Nehéz búcsú az evától

2011.11.09. 00:02 kumin

Az EVA megszüntetésének politikai története önmagában is izgalmas volt az egymással vitatkozó kormánypárti szereplők nyilatkozataitól. Igazi nagy üggyé, már most számtalan publicisztikát és blogbejegyzést ihlető történetté azonban nem ettől vált. Egy olyan adózási mód bukhat el a kivezetésével, amely épp annak a véleményformáló körnek jelentett nagy előnyt és könnyedséget, amely nagy befolyással lehet a közhangulatra.

(forrás)


Egy gyors coming out az elejére: nekünk is evás családi cégünk van, és nagyon nem hiányzik az egykori gyötrelmes költségelszámolás, bonyolult adózás, parázás attól, hogy minden rendben van-e. Mindezek hiánya miatt nagyon szimpatikus volt az EVA opció, de van egy olyan szexepilje is, amely nem igazán domborodott ki a közeli elvesztése miatt búslakodó véleményekben: kevesebb adót kellett így fizetni. Biztos ez? – kérdezheti vissza a mindig gyanakvó olvasó. Nem vagyok adószakértő, de itt elég szépen elmagyarázzák, hogy mi a helyzet. Lehet játszani a kalkulátorral, amiből például kihozható, hogy az átlagos magyar evázó az évi bruttó nyolcmilliós bevételével akkor járhat csak jobban a társasági adó hatálya alatt, ha bevételének több mint 25 százalékát költségként el tudja számolni.


Aki pedig a véleményformáló bizniszben utazik, annak jellemzően az elszámolható költségei alig haladják meg a nullát. A bevételek egynegyedét meghaladó költségszámla elszámolása ebben a körben pedig felér egy olyan bátorságpróbával, amelyet senkinek nem tudok nyugodt szívvel ajánlani. Így kalkulált valószínűleg a döntéshozó is. A szoros költségvetési tervezésben minden kivétel, minden ok nélkül kedvezményezett kör előbb-utóbb kilóg. Az evások ajándék adókedvezménye is ennek eshetett áldozatul.


Értem és könnyen azonosulok az EVA egyszerűségét sirató álláspontokkal, de legyünk őszinték! Ebben az adózásban nem az egyszerű adminisztráció volt az igazi bónusz, hanem az, hogy kevesebbet kellett fizetni – amúgy elég nehezen igazolható alapon.
 

Címkék: adó eva

223 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr203364844

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: EVA idézetparádé 2011.11.09. 11:06:58

Orbán: Az ország nem tudja megtartani az eva-t A Vincentblog az alábbi idézetparádéval köszönti a Nemzeti Adócsökkentés Kormányát és a világ legnagyobb söralátétjét.2011. szeptember 27. Szíjjártó arra, hogy az eva és az ekho esetleges megszüntetés...

Trackback: Szó sincs megszüntetésről: Orbán Viktor az EVÁ-t kiterjesztené 2011.11.09. 10:37:13

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője 2010 április 16-án közleményben cáfolta azokat a korábbi találgatásokat, melyek arról szóltak, hogy a választáson győztes párt adóreformja keretében eltörölné az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást (ekho) v...

Trackback: Ezt biztosan így tetszettek gondolni? 2011.11.09. 09:56:38

Legalábbis érdekes, de mindenképpen átgondolatlan módosító javaslatot nyújtottak be kereszténydemokrata és fideszes képviselők. Az indítvány egyáltalán nem titkolt célja, hogy ha már az idő erre képtelen volt, akkor a kormánytöbbség cserélje le végre a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

VT Man 2011.11.09. 12:55:42

@[megmondoember]:
"És mondd, ezt neked hogyan sikerült, amikor csak 25 milliós bruttó értékhatárig lehet EVA-zni?"

Te nagyon okos ember vagy.

Csak azt nem tudod, hogy ha valaki EVA-zik, és nincs máshol 8 órás főállása, ami után SZJA+TB-t fizetnek, akkor legalább a minimálbér 1-1,5-szeresére be kell jelentse magát, és fizetnie kell a TB-t (ez havi 60-120 ezer Forint teher).

Tehát az EVAs vállalkozás terhe nem merül ki a 30+1% EVA+IPA-ban.

smokedoc 2011.11.09. 12:56:00

namost mikor járt le a fidesz mandátuma?
2014 ben
2013 ban megszüntetik
2014 ben visszahozza a köv. kormány

1 évig meg költségelünk.

ennyi

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2011.11.09. 12:57:56

@márta)): ...csak közben november 8-a van, és azért január 1-ig igen hasznos lenne megtudnom, hogy az anyám kínjában kell adóznom jövőre, az aranytorkú fiúk meg fogadjunk hogy csak május 31-én mondják majd meg visszamenőleges hatállyal (:

Szakértő? az nem volt 2011.11.09. 12:58:54

Úgy látszik a kárpát-medencei ötgyermekes tenyészbika ismét kioszt magának egy sallert. Mert tőlem nemhogy több pénzt fog látni, hanem egyenesen kevesebbet. Ezt az ember ép ésszel nem fogja fel, hogy hogy lehet valaki ennyire korlátolt szellemileg. Nem egyszerűsít, bonyolít. De hát az intelligencia hiánya cdak ezt szüli.

Uff! Én beszéltem.

márta)) 2011.11.09. 13:10:02

@Kovácsné:

Ugyan már! Ne rohanjunk annyira előre!
Az EVA kivezetésének, megszüntésének ügye" még nincs eldöntve.
Várd csak ki a végét.

elwood 2011.11.09. 13:15:11

@kód: "a világon (pontosabban az OECD országok között) Magyarországon a legnagyobb az állami elvolnás. Nem az EVA irreális, hanem a többi adó."

szerintem is, de erre nem az a megoldás, hogy egy bizonyos körnek megengedjük hogy kevesebb adót fizessen, a többieken meg mindent behajtunk, mert a pénz úgyis kell.

nonszensz, hogy ugyanannyi fix adóval adózhat Kumin (akinek egy év alatt most először adok igazat) akinek a buszbérlet az összes költsége, mint az aki asztalos, aki anyagra tényleg elkölt sok pénzt. aki pedig alkalmazottként volt mondjuk újságíró az háromszor annyi adót fizetett mint egy evás újságíró

ez nem megpldás, csak egy kísérlet

Kovácsné · http://kovacsne.blog.hu 2011.11.09. 13:29:40

@márta)): Várom, várom, de már november 8. van (: Jelenleg ott tartok, hogy b-sszák meg és vezessék ki, csak találják már ki gyorsan, mi lesz, mert a bizonytalanság mindennél rosszabb.

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 13:34:52

@elwood: nem fizetett 3szoros adot
mivel a dupla minimal utan a jarulekot be kellett fizetni 2006 ota

de az igazi megoldas az lett volna hogy kozelitik egymashoz a ket adonemet...
na most az hogy 17.5% -rol levittek 16% -ra az SZJA-t majd visszacsempesztek kvazi 16.75% -ra az minden csak nem csokkentes

amugy meg nem az ado nagy hanem a biztositasi jarulek, gyakorlatilag adokent van beszedve egy olyan penz aminek biztositaskent kellene beszedni...
ja hogy akkor nagy reteggel basznanak ki ha fizetos lenne az egeszsegugy?
igy az van hogy a nagyjovedelmu az kimenekiti a vallalkozasat... elvere EU szabad piac szabad munkaeroaramlas

jill.w. (törölt) 2011.11.09. 13:49:50

@szellemkor:
A szellemi rehabilitáció a hozzáadott érték érdekében nagyon kellene, mert a közgazdász úrnak egyre kevésbé "domborodik" "a szekszepilje".

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 13:53:25

@elwood: Kisebb bevételnél az evának nincs komoly előnye, mert a minimálbér (kétszeres minimálbér, diplomás minimálbér, mikor mi volt hatályban) utáni járulékokat mindig mindenképpen fizetni kellett. Ebben a körben az evának az egyszerűsége volt a legnagyobb előnye, anyagilag úgy kb. 200-250 ezer Ft havi bevételig nem jelent jelentős különbséget. Ezek az alacsony jövedelmű vállalkozók most pusztán a plusz könyvelési költségek miatt is becsukhatják a boltot, vagy átmehetnek a szürke- és feketegazdaságba, más lehetőségük a világon nincs.

Való igaz viszont, magasabb havi jövedelmek esetén sokkal kevesebb adót fizet egy evás, mint aki főállásban van. Havi egymilliós bevételnél pl. az evás kb. 300 ezer Ft-tal kevesebbet fizet be a költségvetésbe, mint egy azonos bérköltségű alkalmazott. Ez igazságtalan. Viszont ahogyan arra már nem egy hozzászólás rámutatott, ha ugyanazt az adót ráterheled az evásra, amit az alkalmazott fizet, akkor ő egyszerűen nem fogja befizetni azt, mert inkább adót kerül, feketézik, vagy simán kiviszi a tevékenységét külföldre. Olyan ember, aki szó nélkül fizeti be a dupla adót, nem lesz. Tetszik, nem tetszik, lehet puffogni a gonosz evások ellen, a világ ellen, lehet az égre kiabálni, de ez a valóság. A valóságot pedig nem lehet megkerüli, hiába tesz rá napi gyakorisággal kísérletet a kedves vezető és hűséges jobb keze.

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy osztalékkal jövedelmet kivevő vállalkozó is egymilliós bevétel esetén kb. kétszázezer forinttal kevesebb adót fizet be, mint egy alkalmazott - most akkor az osztalékokat is adóztassunk agyon, sújtsunk le az egész vállalkozói szférára?)

szellemkor 2011.11.09. 14:01:32

Meggyőződésem hogy a szobatudós Matolcsy fejét a könyvelőlobby, valamint a multik oldaláról az evázók alacsony adminisztrációs terhére, egyszerűségére irígy gazdasági érdekek kézzel fogható szószólója, az Ernst and Young adóigazgatója, Vámosi-Nagy Szabolcs és hasonszőrű lobbisták beszélték tele, minden józan költségvetési megfontolás és a rúgandó társadalmi, politikai öngól ellenére.

elwood 2011.11.09. 14:07:53

"Havi egymilliós bevételnél pl. az evás kb. 300 ezer Ft-tal kevesebbet fizet be a költségvetésbe, mint egy azonos bérköltségű alkalmazott. Ez igazságtalan. Viszont ahogyan arra már nem egy hozzászólás rámutatott, ha ugyanazt az adót ráterheled az evásra, amit az alkalmazott fizet, akkor ő egyszerűen nem fogja befizetni"

szóval azt mondod, hogy ha valaki gyilkos hajlamú úgyis ölni fog, vagyis tegyük jogszerűvé évente egy ember lelövését következmények nélkül, ezzel javul a helyzet

ha nincs eva, és az adót elcsalja valaki akkor azért számolnia kell a következményekkel, le is bukhat, az apeh működni is kezdhetne, az illetőnek pedig legalább nincs meg az az érzése, hogy legálisan visz haza sokkal több pénzt a mellette ülőnél

aki pedig akkora marha (mint én) , hogy tiszta jövedelmet bevallva teljesen leadózza, nincs meg az az ézése, hogy az ügyeskedők járnak jól mindig.

márta)) 2011.11.09. 14:12:37

@Kovácsné:

Hmm. Hát csak várjad. Nagy, nagy türelemmel.

:)))

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 14:27:58

@elwood: "szóval azt mondod, hogy ha valaki gyilkos hajlamú úgyis ölni fog, vagyis tegyük jogszerűvé évente egy ember lelövését következmények nélkül, ezzel javul a helyzet"

Demagógiából jeles. A hülye is tudja, hogy az agyonadóztatás nem megoldás a költségvetési hiányra. Felesleges ebből erkölcsi kérdést csinálni, pláne ebben az országban, ahol az állam maffiák kezében van, és az államhatalommal való együttműködés már régen nem erkölcsi kötelesség, hanem csak kényszerűség.

Közgazdasági közhely, hogy az adók emelése rontja az adómorált, egy bizonyos ponton túl már akár aránytalanul. Ezen sem a szemforgatás, sem a melldöngetés nem változtat, ez így van az ókori mezopotámiai idők óta, és ma is így van, mindig így marad, ezzel egy értelmes jogalkotónak számolnia kell. Hiába jelentene papíron megoldást, a BKV-jegyek árát sem lehet a deficitre hivatkozva 800 Ft-ra növelni, mert nem venné meg a kutya sem, és a bevételek nemhogy nőnének, hanem csökkennének.

Ugyanezért a munkabérre rakódó terheket sem fizeti ki mindenki, talán már te is hallottál arról, hogy ebben az országban zsebbe kapnak pénzeket emberek, és nincsenek a teljes jövedelmükre bejelentve. Ezzel a lépéssel most csak ugyanez a mutyivilág teljesedik ki az országban, és hogy a végén esetleg pár milliárddal tényleg több bevétel keletkezik (ami kérdéses), az ennek a negatívumát nem ellensúlyozza.

És természetesen elhiszem, hogy te hófehér vagy és tiszta, talán még szűz is, de akkor mint az élet dolgaiban jártasabb, idősebb pajtásodtól, fogadd el tőlem a fenti igazságokat.

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 14:31:51

@Zigomer Trubahin: amit irtal!!!
"(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy osztalékkal jövedelmet kivevő vállalkozó is egymilliós bevétel esetén kb. kétszázezer forinttal"

ennek a kivedesere mar van eszkoz!!!!!!!!!!!

ezt az eszkozt ugy hivjak hogy EGYKULCSOS ado!!!

csak a mi egykulcsos adonk kicsi is, savanyu is, sarga is de a mienk

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 14:52:52

@SvenH.: Nem így van, tévedésben vagy az egykulcsos adó természetét illetően (csakúgy egyébként, mint Orbán és Matolcsy országvezetők).

Ahhoz, hogy osztalékot tudj kivenni, jelenleg a következőket kell befizetni: 10% társasági adó, 2% iparűzési adó, 16% SZJA, 14% EHO.

Ahhoz, hogy fizetést tudj felvenni, jelenleg a következőket kell befizetni: 16% SZJA, 10% nyugdíj, 6% egészségbizt., 1,5% munkavállalói járulék, 24% munkaadó által fizetett nyugdíjjárulék, 3% munkaadói járulék, 1,5% szakképzési hozzájárulás.

A részletes számításokat már rád bízom, de lényeg a lényeg, egymillió Ft tiszta havi bevételből kb. 200 ezer Ft-tal kap kézhez a vállalkozó osztalékként, mint az alkalmazott, például elwood kolléga, fizetésként.

elwood 2011.11.09. 14:57:34

@Zigomer Trubahin: ai igazságokat ismerem és elfogadom, természetesen meghajlok a bölcsességed előtt

hogy ezen nem lehet változtatni azt azonban nem, a németeknél pl. kinézik a társaságból azt aki adócsaló

attól, hogy a sok adócsalóból egy csoportot legálisnak nevezel át, csak eltakarod a problémát

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 15:01:06

@Zigomer Trubahin: az egykulcsos adonak az lenne a lenyege hogy mindegy hogy szemelyi jovedelemkent markolod fel vagy osztalekkent mindenkeppen ugyanaz az osszeg lesz a vegen a bankszamladon
csak ilyenkor ferfiasan be kell vallani hogy hat a jarulek az jarulek es azert jar is valami meg hogy a TB az biztositas...
jelenleg ez az egyik legigazsagtalan amit beszednek jarulek es biztositas cimen!!!

csak hogy erzekeltessem... neked mivel ide az EVA oldalara irsz van havi netto beveteled 800e, en meg egy tescos penztaros vagyok nekem 80e, na mind a kettonknek van egy ugyanolyan autonk minden ugyanaz megis neked a kotelezod 10szer annyi mint az enyem...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 15:01:10

@elwood: Hm, a legális és hazai adózás is adócsalás. Hát, ehhez nem lehet mit hozzátenni.

elwood 2011.11.09. 15:11:49

@Counter: de lehet, pl. elolvasod a szövegkörnyezetet amiből kiemelted

azzal érvel a bölcs, hogy ha nem lesz eva akkor is annyit fizenek majd, csak elcsalják a többit.

ezt lefordítva az eva nem más mint at adócsalás legalizálása

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 15:21:38

@elwood: nagyn okos a gondolatmeneted!!!
hozzatennem hogy akkor kriminalizaljuk a BKV fogyasztokat is, hiszen az eredeti szovegkornyezetben ez is le van irva:
"a BKV-jegyek árát sem lehet a deficitre hivatkozva 800 Ft-ra növelni, mert nem venné meg a kutya sem, és a bevételek nemhogy nőnének, hanem csökkennének."

sok rohadek bliccelo!!!

Közbiztonság Szilárd 2011.11.09. 15:22:41

Lehet, hogy az eva-alany kevesebb adót fizetett, mintha egyéb vállalkozó lett volna (bár a 30%-os eva esetén már ebben sem vagyok biztos, mert ugye elszámolni meg nem tudott semmit, amit más vállalkozó azért igen, ez részben áfa-visszaigénylést, részben adóalap- (és ezzel adó-) csökkentést jelent.

Viszont az evások ellenőrzésére jóval kisebb apparátus is elegendő volt épp az adónem egyszerűsége miatt - és ezen az állam nem keveset takarított meg.
Nem csak a bevételeket kell nézni, hanem a bevétel-kiadás különbséget, állami szinten is.

És tényleg nagy előnye, hogy nem kell egész éven át számlákat gyűjtögetni, majd év végén selejtezgetni, összeadni-kivonni stb., napokon át, meg ezeket (bevétel-kiadás) vezetni.

Nem mellesleg a Napi Gazdaság (Matolcsyval ellentétben nem a hasraütéses, hanem a számítógépes módszerrel, Excel, ugye, már rég létezik, csak tudni kell használni) kiszámolta, hogy ha az evások a 2012-re tervezett adózás szerint, számlagyűjtögetés nélkül adóznának, az 10 milliárd mínuszt jelentene az államnak. Ha számlákat is gyűjtögetnek, akkor sokkal többet.

(Nem mintha a Matolcsy által hasraütéssel számolt 50 milliárd plusz akkora összeg lenne, talán ha nem építenének Debrecenben meg az Üllői úton stadiont, már meg is lehetne spórolni ezt az összeget.)

kód 2011.11.09. 15:40:31

@elwood: "ezt lefordítva az eva nem más mint az adócsalás legalizálása"

Vagy esetleg fordítva: a világrekorder magyar adóteher nem más mint a rablás legalizása.

elwood 2011.11.09. 15:43:34

@SvenH.: majdnem jó

a BKV-s példa akkor teljes, ha az utazók egy része 800Ft-ot fizet, egy része pedig valami mondvacsinált feltétellel 300Ft-ot

ekkor a 800Ft-ot fizetők akiknek nincs lehetőségük 300Ft-os jeggyel utazni joggal húzzák a szájukat

a 300Ft-os pedig azt mondja, mit jár a pofád, örülj, hogy ennyit fizetek, ha megszüntetik majd ennyit sem fogok

így tekintsd át a pédát

elwood 2011.11.09. 15:46:49

@kód: ezzel már az előbb is egyetértettem, ez 20 év kormányainak impotenciája

pusztán arról van szó, hogy ha egy csoportot kiengedsz az agyonnyomó adóprés alól (evások), akkor a többiek ennek nem feltétlenül örülnek

igazi hős 2011.11.09. 15:50:48

@SvenH.: Számolni tudsz? Az egykulcsos adóval 140 forintból 74 marad nálad, kivéve ha sokat keresel, mert akkor csak 70. Épp 50%. Ne hasonlítsuk ezt az osztalékhoz, mert sírás lesz a vége.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 15:54:15

@elwood: Ezt a rendkívül termékeny filozófiát szokták a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" címszóval összefoglalni. Nem válaszoltál viszont egy másik fontos felvetésemre az osztalékkal kapcsolatban. Az osztalékalapú jövedelmek adóját is megemelnéd úgy 50%-kal, mert ők (és ha nem szöknek el, akkor az evás vállalkozók is ebbe a körbe fognak besorolni) is jóval kedvezőbben adóznak, mint az alkalmazottak?

egyenlito 2011.11.09. 15:57:16

@elwood: Rossz a példád. Te azt reklamálod, hogy miért nem kerül Miskolcon is 9800-ba a villamosbérlet, mint Budapesten, miért 4200 Ft ott. Ha már közlekedés.

igazi hős 2011.11.09. 15:57:36

@elwood: Majdnem jó a példa, de tedd hozzá, hogy 100 ezer olcsó jegy mellett akad egymillió olyan utas, aki csak minden 10. útján vesz jegyet (és ezzel még felül is becsültem a nem evás egyéni vállalkozói kör adómorálját). Lehet, hogy a 300 forintos jegy olcsó és ráfizetéses a közlekedés, de akkor nem inkább a bliccelőket kéne megfogni? Ha 20%-kal csökkenne a feketemunka, az nem 50, hanem 300 mrd-ot jelentene. De ahhoz nem elég a papír, ahhoz munka is kellene.

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 15:59:01

@igazi hős: hogy erted hogy ne hasonlitgassuk?
eleve te prekoncepcionaltal engem hogy olyan vagyok mint elwood "dögöljön meg a szomszéd tehene is" kommenttars?

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 16:01:03

@elwood: Németországban tisztességesen adózva, tisztességes áron dolgozva egy vállalkozó tisztességesen meg tud élni, nálunk pedig nem. Innentől kezdve hazugság és demagógia ez az összehasonlítás. Nálunk pl. csak a bűnözők mászkálnak puskával az utcán, Szomáliában viszont a rendes családapák is, mert így lehet túlélni.

Ha valaki nem fogja fel, hogy az adóelkerülés vagy a kedvező lehetőségek (eva) használata sok vállalkozás számára a puszta túlélést jelentik, akkor annak már nincs mit magyarázni. Nyomjátok csak az adóprést ezerrel, biztos meglesz a nagyszerű eredménye.

jenőke 2011.11.09. 16:03:47

Kedves Kumin!
Valamit nagyon benéztél ezzel a véleményformáló EVA-val!
De segítek:
http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=94245.341483&kif=k%C3%B6zteher*#xcel

is 2011.11.09. 16:06:03

@makacs szennyeződés: na. ezek jogászok mind az ELTE-ről. nem mintha a közgázt nem lehetne okkal sértegetni, de ennyit még ők sem érdemelnek.

igazi hős 2011.11.09. 16:07:00

@SvenH.: Egyszerű: ha összehasonlítod a kettőt, akkor (ahogy korábban már írták részletesen) kijön, hogy durva a különbség. Senki nem fog a kötelezőn kívül bért adni magának, ha kiveheti másként. Ez egy abszurd a jelenlegi terhek mellett, bármit is mond a nemzet jobbkeze.
Ha 20% körül lenne a munkáltatói teher és 20% körül a munkavállalói (német arányok közepes fizetés mellett), akkor igazad lenne. Sőt bizonyos szempontból még jobb is a magas bruttó fizetés, pl. ha kölcsönért mész a bankba, akkor nem mindegy, hogy 150 a bruttód és 400 a nettód, vagy 600 a bruttód és 400 a nettód.

huta9020 2011.11.09. 16:09:07

Azt, aki a kisebb adó miatt ekézi az EVA-sokat, biztosíthatom róla, hogy ez figyelembe van véve az EVA-sok árainál és díjainál, különösen a kényszervállalkozók esetében. Így az alacsonyabb adótartalom nem játszik, viszont az igen, hogy nem kell minden vásárlásnál azt lesni, hogy mit tudok elköltségelni.

is 2011.11.09. 16:11:36

@elwood: lépjünk vissza eggyel. a kiinduló helyzet: egyesek vesznek jegyet, teljes áron, míg mások bliccelnek. két út van:
- több ellenőr. én támogatnám, hogy évi 1000 adóellenőrrel több legyen, amíg(!) behozzák a költségüket, azaz nekünk semmibe sem kerül, azok tartják el, akiket elkapnak.
- bevezetünk egy kedvezményes jegyet, mert elfogadjuk Tiborc panaszát a Bank bánból. ez világnézeti kérdés, erről szól a politika, hogy ilyenekben állást foglalunk. tekintve, hogy a FIDESZ budai törzsszavazóbázisában a vidéki kisvállalkozásokkal semmilyen szimpátia nincs, így természetesen beleillik a képbe, hogy ezt elvetik, Tibrocot meg lecsukják. nem úgy, mint Bánk bán.

egyenlito 2011.11.09. 16:14:18

@Zigomer Trubahin: "Németországban tisztességesen adózva, tisztességes áron dolgozva egy vállalkozó tisztességesen meg tud élni, nálunk pedig nem." Ezt mondták a görögök is, és helyretették a dolgot.

elwood 2011.11.09. 16:15:45

@Zigomer Trubahin: "Ha valaki nem fogja fel, hogy az adóelkerülés vagy a kedvező lehetőségek (eva) használata sok vállalkozás számára a puszta túlélést jelentik"

Ha valaki nem fogja fel hogy két ember alkalmazottként dolgozva egy cégnél látványosan különböző nettó bért tud hazavinni, miközben a többet fizető sem hal éhen,
akkor a társadalmi igazságosságról alkotott képünk nagyon különbözik

egyenlito 2011.11.09. 16:18:55

@elwood: Ebben az esetben a cég a hülye. Nem azért szervezik ki a feladatokat, hogy a cég azonos összeget fordítson rá, de a dolgozó jobban járjon.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.11.09. 16:24:11

Az EVA megszűnése nem lenne akkora gond, ha a bevallás tényleg úgy nézne ki, hogy évi X Ft bevétel Y Ft (Z%) levonás, amit egy számlára kell utalni és majd a NAV szétválogatja. Mindezt évente egyszer, mintha SZJA bevallás lenne.

De a legjobb az lenne, ha bármilyen bevallás nélkül (csak a számlák vagy pénzmozgások után) a NAV küldene következő év januárjában egy levelet, amiben közli, hogy Q Ft-ot fizessek be (mert ennyi a tavalyi összes ADÓ és járulék).

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 16:32:39

@elwood: menjel el orvoshoz, oszt ha kiir tappenzre maris jobban jartal

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 16:33:07

@elwood: Az egyik legelső dolog, amit írtam, az volt, hogy ez a helyzet nem igazságos. Viszont némi praktikus érzékre nem ártana szert tenned. Igazságosságot teremteni az adóprés további erőltetésével sem lehet, sem a kisvállalkozóktól jelentősen több pénzt bevasalni, úgyhogy a végén majd sem igazság nem lesz, sem pénz, marad a nagylöttyös indulat.

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 16:56:49

@igazi hős: szerintem meg fix TB jarulek kellene es nyugdijjarulek is fix
viszont a mostani rendszer hogy egy 600e bruttos 3-5 szor annyit fizet mint egy masik vagy akar 20szor annyit is mint egy tenyleges adocsalo kisvallakozo(neki havi 5.5e az APEH csekken) az szeritnem melysegesen felhaborito, hiszen tobbet a biztositasaert nem kap cserebe

es akkor lehetne az SZJA ugyanannyi mint az osztalek
akkor gyakorlatilag alig kellene NAV ellenor

elwood 2011.11.09. 17:23:48

@Zigomer Trubahin: "nem igazságos. Viszont némi praktikus érzékre nem ártana szert tenned. "

semmilyen praktikus érzék nem segít nekem elfogani, hogy üljek az adóprésben amíg mások kivonhatják magukat alóla

elwood 2011.11.09. 17:25:20

@is: a két út közül nekem is az első jön be.
tisztességes adómértéket kell kiszabni, és azt kiíméletlenül bevasalni a kettő összetartozik

NYJetsTD 2011.11.09. 17:36:35

Szegény Kumin! Ezentúl a kormánytól kapott "magyarázdmeg" pénz kisebb részét tudja csak vazelinra költeni...

Az eva hazavágásával megint ütnek jó ötven milliárdos rést a költségvetésen, amit majd megint kénytelenek áfa emeléssel meg különadókkal kompenzálni. A kisebb vállalkozások pedig szívnak ezerrel. Remek. Unortodox. Kuminnak tetszik. Brooááff...

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.11.09. 17:48:11

Igazad van, valóban, ebben a helyzetben a tékozlás megszüntetése és a mindenki számára normális adóteher megállapítása helyett valóban ez a megoldás. Nyomjad csak az adóprést, ebben a szellemben, én részemről - praktikus gondolkodás - simán külföldre viszem a cégemet, mivel nem vagyok helyhez kötve, te meg itt maradsz, és prédikálsz az erkölcsről, meg itt marad Matolcsy, aki tegnap még 6%-os növekedést tervezett, meg Orbán, aki olyan hülye a valósághoz, hogy azt már részletezni sem érdemes. És egyébként fél-egy év múlva törvényszerűen adóemelést fogsz a nyakadba kapni, aminek az okai között a kieső evabevételek is ott lesznek.

márta)) 2011.11.09. 17:49:04

Jöhet a tetemes ingatlanadó: Rogán meggondolta magát"

Visszavonta Rogán Antal módosító indítványát, amelyben eltörölte volna azt a szabályt, hogy az önkormányzatok akár az ingatlan fogalmi értékének a 3 százalékát kitevő építmény- és telekadót is kivethessenek - olvasható a parlament honlapján.
A képviselő egyéb, a bizottságok és a kormány által támogatott módosító indítványaiban még nagyobb terepet adna az önkormányzatoknak a szabadon kivethető települési adó alkalmazásában".

penzcentrum.hu/adozas/johet_a_tetemes_ingatlanado_rogan_meggondolta_magat.10304

Mondja már meg nekem valaki, hogy milyen, mennyi adónemet fog még kitalálni" a kormány.
Elképesztő.) Azokon a településeken, ahol még munkahely sincs, - meg úgy általánosságban az egész országban - a leszakadt- leszakadó rétegek miből fogják kifizetni. Mert már lassan nem lesz csak szegény és gazdag réteg ebben az országban.
Vagy az a cél, hogy ráterheljék az ingatlanokra a ki nem fizetett adókat, egyebeket, és a végén az embereknek egy élete munkáját fillérekért kisajátitják, elárverezik.???
Komolyan mondom, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen országban fogok élni??? Még isteni szerencse, hogy sem álmodni, sem álmodozni nem szoktam.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.09. 17:58:29

@elwood:
Marhaságot írsz.
Az asztalosnak (meg bárkinek, akinek sok a beszerzési költsége) nyilván nem éri meg az eva, azért nem is aszerint adózik, mert ott nem írhatna le költségeket.

Adózik a normál adózás szerint, és leírja a beszerzési költségeit, visszaigényli az áfát, a benzinköltséget (ha jobb fogyasztású kocsit vesz, mint amennyi az üzemanyagnorma, akkor ezen is kereshet nem is keveset) és lehet, hogy a végén jóval kevesebbet fizet be, mint egy evás.

Evás adózó esetében ugyanis 6-8 millió környékéig kb. a teljes bevétel FELE elmegy adóba + járulékokra.

És nem lehet megkerülni, ott a számla, hogy ennyi jött be, úgyhogy abból 30% eva, 1% ipa, meg a megfelelő járulékok.

márta)) 2011.11.09. 18:01:32

Bocsánat! Még egy pillanatra folytatnám a gondolatsor. :)

Ha azt nézzük, hogy milyen kilátástalan helyzetben élnek emberek, hogy tornyosulnak a kifizetetlen számlák, akkor az EVA kivezetése nem is olyan nagy probléma???

Közbiztonság Szilárd 2011.11.09. 18:04:36

@SvenH.:
Ha a bliccelők mind jegyet vennének, akkor nem 320, hanem csak 310 ft lenne a BKV-jegy.

Kb. ennyi a különbség.
És ne felejtsd el, hogy a BKV-ba mindenki befizet éves szinten kb. 5000 Ft-ot.
(Évi 50 milliárdos állami támogatással számolva.)

Az a zalaegerszegi asztalos is, aki soha életében nem fogja használni a BKV-t.

Ha csak a helyieket vesszük, mert gondljuk úgy, hogy mindenki pénze a helyi szolgáltatásokra megy el, akkor meg minden budapesti 25 000 Ft-ot.
Beleértve mindkét számba a 65 év fölöttieket és a 6 év alattiakat is, akiknek nem kell jegyet venniük.

elwood 2011.11.09. 18:06:37

@Közbiztonság Szilárd: ettől nem válik igazságossá a kis költségű vállalkozók aránytalanul kisebb adóterhe

Közbiztonság Szilárd 2011.11.09. 18:29:40

@elwood:
Milyen aránytalanul kisebb?
1-2% (de mindenképp 5% alatti) lehet a különbség.
Bizonyos típusú vállalkozások esetében pedig, akik sok mindent leírhatnak, az evás fizet jóval többet.

Szerinted ha aránytalanul kevesebbet fizetnének, akkor a Napi Gazdaságnak hogy jött volna ki az, hogy ha megszűnik az eva, akkor az 10 milliárd mínusz eredményez az államnak?

Neked fáj a gondolkodás?
Vagy jobban szereted, ha csak simán az irigység beszél belőled?

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 19:20:13

@Közbiztonság Szilárd: "Vagy jobban szereted, ha csak simán az irigység beszél belőled?"

o csak azt hiszi amit Orbanek hogy mindenki -horgyuszomuszo szavaval elve- magahoz fog nyulni es befizet tobb adot

Pajtás 2011.11.09. 19:39:50

13 like...fogytok, fogytok.

0.5 bit 2011.11.09. 19:41:20

Mi lenne, ha a BKV bérletet szüntetnénk meg, mert sokkal kevesebbet fizetnek ugyanazért a szolgáltatásért, mint azok akik jeggyel utaznak:

Egy gyors coming out az elejére: nekünk is BKV bérletünk van, és nagyon nem hiányzik az egykori gyötrelmes lyukasztó keresés, bonyolult jegyvásárlás, parázás attól, hogy minden rendben van-e. Mindezek hiánya miatt nagyon szimpatikus volt az BKV bérlet opció, de van egy olyan szexepilje is, amely nem igazán domborodott ki a közeli elvesztése miatt búslakodó véleményekben: kevesebbet kellett így fizetni a tömegközlekedésért. Biztos ez?

Értem és könnyen azonosulok a BKV bérlet egyszerűségét sirató álláspontokkal, de legyünk őszinték! Ebben az bérletes lehetőségben nem az egyszerű használat volt az igazi bónusz, hanem az, hogy kevesebbet kellett fizetni – amúgy elég nehezen igazolható alapon.

igazi hős 2011.11.09. 20:26:03

@SvenH.: Ez így valóban igazságos lenne a szolgáltatás szempontjából (bár a magyar TB mellé leírni a szolgáltatás szót alapvető ellentmondást generál), csak nem lenne igazságos a teherviselő képesség szempontjából. Nem mellékesen összedőlne a rendszer, a kis fizetésűek által is elviselhető összeg nem lenne elég a kiadásokra. Tehát végül az SZJA-ból kéne kipótolni.

elwood 2011.11.09. 20:28:05

@Közbiztonság Szilárd: a neten nincs fenn a napilap ezért nem látom a cikket csak az idézeteket.

a fele ember azért sír mert az adóprés nagyon nagy és az eva élni hagyja őket. erre azt olvasni, hogy 180 helyett csak 170 milliárdnyi adót vonnak tőlük, vagyis több marad náluk, ha egyetlen költségszámlát sem gyűjtöttek is, itt elvesztettem a fonalat

(az egyszerűség elvesztését siratókat értem)

igazi hős 2011.11.09. 20:30:09

@Közbiztonság Szilárd: Elmentünk a témától, de szerinted egy buszon mekkora a bliccelők aránya? Ha valami csoda folytán senki nem bliccelni, hanem bérletet venne (mert az sokkal olcsóbb mint jeggyel utazni), akkor 10 milliárdok maradnának meg az adónkból jobb célokra.

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 20:58:32

@igazi hős: latod? a komoly problema megint azzal van hogy a jobboldal megint egy hatalmas nagy kommunista

nem lehet azt mondani hogy a legcsorobbaknak nem jar pl. az MRI meg a rakkezeles, az csak kiegeszito biztositassal jar, illetolegesen kifuttatva a mai emberekre vezetnek ezt be...

ezert inkabb eluldozik a nagypenzueket akik erre a kis feher-nigger gyarmatra azert neha-neha hazaternek fokent ha a kulfoldi egeszsegugyi bztositasuk nem terjed ki a rak kezelesre es itt meg a dokinak zsebbe csusztatva ok megkapjak a kezelest...
hiszen 3 honapnyi 5.5e kifizetese utan tok logikuuuuuuuuuuuuuuuuuuus hogy az a par millas beavatkozas jar egy dobrudzsai romannak is, egy igazan magyarul tudonak meg barmi...

szoval ha ezt tamogatjak akkor elwood komcsitars az tenyleg idiota ha ezt vedi

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.09. 21:10:16

@SvenH.: Ezért hívják biztosításnak és nem megtakarítási számlának.

SvenH. (törölt) 2011.11.09. 21:22:52

amugy meg ezt olvassad el Kuminkam...

taxisblog.postr.hu/vitezy-megdumalt
"Tudom borzasztó dolog, hogy a taxis mikor döntenie kell, inkább pelenkát vesz, vagy törlesztő részletet fizet, mint adózik. Egy átlagembert, ez biztosan nagyon felháborít, hiszen tőle alapon levonják az adót, azt csókolom. Kérem, ezeket az embereket legyenek egy kicsit empatikusak. Ők hova sorolnák az adófizetést a kiadási listán, a megélhetési költségek elé, vagy mögé? Én azon csodálkozom, hogy valaki még tud ebben a szakmában adót fizetni. Vajon, hogy csinálják?"

ugyan mar neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem ezt kell adoztatni, vagy rajuk szallni vagy megnezni...

Joaquin 2011.11.09. 22:47:11

@elwood: De könyörgöm csak azt magyarázd el, hogy ha azzal van gondod, hogy az evasok túl keveset adóznak, akkor miért nem csak megemelik az eva-sok adókulcsát? Mi értelme van helyette teljesen megszüntetni? E melett nem nagyon látok érvet és tőled sem olvastam még.

menőmano 2011.11.09. 22:57:40

Vannak kényszervállalkozók, nem kevesen, sokan.
Akik tényleg csak azért vállalkoznak, hogy éhen ne haljanak. Hogy legyen valami picike jövedelmük.

De vannak a "nagy halak"? az Ő sirálmaikból már totálisan elegem van. Nekik meg nem elég más semmi de semmi??? Közben meg adót (esetleg) picikét fizetnek??
ennyi.
:)))

dzsugasvili 2011.11.09. 23:00:56

Komolyan nem értem, ki áll le a szerzővel érvek alapján vitatkozni, és főleg azt, hogy miért. Minden alkalommal egészen hihetetlen gátlástalansággal szajkózza a kormány szavait, élteti minden döntésüket, elképzelésüket, másnap az ellenkezőjét, harmadnap pedig egy harmadik verziót.

Ha a vasárnapi munkaszünet kötelezővé tétele a téma, akkor Kumin úr vállalkozásának mindig is óriási gondot okozott, hogy vasárnap is kell elemzéseket szerkeszteni, a családja is számtalanszor mondta, hogy tönkreteszi a munka, a szülei is aggódnak érte, és igazából, ha jól kiszámolja, több pénzt se keres vele. Tehát jó döntés lenne. De ha másnap Viktor bejelenti, hogy ez most nem fog menni, akkor már jön is a következő Kumin-bejegyzés, mi szerint ő mindig is azt mondta vállalkozó elemzőként, hogy bár rút dolog a vasárnapi munka, hiszen templomba is el kéne menni, lehetőleg 4-5 alkalommal is, de sajnos ha keveset is keres a vasárnapi melóval, de pont kijön belőle a pelenka ára a gyereknek. Tehát igaza van a kormánynak.

Ha korlátozzák az AB jogkörét, ő leírja, hogy politológusként, és főleg a közt.elnök kabinetfőnökeként maga is látta, hogy milyen iszonyúan megköti a kormányzat kezét az óriási jogkör, és ez bizony olyan szakmai kérdés, amiben a kormánynak igaza van, itt korlátozni kell. Ha pedig az új alkotmányban később mégis szélesebb a jogkör, akkor Kumin úr szerint természetes, hogy egy széleskörű társadalmi együttműködésre alapozó szentkormány ilyen módon is védi a demokratikus érdekeket.

És így tovább, én inkább azt csodálom, hogy még olvassák, olvassuk, és kommentelünk is. A 21. század csodája, hogy az ilyen modern Szabad Nép félórát már nem is kell kötelezővé tenni, mert magunk "megyünk érte" naponta, hallgatjuk tévében, olvassuk neten, újságban, háborgunk, szidjuk a szerzőt (az anyját is) - majd megyünk egy újabb adagért.

menőmano 2011.11.09. 23:06:35

Olvastam valahol) Számlagyár.! Előbb totálisan azt hittem, hogy valamiféle új munkahely teremtődött. De aztán rájöttem, hogy valamiféle senkiházi) totálisan adócsaló műve volt az egész.
Hát nagyon szomorú, hogy ilyenek is vannak. Az meg még szomorúbb és már egy őrület? :)) hogy az APEH kifizet (esetleg) egy tetemes adó visszatérítést, és csak későn veszi észre , hogy ez totális csalás volt.
Ez nem vicc, mert tudok ilyet. Igaz már a "hűvösön" van az illető.:)
oszt.kész.ennyi.

:))))))

0.5 bit 2011.11.09. 23:23:10

Azért nem kell megfeledkezni a másik oldalról sem:

„Beszéltem egy emberrel, aki egy nagy állami projektben kulcsszereplő. Másfélmilliárdos a projekt, ez az ember már a harmadik a láncban, pedig ő az, aki megcsinálja a melót. Ő már csak 150 milliót kap, és még abból is vissza kell csorgatnia egy kicsit. A pénz kilencven százaléka huss...”

Ez csak ~140db átlagos EVA-s vállalkozás 1 évnyi teljes adója...

Forrás:
index.hu/tudomany/2011/11/09/egy_lorinci_punk_lenyomja_a_korrupciot/

0.5 bit 2011.11.09. 23:32:23

Kicsit elszámoltam :(

kb 180 milliárd adót fizet be 100e EVA-s cég az említett egyetlen projektnek meg 1,35 milliárd nokiás doboznyi költsége volt, akkor nem 140 db, hanem ~410 db vállalkozás dobja össze 1 év alatt...

Közbiztonság Szilárd 2011.11.10. 01:59:35

@igazi hős:
A BKV bevallása szerint is 4-5 milliárd esik ki a bliccelők miatt.
Évente.
És mivel ezt a BKV állítja, minimum felezni, de lehet, hogy harmadolni kell az összeget.

Nem lehetsz annyira naiv, hogy azt gondold, akkor olcsóbb lenne a jegy (legalábbis 10-20 Ft-nál többel), ha mindenki megvenné.
A gond a BKV pocsék gazdálkodásával van, ott mennek el az évi tízmilliárdok.

Az éjszakai buszon lévő szekusok pl. biztosan nem hozzák be az árukat, de nagy valószínűséggel az ellenőrök és a metrós orkok sem termelnek annyit, amennyi a bérük. Most a közterület-felügyelőkkel együtt rodázó válfajukról olvastam valami BKV-kiadványban, hogy 64 bliccelőt kényszerítettek fizetésre, ez 64*6000=384 000 Ft. Február óta. Szerinted a közterületesek + orkok bére mennyi volt ennyi időre?

Állami pénz, dobálják ki az ablakon, tudva, hogy az aktuális polgármester úgyis kizsarolja a kormányból a szükséges tízmilliárdokat minden évben.
Idén Tarlós már másodszor.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.10. 02:11:59

@elwood:
Az a helyzet, hogy a többség hajlandó akár kicsit többet is fizetni azért, hogy ne kelljen havonta egy fél napot vagy év végén egy hetet eltöltenie számlák rendezésével meg pénztárkönyv vezetésével (meg az összes számla 6 (5+1) évig való őrizgetésével, rendezetten persze, mert ha behívják ellenőrzésre, akkor azokat is vinnie kell, mindet), hanem helyette elég legyen negyedóra az adó bevallására + befizetésére.
Az idő ugyanis pénz.

És az evát választók többségében a kényszervállalkozók közül kerülnek ki, akiknek a 25 millis plafon (amit egyébként a könyvelőcégek miatt emeltek meg ennyire az eredeti 10 millióról) is elérhetetlen, de többségüknek az 5 millió is.
Viszont úgy érzik, hogy ha egy viszonylag normális összeget minimális papírmunkával (illetve most már számítógépessel, mert pár éve már neten kell bevallani) befizetve nem kell félniük, hogy mikor vernek rájuk 250 ezer Ft bírságot azért, mert esetleg elbaszták egy 10 ezer Ft-os tétel bekönyvelését, akkor befizetik.

Ha viszont félniük kell, akkor amit lehet, átvisznek a feketegazdaságba, mert ha már úgyis félniük kell, akkor tök mindegy, mennyi mindenért kell félniük.

Az állam biztosan nem fog jobban járni, viszont legalább kibasznak vagy 100 ezer kisvállalkozóval - akiket egyébként minden nyilatkozatukban támogatnak, viszont a valóságban mindig csak szívatnak, nemcsak ezek, már Gyurcsányéktól kezdve mindenki -, aki eddig nem segélyért kilincselt (a kényszerválalkozók többsége azért vállalkozó, mert állásba bnem veszik fel, és amikor van melója, van, amikor nincs, akkor nincs, a járulékot mondjuk akkor is fizetnie kell a garantált bérminimum (ezt több mint a minimálbér, jelenleg 94 ezer a 78 ezerrel szemben) után), és befizette, amit be kellett.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.10. 02:21:16

@0.5 bit:
Attól függ, mennyit jársz BKV-val.
Ha nem utazol napi 1 alkalommal, akkor nem éri meg a bérlet.
Ha sokat utazol, akkor megéri.

Kb. ez is ugyanaz, csak költségelszámolással stb.-vel helyettesítve be az utazások számát.

Az eva igazából akkor volt kedvező (anyagilag), amikor elindult. Most, a 30%-os mértéknél már sok esetben kb. egál, vagy nagyon kicsit van pluszban, a (tervezett) 35%-nál már valószínűleg a legtöbb evásnál mínuszba fordulna - hogy mégis sokan maradnának, az a bevallás egyszerűsége miatt lenne, lásd eggyel fentebbi hozzászólásomat. Sok embernek ez is megérne évi 120-150 ezer Ft-ot, mert az (vagy több) úgyis elmenne könyvelőre (mert a bonyolult magyar adójogszabályokon még azok sem teljesen ismerik ki magukat, legalábbis nem töviről hegyire), és még ott lenne a számlagyűjtés kényelmetlensége is pluszban.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.10. 02:23:26

@elwood:
Neked sem volt megtiltva, hogy evás vállalkozó legyél.
Bár szerintem kevesebb adót fizetsz minden adóprésben ülésed ellenére, mint egy átlagos evás.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.10. 02:37:30

@elwood:
Speciel te fizetsz 16%-ot a bruttódból.

Az evás fizet 30%-ot a teljes bevételéből +1% iparűzési adót.

Járulékot meg ugyanannyit te is meg egy evás is, csak neked egy részét a munkáltatód fizeti be.

Fáj a gondolkodás?
Szerintem te simán csak irigy vagy.
És gyáva is, mert simán elmehettél volna a cégednél is evás vállalkozónak, ugyanannyi szuperbruttóval, mint amennyibe a cégnek most kerülsz.
Igaz, akkor ugrott a fizetett szabi meg a fizetett ünnepek. Meg egy csomó céges juttatás, mondjuk étkezési utalvány, bérlet stb.

elwood 2011.11.10. 09:35:40

@Joaquin: "Mi értelme van helyette teljesen megszüntetni? E melett nem nagyon látok érvet és tőled sem olvastam még. "

Jelen jövedelemadó mellet nem irigykedem. De félek ez a Matolcsy féle csoda már csak pár hónapig tart aztán visszarakják az adóteheket a "terhelhető" csoportra. (Értsd: a legálisan bejelentett magas jövedelműekre.)

Az eva azért lóg ki mert választhatja sokféle költségszerkezetű vállalkozás, az asztalosnak már nem is éri meg, az újságíró meg szellősen adózhat. Nem lehet egy általánosan érvényes kulcsot belőni ennyiféle tevékenységre.

elwood 2011.11.10. 09:38:58

@Közbiztonság Szilárd: "Speciel te fizetsz 16%-ot a bruttódból."

az idén igen. az elmúlt tíz évben nem, és sztem a következő tíz évben sem, hacsak matolcsy meg nem kapja a közgáz nobel díjat

"Fáj a gondolkodás?
Szerintem te simán csak irigy vagy.
És gyáva is"

meghajlok az érveid súlya alatt, neked van igazad

SvenH. (törölt) 2011.11.10. 16:57:06

@elwood: mi ez a megfutamodas ne tedd mar...
ennyire nem lehecc nyuszi...

hogy megkapj 60e -t kell 100e brutto, az utan meg a munkaltato befizet 107e + par ezer extra szopato sarc, na ha az AFAt is hozzavagod lesz 134e...
jo persze kafeteria meg bkv berlet meg egyeb gyogyszeres szarsag de akkor is az elvonasod legalabb 45%

SvenH. (törölt) 2011.11.10. 17:00:36

@SvenH.: ...
tehat pontositva...
netto 64e
127e + extra sarc majd AFAsan ~ 160e

60% elvonas
es hat ott a BKV meg ruhapenz meg mas de nem hinnem hogy az elvonast 50% ala lehetne szuszakolni

hegyilány 2011.11.10. 20:24:20

Tovább dübörög az adódömper - újabb kiskapuk zárulnak be"
A termőföldekre is kiterjesztené a telekadót a parlament költségvetési bizottsága.
Emelnék a kommunális adót, kiterjesztenék a regisztrációs adót és legfeljebb 30 295 forint lehetne a baleseti adó - olvasható az adótörvényekhez benyújtott módosítókból.
Emellett csökkentenék a végtörlesztők és a kisüzemi sörfőzők terheit."

hvg.hu/gazdasag/20111110_termofold_telekado_modosito#rss

Sörfőzők terheit) Jó is az. Mert ezt a politikai zűrzavart, a mindennapi terheket józanul nem is lehet más kibírni.

:((

hegyilány 2011.11.10. 20:26:52

Elnézést! Én nem is szoktam alkoholt inni, mégis tévedek!

"már kibírni" Így akartam írni.

:)))

hegyilány 2011.11.10. 20:32:17

"Az EVA megszüntetésének politikai története önmagában is izgalmas "

Nem csak az, a magyar politika, úgy összességében) izgalmas, nem kicsit, nagyon.
...................
Orbán már látja az eredményeket - jó neki"

Londoni turnéján ismét érdekes mondásokkal szórakoztatta a hallgatóságot a magyar miniszterelnök.
Az MTI szerint Orbán Viktor azt mondta például, hogy a magyar kormány morálisnak és helyénvalónak tartja a tehermegosztást az üzleti élet, az állami szektor és a háztartások között, és ez az álláspont határozta meg eddigi gazdasági intézkedéseit.
Arról nem beszélt, hogy kicsit egyenlőtlenre sikeredett az a tehermegosztás."

ecoline.hu/makro/2011/11/10/Orban_mar_latja_az_eredmenyeket__jo_neki_UHTE4P
....................

Csak az a baj, hogy nagybetűs nép, egy hatalmas csoportja, nem éppen igy látja.
:)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.11.11. 18:57:06

@Kovácsné: ja, szomorúnak szerintem is szomorú.. és szerintem mindannyian szívesebben dolgoznánk érvényesíthető szerződések védelmében,és kifizethető, kitermelhető adóprés alatt. Sajnos jelenleg nem erre mennek a dolgok...

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.11.13. 08:09:42

A magyar adórendszer legnagyobb baja nem az elvonás mértéke, hanem az átláthatatlansága és kiszámíthatatlansága. OK, pusztuljon az EVA, de nagyon várjuk már azt a söralátétes verziót, amit az az egyszerű vállalkozó is megért, akinek nem könyvelőirodája van. Nevetséges, hogy egy apró, egyszemélyes, nem nagy forgalmú cégecskének is könyvelőt kell foglalkoztatnia, aki súlyos pénzért próbálja átlátni a dolgokat. A könyvelők és könyvvizsgálók nyilván nem örülnének egy radikális egyszerűsítésnek, de talán további pár százezer ember igen.

egyenlito 2011.11.13. 08:26:16

@magpet: Söralátét?

1. Mennyi volt a bevétele? ............
2. Fizesse be!

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.11.13. 09:19:44

@egyenlito: most is ez jön ki, csak meg kell fizetni egy könyvelőt, aki hosszas számolgatással kihozza ezt az eredményt. Végül 17 különféle számlára kell elutalni, hogy a csúnya bankok is meg tudjanak élni valamiből.

hegyilány 2011.11.13. 09:24:47

A Fidesz szóvivője szerint nem lesz ingatlanadó. Az MSZP és az LMP azonban kétli ezt. "

Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtökön az ingatlanadót firtató újságírói felvetésre azt mondta, a kabinet biztosítani kívánja az adókivetés szabadságát az önkormányzatoknak azokon a területeken, amelyeket a központi igazgatás nem érint adójogszabályokkal, illetve úgy, hogy az ne menjen szembe a kormányzati adópolitikával."

www.168ora.hu/buxa/lesz-e-ingatlanado-85803.html

Ez a baj. Az össze-vissza nyilatkozatok. Ebből a nagybetűs nép azt szűr ki éppen amit akar)
Persze, ki lehet vetni ezt az adónemet is, csak kérdés, hogy ki fogja/tudja majd ezt (is) befizetni??

hegyilány 2011.11.13. 09:31:25

Selmeczi újabb bődületes nyilatkozata"

www.168ora.hu/itthon/selmeczi-ujabb-boduletes-nyilatkozata-85798.html

:))))

Miért van ott" a Giró-Szász András, ha mégis mindenki" nyilatkozhat össze-vissza????
:)

egyenlito 2011.11.13. 09:37:49

@hegyilány: Nem mindegy, hányan hazudnak egyszerre?

orulunkvincent.blog.hu/2011/11/12/giro_szasz_andras_leminositette_a_fitch_et

„A hitelminősítők nem rendelkeznek jogosítvánnyal országminősítésre, kizárólag vállalatokkal foglalkozhatnak, de ezt a munkát sem végzik jól” – fejtette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken a Magyar Televízió Az Este című műsorában azzal összefüggésben, hogy a Fitch Ratings negatívra rontotta Magyarország adóskockázati besorolását. „És ez nem a magyar kormány vagy a kormányszóvivő véleménye. Ezt a francia nemzeti bank elnöke mondta.” – tette hozzá Giró-Szász.

"Érdekesség, hogy nemcsak a programot koordinálja az ÁKK, hanem ő fizet a hitelminősítő cégnek azért, mert jelentést ad ki az országról. Egy- vagy kétéves keretszerződést köt az ÁKK a hitelminősítőkkel, amely alapján a hitelminősítő cégek vállalják, hogy valamennyi új állampapír kibocsátásakor besorolják az országot valamilyen adósminősítési osztályba - közölte Búzás."

A fentieket az Államadósság Kezelő Központ illetékes vezérigazgató-helyettese, Búzás László mondta.

menőmano 2011.11.13. 09:40:44

"Senkit sem hagyunk az út szélén" - Drasztikus forráskivonás a szociális szférából"

"Senkit sem hagyunk az út szélén" - szól a kormány hangzatos szlogenje. A jövő évi költségvetésben ennek ellenére a tavalyi 7,2 milliárd forint helyett mindössze 4,4 milliárd forintot szán a kormány szociális célú tevékenységek támogatására.

Soltész Ágnes, a Soteria Alapítvány szakmai vezetője a STOP-nak elmondta: az összegből képtelenség finanszírozni a jelenlegi ellátást.

Megjegyezte, hogy az elvonás miatt az országban működő 340 szolgáltató fele megszűnne, ami nagyjából 12-14 ezer szociálisan rászoruló, súlyos fogyatékossággal élő személy ellátását veszélyezteti."

www.stop.hu/articles/article.php?id=960178

Totálisan érthetetlen. A társadalom ezen csoportja az amelyik nagyon-nagyon rászorult a támogatásra, akik képtelenek az önálló életre.
Végtelenül szomorú, de az érintett csoporttal, házi környezetben, egy idő után) nem is nagyon lehet "mit kezdeni". A nap minden órájában felügyeletet igényelnek.
Szóval én már nem értek semmit, de semmit.
:(

menőmano 2011.11.13. 09:47:19

Benyújtotta lemondását az olasz államfőnek Silvio Berlusconi, miután szombaton a szenátus után az olasz képviselőház is megszavazta a gazdasági megszorításokat tartalmazó költségvetési csomagot."

hvg.hu/vilag/20111112_berlusconi_olasz_csomag#rss

A görögöknél, pedig már meg is alakult a szakértői kormány.

Totális gyorsasággal két államfő mondott le/vagy mondatták le? itt Európában.
Vajon lesz- e harmadik?
:)

menőmano 2011.11.13. 09:50:10

Bocsánat) Picikét felejtek, meg sietek is. Nem államfőt, akartam írni, hanem kormányfőt.)

Ebben a totális politikai zűrzavarban már minden előfordul.

:)))))))

hegyilány 2011.11.13. 09:57:47

@egyenlito:

Én nem állitom, hogy a Giró-Szász hazudik. Inkább azt gondolom, hogy ez lehetetlen helyzet.
Azt nem mondhatja, hogy "Igenis igy van".
Esetleg megpróbálja megmagyarázni a helyzetet") mert helyzet" az van.

Ahogy írtam, az a baj, hogy mindenki nyilatkozik.

egyenlito 2011.11.13. 10:10:59

@hegyilány: Selmeczi a FIDESZ szóvivője, Giró-Szász meg a kormányé. Hadd beszéljen mindkettő, hiszen nincs állampárt-pártállam (csak kétharmad) :-)

hegyilány 2011.11.13. 10:12:24

@egyenlito:

Elnézést! De az általad belinkelt blog engem egyáltalán nem érdekel. Egyszer irtam oda, telepofával egyből lehülyéztek. Pedig tőlem sokkal hülyébbek (is) lehettek ott, a magasröptű kommentekből nem a "kultura" domborodott ki, inkább annak nagyfoku hiánya.
Nem tudom azóta változott e , de én abból nem kérek.
Akármilyen is a blogvilág, határok itt is lennének.

Elnézést, hogy megirtam. de remélem "lejött" amit tudatni akartam.
Sajnálom.

hegyilány 2011.11.13. 10:15:37

@egyenlito:

Nagyon kedves vagy. Ha nem fáradtál volna, akkor is tudom.
De végül is mindkét személy nyilatkozata a kormány munkáját" minősiti.
Az össze-vissza nyilatkozatokat a választó polgár egy lapra teszi fel.
Egyébként teljesen jól vagy????

:((

egyenlito 2011.11.13. 10:41:18

@hegyilány: A link csak a forrásmegjelölés miatt került oda. Ha nem szereted őket, ne kattints.

egyenlito 2011.11.13. 10:44:40

@hegyilány: Köszönöm kedves kérdésed, jól vagyok.

Egyébként pedig Giró-Szásznak, mint kormányszóvivőnek, nem sok köze van ahhoz, hogy mit tervez az MSZP és a DK a következő választásra. Helyes, hogy erről a Selmeczi nyilatkozik. Párt a pártról.

hegyilány 2011.11.13. 10:53:09

@egyenlito:

Nem fenyeget az a veszély senkit, hogy én oda fogok kattintani, arra a blogra. Mint irtam, elég volt egyszer.
Végül is nem azért irom le a véleményem, hogy esetleg tőlem "hülyébbek" a sárgaföldig lehordjanak.
Mert ott, akkor ez a szóhasználat nagyon trendi volt.

hegyilány 2011.11.13. 10:55:19

@egyenlito:

A parttalan vitákat mindig utáltam. Ezért azt hiszem, hogy ezt a kommentelést is befejezhetjük.
De azért te csak nyugodtan írogassad a tutit.
További szép napot.

üdvözlettel.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.14. 12:28:44

Nagyon várjuk a "De annak is nagyon örülök, hogy marad az EVA, majdnem annyira, mint amennyire a kivezetésének örültem, de végülis mindegy, mert nekem így is jó meg úgy is jó" című cikket.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook