kuruc-tól, de ettől még a mondandó lényege megmaradt egy vállalhatatlan politikusi megnyilatkozásnak.

Remélem a volt köztársasági elnök nem így gondolja, mint Ön.

ja és várjuk a jelenlegi köztársasági elnökkel kapcsolatos elemzését is. Különösen a nyelvi képességeire vonatkozóan.

Vagy az nem tartozik az objektivitás kategóriába?

A blog címe: Kumin szerint. ezek szerint Önnek ezek a dolgok rendben vannak. Elképesztően nagyvonalú ember Ön bizonyos emberekkel kapcsolatban. Ennyit a hiteléről.

Asszem utoljára olvastam a blogját.

kumin 2011.03.20. 22:36:14

@is: Sőt, én még az összejátszást véletlenül azzal is lelepleztem, hogy linkeltem a Mandiner bejegyzését. Sajnos konspirációban még gyengék vagyunk.

rockjano_ 2011.03.20. 22:38:55

@kumin:

Köszönöm válaszát.

1./ Kétségtelen módos emberek voltak (azok most is :-) bár persze erre lehet azt válaszolni hogy a piacon szerezték, de az is kétségtelen hogy ez a piac nállunk sok szempontból nagyon torz volt mindig is és ma is az.
Viszont a Fidesz vezetői közt ha jól tudom nem sok a politikán kívül meggazdagodott ember van és ehez képest a luxusautók ugye még kínosabbak.

2./ igaz amit ír de az hogy az egykulcsos adó a hivatalosan nagyon jól keresőknek jó az biztos, és ezek főleg a nagyvállalatoknál és multiknál dolgozók, nem a kisvállakozó réteg.

3./ háát neki már nem az első dobása és nem is a második, az hogy mennyi van neki az meg a főnökétől függ.

4./ Nem érdekes az hogy a Fidesz ilyen elképesztő hatalom és népszerűség mellett is mennyire az mszp-t érzi ellenfélnek???

Mr. Moody (törölt) 2011.03.20. 22:41:04

Korrekt volt a szerző. Kollégája tegnap este óriási hibát vétett mikor félúton az egyik fél reakciója nélkül boncolgatta a témát. Egy elemzőtől ez megengedhetetlen, hogy úgy futtasson eshetőségeket, hogy nem ismeri a két fél álláspontját.

A média állapotáról is képet kaphattunk ha eddig még nem ismertük volna. A béka feneke alatt jelző kevés. Ez egy elkurvult szakma lett. Hol vannak a BBC független forrás megerősítései? Hol vannak a mufurc.info kirekesztésére tett kísérletek?

Lázár szövege erős, olyan mondatokkal amiket ki lehet ragadni. Egy politikus nem mondhat olyat amit kiragadhatnak. Főszabály, hogy úgy fogalmazzon ami megfelelő

rockjano_ 2011.03.20. 22:42:18

@SchF: Nem nemigaz. Akkor nem lehetett indoklás nélkül kirugni senkit. Most azt csinálnak amit akarnak és csinálják is eszetlenül és brutálisan. És mindig gondosan vigyáznak arra hogy a kirugott embert meg is szégyenítsék.

Én személyesen tudok olyan akadémikusról remek szakemberről, akinek 20 perce volt összepakolni amikor az államtitkár megérekezett és a biztonsági őrrel kisértették ki az épületből. Nem volt mszp-s nem volt korrupt, csak másnak kellett a hely.

megszűnt 2011.03.20. 22:43:26

@Molenaaar:
"Kívánjuk a sajtó szabadságát?"

A mocskolódások leállítását kívánjuk. Ami itt folyik, az a süllyedő hajóról való üvöltözés, ebben a formában:
- Jé, a Fidesz kormányoz! Jé, a Fidesz új alkotmányt készít és fogad el!

Tessenek már magukba nézni és elgondolkodni, akik eddig nem tették. Aztán hagyják Lázár Jánost. Elnézést kért, ha bárkit is megsértett volna, hogy merészelt a gyerekének félretenni.

Balról eddig ki kért elnézést és miért?

kumin 2011.03.20. 22:45:05

@rockjano_: csak a 4-re a tippem, hogy ha már az összes ellenzéki párt ugyanazzal támad, akkor a legkisebb kockázattal és politikai költséggel az jár, ha az MSZP-nek üt vissza a kormánypárt, ennek van a legnagyobb hagyománya, ez zavarja össze a legkevésbé a választókat.

Molenaaar 2011.03.20. 22:48:24

@Schindler Pistája:
Azért most legalább egy bocsánatkérést elvártam volna. Szeretek híreket olvasni és felháborodtam az "eredeti" Lázár cikken. Sajnáltam, hogy ő sem különb és ilyen véleménye van közszereplő létére a társadalomról.

Aztán kiderül, hogy ez nem pont így van. Elkerülni mennyi munka lett volna? Felhívni Lázárt, hogy, hogy gondolta mégis? Esetleg megnézni a nyilvános jegyzőkönyvet.. Vagy mindenki azt ír amit akar és én járkáljak utána igaz-e vagy sem. Ez nem véleményrovat volt könyörgöm!
Hogy bízzak ezután a sajtóban?

sushó (törölt) 2011.03.20. 22:48:46

Kumin szubjektív véleményt ígér. Ezért nem kérhetjük rajta számon a történések politológusi elemzését. Megengedheti magának, hogy blogról blogra mindig megkerülje a lényeget.
A Lázár álláspontja védhetetlen,tehát arról hallgat, és megint a körülményekről elmélkedik.
Azért ez méltatlan és kisszerű dolog egy főfoglalkozású politológustól.

rockjano_ 2011.03.20. 22:54:06

@kumin: Lehet de szerintem az is benne van hogy a legveszélyesebbnek a hatalmukra még mindig az mszp-t tartják akármennyire is nehéz helyzetben van az mszp egyébként. (persze okkal)

A legnagyobb növekedési lehetőséget én még ma is a szocialistákban látom, nem hiszem hogy egy újonnan alakuló párt egyhamar váltópártként léphet be a küzdőtérre :-)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.20. 22:56:58

AZÉRT AZ VALÓBAN VICCES...

először kicsinálja az exrendőr tomcat sznyit
aztán nekiesik a kuruc lázárnak, a sok bamba blogger meg megszívja a cumit...
a kurucinfo úgy kell gyurcsánynak mint egy falat kenyér.
érdekes módon szanyi is gyf ellensége lett, meg a fidesz is.
gyferi nagy játékos, és a kuruc szvsz azt sem tudja valójában ki mozgatja a szálakat

Molenaaar 2011.03.20. 22:58:13

@knausz: Teljesen egyetértek.

Ha leközlik az egész közgyűlési vitát és utána odaírják, hogy szerintünk ezért Lázár lelketlen. Lelkük rajta, a vélemény szabad. Osztom nem osztom eldönthetem, a tények alapján.

Itt azonban tényközlés volt, azt állították, hogy Lázár egy közgyűlési beszédben lenézte a szegényeket. Tényszerűen nem ez történt! Nagyon úgy néz ki, hogy ezek leközölnek mindent, aztán legfeljebb pontosítanak vagy még az se.

2011.03.20. 23:00:55

@knausz: "Balról eddig ki kért elnézést és miért?"

Lehet, hogy a bolsevikok (most MSZP és SZDSZ-LMP) azért nem kértek még bocsánatot semmiért sem a magyarságtól, mert Kun Béla óta annyi bűnt elkövettek, hogy sokáig tart összeszámolni.

Ez a jóindulatú feltételezés.
A realitás viszont az, hogy egyszerűen ekkora tetű férgek. Ezt végül is nap mint nap bizonyítják.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.20. 23:05:11

Szar alakok gyülekezetének tartom a maszopot és a jobbikot, az elempét pedig egy vékonyka, sipogó kisegérnek, a holokauszttagadó, cigányveréseken tapsikoló kurucinfónak pedig külön a büdös kurva anyját, ettől függetlenül senki nem ült fel ezúttal semminek: a teljes szöveget ismerve ugyanolyan védhetetlen Lázár, mint tegnap.

ostvan 2011.03.20. 23:13:32

@SchF: Annakidején panaszkodott nekem egy olyan (maximálisan szavahihető) ember, aki Magyar Bálint alatt dolgozott, hogy azért kellett a takarítónőig lemenőleg mindenkit lecserélni, mert nem tudtak úgy megtárgyalni valamit, vagy kinnhagyni az asztalon egy papírt, hogy az infó perceken belül ne legyen az ellenzék kezében (akkor a fidesznél).
Ez a történet az akkori eseményekről reális magyarázatnak tűnik, nem úgy a mostani bosszúhadjárat.

sivatagi n. 2011.03.20. 23:14:37

@Bokortalan Lajtalan: "cigányverések"?

Melyik bolygóról érkeztél hülyegyerek? Itt egyelőre a cigányok tartják félelembe a lakosságot és nem fordítva, ahogy te meg az idióta libbant haverjaid hazudják.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.20. 23:16:28

@ostvan: Ez a történet az akkori eseményekről reális magyarázatnak tűnik, nem úgy a mostani bosszúhadjárat."

mszp leszámolás jó
fidesz "bosszú" rossz....
érzed milyen egyszerű vagy?

interflug 2011.03.20. 23:17:41

És ez még nem is a legnagyobb fasz.

kovacsguszti68 2011.03.20. 23:26:35

azért azt meg kell hagyni, hogy Lázár elvtárs nyilatkozata még az eredeti szövegkörnyezetben is eléggé kifogásolható (kisfiúnak euro számla és hasonlók? árfolyamspekuláció?)
A másik dolog: érdekes, hogy fellázadt most a fityesz, hogy a gonosz ellenzék csak kiragadja a szövegkörnyezetből Lázár elvtárs szavait pedig annak teljesen más az értelme az eredeti szövegben... Ja, Gyurcsány szövegéből is kiragadták anno azt a néhány szót ("hazudtunk éjjel-nappal") pedig a teljes szövegkörnyezetben ennek is egész más volt a mondanivalója. Csak hát a fityesz propaganda azt elfelejtette közölni.

vauvauvau 2011.03.20. 23:27:06

Ezek a politikusok tényleg erre kapják a fizetésüket, hogy nyilatkonak, nyilatkoznak ide-oda?
Húzzanak már a francba!

ostvan 2011.03.20. 23:29:14

@FILTOL: Nem értjük egymást. Ez az én hibám. A földrajzinév-társaság tagjainak a kicsinálása egy ocsmány dolog, idokolatlan és aránytalan. Az, hogy a mindenkori hatalom eltávolítja az útjába eső "akadályokat", az megszokott. Mindig is így volt. Így az is, hogy a földrajzinév-társaságot felszámolják (azzal a megjegyzéssel, hogy aki ezt elrendelte, az súlyos kissebbrendűségi komplexussal, vagy méd súlyosabb seggnyalási kényszerrel van megáldva). De ezeknek az embereknek a munkahelyére átnyúlni és onnan is kírúgatni őket az sztálini stílus. Ez már nem tetszik nekem.

bgp 2011.03.20. 23:30:36

Nem az a baj, hogy gazdag. Még az se kirívó, hogy megélhetési politikus. A baj, hogy leszólja a hozzá hasonlókat :)

Stock 2011.03.20. 23:37:32

vágatlanul vállahatóbb egy fokkal is? mert marha jól hangzik ez a vágatlanozás, de ez mindenképpen ugyanaz marad!
a vágatlan verzió sem ad magyarázatot a ruppótlan köcsögözésre...
az állami pénzből történő gyors meggazdagodás hatásaként nyitott svájci számlákra (az ő fiának ebben mi is az érdeme?)...
a jelenlegi forintbedöntögetés szempontjából pedig mindegy a beszéd és a számlák nyitásának dátuma...
S8-as lézerblokkolóval, 18 milliós költségtérítés.... ez az egyéniség ígyis, úgyis a felszínre tör, ha mentegtik akkor is!!!! :)

bgp 2011.03.20. 23:37:46

@imperial: Már megbocsáss, de jelen pillanatban a Fidesz van többségben és ők csinálják a forradalmat is. Államosítanak is. Tehát, minden értelemben bolsevikok.
Az LMP meg sose volt nagykutya és talán el is tűnik a színről mielőtt a mézesbödön közelébe kerülne.

Zozi79 2011.03.20. 23:40:30

Az egész történetnek az a tanulsága, hogy a jelenlegi ellenzék (beleértve a sajtójukat is!) MÉG ELLENZÉKNEK SEM ALKALMAS.

Nemhogy kormányozni.

És ezúton szeretnék elnézést kérni LJ-tól, akit egy másik blogon én is lemondásra szólítottam fel tegnap, gondolom ezek után meg is fordult a fejében :) Őszintén szólva nem hittem volna, hogy egy ilyen pitiáner csalásra képes bárki, és hogy azt a komplett ellenzék (kiegészítve kormánypártiakkal, például velem) megkajálja.

Ez az ország még mindig Abszurdisztán.

Zozi79 2011.03.20. 23:42:50

@knausz: Szia. A múltkori médiatörvényes vitánk után azért megkérdezném tőled, hogy szerinted nem lenne-e indokolt, hogy az ilyen "híreknek" következményei legyenek a közzétevők számára.

Meg persze mások véleménye is érdekel.

dr kíváncsivagyok 2011.03.20. 23:44:40

Tisztelt Kumin Úr ! Összejött az ellenzék a Fidesz ellen ?.....Talán azért , mert a szar mindenkinek büdös aki körülállja,...csak annak nem a odaszarta !

Stock 2011.03.20. 23:45:10

@Zozi79: ki tett közzé fals hírt? hangzott el valótlan infó? mert én úgy tudom, hogy csak rövidítve volt.. a lényege volt kiemelve.
ha nem tömörítenék a híreket, akkor egy híradóba telne egy egy jegyzőkönyvet beolvsni...... :)

-d(-_-)b- 2011.03.20. 23:45:41

@kovacsguszti68: Szövegkörnyezet: lásd köteles beszéd.

Eurószámla: előbb tanulj meg olvasni, aztán olvasd el a jegyzőkönyvet, aztán sunnyogj el csendben.

További jó véresszájú őrjöngést mindenkinek!

dr kíváncsivagyok 2011.03.20. 23:46:21

@Zozi79: Óóóó ,....mert csak emiatt kellett volna lemondania ?! Csókold meg Lj -t...

dr kíváncsivagyok 2011.03.20. 23:48:51

@-d(-_-)b-: Akármilyen szövegkörnyezetbe teszem,....Lázár egy nagyképű bunkó karrierista megélhetési politikus....Na meg a neved is szép , nemcsak a gondoltaid....

Stock 2011.03.20. 23:54:05

@kíváncsivagyok: hát ki lenne annál megélhetésibb politikus, mint az, akinek sosem volt civil állása...
hiszen az ilyen ember nem azért indul a mandátumokért, mert politikai véleménye, szándékai lennének, hanem kenyérért!!
és ő kéri számon más eredményességét? :)

MOPO3OB · http://tinyurl.com/fakeb0ok 2011.03.20. 23:55:16

Nincs ebben semmi újdonság. A szellemileg leépült balliberális oldalt lassan naponta szivatja meg a hacker-kultúrán felnőtt új generáció. Kísértetiesen hasonlít ez a történet Tomcat pár nappal korábbi akciójához, aminek Szanyi Tibor ugrott be:

* www.youtube.com/watch?v=07p0UUywOpc

sárkányfő 2011.03.21. 00:00:11

Komolyan nem értem, miért tesz úgy pár blog meg ember, mintha nem egy hangfelvétel, hanem egy hülyeségekkel telefirkált cikk jelent volna meg.
A hangfelvétel önmagát bizonyítja, mert felismerhető és bizonyító-erejű. Így volt ez Orbán-osztjónapotnál, Gyurcsány-öszödnél, meg a Kubatov-listánál is. Tehát tök mindegy, hogy kurucinfó, vagy akármi.infó, maga a felvétel adja a hitelességet. Ha csak leírják, senki nem hisz el, de egy felvétel más eset.
Apropó, hitelesség, ez a blog kicsit csendesebben is emlegethetné, mert pl. az előző posztot itt szanszét cáfolták a kommentekben, és bár én jóhiszeműen felületességből fakadó hanyag, tévedésre épülő írásnak vélem, a többen ahogy elnéztem nettó hazugságnak látták.

És a Fidesz a csakis a tehetősebbeknek kedvező adócsökkentés óta miért is nem a gazdagok pártja?

"ami talán tegnap óta új, hogy az eddig tűz és vízként működő ellenzéki oldalak egy-egy ilyen ügy erejéig képesek nagykoalíciót alkotni."
Nincs ebben semmi új, lásd Esztergom. Olyan extrém kártékony gátlástalan fideszesek esetében, mint Meggyes vagy Lázár, akik iszonyat eladósították saját városukat, egyben jól megszedték magukat közpénzből (apropó, az esztegromi kasszából a Századvégnek is jutott jócskán, ahogy a Mandiner is érintett közpénzben) betegesen hazudoznak összevissza, és egyáltalán, a magyarság szégyenei, azt hiszem normális emberi reakció. Tűzvész esetén vagy dühöngő őrült lefogásakor sem azt nézzik, ki milyen párthoz tartozik, hanem együtt oltják a tüzet, stb.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.21. 00:02:00

@sivatagi n.: nem fogok nemzetiszocialista oldalakat linkelgetni ide, sőt kutatgatni sem fogok most abban a dögkútban egy ilyen nyominger kedvéért, mint te, de volt már rá példa, hogy a kurucinfó cigányveréseken tapsikolt.

nyárspolgár 2011.03.21. 00:05:10

Az, hogy ki szólít fel kit lemondásra az komolytalan. :) Ezt a Torgyán már elintézte, röhögni lehet rajta.

orient 2011.03.21. 00:23:08

1. Leszogeznem Lazar nyilatkozatat elitelem es primitivnek tartom. Mellesleg pont O az aki eleteben egy napot sem dolgozott. (politikus az nem munka hanem a kozosbol pofatlan lopas...)

2. Ugyanakkor a fidesz inkabb a kozepreteg partja mint a szegenyebbeke. Ezzel azonban egyet kell ertsek. Az senkinek sem jo ha 10 millio proli orszaga maradunk orokre ahol agy pici 10% kozepreteg oriasit adozik, hogy a maradek 90% szegenyebbnek legyen ingyen alamizsna. Ez volt 20 evig. Ezen nem artana valtoztatni. Inkabb legyen egy 30-40% kozepreteg atlag adokkal, egy masik 30-40% aki reszesul a koz javabol(nyugdijas, valodi rokkant, raszorult..) es a maradek 10-20% aki mondjuk lusta es nem akar dolgozni azzal legyen akarmi. (nem azokra gondolok akik akarnak es nem talalnak, hanem akik elisszak, elgepezik, elverik a penzuket es eselyuk sincs arra hogy ertekes reszei legyenek a tarsadalomnak) Nagyon joindulatu vagyok mert a zarojelben emlitett reteg ma siman van 30%. Csak abban bizom ha valtoznak a dolgok (aki nem valtozik ehenhal helyzet) az megvaltoztatja az embereket is majd. Iranynak jo a kozmunkaprogram atmenetnek, de hosszutavon munkat kell talaljanak a versenyszferaban 1-2 even belul. Ezt tudatositani kell bennuk. Nincs segely nincs semmi munka van, lehet dolgozni kozmunkaban de az csak atmeneti par evre addig tanuljanak es keressenek folyamatosan munkat versenyszektorban...stb. Termeszetesen befekteteseket osztonozni kell, elsosorban a kulfoldi befekteteseket, de a KKV szektort is aki felszivja majd ezt a reteget. Azon mindenkeppen valtoztani kell hogy az orszag 70% fejre kapja az allamtol a penzt csak mert jar neki. NEM JAR! Nem vagyunk mi szaud arabia vagy , egyesult arab emirsegek, dolgozni kell es erre par ev alatt meg kell teremteni a felteteleket, a tobbi mehet a levesbe. Ha ezt erti a Jobbik a gazdagok partjan akkor sajnos nincs igaza. Most remelem a felvetel miatt nem kezd majd a fidesz eszeveszett populista pnzosztasba mindenkinek aki elgepezi, elissza es cigire kolti csak azert hogy bizonyitsa az ellenkezojet. Eleg sok populista barom dolgot hozott be vagy hagyott meg eddig is, tobb nem kell!

Shinjuku 2011.03.21. 00:30:29

Egyetertek a cikkiroval. A helyzet az hogy baromi budos arad a Fidesz iranyabol es sokan mar ettol mindenrol azt hiszik hogy buzlik. Veszelyes dolognak tartom hogy valogatas nelkul hajigal mindent a ket oldal ami a keze ugyebe kerul es ilyen konnyen folszithatok az indulatok. Ebben a konkret esetben az eredeti beszeddel nekem peldaul semmi problema nincs. Arrol szol, hogy mindenkinek feladata hogy a legjobbat probalja kihozni a sajat helyzetebol, tarsadalmi es egyeb poziciojahoz kepest. Aki pedig nem torekszik arra hogy a legjobbat nyujtsa, azt nem becsuli a manus. Ebbol lett a mediahekk... A hoborgoknek szerintem hatra kellene egyet lepni es meg egyszer elolvasni az eredeti szoveget es megprobalni megerteni.

Stock 2011.03.21. 00:35:07

@orient: khmm.., jól hangzik, csak tudod a tények....
ki járt jobban az egy kulccsal a középréteg vagy a leggazdagabbak? ki járt a legrosszabbul?? a száz pár ezret keresgélők (akikből a legtöbb van), de persze az relatív, hogy mit tekintesz középnek.
biztos a középnek segített a házi rabszolgák adómentessége is.....
sokat segítettek a devizásokon is 8szemben az ígéretekkel).....
sztem ezt értik a gazdagok pártján!

ftxpmj 2011.03.21. 00:36:14

A Sólyom-dosszié tényleg nagyon kemény volt a kuruc.info-n:

kuruc.info/r/1/24470/

Belestek Sólyom hálószobájába is. :))))))))))))))))

Zozi79 2011.03.21. 00:40:00

@Stock: "ki tett közzé fals hírt?" Pl. a Hírszerző friss hírnek tulajdonította.

"a lényege volt kiemelve"

Egy frászt! Hazug módon össze volt vágva, éppen a lényegét veszítette el, és kapott egy egészen új értelmet.

Stock 2011.03.21. 00:47:34

@Zozi79: @Shinjuku: " Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki. Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam.."

ugye ez a kimaradt rész?!
ettől jobb? lézer jancsi itt kifejti, hogy aki nem érvényesült a szakmájában az csupán pénzért ne üljön a testületben... ő mit dolgozott? ő miért ül ott ha nem megélhetésből???????
és akkor a lényeg!!!!!! miből van a svájci deviza számla???????
a shortolásról ne is beszéljünk, hogy egy ilyen szintű vezető kifejtette, hogy miben érdekelt vastagon! ugyanis ez megmagyázza az eddig érthetetlent:
-forint bedöntései
-devizások ígéretekkel szembeni cserben hagyása

Stock 2011.03.21. 00:50:10

@Zozi79: az meg hogy friss, avagy régebbi semmin nem változtat!!

a megvágós vádak még azért is viccesek, mert pl az öszödi beszédnek tényleg volt üzenete, mégis csak 4-5 szót hajtogattak a fideszben a hatalomrajutásig.

(a Gyurcsány bemutatott az országnak hírtévés őrület gondolm nem is rémlik..) :)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.21. 00:58:24

Hogy fel van háborodva a sok paraszt, hogy 10 blogból kettőn nem a szokásos, ész nélküli "de akkor is mondjon le"-jajongás megy. Olvassátok a többit, ti úgyis azt akarjátok látni, amit látni akartok.

kalapocska 2011.03.21. 01:01:36

@Zozi79: pont mint az oszodi beszed.

Stock 2011.03.21. 01:02:04

@Modor Tibi: az intelligens vitázó megérkezett... :D az a lényeg, hogy te tudod a tutit, mindig mindenről.

orient 2011.03.21. 01:04:50

@Stock: az adorendszer elcseszett lett picit. Alapvetoen jo az egykulcs, igen en jobban jartam valamivel de ez tizenezer forintot jelent, szoval gazdag nem vagyok. Ugy kellett volna tegyek, hogy mindenki jobban jarjon picit legalabb minden jovedelmi szinten. Termeszetesen ez nagyobb kimaradassal jart volna a bevetelekben amire el kellett volna engedni nehany populista igeretet. 100% kedvezmenyek 65 felettieknek...etc. A lenyeg hogy valodi megszoritas kellett volna (elvenni populista alamizsnakat) viszont cserebe olyan ado es jarulekrendszert bevezetni ami valoban a munkat tamogatja. A fidesz elgondolasa jo, megvalositasa pocsek. Meg kellett volna hozni olyan donteseket ami sok szavazat elvesztesevel jart volna esetleg, de az orszag erdeke lett volna es az eletunk jobb lenne mar par even belul. Ez sosem fog bekovetkezni, mert a fidesz fosik meglepni, es az ellenzek is abban latja a szerepet hogy a szegenyeknek igergessen megtobb segelyt amivel csak egymasra licitalnak es egyre jobban sullyesztik az orszagot a szarba.

Hidd el, ha olcso lenne a munkaero itthon (nemcsak ado SZJA 16%) de a jarulekokat es minden egyeb jarulekos koltseget csokkentenenek akkor mind a multik mind a KKV-k nagy letszambovitesbe kezdenenek. Sok helyen nem vehetnek fel tobb embert mert nem tudjak kitermelni, azonban sok ember 12-14 orat dolgozik es ha ez tobb emberre jutna a hatekonysaguk is javulna...etc. Nem hulyek a cegek tudjak ezt azonban ahol ekkora terhek vannak a munkan inkabb alkalmazzak a min. letszamot ha az a termelekenyseg es minoseg rovasara is megy! En elvonnak minden fejre adott segelyt a neptol (max gyes es rokkantnyugdij a szuk valoban betegeknek es munkakepteleneknek es munkanelkuli segely limitalt ideig...) es az itt felszabadulo oriasi osszegeket mind ado es JARULEK csokkentesre fordithatnak, lehetne emelni a minimalbert is vele jelentosen mert a megemelkedett minimalber nem jelentene plussz koltseget a cegeknek ha cserebe jarulekcsokkentest kapnanak. Ez vinne a bereket minden retegben fel es nemcsak tobb munka lenne, de meg is erne dolgozni. Mi lenne ha mondjuk ez miatt egy McDonalds alkalmazott, vagy barmilyen atlag munkas keresne tobb mint 100 ezer forintot netto feheren? Magyarul mindenki megelne, de valoban dolgozni kene. Ehhez valoban jonne is az evi 6% GDP novekedes mint a szlovakoknal volt sokaig. Sokkal lejjebbrol indultak mint mi es azota koroket vertek rank. Ezt az iranyt kene felvenni de ehhez gyava volt az osszes kormanyunk 20 ev alatt. A szlovakok meg mertek lepni, bukott a kormanyuk, de jobban elnek mint mi. Igaz, ha segelyen akarsz elni ne menj szlovakiaba mert az nincs, de ha dolgozni akarsz talalsz munkat es jobb fizetest kapsz es sokkal kevesebbet adozol.

A fidesz bukna a kov. valasztast valszeg, bar ez sem biztos mert sokan elfelejtik hogy az Mszp sem bukott a Bokros csomag utan, hanem megnyerte a valasztast(Fidesz csak masokkal osszefogva alakitott kormanyt...) csak ertelmesen kene csinalni es a megszoritasokkal egyutt munkat is kellenne teremteni, nem lopkodni es ertene mindenki mi van. Igen lehet elosszor a nyugdijas haborogna nem utazhat ingyen csak 50% kedvezmennyel, de mikor latna, hogy a gyereke es unokaja aki evek ota munkanelkuli talalt munkat es kevesebbet adozik akkor leesne neki hogy ennyi aldozatot neki is megert. Vagy ha a szocialis es egyebb segelyeket elvennek viszont cserebe szinten az emberek talalnanak munkat akkor nem az a par tizezer forint hianyozna a kasszabol, nem erdekelne mert lenne munkaja. Azok haborognanak tovabbra is akik eddig sem akartak es ezutan sem akarnanak dolgozni.

Ertem en a fidesz iranyat es jo LENNE de nem az. Sajnos pont azok az elemek hianyoznak belole ami eletet vinne bele es mukodokepesse tenne. Ezert igen a fidesz szarul csinalja, azonban ez nem azt jelenti hogy a Jobbik-LMP-Mszp vonal a jo ahol minden szegenyt felkarolunk populista igeretekkel es ingyen elemozsian tartunk megint 10 evig, hogy ne halljanak ehen, de jol se eljen senki. Ma Magyarorszagon ez a helyzet es ennel csak szarabb lesz ha ezt a politikat eroltetik tovabbra is.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.21. 01:07:40

@Stock: figyelj, aki fideszezni akar, annak úgyis mindegy. Annak vágottan, vágatlanul, mashuppal, mindenhogyan ugyanaz jön ki belőle. Kiflitolvaj, szájkosártörvény, mit szólnak ehhez Nyugaton, stb.

Már csak 3 év, és 5/4-del győz valamelyik csodálatos ellenzéki párt biztosan! :)

Peredhil 2011.03.21. 01:08:40

@Schindler Pistája: már egy csomó kommentedet olvastam (más cikkeknél az elmúlt hetekben-hónapokban), és mind ugyanez a szomorúan, szánalmasan üres, tartalmatlan sablonszöveg... Az EU jelenlegi elnöke a te imádott törpéd, és a legtöbb külföldi támadást az ő röhejes bohócágálása generálja... (hogy csak erre az egy kommentedre reagáljak, mert már olyan vééééégtelenül unalmas vagy). Kérlek:
1. válts stílust
2. válst nicknevet
3. válts világnézetet

(az utóbbi kettő viszonylag könnyen megy, ha jól sejtem...)

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.03.21. 01:13:58

@Peredhil: mert törpézni tök eredeti, mi? :D

Stock 2011.03.21. 01:15:12

@Modor Tibi: oké, ennek tényleg van egy ilyen olvasata is, de innentől mindent lehet a fidesznek, mert vannak akik ok nélkül is rugdossák őket?
ez a fagyi visszanyal tipikusa: évekig hallgattuk a populista hőzöngést a fidesztől. az ellenzéknek nem jár, hogy ilyen magas labdákat csapkodjon? :)

mert ha a tárgynál maradunk ez tényleg magyarázhatatlan, hogy egy megélhetés politikus döngöli a földbe a megélhetési politikusokat..

Stock 2011.03.21. 01:17:40

@orient: ezzel nem nagyon tudok vitázni, én is így gondolom nagyvonalakban. (talán annyi különbséggel, hogy a dúrván sokat keresőknél semmijen állás teremtő hatása nincs az alacsonyabb kulcsnak, ellenben elelntétes az arányos teherviselés elvével)

orient 2011.03.21. 01:26:49

@Stock: Erdekes. Megmondom oszinten eddig Magyarorszag kormanyai kozul rendszervaltas ota szerintem az MDF ('94-ig) es Mszp volt a legrosszabb 7 evig (13. havi nyugdij, oriasi korrupcio es lopasok es egyebb baromsagok...), de a legjobb a Bajnai fele 1 ev volt(bar tehettek volna tobbet is ha mar buknak akkor csinalhattak volna nagyobb reformokat).

A 16% egykulcs az jo otlet, csakhat ez jelenleg nem 16% (kb. 19-20%) es melle oriasi nyugdij es egyebb jarulekok viszik el a hatasat (magyarul letszamot boviteni ezmiatt 1 ceg sem fog...)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.21. 01:42:03

@Molenaaar: Sajnos a teljes szöveg ismerete sem kicsinyiti azt , amit eredetileg mondott. Akárkire is érti. MErthogy ez az ő szájából, hát izéhozé....Nem való.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.21. 01:47:48

@Zozi79: Mert az eredeti szöveg lényege az volt, lenézi a szegényeket.

Most ez kiegészült azzal, hog lenézi azokat, akik egy szinten vannak, de az egyik nem tudott úgy érvényesülni mint a másik. Vagy nem jó szakmát választott, vagy bármi. Az tök lényegtelen, hogy az egyik értelmiségi családba született, a másik meg valami vidéki faluból, hátrányos helyzetből jutott el azonos képzettségi szintre... Egy kalap alá veszi.

Szóval semmivel sem jobb így sem.

Egyetlen mondattal tudok egyetérteni , és az amiben a lépésről lépésre előrehaladást mondja.

De ez is, pont az ő szájából elég visszás.

Labancz 2011.03.21. 01:54:45

Mit lehet ezen nem érteni?! Csupán annyi gondja volt Lázárnak, hogy élhetetlen hülyéknek nézi azokat a megélhetési politikusokat, akik -vele ellentétben- nem tudnak megélni/meggazdagodni abból, hogy politikusok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.21. 01:57:23

Ha már vágatlan szöveg, ugye ez is ismerős :
""- Lehet Szlovákiával példálózni. És el lehet dönteni, hogy szlovák viszonyokat szeretnénk-e. Szlovák nyugdíjakkal. Persze, nem kell fizetni az osztalék után adót, nem kell! Nem kell fizetni annyi tb-t! Nem kell! De lényegében magyar árszínvonal mellett fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? Én is tudok keményen kérdezni! Ez? Hogyan fogjuk kifizetni a nyugdíjakat? Hogyan? El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!"

Mindez az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén 2006 jún. 15-én hangzott el , mivel ezeka cégek kilátásba helyezték , hogy nem fognak itt adózni, hanem elviszik a céget szlovákiába.

(szomorú , hogy pont egy ilyen "szintén zenésztől" kell idéznem. Sajnos a teljes szöveg sem menti meg attól, hogy a tettei egyébként vállalhatatlanok voltak. )

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 01:58:02

@tildy:):

"Egyetlen mondattal tudok egyetérteni , és az amiben a lépésről lépésre előrehaladást mondja.

De ez is, pont az ő szájából elég visszás."

Főleg, hogy ugyanebből a szájból az egykori főnöke, Rapcsák fasza lóg ki, amin szépen felszopta magát odáig, ahol most van.

potyus 2011.03.21. 02:04:13

@rockjano_: Képzeld, az állam bankában a megfelelő kormányváltás utáni "tisztogatás" olyan jól sikerült, hogy mindösszesen 3 (az-az három) ember dolgozik, aki társalgási szinten tud angolul! Mindez 2011 ben.....
Azért ez már valami !

potyus 2011.03.21. 02:05:26

Az előző bejegyzésből véletlenül kimaradt a bank megnevezése: MFB (Magyar Fejlesztési Bank)

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 02:08:20

@potyus:

Az semmi. A Sándor-palotában még magyarul sem kell tudni.

rockjano_ 2011.03.21. 02:09:18

@potyus: Na ja kontraszelekció az van. Megesik :-(

2011.03.21. 02:51:46

"Korábbi munkám során is számtalanszor akadt dolgunk a kuruc.info baromságaival, egy időben Sólyom-aktát is vezettek. Tudni kellett a helyén kezelni őket, ez akkoriban még ment is."

"ami talán tegnap óta új, hogy az eddig tűz és vízként működő ellenzéki oldalak egy-egy ilyen ügy erejéig képesek nagykoalíciót alkotni."

Ha jól értem, ezek a mondatok valamennyire a bejegyzés lényegét jelentik. Pedig a két állítás mögött rögtön két tévedés (ún. baromság) is húzódik:

1,) Itt a hírértéket egy hangfelvétel jelenti, nem pedig egy cigányozó fröcsögés vagy egy összeesküvés-elmélet arról, hogy a zsidó pénztőke hogyan irányítja egy hatalmas, menóra alakú műholddal a magyar emberek gondolatait.

2,) Az ilyen nagykoalíció nem újdonság. És ez részben kapcsolódik az 1,)-hez, hiszen elég visszagondolni a "kubatov-listára", aminek a forrása szintén egy, a kurucinfón megjelent _hangfelvétel_ volt.

Annak kapcsán is előjött fideszes körökben ez az 'érvelés', amit ebben a bejegyzésben is érzek, hogy "lám-lám, mégis hiteles forrás a kurucinfó?", amire már asszem akkor is írtam egy blogon, hogy mivel hangfelvételről van szó, a dolog hírértékéhez nem tesz hozzá, és nem is von le belőle semmit, hogy a kurucinfón jelent meg. (Változtatott volna bármit is, ha az őszödi beszéd a kurucinfón jelenik meg? Aligha. Azt is megvágva adták le egyébként.)

Magához a Lázár-ügyhöz pedig: a felháborodás szerintem jogos, de pont nem amiatt, amit az ellenzék kifogásol. Mivel Lázár a felvételen konkrétan magáról beszél, így nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy ő mondja, amit mond. Mert egy "normális" jobboldalon vállalhatóak lennének ezek a szavak, ha olyasvalaki mondaná, aki nem az állam emlőin csüngve verné a mellét, hogy ő mekkora jani, hogy ennyi mindent elért. De hát a magyar politikában sajnos tényleg az egyik legnagyobb bűnnek az számít, ha valaki a versenyszférából érkezik.

ftxpmj 2011.03.21. 03:03:08

@tildy:):

Sokan el is mentek Szlovákiába, mert nem akarták megfizetni a 13. havi állatságot + ingyenes utazást stb, volt esze Ferinek, mert ezzel minden vállalkozó rájött, hogy az ő dolga csak az Feriék világképében, hogy Ferikéék választásokat nyerjenek az ő adójukból, ja és eltartsák kleptokrata holdudvarukat filózófusostól mindenestől....

ftxpmj 2011.03.21. 03:09:57

@tory_t:

egy manipulált, összevágott hangfelvétel, bocs, ami először nem is volt meg teljes terjedelmében, szemben az öszödi beszéddel.

Ebből miért nem csináltak ügyet, ez is ugyanolyan összevágott kurucos felvétel, akár hiteles is lehetne, mert elég jó, Gyurcsány beszél, mégse jelent meg a HVG-n, Hírszerzőn, sehol, csak a kurucon poénként:
www.youtube.com/watch?v=LlwtNd2OMPc

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.03.21. 05:34:32

Lázárnak nem a szövege "erős", az egész ember minden eddig megnyilvánulása tenyérbemászóan pökhendi és arrogáns.
Nem véletlen, hogy nem is próbáltak utánajárni a hitelességnek az ügyet felkapók - amúgy helytelenül -, hiszen annyira jól beleillik Lázár eddigi munkásságába és stlusába egy ilyen elitista gőg.
A teljes szöveg együtt se sokat tompít ezen, legfőképp azért, mert olyan ember beszél a boldogulással, aki rekordmennyiségű pénzt zsebelt be bemondásra képivselői költségtérítés címén és aki közpénzből furikázott luxusautóval. Teljesen hiteltelen.

kaqkkfioka 2011.03.21. 06:19:17

Jól olvastam, hogy Kósa szerint a cocik behálózták a kurucot?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.21. 06:23:05

az a baj, hogy nem arról szól a poszt mit mondott lázár, hanem arról, hogy a "fősodrú" média tövig beveszi azt a hírt amit az a szennylap eléokád.
ez a baj.
egy héten belül 2X
szanyi aztán ez....ideje lenne a magukat "ellenzékinek" tartó lapok, oldalak, bloggerek egy kis meakulpára térnének, mert ez igy nagyon nevetséges.

amúgy had idézzek ide valamit
vannak akik "biza semmit nem tesznek magukért,csak várják a sült galambot,na én meg ilyet tudok,nem is egyet és rohadtul írigyek azokra ,akiknek meg van valamijük,hja csak azok keményen megdolgoztak érte,hajnalban keltek pl.a fóliában,vagy az istállóban ,vagy a földeken tenni-venni,nincs kocsma,szájkarate és egyebek,szóval én meg ezt látom,és akinek nincs semmije ,még törekvése se ,hogy legyen,de még nem is tanult,hogy szakmája,esze legyen legalább,ezzel van itt a probléma.". szerintem ezekről beszélt lázár...bizony, akik nem törekszenek semmire csak ugatíroznak.

...tegyük már félre ezt a "politikus sosem dolgozott dumát". kipróbálta valamelyikőtök? dolgozott politikus mellett valaha??? látta mit tolnak ezek az emberek egy nap? nos?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.21. 06:24:44

@kaqkkfioka: a kuruc csak a baloldalnak jó.
ez nem tűnt fel még neked soha?

kaqkkfioka 2011.03.21. 06:28:02

@FILTOL:
Gyerekes dolgok ezek a sárdobálások.
A Nemzeti Kupola alatt nem fordult meg senkinek a fejében az, hogy dolgozni kéne? Szakértő módon?

igényes 2011.03.21. 06:31:19

A Fidesz frakcióvezetője leszögezte: a tegnap nyilvánosságra került szöveg manipulált. Három évvel ezelőtti képviselő-testületi ülésről van szó, melynek hetven oldal az írott anyaga, ebből 15 oldal a vita, és ebből ragadtak ki két mondatot.

Én most kiragadtam a Fidesz oldaláról a fentieket, úgy tettem, mint 15-én a Petőfi verssel ők.

A szöveg nem manipulált.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2011.03.21. 06:32:41

@kaqkkfioka: ???
most ez hogy jön ide?
a kupoldában akármit is teszel, a kuruc akkor is zsideszezni és genetikaihulladékozni fog....
és az csak a balosoknak jó...
szanyi célkeresztbe került ala exrendőr tomcat...
aztán lázár.
a finomságra figyelj...
elismétlem, ez a szennylap megetetett egy amut a magyar médiával..
vagyis olvassák, hírt "lopnak" tőle amikor a fidesznek árt az...persze az orrukat befogva hessegetnek amikor a kuruc szóba kerül...
szánalmas

igényes 2011.03.21. 06:42:08

Miért nem volt ott Orbán a Líbia-konferencián?
Július 1-ig Magyarország tölti be az EU soros elnöki tisztségét, mégsem kapott meghívót a Líbiával foglalkozó szombati csúcstalálkozóra. A franciák a gyors szervezéssel indokolják a mulasztást, amelyet Lengyelországgal szemben már nem követtek el.

Zozi79 2011.03.21. 06:50:45

@Stock: Ugye nem azt akarod mondani, hogy Lázár János előtt csak és kizárólag emelkedtek az árfolyamok, soha nem volt hirtelen csökkenés, soha nem volt mód shortolásra? :)

"az meg hogy friss, avagy régebbi semmin nem változtat!!"

De bizony ám, hogy változtat!

(Költői) kérdéseim:
- ha a beszéd már 3 éve hangzott el, miért csak most hozták "nyilvánosságra" ?
- miért nem csináltak belőle ügyet, amikor elhangzott? Nyilván hallották a mondatokat szocialisták is, illetve a helyi tévében is leadták; miért nem volt belőle akkor botrány?
- miért nem a teljes szöveget közölte most a kuruc, ha az lényegét tekintve megegyezik az eredetivel? Az őszödi beszéd teljes tartalma elérhető volt a vágott verzió után, ha jól emlékszem.

UsRj 2011.03.21. 06:50:55

Ez hihetetlen! Komolyan, vannak még ebben az országban olyan emberek, akik vitatkoznak azon, hogy ez vagy az a párt, politikus jó, meg védik ezt vagy azt az oldalt?! Ezeknek az embereknek fizetnek a pártok, hogy ilyen baromságokat zagyváljanak?
Nem látszik elgég tisztán az, hogy egyik politikus és egyik párt sem teszi a dolgát és hogy sokkal de sokkal többet lehetne tenni az emberekért és Magyarországért?
Hogy már a puszta létük egy hatalmas nagy lopás?
MINDEGYIKÉ! Hazudnak össze vissza, ezt senki nem veszi észre?
Ilyenek az igazi hazafi emberek?
Hülye itt mindenki? Örül a sok majom a fidesznek, meg mszpnek, lmpnek, jobbiknak, ezek az emberek nem látnak? Nem tapasztalják a szart a saját bőrükön?
A káoszt, a tökölést a süket szövegeket?
Örülnek, hogy az győz akinek éppen szurkolnak, klikkesednek, okoskodnak, és közben mindenki jól le van húzva, szép szenvedő szerkezettel?!
Ha bármelyik párt nem egy köpönyegforgató, tolvaj hazug liberális köcsög lenne, egy -két év alatt talpra lehetne állítani ezt az országot. Csak ez senkinek sem érdeke ott fent.
Balgák!

midnight coder 2011.03.21. 06:51:01

Az hogy egy 2008-ban - akkoriban elég nagy port felvert - beszédnek egy neonáci portálon megjelent vágott változata 2011-ben egyesíteni tudja a magyar ellenzéket, elég jól minősíti is azt. Ahogy amúgy a netes "újságírást" is.

Waldi! 2011.03.21. 06:51:44

Pont az kurucinfozik, akinek a volt fonoke anno egy mondatban emlitette a 168 orat a kurucinfoval es nem hatarolodott el eme valalhatatlan mondattol?
Tagadni is nehez lenne, hogy a Fidesz a gazdagok partja, a gazgagoknak kedvezo adorendszerrel, a szegenyektol a gazdagok fele torteno jovedelem atcsoportositassal, a magyar oligarchakat nem vagy kevesbe sujto extraadokkal. Es a kormanyban ulo oligarchakkal, politikus es oligarcha csaladok frissdiplomas tagjainak allami pozicioba emelesevel.

Zozi79 2011.03.21. 06:52:26

@kalapocska: Tudom, nagyon szeretne a baloldal hallani már végre a Fidesztől is egy őszödi beszédet, ami ugyanannyira menthetetlen és kimagyarázhatatlan, de ez még mindig nem az, sorry. De azért kűzdjetek! :-)

joskarola 2011.03.21. 07:02:11

@FeketeLeaves: Teljesen egyetertek!
Kumin ur, on rendkivul nagyvonalu.
Semmilyen kapcsolatban nem allok az ellenzeki partokkal, de on szerint az o muvuk az is, hogy Lazar kepviselot valahogy onkentelenul, rendszeresen osszekeverem Hajdu Peter musorvezetovel?

Nem lepodnek meg, ha megjelennenek a kepek, hogy az Audi keresztbe parkol a mozgasserult-parkolohelyen Hodmezovasarhelyen, vagy vmi ilyesmi. Ertse mar meg, hogy az arrogans, nagykepu, tudatlan pojacakat, akik eletukben ertelmes munkatmeg nem vegeztek, az emberek nagy tobsege kulonosebb propaganda nelkul is utalja.

jazzcool 2011.03.21. 07:08:30

még egy-két dolog tisztázásra vár:

"akik az elmúlt időszak árfolyam-ingadozásai közepette ügyesen manővereztek, azok igencsak jól jártak"

ez a kijelentés nem olvasható a 2008-as doksiban...

vagy: Lázár a vasárnapi tájékoztatóján nem volt hajlandó kérdésekre válaszolni. vajon miért?

whiterose 2011.03.21. 07:09:10

Lendvai már rég büszke a kuruc.info-ra!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.03.21. 07:13:36

Nagyon vicces, hogy egy magát jobboldalinak valló párt magyarázkodni kényszerű azért, mert valamelyik tagja egy klasszikus értelemben vett jobboldali gondolatot fogalmazott meg és a politológus szerint kerülni kell a látszatot, hogy ők tényleg jobboldali párt...

Zozi79 2011.03.21. 07:14:20

@tildy:): "Mert az eredeti szöveg lényege az volt, lenézi a szegényeket."

Az eredeti szövegben szó sincs a szegényekről, egyáltalán nem is erről folyt a vita. Most vagy nem olvastad a szöveget, vagy khm... szocialista vagy.

lilike13 2011.03.21. 07:20:52

Lézer kivágta magát. Igen. Ő a megélhetési politikusokról beszélt. Na de ki a megélhetési politikus? Nem az, aki kizárólag a politikából él? Élősködik? ( Jó, a polgármester/képviselő úr még eljátszogat az árfolyamok alakulásával, dollárban, svájci frankban tesz félre az egyszer majd jó partinak számító kis Balázsnak) Lázár ugyanúgy megélhetési politikus, mint akikről beszélt. Ő is, meg pártja minden tagja. Elvégezték a fiúk az egyetemet és beültek a parlamentbe. Azonnal. A diplomájukat nem használták soha, olyannyira nem, hogy talán nem is emlékeznek az egyetemen tanultakra. Az a sok jogász egyre-másra hoz a joggal és a törvényekkel ellentétes rendeleteket, törvényeket. Úgyhogy hagyjuk csak a megélhetési politikusokat. Hacsak nem önkritikát akart gyakorolni Lézer úr.

igényes 2011.03.21. 07:23:16

Lázár János valóban dolgozott!

Eredmény családi vonatkozásban:
- Megduplázta a család létszámát
- Vagyona 100x-or nagyobb mint tíz éve.

Eredmény a köz szolgálatában:
- Hódmezővásárhely lakossága csökkent jelentősen.
- Hódmezővásárhely adóssága 100x-or nagyobb lett.

Nos, ilyen ember Lázár János

MACISAJT 2011.03.21. 07:27:23

"Ebben nincs semmi újdonság, de ami talán tegnap óta új, hogy az eddig tűz és vízként működő ellenzéki oldalak egy-egy ilyen ügy erejéig képesek nagykoalíciót alkotni."

Bocsánat, kedves szerző, de ez egy szamárság...

Ugyanis már régóta világos-lásd az esztergomi "nagykoalíciót", jobbik+mszp+lmp , vagy ha már kurucinfó, akkor a hasonló útvonalon bonyolitott, tavalyi Kubatov-affért/felvételt...

hogy ezek az ellenzéki oldalak bizony hagyományosan összetartoznak.

U.I.A jobbik aktivistái és hell istván&schiffer andrás
a tegnap "flash mobon"..:)

igényes 2011.03.21. 07:28:21

Benne lennék abban is, hogy az ugymond tehetséges gazdagok irányítsák az országot.

Fizetésük hitelből legyen, a GDP növekedése esetén nem kell visszafizetni, amúgy pedig teljes vagyonukkal felelnek.

Gondolom nem lenne több képviselő 100-nál

jazzcool 2011.03.21. 07:31:42

@lilike13: teljesen igazad van.

más kérdés, hogy az üzleti életben tényleg eredményes emberek nem mennek el politikusnak. őket többnyire nem is ismerjük, sokuk nem díszeleg a TOP 100-as listákon sem.

megérne egy komoly szociológiai tanulmányt, hogy az elmúlt 20 évben milyen háttérel rendelkezők voltak parlamenti képviselők. attól tartok,hogy ebben a tekintetben "lépést tartunk" a világgal, azaz másutt sem jobb a helyzet. csak nekünk még vannak illúzióink...

kalapocska 2011.03.21. 07:32:18

@Zozi79: Hm ezt nem teljesen ertem. Egyreszt en nem vagyok a baloldal. Masreszt hogyan kuzdjon a baloldal azert hogy a jobbon is legyen oszodi beszed? Azert csak a jobb kuzdhetne de valoszinu nem akar. Harmadreszt az oszodi beszed nem azert volt az ami mert valami ott elhangzott hanem azert amilyen indulatokat/ delegitimizaciot kivaltott. Szoval meg azt se hiszem hogy a jobboldal tudna kuzdeni a sajat oszodi beszedeert. Hogy ebbol az lesz e nem tudom. Mivel nem a kormanyfo mondta eleve nem lehet olyan hordereju. (megjegyzem Lazar lemondas pont ezert eselyesebb. Ha a Fidesz ugy gondolja nagyon gaz meg eltuntetheti. Ez azert GyF-fel nem teljesen igy volt)
ui. viszont az anyag ugyanolyan szinten vagott mint az oszodi beszed. a kettos mercet te alkalmazod szerintem, de higyj ami jol esik.

marcopolo53 2011.03.21. 07:35:16

Olyanok verik a nyálukat a vágás miatt , akik még Petőfi versét is csak vágottan képesek előadni! Na húzzatok a jó büdös francba!

Zozi79 2011.03.21. 07:38:21

@kalapocska: Én is ezt tudom neked javasolni. Ha szerinted az őszödi beszéd igazságbeszéd volt, Lázár pedig megveti a szegényeket, hidd azt.

A baloldali Mo-n többek között arról ismerszik meg, hogy szereti az életét hazugságban élni. Hajrá!

fakopács 2011.03.21. 07:40:49

Hülye Lázár megélhetési politikusokról beszélt, aszongyagya. Ki is a megélhetési politikus? Az akinek nincs más megélhetési forrása. Na az pont ő, aki soha máshol nem dolgozott. Szóval lenézi azokat akik bár politikusok, nem szedték meg magukat a politikában? Hülye ez az ember? Ez lett volna a magyarázkodása? Ez még siralmasabb.
Ó I. Viktor őfensége!
Ideje lenne ettől a hűbéresedtől megszabadulnod, mert ez a köcsög vérciki.

marcopolo53 2011.03.21. 07:41:21

@Zozi79: A jobboldal, meg az Igazmondó juhászok gyülekezete.

fakopács 2011.03.21. 07:42:56

@Zozi79: Hülye vagy kisgyerek! Ha neked ebből nem jött le hogy Lázár lenézi a szegényeket és nem állt neked össze abból hogy A8-as Audival adja elő a gazdagot, akkor súlyosan értelmi fogyatékos vagy.
Bár abból hogy még mindig kitartasz a Fidesz mellett, abból ez bőven leszűrhető.

marcopolo53 2011.03.21. 07:43:08

@fakopács: És ráadásul az eredményességet az elharácsolt vagyonon méri le. Szerintem a bővített változat még védhetetlenebb , mint a vágott.

hunnihurri 2011.03.21. 07:43:31

Tessék kimenni az utcára , és bevallani a hanghamissíttást , aztán bocsánatot kérni Buzgómócsing Lázártól,és a csalódott Fideszes brancstól.
Utána a seggüket földhöz verve pironkodva elismerni , na erre való a média törvény, nem ismernek minket Brüsszelben,ezért nem értetették a magyar média törvény szigorát.
Mert a média guruk kiszolgálják a politikát és bármilyen nemtelen eszközt bevetnek a z ellenfelük lejáratására.
Magyar politikai élet szégyene,ami történt.

kalapocska 2011.03.21. 07:50:25

@Zozi79: Szia, olvasd figyelmesebben hogy mit irtam. Azt irtam hogy a Lazar beszed pont ugyanolyan szinten volt vagott mint az oszodi beszed. Pont ugy vannak reszletek kiragadva az egyikbol is mint a masikbol.(osszefugo szovegreszletek, nemi ertelemtorzitassal) Ha az egyiknel azt mondod az egesz szoveg szamit akkor a masiknal is.

Aztan hogy ki mint ertelmezi az olvasott szoveget az egy masik teszta lehet versenyeket rendezni!

chabusch 2011.03.21. 07:50:46

Mi a tanulság? Ha híreket vagy újságírást akarok látni, akkor arra magyar nyelven nincs lehetőség. S e h o l.

A blogoszférával pedig különösen nem lehet mit kezdeni, mert mik a reakciók... ha valaki a Fidesszel szemben fogalmaz meg kritikát, akkor komcsi bérenc, ha elgondolkodik a jelenlegi helyzeten, akkor szerecsenmosdató fidesznyik.

ultimatesurvival szavaival élve itt tényleg mindenki hülye. Kezd olyan érzésem lenni, hogy George Carlin szavai Magyarországra méginkább alkalmazhatók:

When you're born you get a ticket to the freak show. When you're born in Hungary, you get a front row seat.

valamit · http://darwin.freeblog.hu/ 2011.03.21. 07:51:39

@Zozi79:
A nikked alapján ("maria" és "öreg rocker" (stb., volt vmi Eszteres is, meg a többi) követőjeként) a rendszer olyan mértékű talpnyalója vagy, hogy az má globális szégyen.

Zene 56 2011.03.21. 07:54:54

Már 2006-ban a tv felgyújtásánál egyértelműen kiderült, hogy a Jobbik és a Kuruc Infó az MSZP és az SZDSZ kreálmánya, az ő pénzükből él!
A Kuruc úgy csinál, mintha a komcsikat szidná, de eddig még 1x sem lepleztek le egy ügyet sem, amiről ne tudtunk volna. (Aztán 2010 - óta már csak a FIDESZT szidja.) Új, törvényesen elítélhető ügyeket csak a CÉLPONT c. műsor tárt fel a Hír Tv-n!
Bizony.
Aztán 2010-re Gyurcsány vezérletével felhozták mellé az LMP-t is (a CENTRUM párt helyére, akikkel 1x már megakadályozták a FIDESZ győzelmét!), hogy ne legyen meg a kétharmada a FIDESZ-nek, mert akkor végük.
És tényleg.
Ezek már olyan alacsony szintű akciók, amiket az "életükért" küzdő komcsik irányítanak.
Lásd Gyurcsány jó előre megírt hozzászólása.
A köteles-beszédet is ő találta ki, ezt is, és azonnal lehozta a Kuruc. Na akkor ki irányítja ezt a csalást, hazugságot is?
Ezek férgek mind, a Nemzet testén...

titkom 2011.03.21. 07:55:51

Nem kell "eladni urizálásként", mert ez az "eset" vágva/vágatlanul is, önmagában urizálás!!!

marcopolo53 2011.03.21. 07:57:50

@Zene 56: És most , amikor neki lehetne menni a Fidesznek , miért nem szerveznek ilyen akciókat? Agy mosott hülye vagy!!

torró 2011.03.21. 08:06:48

Úgy látom újra meg újra beleesnek az emberek a kirakott csapdába.Érdemes lenne visszanézni az ATV ma reggeli ismétlését,történetesen a Kunce által vezetett műsort.Gondolom Kunce nem a FIDESZ rajongói táborába tartozik.Vendégei politológusok voltak akik egyértelműen kifejtették hogy árnyékra vetődött mindenki.Megtudhatni miről beszélt Lázár,mikor és miért.Annyit szeretnék jó magam hozzátenni ahhoz a részhez ,miszerint "aki nem tett le semmit az asztalra ne menjen önkormányzati képviselőnek sem".Igen, mert felelősségteljes döntéseket kell hozni sokszor és ehhez egy kissé több ismerettel kell rendelkezni,mint ahogy azt egyesek elképzelik.
Arról nem is szólva hogy megint fel lett ültetve a nagyérdemű,mivel el lehetett terelni a lényegről.Gumicsont!Az ellenzék meg ha felül ilyen hülyeségre,nem méltó arra hogy másokat képviseljen.Ezzel nem mennek semmire! Foglalkoznának komoly dolgokkal!

regress 2011.03.21. 08:21:08

@Zene 56: és neked 5-év kellett,hogy ezt a baromságot leírd?szerintem sürgősen keresd fel háziorvosod.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.03.21. 08:30:53

Úgy látom, Lázár úr a konc. Elég nagy balek a szerencsétlen és rajta csattan az ostor. Nem mintha nem érdemelné meg, csak a többi hasonló is ugyanígy megérdemelné!

Ja, szeriőz kelyett lehetett volna valami magyar szót is keresni. Komolyan!

KCB 2011.03.21. 08:34:24

Vihar a biliben. Amúgy meg igaza van, azoknak kéne elnézést kérni akik kiforgatták a szavait.

megszűnt 2011.03.21. 08:39:56

@Zozi79:
"A múltkori médiatörvényes vitánk után azért megkérdezném tőled, hogy szerinted nem lenne-e indokolt, hogy az ilyen "híreknek" következményei legyenek a közzétevők számára."

Szép reggelt! Szia. Amikor én egy kiegyensúlyozott és szabad világról beszélek, az nem egyenlő az áskálódással, az nem egyenlő azzal, hogy másoknak csak azért ártsunk, mert már nem találunk fogást a pártján, jelen esetben a Fideszen.

Az új alkotmányon nem óhajt dolgozni az MSZP és LMP. Én óhajtottam, mert kitöltöttem a kérdőívet és tettem hozzá javaslatot. Akinek amúgy dolga a Parlamentben, ő miért nem óhajt dolgozni rajta? Ez miért nem téma a sajtóban?

Igen. Jelenjék meg az újságírók véleménye, névvel, és jelenhessék meg. Csak közben tudják folyamatosan, hogy ez már nem újságírás. Büntetéssel kapcsolatban kérdeztél:
Bünteti őket a Jóisten! Elég az. Egy nyugodt pillanatuk sincs, csak áskálódnak, panaszkodnak és parasztoznak. EZ NEM újságírás.

samer 2011.03.21. 08:40:13

" én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér.

Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki.

Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt, akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forintárfolyam az jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis megtakarítás, úgyhogy ha másra nem, erre jó volt, de hát az Önök vagyoni viszonyait is nyomni fogják szórólapon."

Egyértelműen megvágott beszéd volt az eredeti. A munka becsületéről és az emberi irigységről szólt ironikusan. beszélt, és legalább 2 éve volt már!

A tomcat után a kuruc.info blöffje is bejött szép a magyar média.

wondering42 2011.03.21. 08:44:54

Nem értem az egész bocsánatkérési históriát. Miért is kér bocsánatot Lázár? Azért mért politikushoz méltatlanul kimondta amit gondolt, vagy azért mert eddig így gondolta de ezután már ígéri másként fog másként fog gondolkodni?
Jó lenne ha a nevetséges gesztusok helyett néha a tartalmon gondolkoznánk el.

ostvan 2011.03.21. 08:54:15

@Zozi79: Igen. Az eredeti szövegben Lázár azért ostorozta, nevezte élhetetlennek a képviselőtársait, hogy nem tudtak megtollasodni a képviselőségből.
Na, ez az igazán undorító!

megszűnt 2011.03.21. 08:57:40

@tory_t:
"Mert egy "normális" jobboldalon vállalhatóak lennének ezek a szavak, ha olyasvalaki mondaná, aki.."

A saját erejéből lesz mindenki az, aki. Ha politikai vonalon, akkor ott, ha termelésben, konkrétan a termelésben vesz részt, akkor ott.

Mindenhová kell ember és mindenki értékes ember, aki dolgozik, bármilyen jellegű munka.

Őszödi beszéddel kapcsolatban. Ha kiemelek belőle bármit, vagy szövegösszefüggésében nézem, nekem pont ugyanazt mondja. Nem többet, nem kevesebbet. Azt.

Peredhil 2011.03.21. 09:12:49

@Modor Tibi: Örülök, hogy megláttad hozzászólásom lényegét.

Zozi79 2011.03.21. 09:15:05

@kalapocska: Az a baj, hogy az őszödi beszéd teljes egészében is vállalhatatlan. Meg még tudnék rá ezer jelzőt mondani, de ez itt off.

Zozi79 2011.03.21. 09:17:48

@knausz: Tehát a válaszod: igen :-) Örülök, én is így gondolom.

megszűnt 2011.03.21. 09:24:07

@Zozi79:
Büntetéssel kapcsolatban kérdeztél:

Bünteti őket a Jóisten! Elég az.

Vasárnap, hosszú idő után először kapcsoltam be a tévét és mit láttam? Cigányok bokszoltak az M1-en és ez olyan elégedettséggel töltött el, hogy lám-lám végre egy normális országban élek, ahol nem kérdés a bőrszín, csak a teljesítmény.

Magyarországon ma nincs újságírás. Ami nincs, azt büntetni is vicc.

wondering42 2011.03.21. 09:27:11

Knausz

Azért arról nem kellene megfeledkezni, hogy a gazdaságban egy sor jogszabály próbálja meg szabályozni a sikerekhez vezető utat. Viszont úgy tűnik a politikusok, képviselők olyan szabályokat alkotnak saját magukra, ahol csak az egyes szereplők tisztessége?,önkorlátozása?, szemérmessége? korlátozza a közösből való kivét nagyságát. Magyarul a teljes szöveg számomra még elfogadhatatlanabb mint a vágott, mert azt mondja ti hülyék, gyávák vagytok nem vettetek fel 18 milliót költségtérítésként.

kalapocska 2011.03.21. 09:30:16

@Zozi79: ok helyes akkor egy oldalon allunk, hamisitas nem tortent csak vagas mind a ket esetben.

A tartalomrol ( az egesz es a vagott reszekrol) hagyom hadd vitatkozz mas politikailag erosebb velemennyel rendelkezokkel.

legyen szep napod.

finalNmbr 2011.03.21. 09:30:45

Nem akarlak elkeseríteni de Novák Előd (kurucinfo) elöbb kötne fel téged minthogy "nagykoalíciót" alkosson veled.. Amúgy meg nevetséges, PONT Novák Elődtől ez a
"gazdag párt" image ráhúzás másra, hisz pont Ő az aki a pénzének köszönhetően lett politikus.. :/

nasa_hun 2011.03.21. 09:32:37

Meghallgattam az eredeti felvételt is.. megvágásról szó sincs..kihagyásról igen, csakhogy ez semmit sem változtatott Lázár S8-as János mondandóján, inkább lerövidítette azt. Nincs olyan szövegkörnyezet amiben a felháborodást keltő összefüggő szövegrész, ne keltene egészséges szemléletű emberben felháborodást.
Akik Lázárt mosdatják, vagy a hírforrást(?) gyalázzák, azok hiteltelenek számomra.
A hírforrása egyébként is közgyűlési ( hangos) jkv.
Hajrá Magyarország! Kaparj kurta!
:)

abiscezs 2011.03.21. 09:33:19

akarva, akaratlanul egyre nagyobb nyilvánosságot kap a kuruc.info ... végre! pedig hogy próbálták szabotálni, még véletlenül se hivatkozni rá, nem leírni a nevét. De a szellem kiszabadult a palackból, az ellenszél dacára is Magyarország leglátogatottabb online hírportálja! Ennyi. :)

Zozi79 2011.03.21. 09:33:42

@kalapocska:

:-)

A gond az, hogy Lázár-beszéd teljesen más értelmet kapott a vágással. Az őszödi beszéd nem.

Szép napot neked is!

nasa_hun 2011.03.21. 09:34:35

@Zozi79: Holnap meg a jelenlegi ellenzéktől kérsz elnézést..generátort kellene rád kötni.. és a fordulatszámot növelni :)

megszűnt 2011.03.21. 09:34:43

@wondering42:
"Magyarul a teljes szöveg számomra még elfogadhatatlanabb mint a vágott,"

Az, hogy Neked mit mond egy szöveg, azt Neked kell érezni és értelmezni, mert egyetlen újságíró és politológus sem mondhatja meg, mit érezz és gondolj. Nincsenek abban a morális helyzetben.

Nekem szimpatikus, amikor egy képviselő azt mondja:- Takarékoskodjatok, gyűjtsetek a gyerekeiteknek!

nasa_hun 2011.03.21. 09:38:30

@knausz: Ez a baj veletek (jobboldali) drukkerekkel... ha jobboldalit lopáson, elszóláson, hazaáruláson stb kapnak, akkor nem a haza érdekét nézitek, hanem hogy hát igen de baloldal is :)
Holott, mi nem kérünk sem ti gazembereitekből , sem az övéikből!

izmospetya · http://gaythoughts.blog.hu/ 2011.03.21. 09:40:20

Márpedig a Fidesz a gazdagok pártja,(ld. adótörvény) a KDNP pedig a fundamentalizmus és a neofeudalizmus pártja. Bizony kívánatos lenne elzavarni Orbánt és ezt az egész talpnyaló sleppet. Az arab országok igyekeznek megszabadulni régi avitt diktatúráiktól, mi pedig leporoljuk és kifényesítjük és leborulva imádjuk. Ami ma Magyarországon zajlik az cinikus rossz példa az egész európai térség előtt.

wondering42 2011.03.21. 09:41:48

@knausz:
" Magyarul a teljes szöveg számomra még elfogadhatatlanabb mint a vágott, mert azt mondja ti hülyék, gyávák vagytok nem vettetek fel 18 milliót költségtérítésként."

Nem érdemes egy félmondatra reagálni, az viszont érdekelne, hogy a teljes mondattal kapcsolatban mi a véleményed.

izmospetya · http://gaythoughts.blog.hu/ 2011.03.21. 09:42:24

Lázár pedig csak hallgasson a gyűjtögetésről meg a szerzésről, ha jól tudom az ő általa vezetett Hódmezővásárhely az egyik legeladósodottabb város, úgyhogy jobb volna ha befogná.

megszűnt 2011.03.21. 09:46:07

@nasa_hun:
"ha jobboldalit lopáson, elszóláson, hazaáruláson stb kapnak"

Hol látsz, láttál konkrét esetet, amikor jobboldali újságíró vagy politikus lopott?

Mert ha tudsz ilyenről, azt jelenteni kell! Kötelességed. Az általánosságban szólott szó, mint homok a szélben......

P.mester 2011.03.21. 09:47:53

"A kormányoldal minden olyan hibáért drágán fog fizetni, amely eladható urizálásként, gazdag-emberes hóbortként."

Nem eladható urizálásként, hanem maga a vegytiszta urizálá.

Kedves KF,

el kellene döntened, milyen szerepet vállalsz magadra. Politológus leszek, vagy a politológus álcájába bújtatott bértollnok.

fonó 2011.03.21. 09:48:53

Mi ez a süketelés a baromsággal, kuruccal?Én saját hangján hallgattam egy blogról a felvételt. Semmi köze a hallottakhoz a kurucnak.
A TARTALMAT NEM ELEMZI?????
Névlista azokról akik nem ettek ingyenebédet, luxusverda állampénzen, legnagyobb költségtérités 18 milla, 16% adó, minél gazdagabb annál több jusson a kiskeresetü rovására...........

megszűnt 2011.03.21. 09:52:10

@wondering42:
"Magyarul a teljes szöveg számomra még elfogadhatatlanabb mint a vágott, mert azt mondja ti hülyék, gyávák vagytok nem vettetek fel 18 milliót költségtérítésként."

Kumin Ferencet tíz éve olvasom. Őt bátran meg lehet kérdezni, és ez az ő blogja, itt, és felel Neked.
Garantáltan korrekt lesz. Én meg addig kiteregetem a ruhákat, csak ötször álltam neki eddig..

kalapocska 2011.03.21. 09:53:15

@Zozi79:
Igen, hogy ebben mi az igazsag azonban mindenki sajat maga a vagott es a teljes szoveg ismereteben tudja csak eldonteni.

Szoval hajra a megismeres utjan. Az a jo hogy ez a blog is lehozta a teljes szoveget, latod mostmar mindenki arra koncentral hogy abban mit mondott Lazar. Az oszodi beszeddel is lehet hogy ez kellett volna, de az kicsit tulhevult.

Itt jo ejszaka van es most mar igen keso is.

fonó 2011.03.21. 09:53:42

TARTALMAT NÉZZÜK!
8 év spekulálás, tőzsdecápázás, gazdagozás, POFÁTLAN PÉNZKITALICSKÁZÁS.....után Lézer papa svájci alapokba forgat???????

wondering42 2011.03.21. 09:56:05

@knausz:

Ezt tévedésből válaszoltad nekem, vagy tényleg válasznak gondolod. Kicsit hasonlít a magyar sajtóhoz, hogy reagálok egy összetett mondat első felére, majd amikor megkérdezik, hogy mégis az egész mondattal mi van akkor azt válaszolod, hogy te olvasod Kumin Ferencet.

fonó 2011.03.21. 09:57:10

A teljes szöveg rémesebb mert ő az igazi MEGÉLHETÉSI POLITIKUS ( önéletrajza) más melóhelyen nem próbálta magát -VERSENYSZFÉRA- minél több a vagyona annál többet nyult le a közpénzből. 2 milliós plafon, nevetséges.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.03.21. 10:00:37

@Zozi79: Szocialista sosem voltam, olvastam szöveget.
Természetese lehet más olvasatban is érteni a szöveget, de konkrétan úgy is, ahogy én mondtam "„akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete." "

megszűnt 2011.03.21. 10:08:07

@wondering42:
Az, hogy Neked mit mond egy szöveg, azt Neked kell érezni és értelmezni, mert egyetlen újságíró és politológus sem mondhatja meg, mit érezz és gondolj. Nincsenek abban a morális helyzetben.

Ezt feleltem Neked az egész szövegre. Mert ez Neked nem volt elég, kevésnek gondoltad, éreztem úgy:

1. Kumin Ferenc feleljen, mert túlmegy az én elemző tehetségemen.

2. Hatodszorra senki sem akadályozhat meg abban, hogy tényleg kiteregessem a mai adag ruhát, amit kimostam!

És ezt is csak simán kell értelmezni, nem úgy, mint Arany János: Ágnes asszony című balladájában. Érted?

londonline 2011.03.21. 10:08:37

Valóban érdekes, hogy az ellenzékből éppen - és jelenleg egyedül - a Jobbik látja a pályát. Lásd Szanyi megvezetése, a Fidesz folyamatos torpedózása. Hogy éppen a Fideszt jobb oldalról tudják ilyen sikeresen támadni, az azért nem meglepő, mert - a szerzővel egyet nem értve - a jelenleg kormányzó hatalom nem polgári és nem jobb oldali. Az más kérdés, hogy mit szeretne magáról elhitetni. Kíváncsian várom a további csapdákat, melyek láthatóan eléggé izgalmassá tudják tenni a napi politikát - és persze az izgalmon túl azt a fontos szerepet játssza, ami egy demokráciában a legalapvetőbb elvárás: kontroll az aktuális kormányzás felett. (A kuruc.info-t a Jobbikkal azonosítottam, nem tudom mással.)

kafferbivalybalamber 2011.03.21. 10:10:42

Csak nekem furcsa, hogy a komplett ellenzéki sajtó nemhogy elnézést nem kér, de még egy kicsit sem pironkodik azért, mert ellenőrzés nélkül, vakon beszopott és terjesztett egy kurucinfós hamisítványt?
Index fórumokról nem egy ilyenért, hanem csak a sima kuruc-linkelésért szó nélkül és véglegesen kitiltanak bárkit.
A cél szentesíti az eszközt?

Zozi79 2011.03.21. 10:16:19

@tildy:): Most őszintén, ez nem így van szerinted?

Virányi András (BANDITA) 2011.03.21. 10:19:21

@orient: Szia. Végigolvastam a cikked, és sok mindennel egyetértek. Főleg a politika részével, ahol szerintem is csak a hatalom megszerzése, és megtartása cél mindenáron. Valóban ha a munkavállaló zsebébe több a pénz, és legálisan forog, több bevétel is keletkezik. Av multi, ha már itt van itt is fog maradni, az ő járulékai az emberekhez kerülnek , akik mint fogyasztók is megjelennek. Az államnak valóban kellene népszerűtlen döntéseket hozni, de erre nem hajlandók.És itt a baj. Sztem, ha nyílt kommunikációval, lépésről lépésre bevezetik a dolgot működne. De ehhez már nem politikus kell, mert az emberek már nem hisznek az ígéretekben. Kell egy önzetlen valaki, aki mögött szakértők sorakoznak, és saját magukon kezdve, egyfajta teljesítményorientált rendszer szerint, elkezdeni az igazi hatalomgyakorlást, ami valóban az állam feladata. Jobbá tenni az állampolgárok életét. De szerényen, kemény munkával.

Michael Corleone 2011.03.21. 10:24:27

Feri,

köszi a választ, jó ez a válaszértesítő alkalmazás!
úgy látom a diskurzus-elmélet híve lettél, korábban azonban szívesen kommentáltad a Széll Kálmán tervet, akkor nem az volt a lényeg, hogy ki hogyan reagál rá, hanem a terv maga, és a hozzá kapcsolódó tartalom.

Harcimaci 2011.03.21. 10:26:33

@Zozi79: "A baloldali Mo-n többek között arról ismerszik meg, hogy szereti az életét hazugságban élni. Hajrá!"
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=406009
És a "jobboldal"?

NA YA! 2011.03.21. 10:37:08

@kafferbivalybalamber:"Csak nekem furcsa, hogy a komplett ellenzéki sajtó nemhogy elnézést nem kér, de még egy kicsit sem pironkodik azért, mert ellenőrzés nélkül, vakon beszopott és terjesztett egy kurucinfós hamisítványt?"

Igen, csak neked furcsa! Olvasd, (hallgasd) meg a teljes szövegét! Az előadott szöveg részekre bontva, illetve egészében tálalva is csak egy tapasztalatlan, pökhendi kis f.sz politikus (?) lekezelő okoskodása, bárkiről (egyszerű dolgozó, paraszt, mérnök, közalkalmazott, politikus) is szóljon. A lényeg: aki lemarad, azt nemhogy segíteni nem kell, hanem még bélyegezzük is meg! Lézer egész pályafutását közpénzből finanszíroztuk! Ótvar, hányadék, hulladék!

blah 2011.03.21. 10:39:15

azért vicces, hogy egy olyan beszél kemény munkáról aki a közszférában szette meg magát... soha nem kellett olyan eredményeket produkálnia amitől nem kopott volna fel az ála a versenyszférában. Nem hiába tartom a politikusokat a társadalom legaljának. Nagy pofájuk az van, tudás meg annyi van mögötte amit mindenki lát ha ránéz az állam által igazgatott területek helyzetére.

wondering42 2011.03.21. 10:43:08

@knausz:
Ok.
Befejezésül csak annyit, hogy én a te gondolataidra próbáltam reagálni és te véleményedre lettem volna kíváncsi, függetlenül arra mit gondol erről Kumin Ferenc vagy akárki más

megszűnt 2011.03.21. 10:44:36

@BANDITAPOLITIKA:
"multi, ha már itt van itt is fog maradni, az ő járulékai az emberekhez kerülnek , akik mint fogyasztók is megjelennek."

A multik kapcsán rengeteg dolgot kell megérteni. Maguktól nem kerülnek ide. És amikor itt vannak sem működnek a politikusok nélkül. Ők azok, akik tárgyalnak a feltételekről.

Mi segíthetjük, egyszerű emberként ezt a nemes ügyet, a megfelelő szakembergárdával. Mérnökök és műszaki szakemberek folyamatos képzése.

Óriási, csodálatos beruházás készül Kecskeméten. Csak akkor fog működni, ha ellátjuk a gyárat jól képzett szakemberekkel. De akkor bővül és sokan megélnek belőle. Rengeteg multinacionális céget kell idecsábítani, hogy az ígért munkahelyeket meglegyenek.

A politikusok feladata a tárgyalás. Nem kevesebb, mint egy már itt lévő cégnél dolgozni.

Kun András 2011.03.21. 10:44:59

"Rágallom a zegész, Lézer Jani jómunkásember."

Schmitt Pál

megszűnt 2011.03.21. 10:46:24

@wondering42:
Feleltem Neked. Ha még kérdeznél, akkor fogalmazz meg, kérlek, más kérdéseket.

egerészölyv 2011.03.21. 10:49:28

Hogy meghökkentek a cirkusztól azok, akik ugyanezt, amit Lézer Jani kibökött, húsz éve tanítják nekünk minden csövön...

egerészölyv 2011.03.21. 10:51:49

@kafferbivalybalamber: ugyan, az index a címlapon a szólásszabadság bömbölő élharcosa, a fórumán a szólásszabadság sunyi eltiprója. Ugyanez érvényes az Amerikai Népszavára, 168 Órára stb.

melus79 2011.03.21. 10:52:04

Mindig érdeklődve figyelem,hogy az egyre vállalhatatlanabb Fidesze-es ügyeket hogyan fogják kimagyarázni.Mindig meglepődöm,kreatívak a fiúk!:)Most komolyan,az egész ügyből az a legfontosabb,hogy a kuruc-ról indult?
Milyen világképet sugároz,jelen esetben LJ?Az fel se merüljön senkiben,hogy önhibáján kívül lecsúszhatnak emberek?Hogy jöhet egy betegség,egy baleset,egy kis információhiány(mert pl.engem se tájékoztat senki,hogy hová tegyem a pénzem,mire váltsak,nem tudom mások hogy vannak ezzel:)
Az egész felvétel vállalhatatlan vágva vagy anélkül.Természetesen sejtem a cenzori munka hátsó gondolatait,de attól a lényeg,hogy csak az ér valamit,aki sok pénzt tud keresni.LJ kedves fia se önerőből lesz gazdag majd,én mint lányos anyuka nem örülnék egy ilyen vejnek,nem tudom a vásárhelyi anyukáknak mi a véleményük?:)
Én nagyon sajnálom,hogy ez a blog "századvégesdi" hangulatot áraszt,bár gondolom azért megy valaki ilyen helyre dolgozni,mert azonosul velük.Többet vártam,mert korábbi megszólalási,szerepvállalásai arra predesztinálták,hogy egy Török Gábor szerű blogra lelhetünk.Legalábbis,ami az elfogulatlanságot illet.Mert TG irányultsága is nyilvánvaló,nem is tagadta,sőt egy kommentben elmondta,de törekszik a semlegességre.Hol sikerül,hol nem.Most már,olvasva az ilyen írásokat,értem a lelki vívódását...
Nem lepődtem meg a posztban foglaltakon,a LJ-sal való rejtett egyetértésen sem,a szerzőnek is volt korábban hasonló zöngéjű megjegyzése,amire akkor is élesen reagáltam.
Nekem nem hiányoznak a szocialisták se,de erre az arroganciára se vágytam.erre a lekezelő stílusra,a szembehazudozásra.Nem változott semmi,csak máshová megy a talicska ezentúl...

NA YA! 2011.03.21. 10:55:55

@egerészölyv: "Hogy meghökkentek a cirkusztól azok, akik ugyanezt, amit Lézer Jani kibökött, húsz éve tanítják nekünk minden csövön..."

Hát, ha még azok is meghökkentek, akkor képzeld el az átlag hogy meghökkent, főleg a sok átb...ott, aki a lézerfélékre szavazott!

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.03.21. 10:59:31

Racionálisan gondolkodó, politikaértő ember lévén számomra eddig is egyértelmű volt, hogy a kuruc.info mögött szintén a zsidók állnak, most végre a széles közvélemény is eszmélhet!

megszűnt 2011.03.21. 11:03:21

@melus79:
"egy Török Gábor szerű blogra lelhetünk.Legalábbis,ami az elfogulatlanságot illet."

:):) Török Gábor politológus úgy vágott ki engem a blogjából tegnap ugyanennek a témának a kapcsán, mint macskát sz.rni. Párdón! Most paraszti nyelvemen mondtam.:)

@egerészölyv:
"ugyan, az index a címlapon a szólásszabadság bömbölő élharcosa, a fórumán a szólásszabadság sunyi eltiprója"

Egyetértek.

wondererscarteam 2011.03.21. 11:03:32

Sose lesz vége! Egyszer ide is elér majd Libia!

egerészölyv 2011.03.21. 11:04:07

@NA YA!: stílusodból ítélve te is köztük lehettél...

Mikrobi 2011.03.21. 11:04:37

Nyilván Tomcattől vették az ötletet

cattus1 2011.03.21. 11:06:54

@Zozi79: Hehe! Ámde a jobboldali Magyarország nem szeret hazugságban élni, hiszen miniszterelnökünk - akinek nem volt még egy mondata, aminek az ellenkezéjét ne hallottuk volna tőle -, sosem hazudik - ő mondta.

A Lázár-témához. Teljesen mindegy, mit mondott, eddigi tevékenységével, közpénzből urizálásával - most durciból vett magának egy Audit, ahhoz semmi közünk, arra költi a pénzét, amire jólesik -, arrogáns, bicskanyitogató stílusával kivívta az magának az ellenszenvet.

egerészölyv 2011.03.21. 11:07:13

Szakasits-Schiffer azt nyilatkozta, a vágatlan szöveg még kínosabb Lézerre és a teljes Fideszre nézve, mint a manipulált.

Hogy ez a Schiffer mekkora hernyó...

melus79 2011.03.21. 11:09:05

@knausz: Soha senkit nem vág onnan ki,csak gyakran előfordul,hogy nem jelenik meg egyszerre az írásod.Frissítés után újra megjelenik,van hogy ekkor meg 2-3-szor is egymás után.Nyugodtan menj fel és nézd meg!Nem dob ki soha senkit,ezt többször is elmondta.Valótlanságot állítasz!Többek között a te hozzászólásodat is olvastam tegnap.Nem és nem vagyok rákattanva a nevedre,csak egy idő után feltűnik,a nicknév,ha több helyen is olvasom különböző fórumokon.Itt is gyakran találkozom olyanokkal,akik ott is kommentelnek.Remélem ők is alátámasztják,amit írtam!

egerészölyv 2011.03.21. 11:09:13

@cattus1: ha bármely média eleve manipulálatlanul, betűhíven közli az eredetit, akkor szombat estére Lézer Jani bukott ember. Így viszont elcseszerintették.

egerészölyv 2011.03.21. 11:12:21

@fonó: ha beírod az index fórumára a kuruc.info leleplező cikkének linkjét, IP-címestül örökre kinyomnak a kis élharcosok.

Lucernaböde 2011.03.21. 11:13:10

A baloldal megint hazudott, csúsztatott. Megszoktuk. A sok csirkefarhátzabáló félhülye gyurcsányista megint kapott egy nulla semmit amin rágódhatnak. Amúgy egyébként a hamisított formában is igaza van Lázárnak: kurvára soka pofáját nyitogató bunkó, akik semmit sem kezdenek az életükkel. Tapasztalatom szerint az angol nyelv alapfokú elsajátítása példáué olyan gondot okoz nekik, mintha az asztrofizikát kellene nekik 1 hónap alatt megtanulni. Ezért el se kezdenek tanulni. Pofázni azt bezzeg tudnak.

Zozi79 2011.03.21. 11:17:10

@cattus1: mindig csak ezt mantrázzátok, de még egy konkrét hazugságot sem tudtatok mondani OV-tól.

Nah, ez is hazug világotok része.

NA YA! 2011.03.21. 11:21:36

@egerészölyv: "ha beírod az index fórumára a kuruc.info leleplező cikkének linkjét, IP-címestül örökre kinyomnak a kis élharcosok."

Látod, és mégis itt vagy Nyilas Misi!:)

egerészölyv 2011.03.21. 11:23:08

@NA YA!: az index innen is ki tud rúgni? Annyira szabad nekik a sajtó? :)

sárkányfő 2011.03.21. 11:24:16

Arra jól a fideszes botrányok, hogy elváljon a szar a víztől. Ilyenkor derül ki melyik ember, melyik blog elvszerűen jobbos vagy elvtelenül. Ez a Lázár-botrány védhetetlen, és a kuruc még szívességet tett Lázárnak, hogy az egyik legkínosabb részt nem hozta le elsőre.

Érdemes megnézni a mai véleményvezér posztját, az nem szórakozik mellékes kérdésekkel, kerek perec kimondja a lényeget, hogy Lázár világképe rohadtul korlátolt. Ez van. Gondolom a híveinek is hasonló a világképe...

De a hétvégén volt még 3 másik fideszes botrány: a tanulatlan hülye ál(l)amfőé, az ózdi önjutalmazó, egyben leépítő polgármesteré, meg a nem szimpi döntése miatt kirúgott név-bíráló emberkéé. Az is nagyon jellemző, hogy ezekről is milyen sokan hallgatnak, de nagyon.

@knausz: na akkor máris lehet elnézést kérni a Töröktől, mert a saját nevedre kattintva kapából feljön hogy tegnap délután kétszer is írtál kommentet abba a blogba, fél négykor és 3/4 négykor. Az F5 billentyű pedig segít neked a frissítésban. Szívesen segítettem...

Vállfás Gyuszi 2011.03.21. 11:25:27

"Ez jelentheti azt, hogy a Jobbik és csatolt részei nagyon ráéreztek valamire, ami tényleg kockázatot jelent a Fidesz-KDNP-nek."

Azért ahhoz nem kell éles szem, hogy lássuk: Lázár János = kockázat.

egerészölyv 2011.03.21. 11:25:52

A recept igen egyszerű! Szabad szólni? Háppersssze! Hogyne szabadna! De tényleg! Bármit! Ja, más a véleményed, mint a mienk?! AKKOR
1, troll vagy
2, idegbeteg vagy
3, droid vagy
4, elgurult a gyógyszered
5, mucsai vagy,
és ebből pedig egy is elég lenne hozzá, hogy hetedíziglen kiirtsunk.

fonó 2011.03.21. 11:26:47

Semmit nem másitottak meg, kihagytak a szövegből. A kihagyással még rémesebb mert közpénzből ne harácsoljon luxuskocsit, számla nélküli költségtéritést, közben pofátlan pénztalicskázzon!!!!!!!

egerészölyv 2011.03.21. 11:31:15

@fonó: fontos, de nem életbevágó részeket hagytak ki, lehetőséget teremtve Lézernek és hívőtáborának, hogy hamisításra hivatkozzanak. Piszkosul elszúrta a büszke, szabad magyar sajtó. Mert (könyörgöm!!!) mit kell tenni?! Ha én vagyok a Hírszerző, aki éjjel-nappal a kuruc.infót búvom és rábukkanok egy ilyen cikkre, akkor seperc alatt kioknyomozom az ERDETI felvételt és AZZAL jövök elő. Így satnya prékox lett belőle.

cattus1 2011.03.21. 11:34:11

@Zozi79: Viccelsz? Arra itt nincs elég hely. Nyisd ki a jobb füledet is.
Mellesleg ne használj többes számot, nem vagyok baloldali. Pillanatnyilag nincs olyan párt, amelyikre szavazni tudnék.
Akkor csak egy kiragadott példa a közelmúltból:
"A TV2 Tények című műsorában Orbán Viktor arról beszélt: nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség."

fonó 2011.03.21. 11:36:17

LÁZÁR:Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete."
ÖSZÖD:az mégiscsak a legnagyobb igazságtalanság kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán még szegregál
is. Hát ez az igazi nagy probléma ! Ez a nagy gond ! És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek ! Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen!

kafferbivalybalamber 2011.03.21. 11:38:10

@NA YA!: Értem. Szóval a cél szentesíti az eszközt.
Innentől akkor a kurucinfo is szalonképes, vagy továbbra is maradnak nácik, akiket csak ritkán, a nemes cél érdekében, és természetesen forrásmegjelölés nélkül idéz a demokratikus sajtó?
Kicsit képzetlen vagyok ideológiailag, sajnos, bár ha jól sejtem, valahol a dialektika környékén kell keresgélni a megfejtést.

fonó 2011.03.21. 11:39:11

ÖSZÖD: Ne áltassuk itt egymást, ez az igazi botrány ! Az az igazi botrány, ahogy a Laci beszél az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó
minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem....

LÁZÁR:Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete."

NA YA! 2011.03.21. 11:40:06

@egerészölyv: mit összekínlódtok már a kuruc reklámozásával! Remélem sohasem tiltják be, hiszen mi lenne veletek nélküle! Magyarországba beletartoztok ti is, és sajnos a gondolkodás módotok is! A baj csak az lenne, ha kötelező lenne olvasni! Ja, és nem a kurucnak hisznek az emberek, csak a szemüknek, és a fülüknek, hiszen a felvételen lézer van, az ő hangját halljuk, vagy talán nem így van?:)

samer 2011.03.21. 11:41:48

@fonó: " én soha nem szégyelltem, hogy mim van, én dolgozok keményen, én abba a miliőbe nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni, az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára, aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér.

Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani, annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként, tehát én ahhoz a mércéhez tartom magam, hogy az ember, ha egyszerű kétkezi munkásember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit. Hogy ha egyetemi ember, akkor ahhoz a jövedelemhez képest érjen el valamit, de akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselő-testületben. Nagy baj lenne, ha olyan képviselők ülnének, akiknek semmijük nincsen, ezt kell mondjam. Ez helytelen lenne, teszem hozzá, de a jövedelemnyilatkozatok alapján, mint hogy ha érdekes dolgok derülnének ki.

Na most még annyit hadd mondjak el Önöknek, hogy ugye én bugyuta módon a nagy átláthatóság jegyében nyilvánosságra hoztam a feleségem vagyonbevallását és a fiam bevallását, és az előbb már említettem Önöknek, hogy volt, akinek a kampányában ezt fölhasználták, kiszámolták, átváltották az euróbetétet, átváltották a svájci betétet, mije van a gyereknek, azt remélem, hogy a hódmezővásárhelyi lányos anyukák ebből a közérdekű tájékoztatásból érzékelték, hogy húsz év múlva jó parti lehet Lázár János Boldizsárból, hogyha a kamat és a forintárfolyam az jól alakul a következő években. Lesz valami alapbázis megtakarítás, úgyhogy ha másra nem, erre jó volt, de hát az Önök vagyoni viszonyait is nyomni fogják szórólapon."

Egyértelműen megvágott beszéd volt az eredeti. A munka becsületéről és az emberi irigységről szólt ironikusan. beszélt, és legalább 2 éve volt már!

A tomcat után a kuruc.info blöffje is bejött szép a magyar média.

gaga 2011.03.21. 11:46:51

@egerészölyv: Számlára nyomatod? Sorra avagy beírásra kapod a lóvét Lázártól? Akárhogy is nagy lesz a tiszteletdíjad, sok pénzed lesz és többet is fox érni. Legalábbis Lázárgazdi szemében.

baloo112 2011.03.21. 11:47:27

Ugy latszik en nagyon buta vagyok.

Lazar azt mondta akinek nincs semilye, nem ert el semmit annyit er. Ennyi az elete.

Ez a vagatlan hosszu szövegben is ugy jön le hogy ö ezt gondolja.

Akkor most magyarazza meg nekem valaki milyen manipulalasrol meg gonosz armanyrol van itten szo.

Nincs ezzel semmi baj, az ertekrendjet eddig is latni lehetett, akinek jar 18 milla költsegterites, meg luxuskocsi, meg a fijanak svajci betet annelkul h egy napot dolgozott volna eletebn az ilyen ember.

Az összes fideszes magyarazkodas meg olyan szanalmas.

Attol meg nem liberalis meg bolsi meg naci valaki ha megveti a gerincetelen haracsolo politikusokat. Akik vannak böviben, MSZP FIDESZ KDNP MDF az összes MSZMP utodpartban.

gagauzz kalauzz 2011.03.21. 11:49:16

Ez az alföldi Mubarak életében nem mozgott a politikán kívűl, a politikából szedte meg magát. Nem kicsit. Nagyon. Valszeg sajátmagáról beszélt mint megélhetési politikusról.:-)

PokerKevin · http://pokerheaven.blog.hu/ 2011.03.21. 11:51:12

Amíg egy várost büntetés nélkül csődbe lehet vinni, addig nincs miről beszélni.

blz42 2011.03.21. 11:52:19

Kedves Kumin Ferenc,
rettentően elszomorít, hogy értelmes ember létedre Lázárt és a Fideszt mosdatod, ahelyett, hogy az ügy érdemével foglalkoznál.
Persze a Századvég alkalmazottjaként ez nem meglepő, de mégiscsak nagyon szomorú. :(

Zozi79 2011.03.21. 11:54:01

@cattus1: De ez nem hazugság, bammeg! Még csak nem is ideológiai vagy eszmei kérdés! Hanem gazdaságpolitikai terv.

Újat!

egerészölyv 2011.03.21. 12:13:02

@gaga: meggyőződéses szocialista törzsszavazó vagyok, és a hozzád hasonló szőragyú pondrók csak azért bosszantanak, mert miattatok vesztettünk áprilisban.

megszűnt 2011.03.21. 12:13:30

@sárkányfő:
"tegnap délután kétszer is írtál kommentet abba a blogba, fél négykor és 3/4 négykor."

Érdekes, hogy ugyanabban az időben pont itt tartózkodtam. Tehát az F5 billentyű lenyomása után sem láttam, hogy a hozzászólásom megjelent volna.

Ami megjegyzésem van:
A blog privát terület. A tulajdonosa dönti el, ki az, akit szívesen lát ott és ki az, akit nem.

Török Gábornak és bárki másnak joga van úgy dönteni, hogy az én hozzászólásom őt nem érdekli és én ezt a jogát tiszteletben tartom. Sem tőle, sem mástól nem vitatom el.

ui. Mielőtt elküldök egy hozzászólást, kijelölöm Ctrl c-vel és ha nem látom megjelenni, beillesztem Ctrl v-vel.

egerészölyv 2011.03.21. 12:13:39

@NA YA!: nem én, a Hírszerző és a Népszava reklámozza a nyilasok újságját.

2011.03.21. 12:14:11

@Lucernaböde:

Ráadásul ezek a posztkommunista-balliberós agyhalottak szeretik független értelmiséginek hazudni magukat. Mintha bárki elhinné :)

melus79 2011.03.21. 12:16:39

@knausz: Nem érted,vagy nem akarod érteni?

megszűnt 2011.03.21. 12:19:01

@melus79:
És Te? Fölfogtad, hogy ez Kumin Ferenc blogja?

melus79 2011.03.21. 12:24:02

@knausz: No comment...Van,még,aki érti,szerencsére.Részemről a téma lezárva.

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 12:30:38

"Kaparj, kurta, neked is lesz!" mondta a bőrbeteg...

fg56 2011.03.21. 12:32:44

Miért csodálkoznak, ha a kormánytagok idióta megszólalásai időnként összekorbácsolják az ellenzéket? Nem kéne badarságokat beszélni és akkor nem lenne ellenzéki nagykoalíció. Ennyi.

fg56 2011.03.21. 12:35:12

Nem kell hülyeségeket mondani és akkor nem lesz ellenzéki összefogás

kafferbivalybalamber 2011.03.21. 12:35:46

@fg56: Összenőtt, ami összetartozott? (MSZP, LMP,Jobbik, kurucinfo, balféksajtó)
Hát, végülis: van ebben valami.

NA YA! 2011.03.21. 12:36:32

@egerészölyv:"meggyőződéses szocialista törzsszavazó vagyok"
Még öt nap, és 21 leszel, boldog születésnapot ifjú kos! Tudod, a rutin, meg az évek!:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

cattus1 2011.03.21. 12:37:36

@Zozi79: Ideológia: ugye nem kell ecsetelnem, hogy mennyire hiteles a szememben az az ember, aki liberálisból kőkonzervatívvá avanzsált. Az egykori Orbán Viktor, aki mélyen megvetette az MDF molyos Horthy-nosztalgiás politikáját, szemberöhögné a mostanit.

Zozi79 2011.03.21. 12:38:56

@cattus1: ez rettenetesen unalmas már.

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 12:40:56

@cattus1:

"ugye nem kell ecsetelnem, hogy mennyire hiteles a szememben az az ember, aki liberálisból kőkonzervatívvá avanzsált"

Kicsit kiegészíteném:

Ugye nem kell ecsetelnem, hogy mennyire hiteles a szememben az az ember, aki liberálisból kőkonzervatívvá avanzsált, az elmúlt jó pár évben pedig folyamatosan egykori MSZMP funkcikkal veszi körül magát?

megszűnt 2011.03.21. 12:41:21

@fg56:
"Nem kéne badarságokat beszélni és akkor nem lenne ellenzéki nagykoalíció."

A Fidesz most megcsinálhatná, hogy egyáltalán nem szólal meg. Hányan, de hányan nem nyilatkoztak a HírTv-nek és vezető politikus létükre ez kötelességük lett volna.

Veress, Lampert simán közölte. HírTv? Nem. Nem nyilatkozom.

Most azon lovagolnak, hogy marad-e az Echo. Lesz.:)

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 12:44:01

@Zozi79:

Unalmas nektek? Meglehet.

Igaz? Az.

Nektek kellemetlen? Egészen biztosan az.

Pont ezért orrotok alá dörgölöm minden egyes alkalommal? Naná!

sárkányfő 2011.03.21. 12:49:21

@knausz:
:D

sok félnótást láttam már a neten, de olyat aki képes letagadni a saját kommentjét, noha az ott van most is, el lehet olvasni, ott a neve és fényképe is mellette, no olyat még nem :))

megszűnt 2011.03.21. 12:51:55

@sárkányfő:
"sok félnótást láttam már a neten"

Kumin meg én hogy mennyi félnótást láttunk már a neten, az utóbbi 10 évben, azt föl nem foghatod!:)
És még megvagyunk.

Zozi79 2011.03.21. 13:02:06

@Lófasz Hadnagy: nekem nem kellemetlen. Csak időigényes minden egyes alkalommal elmagyarázni, hogy eléggé abszurd lett volna 1988-ban egy fiatalokból megalakuló konzervatív párt, mint ahogy eléggé aboszurd ma egy, legfeljebb a melegek jogaiért kűzdő liberális párt. A liberalizmus alapvetően pusztító ideológia; lebontja a fennálló rendszert, az addigi értékeket kérdőjelezi meg, majd a megmaradt és kialakított új rendet és értékeket őrzi meg a konzervativizmus. Ami éppen nem is valódi ideológia.

Hozzáteszem, az új alkotmány sok szempontól sokkal liberálisabb, mint az eddigi (a jogokkal az egyén rendelkezik és nem az állam biztosítja, hanem garantálja). Ez is egyfajta értékrend, amit le kell bontani a jelenlegi alkotmányból (és meg kell változtatni).

És még folytathatnám reggelig.

De persze egyszerű azt a Fidesz-elleneseknek leírni, hogy liberálisból lett konzervatív a Fidesz és ez micsoda bűn, akik meg a valóban kommunistából kapitalistává deformálódott szociknak tapsolnak...

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 13:16:05

@Zozi79:

Figyi, nekem nem kell magyaráznod, mert tökéletesen emlékszem az akkori fideszre és láttam minden köpönyegforgatásukat. Teljesen egyértelmű, hogy amíg a liberalizmus látszott befutó (értsd: hatalomra juttató) ideológiának lenni, addig a fiúk liberálisok voltak, ahogy viszont kiderült, hogy erre inkább konzervatívként nyílik esélyük, szó nélkül váltottak. Lehet ezt csűrni-csavarni, de a lényegen nem változtat.

Továbbá nem mondom, hogy liberóból konzervbe átcsusszanni akkora hatalmas bűn volna, csupán azt állítom, hogy egy ilyen társaság nem hiteles. De ha szerinted teljesen rendben van, hogy a Listen to your heartból székely himnusz lett, hát egészségedre, megkajáltad. Én nem.

Újfent mondom: kommunista ex-MSZMP-s funkciból európai, kapitalista szoc. dem.-mé válni, akikkel teli van a maszop dettó nem hiteles, tapsoljon nekik a radai rosseb. Ellentétben szintúgy ex-MSZMP-s funkciból ókonzervvé válni, akik ráadásul egy egykori ultraliberális pártban vigyorognak, nos, ez aztán mindennek a legalja.

hoplita 2011.03.21. 13:19:12

@Zozi79:
A lázár-féle duma is, te marha......és ha ezt nem látod, akkor súlyos erkölcsficamban szenvedsz.

Én nem tudom, hogy nem képesek felfogni a zemberek, hogy nincs két-három-több oldali, pártos erkölcs.
Amiért az egyiket a pokolba küldöm, a másikat
mentegetem....?

A blog gazdájának meg.....

Feri vazzeg, ne piszkáld a kurucot és kapcsolt szerveit, ne baszlasd, mert hosszú távon ők az erősebbek és te húzod a rövidebbet.
Amíg sólyom mellett vótál addig elhiszem, hogy munkaköri leírásod volt ez...de annak mán vége.:)
Senki nem jött még ki jól abból, ha ujjat húzott a kuruccal.....te sem fogsz.:DDDDD

hoplita 2011.03.21. 13:21:55

@Lófasz Hadnagy:
Haggyad mán...zozika valszeg 79-ben bújt elő, neki te most történelem órát tartasz, számára nem megélt a dolog, mint gondolom neked vagy nekem.
Ő csak egy lelkes, ám felettébb butuska kis drukker...:))))

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 13:23:45

@hoplita:

Kuruttyék kb. akkora megfélemlítési potenciállal bírnak, mint egy kósza lepkefing virágillatos tavaszi fuvallat hátán. Ezek a kis fotelbafingó netnácikák csak szeretnék, hogy bárki is féljen tőlük.

hoplita 2011.03.21. 13:26:52

@Lófasz Hadnagy:
Ki mondta, hogy félni kell tőlük...?

Éppen elég, ha elkezdenek élve boncolni és mivel neked semmi hasonló léptékű nyilvánosságod nincs, ezért rajtad röhög-csámcsog-szórakozik a fél ország...

Na...?
Lesett...?

Zozi79 2011.03.21. 13:30:20

@Lófasz Hadnagy: a Listen to your Heart ma is elhangzik a Fidesz-kongreszusokon :-) De ez nyilván egy metafora volt.

Én a hitelességet egy politikustól az alapján állapítom meg, hogy mit mond és aztán mit cselekszik. Nem azt, hogy 1988-ban mi volt a világképe és _ahhoz képest_ ma hogyan kormányoz.

Valójában az MSZP-t is hitelesnek tartanám egy kicsit, ha legalább köszönőviszonyban lett volna a 8 éves kormányzásuk az azt megelőző kampányokkal. De sajnos az MSZP egy totálisan hiteltelen, kényszeresen hazudozó, gyakran nevetséges és teljesen tehetségtelen párt.

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 13:30:25

@hoplita:

Te, jópár közszereplőt kezdtek el élve boncolni, ahogy találóan megfogalmaztad, és? Az szellemi fogyi köreik hörögtek pár kört, de azok le vannak szarva. Nem hinném, hogy akár Kumint, akár más, a kurutty által kipécézett közszereplőt egy csöppet is érdekelné, hogy kuruttyék mit kuruttyolnak.

megszűnt 2011.03.21. 13:30:34

@Lófasz Hadnagy:
"lepkefing virágillatos tavaszi fuvallat hátán"

De költői!:) Egy pillangó szárnya. De mégis maradnak a politikában, a Jobbik. Ez van.

Itt szeretném jelezni, az új alkotmányban is konstruktív szerepet vállaltak.

hoplita 2011.03.21. 13:31:58

@knausz:
Majd akkor is adj hangot az elégedettségednek, ha a kozákrajmundok rajtad is gyakorolnak.:))

megszűnt 2011.03.21. 13:38:13

@hoplita:
Nem veszélyesek. Személyesen ismerek nem egyet a Jobbik tagságából. Csak amikor vannak ezek a hirtelen gondolatok, azzal nem tudok azonosulni.

Jobboldali ember kétfelé szavazhat. Fidesz vagy Jobbik. Nincs más út. De azt mondja Ferenc, vitte a Fidesz a showt.., várom itt, még miket mond, közben nyolcadik nekifutásra a ruhákat is kiraktam, kutyát leszállítottam.:)

Nem vagyok fideszes 2011.03.21. 13:38:43

@Zozi79:

"Én a hitelességet egy politikustól az alapján állapítom meg, hogy mit mond és aztán mit cselekszik."

Ez alapján tényleg totálisan érthetetlen, hogy akkor a fityiszen mit eszel. Az elmúlt 3 kormány alatt folyamatosan nyomták a süket dumát, amit ma nagy ívben leszarnak.

Csak egy példa: jajj, 300 HUF a benzin, azonnal csökkentse a kormány a jövedéki adót, mert szegény zemberek, ójjaj. Ma 400 HUF, a mai kormány csökkenti a jövedéki adót? Dehogy. Szarik rá nagy ívben. De sorolhatnám napestig.

A maszop is úgy szar, ahogy van, kutya nem vitatja. Ellentétben arra marha kíváncsi volnék, hogy amikor a fityisz a téma, mi a búbánatért próbálkozol folyamatosan a maszopra terelni a témát? Szarok a maszopra, nem ők kormányoznak teljhatalommal. Próbálj meg lekönyökölni a "deamaszopelmúlt8évgyurcsány" gombról, mert akármekkora gáz a maszop, ettől a fityisz fikarcnyival sem lesz kevésbé gáz.

hoplita 2011.03.21. 13:39:53

@Lófasz Hadnagy:
Mondom nem a "nyomi körök", hanem a fél ország.

Neked lehet hogy huszadrangú, de nem mindenkinek.

Valaki fentebb belinkelte a kuruc sólyom-dossziéját.
Hát azon is volt csámcsogás....olyanoktól is hallottam vissza, aki szerintem még életében nem látta a kuruc főoldalát, mivel még ámítógépet se nagyon közelített meg..olyan érintésnyi távolságra.

hoplita 2011.03.21. 13:43:29

@knausz:
Asszem, most két malomba őrlünk.
Nem a JObbik tagsága a veszélyes, hanem a bokszóló kozákrajmundok...tudod, az a retkes ork az, amelyik 3 éve a suli után agyonvert egy srácot, mert "cigányozott"....
Na, ezeket nem bokszolni kell tanítani, hanem lapátolni, meg viselkedni.

Atisz 2011.03.21. 13:45:45

@is: Az eszedbe sem jutott, hogy esetleg a helyes logika mentén gondolkoznak és jutottak erre a konklúzióra?
Egyébként amiről te beszélsz az pont a hírszerző, a stop meg az összes többi balliberális pánikmédiumra jellemző. Megvan egy bulvár kaliberű kormányellenes hír és máris mehet a főoldalra. Ellenőrizni a hír forrását? Ugyan már, hiszen Szanyi kapitány sem tett ilyesmit és mégse dőlt össze a világ.

megszűnt 2011.03.21. 14:02:27

@hoplita:
"Na, ezeket nem bokszolni kell tanítani, hanem lapátolni, meg viselkedni."

A Jobbik politikájában a határon túli magyarok képviselete van egyedül, mely vállalható elem a jobboldali emberek számára.

Gyanítom ezekután, ha így politizálnak, akkor a Jobbik szavazótábora marad a Jobbik és akik a Fideszből átszavaztak, ők visszatérnek a Fideszhez és még a roma közösségek is csatlakoznak.:)

hoplita 2011.03.21. 14:04:50

@knausz:
Jóvan, aranyom.
Legyél boldog a "roma közösségeddel".
Nekünk nem kellenek.:))

Inlakesh 2011.03.21. 14:04:57

Szeretnék egy kis közvéleménykutatást végezni a saját blogomhoz a fórumozók körében. A kérdésekre egy-egy rövid választ kérnék. A válaszaitokat előre is köszönöm.

1. Hiszel a politikában?
2. Hiszel abban, hogy a jövőben valami változni fog jó irányba, ha a mostani úton haladunk tovább?
3. Ismered a közgazdaságtant és a pénzrendszer működését legalább nagy vonalakban?
4. Hallottál már a háttérhatalomról?
5. Hiszel abban, hogy az aktuálpolitikai dolgokról való vitának van értelme?

blah 2011.03.21. 14:11:38

@Atisz: két féle képpen lehet értelmezni amit mondott az imádkozó kommunista.
1. Ha általánosságban értette akkor nagy öngólt lőtt, mert a boldogulás feltételeit a politikusoknak kell megteremtenie a parlamentben... valamint mivel a legtöbb állami intézmény, cég, önkormányzat kurvára el van adósodva, balfasz ténykedésüknek köszönhetően, a cehhet az adófizetők állják kiknek nagyrésze emiatt sem juthat egyről a kettőre.
2. Ha a politikusokra értette akkor ha lehet még nagyobb öngólt lőtt mert az én értelmezésemben ez azt jelenti, hogy az a balfasz akinek nincs harminc tisztsége és nem tud elég pénzt zsebretenni a közpénzekből.
Lehet választani.

Atisz 2011.03.21. 14:27:41

@blah: A miliőre - közgyűlés, ahol elhangzott - asszociálva szerintem politikusokra (talán épp az önkormányzati képviselőkre és kivetítve az akkori kormánypárti politikusokra) értette és nem hinném, hogy az álláshalmozást próbálta volna propagálni.

blah 2011.03.21. 14:37:10

@Atisz: hát a minőségi munkára sem utalhatott...

Virányi András (BANDITA) 2011.03.21. 15:48:18

@knausz: És itt látom a problémát. A politikus tárgyal, és mi utána szinte ingyen dolgozunk.Ezt lehet ragozni, értékelni, és nem tudni mit kezdeni vele. Egyenlőre sztem úgy néz ki, idejön, mert olcsó a munkaerő, és közel van. A politikus meg mindent megtesz ez így is maradjon.

megszűnt 2011.03.21. 15:57:40

@BANDITAPOLITIKA:
"és mi utána szinte ingyen dolgozunk"

A szakszervezetek megerősödésében látom a megoldást. Németországban vége a munkaidőnek és semmit nem csinálnak többet a munkások. Megtehetik, mert igen erős a szakszervezet.

A politikusnak ehhez semmi köze. Azon enyhíthet, hogy a dolgozó mégse legyen olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint van. Ezért tárgyal.

De hidd el, az most a legfontosabb, hogy legyen munka, ami stabilitást adhat, egy-egy multinacionális cég több ezer embernek. Aztán lépésről-lépésre, de az érdekképviselet is erősödhet. Bízunk benne. Jó?:)

Zozi79 2011.03.21. 20:34:02

@Lófasz Hadnagy: Sajnos nehezen heverem ki az elmúlt 8 évet.

Zozi79 2011.03.21. 20:40:49

@Lófasz Hadnagy: A jövedéki adót felesleges most csökkenteni, mert 1) még úgyis fog emelkedni az olaj ára. Azaz érdemi változást nem hozna. 2) El kell egymástól távolítani a közösségi közlekedés és az autózás költségeit, azaz nem szabad hogy már 2 embernek megérje kocsiba ülni, mert akkor senki nem fog vonatozni. Beismerem, ez nem a legjobb módja, de biztosan van ilyen hatása (hosszútávon mindenképpen a vasútra kell terelni az embereket az autójukból, gondolom ebben egyetértünk). 3) A Fidesz ezt 2009-ben mondta az akkori helyzetre. El kellene már felejteni, hogy gazdaságpolitikai kérdésekben előrángatunk évekkel ezelőtti javaslatokat és azt kérjük számon a mostani kormányon. Akkor olyan helyzet volt, most ilyen van (pl. most már mindenáron tartani kell az EU által megszabott hiányt). De ha jól emlékszem amúgy, a Fidesz 98-02 között élt ezzel a lehetőséggel, tehát 2009-ben nem a levegőbe beszélt. Most más helyzet van mint 2 éve, ennyi.

beme1 2011.03.23. 21:09:37

Bejelöltem, hogy tetszik a bejegyzés, de csak azért, hogy az ismerőseim is lássák, milyen is a szerecsen mosdatás. Gratulálok! Nálam nem sikerült!

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása